Sziasztok!

Szeptember első hétvégéjén két túrát is szervezünk a szigetkerülésre. Az egyik kétnapos, ott alvós, a másik egynapos.
Akik a kétnapost választják: találkozunk szeptember 5-én, szombaton, 10 órakor a Gubacsi híd lábánál, majd elindulunk nyugodt, családbarát tempóban. Szállás Tasson lesz, a Rózsa szigeti horgásztanyán.
Akik az egynapost választják, őket szeptember 6-án, vasárnap, Martin várja a csepeli HÉV végállomásán, a jegyirodánál. Indulás 8 órakor. Ez a túra gyorsabb tempójú lesz (20-22 km/h, egy pihenővel) és főként kis forgalmú közutakon halad.
A tervek szerint délben egyesül a két csapat Tasson, ahonnan Lórév felé vesszük az irányt, majd tovább Csepel felé Tökölön át.Minden fontosabb infó (útvonal, kaja, szállás, stb) lejjebb megtalálható.  tovább »

Ott kezdődik a történetünk, hogy nem olyan rég beszélgettünk haverokkal, szóba jött ugye 04.26.-án Debrecenben Critical Mass és milyen jó lenne menni rá. Miután szó-szót követett és szerda este jött, hogy pénteken Máté megy Tiszaújvárosba. Mire teljesen önzetlenül felkínáltam, hogy elkísérem, ne tekerjen egyedül :) Ekkor a gépezet mozgott tovább és beszerveződött még hozzánk Balu is, így végül hárman vágtunk neki a távnak :)

Nos mostanra joggal kérdezhetitek, hogy jó-jó de mi köze ennek a forma-1-hez, és megnyugtatlak. Ahhoz semmi, itt az volt a cirkusz ami oda és vissza úton történt :D

A terv az volt, hogy pénteken délután 2-3 körül neki lódulunk és miután Máté odaér szíve választottjához, mi Baluval fordulunk is vissza Debrecenbe. De mint tudjuk, ember tervez, Isten végez! :D  tovább »

pzsoltix képe

Nyitó-túra, Kecskemét

Nyitó-túra

Uticélunk: A Kutyakaparó Csárda.

A túra időpontja: 2014. március 15. (szombat, Nemzeti ünnep)
A túra vezetője: Hársch Ferenc
A túra útvonala: Kecskemét - Kocsér – Kutyakaparó – Nagykőrös – Kecskemét
A túra távja: 60 km
Indulás: 2013. 03. 15. 09:00 Kecskemét - Kossuth tér
Tervezett érkezés: 2013. 03. 15. 15:00 Kecskemét - Kossuth tér
Jelentkezés: a túravezetőnél előzetesen: tura@kerekparosklub.kecskemeten.hu, vagy legkésőbb az induláskor.

A túra részletes leírása:
A Kossuth térről indulva Szentkirály felé tekerünk és egy bekötőúton Kocsér felé térünk le. Kis pihenő után Köröstetétlen felé haladva felkeressük a Kutyakaparó Csárdát.  tovább »

Vác nagyon szép város. Tegnap jártam ott, vonattal, biciklivel. Legutoljára harminchét éve láttam a várost, egy orgonaavató koncert alkalmával.

A Nyugoti Indóházból megyen oda a vonat. Ez a vasút szakasz nagy jelentőségű a korai magyar vasútépítés történetében.

Még egy nevezetességéről híres Vác, a diadalívről, azaz a Váci kapuról. Ez az egyetlen diadalív Magyarországon. Kicsi ugyan, de formás.

Átmentem alatta, biciklivel. Az út egyik sávja megy alatta, a másik irány pedig mellette, mert a kapu valamelyest szűk.  tovább »

Mindig jó,ha nem forgalmas helyen kell átkelni,így kiváltható a 14-es nagy forgalma Vámosszabadi és Nagymegyer között :
http://www.lipot.hu/index.asp?i=hirek_reszletek&id=127

Sziasztok!

Pár hete volt valahol egy cikk, amiben emlékeim szerint 6 budapesti útvonalat ajánlottak szabadidős tekerésre mazsoláknak. Azt szeretném megtalálni  tovább »

2013. május 17-26-ig tartó, franciaországi kerékpáros túránkhoz keresek nyolcadik társat.

A túra célja nem kisebb, mint a Loire menti kastélyok, Normandia és Párizs megtekintése a biciklik nyergéből.
A napi távok, könnyen vállalható 60-85 kilométeresek.
Szállást előre foglalunk, de egyelőre még képlékeny hogy hol.
Az oda- és visszautazást, valamint a tájegységek közötti átkötő szakaszokat sofőrös bérelt kisbusszal fogjuk abszolválni.
Az útvonal során érintett városok:
http://tinyurl.com/atf8u47

Az út nem "igazi" kerékpártúra (minden csomagot te cipelsz, a csillagos ég alatt alszol, stb.)így nem is fapados/"low cost"-os, de számtalan élményt fog így is biztosítani. (Naná! Én is ott leszek. :) )  tovább »

http://criticalmass.hu/comment/reply/17423/520652
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20121208/uj-elnokseg-kerekparosklub... -ban megkezdett téma áthozva:

-a magyarországi és innen induló, érkező és általában vett kerékpártúrázásról

-legyenek utak, de hol, ki tartsa karban, miből

-összegyűjtött útvonalak

www.radreise-wiki.de

www.gpsies.com

www.bergfex.at

forrás: maimano.hu

Beköszöntöttek a hűvösebb napok, a Bebiciklizés kultúrosztálya most új programmal jelentkezik.

2012. november 11-én, vasárnap a Bel-Budai Bebiciklizés kiegészítéseként ellátogatunk a Mai Manó Házba (Magyar Fotográfusok Háza) és Vivian Maier fotógyűjteményét nézzük meg. A Bebiciklizés 14:30-kor indul a Clark Ádám térről és kb. 16 órára begurulunk a Nagymező utcába. Aki szeretne csatlakozni rövid városi túránkra is, az eseményre itt jelentkezhet.  tovább »