Írtam egy levelet a kőbányai és jőzsefvárosi polgármesternek és főépítésznek, valamint a főváros közlekedési ügyosztályának, hogy hogyan szüntessék meg a Kőbányai úti bringautat.
Szerintem te is írj nekik, amiben a saját szavaiddal kifejted, hogy lehetne biztonságosan is bringázni azon a szakaszon is.
Ide: kozlekedes@budapest.hu, polgarmester@jozsefvaros.hu, foepitesz@jozsefvaros.hu, polgarmester@kobanya.hu
És a levél:
Tisztelt Polgármester, Főépítész és Ügyosztályvezető urak!
A Radikális Biciklisták ezúton kérik Önöket a Kőbányai út mentén
húzódó kerékpárút megszüntetésére.
Indoklás:
A Kőbányai út mentén húzódó kerékpárút a terület adottságai miatt
életveszélyes, forgalomtechnikai eszközökkel lényegesen biztonságosabbá nem tehető. A kerékpárút léte a "büntető" hozzáállású autósok miatt az úton való közlekedést is veszélyessé teszi. Ugyanakkor az útvonal Budapest kerékpáros hálózatának egyik fontos, megkerülhetetlen eleme, amelyen mindenképpen meg kell teremteni a biztonságos kerékpározás feltételeit.
A Radikális Biciklisták próbálják elkerülni hogy régebben épített (vagy más kerékpáros szervezetek által jóváhagyott), elhibázott kerékpáros infrastruktúra-elemek felülvizsgálatát kérjék. Jelen esetben a nemrégiben történt újabb, ezúttal halálos kimenetelű jobbhorgos baleset miatt teszünk kivételt.
Részletes javaslat:
A kőbányai úton kis költséggel kialakíthatóak a biztonságos kerékpározás feltételei a következő módon:
1. A kerékpárút kitáblázásának megszüntetése
2. A szélső sávokban kerékpár piktogrammok elhelyezése 50m-enként, esetleg kerékpársáv létesítése a jelenlegi közlekedési sávok terhére
3. Punk's not Dead
4. A buszmegállók rázkódásmentes kialakítása. Mérnökeink
költséghatékony megoldásként 4cm vastag aszfaltréteg leterítését
javasolják a bazalt tetejére akár sávközépen 40 cm szélességben, akár a sáv teljes szélességében.
Javaslatunk kialakításakor a költséghatékonyság fontos szempont volt.
Ezért elfogadhatónak tartjuk, hogy - az első két pont mihamarabbi
megvalósítása mellett - a 4. pont megvalósítására az út legközelebbi felújításakor kerüljön sor.
Egyben felajánljuk, hogy az első három pontból fakadó feladatokat a hivatali engedélyek birtokában - illetve a következő súlyos baleset után azok nélkül is - elvégezzük.
Köszönettel:
(én)
Radikális Biciklista












Tényleg beleírtad a
Tényleg beleírtad a punksnotdead-et?
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
én is ezt akartam
én is ezt akartam kérdezni:P
Énis
Énis :P
-------------------------------
Fotóblogom
A bigtétényi kerékpáros bandita :P
:-) én is
:-) én is
Ha jól láttam. Beírta
Ha jól láttam. Beírta hisz RaBic.
haggyma
Ezt így biztos nem küldöm
Ezt így biztos nem küldöm el, mert a 3. ponttal járó feladatokat nem vállalom.
Ne ezt küldd el, hanem a
Ne ezt küldd el, hanem a saját szavaiddal.
Még azt is beleírhatod, hogy ha sor kerül rá, te csak az első két pontot vállalod;)
Sőt el is határolódhatsz azoktól a hülyéktől, akik azt írják hogy 3.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
A 3 az mar el van intezve.
A 3 az mar el van intezve. Ird meg nekik. A tobbin agyaljanak meg.
Neoluxot kuldjenek, es engedelyt a munkahoz, mer bevisznek tagelesert. Teged talan nem, mert papirod van rola hogy garazda vagy. Igy konnyu. Nekem max sarga cetlim lenne. Nem post-it.
______________________________
alteregoWeb
Nem, a tábla
Nem, a tábla eltávolítása és a piktogramm fújása - ha veszélyhelyzetet teremt - nem tagelés, ami szabálysértés, hanem közlekedés veszélyeztetése, ami bűncselekmény. BTK 184. §, alapesetben három évig büntethető.
A büntetést azzal tervezem elkerülni, hogy nem veszélyhelyzetet teremtek, hanem éppen azt szűntetem meg.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Beideztetjuk az ut
Beideztetjuk az ut fenntartojat is kotelesseg elmulasztasa miatt, egy cellaban lesztek.
Hmm. nem lennek most a helyeben. Jol alszik vajon?
_____________________________
alteregoWeb
ha már radikális
ha már radikális biciklisták küldik, miért nem lehet punk's not dead? ...nem baj ha mindféle levelek érkeznének postaládájukba. mert így legalább az az üzenet jön át hogy cselekedni kell...
Mikorra adtal nekik
Mikorra adtal nekik hataridot a valaszra?
______________________________
alteregoWeb
Ilyen erővel az összes
Ilyen erővel az összes bicikliutat meg lehet szüntetni, szinte mindehol van mód arra, hogy rákanyarodjanak az emberre. Egyáltalán nem értek egyet a javaslattal, komolytalanná teszi az egész biciklis közösséget. Az általam egyik legtöbbet használt bringaúttól, ami sok helyen korláttal is el van választva az autóktól ne fosszanak már meg! Egyszerűen csak jobban kell figyelni nekünk is (nahát!) és a bringaúton a bringásoknak jelezni a veszélyes szakaszokat nyilakkal, csíkozással, akármivel.
Ha a "kerékpárúton" megy
Ha a "kerékpárúton" megy az ember mindog a jármüvek holt terébe kerül!
Ezt mint kerékpáros, és mint tehergépjármű vezető mondom, és nem viccnek szánom.
Budapesten még nem találkoztam olyan, elválasztott kerékpárúttal ahol ne paráznák attó, hogy vajon ki van a holtterembe, mikor tgk.-val megyek. Egyszerűen úgy vannak kialakítva, hogy akármit csinálhatok nem látom be a jobbra melletem haladó "kerékpárútat", hogy jöne ott valaki. -- Remélem mindig csuklik az aki tervezte és engedélyezete ezeket.
Egyszerüen: A kerékpárúton haladók láhatatlanok a közlekedés más részvevői számára.
Ha a forgalomba -- ahol a helye -- az úton halad a bringás csak észre venni lehet! (Kivéve ha nem világítja ki magát éjszaka.) Látod, hogy ott van elötted elmenntél mellette, tükőr, hogy mikor fejezted be az előzését. Egyszerüen: látod felfogod, hogy ott van és kész.
Nem a bringásnak kell a veszélyt jelezni! Nem kell veszélyes helyzetbe kényszeríteni, és láthatatlanná teni.
haggyma
------------------
http://kojo.extra.hu
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
A bringás a forgalomban
A bringás a forgalomban haladva könnyen kerülhet autó alá számtalan okból, ami bringaúton nem veszélyezteti. A teljesség igénye nélkül: a közelben nagy sebességgel elhúzó óriási járművek (pl. busz) által keltett riadalom, szarrá gyűrődött, hepehupás, gödrös oldalsó sáv, elgondolkozás, tüsszentés, hirtelen oldalszél, mechanikai hiba, bogártámadás, sár, víztócsa, stb... Minden oldalsó mozgás hatványozottan veszélyesebb azok miatt, akik 5 centire kerülik a bringást. Ha pont ilyenkor mész kijjebb akkor véged. Egy bringaúton 5cm, vagy 50cm-es kitérés is jóval kisebb eséjjel okoz balesetet. Egyszerűen a bringásnak kell figyelni, hogy ne kanyarodjanak rá, mint ahogy gyalog is ugyanezt teszed pontosan ugyanilyen helyzetben, ha a járdán közlekedsz.
persze meg szembe jöhet egy
persze meg szembe jöhet egy jéghegy, és a villám is belecsaphat az emberbe, stb. ...
haggyma
------------------
http://kojo.extra.hu
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
És tudsz hozni
És tudsz hozni statisztikákat is, amik ezt bizonyítják? Vagy ez csak amolyan megérzésféleség?
Az elgondolkozás indokod például pont egy abszolut rossz példa. Ha a bringaúton elgondolkodok, akkor rövid távon belül van rá esély, hogy elcsapjanak, mert rengeteg a keresztutca. Az úttesten sokkal nyugodtabban elgondolkodhatok, nagyjából csak arra kell figyelni, hogy egyenesen menjek és ne menjek neki az előttem haladónak.
A leggyakoribb
A leggyakoribb kerékpár-autó konfliktus akkor van, amikor a két jármű egymás útját keresztezi. Közúton, kerékpársávban is kaphatsz bőven jobb horgot, a bal kereszt is alap, de ennek a kockázata a többszörösére nő, ha kerékpárúton mész (külföldi városok statisztikai adatai alapján).
Amitől te félsz az a balesetek kevesebb, mint 1%-a. És kellően széles sávok vagy kerékpársáv esetén ennek a kockázata minimálissá válik, miközben az ember biztonságérzete nem sokat romlik.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
A holttérben haladó
A holttérben haladó kerékpáros valóban problémás, de vizsgáljuk meg a Kőbányai úti bringaút azon szakaszát, ahol a baleset történt!
Ezen a szakaszon a biciklis út az út közvetlen közelében halad, egy nagyon keskeny füves részt leszámítva. Ha megvalósulna az út átépítése, és valóban kerékpár sáv lenne a mostani bringaútból, akkor is majdnem a mostani kerékpár úton menne a sáv. Tehát holttér szempontjából semmi különbség sem lenne.
A Stefánia úti kerékpárút például más. Ott az úttól messze, a parkoló autók, villanyoszlop és telefonfülke takarásából bukkan elő a kerékpáros, és erre biztos nem tud felkészülni az autós, és a teherautó holtterébe kerülés sokkal könnyebben elképzelhető.
A kőbányai úti baleset körülményeiről természetesen nincsenek pontos információink, de feltételezem, hogy a kamionos nem a kerékpáros mellett elhaladva (őt egyébként látva) kanyarodott rá az kerékpár sávra. Sokkal inkább életszerűbb, hogy mindketten álltak a pirosnál és egyszerre indultak, vagy esetleg a kerékpáros ért a kamion mellé, és így került a holttérbe. Ha valahogy így történt, akkor a kerékpár sávban ugyanúgy észrevétlen maradna az biciklis.
Az is megoldás, hogy sem sáv, sem út nem állna a kerékpárosok rendelkezésére, azaz a kamionosnak tényleges előzési manővert kéne végrehajtania (biztos észrevesz), illetve a kerékpáros sem kerülhetne jobbról a kamion mellé (helyhiány miatt). Ebben az esetben viszont a kerékpárosok félelmét kéne legyőzni, hogy merjenek forgalomba biciklizni. Sokan vagyunk akik mernek, de még többen nem! Pl. a gyerekemmel a gyerekülésben én sem mennék a kőbányai úton, ha nem lenne sem bringás sáv, sem bringásút.
"A holttérben haladó
"A holttérben haladó kerékpáros valóban problémás, de vizsgáljuk meg a Kőbányai úti bringaút azon szakaszát, ahol a baleset történt!
... Tehát holttér szempontjából semmi különbség sem lenne."
Bocs de lenne külömbbség!
Csak annyi hogy 1 méterrel az úttesttől megy a kerékpárút fákkal és villanyoszlopokkal nehezítve a a tgk.-ból a kerékpárosok észrevételét!
Csak egy kiczit takar ki: egy bringás.
Oké, értem, hogy lenne
Oké, értem, hogy lenne különbség, de nem akkora. 1 méter is sok, értem. Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy a Kőbányai úti bringaút sokkal közelebb fut az úthoz, és sokkal kevesebb a zavaró tereptárgy, mint a legtöbb budapesti bringaút esetén. Tehát, ha még itt is megtörténik a baleset, akkor nem biztos, hogy egy sáv meghozná az elvárt biztonságot. Egy bringás sávban az álló teherautó mellé ugyanúgy jobbról oda lehet gurulni, és induláskor csatt.
Ha pl. a bringásnak a lámpája 3-5 mp-cel előbb váltana, mint a jobbra kanyarodó autóké, akkor a bringás már el is hagyná a kereszteződést, mire az autók elkezdenek kanyarodni. Tehát az egyszerre indulók problémája megoldva.
Marad a zöldbe érkező autós-bringás probléma... erre pedig (majdnem) mindegy, hogy 1 m-re az út mellet vagy az út szélén (bringás sávban) halad a bringás, mert mindkettő esetén a előre tekintve észleli az autós, és nem a tükörben látja csak.
az autós csak azt nézi,
az autós csak azt nézi, ami neki "útban van". semmi köze ahhoz, ami a "kerítésen túl" történik... legalábbis ő úgy gondolja.
bonnie
Az út szélén lévő
Az út szélén lévő biciklisáv mennyire van útban? Asszem' semennyire.
Ha demagóg akarok lenni: akkor venné észre az autós a biciklis sávot, amikor parkolni akar. :)
tekertél te már pl a
tekertél te már pl a Karinthyn? ha éppen nincs teleparkolva, akkro simán a padkához lapulva közlekednek...
mert az az övék! (gondolják ők) ott azért előbb észrevesznek, mint mikor csak a kanyarban találkozik a két fél.
bonnie
Akkor meg jon a "milyen
Akkor meg jon a "milyen ember az, aki bringauton parkol?" matrica
______________________________
alteregoWeb
A külső Bartók szerintem
A külső Bartók szerintem kimondottan jó! Nagyon kevesen akarnak jobb horgot adni.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Egy kis
Egy kis realitás:
http://kojo.extra.hu/kerekpar/tukor/subalbum_3.html
Az út a Horog utca és a Mázsa tér közötti szakaszról beszélek, a többit egy kicsit jobban be lehet látni.
haggyma
Ok, biztos jobban tudod,
Ok, biztos jobban tudod, sose vezettem még kamiont.
Mégis az szerintem nem realitás, hogy egy pár éve felújított utat bontsanak el, és helyette építsék át teljesen, mert szerintünk ez így nem jó. Persze, hogy ezt is át kéne építeni, de annyi bringa út van, ahol sokkal fontosabb lenne az átépítés, mert nemcsak bazi nagy kamionból nem látsz semmit, hanem egy szuzukiból sem.
A Stefánián sem történt semmi, pedig ott nem 1 m-ről beszélünk, és terep tárgyak is jócskán korlátozzák a látást.
Az sokkal reálisabb, hogy ne egyszerre kapjanak zöldet a bringások és az autók.
A Horog#Kőbányai kereszteződésben olyan közel fut a út és a bringaút, hogy kevés ennél közelebb futó van. Azt már bringasávnak hívják.
jahogy sosa nem vezettél
jahogy sosa nem vezettél még kamiont? az mindjárt más. akkor nyilván neked van igazad a mit-hol lehet észrevenni témában is...
bonnie
Nézd bonnie, azt hiszem
Nézd bonnie, azt hiszem ezzel a cinikus hozzászólásoddal nem vitted előrébb a vitát, sőt akár személyeskedésnek is vehetném. Nem is reagálnék rá, ha nem tisztelném annyira ezt a közösséget. Itt csak addig jó fej mindenki, csak addig jár a respekt, meg a +1, amíg ugyanazon a véleményen van, mint mondjuk Te?
Próbáltam értelmes kommunikációt folytatni arról, hogy talán nem az a legjobb megoldás, hogy egy mostanában felújított út szétszedését kérjük a hivataloktól, mert abból úgysem lesz semmi. (Persze lehet, mondani, hogy ha meg sem próbáljuk... de a Stefánián sem lett semmi.) Ráadásul az elérhető cél sem egyértelmű, mert azt - akár vezetett kamiont valaki akár sem - nem jelentheti ki senki, hogy az átépítés után nem lesz baleset.
Nyugati példák mutatják, hogy a bringasáv jobb megoldás, a magyar példák meg mutatják, hogy nálunk nem biztos, hogy ez így van: éppen Te említetted a Karinty-t.
Bonnie azért ideges, mert
Bonnie azért ideges, mert nem akarsz a tényeknek hinni.
Pedig azok makacs dolgok. Arra próbálta felhívni a figyelmedet, hogy pl. nem érdemes egy teherautósofőrrel arról vitatkozni, hogy ő mit lát a fülkéből és mit nem, mert lehet hogy jobban tudja.
És igen, az az 1 méter rohadt sokat számít. Ugyanis a "járdára" az átlag autós nem néz rá kanyarodáskor sem. Viszont ha ott van a bringás az orra előtt, akkor nagyobb eséllyel észreveszi.
De még lehetne hosszan sorolni az érveket, a legnagyobb részüket már elmondták előttem. Akár az "elméleti" oldalról nézed (hogy milyen is egy ilyen baleset fizikai és kognitív szempontból), akár a "gyakorlati" oldalról (baleseti statisztikák), mindenképpen az jön ki, hogy az adott helyen a bringaút lényegesen, akár nagyságrendekkel veszélyesebb, mint a piktogram vagy a sáv.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
pontosan. szóvivői
pontosan. szóvivői állást vállalsz? ;)
bonnie
dupla bonnie
dupla
bonnie
magwas, neked is köszönöm
magwas, neked is köszönöm a higgadt választ, mert érdemes erről a témáról értelmesen vitázni.
Az összes gondolatom abból a feltételezésből indult ki, hogy ha a bringást utoléri egy autós, akkor mindegy, hogy biciklis sávban hajt-e vagy az attól 1 m-re lévő, jól belátható biciklis úton. Ez a feltevésem ezek szerint hibás. Elfogadom, lehet, hogy tényleg könnyebben észreveszi az biciklis sávban haladót.
A probléma viszont akkor van, amikor a teherautó áll, és mellé ér a bringás, és együtt várják a zöldet. Ha egyáltalán belenéz a tükörbe a holttér miatt akárhol is van a bringás nem látja. (Jó, láttam a fényképeken, hogy a közvetlen mellette állót talán jobban észreveszi.) Viszont ha a bringás előbb kapna zöldet?
A tükör beálíltása
A tükör beálíltása miatt általában a teherautó oldalát belátja viszonylag jól. Nagyobb eséllyel veszi észre a közvetlen mellé érő bringást, mint 1,5-2 méterrel távolabb a kerékpárúton.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
bocs, ha úgy érezted a
bocs, ha úgy érezted a személyeskedés neked szólt. (nyilván rányomtam a válasz gombra, de aha végére toltam volna be új bejegyzésnek, akkor elveszik az összefüggés).
igazából abból van elegem,h mindenki mindenben szakértő (incl. foci és politika), aztán ha konkrét kérdések jönnek elő, akkor kiderül,h a felesemigaz.
miért kellene mindjárt átépíteni? csak le kell szerelni a táblákat, és visszaadni a gyalogosoknak, ami az övék volt. annyi olyan út van Bpn, ahol nincs rendes bringás-infra, hát istenem, most eggyel több lesz. de annak nem látom értelmét,hogyha emberáldozatokat követel a bringaútépítési és a közlekedési morál, akkoris belemenjünk észnélkül a kompromisszumokba, amik, mint azt az élet is bizonyította, halálosak lehetnek...
mertmi lenne, ha a Köbányain nem lenne bringagyalogút? a kezdők mennének a járdán, kb tudva,h ők vendégek, és ennek tudatában (ugye így tolni kéne a kereszteződésben), óvatosan átsunyognának a zöldön, kétszer meggondolva,h mikor mehetnek zöld ide vagy oda.
aki meg van akkora legény, hogy használja az utat, az nem lenne holttérben, nem ölnék meg léptennyomon...
így meg van bringagyalogút, mindenki azt hiszi,hha ott zöldje van, akkor mehet, oszt néz, ha a kereszteződés túloldala helyett SzentPéternél köt ki.
hány utoléréses-eltarolós balesetről tudunk konkrétan? naugye, nem is akkora para autók között tekerni...
bonnie
Köszönöm ezt a választ,
Köszönöm ezt a választ, az értelmes vitát.
Nem állítottam, hogy szakértő lennék, a focihoz sem értek :)
Csak a saját érzéseimből indulok ki, és abból, amit magam körül látok és amit itt olvasok. Abban biztos vagyok, hogy a Kőbányaira nem mennék ki, ha ott nincs bringaút, vagy sáv, és a gyerekem is ott ül a bicajos ülésben. Lehet, hogy nem volt még az életben utoléréses baleset, de akkor sem. Tűnjön ez makacságnak! A járdára meg most sem megyek, ha nem muszáj. A nagy többségnek nem hiszem, hogy a forgalomba tekerés lenne a megoldás. Pl. anyukám néha biciklizik, de elég bizonytalan. Na, ő sehová sem menne, ha nem lenne semmilyen bringás infrastruktúra.
Arra még egy sort sem reagált senki, hogy miért nem jó megoldás a lámpák állítása? Reálisan elérhető, olcsó és eredményes. Szerintem. A Stefánia#Ifjúság út-nál a bringások pár hete kb. 4 mp-cel előbb kapják a zöldet, mint az autósok, azóta nem parázok ott. Korábban egyszer elütöttek, többször meg majdnem, mert az első autós nagy gázzal átment, a második meg csak nézett mint a moziban.
Úgy gondolom, nem lehet egy
Úgy gondolom, nem lehet egy végleges állapot az, hogy valaki "elég bizonytalan"...ahhoz, hogy a kerékpár is egy jármű, igenis hozzátartozik, hogy ennek megfelelő felelősségtudattal és magabiztossággal, a szabályokat ismerve (és azokat csak senkinek semmiféle kellemetlenséget nem okozó módon rugalmasan értelmezve ;)) kell vezetni(!).
Az idáig való eljutásban a jelenlegi Bp-i kerékpáros infrastruktúra lehet egy segítség, de a mindenkori átlagsebesség ~15km/h-t elérése / az első tájékoztató jellegű jobbhorog (amelyik hamarabb bekövetkezik) után célszerű az úttestre váltani, és ott úgy viselkedni, mintha akár autóval v bármi egyébbel lennél...ahogy tavaszodik, épp olyan örvendetes látni a bringások számának robbanásszerű növekedését, amilyen ijesztő, hogy mennyien és milyen mértékben nem veszik -elsősorban- magukat(!) komolyan.
Az, hogy ráparkolnak (vagy
Az, hogy ráparkolnak (vagy rajta mennek, de a bringást kikerülik, mivel útban van), meg az, hogy elütik a rajta szabályosan közlekedőt, nem egészen egy súlycsoport. A bringasáv jobb megoldás. Onnan lehet(ne) büntetéssel elzavarni a parkolókat, ellenben a jobbhorgot adókat nem a másik helyről.
duplum
duplum
Azt hiszem itt páran
Azt hiszem itt páran tényleg nem veszik figyelembe, hogy nem mindenki olyan tapasztalt bringás, hogy nagyobb biztonságban legyen az autók között. Mivel a közlekedési morált nem tudjuk megváltoztatni, ezért olyan módszerhez kell folyamodni, ami legtöbbször beválik: óvatosabban kell bringázni. A bringásokat oktatni kell, a bringaúton fel kell hívni felfestéssel vagy akármivel a veszélyre a figyelmet. Kicsit meddőnek érzem ezt a vitát, de remélem hogy nem tudjátok elérni a bringaút megszüntetését.
A tévedésed abban rejlik,
A tévedésed abban rejlik, hogy nem kell tapasztaltnak lenni ahhoz, hogy a forgalomban menj. Én például amikor elkezdtem, mindjárt másnap inkább a forgalommal mentem... Pár alapvető szabályt betartva (behúzódás sávközépre például) sokkal biztonságosabb, mint bringaúton/bringagyalogizén. Utóbbi az átvezetések miatt akkor is veszélyes, ha te ezt nem így gondolod.
Az út mellett haladó
Az út mellett haladó kerékpársávon több esélye van a bringásnak. A legtöbb autón van jobb oldalt visszapillantó tükör. Én mindig villogó lámpával közlekedek. Ha mást nme, ezt biztos észreveszi a tükörből. Ugyanezt nme mondhatjuk el az elválaszott bringaúton. Ha megteszünk mindent a saját védelmünk érdekéban, akkor biztonságosabb a sáv.
A Gidófalvy-n szoktam balra fordulni a Róbertre. Itt elmegyek a két autósáv között, és az első lámpán átjutok. Többször előfordult, hogy amikor meglátták a tükörben a villogó lámpámat, lehúzódtak két oldalra. Mert látnak akkor is, ha nem akarnak.
"Sokkal inkább
"Sokkal inkább életszerűbb, hogy mindketten álltak a pirosnál és egyszerre indultak, vagy esetleg a kerékpáros ért a kamion mellé, és így került a holttérbe. Ha valahogy így történt, akkor a kerékpár sávban ugyanúgy észrevétlen maradna az biciklis."
Elérjük egyszer (remélem, hamarosan) Budapesten azt is, hogy a kerékpársávok mindenütt 'kerékpáros rajt zónákban' végződjenek a lámpás kereszteződéseknél. Ez egy kb. egy autónyi hely a lámpa előtt, ahol csak biciklista várakozhat. Pont arra szolgál, hogy a kerékpáros megelőzhesse a várakozó sort és elsőnek indulhasson zöldnél.
Brüsszelben egyetlen ilyen kamionos halálos baleset történt (egy fiatal nőt ütött el a kamion úgy, hogy rákanyarodott a lámpánál) - és az ÖSSZES lámpás kereszteződést 'felszerelték' ezzel a rajt zónával (csak festék kell hozzá).
Mikor fog a RaBic azért
Mikor fog a RaBic azért kampányolni, hogy a KRESZ-ből kerüljön ki a kötelező bringaúthasználat? Tudom, ha RaBicnak érzem magam, akkor cselekedjek a RaBicok nevében, de én valami összehangoltabb akciósorozatra gondoltam, aminek belátható időn belül eredménye is lesz. Ezt pedig meg kell tervezni.
Szerintem ennek több értelme lenne, mint azért küzdeni, hogy minden egyes veszélyes bringautat bontsanak le.
Ha nem kötelező, akkor mehet a széleskörű felvilágosítás, hogy ne is használd!
Zsoltee
Hogy akarsz hivatalos
Hogy akarsz hivatalos engedélyt szerezni a 3. pontra?
Milyen hivataltól? (Igazolás a Budapesti Temetkezési Vállalattól?!)
:-P
- - - - -
6É futás
Következő járat indulása: május 9.
www.6efutas.hu
Az addig jó, hogy áll a
Az addig jó, hogy áll a bicikli és a teherautó a pirosnál, biciklis hamarabb kap zöldet, megy a dolgára. De ez valahol feltételezi, hogy a biciklis csak pirosban érhet oda, és megvárja a zöldet. Ha már zöldben ér oda, az autósok ugyanúgy rákanyarodhatnak. Az lenne az optimális, hogy ha a biciklisnek (gyalogosnak etc) zöld van, akkor senki ne kanyarodhasson rájuk.
Nem-nem. Ez lenne
Nem-nem. Ez lenne optimális. Karlsruhe kiváló példa a biztonságos és nem háttérbe szorított kerékpáros közlekedésre.
Zsoltee
Ha a forgalomban tekersz,
Ha a forgalomban tekersz, és nem követed el azt a hibát, hogy jobbról előzöd meg az autót/teherautót, gyakorlatilag nincs esélyed jobbhorgot kapni.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Sajnos de. És ez nem
Sajnos de. És ez nem rosszindulat az autósok részéről, valamiért amint megelőzik a biciklist, az nyomban megszűnik létezni számukra.
A múltkor is majd' felkentek a padkára, pedig én is kanyarodtam jobbra, nem csak az autós. Kissé szűken vette az ívet :-)
Olyan is volt, hogy én is hibás voltam, mert sárgára váltó lámpánál akartam elslisszolni egy darab autó mellett, aki benyomta a féket (azt hittem, megáll), aztán az utolsó pillanatban kirakta az indexet jobbra és elkezdett kanyarodni. Ekkor voltam az első kereke magasságában... szerencsére megállt és elengedett. Ez egyébként a Gellért téren történt, a Budafokiról a rakpart felé kiengedő lámpánál, ahol a jobb oldalra esik a kerékpáros folyosó, ezért tartottam jobbra. Szerintem 10-ből 9 kerékpáros ugyanezt tette volna, a maradék meg a járdán gurult volna a zebrára az autó elé :-)
Nem mentél be eléggé
Nem mentél be eléggé sávközépre. Ha bemégy, nem tudja szűken venni az ívet, ha pedig mégis megpróbálja, van helyed korrigálni.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Nem teherautó, hanem
Nem teherautó, hanem tanulóvezető (!!!) akart jobbhorgot adni nekem. Mentem sávközépen, megelőzött kis sebességkülönbséggel majd keresztezte az utamat.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Az milyen lenne, ha a
Az milyen lenne, ha a bicikliút színezve lenne a kereszteződésekben és meg lenne emelve, mint egy fekvőrendőr?
Az elfogadható lenne, de
Az elfogadható lenne, de még mindig nem olyan tökéletes, mint a forgalomban haladni.
Zsoltee
Azért minden érv ellenére
Azért minden érv ellenére óvatosan megjegyezném, hogy a "menj sávközépen, kerüld a bringautat" verzió nem biztos, hogy mindnekinek megfelelő. Persze az itt lévők többségének az, és nekem sem lenne vele sok bajom, de széles tömegeket ezzel a szöveggel nem tudunk bringára ültetni. Egy fixivel vagy outival ugyanis együtt élsz a forgalommal, képes vagy felvenni az autók tempóját, és képes vagy elfogadható részvevője lenni az útnak. Ha viszont 18 km/h sebességgel haladsz, akkor mi van? Vagy ha kicsit bizonytalan vagy, mert csak havi 10 km-t tekesz. Az ő fejükkel is célszerű lenne gondolkozni.
Ha mi mind az úton
Ha mi mind az úton tekerünk, ő is le fog jönni, egész egyszerűen mert fel sem merül benne, hogy máshol is lehetne. És hamar belejön. Az én gyerekeim pl. már három évesen vágták miről van szó.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Na, van
Na, van valasz?
______________________________
alteregoWeb
Ismét a csillagtúránkon
Ismét a csillagtúránkon résztvevő család jut eszembe: három 5 és 10 év közti kisgyerek tekert az úttesten az apuka mögött. Nem lezárt úton. Nekik ez teljesen természetes.
Zsoltee
Nem mindenkinek van Rabic
Nem mindenkinek van Rabic apja :) A kollégáimnak hiába rabickodok. Ők akkor is csak a bringaúton mennének. Már ha egyáltalán mennének... és nem az lenne a kifogás, hogy Pesten bringázni veszélyes.
Igen, ez tipikus emberi
Igen, ez tipikus emberi magatartás. Van egy elképzelésem a világról, meg vannak a szikár tények, amik ennek ellentmondanak. Ritka, hogy valakinél a tények győzzenek. Valamilyen szinten szerintem ez összefügg a gondolkodási hajlammal és az egészséges önkritikával (összességében azzal, hogy elfogadom, nem tudhatok mindent (jól)).
Miattuk akarunk
Miattuk akarunk bringasávokat az úttest szélére. Ahol lassan is tekerhetnek, mégis biztonságos. Ötvözi a bringaút és a forgalomban tekerés előnyeit. A hátránya csupán a rá parkoló autók, de holnaptól ojjektív felelősség lesz, és nincs könyörület a tilosban parkolóknak!
Zsoltee
Gondolom dolnek be a
Gondolom dolnek be a megkeresesek az egyes onkormanyzatoktol a HP-hoz, hogy melyek azok az ingyen hivhato szamok, ahol be lehet jelenteni a fenykepezeshez a tilosban parkolo autokat. Csak gyozzunk listat irni belole!
______________________________
alteregoWeb
A bringasáv rendben van.
A bringasáv rendben van. Egy szavam nem lenne, ha pl. a Stefánián átépítenék a bringa utat bringasávvá. Csak sajnos a realitás az, hogy még a csíkok újrafestéshez sincs pénz. :( Legalábbis még erről is László Jánosnak kell egyeztetni a kerületi polgármesternél.
A csíkokra/piktogrammokra
A csíkokra/piktogrammokra szánt összeg szerintem mindenhol kizárólag politikai akarat kérdése. Nem olyan drága dolgok ezek. Parasztosabban fogalmazva: van az a pénz, hogy legyen rá pénz;)
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor