Sokan panaszkodnak, hogy rengeteg kivilágítatlan bringással találkoznak nap mint nap: éjszaka kivilágítatlanul menni nem csak ön-, hanem közveszélyes dolog. Kisebb, de létező problémát jelent a zavaró világítás (pl stroboszkóp).
A KRESZ (a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben) a következőképp szabályozza a lámpát: kötelező felszerelni egy előre fehér, vagy kadmiumsárga fényt adó lámpát, egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpát, és ezeknek valamilyen furcsa okból együtt kapcsolhatónak kellene lenniük (116.§/(8)). Ezeknek az úttesttől számolva 35 és 90 cm közötti magasságtartományban kell lenniük.
A passzív világításra (reflektorok) számos szabály vonatkozik. Tekintve, hogy a passzív világítás szerepe csak kisegítő lehet, és így is jó hosszú ez a bejegyzés, ezt most nem tárgyalom.
Ezzel a szabályozással kapcsolatban két problémám van: (1) elavult, (2) senki nem tartatja be (valószínűleg a kettő összefügg). Az kerékpárosoknak saját biztonságuk érdekében érdemes lenne valamiféle konszenzust kialakítani, és utána megkeresni a jogalkotót, hogy változtassa meg a szabályozást.
Két kérdést kell megválaszolni: (1) mi legyen a kötelező minimum, (2) szükséges-e, hogy csak olyan bringát lehessen eladni, amely teljesíti ezt a minimumot.
A technika fejlődése lehetővé teszi, hogy kis teljesítménnyel nagy fényáramot érjünk el, amit ma már egy olcsóbb LEDes, elemes lámpa is tud. Reálisan nézve 40 lumen kijön 1W alatt (pl Luxeon Star), amit megfelelő prizmával jól lehet szórni, így ésszerűnek tartanám a következő minimumkövetelményt: elöl 40 lumen, amelynek minimum 50%-a a középső 30 fokos szögtartományba esik, de oldalról is látható (mondjuk 80-90 fokig, minél több, annál jobb). Hátulra pedig hasonló elosztással kerüljön egy 40 lumenes piros. Ez legalább egy km-re látható, egy 90-el haladó autósnak így durván 40 másodperc észlelés jut egy előtte haladó bringásból. Az 1 km soknak tűnhet, de rossz láthatósági viszonyok között ez a töredéke, és fontos, hogy akkor is meglegyen a látótávolság.
A stroboszkópot kategorikusan tiltanám, mert zavarhatja az autósokat, de a finoman pulzáló lámpát (ami mindig világít, de váltakozó fényerővel) okos lehetőségnek tartom (de kötelezővé nem tenném).
Az első 40 lumen amúgy csak arra elég, hogy a bringást lássák, az utat látni csak igen haloványan lehet vele - ahhoz legalább 100 lumen kell.
A másik kérdés, hogy legyen-e kötelező legalább ilyen világítással árulni a bringákat. A nagyteljesítményű LEDek nagyker árait tekintve egy fent jellemzett első/hátsó lámpapár kb 3000 forintból kihozható, tömeggyártásban (áramforrás nélkül). Az áramforrásra nem tudom a választ. Legyen-e kötelező a dinamó, vagy agydinamó, vagy elég, ha adnak a bicajhoz egy elemes lámpát? Nagy költségnövekedést nem jelent, ha úgyis beraknak egy agyat az első kerékbe, akkor a gyárnak ez párezer forint plusszköltség kiváltani mondjuk a Shimano 3N40 szériájával. Viszont a magyar piac kicsi, sok bringagyártó nem csak nekünk gyárt. Nem nagy dolog ugyanakkor ide másik első kereket gyártatni, ha úgyis törvény írja elő.
A szabályozás másik nagy előnye lenne, hogy gyakorlatilag kinyírná a teszkósbringa-kategóriát: gagyi első agyak vannak, de gagyi 40 lumenes lámpák és agydinamók nem nagyon. Nyitott kérdés mi legyen a speciális bicajokkal, amelyek nem közútra valók (pl pályabringák). Nyilván nem érdemes ezeknél erőltetni a világítást. De talán lenne értelme egy "közúti forgalomra alkalmatlan" matricával ellátni őket, vagy elemes lámpaszettel árulni. Utóbbi lenne a megoldás természetesen a szabályozás életbe lépése előtt gyártott bringáknak.
Bocs a hosszú írásért, nem az volt a célom, hogy megmondjam a megoldást, hanem hogy meginduljon a gondolkodás erről a kérdésről.












Tekintve, hogy a passzív
Tekintve, hogy a passzív világítás szerepe csak kisegítő lehet
Valóban, de azért ne hanyagoljuk el ennek jelentőségét a hátsó prizma esetében! Ez egy olyan fényvisszaverő forrás, amely megfelelő színű (látszik, hogy valaminek a feneke), és megfelelő erősségű fényt szór a hátulról jövőnek. (Láttam youtube videót, sofőr megy, fia előtte biciklizik, sofőr diktál "látom a villogót" "látom a prizmát" :) )
Erre a szabályozás részben megfelelő, csak teljesíthetetlen. Maximálja a földtől való távolságot, de ezt csak az egyik Revive-om teljesíti, az elektromos sem :) Csomagtartóprizmával is lehetetlen (pedig annak legalább a felülete nagy), csak a sárvédőprizma van elég alacsonyan. Gondolom amiatt kell lentre tenni, hogy tompított-tal is látsszék.
Az első/oldalsó prizmák viszont (szinte) feleslegesek; rossz helyen vannak és rossz időben bukkannak fel. Erős első lámpa kell, és észrevehetők maradunk.
Tetszik, hogy a "tiszta időben blabla" szabályt számszerűsíted :)
Ha egyébként kíváncsi vagy (és miért ne lennél), Amerikában mivel szívatja vevőket a CPSC Forester lapján olvashatsz róla sokat. Sajna itthon is csak ilyen "körbeprizmázott" bicklik kaphatók a boltban, mintha átvettük volna a szabályt (vagy csak a bicikliket!)
Na, anno, a világítós
Na, anno, a világítós film ötleténél ere gondoltam. Te hol láttad azt a videót?
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC SecGenHein
Kösz Andrej, a CSPC-ről
Kösz Andrej, a CSPC-ről nagyjából tudtam, de érdemes volt olvasni részleteket róla. Szerintem a prizmázást csak azért erőltették, hogy elmondhassák, ők gondoskodtak a vásárlók biztonságáról. Valódi biztonságba ugyanis (pl mint a német szabályok) a "department store" bringagyártók (kb mint a tecsós bringa) nem mentek volna bele, lévén hogy maga a világítás többe kerülne mint a bringa.
Amúgy pongyola volt a megfogalmazásom, 35 és 90 centi között kell lennie a prizmának, bárhol lehet a két érték között. Már javítottam. Amúgy szerintem az értelmes magasság 50 centinél kezdődik.
Tévedés, idézem a
Tévedés, idézem a rendelet szövegét:
116. §
(9) A kerékpár világító és fényjelző berendezéseit a következőképpen kell elhelyezni:
a) A [lámpát, prizmát] a kerékpár hosszirányú függőleges felezősíkjában úgy, hogy
- az úttesthez 0,35 méternél közelebb,
- a lámpák az úttesttől 0,90 méternél távolabb,
- a fényvisszaverők az úttesttől 0,60 méternél távolabb ne legyenek
Ez szerintem így értelmes, a prizma akkor látszik, ha alacsonyan van, különben csak távolsági világításnál... Biztos megfigyelted, hogy a lábszárán csíkos munkásnadrág csíkjai előbb látszanak, mint a fényvisszaverő mellény!
(A rendeletet tartalmazó HTML-fájl egyébként 14 MB, nem a netről szoktam töltögetni, megvan letöltve :) )
A "ne legyenek" mind a
A "ne legyenek" mind a három feltételre vonatkozik, így a magasság [35,90]cm kell hogy legyen.
Azt, hogy ez logikus-e, nem tudom, abban igazad van, hogy az autók reflektora alacsony szögben érkezik, így előbb látszik, ami alul van.
Az ilyen mondatokat így
Az ilyen mondatokat így kell olvasni:
- a lámpák az úttesttől 0,90 méternél távolabb ne legyenek,
- a fényvisszaverők az úttesttől 0,60 méternél távolabb ne legyenek.
Az érthetőség kedvéért: prizma - 60 cm :)
Az ciki, mert az én hátsó
Az ciki, mert az én hátsó lámpám kb. 1 méter magasan van, az övtáskám szíjára rögzítve.
_________///Hemü\\\__________
\ Bitta Hebud, samdacia of Bilagit /
Ez amúgy sem túl
Ez amúgy sem túl szerencsés, mivel az övtáskás rögzítés miatt a lámpa szöge nem szabályozható elég pontosan, és ezek a mai "magasfényű LED-es" lámpák bizony a magas fényre hajtanak, nem a széles szögre. Tehát előfordulhat, hogy hiába van rajtad a lámpa, alig látszik.
40 lumen az nem sok egy
40 lumen az nem sok egy kicsit? Annál már talán látni is lehet, nem csak látszani. Milyen lámpát tudnál ajánlani elérhető áron, ami tudja ezt? Nézegettem a cateye HL-EL530-asát, az vajon tud ennyit?
Bár valószínűleg lenne olyan halogén olcsón, ami elég jó fényt ad, csak az a baj, hogy az meg hamar lemerül. Szóval egyelőre még keresem az optimális megoldást üzemidő/fényerő/ár tekintetében.
Vegyél egy luxeonos
Vegyél egy luxeonos fejlámpát (keress rá google-el, rengeteg van, de hogy melyik luxeon, és mennyi lumen, azt ritkán szokták odaírni). A fejlámpák koncentráltabbak, mert úgyis oda világít ahova nézel, így nem kell akkora teljesítmény. De látni 100 lumen alatt nem fogsz (vannak akik szerinte 200 alatt se, de azok kicsit túloznak, 140 már elég töksötétben is, ha nem mész 30 km/h felett).
Ha lehet, nem akarom hogy ez a bejegyzés a "mi a legjobb árú/fényerejű lámpa" irányba menjen el, mert ez milliószor ki lett tárgyalva, légyszi nyissatok külön topicot neki... Engem most konkrétan az érdekel, mit lenne érdemes minimumnak szabni egy bicajra, és hogyan kellene azt érvényesíteni.
Ok, köszi, bocs az
Ok, köszi, bocs az offért.
A 40 nekem soknak tűnik, mivel 1-2 jónak tűnő(=látszódáshoz biztosan elég) lámpánál látom írva, hogy 10-20 lumen. Szóval ebből gondolom, hogy a 40 az rengeteg.
A stroboszkóp tiltással egyetértek, tényleg nagyon zavaró. A hátsó piros villogó még oké. Nem zavar, és talán jobban észrevehető.(Bár azért jó, ha van mellette egy folyamatos fényű lámpa is.)
A fejlámpa nem jó
A fejlámpa nem jó megoldás, mert az nem néz fixen előlre. Ha már arra is panaszkodnak, hogy a villogó pont sötét volt amikor arra nézett, a fejlámpára ez utóbbi fokozottan áll.
Villogó fejlámpa...
Villogó fejlámpa... mekkora ötlet... és mekkora öngyilkos hajlam kell hozzá :)
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
A múltkor a Szabadság
A múltkor a Szabadság hídon jött szembe velem egy ilyennel felszerelt bringás, nagy élmény volt.
Sajnos a mai itthoni
Sajnos a mai itthoni biciklis társadalomban még mindig annak örülnek a rendőrök, ha legalább már van világítás egy biciklin (persze akkor valami másba kötnek bele, ha kedvük tartja)... pedig egy ilyen világítás vetekszik a kivilágítatlanság értékével.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Tévedés: a RENDŐRÖK nagy
Tévedés: a RENDŐRÖK nagy ívben tesznek a lámpakérdésre, ahelyett hogy betartatnák a szabályokat.
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
Engem már büntettek meg
Engem már büntettek meg 4000 Ftra mert égett a lámpám. Meg is dícsért a rendőr, hogy szépen ki vagyunk világítva, így látta, hogy átmentünk a piroson, be rossz irányból egy egyirányúba. :) Ha nincs lámpám akkor megúszom. :)
Amióta a fehér vázam tele van fényvisszaverő matricával azóta szerintem nagyobb a respektem a többi közlekedő szemében. (persze lehet csak én hiszem ezt).
Múltkor alárendelt útról néztem szét már álló helyzetben fejlámpával. Erre megálltak és kiengedtek!!!!
Szóval engedjétek be a fényt az életetekbe!
Az agydinamót azért ne
Az agydinamót azért ne kössük ki, mert van az a fényerő, amit agydinamóról nem lehet elhajtani, van aki nem szereti, és nálunk csak egy gyártótól lehet kapni, akiktől én pl. soha nem vásárlok.
A magassággal kapcsolatos megkötéseknek szerintem van értelme: az autós nem néz magasabbra.
A prizma is kell: egyrészt oldalrór szinte csak a kerékprizma van, másrészt van olyan helyzet, amikor az látszik jobban, harmadrészt pánksznotded, negyedrészt mi van ha kimerül az elem/elfelejti felkapcsolni a lámpát.
Stroboszkóp alatt mit értünk? Szerintem azt a frekvenciát amit amúgy is mindenki használ, engedélyezni kellene.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
"A prizma is kell: egyrészt
"A prizma is kell: egyrészt oldalrór szinte csak a kerékprizma van"
és akinek olyan hátsó van ami oldalra is világít? annak mér kelljen?
Annak a külsőjébe van
Annak a külsőjébe van beépítve a prizma, tehát vette az akadályt.
Azt lássuk át, hogy az oldalról való láthatóság az első keréknél sokkal fontosabb, nem véletlen hogy a mostani szabályok is az első kerékre teszik kötelezővé a prizmát.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Engem meggyőzött Forester
Engem meggyőzött Forester arról, hogy az oldalsó prizma ...-t sem ér az oldalirányú ütközések megelőzésében
(amikor látszik, már késő). A CPSC-nek 1996-ban írt anyagában ezt is részletesen kifejti.
Én egyszer ültem
Én egyszer ültem anyósülésen, és tanuja volta egy olyan vészfékezésnek, aminek prizma nélkül vasalás lett volna a vége. Szerintem.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Bazz, épp szerkesztettem a
Bazz, épp szerkesztettem a hozzászólást, és már nem hagyta elküldeni. Ez lett volna:
(Arról is ír, miért nem költséghatékony/célravezető, ha minden eladott biciklihez jár lámpa... 7-es pont.)
Az esetedre: volt első lámpa a biciklin? Ha volt, miért nem volt elegendő a baleset megakadályozására?
Ha van két eszköz, amelyből az egyik a balesetek bővebb körének megelőzésére alkalmas, mint a másik, akkor miért a gyengébbet tegyük kötelezővé?
Amúgy biztos vagyok benne, hogy nem olvastad. Nézd meg legalább az ábrát, vazz! 8.2 pont.
A vészfékezés amúgy sem
A vészfékezés amúgy sem normál működés. Csak egy icipicit történik hamarabb, mint ahogy egy sisak vagy biztonsági öv védelme érvényesül. Hogy erre alapozni mennyire jó, arról pont veled sokat vitatkoztam :)
(Hm, felül a biciklis, nem látható. "Sebaj, majd vészfékeznek, ha kell!" gondolja, s útjára ered... :) )
Foresternek abban igaza van,
Foresternek abban igaza van, hogy az oldalsó reflektor túrót sem ér. Azzal egészíteném ki, hogy szerintem a hátsó se, Sheldon Brown részletesen leírja, miért.
Hátsó lámpa is mindenképpen kell.
Az, hogy Amerikában a CSPC reflektorral rakatja tele a bringákat, üzleti és jogi érvek kombinációjából fakad. Egy áruházban kapható olcsóbringa előállítási költsége $30 alatt van, ha normális lámpát raknának rá, akkor az megölné ezt a piacot (a "jogi" érvek benne vannak az anyagban, amint Andrej belinkelt). A reflektor a brinta minden pontján felesleges, hátul még backupnak elmegy (pl bicajos nem veszi észre, hogy nem üzemel a hátsó lámpája), minden más ponton tök értelmetlen előírni, mert valós szituációkban semmit nem segít, csak önmegnyugtatás.
Hátul nem felesleges, csak
Hátul nem felesleges, csak nem elég önmagában. A kettő nem ugyanaz.
Forester a LAW-anyagban
Forester a LAW-anyagban (link valahol ezen az oldalon), maga sem tagadja, hogy a hátsó lámpára szükség lehet, fel is sorol egy tucat szituációt, amikor a prizma nem működik (keskeny, kanyargós utak stb.).
Az éjszakai balesetek statisztikáját magam nem elemeztem, csak volt empirikus tapasztalatom a prizmákkal, a múltkor írtam is, hogy a lemerült elemes villogót (ez télen még velem is gyakran előfordult, induláskor jó volt, út közben "lemerült") harmadikként vettem észre a pedálprizma és a csomagtartóprizma után a kocsiból. (És működött mindkét első lámpám, igen :D.)
A másik eset, egy általam ismert személy tavalyi elütésekor, külterületen, a nyeregcsőre helyezett 3-ledes villogó önmagában nem volt elég ahhoz, hogy az autós időben észlelje (ebben az autós is benne volt vastagon, gyorsan hajtott).
Még John Schubert (Sheldon Brown lapján) cikkének elolvasása után sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy milyen sokszor működik egy jól beállított hátsó prizma. Szerintem maradjon kötelező!
Tetszik amúgy ez a párbeszéd, ahogy jönnek elő a hasznos linkek. Én is prezentálok egyet, a fényvisszaverő ruházatról (ez egy háromoldalas cikk, fent lapozni kell). :)
Mit nevezel
Mit nevezel stroboszkópnak?
Én még nem találkoztam olyan villogó lámpával, ami zavaró lett volna. Nem hiszem hogy ilyen alapon bármilyen lámpát be kéne tiltani. Minél kevésbé zavar, annál kevésbé látható.
Ezzel az erővel az autókon is be kéne tiltani a halogén lámpát vagy a ködlámpát.
Azon már én is gondolkodtam, hogy miért lehet eladni biciklit lámpa nélkül. Szerintem legyen kötelező lámpákat adni az eladott bringához, új és használt bringa esetén is.
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
azért ne legyen kötelező,
azért ne legyen kötelező, mert akkor nyílván valami szutykot fognak mindre rárakni, tehát még kevesebben fognak normális lámpát venni, ha már ugyis ott van a gagyi...
Aki meg mégis befektet valami jobba, az dobhatja ki a veszélyes hulladékot a kukába...
Ezt azért gondold át
Ezt azért gondold át kicsit jobban.
Ha most a bicikliseknek csak a fele (ami igen jó arány a valósághoz képest) tesz valamiféle világítást a bringájára, aminek szintén jelentős része a gagyi kategória, akkor minden második biciklis teljesen láthatatlan a többi közlekedő számára.
Ha csak gagyit is, de minden biciklire kötelezően tenni kell a gyártónak, máris 100%-nak lesz valami világítása és mindenkit látni fognak.
Mondhatnánk azt is, hogy az ebből következő balesetek is a felére csökkennek.
Meg ugye azt is elő lehet írni, hogy milyen legyen a MINIMUM elvárás a gyári világításokkal szemben, nem?
Miért kellene "egyszerhasználatos" ócskaságot felrakni, ha csak kicsivel többért jót is lehetne?
Természetesen a megalomániás sok100lumenes fényerőt "igénylő" embereket nem lehet gyárból kielégíteni.
De nálunk minden boltban bevett szokás, hogy ha rögtön kicseréltesz valamit a gépen, akkor a levett alkatrészt újként számolják be és annyival vagy még többel kevesebbe kerül a felrakott.
Így a lámpát is nyugodtan lehetne cserélni, nem?
Aki meg a veszélyes hulladékot a kukába dobja, annak személyesen törném el a kezét érte.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
ez ugyanolyan finoman
ez ugyanolyan finoman szólva butaság, mint a kukásmellény volt tavaly. Az is tök fölösleges, ha az előző szabályozást betartotta valaki.
Inkább ezt kéne kicsit ellenőrizni (ez is megtérülne a jardnak), és a bünticsekk mellé adhatnának egy lámpa utalványt is, akkor még jófejek is lennének...
Ha meg nem egy rakás trágyát adnak a bringa mellé, a minimum követelmények miatt, akkor hadd ne kelljen már megvennem az összes bringámhoz ugyanazt a lámpát nem olcsóért (mellesleg a szarér se adok ki szivesen akár plusz 500 Ft-ot se tök fölöslegesen, használni ugyse használnám)...
"máris 100%-nak lesz valami világítása és mindenkit látni fognak"
elméletileg. Gyakorlatilag addig amíg le nem merül az elem, nem felejti el felrakni, stb...
Most ezzel megint a normális bringásokat szivatnánk, ahelyett hogy a jó sok kivilágítatlan marhának a fejében rendett tennénk, akár szépszóval, akár kényszerítéssel.
Igaz ez így nyílván könnyebb...
Másrészt mi van pl a gyerekbringákkal, amikkel sokszor csak a saját kertben mennek a kölkök? Arra is kötelező a 40 lumen, mégha utcára sose ment ki vele, nemhogy sötétben de fényes nappal se?
Vagy hol kezdődik a kötelezettség?
Akkor ezek szerint én a
Akkor ezek szerint én a nemnormális bringások közé tartozom.
Mert én pl kimondottan örültem volna, hogy miután elkötlöttem 120ezret biciklire, nem kellett volna még lámpákat is vennem hozzájuk.
És nem a pénz miatt (de azért az is benne van, hogy kötelező, mégsem alapfelszerelés), hanem a macera miatt, hogy találjak olyat, ami nem feleslegesen drága számomra és mégis megfelelő.
Tudod, iskolás koromban is biciklivel róttam az utakat. És biza amíg nem találtam egy lámpát nem volt nekem sem... és tudod miért? Mert diákos "fizetésemből" (=semmi) nem futotta többezer forintos lámpára.
Ha a gyártót kötelezték volna helyettem a lámpa felszerelésére, akkor meg lett volna.
Kereshetsz kifogásokat, hogy NEKED személye szerint miért lenne rossz, ha minden biciklidre ugyanazt kellene megvenned (szegény te) és milyen szörnyű lenne, ha minden bicikliden lenne világítás.
Mint említettem, a gyárit LE LEHET VENNI... de ha nincs, azt nem lehet feltenni... nemde?
Ha te olyan vagy, hogy csak az a jó, ha Cateye van ráírva, a hátadra meg Abidoas, akkor úgysincs mit tenni.
Gyártósorról nem lehet mindenki egyéni igényét kielégíteni.. de nem is erről van itt szó, hanem a SZABÁLYRÓL.
Mivel a biciklik árát néhány ezressel dobná maximum meg egy lámpa felszerelése, így nem hiszem, hogy a mai árak mellett olyan nagyon jelentős lenne, hogy azért kellene siránkoznia egy olyan embernek, akinek több biciklire futja, hogy milyen sokat költene el feleslegesen.
A gyerekbicikliket, amivel a kicsik csak az udvaron kerülnek néha, úgysem engedik ki egyedül forgalomba, ha jól gondolom.
Én legalábbis nem engedném ki a néhány éves gyerekemet egyedül.
Ráadásul ezekkel a kis biciklikkel alig lehet haladni, az ember általában sétál mellettük, hogy vigyázzon a gyerekére.
Így ezekre felesleges, valóban.
De mivel a KRESZ sem a 2 évesek apró járgányaira vonatkozik igazán (meg azok nem is "BI"ciklik, mert általában jelentősen több kerekük van:)), így nem is értem ezt a kérdést.
Ha a kisebb 20"-24"-os kerekűekre gondolsz, akkor megint nem értem a kérdést. Ez BMX és gyerek bicikli méret és általában 6-10 éves körüli gyerkőcök használják (és nem csak a kertben)... a BMX-et meg aztán innen felfelé minden korosztály.
A KRESZ-t pedig nem a biciklinek kell betartania, hanem a használjójának.. ha jól gondolom.
És mivel egy 6 éves gyereket már azért el lehet engedni egyedül tekerni, talán teljesen érthető, hogy minden ehhez szükséges felszereléssel rendelkeznie kell neki és a biciklinek is.
Kezdve a szabályok ismeretével.
A "kukásmellény" pedig az utóbbi idők leghasznosabb változtatása volt a KRESZ-ben szerintem. Volt értelme.
Én ugyan nem vezetek autót, de kimondottan jó volt látni, hogy látszanak a biciklisek, mikor hajnalban kocsival indultunk munkába (mert a vonatok nem jártak).
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
"Mert diákos
"Mert diákos "fizetésemből" (=semmi) nem futotta többezer forintos lámpára."
akkor a +többezer forintos biciklire se futotta volna, ha jól számolom... Tudod azt senki nem ajándékba adná, mégha kötelező is lenne....
és addig működött volna az is, amíg meg nem kell venni az ujabb többezer forintos elemet bele.
"Mert én pl kimondottan örültem volna, hogy miután elkötlöttem 120ezret biciklire, nem kellett volna még lámpákat is vennem hozzájuk."
mennyire volt bonyolult azt mondani az eladónak hogy kérek még egy lámpát is?
"hanem a macera miatt, hogy találjak olyat, ami nem feleslegesen drága számomra és mégis megfelelő."
és szerinted amit feltesznek rá, az egyből minden igényedet ki fogja légíteni? vagy kereshetsz másikat újabb macerával?
"de nem is erről van itt szó, hanem a SZABÁLYRÓL."
így van, ami most is kimondja hogy lámpa az kell...
"hogy azért kellene siránkoznia egy olyan embernek, akinek több biciklire futja"
mért nem kellene siránkoznia, ha teljesen feleslegesen dobatnak ki vele többezere forintot, ráadásul a veszélyes hulladékok mennyiségét növelik csak vele...
"A KRESZ-t pedig nem a biciklinek kell betartania, hanem a használjójának.. ha jól gondolom."
végre valamiben egyetérünk, de ez kissé ellentmond a többi általad elmondottakkal.
A személyeskedést meg mellőzhetnéd.
köszönöm.
Akkor indítványoznék egy
Akkor indítványoznék egy KRESZ és egyéb jogszabály módosítást amely kimondja...
1. Bármely forgalomba kerülő kerékpárt a gyártónak vagy a forgalmazónak kötelessége a szabályokban előírt és elvárt felszereléssel (világítás, csengő, pumpa...) ellátnia a forgalomba hozatal előtt.
2.§ E szabályozás alól kivétel makimajom.
Remélem, megfelel. Szemmel láthatólag egy ilyenre vágysz.
Érdekesen fogod fel a dolgot.
Pl ha MINDEN biciklin gyárilag lámpa lenne, akkor MINDEN bicikli többe kerülne = egyik sem kerülne többe, mert az lenne a normális ár.
Vagyis nem többet kellene költenem rá, hanem ugyanazért a pénzért kisebb technikai felszereltségű, DE LÁMPÁVAL SZERELT bringát kapnék A MOSTANI állapothoz képest, amikoris többet kell költenem a tervezettnél az egyéb kötelező, de nem meglévő felszerelés miatt.
Viszont, ha ezt már rég bevezették volna, akkor rajtad kívül szinte senkinek sem tűnne fel, hogy "feleslegesen dobatnak ki vele többezer forintot", hisz az lenne a normális dolog.
Ha válaszható lenne, mint most, akkor az emberek nagyrésze "extra" felszerelés nélkül venné a biciklit, mint most.
Ezért az a topic, hogy "milyen világítás legyen KÖTELEZŐ"... nem választható :)
Legalábbis én még nem hallottam autóst azért szitkozódni, mert "feleslegesen" fizetteték ki azt a sok lámpát a kocsiján, mikor ő csakis nappal akarna vezetni... csupáncsak azért, mert kötelező.
De ha már szutykot tettek rá, akkoris ott a lehetősged, hogy ott helyben azt mondod az eladónak, hogy cseréljük ki valami jobbra. És megteszi, mert pénze van belőle.
De igen sokan, mint én is, nem vesznek ott helyben plusz sokezerért lámpát, ha máshol akár jelentősen olcsóbban szintén megfelelőt lehet kapni.
Viszont ha gyárilag lenne rajta egy (nem neked, hanem a szabálynak) megfelelő, akkor máris rengeteg embernek nem kellene ezzel foglalkoznia.
Aki meg egyébként is foglalkozni akart vele, annak még mindig ott a lehetőség.
Ráadásul egész biztosan sokkal olcsóbb a gyártónak rátennie a lámpát és valamivel drágábbá tenni a biciklit, mint nekem bemenni a boltba és megvenni ugyanazt amin már 100 forgalmazó nyeresége rajta van.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
azért valljuk be, nem az a
azért valljuk be, nem az a tipikus, hogy valakinek több biciklije van, de csak egy készlet lámpája, amit mindegyikre használ,
hanem az, hogy van egy biciklije és nem használ rá semmilyen lámpát.
próbáljuk a tipikus problémát megoldani és nem az egyedi esetekhez igazítani a szabályokat.
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
Erre próbáltam
Erre próbáltam rávilágítani, csak én nem tudok ilyen tömören fogalmazni makimajom meg elveszett a szövegemben :)
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
"A KRESZ-t pedig nem a
"A KRESZ-t pedig nem a biciklinek kell betartania, hanem a használjójának.. ha jól gondolom."
your words, not mine...
"Tudod, iskolás koromban is
"Tudod, iskolás koromban is biciklivel róttam az utakat. És biza amíg nem találtam egy lámpát nem volt nekem sem... és tudod miért? Mert diákos "fizetésemből" (=semmi) nem futotta többezer forintos lámpára.
Ha a gyártót kötelezték volna helyettem a lámpa felszerelésére, akkor meg lett volna."
Akkor a lámpa árával többe került volna a bringa, nem? Vagy azt ingyen kellene adnia a gyártónak?
Szerintem sem kellene kötelezően adni lámpát a biciklihez, mert mi van ha én nem olyat szeretnék használni, mint amit a gyártó ad?
Ha kötelező a lámpa (és ugye az), akkor csak használni kellene!
Én egyébként nem azért kezdtem el lámpát használni, mert kötelező, hanem mert valóban életveszély nélküle.
......................................................
Mindenképp előzz meg a csuklós busszal a megálló előtt 30 méterre, hogy aztán azonnal leszoríthass!
Téged is arra kérnélek,
Téged is arra kérnélek, hogy olvasd el, mit írtam.
Ha minden biciklin lenne lámpa, akkor nem lenne egyik sem drágább, mert nem lenne lámpa nélküli viszonyítási alap. Annyiba kerül és kész.
Ha annyival "többe" kerülne a bicikli a lámpa miatt, akkor is lenne olyan bicikli, amit a pénzemért megvehetek.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
érdekes gondolat, hogy ami
érdekes gondolat, hogy ami többe kerül az nem drágább...
Remélem, csak játszátok a
Remélem, csak játszátok a hülyét :)
Ami többe kerül az feltételez egy olcsóbb viszonyítási alapot.
DE HA NINCS OLCSÓBB ALAP, akkor mitől lenne drágább?
A 100ezres bicikli valóban drágább a 10ezrestől, de nem a lámpa miatt, ugye?
Ha minden biciklin lenne lámpa, akkor a lámpa miatt nem lenne egyik sem drágább, mert nem lenne olyan alap, hogy lámpa nélkül mennyibe kerül. Nem lennem MIHEZ KÉPEST drágábbnak lenni.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Remélem te is. "Nem lenne
Remélem te is.
"Nem lenne MIHEZ KÉPEST drágábbnak lenni."
Csak a fizetésekhez képest, a BKV-hoz képest ...
Persze, nem egy olcsóbbhoz
Persze, nem egy olcsóbbhoz képest lenne pont egy lámpa árával drágább, hanem ahhoz képest, amennyibe lámpa nélkül kerülne. De ez teljesen felesleges vita.
......................................................
Mindenképp előzz meg a csuklós busszal a megálló előtt 30 méterre, hogy aztán azonnal leszoríthass!
Nem tudom jobban
Nem tudom jobban elmagyarázni.
Ha NINCS olyan, hogy LÁMPA NÉLKÜL, mert CSAKIS lámpával lehet venni, akkor nincs mihez képest drágábbnak lenni.
Ha így lenne, akkor az emberekben fel sem merülne, hogy mennyivel olcsóbb lenne lámpa nélkül, mert az lenne a természetes, hogy biciklin lámpa.
Ahogy azon sem gondolkozik el senki, mennyivel olcsóbb lehetne egy ház tető nélkül.
Mert mióta világ a világ azóta a házakon tető van (amióta vannak házak:)) és így a természetes.
Meghát tető nélkül kerítésnek hívják, nem háznak.
Ha bevett szokás lenne, vagy törvény, hogy a biciklikhez hozzá tartozik a lámpa, akkor anélkül nem is bicikli lenne.. vagyis senkiben sem fogalmazódna meg, hogy milyen olcsó lenne lámpa nélkül.
Az autókról hány embernek merült már fel, hogy mennyivel olcsóbb lenne lámpa nélkül, ha úgysem akarja használni? :)
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Ne mondjátok már, hogy
Ne mondjátok már, hogy párezer forintos tételen vitatkoztok.
Gyártói szinten a két lámpa nem kerülhet többe, mint mondjuk 2000Ft (nem kisker ár). Max ennyivel drágítja a bringát. A csengő meg a pumpa szerintem ne legyen kötelező*, mert azok nem életfontosságúak.
Ha valakinek nem kell a lámpa akkor:
a. Beszámíttatja a boltban (nekem még a pár napig használt pedálomat is beszámították)
b. Lesz egy készlet pótlámpája
c. Odaadja a szomszéd gyereknek akinek nincs lámpája és ezzel megment egy életet (potenciálisan).
* A vita elkerülése érdekében: csengetés helyett lehet fékezni, tehát a csengő nem életfontosságú.
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
Emlékeim szerint a csengő
Emlékeim szerint a csengő és a pumpa is kötelező darab a kresz szerint.. vagy csak ajánlott? Mind1is.
Az árról épp ezt próbáltam már én is elmondani párszor, de direkt értetlenkednek, nehogy igazam legyen :)
Az odaajándékozós dolgot is akartam már említeni, de még azt mondták volna, hogy ha mindenkinek van a biciklijén, mert kötelező, akkor kinek lehet ajándékozni? Van valaki akinek mégsem lenne a szigorú szabály ellenére? :)
A csengő életfontosságában igazad van... jobb lenne hajókürt :D
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Álljunk csak meg. Ha
Álljunk csak meg. Ha agydinamót teszed kötelezővé, az nem párezer (a simával nehezebb tekerni, ha magától nem akar világitani akkor nem fog erre energiát pazarolni), az aksi + töltő se (sima elem addig jó mig lemerül, kérdés az aksit tölti-e).
A kukásmellény használata
A kukásmellény használata közút mellett tartózkodó gyalogosnál teljesen jó! Kiszállsz a kocsiból, felkapod.
Nem lenne rossz tudni, hogy a fényvisszaverő öltözék alatt konkrétan a neonszínű cuccot+fényvisszaverővel kell érteni, vagy fényvisszaverő viselet is (pl. öv, karperec stb) is? Maga a fényvisszaverő vagy a az+a felűnő színü öltözék is kell?
És mi van a hátizsákkal? Takarja az öltözéket/viseletet. Egyáltalán hogy lehet előírni kerékpározshoz bármilyen öltözéket? Viseletet még nagyján!
-
Zsurmi
Ha már a gyártóknak
Ha már a gyártóknak szeretnénk előírni vmit (mint pl agydinamó), mért nem kérünk fényvisszaverős festéket a vázra? Gondolom annyira nem emelné az árat.
Érdekes volt olvasni ezt a
Érdekes volt olvasni ezt a bejegyzést.... mintha valaki összegyűjtötte volna az ezirányú hozzászólásasimat és azt volna le összefüggően :)
Sajnos, mindenki úgy gondolja, hogy az lenne a jó szabályozás, amit ő használ. Minden bizonnyal aki zöld meg kék világítást használ, úgy véli, az lenne a jó szabály... mert akkor neki nem kéne már arra költenie :)
Az előírt világítással nekem nincs komolyabb bajom (álandó fény, jó láthatóság, megfelelő színek).
Esetleg az adatokat változtatnám meg, hogy ne fikció legyen, mekkora erejű lámpa kell, hanem meg legyen határozva a minimum fényerő.
Amit fontosnak tartanék, hogy MINDEN biciklire kötelező legyen a gyártóknak gyárilag lámpát szerelni.
Ne minket kötelezzenek plusz költségekre, amik sokszor a bicikli árával is vetekedhetnek (pl tekkógazdagságosbringák).
És ebbe tartozzon bele a kimondottan versenyzésre szánt milliós kategória is... hisz azzal is ki lehet menni a városba kerülni egyet és onnantól arra is kötelező a lámpa.
Levenni még mindig könnyebb a feleslegeset és feltenni, ha kell, mint a nem lévő lámpát hirtelen egy megfelelővel pótolni.
Az agydinamó ötletét, mint kötelező, elvetném... számtalan biciklit feleslegesen nehezítene, ráadásul ahogy magwas is mondta, jelentősebb teljesítmény nem vehető ki belőle, így csak egy felesleges és nem használt nehezék lenne a nagyobb fényt igénylőknek.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
A "stroboszkóp" villogó a
A "stroboszkóp" villogó a legjobb fejlesztés ami az utóbbi pár évtizedben bringára került. Kocsiban ülve még sosem zavart, de ha zavarna akkor a reakcióm lassítás és fokozott koncentráció lenne, mint a reflektorra és az jó.
+1 --- http://kerekparosklub.
+1
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
+1
+1
+1
+1
Ha rajtam múlna, akkor
Ha rajtam múlna, akkor kötelezném az eladót, hogy a kerékpárra eladás előtt szereljen csengőt és világítást. Mivel sajnos sokan kivilágítatlanul közlekednek, és ez baromira veszélyes.
Azt a meglátást, miszerint a "stroboszkóp villogó a legjobb fejlesztés ami az utóbbi pár évtizedben bringára került" azt osztom, mivel nem zavarja a többi közlekedőt és mégis nagyon figyelemfelkeltő hatása van.
Nálam elől egy
CAT EYE TL-LD150Y első villogó
http://www.allez.hu/shop/files/products/TLLD150Y_m.jpg
és egy
CAT EYE HL-EL135 első lámpa
http://www.allez.hu/shop/files/products/HLEL135_m.jpg
hátul
CAT EYE TL-LD130 hátsó lámpa
http://www.allez.hu/shop/files/products/tlld130_m.jpg
van felszerelve.
-------------------------------
Gábor
Kezd stroboszkóp vs.
Kezd stroboszkóp vs. állandó fény "vitává" alakulni a topic :)
Továbbra is 2 dolgot tudok felhozni a stroboszkóp ellen. Egyrészt a szabályt, másrészt magamat :D
És mivel nem vagyok én annyira nagyon különleges (csak kicsitnagyon :D), így egész biztos, hogy nem csak engem zavar.
Mindenképp feltűnőbb az a villódzás, de talán épp azért, mert bántja a szemet... csak nem mindenkinek egyforma mértékben.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Én szerintem a stroboszkóp
Én szerintem a stroboszkóp jobban látszik. Azt is használok, de a szabály miatt van egy másik hátsó lámpám is.
jogban nálam jobban
jogban nálam jobban járatos emberkék majd nyílván kijavítanak, de mintha az árukapcsolást a törvány is tiltaná...
Nem tiltja... ez egy fogalom
Nem tiltja... ez egy fogalom és bevett szokás a kevésbbé keresett árúk eladására, esetleg egy a kereskedő nyakán maradt készlet kiárúsítására.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Ez nem árukapcsolás, hanem
Ez nem árukapcsolás, hanem kötelező biztonsági tartozék. Olyan, mint autónál az elakadásjelző, elsősegély-csomag, izzókészlet. Nélküle a jármű közlekedésre alkalmatlan, veszélyt jelent a közlekedés résztvevőire.
(Amúgy nem hiszem, hogy nem érted.)
autót is lehet venni ezek
autót is lehet venni ezek nélkül...
venni lehet, de forgalomba
venni lehet, de forgalomba helyezni nem.
Közlekedni is lehet ezek nélkül, a rendőr mégis megbüntet, ha nincs a fedélzeten.
###
# A járművek az úttesten haladnak. A kerékpár egy jármű.
###
Venni tényleg lehet, csak
Venni tényleg lehet, csak épp nem használhatod.
A bringádat hova szánod, falidísz? Mert oda tényleg fölösleges a lámpa. Csak a sötétben neki ne menj. :)
A biztonsági berendezések amúgy pont a nehézfejű emberek miatt kötelezőek. (A belátással rendelkezők maguktól is használják.)
Dehogynem használhatod,
Dehogynem használhatod, legfeljebb megbüntet a rendőr.
Példának tényleg jó a fék, nem pusztán a meglétét hanem a használatát kell kötelezővé tenni.
sztem ez legyen: "egy előre
sztem ez legyen: "egy előre fehér, vagy kadmiumsárga fényt adó lámpa, egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpa".
és ne legyen kötelező felszerelni _minden_ kerékpárra (mert nappal pl. dh közben veszélyesebb mintha nem lenne), de éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ellenőrizze a rend őre (aki valszeg nem fizikatanár hogy lumeneket mérjen helyben, de le tudja lépni hogy adott távból látható-e) a közúti forgalomban való használatát.
te meg jogszabályalkotás (tényleg, most ez divat a köznép körében??) helyett menjél el biciklizni ha ennyire ráérsz...
A vágyad máris teljesült
A vágyad máris teljesült :)
Ez van most... ezen lenne jó változtatni, mert ez így nem jó ahogy van... úgy tűnik.
Namost, a DH biciklivel soha nem mész forgalomba sötétedés után? Pedig én már láttam jópár ilyen géppel közlekedő emberkét.
Ha DH közben esetleg veszélyes lenne a lámpa felrakása... erre igen jó megoldást találtak már ki sok-sok évvel ezelőtt a gyártók... a legtöbb (minden?) lámpát 1-2 mozdulattal könnyen le lehet venni a bicikliről.
Ugye micsoda jó ötlet? :)
Amikor meg estefelé haza kerekeztek, akkor vissza lehet tenni szépen és be lehet kapcsolni.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
arra akartam utalni hogy
arra akartam utalni hogy sztem nem kell változtatni.
amúgy soha nem megyek dh biciklivel sötétedés után,
a kötelező felszerelés pedig azt jelenti hogy rajta van a teljes cucc éjjel-nappal, nemcsak egy konzol hanem a lámpatest is. és nem szerelheted le nyáron a sárvédőt (mert többnyire azon tartózkódik a szerelt hátsó lámpa) és a inditó bejegyzésben emlitett kötelező agydinamónak is örülni fognak sokan.
Nekem tetszik a
Nekem tetszik a vitaindítóban pata által felvázolt felállás.
A folyamatos fény MELLETT ne legyen tilos a villogó, de semmiképpen ne legyen kötelező.
Legyen kötelező felszereltem árulni a bringákat, a tápellátást nem kötném ki kötelezően dinamósra. A régebbi bringákra sem ártana visszamenőlegesen is kötelezővé tenni a rendes világítást.
Ha egy egyszeri (egyenként) párezres beruházással elkerülhető néhány baleset, már megérte.
- - - - -
6É futás
Következő járat indulása: március 14.
www.6efutas.hu
"A régebbi bringákra sem
"A régebbi bringákra sem ártana visszamenőlegesen is kötelezővé tenni a rendes világítást."
A te vágyad is teljesült... kötelező is... eddig is az volt és eddig sem vettek az emberek párezres beruházásból lámpát... attól még megy a bicikli, ugye.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Most is kötelező a
Most is kötelező a világítás, a régebbi bringákon is.
Betartatni kéne a szabályokat, nem újakat kitalálni, amit azok úgysem tartanak be, akik miatt hozták, akik meg eddig is betartották, azoknak meg csak bosszúságot okoz.
Én nem szeretném, hogy a boltban valami szart szerelnének az új bringámra, amit kénytelen vagyok lecserélni úgyis.
Egyébként is, ki fogja ellenőrizni, hogy tényleg ilyennel árulják majd a bringákat? Senki...
Inkább a teszkóbringákat tiltassátok be, ha valami hasznosat is akartok csinálni.
www.gruppetto.hu
+1 A kukásmellényt Rozi
+1
A kukásmellényt Rozi néni, meg Pista bácsi miatt találták ki, akik Bivalybasznád, és Mucsaröcsöge között kivilágítatlanul tekernek. Én világítok, villogok, van reflexcsík a ruhámon, cipőmön, hátizsákomon, sisakomon, és most még egy mellényt is cipelhetek.
Rozi néni, és Pista bácsi továbbra is szarik az egészre. Akkor most találjunk ki még valami okosságot, hátha a kötelező atomreaktort majd magukra akasztják ők is
Betartatás, a kulcsszó.
igen, a jó megoldás ez
igen, a jó megoldás ez lenne, teszkókban kötelező a lámpa, aki ott vesz bringát azt úgyse érdekli milyen a lámpa, és valószinüleg jobb ha kap hozzá valamit egyből, mert amúgy nem venne, vagy nem sokban különbözőt attól.
De aki normális bringát akar venni, az hadd döntse már el milyet rak rá, hol veszi, egy régebbit használ stb...
Szaküzletben még több esély van arra is, hogy rábeszéli a kuncsaftot az eladó, hiszen neki is érdeke hogy eladja.
Kár hogy ez így kivitelezhetetlen...
Épp az a baj, hogy
Épp az a baj, hogy mindenkinek megengedjük, hogy eldöntse, milyet akar venni. Így a legtöbben még mindig a "semmilyet" típusút szeretik, mert az a legolcsóbb.
Nagyon szép lenne amit mondasz, de ez nálunk valóban kivitelezhetetlen.
Vagyis megint ugyanott vagyunk... ki kell kényszeríteni valahogy.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
kikényszeríteni nem azt
kikényszeríteni nem azt kell hogy megvegyék, hanem hogy használják...
az autónak is van féke, mégse áll meg magától a zebránál. van akit szépszóval rá lehet venni, van akit csak egyéb eszközökkel, van akit azzal se...
Fogalmazási hiba. Valóban
Fogalmazási hiba.
Valóban a használatát kellene kikényszeríteni.
Csak én azt feltételeztem, hogy ha az ember már vett lámpát, akkor nem csak a pénzt akarta kidobni, hanem használni is fogja.
Túl naiv lehetek, hogy ilyesmit feltételezek :)
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Ha szabad akaratából vesz,
Ha szabad akaratából vesz, akkor nyílván azért hogy használja.
Azonban ha kikényszeríted hogy vegyen, akkor nem azért vesz, hogy használja, hanem azért mert rákényszerült...
De ha már van, miért ne
De ha már van, miért ne használná?
Mert persze lehet, hogy elfelejti feltenni egyszer-egyszer (én mondjuk le se veszem:)), de ha valaki csakazértse használja, akkor ott komoly gondok vannak.
Mondjuk a legtöbb esetben ez utóbbiról van sajnos szó.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Szerinted azokon a
Szerinted azokon a bringákon, amelyekkel azok járnak, akiket valóban elütnek éjjel kivilágítatlanul, volt lámpa gyárilag? Tudod milyen biciklikről beszélünk, ugye? Klasszikus egysebességek, kontrás, 28-as bringa. Ilyet én még nem láttam lámpa és dinamó nélkül a boltban. Na most akkor hogy lehet, hogy mégsem használják ezeket az illetők? Mert állatira nem érdekli őket a szabály, és nem gondolnak bele a következményekbe, esetleg nincsenek is tisztában vele.
Miért nem érdekli őket a szabály? Mert nincs ellenőrizve a betartása, 0 közeli a lebukás veszélye.
Miért nem gondol a következményekre? Mert soha nem hívták fel rá a figyelmét.
Megoldás erre az, hogy az új bringákat csak lámpával lehet eladni?
NEM!
www.gruppetto.hu
Nem mintha én nem így
Nem mintha én nem így gondolnám, csak nem tudom felfogni, hogy ha van lehetőge, akkor miért nem használja?
Én is igen sok szabályt lesz*rok, aminek nem látom értelmét, de ennek AZ ÉLETEM VÉDELME a fő értelme... nem tudom elhinni, hogy valaki saját magáért ennyire ne aggódjon.
Ezeken az embereken valóban nem lehet segíteni... a bűntetéssel sem lehetne szerintem, mert akkor meg csakazértse használnák, mert "köcsög rendőr, hát nem megbűntetett... na majd én megmutatom nekik".
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
A bringákkal kötelezően
A bringákkal kötelezően eladandó lámpák szemszögéből lényegtelen, hogy megértjük-e őket, az a lényeg, hogy megoldaná-e egy ilyen szabály az általuk okozott problémákat? Nyilvánvaló, hogy nem, így semmi értelme nincs.
Egyébként, ha igazán belegondolsz, nem nehéz megérteni őket. Leéltek egy életet úgy, hogy a világítás nem volt létszükséglet, mert nem volt különösebben veszélyes nélküle bringázni. Ugyanis a forgalom sokkal kisebb és sokkal lassabb volt. Mindkét tekintetben az utóbbi években történt óriási robbanás, amihez ők már nem alkalmazkodtak.
www.gruppetto.hu
Mondjuk, mert lusta elemet
Mondjuk, mert lusta elemet venni / tölteni.
(Nincs téma)
Szerintem ne a
Szerintem ne a stroboszkópot tiltsuk be, hanem a bringázást, mivel az utóbbi sokkal jobban zavarja az autósokat.
www.gruppetto.hu
Jaj Prof, ne csináld már!
Jaj Prof, ne csináld már! Nem csak az autósokat zavarhatja.
Nekem is jött már szembe - pl. Városmajor mellett haladva - olyan elöl villogós bringás, ami konkrétan szemfájdító volt. Vannak fokozatok, a "pulzálás" jellegű villogással pl. nincs bajom, de a szembevakuzás az nagyon rosszulesik.
- - - - -
6É futás
Következő járat indulása: március 14.
www.6efutas.hu
Az, hogy ez első lámpa
Az, hogy ez első lámpa mennyire zavaró, nem elsősorban a pulzálás frekijétől függ, hanem, hogy hová világítanak vele. Ha az útra akkor nincs gond, ha a szemedbe akkor tökmindegy milyen gyorsan villog. Sőt a folyamatos erős fény még rosszabb ha pontosan "pupillán talál", csak éppen azzal inkább az utata szokták világítani.
Nem a frekvencia érdekes
Nem a frekvencia érdekes számomra, inkább a kontraszt.
Különösen rosszul/nem megvilágított helyeken jön ki, hogy egy szembejövő (erős fényű) villogóhoz - még akkor is, ha csak a perifériás látóteremben villog - sokkal nehezebben alkalmazkodik a szemem, mint a folyamatos fényűéhez.
- - - - -
6É futás
Következő járat indulása: március 14.
www.6efutas.hu
A lámpát mint kötelező
A lámpát mint kötelező felszerelést a bringán nem hiszem kötelezővé kellene tenni a forgalmazó számára, hiszen sokak rendelkezhetnek már lámpával, pl. régi bicajról lekerülő, vagy egyszerűen elfekvő készletek, így fölöslegesnek tartanám, hogy kényszerű módon lámpát kelljen vásárolnunk, arról nem is beszélve, miért döntené el helyettünk a forgalmazó, hogy milyen típusú, árkategóriájú stb. lámpát szeretnénk a saját bicajunkra tenni
Ugyanezt az autós eü
Ugyanezt az autós eü ládáról és elakadásjelző háromszögről is elmondhatnánk...
Legyen csak lámpa minden új bringán. Elromláskor is jól jön az a régi!
- - - - -
6É futás
Következő járat indulása: március 14.
www.6efutas.hu
autót lehet venni eü láda
autót lehet venni eü láda és háromszög nélkül is...
Lehet. De mivel kötelező a
Lehet.
De mivel kötelező a megléte, minden autós jobban örül, ha adják az autóval az összes apróságot, amit egyébként neki kellene beszereznie.
Még ha nem is felel meg az elvárásainak, legalább a szabályt teljesíti és ha kell, van.
Ha nem lenne amikor kell, akkor már késő.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
én pl jobban örültem hogy
én pl jobban örültem hogy nem adtak, mivel az előző autómból megmaradt minden, ezért ott se szivesen fizettem volna plusz 50 rugót
Azt ugye nem
Azt ugye nem feltételezhetjük, hogy mindenki aki autót vagy biciklit vesz, már volt neki egy előtte, amiből szépen megmaradt minden, ami kötelező, de nem alapfelszereltség (most).
Amikor az első autót vetted, akkor viszont örültél (vagy örültél volna), hogy minden ilyesmit adtak vele és nem kellett külön megvenni, nem?
A biciklis piacot a folyamatos gyerek utánpótlás jobban fenntartja szerintem, mint az a néhány ember aki időnként lecseréli a biciklijét.
Ők pedig az első biciklijüket kapják/veszik... nekik szükségük van minden olyasmire, amit egy sokéve bicikliző már rég beszerzett és neki tetsző szintre fejlesztett.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Őt eddig sem akadályozta
Őt eddig sem akadályozta meg senki abban, hogy azt mondja, hogy "és kérek hozzá egy első-hátsó-lámpát is"
"Még ha nem is felel meg az
"Még ha nem is felel meg az elvárásainak, legalább a szabályt teljesíti és ha kell, van."
És szerinted ez elég? Nekem inkább egy jól használható lámpa kellene.
......................................................
Mindenképp előzz meg a csuklós busszal a megálló előtt 30 méterre, hogy aztán azonnal leszoríthass!
Mint már párszor
Mint már párszor elmondtam, nem RÓLATOK van szó... azok miatt kellene ilyesmi, akik b*sznak lámpát venni, mert nincs a biciklin alapból és nem érdekli őket.
Én vettem lámpát, a legtöbben itt is (megkockáztatnám, mindenki itt CM.hu-n:)).
Sőt, itt pesten mondhatni a legtöbb biciklisnek van lámpája... főleg az életben maradásuk miatt.
De hiába a sok-sok biciklis a fővárosban, még mindig elhanyagolható mennyiség a vidékiekhez képest.
Idefent van néhány ezer, tízezer? Vidéken százezrekről van szó.
És mondjuk csak egy Cegléd méretű kisvárosban, ahol minden második ember biciklivel jár, egy kezemen meg tudnám számolni, hány embernek van világítása a biciklijén, akikkel egy út alatt találkozom.
MIATTUK kellene egy ilyet bevezetni.
Mellesleg, nem érdekel, hogy kinek milyen egyéni igényei vannak.
A szabály úgy van kitalálva, hogy látszódj. Az már egyéni kényelem, hogy te látni is akarsz... ez már az igény, nem a szabály kielégítése.
Ha az igény a szabálynál gyengébb lenne, akkor ott van a gyári lámpa, ami kielégíti a szabály elvárásait.
Szerintem ez lehetne a cél.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Nem tudom, miért érzi
Nem tudom, miért érzi mindenki ennyire személyes támadásnak ezt.
Arról van szó, hogy AKIKNEK NINCS világítása, mert lusták, nem törődnek vele vagy akármi okot talának is ki rá, azoknak LEGYEN gyárilag a biciklin, hogy ne kelljen kifogások keresésével elütni az időt, hanem biciklizni tanulhassanak.
Ha neked épp előbb kopott el a bicikli, mint ment tönkre a lámpád és át akarod vinni a jól beváltat az újra, akkor átteszed és kész. És lesz egy tartalék olcsó, de használható lámpád is, ha kellene.
Mert ami elromolhat, el is romlik.
A boltosok meg mindig boldogan kicseréltek bármit a biciklin, ha kérte a vevő. A vevőnek is olcsóbb volt, mint külön újat venni, a boltosnak is jó volt, mert drágább lett a bicikli.
Miért ne tennék meg a lámpával, ha nem felelne meg az elvárásoknak?
Viszont akinkem meg megfelel csupán a szabályok betartása és nem reflektorral akarnak közlekedni, azoknak is lenne, sőt azoknak is akik egyébként egyáltalán nem vettek volna.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
és legyen kötelező x
és legyen kötelező x garnitúra elemet is eladni hozzá, mert magától ugyse vesz bele a szerencsétlen ha egyszer lemerül... hacsak nem dinamós a lámpa...
és csak olyan lámpa legyen jó, amit fizikailag nem lehet leszedni, mert esetleg elfelejti visszatenni, ha egyszer leszedte...
De ez már legyen az ő
De ez már legyen az ő baja.
Szerintem az a lényeg, hogy ne legyen kötelező olyasmi, amit nem adnak a biciklivel megvásárlásakor.
Mikor a nagyi megveszi az unokájának összekuporgatott nyugdíjából a tekkógazdagságosbiciklit, ne az kelljen legyen az első dolga az unokának (meg a szüleinek), hogy lámpákat, csengőt, pumpát és a többi szép lemaradt alkatrészt kelljen még beszerezniük.
Természetesen, ez ugyanolyan mértékben szól a többi közlekedőért is. Az autókhoz és motorokhoz is adjanak mindent, aminek kötelező a megléte.
Hogy utána a vezetők nem viszik magukkal, az már az ő bajuk. Mindennel rendelkeznek ami kötelező, azok megfelelő állapotban és helyen tartása már nem lehet a törvény se az eladó dolga.
De akkor itt egy kompromisszum, aminek talán ti is örültük majd.
Legyen kötelező a lámpa minden megvásárolt biciklihez.
Ha a vevő nem tart igényt a bolt által forgalmazott lámpák egyikére sem és hiteltérdemlően bizonyítani tudja, hogy rendelkezik már a szabályoknak megfelelő lámpakészlettel (meg pumpával, csengővel.. stb :)), akkor eladható neki a bicikli.
Ha ennek nem tud eleget tenni, az eladónak kötelessége a legolcsóbb, de a szabályoknak megfelelő felszereléssel ellátni azt.
Megfelel?
Így ha te vagy D.Kriszta jobban ragaszkodtok a saját lámpátokhoz, akkor elviszitek a boltba, ráteszitek a biciklire és mehettek is.
Ha nem tudtok felmutatni lámpát, akkor viszont nincs lámpátok a szabály szerint, tehát vennetek kell.
Ez egy becsületes világban/országban járható út lenne.
Sajnos itthon marad a kötelezővé tétel, vagy szinte senki nem vesz lámpát ugyanúgy, mint eddig.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
mi van a használt
mi van a használt bringákkal
mi van a külföldön vásárolt bringákkal
miután nyílvánvalóan áremelkedéssel jár a plusz lámpa, nagyobb igény lesz ezekre, az elsőbe ugye a lopottak is beletartoznak, második esetben pedig máshol fizetsz áfát, stb, és továbbra sincs lámpád...
Ha külföldön veszel
Ha külföldön veszel autót, akkor azt használhatod lámpa nélkül? Ha használtan veszed és nincs benne lámpa, attól még használhatod?
Az autó még megy tőle. :)
A lopott biciklikkel nem lehet mit kezdeni.. most is túl nagy rájuk az igény, mert olyan árak vannak már most is, amik mellett egy kicsivel több már fel sem tűnik. A lopott biciklikre meg ugyanúgy most is kötelező a lámpa (is).
De ha minden biciklin KELL lennie lámpának, mert úgy árulják, akkor mennyivel könnyeb lenne elfogni a lopott bicikliket is? Hisz azokat nem lámpával árulják... ha meg ennek kiküszöbölésére mégis, akkor megintcsak minden biciklin lesz lámpa :D
A külföldről behozott biciklik legnagyobb része szintén lopott, mert ami hivatalos úton kerül be ide, azokra érvényes lenne a szabályozás. A lopottakra meg a fentebb említett miatt kerülne lámpa :)
Az itthon pedig be nem szerezhető biciklik meg nem épp a legolcsóbb kategóriába tartoznak... igen kevesen mennének ki 10-20 ezer forintos verdáért külföldre.
Ráadásul ezek a biciklik legtöbbször soha nem kerülnek közúti forgalomba, ha meg valaki ennyit tesz meg a bicikliért, akkor minden bizonnyal elszántabb annál, hogy olyasmit kispóroljon, mint a lámpa.
Az árakat meg így is emelik folyamatosan. Ha egy kicsivel több szolgáltatást is kapsz érte, még talán el is fogadod, hogy szükséges volt.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Logikus, ha én egy
Logikus, ha én egy külföldi boltban veszek egy bringát, az nyílván lopott, mert nincs rajta lámpa... gratulálok...
Olvasd el mégeszer, hogy
Olvasd el mégeszer, hogy mit írtam.
Mert nem ezt.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
(Nincs téma)
Nagyon tetszik, hogy a
Nagyon tetszik, hogy a követelményeket mérhető, ellenőrizhető fizikai mértékegységek alapján próbálod meghatározni. Ez a gondolkodásmód talán magasabbra teszi a mércét, mint amikor a GKM honlapon lehet szavazni a láthatósági mellényről.
A KRESZ lumenről, színről, fényvisszaverő felület nagyságáról szóljon, ne tegye kötelezővé hogy nyári estén műanyag kabátban büdösödjek. Ajánlásokat persze tehet/tegyen/ a köznép számára, akár a mellényt is.
amellett hogy
amellett hogy legmesszemenőbbekig nem értek egyet a kötelezően hozzáadott lámpával, érdekelne hogy konkrétan hogyan gondoljátok:
- a kereskedőt kötelezitek hogy minden bringa mellé eladjon egy akármilyen lámpát
- a gyártót kötelezitek, hogy tegye a felszereltség részévé, minden tipushoz egy bizonyos tipusú lámpát
Magyarországon csak a
Magyarországon csak a második lehet járható út, mivel a kereskedőt le lehet beszélni bármiről, szabály ide vagy oda, sajnos.
De ha neki már a gyártótól lámpával kell megvennie a biciklit, akkor nem fogja olcsóbban adni lámpa nélkül. Neki az lesz az érdeke, hogy ha a vevőnek nem felel meg, akkor kicseréli, jópénzért, de ha már rajta van valami a biciklin, azt le nem veszik :)
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
"kicseréli,
"kicseréli, jópénzért"
ami neki jópénz, az nekem nem annyira jó, azabaj...
Nem is arra gondoltam, hogy
Nem is arra gondoltam, hogy NEKED jópénzért, hanem NEKI :D
A hozzászólásom arról szólt, hogy neki jobban megéri ez, de neked is, mert nem ugyanannyiba kerül így a lámpa... legalábbis nálunk ez így működik a biciklisboltokban.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
(Nincs téma)
(Nincs téma)
(Nincs téma)
Az agydinamó, fölösleges,
Az agydinamó, fölösleges, plusz súly, kiadás, kell hozzá rendes szabályzó, aksi. Ezért az árért inkább nagyobb fényerejű ledes, aksis lámpa legyen. Viszont ha nem dinamós, akkor valami környezetvédelmi törvény előírhatná, hogy csak ujratölthető aksit szabad benne használni. Vagy azzal együtt kellene adni.
A villogó, nappalra nagyon jól jön, amikor nem látják meg a bringást. Éjszakára strobi semmiképpen, villogó esetleg kiegészítésként, de az nálam két első lámpát feltételez.
A fényerőnek nem elég előírni a gyári fényerőt, azt is elő kell írni, hogy ezt (legalább éjjel) bármikor teljesítse. Vagyis ha lemerül, akkor ne egy gyertya fényével érjen fel. A kerékpáros gondoskodjon arról, hogy a minimum fényerőt teljesítse, vagyis töltse az aksikat, vigzen tartalékot.
magwas: oldalról a prizma mellett van még a ledes szelepsapka :)
Nem a gyártónak/boltnak kell előírni, hogy lámpával adja. Hívja fel a figyelmet arra, hogy a lámpa kötelező, miből választhatsz, de ne kelljen megvenned, ha otthon már van másik öt. Elég, ha a lámpa kötelező, viszont be is tartatják. A többi legyen a bringás dolga. Mindenki elég felnőtt (annak tartja magát), hogy eldöntse, lámpát vesz, vagy büntetést fizet.
Az autónál a feltételeket nem a gyárnak írják elő, henem az üzembe helyezéskor kell teljesíteni. Persze ott érdeke a gyárnak, hogy olyat adjon el, ami már megfelel ennek. A bringánál az üzembe helyező a kerékpáros. Hagyjuk meg neki a jogot, hogy eldöntse, mit és hol vesz meg (állítólag szabad verseny van). Viszont a rendőrség szigorúan büntesse.
Vagy ha nincs lámpád, kötelező lenne a rendőrtől venni egyet büntetés helyett. :)
"törvény előírhatná,
"törvény előírhatná, hogy csak ujratölthető aksit szabad benne használni. Vagy azzal együtt kellene adni."
na, alakul, először csak a lámpa kötelező, utána az akksi, utána valami normális töltő, hogy ne csesződjön el 2 feltöltés alatt... határ a csillagos ég...
Aztán belejátszik, hogy a
Aztán belejátszik, hogy a ház elektomos hálózata megfelelő biztonságú kell legyen, nehogy tüzet okozzon a töltéskor... még a világbékét is bele lehet keverni, ha nagyon akarjuk :D
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Egyszerre kapcsolható
Egyszerre kapcsolható marhaságot ki kell venni és kész.
Tescoban ott van a bicaj mellett a lámpa, egy vegyél lámpát cetlit rá lehet rakni a bringára, bringaboltban meg az eladó úgyis el akar adni minden egyebet hozzá, neki mondhatod, hogy legolcsóbbat kérem.
elszállt a hosszú
elszállt a hosszú kommentem. :(
röviden akkor:
prizma kell. a többi közúti jármûnek megfelelô színekben, és nem másban. elöl fehér, oldalt sárga, hátul piros. egyéb megtévesztô lehet. elhelyezése és milyensége változhat, az új eszközök bevételével. pl pedálprizma helyett borostyán fényvisszaverô csík a lábszáron, hátsó vörös helyett csík a hátsó villán, stb.
lámpa kell. legalább 3ledes villogó elöl-hátul. emellé vehetne akárki akármit, de legalább a látni és látszaniból az utóbbi teljesülne.
a villogó lámpákat engedélyezném, a strobi kb vaksötétben bringaúton zavarja a szembejövôt. ilyenkor tényleg illik kikapcsolni, ha van sima lámpánk is. ha nincs, átkapcsolni folyamatos fényre. ezzel egy probléma van. a mai villogókon ezt nem lehet anélkül elérni, hogy közben ne kapcsold ki.
az elemes/dinamós lámpa kérdése sztem butaság. mármint mindenki használja azt az áramforrást, amit akar. ezt a kreszben szabályozni baromság lenne.
még annyit a témához, hogy sztem a fix lámpák elhelyezése ideálisabb, de sajnos nem láttam még ledesben, max házi barkácsolással lehet ilyet csinálni, amivel egy rövid fellángolás erejéig foglalkoztam, de nem vagyok egy elektromûszerész típus :(
"mindenki használja azt az
"mindenki használja azt az áramforrást, amit akar"
Csak legalább használja :)
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Kezd agyamra menni, hogy
Kezd agyamra menni, hogy mindent többször küld el ez az izé.
Lassan már olyan a topic, mintha csak én írnék :)
az enyémen a villogó után
az enyémen a villogó után van a folyamtos fényű üzemmód :) azok a drága csehek mindenre gondolnak :)
jó, de ha megint villogóra
jó, de ha megint villogóra akarod állítani, az is megy? mmint kikapcs nélkül. mert akkor nekem egy olyan lámpa kell :)
Nekem a hátsó ketájom tud
Nekem a hátsó ketájom tud olyat, elvben tehát megoldható elsőre is :) (A kikapcs kb. 2,5 másodpercig nyomvatartással érhető el, a rövid nyomás üzemmódváltást jelent.)
Oltári flémnek, és
Oltári flémnek, és ködkaszálásnak tartom ezt az egész topikot. A KRESZ, és a Köhém rendelet véleményem szerint teljesen jó. Az egyszerre kapcsolhatóság is teljesül a különálló ledes lámpák esetében, hiszen két kezemmel akár egyszerre is fel tudom kapcsolni a hátsó és az elő villogót, akár a bringán vannak, akár a kezemben, amit aztán egyenként a helyükre teszek. Tehát a ledes lámpák esetében is teljesül az egyszerre kapcsolhatóság.
A probléma a betartatáson van. Nem büntetik meg azokat, akiknek nincs lámpájuk, hanem hoznak egy másik betarthatatlan rendelet(kukásmellény) mosva kezeiket.
Fejétől bűzlik ez az ország
###
# A járművek az úttesten haladnak. A kerékpár egy jármű.
###
Kötelező agydinamó: Nem
Kötelező agydinamó:
Nem tartom jó ötletnek. Beleszól a piaci versenybe, azaz egy vagy maximum néhány gyártót durván helyzetbe hoz (csak az ő termékeik mehetnek), mások meg semmit nem adhatnak el. Átállhatnak persze agydinamóra, de valószínű, hogy nekik épp más az erősségük. Ezenfelül ez az egész az én választási szabadságomat is korlátozná, hisz nem tehetnék a kerekembe akármilyen agyat - mindezt teljesen feleslegesen, hisz a tölthető ceruzaaksijaim ugyanolyan, ha nem jobb fényt képesek produkálni, kevesebb hibalehetőség (nincs kábelezés) mellett.
Kerékpáreladás csak lámpával:
Rossz ötlet. Rámsóznak valami gagyit, amit dobhatok ki, mert eladni nem fogom tudni. Szemétszaporítás, ahogy már más is írta fentebb. Akkor működne ez csak, ha én választhatnék hozzá lámpát, de egy kisebb bolt vagy használtkerékpár-üzlet nem fogja tudni megcsinálni, hogy tízféle lámpát tart, tehát a nagyobb üzletek, üzletláncok előnyhöz jutnának.
Szerintem bőven elég lenne a kivilágítatlan bringásokat durván szankcionálni, tényleges ellenőrzéseket és bírságolásokat tartani. Azt már ebben az országban nem teszem hozzá, hogy "és felvilágosító kampányra fordítani a bevételt", de így is venne szépen mindenki lámpát alighanem.
Nem tudom, felétek milyen
Nem tudom, felétek milyen üzletek vannak, de nálunk a legkisebb boltokban is több10 féle lámpa közül választhatok (és én elég kisvárosban lakom) és ott helyben ki is cserélik a biciklin (ha új és van rajta lámpa, akkor a levett darabot beszámítják az új árába). Viszont jelentősen drágábbak ezek a lámpások, mint ami a biciklin adott esetben lenne.
A használt-kerékpár üzlet pedig, ha tudja, hogy erre igenis lesz kereslet, akkor fog tartani készletet lámpából is, hogy tudjon választani a kedves vevő.
Amelyik nem tud, ahhoz nem fognak járni.
"bőven elég lenne a kivilágítatlan bringásokat durván szankcionálni"
Ezzel épp csak az a baj, ami az autósok szankcionálánál is. Soha nem azt bűntetik meg, akit igazán kellene :)
Persze, az is szabálysértés, ha véletlenül otthon felejted a lámpádat, de ha komolyan bűntetnének érte, akkor hány rendőrnek adhatnád be, hogy épp most merült ki az elem a lámpádban? Ami még ha igaz is: nincs világításod = szabálysértés.
Ha meg nem szigorú a bűntetés, akkor marad minden úgy, ahogy most.
Az lenne a jó, amit fentebb említett valaki, hogy vagy ott helyben vehetnél lámpát a rendőrtől, vagy lámpajegyet kapnál a bűntetésért, amit egy alap darabra beválthatnál és így nem az lenne, hogy agyon bírságolnak, hanem rögtön az elején lenne mindenkinek lámpája a dologból :)
Persze, emellett lehetne jópár ezres a bírság, hogy érdeke legyen az illetőnek beváltani azt a lámpajegyet :D
És akkor még nem beszéltünk a gyorshajtásról, az egyéb szabályok megszegéséről (piros lámpa, behajtani tilos), amiket akkor szintén bűntetni kellene keményen... csak azt ugye nem akarjuk :)
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Pedig nem akartam tovább
Pedig nem akartam tovább görgetni ezt az értelmetlen vitát, de azért ez:
"Az lenne a jó, amit fentebb említett valaki, hogy vagy ott helyben vehetnél lámpát a rendőrtől, vagy lámpajegyet kapnál a bűntetésért, amit egy alap darabra beválthatnál és így nem az lenne, hogy agyon bírságolnak, hanem rögtön az elején lenne mindenkinek lámpája a dologból :)"
Szerintem akkor inkább onnantól kezdbe a büntetésért cserébe menjen előttem is és mögöttem is egy rendőrautó, világítva!
......................................................
Mindenképp előzz meg a csuklós busszal a megálló előtt 30 méterre, hogy aztán azonnal leszoríthass!
Kéne csinálni egy
Kéne csinálni egy szavazós dolgot egy ninjának vagy aki ért hozzá. Érveket, ellenérveket szerintem már ismerjük mindannyian. PL.:
- Legyen kötelező első és hátsó lámpát (valamint a kerekekre prizmát) eladni minden biciklihez (legalább 40 lumen fényerővel),
- Ne legyen kötelező lámpát és prizmát eladni minden biciklihez
- Legyen kötelező első és hátsó lámpát (valamint a kerekekre prizmát)eladni minden biciklihez, de legyen választható milyen lámpával szeretném (40 lumentől).
- Legyen kötelező első és hátsó lámpát (valamint a kerekekre prizmát)is eladni minden biciklihez, de legyen választható milyen lámpával szeretném, kivéve ha már van lámpám és bemutatom a kereskedőnek.
A lista bővíthető, változtatható, én ezekre gondoltam.
Én a legutóbbira szavaznék. Minden eshetőségre (mit hogyan játszhatnak ki) nem hiszem, hogy fel kell készülnünk.
Esetleg lehetne egy plakátot (zsebnaptárt, akármit) készíteni, amit ajánlott (vagy kötelező) lenne kirakni minden biciklisboltban: este autóból ennyi látszik egy kivilágítatlan; mellényes; kivilágított biciklisből.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Amikor stroboszkópról
Amikor stroboszkópról beszéltem, akkor az olyan 10-15 Hz körüli vackokra gondoltam, mert azok nagyon zavaróak. A 2-5 Hz szerintem teljesen OK, de itt is jobbnak tartom a pulzáló fényt (ami folyamatosan is világít, de az erőssége az adott frekvenciával váltakozik). Szerintem ez egyesíti az kettő előnyeit: folyamatosan látható, mégis felkelti a figyelmet, de nem zavaró.
Az agydinamó kérdésben:
Az agydinamó kérdésben: nem tenném kötelezővé az agydinamót, azon van értelme elgondolkozni, hogy valamilyen dinamó mégis legyen a kerékpáron. Kiindulásnak a német szabályozást tekintettem, ott tudtommal kötelező. Ma már vannak hatékony dinamók, amelyek a kerékhez dörgölőznek.
Miért a dinamó? Mert ultramegbízható, és mindig ott van. Sohasem merül le az akksi, mert nincs ami lemerüljön. Nekem olyan lámpám van, ami LiOn akksival megy, és ezért tölthetem, amikor eszembe jut, de így is fordult már elő, hogy lemerültem. Most persze mindenki elmondhatja, hogy vele soha, de a szabályozás célközönsége elsősorban nem az itt fórumozó bringások (mert szinte mindenkinek van lámpája), hanem azok, akik nem használnak lámpát.
Sajnos a dinamós is
Sajnos a dinamós is elromlik, nekem szinte mindegyik elromlott egy idő után. Akiket két falu között elütnek a tanyabájkon, azoknak mind volt dinamós világítása valamikor, csak lusták voltak megjavítani, amikor elromlott (kiégett).
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat
Szentem nem rossz a
Szentem nem rossz a jelenlegi szabályozás, ha azt az együtt kapcsolós viccet kifelejtjük. Inkább be kéne tartatni...
Hogy legyen kötelező-e a lámpa biciklivel együtt árusítása? Nehéz kérdés. Ha autót veszel elég egyszerű kérdés, akarod a közúton használni, vagy csak sport-hobby célra. Ha rendszáma van, alkalmas kell legyen közúti forgalomra.
Itt más a helyzet. Valaki akarhat közúton menni verseny, DH, trial vagy cross country géppel, mig más ember teljes joggal anyázhat, hogy ő sportcélra venné ezt a gépet, eszébe sincsen kifizetni az "ingyenesen hozzá járó" lámpákat. Ráadásul ismerve némely kereskedő mentalitását, valószínű, hogy szarra se jó, használhatatlan ótvarokat szerelnének a bringákra, amikkel nem lehetne mást csinálni, mint leszedni-kivágni. Így nem érzem életszerünek, hogy ellásák a bicókat lámpával. De a rendőr bácsik igyekezhetnének jobban betartani a szabályokat. Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Ha valaki beavatna, milyen
Ha valaki beavatna, milyen az az ultragagyi, ami semmire sem jó... csak a tisztánlátásom kedvéért.
Mert nekem van tekkó gazdaságos lámpám is, de a szokatlanul nagy fogyasztásán kívül semmi gondot nem látok vele. Igen sok márkásnak mondott típusnál nagyságrendekkel jobban látszik a fénye (nekem meg ez a fontos egy lámpában). Pedig olyan noname, hogy név sincs ráírva :)
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Olyan amelyiken forrasztani
Olyan amelyiken forrasztani kell egy kicsit, hogy minden LED világitson, vagy kis füleket beleragasztani, hogy ne ugorjon ki az elem első kis bukkanón, vagy kicsit hidegebb időbe ne maradjon a kezedben miután feltetted a konzolra, ...
Nem birja az esest, gyorsan
Nem birja az esest, gyorsan laszivja az elemet, beazik, torik a tartoja, kikapcsolva is szivja az elemet, leesik a tartorol az elso buckan. Volt ilyen lampam. Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Teljes mértékben Kama3-zal
Teljes mértékben Kama3-zal értek egyet. Mivel sajnálatos okokból egyszerre csak egy biciklit vagyok képes megülni, pont elég nekem a jelenleg meglévő lámpakészletem (elképzelhető, hogy egyszer kiegészítem egy sisakra szerelhető lézerágyúval). Pont elég lenne akkor is, ha 15 biciklim lenne, a kötelező lámpavásárlás révén egyfelől kidobnék az ablakon alsó hangon is több ezer forint, másfelől pedig - mint valaki említette - a szemetet gyarapítanám.
Egyetlen épkézláb megoldás van: a jelenlegi szabályok betartatása. Semmilyen más eszköz nem fog működni.
Ez egy jópofa blog. Ahogy
Ez egy jópofa blog. Ahogy nézem itt örök életre szóló barátságok köttettek vala. :)
Szerintem érdemes lenne
Szerintem érdemes lenne objektíven megvizsgálni mindenféle szituációban, hogy mikor, mi mennyire látszik a biciklisből. Mint:
városi világítás / töksötét / félhomály
elöl / oldal / hátul
lámpa / villogó (persze nézni a fényerőt, szint, stb-t)
első kerékprizma prizma / fényvisszaverő mellény / hátsó prizma / pedálprizma / fényvisszaverő csikok a bicajon
Én még nem láttam ilyen összehasonlító felmérést, hogy mi milyen messziről látszik/észlelhető. Vhol van fent egy video, ahol a hátsó villogó sötétben veri a kukásmellényt. Én csak múltkor vettem észre, hogy az előttem menő pedálprizmás ismeretlen milyen jól látszik, ha megvilágítja egy autó. De, hogy pl oldalról mennyire vagyok látható, azt nem tudom. És ha vmi tényleg hasznos volna, azt kéne belevetetni a KRESZbe.
Mert az biztos, hogy nem fogok soha kukásmellényt hordani, bármennyire is kötelező, hisz tele vagyok lámpával, fényvisszaverő felülettel, de nem fogok izzadni egy szerintem hülyeség alatt.
Hát én ezt végig nem
Hát én ezt végig nem olvasom :-(
Viszont +1 szavazat a kötelező lámpára minden új és használt bringán. Autónál se kérdezik, hogy akarsz-e venni lámpát vele, vagy csak a Hungaroringen fogod rakni vele.
A paraméterek meg úgy legyenek meghatározva, hogy <3000 de inkább <2000 Ft-ból kijöjjön.
Oszt ennyi.
"<2000 Ft-ból
"<2000 Ft-ból kijöjjön"
NEM FOGJÁK HASZNÁLNI! Lemerül az elem és vége, már ha egyáltalán bekapcsolja, van aki az autón se használja hiába van.
Szerintem meg mindenki
Szerintem meg mindenki vehessen olyan bringát, amilyet szeretne. Aki világítással szereltet akar, az már most is tud ilyet venni, nem kell erre új szabály.
Bringaboltokban lehet kapni küllőt, felnit, agyat, vagy akár egyben egy kereket. Ha épp úgy tetszik akkor vázat + kereket stb. Ugyanígy természetes, hogy lehet kapni bringává összeépített alkatrészeket, de mondjuk lámpa és sárhányó meg csomagtartó nélkül. Szerintem ebben semmi rossz nincs, továbbra sem kell ezen változtatni. Vagy tán lenne egy szabály, hogyha a vásárolt alkatrészek egy bringának kinéző szintet megütnek, akkor már lámpát is kötelező hozzá vásárolni? :)
(Autós példa nem igazán jó. Bringalámpák nagyrészt könnyedén átszerelhetők másik bicajra, autók lámpáiról ez azért nem igazán mondható el. Így akkor se vennék lámpa nélküli autót, ha otthon a garázsban már 3 másik, lámpával felszerelt áll.)
Már megint magadból
Már megint magadból indulsz ki, olyanból, aki alkatrészenként válogatja gondosan a bringáját. Én egyben vettem pl és az egész család úgy vette, persze lámpákat is vettem hozzá. Sok ember viszont nem vesz. Erre kéne a szabály.
Akik miatt ilyen szabályt
Akik miatt ilyen szabályt akarsz, azoknak már rég megvan a bringájuk lámpa nélkül, nem vesznek évente újat. Rájuk ez nem lenne hatással.
www.gruppetto.hu
Szerintem sem új bringával
Szerintem sem új bringával kezdi a bringázást a többség. Bár lehet, hogy már megint magamból indulok ki. :)
(Ez előttihez: Az nem tudom honnan jött, hogy én alkatrészenként válogattam a bringáimat, mert pont, hogy nem. De a példám szerintem érthető, ha valaki érteni akarja.)
Nekem az első három gépem
Nekem az első három gépem cross-country volt. Azokkal jártam hegyen völgyön, városban és országúton. Miért lenne kötelező új CC gépre az első-hátsó lámpa? Csomó ember ilyennel csak a hegyekben gizdázik, sosem megy műútra. Aki csóróbb, még edzésre és versenyre is használhat ilyen gépet.Én mondjuk az első ilyen géppel nagy túrákat tettem Ausztriában és Ukrajnában, és sokat mentem úton, vettem is rá első-hátsó lámpát.De ezt más kérdés.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Így van, én is ezt mondom,
Így van, én is ezt mondom, hogy ne legyen kötelező. Olyat kell árulni, amire igény van, ilyen egyszerű.
nincs igény: sisakra,
nincs igény: sisakra, világításra, használható lakatra. ha nem nyomjuk, a szerencsétlen tudatlan soha nem is fog figyelni a saját biztonságára, mert nem tudja, mi az, amíg el nem csapják. lehet, hogy még utána sem.
De az, hogy rázúditjuk a
De az, hogy rázúditjuk a fél boltot ezen nem változtat, lámpába nem fog elemet venni, sisakot, lakatot otthonhagyja ...
Volt itt régebben, hogy egy pár oldalas füzetet összeraktak valakik a tudnivalókkal, azt kell terjeszteni, hogy legyen rá igény és akkor nemcsak megveszi, hanem használja is.
Szerinted hányan tudják kicserélni az izzót az autóban, vagy tudnak ellátni egy sérülést (vizsgáztató is azt nyomatta, hogy a 112-t kell hivni, mert ő is tudja, hogy vizsga után gyorsan felejt az ember).
A lakat az kicsit más
A lakat az kicsit más téma.
Az mindenkinek a saját egyéni szocpol problémája. Őszintén szólva, annak akinek jó lakatja van, annak nem érdeke, hogy másnak is az legyen. Amíg nincs lekötve egy bringa se addig egy sodrony is jó, mert nyílván a többit viszik el (pl Ausztria). Ha minden gép sodronnyal van lekötve, jó az U (kb most itt).
Mi lesz ha mindenkinek U-ja lesz? Akkor azokat is elkezdik vinni... Aki biztonságban akarja a gépét, az kereshet valami mást, vagy járhat 2 granit x-plus-szal.
A lámpánál nincs ilyen probléma, attól senkinek nem lesz "rosszabb", hogy mindenki normális lámpával jár...
Egyszer majd gyere utánam
Egyszer majd gyere utánam stéherbe, akkor megtudod, hogy zavaró-e a lámpám... :-) TL-LD-1100
phorvath
Ezt kapni valahol itthon
Ezt kapni valahol itthon vagy kintről hozattad? Ebike, bringabutik csak az 1000-est ismeri, miközben cateye.com-on az 1000-es már az archív kategóriában van. Úgy látszik itthon addig nem lesz 1100 amíg ki nem söprik az itthoni raktárkészletet.
Mondjuk nem tudom mennyire lehet jelentős a különbség, csak úgy mondom, hogy azért mégis nem szép dolog ez így.
Jó, persze, ebayrol semmi perc alatt rendelhetnék. Csak igazából nem tudom, van-e értelme, hisz hátul úgyis csak látszódáshoz kell, arra meg talán a teszkós szint is elég, ha jó elem van benne.(Igaz, nekem most ment tönkre egy ilyen 300ft-os vacak, de azért elég sokáig bírta.)
Te paranoiából használsz ilyen erőset, biztos ami biztos? :) Vagy tényleg érdemes 6ezer körül áldozni egy ilyen hátsó lámpára?
Szerintem hasznos lenne a
Szerintem hasznos lenne a gyárilag felszerelt lámpa. Még a leggagyibb lámpa is ezerszer több annál, mint ami egy kivilágítatlan bringásból látszik.
Az is biztos viszont, hogy az elem előbb-utóbb lemerül, és akkor bizony a júzernek kell elemet (aksit) cserélnie. Ezt pedig CSAK ÚGY LEHET BIZTOSÍTANI, ha a rendőrség betarttatja a szabályokat.
A legjobb az lenne, ha a rendőrség büntetne, de egyúttal adna pótizzót, ha kiégett a dinamós, vagy egy olcsóbb ledes lámpát elemmel.
Vajon megérné valamelyik bringaboltnak 1-2000 forintos ajándékutalványt osztogatnia a rendőrség büntetése mellé???
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat
Ajándékutalvány helyett:
Ajándékutalvány helyett: ha számlával igazolná, hogy vett egy lámpát, akkor a büntetés egy részét elengednék. Egyrészt nem kellene egy boltnak sem utalványt adnia, másrészt mivel a büntetés célja nem a pénzgyűjtés, így a fél büntetés is hasznosabb, mint ha nem lenne (fedezi a költségeket). Ha meg volt már lámpája, de nme használta, megérdemli a teljes büntetést.
ahogy látom, nem fog senki
ahogy látom, nem fog senki senkit meggyőzni arról, hogy kell-e új/használt bringához csatolni a világítást. tegyük is félre.
de passzív világítás nélkül árulni bicót? veszel egy kereket, és nincs rajta prizma. veszel egy fém pedált, és csak 50%, hogy prizmával árulják. spd-n pedig felejtős is a dolog. a vázra elölre-hátulra meg senkinek semmibe nem kerül felrakni, és nem termelődik ezzel több szemét. ilyeneket nem szokott senki egyik vasról a másikra rakosgatni hajnalban munkába induláskor.
ezért lehetne lobbizni.
azért is, hogy ahogy Nuvanda írta, legyen egy teszt, mi hogyan látszik. egy hivatalos, országos közlekedésbiztonsági akármi, és nézzék meg, hogy milyen új eszközöket használhat a kerékpáros, és ami működik, azt engedélyezni kéne.
Én szívesen segítenék
Én szívesen segítenék egy tesztben, bár nincs se kamerám, se autóm.
arra gondoltam, hogy valami
arra gondoltam, hogy valami hivatalos szervezetnek kéne csinálni egy ilyen dolgot, a mi javaslatunkra, hogy milyen eszközöket próbáljanak ki, és a hatékonyságuk alapján döntsék szépen el, mi kötelezô, mi ajánlott, mi tiltott adott esetben. pl obb vagy ilyesmi, vagy akár a közlekedési minisztérium.
bár egy pre-tesztet lehetne csinálni mk-n belül, és annak a tapasztalatait, meg esetleg külföldi példát összedolgozva adni egy javaslatot.
A saját biztonságom miatt
A saját biztonságom miatt is szeretném tudni az igazat.
Szerintem a magasságbeli
Szerintem a magasságbeli korlátot mindeképp felül kell vizsgálni. Elő lehet írni úgy, hogy a kormányra tulajdonképp tilos legyen, de annak nincs realitása.
Az is felesleges, hogy a kerékpárra szereltség elő legyen írva. A kerékpára szerelt lámpa használatát kell előírni szürkületben és este. (Nem kell nálad lennie, nem kell a gépen lennie csak ha már hasznáni kell.)
Nappal/szürkületben/rossz látási viszonyok között viszont engedném villogót elsődleges fényforrásként (sötétben tiltani).
A használt lámpának üzemképesnek kell lennie (feltöltve), nem vakíthaja el a szembejövőt (rátehetsz reflektort, de közúton nem használhatod), nem lehet megtévesztő helyen (szélén). Sötétben/szürkületben folyamatos fényűnek kell lennie. Kiegészítő fényforrásként villogót engedném bármikor.
A keresőfény használatát (pl. fejlámpa) közúton tiltja a KRESZ, az jó ahogy van.
Ugyan nem KRESZ, de esetleg elő kell írni a kerékpárt árusító üzleteknek, hogy fel kell kínálni minden kerékpárt vásárlónak a lámpát (új vagy használt), és fel kell hívni a figyelmét, hogy kötelező a lámpa használata. Nem kell nyilatkozatot aláíratni, de próbavásárlásnál le lehet bukni. A normálisabbja úgyis megkérdezi.
A fényvisszaverő prizmával szerintem két dolog lehetséges:
A színelőírás előre/hátra jó, oldalra azért sárga/fehéret engedném.
-
Zsurmi
a színelôírásnál arra
a színelôírásnál arra gondoltam, hogy pl hátulra ne szereljen valaki fehéret, mert az megtévesztô.
oldalra jó a fehér is, mert ugye a reflektorcsíkos külsôkön sem sárga, szóval az még mehet.
a lényeg, hogy a felmerült kérdéseket kéne tisztázni, mit tartunk fontosnak, és azokkal az mk-n keresztül el lehetne menni a jogalkotóhoz. vagy mihez.
A fejekben is rendet kéne
A fejekben is rendet kéne tenni.
Tegnap 1/2 5-kor a ligetben találkoztam egy outissal, akin (és a bicaján) nem volt semmi láthatóságot javító dolog. Kérdésemre azt mondta: "Még nincs sötét."
Utánna nagykörúton utolértem egy 6ó10-kor egy futárt, akinek a hátsó lámpája nem éget (elől nem volt neki). Szólni nem tudtam neki, mert átment a piroson...
1. kérdés: szerintem jó a
1. kérdés: szerintem jó a jelenlegi szabályozás. Kivéve az együtt kapcsolhatóságot. Nyilvánvalóan idejétmúlt szabály. A kizárólagosan dinamós korszak maradványa.
2. kérdés: teljes mértékben egyetértek TalkCafe del Mar, phorvath és hf véleményével. Kötelezővé lehetne tenni a lámpák felszerelését az újjonnan gyártott bringákra illetve a használt bicajok esetében a kereskedőknek kellene adni egy lámpát rá.
Egy kicsit speciális eset, de tudtommal szinte minden elektromos keróhoz adnak első és hátsó lámpát gyárilag. Az enyémhez még irányjelző is van elöl és hátul, de ez most nem tartozik ide.
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
A hozzászólások olvasása
A hozzászólások olvasása során a következő konklúziókra jutottam:
1. a többség támogatná, hogy a meglévő szabályokat legalább betartassa a rendőrség, azaz minden bringán legyen működőképes első- és hátsó világítás, hogy pontosan milyen teljesítményű és milyen áramforrásról megy, az másodlagos,
2. a szabályok szigorítása, vagy legalább normális kvantifikálása nem élvez konszenzust,
3. az új biciklinél kötelező világítás sem.
Én senkire nem akarok rárerőltetni semmit, ezért azt gondolom, hogy az 1. pontban kellene lépni, azaz valahogy rábírni a rendőrséget, hogy tényleg ellenőrizze a világítást. Ehhez előbb ki kellene gyomlálni a jogszabály elmebeteg részeit, mert a rendőrségből kinézem, hogy a megállított bicajoshoz intézett első kérdés az együttes kapcsolhatóságra vonatkozna :-) De ha annyit el tudnánk érni, hogy egy darabig nem büntetnek, csak figyelmeztetnek, annak szerintem nagy hatása lenne a világítás terén.
Gondolom az MK-t lenne érdemes megkerezni ezügyben, de van itt rengeteg MK-s tag, aki biztos olvassa ezt.
Együttkapcsolhatóság: Mi
Együttkapcsolhatóság:
Mi van akkor, ha egy autós ügyvédje egy baleset után előhozza, hogy nem volt együtt kapcsolható a bringás lámpája?
Szóval kérdésem, hogy megtörténhet-e, hogy erre hivatkozva a bringást is vétkesnek hozzák ki, és így esetleg az autós megússza? (Vagy legalábbis teljes bűnösség helyett kiharcolhat esetleg egy 50-50-et, mivel a bringás is szabályt szegett?)
És a fentiek miatt gondolom, hogy nem kéne túl szigorú szabályokat alkotni. Képzeld el, hogy a 40 lumenes szabály után majd vizsgálgatják, hogy bizony az csak 38 volt, az autós ezért nem vette észre időben a bringást. És a végén még a bringás fog az autósnak kártérítést fizetni, miután elütötték.
De persze nem vagyok jogász, úgyhogy valószínű, hogy ez az egész hülyeség. :) Azért érdekelne mit gondolsz erről, lehet-e ilyesmi vagy ehhez hasonló probléma?
Azt hiszem, hogy ha
Azt hiszem, hogy ha érdemben nem befolyásolja a baleset körülményeit és nem csökkentette volna a bekövetkezés valószínűségét, akkor nehéz ezzel (mármint az együttkapcsolhatósággal) érvelni.
Viszont a 40 lumennel kapcsolatban igazad van, azért is hagytam ki ebből a javaslatból. Most nem erőltetem, de bizony hosszabb távon jó lenne ha minden bringás normálisan ki lenne világítva, de én a fokozatos haladásban hiszek: annak is örülnék, ha mindenki valahogy ki lenne világítva.
A LAW-ajánlást érdemes
A LAW-ajánlást érdemes elolvasni, az is egy szabályozási javaslat (még ha régi is).