Budapest (és a nagyvárosok) közlekedése egyre lassul a növekvő dugók miatt. Emiatt azonban a tömegközlekedés is lassul, és egyre kevesebb ember fogja igénybe venni, ezért ritkítják a járatokat, tehát még rosszabb lesz a tömegközlekedés, ráadásul egyre drágább. Így még több ember kényszerül autóba, ami egyre jobban telíti az utakat, és egyre élhetetlenebbé teszi a bőven vett belvárost. Mellesleg a parkolás is egyre nagyobb gondot okoz a belvárosban.
A probléma megoldását itt a fórumon sokan a tömegközlekedés és a kerékpározás drasztikus fejlesztésében és az autóközlekedés mesterséges korlátozásában látjuk. Az ilyen fejlesztések hatásairól már sokat vitatkoztunk, az eredményei számos európai nagyvárosban (Prága, London, Koppenhága, Stockholm) megtekinthetők.
Nem ez az egyetlen megoldási javaslat azonban. Sokan mások úgy gondolják, hogy az utak kapacitását kellene növelni pl. szélesítésekkel, alul- és felüljárók építésével, stb. A parkolási gondokra pedig a parkolóházak jelenthetnének megoldást.
Hallgattassék meg tehát a másik fél is!
Várjuk ide Zápkörte (Manócska/Kogutowitz Manó) topiktársat, hogy kifejtse nekünk az autóközlekedésen alapuló közlekedési alternatívát! Hogyan kellene tehát fejleszteni a város és az agglomeráció közlekedését Zápkörte szerint?
Olvasmányként ajánlom az EmPaMO tanulmányát és a főpolgármesterhez írott levelelét.












Valahol már
Valahol már kitárgyalódott, hogy a "tanulmány" komoly hiányosságokkal küzd. A tárgyi tévedéseken túl, csúsztatásokkal és demagógiával fűszerezett. Már az elején kénytelen elismerni a "tanulmány" szerzője, hogy a nagyvárosi forgalmidugók fő okozója a személygépjármű forgalom.
Ne vitatkozzunk vele!
Nincs ezeknek valami mail
Nincs ezeknek valami mail cime, úgy megnézném hogy az önsúly/hasznos teher halandzsával hogy próbálnák megmagyarázni hogy a 100 és 150 lovas motorral felszerelt ugyan tipusú autó puszta átverés, hiszen az energiamegmaradás törvénye szerint a kettő egyforma :)
A zápkörtének szánt
A zápkörtének szánt topicokba soha nem jön zápkörte. Ez nem olyan fajta birka, amit terelgetni lehet :D
Zsoltee
"tömegközlekedés és a
"tömegközlekedés és a kerékpározás drasztikus fejlesztésében"
Azért arra nagyon is figyelni kell, hogy ezek ne egymástól vegyék el az utazókat. Alapból a tömegközlekedésről váltanak nagyobb tömegben az emberek (itt a legnagyobb a "kézzelfogható" előnyök különbsége a bicó javára), viszont akkor a bkv bekerül a fent említett ördögi körébe, autósból meg ugyanannyi van..
Épp ezért van szükség egy integrált politika keretein belül az autóközlekedés korlátozására is (szabályozás, negatív ösztönzés, stb.)!
Mondjuk a
Mondjuk a tömegközlekedésről bringára váltók miatt sem kell kétségbe esni azért, mert ezáltal csökken a zsúfoltság, vagyis azonos árak mellett elvileg emelkedik a színvonal. Persze a bevételek is csökkenek, hacsak nem sikerül ezzel párhuzamosan közel azonos arányban az autózókat átszoktatni a tömegközlekedésre. (Persze akkor meg megint marad a zsúfoltság, vagyis a tömegközlekedés előremenekülős fejlesztése sehogy sem úszható meg végeredményben.)
Csak a zsúfoltsággal
Csak a zsúfoltsággal együtt a bkv bevétele is csökken.. Autóról meg ki váltana vissza bkv-ra? Azt már próbálták és nem akarnak "visszaalacsonyodni". Meg persze ott van már kéznél a kocsi, ami occsó (ezt már kitárgyaltuk..)
Viszont a bicikli sokkal jobb, arra lehetne autósokat is csábítani. De miért nem jönnek: 1) félnek bicajút nélkül; 2) nem próbálták a biciklit, nem tudják milyen jó is az; 3) lusták vagy státuszszimbólum a kocsi.
Persze ez leegyszerűsítés, de lényegében: 1) miatt kell bicikliút. 2) miatt az informálás/reklámok/biciklis akciók 3) miatt meg a autóhasználatot korlátozó (ún. push) intézkedések. + meg kell teremteni az autótulajdonlás alternatíváját: Carsharing rulez!
Dióhéjban ennyi szerintem.
Csak a zsúfoltsággal
Csak a zsúfoltsággal együtt a bkv bevétele is csökken..
Nem túl sokkal. A tömegközlekedés a világon sehol nem nyereséges(állítólag még Japánban sem, ahol úgy nyomják fel a néptömeget a metrora). Talán ha 30% bejön a jegyek/bérletekből.. szóval annyira nem kell aggódni szegény bkv miatt. :)
Inkább az játszhat, hogyha kevesen vannak, akkor azt kihasználják, és ritkítanak egy jót. De mondjuk az egész abszolut nem reális. Jópár évig szerintem még tuti nem lehet észrevenni, hogy tömegek hiányzanak a buszokról, mert bicajra váltottak.
Azért a bkv nem gonosz
Azért a bkv nem gonosz manó, aki örül, ha ritkíthat, és tök mindegy, mennyien utaznak rajta!
Az meg, hogy mi reális és mi nem, hozzáállás kérdése. (lásd alább hsz-emet)
Nem gonosz, de szerintem a
Nem gonosz, de szerintem a járatok kihasználtságát nem a nyugati mérték szerint értelmezi. Tehát, ha fér még rá ember, akkor mehet ritkábban. (mifelénk legalábbis ez volt a móccer)
Tehát, ha a tömegközlekedők brinyóra szoknak, akkor romlani fog a töm.közl. hatékonysága, ezért egyre többeknek lesz elegük belőle, és nem mindenki fog bringára válltani, inkább autóznak majd.
Én nem használom, csak
Én nem használom, csak heti egyszer kb., de amit én tapasztalok az inkább az, hogy a nyugati járatsűrűségeknél sokkal gyakrabban jár a bkv.
(A második rész: pontosan így van!)
A sűrűségről nem tudok
A sűrűségről nem tudok nyilatkozni. Nem jártam minden nyugati főbb városban, de szerintem városa válogatja, hol milyen... A menetrend betartása viszont úgy tűnik nyugaton elég jól megy, és kevesebb átszállás kell ahhoz, hogy valahova eljuss, tehát, ha ritkább is, kevesebbet kell várni.
Rendhagyó módon a
Rendhagyó módon a közelmúltban Demszkytől egy értelmes nyilatkozatot lehetett hallani, éppen erről a kérdésről.
Az autóforgalom "mesterséges korlátozását" ő is csak a tömegközlekedés színvonalának elfogadható szintre emelése után tartja reálisan elképzelhetőnek.
Én azt nem értem, hogy a
Én azt nem értem, hogy a városvezetés miért nem tud olyan lépést tenni, ami kikényszeríti az autósokat az autóból.
Pl. ha a körút 2 sávjából az egyik biciklisáv lenne, akkor két dolog lenne biztos, hogy többen bicikliznének (arra), illetve, hogy bedugulna az autósáv és ennek következtében valószínűleg az emberek otthon hagynák az autót.
Mivel azt szeretnénk, hogy az autósforgalom csökkenjen, a tömegközlekedés és a biciklizés (mint környezetvédelmi szempontból előnyös járművek) szerepe nőjön, az autósok lehetőségeit csökkenteni kéne, a másik kettőét növelni.
Ha az autós sáv bedugulna,
Ha az autós sáv bedugulna, a négykerekűek gyorsan ellepnék a biciklis sávot. Ennyire eccerű. Ez olyan, mint a sokat emlegetett sárga festékkel kiemelt kiváló parkolók esete. Mi ostobák meg azt hittük, hogy az ott bringasáv...
RAMage
Ha cél tényleg ez a
Ha cél tényleg ez a "forgalomcsere", akkor nem gond bekamerázni (mint egy buszsávot) vagy kiállítani egy rendőrbácsit.
Mert rövidlátóan
Mert rövidlátóan gondolkodnak. Rövid távon sokkal több autós lenne ideges és nem szavazna rájuk, mint amennyi biciklis lenne boldog és rájuk szavazna!
Abba viszont nem tudnak belegondolni, hogy hosszú távon csak így lehet egy nem autóval teli (ahol a gyalogosok a föld alá kényszerülnek, hogy ne zavarják a forgalmat), kedves, élhető és virágzó (bel)várost kialakítani, ahol jó élni és lenni!
Pedig annyira egyszerű lenne..
A politikusoknak nagyon
A politikusoknak nagyon nehéz valamit megváltoztatni. A változtatás mindig sérti valakinek a rövidtávú érdekeit, és ezért hangosan tiltakozik. Azok, akik viszont profitálnak a változtatásból, nem szoktak gratuláló leveleket küldeni. Ha nem csinálnak semmit, akkor nem sértik senkinek az érdekeit, hiszen az aktuális helyzethez már hozzászoktak az emberek. Leginkább ezért nem csinálnak semmit a politikusok.
ahol a gyalogosok a föld
ahol a gyalogosok a föld alá kényszerülnek, hogy ne zavarják a forgalmat
Ez gusztustalan dolog! Múlt héten felkészületlenül ért egy defekt, így volt "szerencsém" gyalogolni (bringát tolni) a fél nagykörúton. Rohadtul idegesített, hogy két helyen is lépcsőznöm kellett és undorító aluljáró-komplexumban cikáznom. Miért nem az autók mennek a föld alá??
Zsoltee
Nem is lenne ez túl
Nem is lenne ez túl elviselhetetlen, ha mozgólépcsők lennének, és fényes, jól fenntartott üzletek, megvenni egy magazint, egy innivalót, s miegymást az útunkon.
Az ácsorgó áru kínálókon meg tétlen ott tartózkodókon se jó keresztül vágni.
______________
Cut the bull!
Meg a szórólapos meg a
Meg a szórólapos meg a csöves ésatöbbi...
Zsoltee
Mozgólépcsők vigyék le
Mozgólépcsők vigyék le az embert a kivilágított boltokba a föld alá, amikor sétálgathatna az utcán a napfényben és betérhetne a forgalmas és prosperáló üzletekbe ugyanott?
Fenntarthatóság, emberközeliség, minek az.. :(
(érdeklődöknek ajánlom Hermann Knoflacher: Zur Harmonie von Stadt und Verkrehr c. könyvét hasonló témákról, hogy az autó hogy teszi tönkre a várost. A topik megszólítottjainak is hasznos olvasmány lenne..)
Hol lehet ehhez hozzájutni?
Hol lehet ehhez hozzájutni? (az amazonon kívül)
fából vasparipát
Nekem fénymásolva van meg.
Nekem fénymásolva van meg. Kölcsönadom szívesen, ha érdekel.
Nem kivannek en se uj
Nem kivannek en se uj aluljarokat. A mar meglevokre ertettem. Mert mit is lehetne csinalni a mar meglevokkel? Toltsuk fel oket betonnal? Annal jobb lenne egy kis fenyesseget teremteni bennuk es olyan okosan hasznositani oket, ahogyan az csak lehetseges.
Talan egy aluljaro muzeumot is lehetne teremteni az egyikbol, mondjuk a Blahabol. Ott a jovo jarokeloi viasz csavargot es viasz csovest lathatnanak, s ket viasz rendort, tamaszkodva a viasz ujsagosno kioszkjanal, fuzve azt a csini viaszbabat.
A toredezett lepcsoket egy muzeumi kordon elott bamulhatnak elhulve az ukunokaink, hogy milyen primitiv volt a mult, s hogy milyen sanyaru eletre voltak itelve a gyalogosok az automobil korszakban.
Hadd lassak majd a jovo gyalogosai a szornyuseges multat, ami sajnos a mi szamunkra meg a szornyuseges jelen.
______________
Cut the bull!
terror háza 2..
terror háza 2..
"Ez gusztustalan dolog!
"Ez gusztustalan dolog! Múlt héten felkészületlenül ért egy defekt, így volt "szerencsém" gyalogolni (bringát tolni) a fél nagykörúton."
a Kiskörúton a Dunapart és az Astoria között 6-szor kell le és fel mászkálnom a lépcsőkön egy tíz perces séta alatt. Ha nem tapasztalom, nem hiszem el! Akik ezt így megalkották, azokat elküldeném élni a Waterlooi dombra!
Demokráciában joga van az
Demokráciában joga van az embernek hülyének lenni. Még mások kárára is. :(
A meghívott vitapartner nem
A meghívott vitapartner nem jelentkezett, úgyhogy igyekszem visszaterelni a szót az autós alternatívára. Először is elemezzük a topikindítóban megjelölt tanulmányt.
A tanulmány érdekes eszmefuttatást közöl a személygépkocsi és a tömegközleedés hatákonyságáról:
"Más példa: A tömegközlekedés és az egyéni közlekedés technikai hatékonyságának összehasonlítása. Közkeletű tévhit, hogy a tömegközlekedés technikailag hatékonyabb, azaz kevesebb energiát használ ugyanakkora teher azonos úton történő szállításához.9 Lássuk a valóságot: Egy Siemens Combino 66 tonna önsúlyú,10 maximum 350 utast visz magával. (ebből 64 ülhet le). Maximális kihasználtság esetén minden utasra 188 kg önsúly esik. Egy Ikarus 412-es autóbusz súlya 18 tonna, 40 ülő és 61 állóhellyel. Ez 178 kg önsúly utasonként.11 Egy Suzuki Swift önsúlya 990 kg, 5 ülőhellyel(!). Ez 198 kg önsúly utasonként.12 Azonos kihasználtság esetén az egyéni és tömegközlekedési eszközök önsúly/hasznos teher aránya azonos. Azonos hatásfokú erőforrásokat feltételezve, kijelenthetjük, hogy a tömegközlekedési eszközök technikailag nem hatékonyabbak13 az egyéni közlekedési eszközöknél. Ha nem így lenne, az cáfolná az anyag és energiamegmaradás törvényét, illetve technikai fejlettségbeli szakadékot feltételezne az egyes járműfajták között, ami lehetetlen. Figyelembe kell venni, hogy tömegközlekedésnél az utas útvonal-optimalizálásának jelentős korlátai vannak, valamint a tömegközlekedési eszközök esetében gyakoribb a teljes tömeg lefékezése és újra felgyorsítása, mint az autó esetében, ahol ilyesmire legfeljebb forgalmi okokból kerül sor."
A közölt számítás több okból is hibás.
1. A személygépkocsik kihasználtsága városi forgalomban tipikusan 1.2 személy körül van.
2. Megfeledkezik arról a tényről, hogy a villamos sínen közlekedik, így jelentősen kisebb energiát igényel a folyamatos haladáshoz, ráadásul a modernebb villamosok, így az említett Combínok is fékezéskor a mozgási energia egy részét visszatáplálják.
3. A hatékonyság praktikusan jól lemérhető a járművek fogyasztásán. Egy személygépkocsi tipikusan 8 litert fogyaszt 100 km-en városi forgalomban. Ezt mondjuk 2 utasra számolva 4 liter/személy/100 km. Egy városi busz ugyanakkor fogyaszt maximum kb. 40 litert 100 km-en, mindezt 80 utassal. A fogyasztás 0.5 liter/fő/100 km.
4. Megpóbálja az egy főre jutó tömeg alapján összehasonlítani a járműveket, azonban ez az összehasonlítás a tényleges energiafelhasználás szempontjából teljesen érdektelen. Tény, hogy egy főre nagyjából azonos holt tömeg jut, ugyanakkor ennek a tömegnek a mozgatása lényegesen hatékonyabb a tömegközlekedési eszközökkel, amelyek relatíve alulmotorizáltak, tehát kisebb az egy főre jutó teljesítményük, így a fogyasztásuk is.
5. Elfelejti megemlíteni, hogy a tömegközlekedési eszközök a városokban lévő szűkös tereket sokkal nagyobb hatékonysággal használják, mint a személygépkocsik. (Busz kb. 8-szor, a villamos 11-szer több utast tud elvinni egy forgalmi sávon, mint az autóközlekedés.
Egyelőre ennyi, jön a többi.
,,Közkeletű tévhit, hogy
,,Közkeletű tévhit, hogy a tömegközlekedés technikailag hatékonyabb, azaz kevesebb energiát használ ugyanakkora teher azonos úton történő szállításához.9 ''
Talán érdemes az ehhez az állításhoz tartozó lábjegyzetet is elolvasni, amely további nyomós érvet szolgáltat állítása mellett: ,,Egy jó gimnáziumi érettségi birtokában ez eleve gyanús.''
Ennek ellenére maga a szerző is - aki nap mint nap 5 főt szállító Suzuki Swift-eket lát a főváros utcáin, ezért ilyennel számol - is arra a következtetésre jut, hogy a suzuki nehezebb arányaiban, mint a jó öreg BKV busz. Talán az ő és a mi gimnáziumi érettségink sem elég jó, ott lehet a baj a számítással?
(Persze, ahogy Phorváth rámutatott valójában érdektelen az egy főre jutó tömeget számolgatni.)
medvegyu
Kormányblog
A nagyszerű tanulmány
A nagyszerű tanulmány szerint egy 2001es Opel Corsa(1160kg) ugyan annyit fogyaszt, mint egy Ferrari 360 Challenge Stradale(1180kg). Hát hogyne? Hiszen a motor hatásfoka ugyan az, legalábbis ezt tanítják a középiskolában ;)
Természetesen.
A tüdőrák és a
A tüdőrák és a kzölekedés okozta légszennyezés összefüggését a következő érvekkel próbálja cáfolni a tanulmány:
"A tüdőrák
Valószínű, hogy a háttérben megbúvó érdek-hatalmi viszonyok szolgálatában állnak azok a mesék, melyek összefüggést vélnek felfedezni a tüdőrák (légúti daganatos betegségek) és a légszennyezés, a globális felmelegedés és a kipufogógáz között.
Az alábbi adatok a hivatalos (majdnem titkos) magyar egészségügyi adatbázisból származnak.14 A rosszindulatú, légúti (gége, légcső, tüdő), daganatos betegségek előfordulását mutatják 1985. és 2003. között, nemek szerinti bontásban.
A következő két trenddel érdemes összevetni a fenti képet. A dohányzás Magyarországon az utóbbi évtizedben drasztikusan visszaesett.15 Az autóközlekedés, különösen, ha korrekt mértékkel – utaskilométer teljesítmény – mérnénk, erőteljesen bővült.
Ennek ellenére mást se hallani, mint, hogy a tüdőrák oka a dohányzás és a kipufogógáz. Ezt az állítást e grafikon adatai semmilyen módon nem támasztják alá. Példák: Sem a dohányzással sem a levegőszennyezéssel nem magyarázható a férfiak több mint kétszeres érintettsége. Sem a dohányzással sem a levegőszennyezéssel nem magyarázható a nők monoton növekvő érintettsége.16
Köztudott, – bár nem beszélnek róla a tv-ben – hogy a rák tipikus pszichoszomatikus betegség. Ennek nyílt beismerése dollármilliárdokkal csökkentené a kutatására és gyógyítására fordított összegeket. Melyek végső állomása mindig egy természetes személy zsebe.
Mindezzel eszünk ágában sincs azt állítani, hogy nem lenne értelme csökkenteni a levegőszennyezést. Ezt még annak ellenére sem állítjuk, hogy komolynak tűnő elemzések is alapvető tényeket hagynak figyelmen kívül."
Ezzel szemben tény, hogy a kipufogógáz mérgező összetevőket: Co, NOx és rákkeltő összetevőket: benzolt, aromás szénhidrogéneket és kormot tartalmaz. A rákkeltő anyagok belélegzése rákot okoz, hiszen ezért rákkeltőek. Kérdés természetesen, hogy az egyéb okokból bekövetkező rákesetekhez képest mennyi a levegőszennyezés hatása.
Ennek kimutatására használatosak a statisztikai módszerek. Mivel a hatások rendkívül összetettek, egy alapos vizsgálathoz a rákos megbetegedések gyakoriságát a lehető legtöbb kontrolparaméter függvényében kellene megvizsgálni. A környezetszennyezés függ a gépkocsiforgalom alakulásától, ami hosszú idő alatt számottevően változik, ugyanakkor pl. helyi függést is mutat. Érdemes lenne tehát összehasonlítani kisvárosok és Budapest rákstatisztikáit, valamint Budapesten belül vizsgálni a lakóhelyi légszennyezettség és a rákos betegségek gyakorisága közötti összefüggést. A tanulmány szerzői csak az összes rákesetek hosszútávú időbeli függését vizsgálták, ami viszont függ pl. a légköri rádioaktivitás szintjétől (Csernobil), az ólmozott benzin használatától, a dohányzástól, tehát lényegében nem konkluzív a légszennyezésre nézve. Tipikus statisztikai értelmezési hibával állunk szemben: kiemelnek egy jelenséget a nagy mennyiségű statisztikai adathalmazból, és abból olyan messzemenő következtetéseket vonnak le, ami egyrészt nem igazolható, másrészt nagy valószínűséggel alaposabb elemzések cáfolhatnák a következtetésüket.
Egyébként külföldi statisztikák elég nyilvánvalóan és elfogadott módon igazolják, hogy a tüdőrák egyik fő okozója a légszennyezés, aminek egyik fő forrása az autóközlekedés. Kevéssé valószínű, hogy Magyarországon ez másképp lenne. Az, hogy a dohányzás még fontosabb faktor, nem jelenti, hogy a közlekedés hatásától eltekinthetnénk. A nemdohányzók esetében legalábbis semmiképpen nem.
A Stern-jelentésből
A Stern-jelentésből ugyancsak messzemenő következtetéseket vonnak le a szerzők:
"A Stern-jelentés
2006 őszén hozták nyilvánosságra a Stern-jelentést.17 A Világbank volt vezető közgazdásza, Nicholas Stern a globális fölmelegedés közgazdasági vonatkozásaival foglalkozik. A jelentés egy kördiagrammon ábrázolja az üvegházhatású gázok kibocsátóinak megoszlását:
Mint láthatjuk, az összes(!) közlekedés csupán a gázkibocsátás 14%-áért tehető felelőssé. Ezzel szemben a környezetbarát megoldásokkal (vízlépcső, atomenergia) könnyen kiváltható hőerőművek az üvegházhatású gázok 24%-át adják. Egyértelmű, hogy az autóközlekedés lokális akadályozásától vagy betiltásától nem fog számottevően javulni a levegő minősége.
Stern szaktárs jelentésében mindvégig gondosan kerüli a metánkibocsátás kérdését. Nevezetesen azt, hogy a zöld növényzet biológiai ciklusában a lebomlás metánkibocsátással jár. Ez a folyamat a Föld bolygón - az egész évben jéggel vagy vízzel takart területek és sivatagok kivételével – mindenütt folyik. Minden évben több ezer köbkilométer növényi anyag bomlik le. E bomlás folytán több milliárd tonna metán – üvegházhatású gáz - kerül a légkörbe, évmilliók óta! Talán kétszáz éve sincs, hogy erről tudunk. Ezek után érthető, amit komolyabb fórumokon nyíltan elismernek, hogy a globális felmelegedés mítoszát készpénznek venni, enyhén szólva is naivitás. Ha másért nem, azért, mert mellette él és virul a globális lehűlés mítosza is."
A szerzők itt ismét két dolgot kevernek: a globális felmelegedés szempontjából ténylegesen "csak" 14 % az autóközlekedés hozzájárulása világszerte, beleértve az autóközlekedésben alig érintett fejlődő országokat (Kínát és Indiát) is. A fejlett országokban (ebből a szempontból Magyaroszág is ide sorolható) sokkal nagyobb a gépkocsik mennyisége, így a belőlük származó kibocsátás is.
Ugyanakkor a városi ember számára nem annyira a CO2 kibocsátás az érdekes, mint inkább a levegőszennyezés egyébb formái: aromás szénhidrogéne, CO, NOx, korom, por, stb. Ezekhez viszont jelentős (sőt, domináns) mértékben járul hozzá a közlekedés, ráadásul koncentráltan a nagy népsűrűségű területek kellős közepén.
További
További észrevételek:
Mivel az autó létfeltétel, – mélyebben fekvő pszichológiai tényezőket ne is említsünk – használatának körülményei alapjaiban befolyásolják a “polgár” életminőségről kialakuló érzését.
Ez az állítás tényszerűen nem igaz. Az élelem és a víz, meg a lakóhely, az létfeltétel, az autó nem. Ezt az is bizonyítja, hogy a budapesti családok jelentős részének (legalább 20 %) nincs autója, mégis élnek.
A belvárosban lakó és ott is dolgozó ember – elenyésző kisebbség – számára tényleg felesleges az autó. A terület méretei miatt minden elérhető percek alatt tömegközlekedéssel is. Rendelkezhet e kisebbség akkora erővel, hogy kitiltasson a belvárosból másik kétmillió embert? Ha ezt megteheti az V. kerület, akkor miért ne tehetné meg a XV. is?
Ismét tévedésben vannak a szerzők. A Belváros praktikusan nem az V. kerületet jelenti, hanem mindazokat a városrészeket, ahol jó tömegközlekedési hálózat van. Gyakorlatilag a Hungária körúton belül tökéletesen kielégítő és gyors a tömegközlekedési hálózat, azaz nagyjából az I. V. VI. VII. VIII. IX. XI. XIII. és XIV. kerületben és a többi kerület jelentős részein is. Mivel ezek a legnagyobb népsürüségű területek, ez közel egymillió embert jelent.
A másik tárgyi tévedés, hogy bárki ki akarná tiltani a külső kerületek és az agglomeráció lakóit a bőven vett belvárosból. Még a legszigorúbb tervekben sem szerepel az emberek kitiltása. Még az autók kitiltása sem, csak a forgalom csökkentése. Úgy látszik, hogy a tanulmány készítői szándékosan összekeverik a közlekedés és az autózás fogalmát.
Váááá :D valakinek de
Váááá :D valakinek de sok ideje van...
Zsoltee
Kár, hogy zápkörte
Kár, hogy zápkörte "szaktárs" nemhogy vitába szállni, de még elolvasni sem fogja ezeket a bejegyzéseket.
Minden elismerésem, hogy rászántad az időt, és ízekre szedted a "tanulmány"-ukat
Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________
Örönteli érzés egy ilyen
Örönteli érzés egy ilyen magasröptű, tudományos igényű tanulmányt olvasni.
Pár dolgot sajnos én nem is érthetek, most nem csak a ,,A tempora azonban mutandúr'', és hasonló, pallérozatlanságomból kifolyólag fel nem fogható bölcsességekre gondolok, hanem.
Első posztomban rögtön a title tag-re hívnám fel a figyelmet, eszerint: ,,A pár ezer nyugdíjas, aki a belvárosban állandó lakos, nem fogj''.
Ezt két féle képpen tudom értelmezni,
1. a ,,fogj'' fonetikus tájnyelvi írásmód, a szerző a hivatalos nyelvben előforduló ,,fogoly'' szóalakot írta stílusosan, ebben az esetben tökéletesen egyetértek vele, tehát: ,,A pár ezer nyugdíjas, aki a belvárosban állandó lakos, nem fog[o]ly''
2. a ,,fogj'' a fogja szó eleje, az eredeti mondat csonkolódott, csak a cikk tartalmából következtethetünk, ki ki fantáziája szerint. Nekem a Büdösök együttes örökzöldje által megfogalmazott vízió jutott eszembe, így ebből idéznék:
,,Hát irtsd az öreg nőt, férfit és középkorút! Minek élnek annyian, nem férünk el miattuk! Lakásukat elvenni, beköltözni kurvákkal, egész nap csak szopatni, éjszaka jól berúgni!''
medvegyu
Kormányblog
A szociógiai tudományos
A szociógiai tudományos eszköztár messzire vezet. Megtudhatjuk pl., hogy a forgalom növekedésével párhuzamosan folyamatosan csökken Budapesten a légszennyezettség, ezért kár lenne az autóforgalmat hibáztatni a légszennyezettség miatt. A kipufogó gázok pedig egyáltalán nem rákkeltő hatásúak, erre a szerző megint tudományosan rámutat.
Továbbgondolva mindezt, ezek a Tudósok valszeg csak azért nem javasolják az autóhasználattal való légszennyezés csökkentést, mert ha tisztább lenne a levegő a sok autótól, akkor nőne a rákos megbetegedések száma.
medvegyu
Kormányblog
Mekkora egy nyomorúltak
Mekkora egy nyomorúltak vagytok ti!
Miért kéne mindenkinek bicikliznie? Hála sz istennek feltaláltatott az automobil. Ha meg már így van, akkor mi a szarnak tekerjek kilómétereket? A legfaszább az, hogy másokra karajátok erőltetni ezt a biciklis faszságot! Én, mit autó sofőr, lefosom, ha ti binyiglizni akartok, én tuti nem fogok senkit leszorítani, viszont rábeszélni sem akarok senkit, hogy vegyen kocsit binyigli helyet, ésa járjon azzal.
Csak úgy beírtál valamit,
Csak úgy beírtál valamit, vagy esetleg vetted a fáradságot és elolvastad, hogy miről szzól a topic?
phorvath
Mekkora egy nyomorúltak
Mekkora egy nyomorúltak vagytok ti!
Miért kéne mindenkinek bicikliznie? Hála sz istennek feltaláltatott az automobil. Ha meg már így van, akkor mi a szarnak tekerjek kilómétereket? A legfaszább az, hogy másokra karajátok erőltetni ezt a biciklis faszságot! Én, mit autó sofőr, lefosom, ha ti binyiglizni akartok, én tuti nem fogok senkit leszorítani, viszont rábeszélni sem akarok senkit, hogy vegyen kocsit binyigli helyet, ésa járjon azzal.
Alig több mint 10 hónap
Alig több mint 10 hónap alatt sikerült egy olyan bejegyzést idevonzani, amire számítottunk;)
Azért tekerj kilométereket, hogy ne hízzál el, és ne ölj meg másokat és magadat a kipufogógázzal. Budapesten évente 1700-an halnak meg a szmogtól, és annak tulnyomó részét az autók okozzák.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Lehet,hogy egy bicós már
Lehet,hogy egy bicós már nem bírta tovább a feszültséget... Inkább írt vaklamit, nehogy csalódnunk kelljen az emberiség ostobaságába vetett hitünkben.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Na, majd ha agyvérzést
Na, majd ha agyvérzést kaptok(ne adja az isten), akkor biciklin vigyenek titeket kórházba!
Vagy, szakadó havas esőben menjetek a kölkötökért bölcsődébe, valamint +45 fokban öltönyben vizsgázni, persze kerékpárral!
Bizonyára mindenki idióta, aki állatmódon télen, hidegben beül a kocsijába, és ahelyett, hogy szarráázna/szarráfőne/ fagyna/gyereke tüdőgyulladást kapna, bunkó módon, kocsival jár.
Gratulálok remek szemléletetekhez!
Szerintem csak szimplán irigykedtek, hogy nektek nincs pénzetek fenntartani egy kocsit, és azzal járni nap mint nap.
Szerk.: Nem is értem minek
Szerk.: Nem is értem minek válaszoltam.
251 a testtömeged?
251 a testtömeged?
Szerintem nem az a fontos,
Szerintem nem az a fontos, hogy mindig és mindenki biciklivel menjen mindenhova, hanem hogy ha nem fontos, akkor ne üljön autóba.
Ha csak a kisboltba megy el kenyérért, meg tejért, akkor inkább válassza a biciklizést, vagy a gyaloglást. A havi nagybevásárlást nem kell biciklivel intézni, a nagymamát is meg lehet látogatni autóval, ha olyan messzire lakik.
Szóval az ésszerű autóhasználat volna a fontos, szerintem.
--
kossuth - himmel.hu
Na emberek... érdemes
Na emberek... érdemes rákeresni kedves fórumtársunk nevére a google-ban. :) Egyszerűség kedvéért itt.
Addig jutottam, hogy van egy 250-es MZ-je és egy zasztavája (?) ... és elkezdtem irigykedni, hogy nekem csak egy bringára telik. :)
(Lehet, hogy csak véletlen névegyezőség?)
Nem vélelten. Különböző
Nem vélelten. Különböző alteregói már megfordultak itt a cm.hu-n is, talán kisjózsi és josefklein neveken találhatod meg a legtöbb "írását". Nem kell vele foglalkozni, krónikus eset.
www.gruppetto.hu
áááá, ő lenne az? Régi
áááá, ő lenne az?
Régi ismerős :)
Szánalmas.
Persze, ki más? Még egy
Persze, ki más? Még egy ilyet nem találsz a Földön :) Nála rosszabb csak a zápkörte haverja volt (aki miatt ez a topik is született), bár erős a gyanúm, hogy a két személy köteléke szorosabb, mint gondoltuk volna. :)
www.gruppetto.hu
Szó nincs róla, hogy én
Szó nincs róla, hogy én j251 lennék, csak gruppopó kamukázik, mint rendesen. Én soha nem tennék rezonátort a gépemre, meg csúnya szavakat se használok.
Egyébként nem rossz biciklizgetni, de asszem ez a téma ezzel az egy mondattal ki is merült a józan ész szerint, mindenki eldöntheti, hogy teker-e vagy sem.
Itt viszont már arról van szó, hogy valaki mozgalmat csinált az üzletének és meglepően sok tehetetlen embert sikerült maga köré csődítenie, akiknek ostobaságokkal mossa az eszét, halálról, meg gyilkosságokról szónokol rém hatásvadász módon. Mint valami elcseszett tévéevangélista.
Rágógumiszerűen nyújtja a semmit és nyújt felületet nem létező feszültségek kreálására.
Igazán szórakoztató volt sokszáz felháborodott riposztot begyűjteni; képtelen érvek képtelen érvek ellenében, igazi téli móka. Manapság inkább a kutyásokat ingerlem, ők még egyszerűbbek és vehemensebben védelmezik a semmit. :)
Szánalmas.
Járkáltál ma Budapesten?
Járkáltál ma Budapesten? Milyen volt? Tetszett?
A naponta autóban üldögélőknek inkább hálálkodni kéne a BKV-val vagy bringával közlekedőknek, mert miattuk nincs mindennap akkora dugó, mint ma volt.
Ma láthattad: jóval több ember engedheti meg magának az autózást, mint te gondolnád. Úgyhogy nyugodj meg, nem nagyon irigyel téged senki.
Haj! Kedves bemark! Eloszor
Haj!
Kedves bemark!
Eloszor is: 251-es mz, nem pedig 250-es. Aztan: a kocsit es a motort egyetemi tanulmanyaim alatt vettem(most is oda jarok), szoval nyugodtan irigykedhetsz, hiszen ez meg csak a suli mellet osszeszedett penz, lesz meg tobb is.
Aztan: ami miatt felkerestem szanalmas forumotokat az, hogy szakdogat irogatva volt egy kis feles idom, es kivancsi voltam, hogy nezhet ki a nyomorult zapkorte, akivel rengeteget vitaztam regebben a szocimotoros forumon, es a google kilokte ezt a hugyfotos odal is. Beleolvasgattam, es lekepedtem, hogy nehanyan mekkora okrok birnak lenni. De az elsodleges celom mindossze az volt, hogy sejtven, hogy ez lesz a reakcio, a kesobbi szinten ures idokben jokat szorakozzak. Tehat igy kerultem ide.
Amugy meg geciul lefosom, hogy mit nyehegtek itt ossze, mit okoskodtok, en, ha ugy van kedvem ugyis kocsival fogok menni, vagy motorral. De biztos nem fogokom elkezdeni gyorzkodni a pirosnal mellemallo kerekparost, hogy marpedig vegyen kocsit, mert a binyigli hugy. Emellett szoktam binyiglizni is, jo, fasza, de motoron az igazi. Amugy az egyetlen ertelmes hozzaszolo(persze rajtam kivul:D) az oldalon, a kossuth nevu illeto. A tobbi agyhalott.
Ja, es kedves nem irigy bemark, azert nem tudtam irni ekezetet, mert most vettem egy vadiuj hp laptopot, es ugye nem pont magyarbillentyuzetes. De vehettem volna egy masik kocsit is, mert nekem telik...
Jajj de szánalmas vagy,
Jajj de szánalmas vagy, öröm olvasni a szavaidat :)) Irigykedsz, mi? :P
Zsoltee
"nem tudtam irni
"nem tudtam irni ekezetet"
Azt elárulnád milyen egyetemre vesznek fel ilyeneket akik saját gépen képtelenek megoldani, hogy ékezetekkel irjanak?
joseph251, úgy látszik nem
joseph251,
úgy látszik nem jutott el az agyadig, amit itt leírtak.
nagyjából arról van szó, hogy a _hasznos_ autósközlekedéssel senkinek nincs baja, pl:
-ha valaki messziről jár be a melóhelyére
-valami miatt (nagybevásárlás, idős rokonyt/gyereket A-ból B-be vinni) kénytelen használni a kocsit
-teherszállítás, fuvarozás minden fajtája
-taxisok
-közületek (rendőr, mentő, tűzoltó, posta, szennyvizesek, etc)
De azért, hogy az alkesz elmenjen a Warthburggal a boltig, nem kell kocsi.Vagy ha valaki egyszerűen lusta mondjuk egy kilomértet sétálni. Erre jó a bringa, meg a hasonlók (görkorcsolya, roller, lábad). Jó, nem mindenki képes rá, és nem is a terhes anyukától, kisgyerektől, meg az idős emberekkel szemben elvárás ez. Egy helyen élünk, ez egy teljesen vállalható kompromisszum, ha minden érintett betartja, normálisan. A magadfajtának meg azt javaslom, szívjál jó sok benzingőzt..
Szerintem/Szerintünk. A Belvárosba is elég lenne az ott lakókat beengedi, meg azokat, akiknek muszáj bemenniük (az előbb felsoroltak).
A többi helyen simán lehetne tömegközlekedést használni, annak elég sokféel alternatívája van.
Hát, csak a magad
Hát, csak a magad nevében...
A messziről bejár rossz fiú, keressen közelebb munkát, vagy költözzön közelebb.
Olyan, hogy "kénytelen" használni a kocsit lehet, de a felsoroltak nagy része nem okvetlenül ilyen, sőt.
Teherszállítás, fuvarozás megintcsak rosszfiú, mert egyelőre nem fizeti ki se az utat, amit használ, se a környezetet, amit tönkretesz.
www.gruppetto.hu
ok igazad legyen, a magam
ok igazad legyen, a magam nevében mondtam..
ezeken meg változtatni kéne. Egy teherautónak nagyobb a súlyadója is, meg minden más járuléka arányosan, mint egy személyautóé, jól sejtem? Akkor miért is nem fizet többet? Az pedig, hogy a "környezetterhelési járulékot" meg az összes többit nem arra fordítják, nem a hivatásosok sara, hanem a törvényhozóké, és azok érvényesítőié.
Legyünk már elnézőbbek velük, elvégre a munkájukat végzik, az utakon járnak, éppen úgy, mint mi.
Nem annyival több, mint
Nem annyival több, mint amennyivel többnek kellene lennie ahhoz, hogy megtérüljön minden (közvetlen és közvetett) kiadás, amit a forgalmuk okoz. Az, hogy nem arra fordítják így nem igaz, mert már most is sokkal több pénzt fordít az állam a gépjárműközlekedésre, mint ami az összes gépjárművel kapcsolatos bevételből származik. Épp ez a baj.
Amúgy itt nem az egyes személyekről van szó. Nyilván a teherautósofőrt nem érdemes a munkája miatt elítélni. A rendszerrel van a gond, ami lehetővé teszi, hogy ez így működhessen, és megérje a fuvarozónak csinálnia. Ha annyit kéne fizetni a közúti szállításért, amennyibe az valóban kerül, egész másképp néznének ki a dolgok.
www.gruppetto.hu
Háhá, visszajött a
Háhá, visszajött a barátunk... :)
Már nagyon hiányoztál, komolyan. Érdekes, hogy visszataláltál, ha korábban csak úgy benéztél, még érdekesebb, hogy ilyen szép hosszan reagáltál, ha "geciul lefosom, hogy mit nyehegtek". - bocs mit jelent az, hogy geciul lefosni?
Legyen neked jó. Irigykedek. Most már a zasztavádra, a motorodra, és a laptopodra is. Nagyon. Még valami? Ügyes és értelmes polgára vagy kis hazánknak. Még szerencse, hogy vannak ilyenek, is, mert ki tartaná el a szegény bringásokat :)
Háháhá :))
Ne etessük már az idóta
Ne etessük már az idóta trollokat, légyszi. Tök felesleges vele vitatkozni.
hát már mé' ne? :)
hát már mé' ne? :) Kihalni nem fognak, ha nem etetjük akkor sem, de legalább jót szórakozhatunk.
Pl. gecire leszarom vagy mi - ha megmondja mit jelent bővül a szótárunk. :)
hát már mé' ne?
hát már mé' ne? :)
Azért, mert csak a jel/zaj arányt rontod vele. Ezeken a fórumokon sok értelmes és fontos eszmecsere folyik, ezeket szétveri, hogy ha valaki ide nyáladzik. Addig nyáladzik, amíg látja, hogy figyelnek rá.
Sok lelkileg sérült ember ember van, aki abban éli ki magát hogy online olyan hangnemben és fórumokon kötözködik, ahogy/ahol élőben nem tenné. Szerinted viccesek a hozzászólásai, de ez az ember beteg, van egy kis horpadás a személyiségén. Ez onnantól nyilvánvaló, ahogy elkezd azon filózni hogy neki milyen javai vannak, vs. a bringások meg tök csórók, és irigykednek rá. Sérült emberen nem illik szórakozni, a tolószékesen se szoktunk nevetni, azon se illik akinek a személyisége károsodott hasonló mértékben.
ok, részben igazat adok, az
ok, részben igazat adok, az értelmes eszmecserétől veszi el a teret...
Mégsem tartom ugyanakkor az ilyet betegesnek. Ő egyszerűen csak azt hiszi, hogy az anyagi javak fontosabbak mindennél. Ha ez beteges, akkor nagyon sok beteg ember van a közvetlen környezetünkben. Semmiképpen sem gondolnám, hogy pl. egy tolószékessel egy lapon lehetne említeni a problémájukat. Ő, ha szerencsés, akkor idővel megtanulja becsülni az életben azt ami igazán fontos. Még az is lehet, hogy itt, tőlünk tanulja meg ;)
Továbbá azt is gondolom, hogy Te sem tartod igazán betegesnek, mert a "nyáladzani" kifejezés valójában pejoratív, amit nem használnál egy embertársadra, akinek a személyisége valójában károsodott, és akit szíved szerint felkarolnál vagy sajnálsz.
Nem az anyagi javak
Nem az anyagi javak szeretetét tartom betegesnek, hanem mikor kifejti, hogy ki és miért irigykedik rá, utána felsorolja javait. Ilyet ép személyiségű felnőtt nem csinál.
A nyáladzaniért bocs, tényleg pejoratív.
Személy szerint azt sem
Személy szerint azt sem tartom betegesnek, legalábbis ha a számosságukat tekintjük, pl. egy index fórumon van belőlük bőven, nem hiszem, hogy mindet betegnek kéne tekinteni. Inkább a szellemi szinvonalukra lehet következtetni.
De igazad van, őket sem ildomos "etetni".
Ja, irigykedek:) Idiota az
Ja, irigykedek:)
Idiota az anyad pecke:))
isszuk a szavaid,
isszuk a szavaid, józsikám! ne hagyd abba ;)
Zsoltee
Méghogy értelmes
Méghogy értelmes értekezések:)
Ez nagyonjó:)
zsoltee, irigyellek, irigylem a szép bukosisakodat:)
A szellemi színvonalam biztos igen alacsony lehet, ezt bizonyítja, a remélhetőleg heteken belül megszerzett másod diplomám is;D
Egyéb iránt, ha olyan piszkos okosak lennétek, akkor valószínűleg nem kéne gondot jelentsen az értő olvasás. Hiszen, én a móka elején, mindössze egy kósza gondolatként mintegy megemlítettem, hogy meglehet, azért fújok ti, megrögzött bringások, autós társaitokra, mert irigység van bennetek, amiatt, hogy nekik van kocsijuk, nektek meg nincs. Erre, valamelyik eszes, értelmes értekező, rákeresett, nicknevemre, megtalálta, milyen anyagi javaim vannak, és mintegy kihívásként becsmérelni kezdte őket. Mivel "geciül lefosom" mi rólam a tényleges vélemény eme remek fórumon, gondoltam, öntök még egy kis olajat, az általam gyújtott tűzre. Nem is kellett csalódnom:)
Viszont, ha jobban belegondoltok, ti vagytok az igazi szerencsétlen "trollok", hiszen reakció hiányában, én sem írtam volna, hiszen lássuk be, magammal mégsem vitázhatok:)
Nekem, hamarosan véget ér az oskola, nem lesznek ilyen feles időtöltésre alkalmas pillanataim, nem is fogom lesegetni, az ilyen tartalmatlan, okoskodó, világmegváltó oldalakat. Sőt, két hónap múlva valószínűleg emlékezni sem fogok az oldal címére. Ti, viszont itt lesztek egy, két, három év múlva is, lesve, várva, mikor jön valaki, akinek jól meg lehet mondani a tutit, ahelyett, hogy az "igazán fontos dolgokkal" foglalkoznátok.
Mindenesetre jól szórakoztam, csak így tovább, még vagy két hétig ráérek "inni a szavaitokat" :)
Látom rájöttél, hogy
Látom rájöttél, hogy ciki nem tudni ékezetet használni, azt még elárulom, hogy ha szinte minden mondatot :)-val zársz az is sokat elárul.
Ha túl sok időd van,
Ha túl sok időd van, tekerj egyet a hegyekben ;) Vagy ótózz egyet a dugóban ma este, hátha összefutunk :P
Zsoltee
Nem nem tudtam ékezetet
Nem nem tudtam ékezetet használni, csak lefostam beállítani a gépet magyar billentyűsre:)
Te zsolesz koma, miből gondolod, hogy pesti vagyok? Itt felének egy deka dugó sincs...
Most viszont egy komoly
Most viszont egy komoly kérdés: ilyen fekvős binyiglit (olyat, amiben végül is ül a koma, csak már majdnem hogy háton fekszik), hol lehet kapni, és mennyibe kerül?
Valamint: tényleg olyan bitnagjó a hatásfoka, mint ahogy mondják?
:) komoly kérdésre: A
:) komoly kérdésre:
A fekvő bringákat nevezik rekumbensnek is.
Itt lehet kapni:
http://ambringa.hu/
Drága. Legalábbis szerintem, talán azért, mert nincs elterjedve (?).
Engem személy szerint kb. egy hónapja lepett meg, hogy pl az egyórás világcsúcs rekumbenssel sokkal több, mint a hagyományos országúti bringával. Egy világ omlott össze bennem, hogy nem az én jó kis országútim a leggyorsabb emberi erővel hajtott jármű :)
Ezeket találtam még:
http://www.bicycle.hu/tandem_s_hpv/a_rekumbens_ker_kp_r_t_rt_nete.html?I...
http://ambringa.hu/hasznos/rekumbensfaq/
Két órája megírtam én
Két órája megírtam én is, csak a beküldés gombot elfelejtettem megnyomni :)
Amúgy miért csodálkoztál? Köztudott dolog, hogy ahogy növekszik a sebesség, úgy nő a légellenállás szerepe, annál több energia fordítódik csak annak a leküzdésére. A fekvő ember (és bringa) légellenállása pedig kisebb, mint az állóé :)
Épp ezért választották ketté az órás rekordot kerékpáros és emberi erővel hajtott rekordra. Előbbit csak hagyományos felépítésű bringával lehet megkísérelni, az utóbbit természetesen áramvonalasan burkolt fekvőbringákkal döntögetik.
www.gruppetto.hu
Azért csodálkoztam, mert
Azért csodálkoztam, mert azt hittem, hogy a kényelem nagyobb a fekvő bringán, de az erőkifejtés nem annyira hatékony. Nem gondoltam volna, hogy fekvő helyzetben lehet ugyanolyan, vagy nagyobb erőt kifejteni, mint a hagyományos pozícióban. Írja is a fentebb linkelt oldal, hogy hegyre nem annyira hatékony (nem lehet kiállni a nyeregből.)
Továbbá, ha nagyot nem tévedek, akkor egyénileg és sík úton lehet vele nagyobb sebességet elérni, mint egy országúti bringával. Egy bolyban, átlagos terepviszonyok mellett a légellenállás már kevésbé érdekes tényező. De lehet, hogy ebben is tévedek. :)
A rekumbens bicajon az
A rekumbens bicajon az üllés háttámlája ellentart, amikor nagyon erősen pedálozol. Ezért még több erőt is ki tudsz fejteni, mint amikor hagyományos bicajon kiállsz a nyeregből (ott csak a súlyoddal megegyezőt). Sheldon Brown az állva tekerésről:
http://sheldonbrown.com/standing.html
Az ugyanakkor igaz, hogy kicsit más izmok (is) dolgoznak rekus bicajon, mint hagyományoson. Aki hirtelen átül egyikről a másikra, ott gyengének érzi magát, idő kell, amíg az izmaid beleszoknak.
Néhai S. B. nagy
Néhai S. B. nagy tudásával persze nehéz vitatkozni, de azt nem szabad elfelejteni, hogy egy reku önsúlya általában lényegesen nagyobb, mint egy országútié, ami hegyre felfelé kritikus paraméter. Emellett a rekun nincs lehetőséged a testsúlyod állandó áthelyezésével szinte a teljes testedet bevonni a munkába, és a meredek emelkedőn, lassú fordulatnál pedálozás közben minden fordulatban 2x előforduló holtpontok környékén rásegíteni a tekerésre a gravitáció erejét kölcsönvéve, mint ahogy azt kiállva tekeréskor teszed. Ezt jellemzően csak rövid szakaszokra kell igénybe venned, de enélkül (pl. rekuval) lehet, hogy nem tudsz feltekerni egyáltalán.
www.gruppetto.hu
Szerintem nincs igazad. A
Szerintem nincs igazad. A gravitáció erejét akkor kell igénybe venned, amikor akkora izomerőt fejtesz ki, hogy kinyom a nyeregből. Ekkor a rekun ott az ülléstámla, ami megtart, még nagyobb erőknél is, mint a gravitáció, tehát elvben akár többet is ki tudsz nyomni a lábaddal.
Amúgy az egész kérdést akadémikusnak érzem, mivel normális biciklin van valamilyen váltó, és az emelkedőnek megfelelő fokozatba tudsz váltani, szokásos közlekedésőnek nem kell kiemelkednie, nem versenyez hanem közlekedik, és nem éri meg az a picike előny a kifáradást.
Nekem amúgy sohasem volt rekum, csak rendes rekusok megengedték hogy kipróbáljam, nagyon tetszett, emelkedőn is mentem vele és nem éreztem hátrányt (ugyanezen az emelkedőn említett rekusok úgy szoktak menni felfele, mint a csík, mondjuk lehet ez edzés kérdése). Az egyetlen hátrány a láthatóság hiánya, de biztos meg lehet szokni.
Az egyetlen hátrány a
Az egyetlen hátrány a láthatóság hiánya, de biztos meg lehet szokni.
Ezt sajnos a többieknek kell megszokni, láttam rekust nagy piros zászlóval, ez gondolom segit, csak van aki a villamost se látja meg, és szerintem ez az igazi hátránya a rekunak, hogy te se látod át a forgalmat "felülről" és ha látod is, hogy helyzet van nehezebb kimanőverezni.
Azért vannak 26" kerekekkel
Azért vannak 26" kerekekkel felszerelt rekuk, ahol kis szögben dől az üllés és már nem vagy olyan alacsonyan.
Azért abban igazad van, hogy Mo-n nem merném használni. Magyarország általában nem bánik jól a fogyatékkal élőkkel, az egyetlen kivétel, hogy vakok és elmebetegek is kapnak jogosítványt.
Az egyik tényezőt
Az egyik tényezőt kapásból figyelmen kívül hagytad. A bringa tömege akkor is fontos szempont, ha a másikban tévednék. Egy közepes minőségű reku 15 kg, míg egy hasonló országúti 9 kg. (Miközben a reku ára ráadásul jó másfél-kétszeres, tehát ugyanabból a pénzből még ennél is rosszabb tömegarányt tudsz csak kihozni rekuból.) Ez óriási különbség.
A gravitáció kihasználását pedig szerintem nem jól értelmezed. Azt gondold végig, hogy amikor kiállva tekersz, akkor magadat is fel/le mozgatod, folyamatosan változtatod a bringa és bringás közös tömeggözéppontját, így gyakorlatilag a testedet használod amolyan lendkerékként. Itt nem ellentartásról van szó, hanem erőtárolásról. Ilyet a rekuval nem tudsz. Ott ha az emelkedő szöge és a te erőnléted nem teszi lehetővé, hogy átfordítsd a pedált a holtpontokon, akkor vége, szállhatsz le és tolhatod. Mindehhez még vedd hozzá, hogy egy reku kerekei általában jóval kisebbek, így az áttételtartomány is jelentősen beszűkül. És mivel a reku előnye nagy sebességeknél jön ki, így nem tudsz olyan hajtómű-hátsó sor kombinációt felrakni, amivel hegyet mászni is könnyű de gyorsan is lehet haladni egyszerre. Vagy egyik, vagy másik.
www.gruppetto.hu
Létezik 81 sebességes reku
Létezik 81 sebességes reku is, azzal bárhol bármilyen szögben az optimumot hozod ki. Viszont láttam ellenpéldát is, csak hátsó váltósat, na az szerintem csak az alföldre jó...
Zsoltee
És ezt így hogy? Linket,
És ezt így hogy? Linket, képet!
www.gruppetto.hu
Mindössze egy milka
Mindössze egy milka :)
http://ambringa.hu/termekek/GTO/
A képen nem látszik, de feltételezem, hogy két "első" váltója van...
Zsoltee
Ja, hogy dual drive.
Ja, hogy dual drive. Agyváltó + láncváltó kombinációja van hátul. Egyesíti a kettő hátrányait :) (Egyébként az áttételtartomány szélesítésére valóban jó ötlet.)
1 milka, és 17,5 (!!!) kg. Menjen vele hegyre akinek két anyja van :)
www.gruppetto.hu
lefelé előny a nagy súly
lefelé előny a nagy súly :) felfelé meg egy pörgetős áttétellel feltekersz 2 km/h-val :D
Zsoltee
Lefelé is csak addig a
Lefelé is csak addig a pillanatig előny a nagy súly, amíg nem kell fékezni vagy kormányozni.
2 km/h-nál én tuti eldőlnék. Persze ez egy trike-nál nem opció. Amúgy jól végiggondolva felfelé nem biztos, hogy sokat segít a dual drive, mert az agyváltónál is a legkönnyebb áttétel kb 1/1-es áttételt ad, meg a láncváltónál is, tehát nem javul az arány a kettő kombinációjától, ugyanúgy 1/1 marad (egy pedálfordulat=1 kerékfordulat). Ha jól számolom, akkor csak a másik irányba (nagyobb sebességnél) növekszik a tartomány jelentősen.
www.gruppetto.hu
Az agyváltót nem ismerem,
Az agyváltót nem ismerem, de a montimon a láncváltóval 22:34-es arányt össze tudok hozni, az pedig jobb, mint az 1:1 és bárhova feltekerek 2 km/h-val :) tadpole-ban pedig végképp nem borul az ember.
Zsoltee
Na de akkor visszatértünk
Na de akkor visszatértünk oda, hogy ha montis áttételeket használsz, akkor meg nagy sebességnél nincs meg a szükséges fokozat. (Számolj a kerékmérettel is!) A tömeg pedig továbbra is tényező, amit nem lehet kiküszöbölni áttételekkel, mindenképpen megmarad. :) Hátrányai jelentkeznek mind felfelé (erő/súly arány), mind lefelé (fékezhetőség, irányíthatóság.)
www.gruppetto.hu
El is siklottam egy fontos
El is siklottam egy fontos rekus marketing tévedés mellett. :)
Az igaz, hogy rekun az ülés ellentart. De az nem igaz, hogy ilyet nem tudsz a normál bringán. Simán ellentartasz a kezeddel. Kapaszkodsz a kormányba, és így máris megvan az ellentartás, így a gravitáción és a lábaid izmain kívül a karod, felsőtested izmait is be tudod vonni a munkába. Rekun ez sokkal kevésbé megvalósítható, mivel csak ülve tudsz tekerni, keveset tudsz a testhelyzettel játszani. A gravitáció kihasználását pedig teljesen elfelejtheted, mivel nem tudod a súlypontot olyan mértékben mozgatni.
Félreértés ne essék, a gravitáció nem végez helyetted munkát (csak lejtőn :), viszont megkönnyíti a te egyenletes munkavégzésedet. Abban a tekerési fázisban, amiben sok erőt tudsz kifejteni, akkor ellene dolgozol, viszont a holtponton a segítségével fordítod át a pedált. Ezt a rekun nem tudod használni, mivel ehhez az szükséges, hogy abba az irányba kelljen kifejteni az erőt, amelyikbe a gravitáció vektora is mutat. Vagyis lefelé. Rekun pedig a testhelyzetből fakadóan a holtpontnál éppen előrefelé (emelkedőn még inkább felfelé) nyomod a pedált.
www.gruppetto.hu
Nincs ellentmondás, mert
Nincs ellentmondás, mert hiába kevésbé hatékony a hajtás, ha kisebb erőkifejtés is elég a nagyobb sebességhez. Mindez csak síkon és lejtőn (de már ott is csak részben) igaz, mivel emelkedőre felfelé már több más tényezőt is figyelembe kell venni. (Mint pl. a bringás és a bringa tömege, stb...)
www.gruppetto.hu
A második részre: igen,
A második részre: igen, ebben is tévedsz :) Bolyban rekuval is könnyebb menni. A légellenállás mindig (járműtől függetlenül) négyzetes arányban növekszik a sebesség függvényében.
A bolyban tekerésnél az előny nem a légellenállás csökkenése (az elöl haladónak ugyanúgy meg kell küzdenie vele), hanem az, hogy folyamatosan lehet váltani az elöl haladó bringást, így mindig lehet pihenni is, nem kell folyamatosan maximumon hajtani. Ha elég nagy a boly, akkor el lehet sunnyogni az elöl haladást, így csak az előnyöket élvezed.
Elvileg egy minimális könnyebséget ad az elöl haladónak az, hogy a róla leváló, egyébként őt picit visszahúzó légörvények útjában ott egy másik bringás, így ez a hatás csökken. De ez elenyésző mértékű, főleg egy reku/normál bringa összehasonlítás szempontjából.
www.gruppetto.hu
Ez így értem és el is
Ez így értem és el is fogadom, hogy ha az egyént nézzük. Viszont a bolyban tekerésnél mégiscsak kevesebb szerepe van a légellenállásnak az egész bolyt tekintve.
Pl. tekerünk 10-en, kilóméterenként váltunk, akkor minden 10. km-ben lesz az én bajom a légellenállás (kicsit leegyszerűsítve.) Viszont a teljes távon meg kell küzdenem a kerékpárom ellenállásával (pl. gumi gördülési ellenállása) és adottságaival (súlyával, ideálistól eltérő testhelyzettel). Ezért ha egy fekvő bringán a testhelyzetből adódóan nem olyan ideális az erőkifejtés, akkor ennek a hátránynak a jelentősége bolyban megnőhet az országútival bolyozáshoz képest.
Jaa. Ilyen értelemben nincs
Jaa. Ilyen értelemben nincs akkora különbség a reku és a normál bringa között. Bolyban tekerve nem állsz ki sprintelni, csak ha pont ott akarod hagyni a bolyt :) Ülő pozícióban, a szokásos pedálfordulat tartományokban a normál bringa és a reku nagyjából egyformán hatékonyan hajtható. (Ugyanakkora erőkifejtés esetén ugyanakkora erő hajtja előre a bringát is.) Síkon, állandó sebességnél a tömegnek minimális a szerepe.
S hogy ne felejtsük miről is beszélünk: az egy órás rekordokat nem bolyban, hanem egyéniben kell elérni :)
www.gruppetto.hu
Hát igen, és az egy órás
Hát igen, és az egy órás rekord kb. 50%-kal több rekuval, mint hagyományos vázgeometriával. Az nagyon sok.
Viszont ha a touron kéne egy csapatnak elindulni rekuval, akkor valszeg nem nyernének, szóval az országúti bringának is megvan a helye, nem kell kidobni a régi jó bringámat :)
Ez azért attól is függ,
Ez azért attól is függ, milyen pálya van az adott tour-on. Vannak olyan versenyek, olyan pályaprofilok, amik kedveznek a rekunak, és vannak, amik nem.
Lásd pl. ezt: http://blog.wired.com/gadgets/2007/03/recumbents_domi.html
www.gruppetto.hu
Pl. itt, és árat is
Pl. itt, és árat is találsz. http://ambringa.hu/
Nem óccsó az ilyesmi.
A hatásfoka ugyanolyan, mint a rendes bringának, ugyanúgy tekerni kell. A különbség a légellenállásban van, ami nagyobb (20 km/h feletti) sebességnél számít.
www.gruppetto.hu
Áááá, ennek horror ára
Áááá, ennek horror ára van!!
Méghogy hatszázezer egy binyigliért!!! Ezek el is adnak ebből, vagy csak úgy hobbiból van a boltjuk:)
Szerintem én heggesztetek egy ilyet, és kihozom max 30000-ből az összeköltséget. Lehet, hogy nem 15kg lesz, hanem mondjuk húsz, de akkor sem 600!!!
Mondjuk gondolom, ha nagyobb lenne a piaca, akkor gyártósoron készülne, nem pedig kézzel. De akkor is, 600000!!!
kihozom max 30000-ből az
kihozom max 30000-ből az összeköltséget
:-)
teszkóbicaj 12e, kukázott
teszkóbicaj 12e, kukázott vascsövek összeheggesztve 0e... meg lesz 30-ból :D
és akkor a binyiglis a csóró, józsika meg a multimilliomos, lol :)
Zsoltee
Azonos minőséggel
Azonos minőséggel megoldod, simán veszek tőled 100000ért :)
Ezt nem értem. Van akinek
Ezt nem értem. Van akinek nem telik egy 600.000-es bringára? Vagy mi a probléma? :))
Szab, hagyjuk már. Hátha
Szab, hagyjuk már. Hátha lehet vele értelmesen is... (Tudom én kezdtem.)
Nem értem mi olyan
Nem értem mi olyan hihetetlen abban, hogy ki lehet hozni ennyiből. Tudok heggyeszteni, van gép is, co2-és sima ív is, van kedvezményem vasnagykerben, van otthon vagy öt mtb kerék, van középsőagy pedállal, hajtókarral, csapágyboltból egy komám cégnevével 30%-os kedvezménnyel veszek hozzá akkora láncot max, de nagyonmax 2000ft-ért, amekkorát akarok, autocad-vel megtervezem. Ha kész a heggesztett váz, elviszem egy helyre, ahol ingyen lehomokszórják+leszinterezik olyanra, amilyenre kérem(ral színskála). Bowden is van motorosboltman méterre(másfél méter vagy 300ft). Az űlés a legnagyobb kihívás, mivel a kárpitos dologhoz off vagyok.
Sőt, mostmár csakazért is megcsinálom, és tétlesen leírom mi mennyi lett.
Amúgy a méregdrága holland cucc minőségével valóban nincs semmi probléma, de el ne higgyjétek, hogy azért hatkiló, mert ultrahiperhájek cuccokból van. Utánnanéztem, és egész egyszerűen azért ennyi, mert Haas Gosta Esping holland szakmunkás 3000-4000 euro alatt be sem megy dolgozni+ igen szűkös a piaca az ilyen portékának, amiből következik, hogy a gyártás nincs gépesítve, így nem épp költséghatékony. Szóval ezért ennyi, én meg a fentiek miatt fogom kihozni harmincból;)
Na még a végén rákapsz
Na még a végén rákapsz te is a bringázásra ;)
A holland cucc valóban azért drága, mert szűk a piac és brutális árréssel kell dolgozniuk, ha nem akarják bezárni a boltot. Népszerűsíteni kéne a rekumbenseket, hogy elérhetőbb áron legyenek.
Zsoltee
Sok sikert. Két dolog: 1.
Sok sikert.
Két dolog:
1. irj olyan árat is, hogy nincs haver aki ingyen lehomokszórja meg leszinterezi
2. minőségi cuccokból azért megvan kétszáz, a "van otthon vagy öt mtb kerék" tescós lomistól verzió 5 sör, rendes kerékből ez kiárúsitáskor 50000 (a hájteknek darabja duplája).
+ráadás: műanyag fékkel nem ér :)
Na meg a vas rozsdásodik,
Na meg a vas rozsdásodik, illene alu csövekből összerakni, de nem úgy, hogy a 3. kátyúnál törik a váz :D
Zsoltee
Számold ki légyszives,
Számold ki légyszives, hogy neked menniybe kerülne egy, ha 100 db-ot kellene gyártanod. Számold bele, hogy elfogyna a 3 db otthon talált kereked, meg a haverjaid sem vállalnák ingyen a festést...
Ja és helyesen: autocad-del.
Ezzel teljesen felfedted,
Ezzel teljesen felfedted, mennyi fogalmad van a bicajokról. Szép dolog sufniban hegesztgetni, meg guberált kínai cuccokból összerakni valamit, csak azt ne gondold, hogy akár a közelébe kerülhetsz egy normális rekunak (vagy akármilyen bicajnak) minőségben.
Hagyd csak, had csinálja.
Hagyd csak, had csinálja. Majd az első lejtő aljában, ahol nem tud majd megállni, vagy széthullik az egész, rájön.
www.gruppetto.hu
Háj! Helyesen ne
Háj!
Helyesen ne Autocad-del, hanem vel, mivel akkor kellene a det írni, ha egybeírnánk, ezt nevezik teljes hasonulásnak. De, mivel nyelvünk nem tartalmaz olyan szót, hogy autocad, ezért kötöjellel, az eredeti val-vel ragos határozóval kell írni helyesen.
A binyiglire visszatérve: nem rozsdásodik a vascső, mivel, mint írtam, le fogom szintereztetni (a szinterezés elektrosztatikusan feltoöltött apró műanyag darabkák feljuttatását jelenti az előzetesen homokszórt felületre, amit aztán 140-200 celsius fok közti hőmérsékleten kb húsz percig kezelnek). Azán: eszem ágában sincs binyigligyártásból megélnem(nem azért tanúltam ennyit), mindössze magamnak fogok csinálni egy ilyet, nem kívánom kereskedelmi forgalomba állítani.
A kukázott vascső homokszórás után teljesen fémtisztává válik, ergó olyan, mint egy frissen húzott. Legfeljebb olyan hibái lehetnek, hogy mikroszkópikus repedések vannak az anyagában, de ez engem nem érint, mert mint írtam, vasagykerből fogom venni(talán olvasni kéne, mielőtt baromságot írtok).
A kerekek két darab gepid márkájú kerékpárt repítettek előre, tehát olyan veszett fos csak nem lehet. Jó, nyílván a tizenévvel ezelőtt vásárolt gepida binyigli nem pont a részing kategória, de nem is versenyezni akarok, arra ott a motor:)
A fék szerintem úgy lesz megoldva, hogy a garázsban lévő két honda dio elsőkerékről fogom leszedni a féktárcsát, és igencsak kedves édesapám segítségét kérve esztergálva lesz egy olyan dob, amire fel lehet függeszteni, és a küllők is stimmelnek a felnihez.
Toreki: szívesen kiszámolomm neked mennyi lenne úgy, ha fizetni kell mindenért, de ehhez nem adom hozzá a kerekek árát. Az én megoldásom, az esztergálós játékos, horror összeg lenne, egy ilyen agy darabja lenne vagy 15000ft. Szóval majd számold hozzá annak a keréknek a árát, amit bele akarsz rakni.
önmoderálva, minek
önmoderálva, minek
Milyen lejtőről
Milyen lejtőről beszéltek?
Akar a halál túrázni binyiglivel! Ráadásul nekem legalább 150km-et kellene tekernem, hogy elérjek az első lejtő aljáig:) Ha túrázni akarok megyek motorral, vagy kocsival, nem biciglivel:) Méghogy tekerjek 150kt-ert!Nem ment el az eszem:)
Plusz: továbbra is tévedésben éltek, én egy szóval sem mondtam, hogy felül akarom múlni a holland minőséget. célom mindössze annyi, hogy legyen egy ilyen rekum, vagy mi a nyavalya, és a súlyát tudjam olyan húsz kg körül tartani.
Milyen lejtőről
Milyen lejtőről beszéltek?
Akar a halál túrázni binyiglivel! Ráadásul nekem legalább 150km-et kellene tekernem, hogy elérjek az első lejtő aljáig:) Ha túrázni akarok megyek motorral, vagy kocsival, nem biciglivel:) Méghogy tekerjek 150kt-ert!Nem ment el az eszem:)
Plusz: továbbra is tévedésben éltek, én egy szóval sem mondtam, hogy felül akarom múlni a holland minőséget. célom mindössze annyi, hogy legyen egy ilyen rekum, vagy mi a nyavalya, és a súlyát tudjam olyan húsz kg körül tartani.
f u c k !
f
u
c
k
!