Van ugye az a bölcsesség, hogy a forgalom üteméhez jó igazítani a saját közlekedésünket. Szerintetek ez mit jelent? Hogyan magyaráznátok el egy nálatok kevésbé tapasztaltnak?
Sokan írtátok, hogy későn szereztek tudomást az akciókról és felvonulásokról. Ezentúl bármikor feliratkozhatsz a riadóhiradóra. Így időben értesülhetsz mindenről ami különösen fontos...
Van ugye az a bölcsesség, hogy a forgalom üteméhez jó igazítani a saját közlekedésünket. Szerintetek ez mit jelent? Hogyan magyaráznátok el egy nálatok kevésbé tapasztaltnak?
Az oldalon fellelhető tartalmakat és a Criticalmass-t a következő emberek készítik.
Az oldalt a ninja fejleszti Drupal-al, a lipilee adminisztrálja, a Solid rajzolja, a Dejahu teszi fel a netre.
Vitaindítónak az én gondolataim: Ez alatt én értem
Vitaindítónak az én gondolataim:
Ez alatt én értem azt, hogy jó dolog ugyanannyival menni, mint a kocsik, beállva az előttem lévő kocsi mögött kissé balra. Közel kell menni annyira, hogy ne akarjanak beférni közénk. És balra egy kicsit, hogy ha fékez, mellette legyen hely elmenni. (Nagykörtén szokott néha ilyen lenni, meg a nagyonnagyon, ott van hogy kamionos segédlettel.)
Azt is értem alatta, hogy a fenti állapot közelítéséért lehet tenni. Van olyan kereszteződés, ahol nem szoktam előre menni, mert akkor egy rakás ideges autós lenne mögöttem, így meg ha nagyon megtekerem, nem szakadok le nagyon az előttem lévő autóstól amíg kétsávossá nem válik az irányom (János kórháztól kifelé).
Van a másik eset: néha lehet úgy ütemezni, hogy a melegebb helyeken akkor menjek át, amikor kisebb a forgalom. Például a lámpa után lazítok, hogy elmenjen a nagyja, mire elfogy a szélső sáv (Erzsébet híd -> Krisztina, Üllői az Ecserinél befelé). Vagy óvatosan átmegyek a pirosakon, mert így szinte szabad pályán megyek elég sokat (az Üllői a Nagykörút és a Heim Pál között mindkét irányba, de van benne pár olyan lámpa, aminél nagyon észnél kell lenni).
Mondjatok még.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Kamion mögött szélárnyékban :D Ennél jobban nem lehet
Kamion mögött szélárnyékban :D Ennél jobban nem lehet a forgalom üteméhez igazítani a tempót :) Persze ezt nálam kevésbé tapasztaltnak nem ajánlanám, mert én se vagyok még rutinos öreg róka...
ja, az nekem is bejön, csak múltkor is ciki volt, hogy a
ja, az nekem is bejön, csak múltkor is ciki volt, hogy a kamion elhúzott, mert nem bírtam 50 fölé pörgetni... (nem volt már nagyobb áttételem, a lábam meg ennyit bírt csak) ez a kőbányai úton volt este, mikor már nem volt igazán forgalom.
a hungárián általában nem szoktak 50 fölé gyorsulni. viszont az út is elég szar sok helyen, ami sokat tud lassítani a bicajon :/
a forgalom ütemét a nagykörúton néha elég nehéz elkapni. amikor be van állva, akkor a francnak sincs türelme végig kivárni szépen az előrejutást, úgyhogy pár perc után legkésőbb elkezdek a sorok közt előreszivárogni, mint a talajvíz.
viszont amikor haladós, az télleg jó, mert 40-nél nem nagyon mennek gyorsabban, és akkor 35-38-as tempóval jópár lámpán át lehet jutni szerencsés esetben. (pl volt már, hogy az oktogontól a baross utcáig egy zöldhullámon mentem, mondjuk segített egy kis hátszél is, hogy tartsam a tempót :) )
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
A szélárnyékkal nagyon vigyázni kell, hogy legyen
A szélárnyékkal nagyon vigyázni kell, hogy legyen menekülőút ha hirtelen fékezne a kaminyon. Én ezért is inkább kapaszkodom, persze ennek is megvannak a maga veszélyei.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Azért szélárnyék, mert menekülő út nincsen. Kéz a
Azért szélárnyék, mert menekülő út nincsen. Kéz a féken, a szem meg nagyon figyel. Ritkán satuzik be egy kaminon, de ha mégis, akkor sem lassul úgy, ahogy a jó fékkel te tudsz, csak reagálni kell nagyon gyorsan. Sokszor nekem országúti kerékkel a 44-12 is kevés, pedig felpörgetem még percenként 140 fölé is...
A hungária is jó préda, esetleg a kerepesi, vagy kifelé a 22-be a BKV busz. A legtöbb esetben nincs is értelme beállni, mert amúgy is gyorsabb vagy.
A HÉV-et befogni, az még a jó móka! Egyedül a gödöllői amit még nem sikerült, pár percet mindig rám ver. Kifelé az első megállótól eltekintve végig emelkedik. Viszont a ráckeveit visszafelé csúnyán ott lehet hagyni, meg a szentendreit is.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
jó, hát a gödöllői az elég durva terepen megy.
jó, hát a gödöllői az elég durva terepen megy. mármint a dombságban olyan az út, mint a hullámvasút, azon nem lehet gyorsan átjutni bringával.
a hév a sok megállás miatt viszont nem megy 40-es átlagot se.
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Egy szép nagy teherautónak a szélárnyéka éppenséggel
Egy szép nagy teherautónak a szélárnyéka éppenséggel bőven megvan a szélein is, szóval egyáltalán nem muszáj középen menni mögötte, úgy is élvezheted a hatását, hogy közben látsz is előre. Így nagyobb eséllyel készülhetsz fel egy fékezésre, mert látod, hogy mi van előrébb. No meg sokkal egyszerűbb és biztonságosabb oldalra elnavigálni az autó mellett, mint satuzni mögötte.
Ne vicceljél már Prof! Ahol látsz, ott már van szél
Ne vicceljél már Prof! Ahol látsz, ott már van szél is. És ha látsz akkor mit érsz el vele? Egy kamiom mögött az előtte lévő forgalomból igen keveset, ha meg csak mellette mész, ugyanúgy kapod a szelet.
Ha állandóan kitekintgetsz, ott már ér a szél, ami még 40-nél nem is gáz, de amikor 60 fölött mész max pedálfordulaton, és elkap a szél egy pár tizedmásodpercre, esélyed sincs a közelében maradni, és visszaérni mögé. Próbáld csak ki!
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Nem viccelek, ilyen a fizika :) A szélárnyék ugyanis nem
Nem viccelek, ilyen a fizika :) A szélárnyék ugyanis nem a kocsi hátuljánál, hanem az elejénél kezdődik :)
így igaz amennyiben a háta mögött tekerek, de a fejem
így igaz
amennyiben a háta mögött tekerek, de a fejem kint van (pl balra), ugyanúgy árnyékban vagyok. A fejem meg nem fog szelet a fentiek miatt. De biztosan függ a húzójármű alakjától. Meglehet hogy egy hasáb nagyobb árnyékot ad, pláne, ha elől nem áramvonalas, mint egy platós teher, ponyva nélkül, vagy mint egy betonkeverő.
CM -mez - 3. menet
Süni
www.fabiano.hu
küldjük szélcsatornába a leggyakoribb teherótó
küldjük szélcsatornába a leggyakoribb teherótó fajtákat, hogy megtudjuk, hogy melyik mögé a legjobb stéherbe beállni :))
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Személyes a tapasztalatom Prof. Egy ponyvás kamion
Személyes a tapasztalatom Prof. Egy ponyvás kamion mögött, és csak mögött van szélárnyék. Miért szerinted mi van egy picit oldalt, vagy mellette? Vákum, vagy mi? A szél körbeöleli a járművet, főleg ha ilyen hosszú, tégla alakúról van szó. Semmi nem tereli el onnan.
Ha úgy gondolod, hogy mögötte, de a széleinél, az OK. Bár izgalmasabb középen, pláne csukott szemmel... csak érzéssel, tudod.
Majd eccer megnézném, hogy tekintgetsz előre 60-nál, és mit is látsz ott :)
Én a mixereket csípem még, bár ott meg be kell állni szigorúan középre, de jók a tolóhátfalas gépek is. A buszok pedig a legnagyobbak! Csak a hátuljukra kéne szerelni egy másfél méteres plazmát, hogy jól szórakozzunk menet közben.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Ezek szerint még nem próbáltad ki ezt a verziót. Csak
Ezek szerint még nem próbáltad ki ezt a verziót. Csak hajrá. Nekem 60-nál is ugyanúgy működik a látásom, és éppenséggel az életem mentheti meg, ha nézek is. Ha már kockáztatok, akkor is ésszel...
A széleken haladást persze, ha erre gondolsz. Ha a
A széleken haladást persze, ha erre gondolsz. Ha a mellette haladást a nem létező szélárnyékban az tényleg nem. Észnél kell lenni, de sokkal izgalmasabb, ha nem látsz semmit, csak reagálnod kell, gyorsan. Különben elalszom, az meg tényleg veszélyes...
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Én se így tapasztaltam. Oldalt már fúj a szél
Én se így tapasztaltam. Oldalt már fúj a szél keményen. Vagy te totál rátapadsz a szélén? Én kb. 2 méteres távolságot szoktam tartani, így jobbak az esélyeim vészfékezésnél, viszont csak középen van szélárnyék ekkora távolságból. Én csak a féklámpát figyelem, a kátyúkat nem kell figyelni, ha olyan úton mész, amit ismersz, elég marha erősen kapaszkodni. De a legjobb a tartályos kocsi, mert középen ott a szélárnyék (bár kicsit kevésbé takar), de tökéletesen kilátok mindkét oldalra.
kicsit OFF: A fékekről mi a véleményed? Én egy jól beállított, de alsó-közép kategóriás V-fékkel megyek, és eddig mindig meg tudtam állni, amikor kellett. A tárcsafékek pl. mivel tudnak többet? Bár régebben olvastam itt cm-fórumon, hogy valaki tesztelte a féktávját, és jobbak voltak az eredményei, mint egy átlag autónak, úgyhogy ezek szerint egy kamionra nehéz ráfutni, ha figyel az ember.
Hiába figyelsz, hiába rövid a fékút, a reakcióidőd
Hiába figyelsz, hiába rövid a fékút, a reakcióidőd mindig ott marad, mint leggyengébb láncszem.
A tárcsafék jobban fog esőben (ha a felnin van barázda
A tárcsafék jobban fog esőben (ha a felnin van barázda az segit, de a tárcsa akkor is tutibb), illetve hosszú távon (hegyről le, szinte folyamatos fékezés) is megbizhatóan működik, a Vfék könnyebben túlmelegszik és utána nem fog ami nemkicsit kellemetlenné válhat.
ja, a következő bringámon majd nekem is tárcsa lesz, ha
ja, a következő bringámon majd nekem is tárcsa lesz, ha lesz.
nem szeretem, amikor a V fékpofák lejtőn hosszú fékezéskor meglágyulnak a melegtől, és már alig fognak. azt sem szeretem, hogy kicsit vizes körülmények közt túl hirtelen fognak, meglep a blokkoló kerék. nagyon vizes körülmények közt meg 1-2 teljes kört kell mennie a keréknek, mire letisztul annyira, hogy rendesen fogjon. (lehet, hogy ebben közrejátszik az a fekete olajos cucc is, amit valszeg az utakról szedek össze esőben, és a felnire szép feketén szárad rá... :/ )
tárcsa negatívuma télleg annyi, hogy drágább, jobban lopják. meg talán egy kicsit plusz súly is. a hozzávaló agy+fékkar is drágább, mint a V fékhez, legalábbis ahogy láttam. nameg nem minden biciklivázon van tárcsafék tartó fül...
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Olajos? Az a fekete trutyi szerintem az alu, ami lekopik a
Olajos? Az a fekete trutyi szerintem az alu, ami lekopik a fékezéstől.
--
Közlekedni megtanulni olcsóbb, mint bicikliutakat építeni
Meg a finommá örlődött fékpofa-por, vízzel
Meg a finommá örlődött fékpofa-por, vízzel keveredve.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
pedig amikor le akarom mosni a kezemről, akkor ez e fekete
pedig amikor le akarom mosni a kezemről, akkor ez e fekete trutyi nagyon úgy viselkedik, mintha olajos lenne.
na mind1, ezen ne ütközzünk meg :)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Lehet egy kicsit olajos is, de leginkább a fékpofa és a
Lehet egy kicsit olajos is, de leginkább a fékpofa és a felni finom pora. Az alumínium is ugyanúgy befogja a kezed.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Ha fék, akkor a fiχiről se feledkezzünk meg. Hosszú
Ha fék, akkor a fiχiről se feledkezzünk meg. Hosszú lejtőn is stabil teljesítményt nyújt, nem melexik. Olcsó, nem lopják, ha esetleg mégis, akkor hazajön;) Hátránya, hogy csak nagy gyakorlattal lehet ugyanolyan reakcióidővel fékezni, és kisebb a fékhatás. De ezeket a hátrányokat egy hagyományos első fékkel további hátrányok behozása nélkül áthidalhatod. Az első fékes fiχi is hazajön.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Sokkal-sokkal jobban fog már egy középkategóriás is.
Sokkal-sokkal jobban fog már egy középkategóriás is. Nekem SAINT-XT van fennt, fémes pofákkal, és az bármilyen sebességnél kiemel. Érzéssel kell bánni vele, de brutálisan rövid féktávot lehet venni vele. Minden időben, eső, hó, sár közel azonos teljesítményt hoz, és nem fárad el egy esős nap után. Mindezt akár egy ujjal. Brutális.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Kétségtelenül jobb, de munkábajárós stilushoz elég
Kétségtelenül jobb, de munkábajárós stilushoz elég egy jó Vfék is, pláne ha nem tudod biztos helyen lerakni, a tárcsásat inkább viszik pedig egy jófajta Vfék is annyi mint az olcsóbb tárcsa.
A féktávról: te hiába állsz meg a kamion mögött, ha ez a mögötted jövő autónak nem sikerül, de ez általában is igaz, vész esetén jobb ha kerülni próbálsz, ha meg kell állni inkább az autó mellett mint mögött hogy ne tudjanak összezárni.
Ez nyílvánvaló. Csak az előbbiekben a
Ez nyílvánvaló. Csak az előbbiekben a szélárnyék-lovaglásról volr szó. Az a tárcsa, amit egy jó V-fék árában kapsz, nem tud még annyit se. Csak tárcsa. Ami tényleg haszhálható, az máshol kezdődik, és nem bowdenes.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Létezik jó bowdenes tárcsa csak drágáér. Avid BB7 22
Létezik jó bowdenes tárcsa csak drágáér.
Avid BB7 22 ezerért+ 160- as Avid cleansweep tárcsa.
Bár régebben olvastam itt cm-fórumon, hogy valaki
Bár régebben olvastam itt cm-fórumon, hogy valaki tesztelte a féktávját, és jobbak voltak az eredményei, mint egy átlag autónak, úgyhogy ezek szerint egy kamionra nehéz ráfutni, ha figyel az ember.
Én ebben erősen kételkedek...
Simán, hidd el. ___________________ dO nOT fEED tHE tROLL
Simán, hidd el.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
A bicikli maximális lassulását száraz időben és jól
A bicikli maximális lassulását száraz időben és jól tapadó aszfalton nem a fék korlátozza, hanem a vázgeometria. Ti. a bicikli+biciklis rendszer súlypontját az első kerék alátámasztási pontjával összekötő egyenes vízszintessel bezárt szöge (alfa). Ekkor a fékezési gyorsulás nem lehet nagyobb, mint ctg(alfa)*g. Ellenkező esetben a hátsó kerék felemelkedik és fejreállsz. Megjegyzem, hogy az első teleszkópos biciklik teleszkópja fékezéskor összenyomódik, úgy hogy azok még inkább hajlamosak a fejreállásra. Mivel az alfa szög a legtöbb biciklinél nagyobb mint 45 fok (néha a 60-nál is több), így a legnagyobb fékezési gyorsulás, amit el lehet érni, maximum g (illetve g per gyök 3 a 60 fokos esetre). Valószínűleg a kamionok ennél tényleg nem fékeznek nagyobbat, de egy személyautó vagy kisebb teherautó simán.
Valójában száraz úton, a fékezési gyorsulás korlátjánál a hátsókerék elemelkedik, így csak az első fék ér bármit ebben a helyzetben. Ezért baromi veszélyes első fék nélkül közlekedni. A hátsó féknek csúszós úton van igazán szerepe, mert ha az elsőkerék éppen megcsúszik, a hátsón még van súly, tehát lehet még vele fékezni egy kicsit.
Aki ennél részletesebb fizikai elemzést szeretne, annak javaslom elolvasni Német Ferenc szakdolgozatát: A kerékpár fékezése..
Ez a szakdolgozat aztán kőkemény fizika. Én csak
Ez a szakdolgozat aztán kőkemény fizika. Én csak odanyomom a tornacsukám talpát a hátsó gumira, ha más nincs. Mint a pontszerü kisegér. :)
Érdekes ez az alfa szög, s hogy minél kisebb, annál kevésbbé állhat fejre az ember. De megfigyelve a motorosok fékezését, ők szinte felülnek egyenesen fékezéskor, látszólag feljebb emelve és hátrébb vive súlypontjukat. Úgy tűnik mintha növekedne az alfa az ő esetükben.
Lehet azonban, hogy ezt ellensúlyozza a szél ellenállás hatása a testükön és mégse állnak fejre ezért? Nyilván a motorkerékpár nehezebb súlya és nagyobb sebessége megváltoztatja a felállást, és más eredmény érvényes esetükben.
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
Tehát 50km/h-ról 45 fokos szög esetén 3,08 méteres, 60
Tehát 50km/h-ról 45 fokos szög esetén 3,08 méteres, 60 fokos szögnél meg 5,33 méteres úton tudok megállni. Szerintem ez nagyon jó.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
Feltéve, ha a szénakazal is legalább ilyen mélységü.
Feltéve, ha a szénakazal is legalább ilyen mélységü. :)
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
Egy Porsche Carrera üzemhőmérsékletű fékekkel
Egy Porsche Carrera üzemhőmérsékletű fékekkel 100km/h-ról olyan 33 méter alatt áll meg.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Akkor az 50-ről olyan 8,25
Akkor az 50-ről olyan 8,25 méter.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
Valamit elszámoltál. t=v/a a megálláshoz szükséges
Valamit elszámoltál.
t=v/a a megálláshoz szükséges idő.
s=(a/2) * t^2 a megállásig megtett út.
Ez 9.8 m-t (45 fok), illetve 17.0 m-t jelent a 60 fokos esetben. Ez azért kicsit más, ráadásul a reakcióidőt még nem is számoltuk.
Ez ráadásul a határérték, akkor, ha nem csúszik meg a kerék. Ez pedig mű>1-et igényel, ami nagyon gyakran nem teljesül, főleg, ha még homok is van az úton.
És tényleg. Egész pontosan 9,65m és 16,7m, és tudom,
És tényleg. Egész pontosan 9,65m és 16,7m, és tudom, hogy határérték.
50-nel osztottam a vénégyzetet 20 helyett. Szokás szerint egyszuszra próbáltam számolni, és nem figyeltem.
Pósa Lajos (matektanárom) is megmondta már nekem, hogy aki nem tud fejben számolni, az ne számoljon fejben. :-)
Én csúszó kerékkel sem tartom kizártnak a g lassulást, persze nem homokon. Ha az abroncs nem lenne képes jó úton g-nél nagyobb lassulást előidézni, akkor nem lenne olyan problémánk, hogy mennyire húzzuk meg a féket.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
http://www.mrhall.org/math/abacus/abacus.htm http://www.anti
http://www.mrhall.org/math/abacus/abacus.htm
http://www.antiquark.com/sliderule/sim/virtual-slide-rule.html
:D
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
Köszönöm, életet mentettél. :-) Bár az abakusz nem
Köszönöm, életet mentettél. :-)
Bár az abakusz nem jön be.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
Kikoptattad már a logarléc csúszkáját? :) Próbáld
Kikoptattad már a logarléc csúszkáját? :)
Próbáld meg ezt az abacust akkor. Ugyanannak látszik, csak másutt. Nekem se jön be minden Java oldal, nemtommér...
http://britton.disted.camosun.bc.ca/hobbs/abacus/index.html
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
viszont a súlypontot szépen hátra lehet helyezni a
viszont a súlypontot szépen hátra lehet helyezni a bringán, csak erre vészhelyzetben kicsi az idő.
de ha előre láthatólag nagyot kell fékezni, vagy csak tesztelni akarjuk, hogy jól fog-e a fék, akkor nyeregből kiáll, segg hátratol, és a súlypont máris jóval hátrébb kerül, így már az első kerék (sokkal) nehezebben emelkedik meg.
egybéként ha jó passzban van a V fékem, akkor még nyeregben ülve is ki tud emelkedni a hátsó kerék, 2 ujjal fékezve, 15-20 km/h sebességnél. ami azért nem rossz fékerő.
még egy kis boncolgatás a témában:
ha a fék erős, a súlyponttal sincs baj, de mégis nagyon nagy a fékezés, akkor azt a kerék nem fogja bírni, és megcsúszik. a bringának túl pici a tapadási felülete. fél tenyérnyi is csak ballonos humikkal van, egy autónak meg mondjuk A4-es lapnyi összesen. sok kerekű kamionnak meg aztán rengeteg... :)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
"ki tud emelkedni a hátsó kerék, 2 ujjal fékezve, 15-20
"ki tud emelkedni a hátsó kerék, 2 ujjal fékezve, 15-20 km/h sebességnél"
Ott a megoldás!
Nem mindegy, hogy milyen sebességnél képes erre, mennyire adagolható, hogyan bírja a tartós terhelést, nem beszélve a mostoha időjárásról. Minnél magasabbra emel ki a fék, minnél közelebb az elméleti holtponthoz, annál több energia szükséges hozzá, tehát annál nagyobb ütemben is fogsz lassulni.
A megcsúszás nem reális veszély száraz időben. Még tárcsafékkel egy 23-as országúti külső esetében sem. Esőben nagyon forszírozott menetnél már kisebb megcsúszás előfordulhat.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
A tapadás és a felület mérete között nincs szoros
A tapadás és a felület mérete között nincs szoros összefüggés, akár egy négyzetmilliméternyi felületen is pont ugyanakkora tapadás jelentkezik mint egy négyzetméternyin. A tapadást sokkal inkább befolyásolja a gumikeverék, és az útfelület minősége, szennyezettsége. Csak emiatt jön be a képbe a felület nagysága, mert egy rossz minőségű, szennyezett útfelületen egy nagyobb területen tapadó gumi esetleg nagyobb eséllyel talál jobb tapadású pontokat, mint a kisebb.
és függ az összenyomó erőtől is, úgy
és függ az összenyomó erőtől is, úgy emlékszem...
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
A súrlódási erő, az igen. Viszont az összenyomó erő
A súrlódási erő, az igen. Viszont az összenyomó erő (ha nincs spoiler) a súly, ami a tömegtől függ, és ugyanezt a tömeget kell lassítanod, szóval... :)
--
Közlekedni megtanulni olcsóbb, mint bicikliutakat építeni
Na ez már jó tudományos volt! :) Egyébként az
Na ez már jó tudományos volt! :) Egyébként az egyáltalán nem drága V-fékemmel is tudok úgy fékezni, hogy kiemelkedjen a hátsó kerék, úgyhogy ez megnyugtat, hogy a tárcsaféknél is ugyanúgy repülnék :) Viszont meg lehet tanulni a súlypont hátrébbhelyezését, de azt nem tudom, hogy vészhelyzetben is alkalmaznám-e ezt.
A gumim pedig nagyon királyul tapad, még esőben is lazán szlalomozgatok vele, úgyhogy az se lehet akadály. Szóval száraz időben, jó reflexekkel meg tudok állni. Esőben tényleg gyász a V-fék (legalábbis az enyém), de olyankor sokkal óvatosabban közlekedek.
Én most zöld Jagwire betétet használok, ami direkt
Én most zöld Jagwire betétet használok, ami direkt nedves időre való. Annyira igaz a dolog, hogy vizes körülmények között még jobban fog, mint szárazon, pedig úgy is megfelelő a fékhatás :) Mondjuk állítólag ez szárazon jobban kopik, de normál fékpofával is jártam már úgy, hogy 1000 km után már alig volt belőle valami, ezzel meg már 1500-nál járok, és még alig fogyott....
Nekem még az van, amit a bringához adtak, vmi alhonga
Nekem még az van, amit a bringához adtak, vmi alhonga vagy mi a fene :) Szárazon nagyon fog, de esőben marha gyengének érzem. Volt már olyan, hogy egy esős napon erőseket fékeztem, és másnap induláskor csak néztem nagyokat, hogy miért nem fog a fék: lekopott egy elég vastag réteg. De még mindig nem fogyott el a fékpofa kb. 2500 km alatt. De ahhoz meg valószínüleg lusta lennék, hogy cserélgessek egy esőhöz valót és egy hagyományosat. Ha ez a zöld Jagwire jó esőben és szárazon is, és 1500 km-t bír, az már nagyon jó, úgyhogy lehet, hogy ilyent veszek legközelebb.
Sajnos azért ez a kérdés nem ilyen pofonegyszerű, mert
Sajnos azért ez a kérdés nem ilyen pofonegyszerű, mert a felnitől is függ a dolog. De egy próbát megér...
Azt hiszem hamarosan eljön a próba ideje. Most
Azt hiszem hamarosan eljön a próba ideje. Most beállítgattam a fékeket, és látom, hogy háts fékpofa már alig van :D Esőben nagyon elfogyott. De az első még jól bírja. A felni kérdéshez se nagyon értek, azt is csak sejtem, hogy alu. Remélem beválik. Itt láttam zöld jagwire-t 1242-ért, ez ugye az? Mondjuk az gyanús, hogy fékbetétnek nevezik, és nem fékpofának... Ha nem ez az, akkor hol tudok ilyent venni? Máshol nem nagyon láttam (a neten).
Ez a szar az abroncsfékekben. Vagy nem fog rendesen
Ez a szar az abroncsfékekben. Vagy nem fog rendesen esőben, vagy zabálja a felnit. Nekem volt olyan tél, hogy 3 felni fogyott el. Igaz, naponta a betét is. Állandó nyűg, utánaállítgatás... Tárcsával nincs ilyen gond. Esőben is hónapokat jársz el egy fémes pofával.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Most milyen fékpofád van? Mert a betét az csak a
Most milyen fékpofád van? Mert a betét az csak a cserélhető betétesbe lesz jó nyilván. A legtöbb fékbetétet amúgy szokták árulni kompletten is, cserélhető betétes pofákkal együtt.
Akkor nekem ilyen komplett kell. Majd jövő héten
Akkor nekem ilyen komplett kell. Majd jövő héten betelefonálok 1-2 boltba.
Always Jagwire. Tisztább, szárazabb érzés. :-) Az én
Always Jagwire. Tisztább, szárazabb érzés. :-)
Az én patkófékemet esőben nehéz alulmúlni, de már kinéz egy új bringa, azon majd lehet, hogy Jagwire lesz.
Acélfelnihez való?
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
Alu... Legalábbis én azzal használom :)
Alu... Legalábbis én azzal használom :)
Csupán egy ötlet: Ha állandósítod az esőre való
Csupán egy ötlet:
Ha állandósítod az esőre való betétet ami ha tényleg bizonyítottan jobban fog nedves körőlmények között, akkor mi lenne ha egy kis tartályból vízet fecskendeznél automatikusan rá, minden fékezéskor?
Egy ilyen szerkentyűt nem lehet nehéz megvalósítani, és két szempontból is lenne tehát haszna. A fék hatás javítása, és az élettartam növelése.
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
a hátadon meg egy nagy sárga permetezős tartály...
a hátadon meg egy nagy sárga permetezős tartály... :DDD
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Olyan csak Ványa bácsinak lenne jó a
Olyan csak Ványa bácsinak lenne jó a cseresznyéskertben. :)
Egy-két literes flakon a vázon megtenné talán. Egy spriccelés egy nyolcad deci lenne legfeljebb. Nemtom, ki kéne prószálni.
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
permetezett vízzel talán még kevesebb víz kellene...
permetezett vízzel talán még kevesebb víz kellene... talán mégis jó valamire az a permetezős tartály :) vagy egy része :)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
De inkább a kerekek alá permetezd, hogy jobban csússzon
De inkább a kerekek alá permetezd, hogy jobban csússzon :-D Mint a trabis korszakában a Kővári művészúr anno.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Higany ezek szerint nem hiába fáradozott veled ;)
Higany ezek szerint nem hiába fáradozott veled ;)
Még az egyetem sem volt elég, hogy a gimis fizikát
Még az egyetem sem volt elég, hogy a gimis fizikát elfelejtsem... :-)
Engem épp el akar rettenteni a kerékpártól. téged nem
Engem épp el akar rettenteni a kerékpártól. téged nem zaklatott vele? vagy a csak felsőházi tagoknak nem szabad renitenskedni? a versenyző kategória az más? :)
A kamion mögötti szélárnyékot ne reklámozzátok már
A kamion mögötti szélárnyékot ne reklámozzátok már itt! Bármilyen biztonsági kiadványban maximum annyit szabad róla írni, hogy TILOS!
Szerintem állati veszélyes még rutinos bicikliseknek is, kezdőknek meg pláne. Azok ráadásul úgysem tudják tartani a tempót, ami ehhez kellene. A veszélyforrások közül csak egy párat említenék így kapásból:
1. Nem látod a forgalmat, csak a kamion hátulját.
2. Nem tudod, hogy mikor fog fékezni, csak a féklámpából.
3. A kamionsofőr sem lát téged, és a többi közlekedő elől is takarva vagy.
4. Nem látod az úthibákat előre. Ha a kamion megközöli a kátyút, te épp telibe kaphatod.
5. A dupla kerekek közé bemehet pl. kisebb kődarab. Amikor ez kirepül, akkor nagy pusztítást tud csinálni a mögötte haladóban.
6. Kisteherautók és buszok tudnak nagyot fékezni, ha akarnak. Sokkal nagyobbat, mint amit biciklivel fejreállás nélkül lehet.
7. A kamionok hátulja általában magas. Ha mégis ráfutsz a kamionra fékezés közben, akkor a bicikli bemegy alá, és a fejed lesz az első, ami a kamion hátulján csattan.
Szóval szerintem mindenki használja a szélárnyékot belátása szerint (én nem merem), de a kezdőknek határozottan tiltani kell!
Jól összefoglaltad, de asszem ez nem egy kezdő topic,
Jól összefoglaltad, de asszem ez nem egy kezdő topic, itt talán elfér az, hogy hogyan csináld ha mégis. Pl ha kicsit oldalt mégy, az általad felsorolt veszélyforrásokból csak a 4-es áll meg. De nem kell aggódni, mert van egy rakás másik ami azért még éérvényes. Például azoknak a nagy része, amik kapaszkodás esetén is.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
A forgalom ütemének tartását én inkább az autóval
A forgalom ütemének tartását én inkább az autóval történő közlekedésre tartom alkalmazhatónak. Úgy tudom, hogy erre vonatkozik.
Kerékpáros olvasatban azt tartom fontosnak, hogy célszerű mindig kiszámíthatóan haladni. Nyomvonalat tartani, és nem egyszer nagyon a szélén, egyszer meg a sáv közepén. A testi épségünk fontosabb, mint az, hogy ránkdudálnak-e vagy sem.
Fontosnak tartom továbbá, hogy mindig tudni kell, mi vesz körül. Amennyiben kielőztem egy teherautót, amíg a pirosnál állt, az vissza fog előzni stb.
Megismerni a lámpákat, ahol nem érdemes tépni, mert úgysem érsz át, csak a következő zöldön.
Amíg nem ismered azt, hogy ha neked pirosad van, akkor honnan jöhet, kanyarodhat ki autó, addig szerintem érdemes megvárni a zöldet. Addig is tanulja az ember, hogy meddig tart, stb.
Mint mindennek, ennek is van egy lüktetése, ritmusa. Ez egy zene, amiben én is egy szólam vagyok. Amennyiben botfülem van, akkor érdemes nagyon óvatosan mozognom benne. De egy kis "hallással" könnyen lehet úszkálni a forgalomban (mondjuk ha fals vagy, akkor borulsz, de, ha más nyúl mellé, akkor is meghalhatsz).
...és kotta nincs!
Az egész közlekedés egy jazz-impro. (:
CM -mez - 3. menet
Süni
www.fabiano.hu
"A forgalom ütemének tartását én inkább az autóval
"A forgalom ütemének tartását én inkább az autóval történő közlekedésre tartom alkalmazhatónak. Úgy tudom, hogy erre vonatkozik."
Egy forgalmas, de nem beállt nagykörtén simán megy bringával is, de ha jobb formában vagyok, akkor az üllőin a heim pál-nagykörte szakasz is egy zöldhullámmal megy. Az nagyon jó rész erre a célra, mert észrevehetetlenül lejt, a melletted haladó autók adják az ívet, és közben az ember megveregetheti a lelki vállát a lelki kezével, hogy milyen hosszan bírja 45-el rakni. Ez már majdnem olyan jó, mint borítani a Millin.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Az jutott még eszembe, hogy ott van a lámpaváltások
Az jutott még eszembe, hogy ott van a lámpaváltások üteme is.
Ahol az ember gyakrabban jár, előbb-utbb kitapasztalja, hogy ha itt egy kicsit meghúzza, ott egy kicsit meglazítja, amott egy kicsit átmegy óvatosan a piroson, akkor szépen egy ívben át lehet szelni a várost.
Vagy éppen pont annyi időnként lehet beállni a pirosba, ami a pihenéshez kell.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Ezek mind csak akkor elképzelhetőek, ha el tudsz érni
Ezek mind csak akkor elképzelhetőek, ha el tudsz érni (és meg tudsz tartani hosszabb ideig) egy bizonyos sebességet. Az én esetemben pl. ez nem áll fönn. :(
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
Nem szégyen az, ha az ember (lánya) szép kényelmes
Nem szégyen az, ha az ember (lánya) szép kényelmes tempóban közlekedik. Én szoktam a Nagykörúton menni, de nagyon fárasztó 35-40 között végigmenni rajta. Lassabban viszont nem nagyon lehet, ezért elég gyakran inkább másfele megyek, lassabb, de rövidebb úton.
Szerintem pontosan ezért lenne szükség a kerékpársávokra, hogy a saját kényelmes tempónkban mehessünk, és ne kelljen az autók 0-40 között változó tempóját követni. Ráaádásul a lassabb tempó (15-20 között) kevésbé izzasztó, és az ember tüdeje sem telik meg korommal, mint pl. amikor teljes erőből teker fel a Margithídra.
A Nagykörút két sávos + parkoló autók néha, amiből
A Nagykörút két sávos + parkoló autók néha, amiből 3 dolog következik:
Elmagyarázom a 2. pontot részletesebben. :)
Ha a forgalom kicsi, például este/éjjel, akkor ugye nem nehéz elképzelni a műveletet. Azzal, hogy középütt mész, és jól ki vagy világítva, már messziről egyértelművé teszed, hogy nem itt bizony nem férnek el; aki nem hülye, időben
kikerül (a többség ilyen).
Ha a forgalom nagy, de mégis gyorsabb, akkor előtted "űr" keletkezik: ezt látják az autósok is, és vagy beengedik a sávot váltót maguk elé arra az 5 másodpercre (tudják, hogy úgyis visszamegy a te sávodba), vagy maguk váltanak sávot, ezzel viszont a gyors sáv ürül picit... ez egy önszabályozó folyamat.
Egyébként ha a forgalom nagy, akkor gyakran csak a sebességük nagyobb, az átlagsebességük nem, vagyis lámpánál beéred őket, akkor meg lesz olyan, aki nem izmozik, hanem beáll mögéd, és szépen véd hátulról. :)
Ráadásul a jobb oldali sávban folyton van lekanyarodás, bekanyarodás, kiállás, beállás, igazoltatás; mindenki tudja, aki a körúton gyakran jár (és az autós olyan fajta, hogy gyakran jár vele) -> aki haladni akar, az a bal sávban megy, a többi pedig számít némi lassúságra.
Tapasztalataimat elsősorban a Blahától délre eső területen gyűjtöttem, de sikerrel alkalmaztam a körút többi részén is. Bicajom 1seb. 46/28-as áttételű 26" kerékkel, számold ki, hogy mennyivel szoktam/tudok menni, na annyival.
Most nem gyengítem az érveimet azzal, hogy még a kerékpársávnak is nekiesek, mert arról kb. ugyanennyit lehetne írni minimum, és már írtam is a Nagykörút kapcsán.
--
Közlekedni megtanulni olcsóbb, mint bicikliutakat építeni
Nekem azért megy nehezen a lépéstartás az autókkal,
Nekem azért megy nehezen a lépéstartás az autókkal, mert ők dinamikusabban gyorsulnak nálam. (Egészen a következő sor végéig, ahol viszont én haladok jobban.)
Kicsit "almát a körtéhez" nekem az autós és bringás tempó összehangolása (kivéve bringások versenykondiban és kispolszkik).
A bringasávok valóban sokat segítenének.
- - - - -
www.6efutas.hu
Áttétel kérdése elsősorban. Persze az erőnlét meg a
Áttétel kérdése elsősorban. Persze az erőnlét meg a bringa is számít valamennyit. Én általában sokkal gyorsabban rajtolok, mint az autók. Kb 30 km/h-ig még szinte vissza is kell fognom magam, ha közvetlenül autó mögül indulok. :)
Így van! Hamarabb gyorsulsz bringával harmincra, mint az
Így van! Hamarabb gyorsulsz bringával harmincra, mint az autók. Bár sok múlik a jó rajton.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
hát azért... egy nagyobb nyomatékú autó simán
hát azért...
egy nagyobb nyomatékú autó simán legyorsul bármilyen bringást még 30km/h határon belül is.
egy abszolut nem sportos autó is 2 mp alatt eléri a 30-at, ha nagy gázt ad, de még nem kipörgetve a kereket.
jó, azért nem trabira gondolok, vagy kispolszkira :)
más kérdés, hogy csak a nagyon baromarcúak indulnak úgy az autóval, hogy ilyen hirtelen gyorsuljanak, ha zöldre vált a lámpa.
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Tévedsz. Harmincig annyi idő telik el, mint a következő
Tévedsz. Harmincig annyi idő telik el, mint a következő hatvanig. A rajtkor kell legyőzni a legnagyobb tehetetlenséget, és belendíteni a tömeget. Nem az mondom ezzel, hogy egy biturbó quattro RS6, vagy EVO X nem ver oda, de egy átlagszuzuki nem.
De nyílván te sem egy össztelós 20kilós géppel, 3"-os ballonokon akarod véghezvinni ezt, ugye?
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
én utasként tapasztaltam már többször, teljesen
én utasként tapasztaltam már többször, teljesen átlagos autóban a 2 mp alatt 30-ra gyorsulást. ráadásul 30-ig még váltani se kell autóval, az se rabolja az időt.
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Számoltal a két mp-et? Az is idő ám, amíg csúsztatja,
Számoltal a két mp-et? Az is idő ám, amíg csúsztatja, és felengedni a kuplungot... addig bringával már messze jársz.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Gondoltál e már egy lendkerékre a bringádon? Egy, az
Gondoltál e már egy lendkerékre a bringádon?
Egy, az abroncséhoz hasonló átmérőjü, inkább a pereme felé elosztott, megfelelő tömegü lendkerék tárolná a szükséges többlet energiát a rajthoz.
Már fékezéskor kiemelnél egy alkalmas kuplungot, szabadon pörögni hagyva a lendkerekedet. Amikor pedig zöldre váltana a villanyrendőr, együttesen taposnál a pedálra és kapcsolnád a kuplunggal a kerékhez a lendkereket.
Tovább fejlesztve a rendszert, állóhelyzetben is még jobban bepörgethetnéd a lendkereket amíg más dolgod ógyse lenne. Csupán alkalmas kuplung rendszer és még egy bicaj támasz is kellene ehhez.
Olyan gummi csikorgást és gummi égetést amit így tudnál elérni, még azt a bivaly nyaku BMW-st is megszégyenítené, akit a rajtnál így hátrahagynál. :)
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
lehet, hogy ez 30 kiló + súly a bringán... de azért
lehet, hogy ez 30 kiló + súly a bringán...
de azért kiváncsiságból megnéznék egy ilyet :DD
csikorgó, füstölő gumival rajtoló bringás :DDD
vagy lejövök a HHH-ről, lendkerék pörög, mint az állat, megfordulok, és félútig felvisz a lendület :) fincsi lenne :))
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
A balhától a keletiig egykeréken,
A balhától a keletiig egykeréken, kéccázzal...
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
A forgalomban való biciklizésben számomra pont ez a
A forgalomban való biciklizésben számomra pont ez a szép, hogy fel kell venni a forgalom tempóját, a nagy sebesség szinte muszáj. Azt szoktam mondani, akkor mész jól, ha úgy számolsz magaddal, mint egy autóval, nem mint egy bringással.:)
A másik örökigazság pedig: A jóbringás sosem érzi a hátszelet mert lehagyja.:)
A lendkerekes dolog: sajnos nekem az a gondom a bringázással, hogy folytonos, megszűnni nem akaró késztetést érzek rá, hogy úgy rakjam neki, ahogy csak bírom. LEgyen az napközben, legyen az éjjel buli után haza. Mindíg. Ezért van az, h mire odaérek vhova még a nadrágomból is csorog a víz. Viszont néha igen szép jelenetek vanak.:) Van hogy ugrál a bringa segge ahogy húzom spdvel.:D Rakni jó, rakni szép, rakni kell.:)
;__,
O ¤O
Don't drink and drive, just smoke and ride!
Te aztán tele vagy babbal! Ennyi energiát...! A
Te aztán tele vagy babbal! Ennyi energiát...!
A lendkereket akkor majd öreg napjaidra, jó? Különben gondolkodtam a dolgon. Sajnos a giroszkóp hatás miatt könnyen kiegyenesítheti az ember vele a kanyart.
Viszont nyílegyenes úton stabil kell legyen mint egy chopper. Arra is rájöttem, hogy egy összetett kuplung művel még fékezéskor, menet közben is rá lehetne tekerni a lendkerékre, felpörgetve azt minden lehetséges percben.
Egy vízszintes forgás síku, önbeálló lendkerék vagy lendkerék pár viszont kiküszöbölné a káros giroszkóp hatást a kanyarban. De ez már-már sci-fi, ahonnan csak egy lépés a radar tárcsa meg az antigravitációs hajtómű. :)
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
antigrav bringa, mekkora lenne :D a dugóban álló
antigrav bringa, mekkora lenne :D
a dugóban álló autókat csak úgy lazán át lehetne ugrálni, nem kéne hozzá profi triálos tudás :D
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Ellenőrizetlen, mesélj már, te tulajdonképpen mi
Ellenőrizetlen, mesélj már, te tulajdonképpen mi vagy!?:) Feltaláló, fizikus, scientológus, vagy micsoda? ^^ És holmarad a teleportkapu?!
Egyébként akkor már simán fel lehetne tenni hátsókerékre egy kis akkus villanymotort, amit cak mint egy nitro-befúvót lehetne használni amikor az ember megfárad. Pillanatra rákapcsol, az besegít és aztán az elért tempó után már csak tartani kell a sebességet.
Amúgy mi a vélemény a telikerékről? Emlékszem bátyámnak volt még telikerekes bicaja, akkor nagy nagy szó volt mindenki megcsodálta a holdjáró kerépkárt.:) Tényleg masszívabban tartja a sebességet?
;__,
O ¤O
Don't drink and drive, just smoke and ride!
Kedves tőled, hogy kérdezed. :) Műszeripart, vezérlés-
Kedves tőled, hogy kérdezed. :)
Műszeripart, vezérlés- és irányítástechnikát tanultam régen.
Bár míg a kemény számtan, a fizika, meg a kémia mind fő tárgyaim voltak, és a menyasszonyi ruha készítés nem is volt ott tantárgy, valahogy mégis most egyforma szinten tudom mind e négyet!
Hát, gép és műszeriparban, mozdony meg vonat gyártásban meg vasúti biztosítóberendezési iparban őrlődtek lassu napjaim, így tengődtem, rögeszmésen gondolkodva mindig valami egészen máson, mint ezek az unalmas dolgok! :)
De komolyan, az alapvető lendkerékben semmi új sincs, és alkalmazása se lenne új a biciklin. Valhol egy newsgroup-ban emlegették is a múltban.
Viszont ismeretes olyan városi villamos jellegü jármű, ahol egy kisfeszültségü áramforrásról pörgethetik fel minden megállóban a beépített lendkereket.
http://www.parrypeoplemovers.com/technology.htm
http://www.popularmechanics.com/technology/industry/1284351.html
Őszintén szólva, nem tudok semmi okosat mondani magam a telikerékről, mert nem jól ismerem. Valószínüleg van benne igazság, hiszen többlet forgó tömeg, tehát lendkerék a gyakorlatban.
Vízzel töltött gumikon gondolkodtam régebben, de azt csak traktor versenyeken használják és nem látni benne túl érdekeset bicajra alkalmazva. Kemény lehet a rugózás tőle, mert gyakorlatilag csak a gumi rugózna, és a víz töltet nem.
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
Könnyű lendkerék: generátor+akku (induláskor
Könnyű lendkerék: generátor+akku (induláskor elektromotorként). Tehát elektromos bicaj saját feltöltéssel. [ui. Elég fáradt vagyok már, vhogy átsiklottam Mighty ugyanezen gondolata fölött.]
üdv adamekp
Teljesen jó lenne szerintem is az ilyen irányu
Teljesen jó lenne szerintem is az ilyen irányu fejlődés. Lásd felettébb. Az idézett oldalak könnyü villamosvasuti irányát bringára is lehetne alkalmazni. Nézd meg a takarékossági összehasonlító ábrát.
A lendkerék tökéletes dolog energia tárolásra, kombinálva azt különböző energia forrásokkal.
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen