A konspiratív , (ugye tudjuk hogy nem tudjuk) és a most különösen elővigyázatos szervezésnek köszönhetően (alig volt érdeklődés a fórumon) a rendőrségi felderítés teljes kudarcot vallott
még akár az esemény nagyságrendjének megbecslését illetően is.

Ijedt, gyöngyöző arccal rádióztak a helyi járőrök, amikor látták, hogy már fél 6 kor is alig férnek el a bringások a téren. Minden résztvevő arcán elszántság tükröződött.

Két hős vezetésével aztán a tömeg elindult az Andrássyn-n a Duna irányába. A rendőrség eleinte nem tanúsított ellenállást.
Ekkor még nem tudtuk min fogunk keresztülmenni az elkövetkező fél órában.  tovább »

szonyeg képe

CM Debrecen 2013

„A te városod, a te utad, TEKERJ érte!”
Start: 2013. április 21. 16 óra - Békás-tó / Nagyerdő
Gyülekező: 15 órától

Beharangozó video. Ne hagyd ki! :)

A Föld Napja alkalmából de az előtt egy nappal ismét végig gurul a biciklis menet Debrecenen, hogy felhívja a figyelmet a tiszta levegő, a Föld természeti környezetének megóvására.  tovább »

Az illetékeseknek a protokoll-fásításnál nem jutott jobb az eszébe, de az útszéli szemétszedők által talált vibrátor, vagy a Kritikus Tömeghez csatlakozó Rocksertés azért jócskán feldobta a pécsi-baranyai Föld Napját :) Képgaléria a vonulásról itt: http://www.bama.hu/galeria/38400

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy föld napja. Néhány bringás úgy gondolta hogy ezt a napot egy közös tekeréssel ünneplik. Összejöttek hát a hősök terén, majd áttekertek a városon a Moszkva térre, ahonnan továbbállva kisseb csoportokban így-vagy úgy tovább ünnepelnek. Én is szívesen tartottam volna valamelyik társasággal, de tudtam hogy akkor egyhamar nem érek haza, holnap reggel pedig meló, így igazi papírkutyaként hazatekertem egymagam. Sebaj így legelább gyorsan feltölthetek pár képet:  tovább »

Bringapolisz - Győr CM 2009.04.26.

Szervező: Keret Kulturális és Szabadidős Egyesület
Dátum: 2009. április 26.
Idő: 14:00 - 17:00
Helyszín: Marcalváros 2
Utca: Illyés Gyula utcai Parokló
Település: Gyor, Hungary

Útvonal: http://tinyurl.hu/zJ2j/

http://www.facebook.com/home.php?#/event.php?eid=94344013451
(nemtom, hogy kívülről is nyitott-e... bocs, ha nem)

villogó piros lámpák minden felé, lámpánál megáll a nép, (a villamos sínt szabadon hagyod!), körbe-körbe karikába, vigyázz oszlóp!  tovább »

Tisztázatlan okokból igazoltattak tömegével bicikliseket a rendőrök szerdán kora este. A biciklisek a klasszikus Critical Mass felvonulás miatt gyűltek össze. A Critical Mass, azaz kritikus tömeg nevű kezdeményezés lényege, hogy több biciklis egy időben egy irányba teker. Azaz nem felvonulnak, hanem közlekednek.

Írja a kerékagy.

Június 25-én öt fiatalt hívtak be a VI. kerületi rendőrkapitányságra tanúként meghallgatásra egy Föld napján elkövetett szabálysértési ügyben, melyet ismeretlen tettes ellen indítottak a rend őrei a gyülekezési jog megsértése miatt.  tovább »

A VI. kerületi Rendőrkapitányságtól meglepő levelet kaptam. Azt írják, hogy tanúként idéznek a 2008.04.22-án (a Föld napján) elkövetett szabálysértés (Gyülekezési joggal való visszaélés) ügyében.

Próbálok visszaemlékezni, hogy mi közöm lehet bármiféle gyülekezéshez, de nem megy, bár egy érdekes esemény azért történt az idei Föld napján:  tovább »

Försztofóll kössze mindenkinek, aki nem volt ott, aki nem írta meg, aki nem emelt, aki nem csengetett, nem örült, aki nem vigyorgott.
nagyon jól éreztem magam, vigyorogtam, nem csak úgy ki a fejemből, hanem mosolyogtam gyalogosra és autósra, integettem, csengettem, és azt éreztem, a többség megérti, elfogadja, nem anyázik, úgysem tudna haladni vagy kibírja azt a pár percet.  tovább »