Már egy ideje játszom a gondolattal, hogy mivel a BAM már annyira nem kihívás, csinálok egy FAM napot. Vagyis befutok melóba. Mivel az infrastruktúra, amit igénybe fogok venni, több ponton közös a bringásokéval, ezért szeretnék itt most előre elnézést kérni az esetenkénti kerékpárúton futásért. Majd igyekszek nem sok vizet zavarni. A lelkesítő hajrák viszont biztosan nagyon jól fognak esni. Elhatároztam azt is, hogy az esetleges csengetéseket is biztatásként fogom majd fel, szóval részemről béke lesz. :)
Holnap reggel hatkor indulok Újpestről. Az Árpád hídon futok majd át Budára, és onnantól nagy valószínűséggel a Duna melletti bringás/bringagyalogos infrán futok végig Lágymányosig.
Peace + Ragmeg! :)












Na, ez is megvolt. Kösz a
Na, ez is megvolt. Kösz a türelmet. (Lehet, hogy hazafelé is futni fogok, majd meglátjuk. :)
A futás nagyon igénybe veszi
A futás nagyon igénybe veszi az izületeket. Minden lépés mint erős kalapácsütés a térdizületken belül. Nem jó. A cicik is megrenyhülnek, az arcizmok is lesüllyednek a tartós rázkódástól. A hús és zsír szövetek meglazulnak és minden lelóg. Az ember rondává válik a futástól.
Miért nem gördülsz? A kerék, és annak légtömlős változata, csodálatos találmány. Használd ki! Kőbaltával mennél fát vágni az erdőbe amikor gyalult deszkaáru van már az OBI-ba?! :D
Apám arra tanított, hogy nem
Apám arra tanított, hogy nem elég odaérni, vissza is kell tudni jönni. Szóval délután visszafelé lenyomtam még egy félmaratont. Igaz, lényegesen rosszabb idővel, mint reggel, és a vége már kicsit vonszolós lett, de nem adtam fel. :)
Kösz a türelmet még egyszer. És bocs az részleges offtopikért.
Kemény vagy. Nekem csak 8
Kemény vagy.
Nekem csak 8 kilómétert kell lefutnom, de hazafelé már kínlódtam.
Bár az is tény hogy ennyit 20 év alatt nem futottam összesen.
Mindig legyen egy villamos
Mindig legyen egy villamos bérlet a zsebedben. Csak arra az esetre ha túl kifárasztana az odaút.
villamosbérletem utoljára
villamosbérletem utoljára Miskolcon volt, gyermekkoromban. ott, akkoriban még lehetett kapni külön busz-, villamos- és kombinált bérletet.
(de egy bankkártya most is lapult a zsebemben vészhelyzet esetére)
Margit szigetet miért hagyod
Margit szigetet miért hagyod ki?
Gratula amúgy!
kösz :) nem is tudom, túl
kösz :)
nem is tudom, túl sablonos lett volna :) tényleg nem tudom, valahogy eszembe sem jutott.
Közben megszoktál-e állni a
Közben megszoktál-e állni a Petőfi híd lábánál tornázni egy kicsit?
csak amikor bringával vagyok,
csak amikor bringával vagyok, jellemzően kedden és pénteken.