Jöttem ma le a hegyről, közben leszakadt az ég, minden vizes volt. Az út nagyon meredek volt, menekülő rész nem volt, se járda, se ösvény, se semmi: egyik oldalon sűrű növényzet, másik oldalon mélység. Szóval csak az út volt előttem, hátam mögött érkező autók. Az út kanyargott, nem láttam be, hogy a kanyarok után mi jön, elég hosszú lefelé volt.

A gond az volt, hogy amikor lassítani akartam, akkor hiába húztam be a hátsó féket, a bringa gyorsított így is. Amikor elértem egy bizonyos pontra, akkor meg a hátsó kerék blokkolt, azaz elkezdett csúszni az úton, ennek ellenszere ugye az azonnali fék kiengedés. Első féket nem kóstolgattam, abból nagy baj lett volna. Szóval láttam előre a nagy zakót, hátam mögött autókkal. Kivágódtam az út közepére, próbáltam valahogy lassítani, a testsúlyomat hátra raktam, de a bringa gyorsult, vagy csúszott egyet. Jött a kanyar, csoda, hogy be tudtam venni, és csoda, hogy utána emelkedő következett. :) Pedig már arra gondoltam, hogy kicsúsztatom oldalra és elvágódott a bringával együtt, csúszok egy kicsit, majd megállok, jobb, mintha előre zuhannék...

Szóval volt már valaki ilyen helyzetben? Mi segíthet? Az biztos, hogy hülye voltam, a biztonságos sebességet túl léptem, bár nem volt nehéz, jó kis meredek volt előttem és nem százzal érkeztem. De a bringát nem tudtam lelassítani. Bár azt nem próbáltam, hogy mi van akkor, ha a hátsó csúszik sokáig... meg lehet-e fogni a bringát, vagy esés... mondjuk az út nem csak meredek volt, hanem tele foltokkal, bukkanókkal...

Én azt vallom, hogy jobb félni, mint megijedni. És én félek nagy sebességekre fölgyorsulni meredek lejtőkön. Akár száraz, akár esős időben. Különben is elavult rendszerű és a moderneknél messze gyengébb erejű a fékem.

Egy mondás szerint ugyanolyan sebességgel érdemes lesiklani amekkorával képesek lennénk fölkapaszkodni ugyanott. Ezt még soha nem tartottam be magam sem, mert nevetséges túlzásnak érződik, de valójában csaknem abszolut biztonságot garantál az alkalmazása. Különben ez a mondás valószínűleg a jobban ismert és bizonyosan érvényes, hasonló, autós sebességváltó fokozatos mondásból torzult el.

Szóval, egyik-másik jól ismert meredek lejtőn az utaimon, amikor bele lendülne a gép velem, akkor az eszem szigorúan int, hogy hohó, fék, lassuljak csak le. És úgy is teszek, vissza fogom. Olyan kis sebességre, amilyennél bizonyos vagyok, hogy meg tudok állni rövid távon, ha kell.

Ez frusztrál is kicsit, mert hioszen ott van az a hívogató lejtő, és én meg elvesztegetem az alkalmat az örömre. De a józanság mindent megér. Lassan járj, tovább érsz.

Egy katasztrófális fékhibáról olykor tudatosan rettegve, még nem dolgoztam ki lejtőn vész-megállás módját. De gondoltam már talp-letevésre, meg szofisztikált, bőr felületű nehéz homokzsák ledobását és vontatását köteléken. Ez utóbbit akkor valósítanám csak meg, ha akkora nagy lenne az olyan fék hiba valószínűsége, és annyira félteném azt a kis rongyos életemet. :D

http://bikemag.hu/edzes/all-mountain-akademia-fekezes-avagy-a-sebesseg-k...
http://bikemag.hu/edzes/all-mountain-akademia-fekezes-avagy-a-sebesseg-k...