Több hete is már annak, hogy megjártam a Calais - Boulogne távot, amihez a múltkor túl lusta voltam. Ez a körülbelül ötven kilométeres út nem volt nagy túra, de mégsem volt könnyű. Ugyanis a part menti útvonal telis-teli van emelkedőkkel. Az ember örül egy kis váratlan lejtőnek, de aztán megint meredek kapaszkodó jön. És ez így ment, (részemről) négy kimerítő órán át!
Megérkeztem ebbe a kis francia tengerparti városba, és egyből levedeltem pár Stellát a szomjamra egy helyben talált kis kávézóban. A vízálló kabátomat levetve ott, észre vettem, hogy mindenemet csurig átizzadtam.
A város értékes építészeti kincsei között van a látképből magasan kiemelkedő bazilikája. Ezt egy amatőr építész építette, egy pap! És attól nem is rossz. Inspiráló ez a meglepő tény, és most én is amatőr építész, hídmérnök, atomerőmű tervező, stb szeretnék lenni, habár nem vagyok pap. Csak álljatok bátran a kupolám alatt, menjetek át félelem nélkül a hidamon, és ne aggódjatok sugárveszélytől az erőművemben.
Jaj, a tengerparti városokban való biciklizésből elegem van. Megfigyelés útján fölfedeztem, hogy tele vannak meredek utcákkal, amiket én már nem bírok. A vízparttól a város szíve felé mindig kapaszkodni kell, míg a parthoz meg mindig lejt az út.
Ez valószínűleg azért van, mert a szárazföld a vízek közelében emelkedik jelentősen a vizek szintje felé, és beljebb már enyhébben emelkedik a szárazföldek átlag szint magassága köré. Ezt a fölfedezésemet közölni fogom a Geológiai Akadémiával. Lényegében azt állapítottam meg, hogy a kontinensek kiemelkednek a tengerekből, és hogy ez a partok közelében a legészrevehetőbb.
Addig is lapos helyet fogok most már keresni biciklizéshez. Talán Hollandiát, a magyar Alföldet, az orosz sztyeppét, az amerikai prérit...
Valaki más is átesett ezen:
http://www.routeyou.com/en-gb/route/view/147883/randonnee-a-velo/velo/bo...





















Gratulálok! De azért
Gratulálok! De azért irigykedem is kicsit.
-Úton az idő is csak út.-
Koszonom. Fel akartam tolteni
Koszonom. Fel akartam tolteni kepeket de a rencer azt irta, hogy nem lehet a "mezoben" levo kepet feltolteni. Ammeg mi a turo? En nem tudom.
Jó kis út lehetett. Egyébként
Jó kis út lehetett. Egyébként tényleg kiemelkednek a kontinensek a tengerből, ezt már én is észrevettem!
Mi ketten tudosoknak
Mi ketten tudosoknak szulettunk! :-D
Volt egyszer hozzá
Volt egyszer hozzá szerencsém, jó környék és valóban, egyes pontjai szembeötlően magasabban vannak a tenger szintjénél.
Sőt! Némi együttállást véltem felfedezni az út tengerszint feletti magassága, a parttól mért távolsága és a települések elhelyezkedése között.
Ahol település volt, ott haladt az út a legalacsonyabban és a parthoz legközelebb. :)))
http://www.andrasabiciklin.blogspot.hu/2007/08/37-nap-20070823-wimereux-...
A fotók ide osontak időközben:
https://picasaweb.google.com/lh/photo/VQrytqdMZNFHJiJU_ykVSUKD4V8qqYypAN...
https://picasaweb.google.com/112228574647223931574/AndrSABiciklin?authus...
Nem erek fol a te szintedig!
Nem erek fol a te szintedig! Ertekelem a teljesitmenyedet, es azt, hogy te is oromod leled az anglo-francia tajakon. :-)
Autoval konnyebb lenne, de megis nagy elvezet nekem megtennem ezeket a kis tavokat. Most varok a Tavaszra, hogy megtegyem a London-Parizs tavot. Lehet, hogy veszek ahhoz egy villanybiciklit, mert a visszereimet kimelnem kell.
Korabban sikerult kepeket is folraknom ide, es most bosszant, hogy nem tudok.
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20120717/tour-de-france
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20120912/saint-malo-mont-saint-mich...
Hejj, jó Dova, olyan
Hejj, jó Dova, olyan élvezetes olvasgatni a blogodat. Most is visszatévedtem rá, és hát a 41.-ik nap! A múltkor is nagyot derültem. Párizs! Sötét figurák... Patkányok... A Nyugat Budapestje! :D
Sajnálom ezt a végzetes, lemondó benyomásodat róla. Én minden esetre imádom Párizst. Viszont én fényes nappal járkálok csak az utcáin. :-))) De tudom, mit értettél. Azok az árnyas karakterek ott a lakótelepi éccakába... Tán volt a zsebükben az a kanyargós algériai gyilok... Nem akartak rád sózni valami gagyi napszemüveget, meg hamisított cigarettát? Marbro! Marbro! :D
Köszönöm neked azt az egész gazdag blogot. :-)
Sikerult vegre a
Sikerult vegre a kepfeltoltes. Viszont nem tudok cimeket adni hozzajuk ugy mint regen.
Az elso kep forgohid Calaisban. A masodik repulos emlekmu az ut menten. Aztan Boulogne egy hidja, kishajok a kikotoben, a varosfal koruli park, egy francia egyiptologus emlekmuve, egyiptomi hajo rekonstrukcio, egy belvarosi templom, es vegul a bazilika kupolaja amit egy pap epitett.
Szép képek! A rudas fék azé'
Szép képek!
A rudas fék azé' tiszteletet parancsol. :)
Gondolkodtam egy időben, hogy a rudas fékkar mozgását vinné át egy bovden a a fejcsövön át a felnifékbe, de a szépségén kívül nem igen szólt mellette érv.
-Úton az idő is csak út.-