Szabó András nevét mindenki ismeri, aki kicsit is jártas az országúti versenysportban, vagy kicsit régebben montizott. Rengeteg versenyt nyert junior korától kezdve, tavaly a Gemenc Nagydíj Kritérium versenyén 2. lett, s ezekmellett résztvesz cyclo-cross versenyeken is ha teheti.

Bikemag: Mikor kezdtél el kerékpározni?
Bakter: Mit tudom én valami könnyebbet kérdezz! …. Versejyszerűen a középiskolában kezdtem el, először amatőr bajnokságokon indultam, és aztán utána kerültem a Fradiba. Eleinte országúti versenyeken indultam, majd mikor itthon kevés volt az országútu verseny akkor montiversenyen is.

BM: Elég technikás versenyző vagy, ez már a monti hatás, vagy az országúti fejlesztette ki?
Bakter: Országúton. Nagyon sok kilómétert gyűjtöttünk, akkori edzőmmel, Hóbor Lajossal országúton, s nagyon sokszor volt, hogy alig bírtam hazamenni. Akkor általában a 70-es úton mentem haza és jött a távolsági busz. Muszáj volt beállnom mögé, vagy megfogni a rendszámtábláját, hogy egyáltalán haza tudjak menni. Mert volt olyan, hogy a Kamaraerdei emelkedőn nem tudtam volna felmenni.

BM: Montiversenyeken ezeket a tapasztalatokat ki tudtad használni?
Bakter: Hát nem, nem. Az, hogy stéherezgettem, az erdőbe nem jött ki. Inkább a montizás közben fejlődött főleg az egyensúlyérzékem, meg az ügyességem és azt az ügyességet országúton tudtam kamatoztatni.
Kanyartechnikát, a lejtőket, ideális íveket, megfelelő maximális sebességet.

BM: Nekem mint inkább montisnak rosszabb élmény betonon esni, mint terepen, de amiket te csinálsz néha... Ezt egyáltalán figyelembe veszed?
Bakter: Esés? Más! Országúton igaz, hogy jobban fáj és jobban lehorzsolod magadat viszont montinál inkább törés van. Amikor én estem mountain bike-al, akkor mind a két kezemet eltörtem.

BM: Erről hallhatnánk egy kicsit bővebben?
Bakter: Nem is tudom mikor volt, ha akarod, utánanézek. Annyi volt, hogy pénteken, a monti OB előtti otthoni nap, szombaton mentünk volna pályát bejárni, aznapra - mondom - csak elmegyek egy kicsit biciklizgetni. Bementem a terepre, majd mentem lefelé (szintén Kamaraerdő) eléggé megeresztettem a biciklit, úgy ismertem a terepet, tudtam, hogy mi várható, csak akkor éppen nagyon felelőtlen voltam, “-most akkor majd sokkal gyorsabban megyek, mint kéne-” éshát nem jött össze. Kiment alólam a bicikli. Pont olyan szerencsétlenül estem, hogy mind a két kezem eltörtem. Persze mindkettő nyílt törés! Átbucskáztam, a kezem magam alá fordult. Felnéztem, mondom hopp a jobb kezem az teljesen eltört, no meg akkor láttam, hogy a bal is. A probléma az volt, hogy egyedül voltam, abszolút semmilyen segítség nem volt. Mondjuk az az erdei út párhuzamos a műúttal, elvileg ki tudtam volna menni segítségért, de a montimat nem hagyom ott, megeszik a farkasok, de nem is tudtam volna felkelni. Nagyon fájt, főleg, ha megmozdultam. Gondoltam, hogy kiabálok segítségért, de olyan nevetségesen hangzik, ha jön valaki úgyis meghallom. Aztán vártam és szerencsém volt, jöttek arra triatlonisták. Futóedzésük volt, ők kihívták a mentőket, így kerültem a kórházba. Egy hónap kórház, utána fixatőr meg a gipsz és csak úgy tudtam kerékpározni eleinte, hogy otthon a gépen. De hát azt nagyon hamar meguntam, sose szerettem annyira görgőzni. Úgyhogy fogtam magam és felraktam az országútimra a könyöklőt, mert a kormányra támaszkodni nem tudtam. A gipszes kezemmel meg a fixatőrössel rákönyököltem, kitaláltam, hogy ez jó lesz! Ekkor december-január lehetett, kimentem, kivittem a biciklit, le a lépcsőn, utána felültem rá és úgy mentem edzeni. Nem volt gond, mert tekerni tényleg tudtam, csak fékezni nem! Azzal az egyel volt probléma, hogy nehogy kijöjjön elém valami, mert akkor biztos, hogy nekimegyek. Eleinte az utcán, aztán meguntam és kimentem a főútra és megvártam a buszt, kikanyarodott, beálltam mögé és úgy stéhereztem. Mondjuk nem látszódott meg, mert téli dzsekiben voltam, még mindig megvan az a téli dzseki, ami át van szúrva a fixatőr szögeivel.

BM: Ezután mi történt, mert láthatólag rosszabb lettél, mint eddig.
Bakter: Sokat edzettünk továbbra is, és egyszerűbb volt stéherben hazamenni, ekkor az M0-on stéhereztem nagyon-nagyon sokat. ((Stéher: járművek mögötti vákuumban közlekedni. Halálos lehet, akár a Tavasz a filmcímben. Gyakorlása előtt érdemes sírhelyről gondoskodni. - a szerk.)) Van egy olyan szakasz, ahol lámpa van meg kanyar, ott beálltam a teherautók mögé, és akkor azok 20-40-70 néha 90-re is felgyorsítottak, akkor ott végig hazáig, Budapestről ki Érdre. Erre jó az út! Amire kell vigyázni, stéherezni csak olyan úton szabad, ahol már 100-szor jártál oda-vissza és tudod a kanyarokat. hogy hol jöhetnek ki a teherautód elé, hol lehet piros lámpa, gödör, kátyú. De még akkor is ott a veszély, hogy valami ott van az úton, egy tégla, egy kutya bármi. És mindig a teherautó jobb kerekének a nyomában megyek, mert Ő mindent két kerék közé vesz. Elég húzós esni 70-el, pláne, ha jönnek mögötted akkor el is tudnak ütni, no meg szemből is. Ésszel kell csinálni, én nem ajánlom senkinek, én szoktam csinálni és szeretem. Én is volt, hogy pórul jártam!

BM: Én már hallottam ezeket a dolgokat...
Bakter: Igen, a 100-as úton edzettem, persze stéherben, Biatorbágy után, emlékeztem az előző edzésemről, hogy a második emelkedőn ott egy hatalmas dog elütve az út közepén, akkor majdnem rámentem. Szóval arra mentem, számoltam a dombokat, de a második dombon nincs ott a kutya, biztosan félrehúzták, visszaálltam a kamion mögé, 50-60-al érte oda a következő dombra, utóbb kiderült ott volt, elszámoltam a dombokat. Az volt a szerencsém, hogy régóta ott volt, mert már oszlásnak indult szegény, mert különben elestem volna, így viszont relatív szerencsém volt, mert ahogy rámentem szétpukkant a kutya, én nem estem el, de a bele, az összes belső szerve rácsapódott a mezemre, a hátamra, az egész bicikli tiszta vér, meg béldarabok, minden. Elég szomorú élmény volt. Utána irány haza! Mondom most már nem fordulok vissza, de inni nem ittam mert a kulacsom tiszta bél lett, de azért ez mégiscsak szerencsésebb. Utána elég nehéz volt levakarni a rászáradt dolgokat.
Bakter: De volt még egy mulatságos eset! Ezúton is szeretnék elnézést kérni a sofőrtől, a Magyar Gazdaságtól, mert nem tudom kinek okoztam ezzel kárt. Tél volt, a Lágymányosi Hídon mentem át hazafelé, jött egy kamion, na mondom emögé beállok. Gabonaszállító kamion volt, de eléggé gyorsan ment ki akartam már szakadni mögüle, "akkor meg nem érek haza". Úgyhogy volt rajta egy nagy kallantyú, a tartály alján. Megfogtam, de az volt a probléma, hogy ez volt a tartály nyitókarja, és úgy ahogy volt én elkezdtem kiengedni a gabonát, ahogy gyorsult úgy húztam hátra a kart, egyre jobban ömlött a gabona a kerekeim alá. Megpróbáltam visszatolni, de akkor már 80 fölött ment a kocsi, inkább akkor elengedtem. A gabona ahogy láttam szépen folyt az útra, le is kanyarodtam arról az útról, én ezen már nem megyek. A másik ilyen eset, szintén a 70-es úton, megállt a piros lámpánál egy kis teherszállítóautó és én úgy gondoltam, mivel domb előtt volt, hogy szépen lassan elindul és én megkapaszkodok, hátulján volt egy kinyúló vasrúd és azt fogtam meg, hogy az majd szépen elhúz. Viszont elég gyorsan indult el a teherautó a másik meglepetés az volt, hogy akármilyen gyorsan is indult én továbbra is ott maradtam a vasrudat fogva, és kihúztam az oda berakott 7 ágú vaslétrát, amivel fel szoktak mászni a teherautó tetejére. Furcsa élmény volt, hogy ott álltam a zöld lámpánál, előttem egy létra amit fogok, hátammögött pedig a kocsisor értetlenül.

BM: Mi lett a létra sorsa?
Bakter: Hát bedobtam az árokba, mit kezdjek vele? Mentem tovább!

BM: Nem ennyire vicces, annál fájdalmasabb élményeid is vannak, nem is olyan rég. Megosztod ezt velünk?
Bakter: Tavaly nyáron estem egyet, de az is csak azért volt, mert olyan úton mentem, amit nem ismertem és nagyon-nagyon el voltam fáradva. Ez a rakpartos eset, időre kellett mennem valahova és már nagyon el voltam késve, és a rakparton mentem, mivel az a legrövidebb út. Itt pedig nem is szoktam kerékpározni, mivel nagyon forgalmas és elég rossz minőségű az út. Ott az Árpád és a Margit híd között az S kanyarban bejött elém egy teherautó, beálltam mögé és az fel is gyorsult úgy 60-ra, mentem mögötte, a baj az volt hangsúlyozom, hogy nem ismertem az utat és fel volt gyűrődve a beton a sok autó ahogy kijárta, nem is lehetett látni. Rámentem és kiverte a kormányt a kezemből és úgy ahogy volt 60-al elestem. Szerencsém volt itt is, mert a mögöttem lévő még épphogy megállt. Csak tényleg eléggé lezúztam magam. Országúton - általában - inkább csak égési sérüléseket lehet szerezni, a bőröd ég le.

BM: Én még azért emlékszem az új gépedre amit sikerült felavatnod.
Bakter: Ja igen, de az nem is stéher volt, csak amikor az ember ráül az új szerzeményére, történetesen a biciklijére, és örül, hogy milyen jól megy. Az Istenhegyi úton is túl gyorsan mentem. A probléma az volt, hogy ment előttem egy autó és én meg akartam előzni, ő egyből gázt adott és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Szemből pedig jött egy autó, de kivédtem még ezt is, befékeztem és bementem az autó mögé, viszont abban a pillanatban ő nyomott egy padlóféket, mert a két autó nehezen fért el a szűk kanyarban, legalábbis ő úgy gondolta. Mögötte voltam és ekkor reflexszerűen visszarántottam a kormányt és hát szemből meg jött az autó. Úgy ahogy volt szemből elcsapott, nekem semmi bajom nem lett, átszaltóztam a kocsin és talpra érkeztem, de a bicikli eléggé megsínylette a dolgot. Általában vagy a biciklimet töröm össze vagy magamat. Aztán még volt egy két eset. Akkor sem stéhereztem, csak sávot akartam váltani mert le akartam kanyarodni az útról. Hátranéztem a két autó között nagy volt a távolság és bevágtam közéjük, akkor vettem csak észre, hogy az egyik autó vontatta a másikat és a kötél nekem útban volt. Nem tudtam mit kezdeni és már a lendületem miatt átléptem a kötélen ott dobbantottam egyet és azzal a sungal ki is jöttem a két autó közül. Teherautó mögé, amikor várja az ember stéherezni, meg kell nézni, van-e pótkocsija. Mert elég kellemetlen bemenni a teherautó és a pót közé, el lehet férni de szűk! Pláne ha kanyarodik a teherautó, mert akkor tényleg szűkös a hely. Mindenki azt mondja, hogy én felelőtlen vagyok meg sokszor megyek bele olyan helyzetekbe amibe nem kéne, de a látszat ellenére mindig tudom hol a határ. Általában ez tényleg csak hülyéskedés és brahizás, de vigyázok, hogy legyen mindig egy kis kiút. Kívülről nagyon veszélyesnek néz ki és tényleg amúgy az is, de én tudom, hogy mit csinálok. Lehet, hogy most ezt le kéne kopognom, mire ez a cikk megjelenik már lehet, hogy a kórházban fekszem.

BM: Téged otthon nem féltenek?
Bakter: Ezeket ők nem szokták látni. Mondjuk anyukámmal egyszer mentünk. Ő autóval már hamarabb indult én meg biciklivel, akkor látott egy piros lámpánál a kocsik között és jobb is, hogy nem látott többet, mert már akkor rosszul volt. A barátnőm azért sejti, hogy miket szoktam csinálni.

BM: Kocsisor előzgetésekor, ajtónyitás-kiugrás, volt már ebben szerencséd?
Bakter: Igen, a legrosszabb: tavaly a pálya 4000 méteres verseny előtt egy nappal mentem be a Millire, mentem a két autósor között, és egy Kedves Hölgy rámnyitotta az ajtót mert ő úgy gondolta, hogy kivesz valamit a csomagtartóból és nem nézett hátra. Állt a sor én mentem 40-el az ajtaja hegyes része beleállt a karomba el is szakította az izmot. Egy motorháztetőn landoltam. Kihívták a rendőrséget meg a mentőt, be akartak vinni. A Kresz szerint így nem is szabad közlekedni, csak jobbról előzhetem a kocsisort. Ott meg nem túl jó. Most már csak a villamos sínen szoktam menni, ha ilyen sor van. A legtöbb probléma az autósokkal az, hogy ők nem tudják megkülönböztetni a rendes kerékpárosokat a sportoló biciklistáktól. A normál bicikliseknek tényleg a kerékpárúton a helyük, ott tolják a járdán az ételhordójukkal a kerékpárt. Az autós nem is foglalkozik velünk, "kerékpáros az majd megáll". De fel se tudja némelyik mérni, hogy mennyivel mehetek, vagy, hogy gyorsabb is lehetek nála. Nem fogja fel, simán kikanyarodik elém. Ezeket ki lehet védeni, ha az ember számít rá. Én az autókat úgy kezelem, mintha nem is látnának. Nem tudsz velük mit csinálni, bevered az ablakát, aztán kiszállnak és jól megvernek. Ezért egyszerűbb a villamos sínen közlekedni, bár a múltkor a villamos jött hátulról, de nem tudtam lemenni mert szemből is jött, ő csengetett. Egyszer volt egy jó villamosélményem. Én mentem a villamos mögött elég gyorsan, a villamos pedig megállt a megállóba egy kanyarban, nem lehetett azt belátni, félrekaptam a kormányt bementem a két villamospálya közé, de szemből meg jött egy másik villamos elég nagy sebességgel. Sehova nem tudtam menni, úgyhogy mondom itt maradok. Nem álltam meg hanem mentem a villamosok között, nem volt sok hely a kormányomnak, gondoltam, hogy lehet, hogy nem fogok elférni köztük, de sikerült. Csöngetett, kiabált, de nem volt semmi gond. Itt is, ha nagy lett volna a baj, rádőlök a került villamosra és kész. Mindig vannak olyan dolgok amikkel még ki lehet magunkat húzni, volt olyan, hogy egy autó már annyira mellém jött menet közben, kénytelen voltam ráülni a motorháztetőre. Ekkor megállt a sor, ő meg kiborított, ahol meg én jöttem. A biciklit húztam, aztán sikerült vissza is ülnöm. Nagyon sokszor hihetetlen szerencsén múlik, hogy nem gázolnak el. A legszörnyűbb az, hogy még ők vannak felháborodva, hogy miért merek én az úton menni, amikor nekem ugyanolyan jogom van. Így meg ő mutogat nekem, meg ő küld el, hogy miért létezem egyáltalán. Én ezért nem foglalkozom az autósokkal, teherautósokkal kimegyek elé meg ilyenek. Engem sem érdekel, hogy neki le kell fékeznie. Azért balesetet szándékosan nem okozok! Én nem fogok azért lelassítani, mert ő ki akar jönni, ha nekem van elsőbbségem. Millió baleset van abból, hogy megyünk az út szélén és az autók nem tudnak kikerülni mert szemből is van forgalom, de nem érdekli, mert bejön, ő nem fog lelassítani, ekkor persze van olyan, hogy én direkt ráhúzom a kormányt, hogy fékezzen le, 1 másodperc az életéből. Sokszor úgy van, hogy ketten megyünk egymás mellett az úton, mondjuk vasárnap délután. Szemből sem jön senki, simán elfér és Ő dudál - befékez és ránkrántja a kormányt, mert hogy miért megyünk egymás mellett, mert őt zavarja, amikor mi abszolult nem akadályozzuk. Le szoktak ilyenkor állni, hogy most akkor “beszéljük meg, meg most ő megver”, ha ő annyira siet akkor miért nem megy?, miért áll le velem itt anyázni? Logikus, nem? Most is megyünk ketten ugye az úton, de már messziről dudál, hogy ő nem fog elférni, abban a két sávban, a Márti kapott ott frászt! Csont egyenes az út, sehol senki. Amint mellénkért én rárántottam a kormányt, ha nem fékez akkor elüt, de nem érdekel, mert annyira fölb...ta az agyamat. Mi az istenért zavarja, ha egy traktor megy ott lassan, azt is ledudálja, hogy miért olyan széles a traktor? De nem is ez a lényeg!

BM: Verekedés? Volt már benne részed?
Bakter: Hát igen! Útszűkület volt, mentem a kocsisor után, szemből meg jött egy kocsi, de gondoltam nem jön be, ha látja, hogy ott vagyok, közben állítgattam a váltómat, amikor didálás felnézek és szemben velem a kocsi satu fék ő is, én is. Mondtam, hogy “-hülye p mi az anyádnak jöttél be ide-” logikus hogy nem volt hely! A probléma az volt, hogy a Marituból az anyósülésről kiszállt egy két méteres arab elkezdett kergetni, két ucával arrébb megfogott és betörte az orrom, pedig kétszer el tudtam hajolni. Mondom most boldog vagy? Aztán elment. Volt, hogy egy motoros jött oda segíteni, mert látta, hogy nekem van igazam, el akartak ütni kocsival. A motoros lerúgta a kocsi jobb tükrét és elhúzott. Én ott maradtam, nem tudtam mást csinálni, már fel volt hergelve, én meg lerúgtam a másik tükrét, aztán gyorsan elmenekültem a járdán át. Szerencsére a fickónak nem volt jó napja. Menekülnöm mondjuk sokszor kellett. Nem szándékosan is persze rongáltam kocsikat, a buszok rendszámvilágítását szoktam megfogni, az sokszot letörik, egyszer egy indexbúra is a kezemben maradt.

BM: A sebeidet mivel kezeled?
Bakter: Régebben Irix, de az nagyon fájdalmas. Mostanába ezeket az égési sérüléseket hagyom, csak ha nedvedzik akkor szoktam letörölni, így gyógyullnak jól szabadonhagyva. Meglepő de a Richtofit vékonyan jó erre az égésre, nem csíp és másnapra behegesedik a horzsolás is.
-zerge-

Lapzárta után érkezett a hír, hogy Bakter vásárolt egy 250 cm3-es gyorsasági motort.

(A cikket egy 2001-es Bikemag-ben találtam)