Szabó András nevét mindenki ismeri, aki kicsit is jártas az országúti versenysportban, vagy kicsit régebben montizott. Rengeteg versenyt nyert junior korától kezdve, tavaly a Gemenc Nagydíj Kritérium versenyén 2. lett, s ezekmellett résztvesz cyclo-cross versenyeken is ha teheti.

Bikemag: Mikor kezdtél el kerékpározni?
Bakter: Mit tudom én valami könnyebbet kérdezz! …. Versejyszerűen a középiskolában kezdtem el, először amatőr bajnokságokon indultam, és aztán utána kerültem a Fradiba. Eleinte országúti versenyeken indultam, majd mikor itthon kevés volt az országútu verseny akkor montiversenyen is.

BM: Elég technikás versenyző vagy, ez már a monti hatás, vagy az országúti fejlesztette ki?
Bakter: Országúton. Nagyon sok kilómétert gyűjtöttünk, akkori edzőmmel, Hóbor Lajossal országúton, s nagyon sokszor volt, hogy alig bírtam hazamenni. Akkor általában a 70-es úton mentem haza és jött a távolsági busz. Muszáj volt beállnom mögé, vagy megfogni a rendszámtábláját, hogy egyáltalán haza tudjak menni. Mert volt olyan, hogy a Kamaraerdei emelkedőn nem tudtam volna felmenni.

BM: Montiversenyeken ezeket a tapasztalatokat ki tudtad használni?
Bakter: Hát nem, nem. Az, hogy stéherezgettem, az erdőbe nem jött ki. Inkább a montizás közben fejlődött főleg az egyensúlyérzékem, meg az ügyességem és azt az ügyességet országúton tudtam kamatoztatni.
Kanyartechnikát, a lejtőket, ideális íveket, megfelelő maximális sebességet.

BM: Nekem mint inkább montisnak rosszabb élmény betonon esni, mint terepen, de amiket te csinálsz néha... Ezt egyáltalán figyelembe veszed?
Bakter: Esés? Más! Országúton igaz, hogy jobban fáj és jobban lehorzsolod magadat viszont montinál inkább törés van. Amikor én estem mountain bike-al, akkor mind a két kezemet eltörtem.

BM: Erről hallhatnánk egy kicsit bővebben?
Bakter: Nem is tudom mikor volt, ha akarod, utánanézek. Annyi volt, hogy pénteken, a monti OB előtti otthoni nap, szombaton mentünk volna pályát bejárni, aznapra - mondom - csak elmegyek egy kicsit biciklizgetni. Bementem a terepre, majd mentem lefelé (szintén Kamaraerdő) eléggé megeresztettem a biciklit, úgy ismertem a terepet, tudtam, hogy mi várható, csak akkor éppen nagyon felelőtlen voltam, “-most akkor majd sokkal gyorsabban megyek, mint kéne-” éshát nem jött össze. Kiment alólam a bicikli. Pont olyan szerencsétlenül estem, hogy mind a két kezem eltörtem. Persze mindkettő nyílt törés! Átbucskáztam, a kezem magam alá fordult. Felnéztem, mondom hopp a jobb kezem az teljesen eltört, no meg akkor láttam, hogy a bal is. A probléma az volt, hogy egyedül voltam, abszolút semmilyen segítség nem volt. Mondjuk az az erdei út párhuzamos a műúttal, elvileg ki tudtam volna menni segítségért, de a montimat nem hagyom ott, megeszik a farkasok, de nem is tudtam volna felkelni. Nagyon fájt, főleg, ha megmozdultam. Gondoltam, hogy kiabálok segítségért, de olyan nevetségesen hangzik, ha jön valaki úgyis meghallom. Aztán vártam és szerencsém volt, jöttek arra triatlonisták. Futóedzésük volt, ők kihívták a mentőket, így kerültem a kórházba. Egy hónap kórház, utána fixatőr meg a gipsz és csak úgy tudtam kerékpározni eleinte, hogy otthon a gépen. De hát azt nagyon hamar meguntam, sose szerettem annyira görgőzni. Úgyhogy fogtam magam és felraktam az országútimra a könyöklőt, mert a kormányra támaszkodni nem tudtam. A gipszes kezemmel meg a fixatőrössel rákönyököltem, kitaláltam, hogy ez jó lesz! Ekkor december-január lehetett, kimentem, kivittem a biciklit, le a lépcsőn, utána felültem rá és úgy mentem edzeni. Nem volt gond, mert tekerni tényleg tudtam, csak fékezni nem! Azzal az egyel volt probléma, hogy nehogy kijöjjön elém valami, mert akkor biztos, hogy nekimegyek. Eleinte az utcán, aztán meguntam és kimentem a főútra és megvártam a buszt, kikanyarodott, beálltam mögé és úgy stéhereztem. Mondjuk nem látszódott meg, mert téli dzsekiben voltam, még mindig megvan az a téli dzseki, ami át van szúrva a fixatőr szögeivel.

BM: Ezután mi történt, mert láthatólag rosszabb lettél, mint eddig.
Bakter: Sokat edzettünk továbbra is, és egyszerűbb volt stéherben hazamenni, ekkor az M0-on stéhereztem nagyon-nagyon sokat. ((Stéher: járművek mögötti vákuumban közlekedni. Halálos lehet, akár a Tavasz a filmcímben. Gyakorlása előtt érdemes sírhelyről gondoskodni. - a szerk.)) Van egy olyan szakasz, ahol lámpa van meg kanyar, ott beálltam a teherautók mögé, és akkor azok 20-40-70 néha 90-re is felgyorsítottak, akkor ott végig hazáig, Budapestről ki Érdre. Erre jó az út! Amire kell vigyázni, stéherezni csak olyan úton szabad, ahol már 100-szor jártál oda-vissza és tudod a kanyarokat. hogy hol jöhetnek ki a teherautód elé, hol lehet piros lámpa, gödör, kátyú. De még akkor is ott a veszély, hogy valami ott van az úton, egy tégla, egy kutya bármi. És mindig a teherautó jobb kerekének a nyomában megyek, mert Ő mindent két kerék közé vesz. Elég húzós esni 70-el, pláne, ha jönnek mögötted akkor el is tudnak ütni, no meg szemből is. Ésszel kell csinálni, én nem ajánlom senkinek, én szoktam csinálni és szeretem. Én is volt, hogy pórul jártam!

BM: Én már hallottam ezeket a dolgokat...
Bakter: Igen, a 100-as úton edzettem, persze stéherben, Biatorbágy után, emlékeztem az előző edzésemről, hogy a második emelkedőn ott egy hatalmas dog elütve az út közepén, akkor majdnem rámentem. Szóval arra mentem, számoltam a dombokat, de a második dombon nincs ott a kutya, biztosan félrehúzták, visszaálltam a kamion mögé, 50-60-al érte oda a következő dombra, utóbb kiderült ott volt, elszámoltam a dombokat. Az volt a szerencsém, hogy régóta ott volt, mert már oszlásnak indult szegény, mert különben elestem volna, így viszont relatív szerencsém volt, mert ahogy rámentem szétpukkant a kutya, én nem estem el, de a bele, az összes belső szerve rácsapódott a mezemre, a hátamra, az egész bicikli tiszta vér, meg béldarabok, minden. Elég szomorú élmény volt. Utána irány haza! Mondom most már nem fordulok vissza, de inni nem ittam mert a kulacsom tiszta bél lett, de azért ez mégiscsak szerencsésebb. Utána elég nehéz volt levakarni a rászáradt dolgokat.
Bakter: De volt még egy mulatságos eset! Ezúton is szeretnék elnézést kérni a sofőrtől, a Magyar Gazdaságtól, mert nem tudom kinek okoztam ezzel kárt. Tél volt, a Lágymányosi Hídon mentem át hazafelé, jött egy kamion, na mondom emögé beállok. Gabonaszállító kamion volt, de eléggé gyorsan ment ki akartam már szakadni mögüle, "akkor meg nem érek haza". Úgyhogy volt rajta egy nagy kallantyú, a tartály alján. Megfogtam, de az volt a probléma, hogy ez volt a tartály nyitókarja, és úgy ahogy volt én elkezdtem kiengedni a gabonát, ahogy gyorsult úgy húztam hátra a kart, egyre jobban ömlött a gabona a kerekeim alá. Megpróbáltam visszatolni, de akkor már 80 fölött ment a kocsi, inkább akkor elengedtem. A gabona ahogy láttam szépen folyt az útra, le is kanyarodtam arról az útról, én ezen már nem megyek. A másik ilyen eset, szintén a 70-es úton, megállt a piros lámpánál egy kis teherszállítóautó és én úgy gondoltam, mivel domb előtt volt, hogy szépen lassan elindul és én megkapaszkodok, hátulján volt egy kinyúló vasrúd és azt fogtam meg, hogy az majd szépen elhúz. Viszont elég gyorsan indult el a teherautó a másik meglepetés az volt, hogy akármilyen gyorsan is indult én továbbra is ott maradtam a vasrudat fogva, és kihúztam az oda berakott 7 ágú vaslétrát, amivel fel szoktak mászni a teherautó tetejére. Furcsa élmény volt, hogy ott álltam a zöld lámpánál, előttem egy létra amit fogok, hátammögött pedig a kocsisor értetlenül.

BM: Mi lett a létra sorsa?
Bakter: Hát bedobtam az árokba, mit kezdjek vele? Mentem tovább!

BM: Nem ennyire vicces, annál fájdalmasabb élményeid is vannak, nem is olyan rég. Megosztod ezt velünk?
Bakter: Tavaly nyáron estem egyet, de az is csak azért volt, mert olyan úton mentem, amit nem ismertem és nagyon-nagyon el voltam fáradva. Ez a rakpartos eset, időre kellett mennem valahova és már nagyon el voltam késve, és a rakparton mentem, mivel az a legrövidebb út. Itt pedig nem is szoktam kerékpározni, mivel nagyon forgalmas és elég rossz minőségű az út. Ott az Árpád és a Margit híd között az S kanyarban bejött elém egy teherautó, beálltam mögé és az fel is gyorsult úgy 60-ra, mentem mögötte, a baj az volt hangsúlyozom, hogy nem ismertem az utat és fel volt gyűrődve a beton a sok autó ahogy kijárta, nem is lehetett látni. Rámentem és kiverte a kormányt a kezemből és úgy ahogy volt 60-al elestem. Szerencsém volt itt is, mert a mögöttem lévő még épphogy megállt. Csak tényleg eléggé lezúztam magam. Országúton - általában - inkább csak égési sérüléseket lehet szerezni, a bőröd ég le.

BM: Én még azért emlékszem az új gépedre amit sikerült felavatnod.
Bakter: Ja igen, de az nem is stéher volt, csak amikor az ember ráül az új szerzeményére, történetesen a biciklijére, és örül, hogy milyen jól megy. Az Istenhegyi úton is túl gyorsan mentem. A probléma az volt, hogy ment előttem egy autó és én meg akartam előzni, ő egyből gázt adott és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Szemből pedig jött egy autó, de kivédtem még ezt is, befékeztem és bementem az autó mögé, viszont abban a pillanatban ő nyomott egy padlóféket, mert a két autó nehezen fért el a szűk kanyarban, legalábbis ő úgy gondolta. Mögötte voltam és ekkor reflexszerűen visszarántottam a kormányt és hát szemből meg jött az autó. Úgy ahogy volt szemből elcsapott, nekem semmi bajom nem lett, átszaltóztam a kocsin és talpra érkeztem, de a bicikli eléggé megsínylette a dolgot. Általában vagy a biciklimet töröm össze vagy magamat. Aztán még volt egy két eset. Akkor sem stéhereztem, csak sávot akartam váltani mert le akartam kanyarodni az útról. Hátranéztem a két autó között nagy volt a távolság és bevágtam közéjük, akkor vettem csak észre, hogy az egyik autó vontatta a másikat és a kötél nekem útban volt. Nem tudtam mit kezdeni és már a lendületem miatt átléptem a kötélen ott dobbantottam egyet és azzal a sungal ki is jöttem a két autó közül. Teherautó mögé, amikor várja az ember stéherezni, meg kell nézni, van-e pótkocsija. Mert elég kellemetlen bemenni a teherautó és a pót közé, el lehet férni de szűk! Pláne ha kanyarodik a teherautó, mert akkor tényleg szűkös a hely. Mindenki azt mondja, hogy én felelőtlen vagyok meg sokszor megyek bele olyan helyzetekbe amibe nem kéne, de a látszat ellenére mindig tudom hol a határ. Általában ez tényleg csak hülyéskedés és brahizás, de vigyázok, hogy legyen mindig egy kis kiút. Kívülről nagyon veszélyesnek néz ki és tényleg amúgy az is, de én tudom, hogy mit csinálok. Lehet, hogy most ezt le kéne kopognom, mire ez a cikk megjelenik már lehet, hogy a kórházban fekszem.

BM: Téged otthon nem féltenek?
Bakter: Ezeket ők nem szokták látni. Mondjuk anyukámmal egyszer mentünk. Ő autóval már hamarabb indult én meg biciklivel, akkor látott egy piros lámpánál a kocsik között és jobb is, hogy nem látott többet, mert már akkor rosszul volt. A barátnőm azért sejti, hogy miket szoktam csinálni.

BM: Kocsisor előzgetésekor, ajtónyitás-kiugrás, volt már ebben szerencséd?
Bakter: Igen, a legrosszabb: tavaly a pálya 4000 méteres verseny előtt egy nappal mentem be a Millire, mentem a két autósor között, és egy Kedves Hölgy rámnyitotta az ajtót mert ő úgy gondolta, hogy kivesz valamit a csomagtartóból és nem nézett hátra. Állt a sor én mentem 40-el az ajtaja hegyes része beleállt a karomba el is szakította az izmot. Egy motorháztetőn landoltam. Kihívták a rendőrséget meg a mentőt, be akartak vinni. A Kresz szerint így nem is szabad közlekedni, csak jobbról előzhetem a kocsisort. Ott meg nem túl jó. Most már csak a villamos sínen szoktam menni, ha ilyen sor van. A legtöbb probléma az autósokkal az, hogy ők nem tudják megkülönböztetni a rendes kerékpárosokat a sportoló biciklistáktól. A normál bicikliseknek tényleg a kerékpárúton a helyük, ott tolják a járdán az ételhordójukkal a kerékpárt. Az autós nem is foglalkozik velünk, "kerékpáros az majd megáll". De fel se tudja némelyik mérni, hogy mennyivel mehetek, vagy, hogy gyorsabb is lehetek nála. Nem fogja fel, simán kikanyarodik elém. Ezeket ki lehet védeni, ha az ember számít rá. Én az autókat úgy kezelem, mintha nem is látnának. Nem tudsz velük mit csinálni, bevered az ablakát, aztán kiszállnak és jól megvernek. Ezért egyszerűbb a villamos sínen közlekedni, bár a múltkor a villamos jött hátulról, de nem tudtam lemenni mert szemből is jött, ő csengetett. Egyszer volt egy jó villamosélményem. Én mentem a villamos mögött elég gyorsan, a villamos pedig megállt a megállóba egy kanyarban, nem lehetett azt belátni, félrekaptam a kormányt bementem a két villamospálya közé, de szemből meg jött egy másik villamos elég nagy sebességgel. Sehova nem tudtam menni, úgyhogy mondom itt maradok. Nem álltam meg hanem mentem a villamosok között, nem volt sok hely a kormányomnak, gondoltam, hogy lehet, hogy nem fogok elférni köztük, de sikerült. Csöngetett, kiabált, de nem volt semmi gond. Itt is, ha nagy lett volna a baj, rádőlök a került villamosra és kész. Mindig vannak olyan dolgok amikkel még ki lehet magunkat húzni, volt olyan, hogy egy autó már annyira mellém jött menet közben, kénytelen voltam ráülni a motorháztetőre. Ekkor megállt a sor, ő meg kiborított, ahol meg én jöttem. A biciklit húztam, aztán sikerült vissza is ülnöm. Nagyon sokszor hihetetlen szerencsén múlik, hogy nem gázolnak el. A legszörnyűbb az, hogy még ők vannak felháborodva, hogy miért merek én az úton menni, amikor nekem ugyanolyan jogom van. Így meg ő mutogat nekem, meg ő küld el, hogy miért létezem egyáltalán. Én ezért nem foglalkozom az autósokkal, teherautósokkal kimegyek elé meg ilyenek. Engem sem érdekel, hogy neki le kell fékeznie. Azért balesetet szándékosan nem okozok! Én nem fogok azért lelassítani, mert ő ki akar jönni, ha nekem van elsőbbségem. Millió baleset van abból, hogy megyünk az út szélén és az autók nem tudnak kikerülni mert szemből is van forgalom, de nem érdekli, mert bejön, ő nem fog lelassítani, ekkor persze van olyan, hogy én direkt ráhúzom a kormányt, hogy fékezzen le, 1 másodperc az életéből. Sokszor úgy van, hogy ketten megyünk egymás mellett az úton, mondjuk vasárnap délután. Szemből sem jön senki, simán elfér és Ő dudál - befékez és ránkrántja a kormányt, mert hogy miért megyünk egymás mellett, mert őt zavarja, amikor mi abszolult nem akadályozzuk. Le szoktak ilyenkor állni, hogy most akkor “beszéljük meg, meg most ő megver”, ha ő annyira siet akkor miért nem megy?, miért áll le velem itt anyázni? Logikus, nem? Most is megyünk ketten ugye az úton, de már messziről dudál, hogy ő nem fog elférni, abban a két sávban, a Márti kapott ott frászt! Csont egyenes az út, sehol senki. Amint mellénkért én rárántottam a kormányt, ha nem fékez akkor elüt, de nem érdekel, mert annyira fölb...ta az agyamat. Mi az istenért zavarja, ha egy traktor megy ott lassan, azt is ledudálja, hogy miért olyan széles a traktor? De nem is ez a lényeg!

BM: Verekedés? Volt már benne részed?
Bakter: Hát igen! Útszűkület volt, mentem a kocsisor után, szemből meg jött egy kocsi, de gondoltam nem jön be, ha látja, hogy ott vagyok, közben állítgattam a váltómat, amikor didálás felnézek és szemben velem a kocsi satu fék ő is, én is. Mondtam, hogy “-hülye p mi az anyádnak jöttél be ide-” logikus hogy nem volt hely! A probléma az volt, hogy a Marituból az anyósülésről kiszállt egy két méteres arab elkezdett kergetni, két ucával arrébb megfogott és betörte az orrom, pedig kétszer el tudtam hajolni. Mondom most boldog vagy? Aztán elment. Volt, hogy egy motoros jött oda segíteni, mert látta, hogy nekem van igazam, el akartak ütni kocsival. A motoros lerúgta a kocsi jobb tükrét és elhúzott. Én ott maradtam, nem tudtam mást csinálni, már fel volt hergelve, én meg lerúgtam a másik tükrét, aztán gyorsan elmenekültem a járdán át. Szerencsére a fickónak nem volt jó napja. Menekülnöm mondjuk sokszor kellett. Nem szándékosan is persze rongáltam kocsikat, a buszok rendszámvilágítását szoktam megfogni, az sokszot letörik, egyszer egy indexbúra is a kezemben maradt.

BM: A sebeidet mivel kezeled?
Bakter: Régebben Irix, de az nagyon fájdalmas. Mostanába ezeket az égési sérüléseket hagyom, csak ha nedvedzik akkor szoktam letörölni, így gyógyullnak jól szabadonhagyva. Meglepő de a Richtofit vékonyan jó erre az égésre, nem csíp és másnapra behegesedik a horzsolás is.
-zerge-

Lapzárta után érkezett a hír, hogy Bakter vásárolt egy 250 cm3-es gyorsasági motort.

(A cikket egy 2001-es Bikemag-ben találtam)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Hotyhogy képe

"...egy hatalmas dog elütve

"...egy hatalmas dog elütve az út közepén..."

Ez újmagyar nyelv? Divatos dolognak látszik nem magyar szavakat beültetni a magyar beszédbe? Milyen sűrűn elfogadott ezt tenni egy mondatban? Fele-fele arányban még jó és menő? :-)

2
Krisztab. képe

Az egy kutyafajta, mint pl.

Az egy kutyafajta, mint pl. az argentin dog.

3
szabomikulas képe

Nem tudom milyen okból, de

Nem tudom milyen okból, de bizonyos kutyafajtákat dognak hívnak magyarul. Pl. a dán dogot, ami egy hatalmas fajta kutya. A dog ebben az esetben olyan, mintha azt mondanád, hogy vizsla.

4
Hotyhogy képe

Krisztabnak is és neked is

Krisztabnak is és neked is köszi. Erre nem gondoltam, és azt hiszem, így elfogadható. Hiszen kölcsön szavak mindenkor kerülhetnek jó okkal a nyelvbe. Ahogy például az angol vécé korabeli magyar neve is klózet volt, vagy egy kabát féle pedig blézer.

Fortyogásom itt téves volt, de száz más esetben látunk itt társainktól is szükségtelen nem magyar beszédet.

5
Krisztab. képe

Neked ilyen nyelvápolási

Neked ilyen nyelvápolási hajlamaid vannak? Most, hogy tanulok németül, elámultam, hogy nem csak, hogy mennyi szó került egy az egyben a németből a magyarba (cúg, lichthof), de ráadásul egy csomó, ami olyan szép magyarosnak tűnik, igazából a németből tükörfordított (álláspont, kimondottan, ámokfutó, vízesés, anyanyelv és.... ellenszél)! Nyelvújítás miatt persze :)

6
Hotyhogy képe

Vannak ilyen hajlamaim, igen!

Vannak ilyen hajlamaim, igen! :-) Na, megyek sparheltot pucolni, mert smucig! :D

7
Frenki képe

A magyar műszaki nyelv tele

A magyar műszaki nyelv tele ilyennel Holker, vinkli, kilner,nút, falc, féder, kuplung,support,glúz,ropánt,gatter,stajerung.De mindnek van magyar megfelelője. Jellemezően összetett szavak.Hál istennek.Mostanság elég sokat foglalkozom német és angol műszaki nyelvvel.Isteni szerencse hogy volt nyelvújítás...itt egy idióta is képes felfogni milyen alkatrészről beszélek, a németben egy második nyelvet kell hozzá megtanulni , és talán az angolban is.Úgy látom külföldön valamiféle hasonlati logika mentén próbáltak neveket adni a dolgoknak,itt meg inkább a működés vagy a funkcióhoz kötődik a név így a nem hozzá értő is sejti mi lehet.Vannak eltérések de meglehetős gyakran van olyan érzésem hogy egyfajta metaforákat bogozok magyarra. Shimano német nyelvű szerelési útmutatóját pl német anyanyelvű egyébként bringaszerelő hölgy is csak harmadjára tudta kibogozni.Igazából én jobban értettem csak a rajzok alapján.Műszaki rajz hál istennek olyan mint a kotta....

8
monster képe

Nekem a nagy rejtély a

Nekem a nagy rejtély a stucni, hogy honnan jött. Németül az általában Vorbau (német kollégáim azt se tudták miről beszélek amikor ezt a szót mondtam nekik), látszólag logikusan valami "előépítmény" vagy efféle. Angolul viszont talán stem a helyes szó, abból még akár lehetne valami sten-stun-stucni alakulat.

9
Frenki képe

Francia nem lehet? Az is egy

Francia nem lehet? Az is egy bringás nép.Egy rakás konyhai szakszó jött onnan, ki tudja, és még ott van az is hogy régies is lehet németben angolban.Anno bejött ide itt megmaradt ott meg kihalt.

10
monster képe

"potence a plongeur"

"potence a plongeur" :-(
Viszont találtam közben egy ilyent:
stucni (német) 3 dl-es űrtartalmú, ívelt, henger alakú söröspohár.

Abból már jöhetett műszaki szlengként. Noha német kollégáim stucnit se értették.

11
kovácske képe

Stütze (német) - support

Stütze (német) - support (angol) - tartó (magyar)

12
stp1 képe

lenkerstütze tudtommal.

lenkerstütze

tudtommal.

13
kovácske képe

tehát abból látszik, hogy a

tehát abból látszik, hogy a magyar műszaki nyelv jobban érthető egy magyarnak, mint a német műszaki nyelv egy németnek, hogy láttál egy német csajt, aki nem tudott műszaki rajzot olvasni. nó komment, vaze.

14
Frenki képe

Vaze egy kerékpárszereléssel

Vaze egy kerékpárszereléssel foglalkozó német magyar csajról beszélek, akinek van egy szervize itt BP-en mert az anyja magyar volt.Német -magyar kétnyelvű rendben? Ne forgassuk ki már a szavaimat, unom már ezt a hülyegyártást. Kicsavarjátok a mondanivalót hogy valakit ostobábbnak tűntethessetek fel.uncsi.
A shimano műszaki útmutatója pedig szöveges és képes és arról beszéltem, hogy én hamarabb kiigazodtam belőle nyelvtudás nélkül a rajzokból míg ő csak a szövegből próbált ki menni.Gondolom nem németben tanulta a bringaszerelést, mert az itteni kifejezéseket használja és hibátlanul.Elég érdekes volt látni hogy egy Német anyanyelvű hogyan küzd a német műszaki leírásokkal.
Úgy hogy így kommentálgass vaze....arról amiről írok, nem arról amit te bohckodsz ide belőle.

15
kovácske képe

így már érthető, mit akartál

így már érthető, mit akartál elsőre mondani:)

nem tehetek róla, hogy kétszer kellett nekifutnod, hogy egyszer sikerüljön azt írni, amit közölni akartál.

16
Nuvanda képe

Én egyből értettem...

Én egyből értettem...

17
kovácske képe

most vágjál föl vele...!

most vágjál föl vele...! :)

...én is értettem amit LEÍRT, össze is foglaltam, ki is kérte magának, csak második nekifutásra kiderült, hogy mást AKART mondani...

18
monster képe

Stutze - stucni tartót

Stutze - stucni tartót kérdezzed meg tőle légyszi! Hogy a németeknél is kormánytartó cső vagy mi. És mi van akkor a Vorbau-val?

19
Frenki képe

Mindjárt megyek hozzá ha el

Mindjárt megyek hozzá ha el nem felejetem megkérdem.

20
Frenki képe

Ba' mire megleltem ezt a

Ba' mire megleltem ezt a rohadt topicot hogy hol ment a vita.....
No a két nyelvű német bringaszerelő csaj előadása szerint:
Lenkerstütze=Stucni="kormánytartó"-nak magyarította
Sattelstütze="nyeregszár"-nak magyarította.
Stütze tehát= tartó.

21
Miló01 képe

Az online szótár támasznak

Az online szótár támasznak fordította. Szóval most akkor mi van?
Tartó mint Behälter is, de 100%-ra tudom mondják tartályra is.
De ha akarod megkérdezhetem?!

22
Frenki képe

Tőlem...két német

Tőlem...két német kétféleképpen érti?

23
Icarus képe

Tudod a következtetés nem a

Tudod a következtetés nem a pozitív oldala ;-)

24
Nuvanda képe

Szerintem igaza van. Láttam

Szerintem igaza van. Láttam repülőgépmodell leírásnál másfél soros szót is. :D

25
Icarus képe

Hát igen, a német ragozás és

Hát igen, a német ragozás és szóösszetételek érdekesek, de szerintem inkább azért nem a nyelv miatt volt az egyik érhető és a másik nem, hanem mert szimplán más gépészeti tapasztalatokkal rendelkeztek.

Ez a tipikus olyan következtetést von le hiányos adatokból ami elhamarkodott és sok más magyarázat is lehetséges rá. Ezzel még nem is lenne gond ha nem tényként közölné.

26
Nuvanda képe

Itt a legtöbb írás csak

Itt a legtöbb írás csak vélemény, nem tény, csak nem írjuk bele a szövegbe. Akkor szvsz, a német műszaki nyelv túlbonyolított. :D

27
Icarus képe

Szerintem a magyar is :) Csak

Szerintem a magyar is :) Csak a magyart gyerekkorunk óta műveljük míg a németet nem. "rajzokból míg ő csak a szövegből próbált ki menni."

Ez alapján inkább arra gondolnék, amivel már elég sokszor találkoztam az életemben, hogy valamit általában példa (itt a rajz) alapján könnyebb átlátni, megérteni mint egy leírás alapján.

28
szabomikulas képe

Ő egy igazi öngyilkosjelölt.

Ő egy igazi öngyilkosjelölt.

29
monster képe

"az autókat úgy kezelem,

"az autókat úgy kezelem, mintha nem is látnának"
Ugyan nem konzisztens magával, mert sokszor utal rá hogy időnként kifejezetten számít rá hogy látják, de ezt a félmondatát minden kerékpáros szívlelje meg. Csak az elsőbbséget nehéz láthatatlanul kikényszeríteni.

30
Zsabor képe

Félreértések elkerülése

Félreértések elkerülése végett ez nem egy "hogyan közlekedjünk" típusú cikk, senki ne próbálja meg utánozni :)
Viszont valószínű itt egyikünk sem tekert annyit, vagy tud annyira biciklizni, mint Bakter, ráadásul ez egy 12 évvel ezelőtti cikk, úgyhogy azt sem hiszem, hogy mi fogjuk megtanítani közlekedni.

31
Icarus képe

Ellenben szerintem nagyon

Ellenben szerintem nagyon élvezetes olvasmány volt, szóval köszönöm :)

32
Zsabor képe

Én kb. a dogos résztől sírva

Én kb. a dogos résztől sírva röhögtem amikor olvastam :)

33
Icarus képe

Én a "de a montimat nem

Én a "de a montimat nem hagyom ott, megeszik a farkasok" résztől röhögtem :DD Ez az ember sem normális :)

34
Miló01 képe

És él még? Mert 12 év sok

És él még? Mert 12 év sok idő, és amit itt olvastam nekem az a benyomásom lett, mintha napjai lennének hátra.

35
Frenki képe

Megy még a srác?

Megy még a srác?

36
dorcssa képe

Tavalyi cikk. A gugli

Tavalyi cikk. A gugli csodákra képes, megjegyzem.

http://bikemag.hu/magazin/hirek/bakter-a-gerecsen-avagy-egy-ujszulott-ma...

37
Shag_Beckur képe

Én már csak egy kávét kérnék.

Én már csak egy kávét kérnék.

38
Peta képe

Én a tükörlerúgásos részen

Én a tükörlerúgásos részen röhögtem :D Mindazonáltal meglehetősen elítélendő ez a mentalitás. Egy percig nem vonom kétségbe a csávó rutinját, de nem rajta múlik, hogy még él, hanem a vakszerencsén. Engem mellesleg hidegen hagy, hogy él-e még, mert eddig sem ismertem, és +1 közúton elhalálozó őrült miatt nem lesz több ősz hajam, de az kimondottan zavaró, hogy az ilyenek miatt utálnak engem is bicajjal.

39
ízirájder képe

ja. Csak beleolvastam, de nem

ja. Csak beleolvastam, de nem tüzetesen, hogy ne gyötörjem az "én kérek elnézést" énemet

40
monster képe

Ha több ilyen bringás lenne,

Ha több ilyen bringás lenne, lehet magától megvalósulna az "1 méter távolságot tarts minden bringástól" szabály? Akkor viszont profitálnál belőle.

41
tranyo képe

hát, vagy ha több ilyen

hát, vagy ha több ilyen lenne, akkor kapnánk több, komolyabb, szándékos ráhúzásos leszorítást.
pl azoktól, akinek tönkreteszi a szállítmányát lehet még mástis.
és nemcsak a autót vezetők, de a rendőrök is ránkszállnának.

én az élni és élni hagyni híve vagyok, ő meg nagyon nem.

úgy gondolja, hogy max magának árt, de ha a példát követőket is nézzük akkor..? és még publikálásra kerül....
eszsemfa..om megáll... (ahogy FF megmondá) :(

42
Frenki képe

Pár éve a HP-nél nem ezt

Pár éve a HP-nél nem ezt láttam.A futik a hőskorba a Királyba bejöve ugynazta leszorítósdit élték át mint sokan mások később.Aztán rászoktak hogy láncalakat a kézben visz.Leszorit egypördítés pikk leugrik egy tükör tűz....Pár év alatt úgy beállt itt Kresz hogy ha valaki ilyesmivel szórakozik 99% hogy nem ide valósi.A kerületiek 2 év alatt megtanulták....Szankció nélkül nem lehet semmi újat hatékonyan bevezetni.

43
Shag_Beckur képe

Tök jó, hogy ahelyett, hogy

Tök jó, hogy ahelyett, hogy szabályosan közlekedtek volna, inkább hordaként elkezdték megfélemlíteni a többi közlekedőt. Ezaz! Mégtöbb ilyen embert akarok az utakra!!

44
Hotyhogy képe

Én magam vállalkozom a

Én magam vállalkozom a járdáknak ily gyalogos rendben tartására.

Amikor a futik, no meg a gyáva nyuszi biciklisek akik félnek szabályosan az úttesten tekerni, leszorítósdit játszva elhajtanak mellettem a járdán, akkor egy kézben tartott alabárddal oda legyintek. Pakk, ott jön le egy fékkar, reccs, ott pattan ki egy tucat küllő!

Hamar megtanulnák a rendet. Csak pár idegen aki nem ismer engem meg a kerületet, az merne járdázni, de az is megbánná amikor utamba kerül! :D

45
monster képe

Jogos önvédelem.

Jogos önvédelem.

46
Shag_Beckur képe

"...az úgy kezdődött, hogy ő

"...az úgy kezdődött, hogy ő visszaütött!"

47
Miló01 képe

Ezt az ovis vitát ne

Ezt az ovis vitát ne erőltesd, mert szerintem már mindenki kinőtte :)

A futik és mások is úgy tekernek ahogy akarnak, bizonyára nem a másik megfélelmítése miatt kelnek fel reggel és munkába menet sem azon töprengenek, hogy még milyen autót nem zúztak le.
Frenki elég csúnyán eltúlozta ezt, nem ezért nem történik már ennyi eset, hogy egy kerékpárost leszorítanak, hanem mert többen vannak az utakon.
Ha valaki letöri az autó tükrét, annak van előzménye, akár jogos akár nem.
Ha az emberek úgy közlekednének az autóval, mint Németországban 10%-a se történne meg az atrocitásoknak. Ugyanis itt nincs olyan, hogy mert csak "előttem tekersz, most jól leszorítalak", esetleg megáll a bringás a zebránál semmi lámpa és mögöttem minden autós megáll és eddig egyszer sem tapasztaltam ennek az ellenkezőjét. Sőt nem is kell zebra, ha az úton megállok, mivel két idős átmenne a túlpartra, akkor is megállnak, ha két sávos akkor is.
Az autósoknak nagyon magukba kell nézniük Magyarországon, mivel ők legnagyobbak és a legveszélyesebb közlekedők.

48
Shag_Beckur képe

"Ha valaki letöri az autó

"Ha valaki letöri az autó tükrét, annak van előzménye, akár jogos akár nem."

Ha valakit leszorítanak, annak van előzménye, akár jogos akár nem.

49
Frenki képe

Ja meg annak is hogy engem

Ja meg annak is hogy engem elcsaptak a Király-Izabella sarkon.
Az volt az előzmény, hogy vezető mobilozott....pont az.Én meg egyenesen menetem ő meg bekanyarodott.
Úgy hogy nem adott elsőbbséget és azért mert mobilozott.No pont ilyen elzőmények szoktak lenni....

50
Miló01 képe

Mert annyira tulok, hogy

Mert annyira tulok, hogy hiába van jogosítványa nem tud vezetni. És ráadásul kicsi a pöcse is és csak a gyengébbet tudja bántani, ez az előzménye.

51
monster képe

Az önvédelem pontosan ez.

Az önvédelem pontosan ez. Megtámadnak autóval, védekezel lakattal. Még arányos is, sőt.

52
Miló01 képe

Te miről beszélsz ez nem

Te miről beszélsz ez nem önvédelem, hanem úgy mond bosszúállás. Felfokozott indulatok közt érthető.
Nem arról van szó, hogy egy eszközzel kivéded a "támadást", hanem később rongálsz, bosszút állsz rajta.

53
monster képe

Ha olyan közel jön egy autós

Ha olyan közel jön egy autós a haladó kerékpároshoz, hogy a kerékpáros eléri, akkor közel jött.

54
Miló01 képe

Ezt tudod gyakorlatilag

Ezt tudod gyakorlatilag kivitelezhetetlen, hogy menet közben megrongálod.

55
Frenki képe

Nekik lánclakattal ment...és

Nekik lánclakattal ment...és látom hogy a 15 év alatt mióta itt lakom (előbb voltam itt mint a HP)igenis jót tettek a futik a pár környező utca viszonyában.Elég kimennem a csepeli részre rögtön látni hogy nem otthon vagyok.
Ugye nagy különbség hogy merdzsóból ordibálok kifelé egy bringásnak az útra, vagy ordibálnék mert rögtön előkerült még 5-6 mindnél kilós lakat.Rögtön tárgyalni akar mind nem púposkodni+ már elfutni se lehet mert egy rakás ember látta a rendszámot és az esetet.

56
tranyo képe

nem lehet, hogy a

nem lehet, hogy a büdösbelvárból kiköltözött a merdzsós a 'jólevegős' agglóba?
mert a olcsó autóval járók nem jellemzően szorítanak le, de a nagy drága kihaénnem ottók meg de.

és ez a tapasztalatom helyfüggetlenül igaz.

57
stp1 képe

nálam pont fordítva. a

nálam pont fordítva.

a komplexusos kis pöcsök szoktak a legnagyobb tahók lenni.

58
tranyo képe

én azt tapasztaltam, hogy a

én azt tapasztaltam, hogy a komplexusos kis pöcs igyekszik nagy autóval takarni ezen jó tulajdonságait.

nem mondom hogy golfos nem húzta még rám, de a suvok véletlenül se húzzák odébb a kormányt, hanem nyílegyenesen mennek(merővékavilág), sokszor épphogy elkerülve engem.

59
monster képe

SUV - másokat büntetni saját

SUV - másokat büntetni saját bénaságom miatt
SUV - "amerikai háziasszony autó"
SUV - biztonság mások kárára
SUV - a minimum járónál több foglalása
SUV - USA-ban teherautó kategóriába sorolva, mert a személyautó emissziós előírásokat nem teljesíti
De minden SUV egyszer találkozik a maga 20 tonnás kamionjával...

60
tranyo képe

utolsó

utolsó mondatodra:
ámmmmeeeeennnn :)

61
Frenki képe

Nekem már volt MILF csaj ús

Nekem már volt MILF csaj ús középkat Fiatban, kisebbségi telefonálós csávó komplett családdal hogy a gyerek is lássa, hogy kell csinálni,szakadt ottós, menő ottós....ja meg majdnem egy anyátokköztös csaj a HP melletti utcából cseszte megadni az elsőbbségem, és átment a mozgó ottóban Juj-Juj pózba elengedett kormánnyal....bekiabáltam neki a lehúzott ablakon, hogy semmi gond, kivédtem, de a robotpilóta be van e kapcsolva?

62
Shag_Beckur képe

"Nekem már volt MILF csaj ús

"Nekem már volt MILF csaj ús középkat Fiatban, kisebbségi telefonálós csávó komplett családdal hogy a gyerek is lássa, hogy kell csinálni..."

Idáig tök azt hittem, hogy valahol elterelődött a téma...

63
tranyo képe

+1 :)

+1 :)

64
Peta képe

Frenkinél joggal hiheted XD

Frenkinél joggal hiheted XD

65
Frenki képe

nem én szoktam brit

nem én szoktam brit sütemények cukormázairól meg statisztika hamisításról beszélgetni...mindenki a saját szemétben.Se kedvem se türelmem keresgélni ellenpéldákat,de ha akarok fogadjunk lelek mindannyiótoknál ugyanannyit mint amit a szememre vettek.+ nem tehetek róla hogy az analógia nem túl erős oldalatok...

66
Icarus képe

Legyen már egy kis

Legyen már egy kis humorérzéked :)

67
monster képe

Néha azokra is ráférne egy

Néha azokra is ráférne egy kis humorérzék akik humorizálni próbálkoznak...

68
Peta képe

Spec konkrétan a heggggesztős

Spec konkrétan a heggggesztős diskurzusunkra próbáltam visszautalni, de nem csak ott számoltál be már érdekesebb szexuális jellegű tapasztalataidról csak úgy ad-hoc :DD

69
Peta képe

Ha sok ilyen lenne, még

Ha sok ilyen lenne, még inkább szuicid állatoknak tartanák a bicikliseket, joggal. Egy olyan barom mellett, aki a saját életét annyira taksálja, hogy két szembemenő villamos közt motorossávozzon, miért kéne 5 mm-nél nagyobb oldaltávot tartani? (Most nem a konkrét emberre gondolok, csak ha a közlekedés ilyen szintű anarchiába torkollna a biciklisek részéről, hogy sokan csinálnának hasonló életveszélyes manővereket, mint amilyeneket a csávó írt, akkor szvsz az a kép erősödne, hogy én autósként minek vigyázzak a köcsög bringásra, amikor ő sem vigyáz magára?) És akkor még a más vagyonbiztonságát semmibe vevő, de jófejnek beállított cselekményekről nem is beszéltünk. Nyilván sokkal többen vigyáznának ránk, ha létrák, meg több 10 tonnnányi termények semmisülnének meg annak köszönhetően, hogy "több ilyen bringás" van.

Én a partnerség híve vagyok a közlekedésben, és nem az ellenségkeresésé. A fenti cikkből számomra az jön át, hogy Szabó "Bakter" András az ellenségeskedést sem veti meg.

70
monster képe

Nem a biciklisekre

Nem a biciklisekre vigyáznának, azt leszarnák mint most is sokan, hanem magukra, autójukra jól felfogott önös érdekből. Persze ez megvalósíthatatlan.
2 féle autós van:
Egyik aki vigyáz a puhatestűre, ennek mindegy hogy az mit csinál.
Másik aki agresszív szemét gyilkos állat, azzal csak a saját stílusában lehet beszélni, erre lennének valók a kamikaze őrült bringások.

71
Icarus képe

Azt figyelembe vetted, hogy

Azt figyelembe vetted, hogy 10 éves a cikk?

72
Hotyhogy képe

Akkor felmerül a kérdés: él

Akkor felmerül a kérdés: él ma még ez a Szabó Bakter András?

73
Icarus képe

Jaj Hotyhogy - ha nem olvasod

Jaj Hotyhogy - ha nem olvasod el figyelmesen az előzményeket... :)

74
Peta képe

Én igen, de monsti sztem ma

Én igen, de monsti sztem ma vágyik több ilyen királyarcra :D

75
Icarus képe

Egyébként jó kérdés - mind a

Egyébként jó kérdés - mind a kettő elképzelhető eredménye lenne annak ha több ilyen ember lenne.

Ez a szokásos:
Csodálkozol hogy ő is iszik? Hisz az apja alkoholista volt...
Csodálkozol hogy nem iszik egyáltalán? Az apja alkoholista volt...

76
Peta képe

Nos, a diplomamunkámban

Nos, a diplomamunkámban csinálok kimutatást majd arról, hogy a bukósisakot használó balesetet szenvedő bicajosok közt az átlagos sérüléseloszlás súlyosabb felé billen-e, mint a nem használók esetében, de különösebb konzekvenciát ebből nem fogok levonni, mert ha sisakkal súlyosabb, akkor nyilván "a sisak vakmerővé tesz", ha viszont sisakkal enyhébb, akkor a "sisak megvéd".iskola győz :D

77
Fly képe

Van benne valami... Hogy is

Van benne valami...
Hogy is gondolkodhat az autós adott esetben?: "Ha ez a ... fél centivel a többi jármű mellett száguldozik, akkor az én 3 cm-es oldaltávom több, mint biztonságos."

78
Hotyhogy képe

Mindenki, lécci, ne

Mindenki, lécci, ne AUS-oljatok már a némettel itt ezen a Szabó Wächter, bocsánat, Bakter András blogon.