Nagy összegű pénzjutalmakat kellene fölajánlani széleskörű közzététellel azoknak az egyéneknek, akik bizalmas értesítésekkel tudnak szolgálni a séma szervezőinek egy-egy lopott kerékpárokat átvevő orgazda személyéről vagy tartózkodási helyéről oly kimenettel, hogy azon értesítések alapján az orgazda sikeres letartózatatása és büntető eljárási elítélése következik be.
A jutalmakhoz a pénzalapot közadományozásból lehetne felépíteni. Sokaknak érdekük a kerékpárlopás visszaszorítása, és talán úgy sokak folyósítanának kisebb-nagyobb összegeket abba az alapba.
A séma azért látszik ígéretesnek, mert valószínűleg sok tolvaj áll kapcsolatban a kevesebb számú, sötétben bújkáló orgazdával, és sok kispénzű tolvaj számára csábító lehet egy nagyobb pénzösszeg elnyerése.
Továbbá az is alátámasztja a hatékonyságát a pénzjutalmas információ szerzésnek, hogy ilyennel rendszeresen küzdöttek már világszerte beváltan a bűnnek, a rossznak az üldözői.
A vérdíj vagy pénzjutalom a gonosztevők utoléréséért gyakran ösztönözte azok saját köreiből való társaikat, ügyfeleiket, ismerőseiket, hogy föladják a hatóságoknak a keresett bűnöst.
Ilyen lépéssel a bűnszövetkezetek szívébe lehetséges végzetes csapást mérni egyenesen, és úgy leépíteni végül az orgazda hálózatot ami fölszívja az utcákról, a házakból a szerencsétlen lakosság kerékpárjait.
Azzal a kerékpár tolvajlás erős megcsappanása remélhető, hiszen egyedi tolvajok orgazda hálózat nélkül valószínűleg csak kis sikerrel boldogulhatnak.












Van egy hatóság, amelynek
Van egy hatóság, amelynek feladata a jogsértések felderítése, a jogsértők elleni eljárás megindítása.
Van egy másik hatóság az igazságszolgáltatásé, amelynek feladata a felderített jogsértés megtorlása és jogsértő elítélése.
Előbbi a rendőrség, utóbbi a bíróság. Ezeknek a feladatai törvényekben, jogszabályokban, utasításokban van meghatározva és az állami büdzsé erre külön pénzt különít el, úgymint, javadalmazás és egyéb a cél eléréséhez szükséges költségek -benne pl. a jutalom, "vérdíj", szakértő, stb.
Ez az összeg a Mi befizetett sok-sok (egyre több az adófajta) adófilléreinkből áll össze. Ezért, Mi állampolgárok joggal várjuk, várhatnánk el, hogy az ellopott bringáinkat az erre (bűnüldözésre) szakosodott apparátusaink szerezzék vissza és a bűnöst szankcionálják.
Az elmúlt hosszú évek alatt egyre több alapítvány, segélyszervezet, miegyéb alakult, amelyek kérik az adónk 1%-át, olyan alapfeladatokra is amelyet pl. az államnak kellene biztosítania. Nem sorolom, mert nem érnék a végére.
A munkanélküliség akkora, hogy sokan (megélhetési)lopásra kényszerülnek, amit mint jogsértést elítélek, de a munkanélküliséget nem hiszem, hogy Én okoztam volna.
A piti bringatolvaj, nem fogja az orgazdát befújni, mert ahogyan a germán is mondja: kleine fische gute fische, de van egy magyar megfelelője is ennek: sok kicsi sokra megy.
Vagyis, ha a piti tolvaj be fújja az orgazdát, akkor kihez viszi legközelebb, illetve ha talál egy másikat, az nem veszi át, mert már fogja tudni, hogy pasas "forró".
A rendőrség, akkor fog hozzá egy-egy bringás ügyhöz, ha a victim, fülénél fogva prezentálja a tettest, corpus delictivel egyetemben.
Jelenleg a lopás szabálysértési értékhatára 50.000. ft, tehát ami ez alatt van az nem bűncselekmény. Így,ha Te feljelentést teszel a -szerinted- drága bringád ellopása végett, de nem kerül elő, akkor nagy valószínűséggel, az eseti szakértő által ez alá levitt érték (használt, régi, sérült, amortizálódott,stb.)miatt, bűncselekmény hiánya okán megtagadják, vagy ha még is elrendelték, megszüntetik a nyomozást.
A "nyomravezetői vérdíjat" meg nem erre "tartogatják".
Ahhoz, hogy a Te álmod megvalósulásához valami be is induljon, kellene egy nagy adag állampolgári szolidaritás, ami jelenleg a szükségesnél kevesebb, valamint a magántulajdon szentségéhez fűződő jog komolyan vétele az állam részéről.
Hidd, el jövőre sem fognak bringa tolvajt lelőni, ha éjszaka a kertből, házból, éppen tolja ki a kerékpárt.
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
-szürke b'Twin 5-
A szabálysértési
A szabálysértési értékhatár nem 50, hanem 20 ezer.
Csak volt, idén április
Csak volt, idén április 15.-ig. :))
Ekkor lépett hatályba ez az értékhatár.
2012. évi II. Tv. 177.§. 1. bek. a)
(és nézz csak utána, hogy azóta milyen "ugrásszerűen csökkent" a bűncselekmények száma)
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
-szürke b'Twin 5-
Bőséges hozzászólásodat
Bőséges hozzászólásodat köszönöm annak ellenére is, hogy egyáltalán nem vagy vele bíztató.
Az állami pénzektől független az a pénzalap amibe az arra szánó magánszemélyek folyósíthatnának összegeket.
Tudom, hogy az emberek elvárják a hatóságoktól azt, hogy azok az adójukból költsenek hasznos vérdíjakra. És az emberek azt is elvárják, hogy a hatóságok hatékonyan üldözzék a bűnt. Ám a hatóságok látszólag egyiket sem teszik kielégítően.
Az utóbbi időkben civil működések élénkültek fel. Ezeknek során a bicikli tolvajok elfogása és az orgazdákhoz vezető fizikai kényszer általi információnak a kinyerése volt hangoztatva.
Pontosan ugyanúgy, ahogy a résztvevők nem várnak már teljesen hivatalos intézkedésekre az adójukból pénzelt léhűtő hatóságoktól, a vérdíjat fedező önkéntesek sem várnák az államtól az információ megvásárlását.
A pénzért vásárolt információra azért gondoltam, mert azzal ki lehetne iktatni az orgazdához vezető beköpésekért végrehajtott igen ellentmondásos tolvajveréseknek a hangoztatott szükségét.
Ugyanis állítólag, jelenleg folyó civil akciók egyik célja az orgazdák leleplezése is, felgöngyőlítendő a lopott kerékpárokat felvevő kereskedelmi hálózatot.
Igaz lehet bár, hogy ötletem nem valósulhat meg, mert többen gondolodhatnak így:
"Nincs nekem erre egy fillérem se, de miért is kellene lefizetni egy tolvajt, ha el lehet annak a lábát is törni ingyen, hogy köpjön..." :-(
Vagyis, ha a piti tolvaj be
Vagyis, ha a piti tolvaj be fújja az orgazdát, akkor kihez viszi legközelebb, illetve ha talál egy másikat, az nem veszi át, mert már fogja tudni, hogy pasas "forró".
Egyébként sem értettem, ezek a vádalkuk meg nyomravezetői díjak hogyan tudnak működni. Jó-jó, feltételezik, hogy a bűnügyi alvállalkozónak vagy csak túl sokat tudónak, aki árulóvá lesz, anyagilag megéri, de nem gondolják, hogy fél attól, hogy a generálkivitelező körei utolérik érte?
Jávor Tamás
Az igazi nagy halak (mint
Az igazi nagy halak (mint pl. Saddam, bin Laden, különböző mafiosi és drog bárók) nyomára vezetésért nem csak kivételesen magas összegeket, hanem általában tanú védelmet is biztosítanak új személyazonossággal, stb.
Itt nincs ekkora tétről szó, és elégséges marad a bizalmas kezelés és az informátor személyének titokban tartása.
Szerintem a piti tolvaj aki tud valami értékes infoval szolgálni egy bicikliket felvásárló orgazdáról, az nem fog hosszú távra mérlegelni.
Nem fogja számítgatni, hogy megéri e neki a szeme előtt lobogtatott azonnal megkapható százezer Forint (példa összeg), vagy majd apránként, talán ezresenkért, sok lopással hosszú ideig tolvajkodva talán összességében többet fog ő kapni attól az orgazdától, úgy hogy azért nem akarja őt beárulni.
A pénznek ilyen emberi körülmények alatt ilyen nagy ereje van. De én csak elmélkedek, és természetesen tévedhetek.
Nálunk rengetegen szívesen
Nálunk rengetegen szívesen elárulnak szinte bármit és bárkit pár forintért, nem csak azok, akik bűnözésből élnek. Úgyhogy nem a hosszú távú hasznon való gondolkodást hiányolom. Én arra vagyok kíváncsi, a bosszútól miért ne félnének a beszállítók. Nem hiszem, hogy csak a Nagy Drogbáró haragszik érte és intézkedik, ha lebuktatják. Ráadásul a következő ingadozó árulójelölteket is el kell rettenteniük, gondolom.
Jávor Tamás
A vádalku úgy működik,
A vádalku úgy működik, hogy az autótolvaj választhat, hogy leültetik 8 évre, vagy elköpi, ki az orgazda, és akkor csak 2 év felfüggesztve. Az már nem érdekli a rendőrséget (meg mást sem), hogy a vamzernek hogy törik el utána a mijét. Eszet pedig ne várjunk a bűnözőktől, nem szokott lenni nekik.
Ki kell, hogy
Ki kell, hogy ábrándítsalak, de kifejezetten kerékpárokra szakosodott orgazda rendkívül kevés van. A tolvajok többsége sem úgy állt rá a bringalopásra, ahogy az autótolvajok az autókra. Ha van bicikli, viszik azt, ha nincs, akkor amit tudnak. Aztán ugyan lehet, hogy továbbadják egy orgazdának, de sokkal gyakoribb, hogy az utcán kínálgatják a járókelőknek, vagy felad egy apróhirdetést, és úgy adja el egy gyanútlan verébnek.
Akármire szakosodott
Akármire szakosodott kerékpárokat átvevő orgazda elkapása előre lépés. Úgy tudom, hogy ez is célja tevékenységeteknek.
Az utcán kínálgatást úgy tudnák a járókelők hatástalanítani, hogy nem kötnének boltot és nem válnának azzal maguk lopott értékeket megvásároló orgazdákká.
Továbbá jó lenne felvilágosítani az embereket, hogy ne legyenek gyanútlan verebek ebben a tűrhetetlen légkörben, hanem gyanítsák alapból azt, hogy egy olcsón eladásra kínált kerékpár lopott lehet.
Ez a népi felvilágosodás is fontos a bringalopás elleni harcban, nem csak a tolvaj fogás és az orgazda hálózat felszámolása.
Hogy oltunk ki, hogy fojtunk el egy tüzet? Megtagadjuk, kizárjuk attól az oxygént. Hogy fojtjuk el a lopott bicikli kereskedelmet? Megtagadjuk azok vásárlását.
Nemes gondolatok. A bibi
Nemes gondolatok. A bibi pusztán azzal van, hogy mióta az emberiség történelmében megjelent a vagyon és annak megszerzésének könnyű volta, azóta van bűnözés is. Ezért népek normakövető többsége igényt formál arra, hogy a kisebbség (itt most csak a bűnelkövetők általános fogalmát értem és nem népcsoportokat) által eltulajdonított vagyontárgyát valahogyan vissza kapja. Erre jött létre a bűnüldözés több formája és annak apparátusai is. Csendőrök, pandúrok, inkvizítorok, perzekútorok, ügyészek, sheriffek, bírók, rendőrök és ezeket segítő önkéntes, vagy kevéssé önkéntes polgárok, valamint ezek tevékenységét szabályozó, meghatározó törvények, egyebek. És már vissza is tértünk az eredendő kérdésre, esetleg az állam, mint legfőbb letéteményese a rendnek és biztonságnak, az erre létrehozott apparátusaival, nem kellene mindazzal foglalkoznia, amivel az adófizetők megbízták?
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
-szürke b'Twin 5-
Dehogyisnem kellene nekik
Dehogyisnem kellene nekik azzal foglalkozniuk. Ezt ismétlem én szakadatlanul, és a népi seggbe rúgásukat is sürgetem arra a célra, most is, változatlanul.
De ám a múltban ezerszer kaptam én arra! Olyan kritikákat kaptam, hogy naiv vagyok, hogy felhőkben járok, stb.
Hát most párhuzamos programként rafinált lefizetést és a bűnözőket egy fajta öngyilkosságukra sarkalló pénzcsalit is felhoztam, és úgy látszik, hogy ebben is naiv vagyok és lila ködben élek nem e világon! :-)
A dolgok a népi tolvajfogás felé haladnak, veréssel vagy anélkül. Azok látszanak akkor szilárdan a realitások talaján, akik abban vesznek csak részt, akik "legalább tesznek valamit".
Nem tudok a blablámnál többet szólni, úgy hogy mosmá elhallgatok, visszakullogok a szomorú odvamba! :-)))
Réges-régen egy filmet
Réges-régen egy filmet láttam a TV-ben. Az volt a címe "A rendőrség megköszöni". A tanulság: nem szeretnék anarchiában élni. Tegye mindenki a dolgát.:(
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
-szürke b'Twin 5-
Ha annyira jutalmazni
Ha annyira jutalmazni akarsz, majd dobjál be pénzt a rövidesen létrejövő Kerékpáros Közbiztonságért Alapítványba. Bejegyzés alatt áll, lesz (ígéret szerint) támogatásunk a fővárostól is. Bár nem tudom neked garantálni, hogy soha egyetlen pofonkát sem osztunk ki a megtévedteknek, de azt igen, hogy nem ez az elsődleges módszerünk.
Én nem bánok beledobni
Én nem bánok beledobni pénzt egy tiszta és feddhetetlen alapítványba. Ennek az is a feltétele, hogy átlátható legyen annak tisztségviselőinek háttere, amilyentől aztán elbírálásom szerint nem lesz szükséges elhatárolódnom.
Úgy tudnád elkezdeni a tiszta kép adását erről az alapítványról, hogy az elvárt professzionális mérce szerint komoly és óvatos nyelvezettel nyilatkozol róla.
Ez így egy csibész nyelv, ahogy kifejezed, nem tudod garantálni "pofonkák" nem kiosztását. Képzeld azt, hogy te egy diplomata vagy államférfi vagy, és nem pedig egy bunyós csibész.
Azzal a megfontolással fogalmazz, és akkor nem fogsz egy ilyen világos és eltántorító csibész benyomást adni sem magadról, sem arról az alapítványról. ;-)
Alapítvány nyilván csak
Alapítvány nyilván csak tisztán és feddhetetlenül működhet, különben be se jegyzi a bíróság. Hacsak az nem zavar, hogy az alapítónak milyenek a politikai nézetei, más problémád nem lehet. Korainak tartom viszont, hogy bármiről is beszéljek, amíg az alapítvány létre nem jön. Az is lehet, hogy nem is alapítvány lesz, hanem egyesület. Sajnos a civil szférát nagyon elqrt törvények szabályozzák, mind a kettőnek máshogy van megkötve a keze, nehogy azt csinálja, amire létrehozták.