Úgy látom, ezen a fórumon még nem bukkant fel az alábbi, a CM és környezete számára szerintem érdekes hír:
2011. első félévében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait, amely időszakban kiemelt szerepet kap az önkéntesség, mivel 2011. az Önkéntesség Európai Éve az Európai Tanács 2009. novemberében hozott határozata alapján. Az Önkéntesség Európai Éve lehetőséget biztosít az Önkéntesek Hete ismételt megrendezésére, ehhez anyagi támogatást az elnökségi költségvetésből biztosít.
Jelen pályázat konkrét célja a 2011. június 4-12. közötti Önkéntesek Hete keretében megvalósuló önkéntes programok támogatása, általános célja pedig ezen a rendezvénysorozaton keresztül is az önkéntesség népszerűsítése, a folyamatos önkéntes tevékenység bemutatása szélesebb nyilvánosság előtt, illetve az önkéntes tevékenység általános társadalmi megbecsültségének emelése. Célja, hogy erősítse az önkéntes szervezeteket, felhívja az emberek figyelmét önkéntesség értékeire és fontosságára. A pályázat keretében olyan programoknak kívánunk támogatást biztosítani, melyek valós igények alapján, önkéntesek bevonásával valósulnak meg, s melyekben az önkéntesek által elvégzett feladatok a projekt központi elemét jelentik.
Bővebb információ, letölthető anyagok itt.












Ha önkéntesség, akkor a
Ha önkéntesség, akkor a támogatás hogyan jelentkezik?
"A pályázat keretében olyan programoknak kívánunk támogatást biztosítani, melyek valós igények alapján, önkéntesek bevonásával valósulnak meg, s melyekben az önkéntesek által elvégzett feladatok a projekt központi elemét jelentik."
Tényleg nem értem. Rosszul értelmezek valamit?
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
Pl. bringásreggeli: a kaja
Pl. bringásreggeli: a kaja támogatható, meg a projektmenedzsment. Meg a plakátok.
@shutruk: Tipp: a
@shutruk:
Tipp: a pályázati kiírásban vannak konkrét példák.
@vizsu:
Kajára max 5%, én inkább bringaút-bozótirtáshoz kapanyél, kesztyű, láncolaj, szemeteszsák, stb.
Előrejelzéseink naponta többször felsülnek...ööö...frissülnek!