Balogh Zsolt (29 éves informatikus, jelenleg egyetemre jár) születésétől fogva vak, de ez nem akadályozza meg abban, hogy 13 éves kora óta rendszeresen sportoljon. Úszás, futás, kerékpározás, korcsolyázás, síelés tartoznak a kedvencei közé. Ugyan a családban nincs profi sportoló, öccse gyakran elkíséri síelni, amiben Zsolt nem mellesleg a para-válogatott tagja.

Hogyan tanultál meg síelni?
Svájcban tanultam, egy oktató segítségével. Ugyanúgy tanított, mint bárki mást csak „többet” beszélt.

Mi motivál?
A mozgás szeretete, és hogy folyamatosan csiszolhatom a technikámat, ami által jobb lehetek.

Milyen terveid vannak a kerékpározással?
Partnerfüggő is, de szeretnék profi lenni az amatőrök között, és több külföldi országúti versenyen is rajthoz állni.

Hogyan edzel, van-e állandó segítséged?
Sajnos nincs állandó segítségem, csak alkalmi, ezért hetente egyszer tudok csak edzeni. Ilyenkor minimum 80-100 km-t tekerek, de volt már rá példa hogy közel 200 km-t mentünk, ami egy napi szakasz a Tour-on. Éppen ezért ezúton is keresek lehetőleg 20 és 40 év közötti társat, elsősorban országúti bringás rutinnal rendelkezőt, akivel hetente akár 2-3 alkalommal is edzhetnék. Jelenleg Tatán élek, de a tandemem a fővárosban van, tehát akár Budapestiek jelentkezését is várom. Annak is örülnék, ha egy csapathoz csatlakozhatnék.

Sajnos síelés terén is hasonló gondokkal küzdöm, profi síelőre, vagy síoktatóra is szükségem lenne, aki vezető szerepet vállalna az edzéseken, versenyeken.

Hogyan vehetik fel Veled a kapcsolatot az edző, vagy edzőtárs-jelöltek?
A legegyszerűbben e-mailben (zsolti[kukac]elektro-b.hu), vagy telefonon (+36 70 337 5053) vagyok elérhető.

Forrás: Mozgásvilág.hu (ezt azért teszem ide, mert bújtatott módszereket és gerillamarketinget alkalmazok) :P

CsatolmányMéret
tandem.jpg76.59 kB

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Csinszka képe

Sajnos nem vagyok alkalmas,

Sajnos nem vagyok alkalmas, sok kívánnivalót hagy maga után az erőnlétem. Pedig a segítő szándékkal nem lett volna gond.
Remélem sikerül edzőt találni.

Mit köszönnék? .... Nem tudom, de most kicsit besütött a nap a lelkembe. :)

2
Szter képe

Hello SiMoon, látom

Hello SiMoon, látom megtaláltad a tegnapi kommentem ;-) Félreértés ne essék! Tök jó infokat tolsz be ide, DE attól még, hogy klassz és érdekes és hasznos dolgokról tájékoztatsz minket, nem gondolom, hogy helyénvaló, hogy ennyire tolod a site-ot, aminek Te vagy a főszerkesztője (tippem szerint az adott cikkeket is te írod, amit utána szó szerint topická avanzsálódnak itt).
Tudjuk, kell a látogatottság, kell a meló, kell a pénz. Profit orientált oldalként szerintem rátok is ugyanaz a kérés vonatkozik, mint bármely más hirdetőre: a CM reklámmentességét őrizzük meg. Volt már elhajtva utánfutó gyártó, ingyen ezt-azt kínáló "de azért vegyétek fel, amikor bringáztok" cég... Nem ragozom. Véleményem szerint más forrásból kellene bővítenetek az olvasói tábort - mondom ezt úgy, hogy én is rendszeresen látogatom az oldalt. Nem az itteni pezsgés miatt, csak valahol beleakadtam és megjegyeztem.

Részemről ennyi. Ha mást nem zavar a reklám...

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

3
Shag_Beckur képe

Miért is? Csak forrást

Miért is? Csak forrást jelölt és az egész post itt van, nem az, hogy 3 mondat, és bővebb infó itt: XY.hu

Utóbbi esetben igazad lenne. Lehet reklámnak is nevezni, szerintem csak pontos forrásmegjelölés, ami amúgy meg elvárható.

Forrás:

http://shag-beckur.faszkorbacs.hu/blog/?p=663

4
Szter képe

Figyi! Ha legközelebb Te

Figyi! Ha legközelebb Te vagy "gipszjakab" küldi be, akkor azt nem fogom reklámnak tekinteni. Ha a főszerkesztő, akkor viszont továbbra is igen. (mert ha már forrást idéz, akkor idézőjelben másolja be a beküldő a cikket, ha meg ő írta, akkor ezt nem teszi lsd. fent) Ez az én véleményem.

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

5
Shag_Beckur képe

Idézőjel az jogos. Amúgy

Idézőjel az jogos. Amúgy egy főszerkesztő nem lehet CM user?:) Ha jól láttam, elég régóta regisztrálva van és ahogy elnéztem, viszonylag gyakran kommentel is (nem csak "reklámoz").

6
SiMoon képe

Az előttem szólók már

Az előttem szólók már nagyjából megválaszolták a hozzászólásod, azért én is leírom. Egy személyben vagyok egy szabadidősportot népszerűsítő weboldal szerkesztője és büszke bringás (meg persze szerető élettárs, jótanuló, stb.), így gyakran előfordul, hogy olyan témán dolgozom munkaidőben, ami magánemberként is érdekes számomra.

Mivel ez itt egy kerékpáros blog, ezért merem feltételezni, hogy a kerékpáros témák érdeklik az ide látogatókat.
Való igaz, időbe telt, mire kiismertem a közösséget és rájöttem mire érzékenyek, milyen témát és milyen körítést fogadnak el. Éppen ezért csak kifejezetten ritka és indokolt esetben nyitok topikot és kifejezetten sokat adok arra, hogy ne érjenek vádak, miszerint gerillázok. (Ezúton szeretném megjegyezni, hogy egyetlen benzinkút sem kért meg minket - pláne nem fizetett azért -, hogy népszerűsítsük, a cikk 100% őszinte.)

Ahogy követem mások blogjait, számos alkalommal találkozom olyannal, ami szinte teljes egészében, vagy jelentős részében más oldalra irányítja az olvasót. Tudom, hogy itt ezt sem nézik jó szemmel a helyiek, éppen ezért kopiztam be a teljes tartalmat. A forrásmegjelölést emellett kötelességemnek érzem, egyrészt a "dolgozói elhivatottság" (na most benyalok a főnöknek), másrészt magánemberként a teljesség igénye miatt - éppen ezért tulajdonképpen sértve is érezhetném magam, amiért ebbe bárki beleköt, de nem vagyok egy sértődős fajta :)

No erről ennyit, remélem Zsolt rátalál az edzőpajtására.

7
Kuku képe

Nyilván szerencsétlen

Nyilván szerencsétlen dolog ezt épp ez alatt a poszt alatt kivesézni, ahogy a végére beírni is azt amit beírtál. A posztjaidnál nekem pl. csak az nem tetszett, hogy belinkeled a főoldalt csak úgy. Ha az alapul szolgáló cikket linkeled közvetlenül, azzal semmi gond. A MOL-nál pedig azért gyanakodunk, mert ismerjük valamennyire a modern, hirdetésre rezisztens médiafogyasztók elérésére alkalmazott technikákat. Ezt ne vedd magadra, mert annak semmi értelme nem lenne. Közösségi immunválasz, lehet hogy nem mindig igaz, vagy alapos, de hasznos hogy van.

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

8
Shag_Beckur képe

Mondjuk én is linkelném az

Mondjuk én is linkelném az oldalam, főleg, ha releváns a tartalom. Egyrészt googlenél pageranknak nem mindegy, másrészt, akit érdekel, hogy honnan származik, és esetleg olvasná azt az oldalt is, az tudja, hol találja. Akkor meg végképp nem lehet ellenvetés, ha az egész cikket kopizom, és nem csak ízelítőt adok, tehát nem kényszerítek senkit az oldalam látogatására.

Ja, említettem már egy hasznos oldalt? http://kozkutak.hu

:P

9
Kuku képe

Nem a linkelés a baj, hanem

Nem a linkelés a baj, hanem hogy nem a cikket linkelte a MOL cikknél, hanem csak a főoldalt.

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

10
SiMoon képe

Forrásmegjelölésnél nem

Forrásmegjelölésnél nem feltétlen szokás a konkrét cikket megjelölni, többnyire elég csupán a médiumot kiírni. Ez online magazin esetben jellemzően a webcím. Feleslegesen sok csomó van ezen a kákán, nem gondoljátok!?

11
Neelix képe

Rossz szokást nem kéne

Rossz szokást nem kéne követni ;) Írd ki az oldalad címét, de a rajta lévő linked már a konkrét cikkre vigyen.

----
fotógaléria
online megoldások
twitter

12
norbijúzer képe

hát nem tudom, de én a

hát nem tudom, de én a múltkor se kattintottam rá a linkre, mert le volt írva itt is minden.
szerintem ez nem a reklám miatt került ide. de ha igen és mégis innen talál edzőtársat a vak srác, akkor nem érte meg?
szerintem az ilyen "jó ügy érdekében" létrejövő cikkeket nem kéne azért kritizálni, mert lesz, aki átkattint egy kereskedelmi alapon működő cég weboldalára.
a lidl-s és decathlonos termékajánlásokat egy kommentben se szoktuk fújolni, hogy reklám, mert az mindenkinek hasznos, ha van valami jó cucc, amit olcsón megvehetünk. persze mindennek van határa, de szerintem ezek még bőven nem feszegetik a reklám határait.
ez az én véleményem és nem muszáj vele egyet érteni, csak leírtam :P

--
--
-vasak alattam-
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!" "mindenhol lehet kerékpározni. ahol nem, ott tüntetőleg!"

13
Spikk képe

Azért én mégis egyet

Azért én mégis egyet értek.

14
Lusti képe

respect neki...

respect neki...

15
Szter képe

SiMoon, eszembe jutott, hogy

SiMoon, eszembe jutott, hogy pár éve a Millin kint volt egy szentendrei csapat, akik vakok és gyengénlátókkal szoktak túrázni és többek között tandem bringázni: http://www.paradicsomklub.hu/ Lehet, hogy Balogh Zsoltnak érdemes velük (is) felvenni a kapcsolatot. Lécc, kapcsold őket össze! :) Egy Miki nevű pasassal beszéltem akkor, de u.az a nálam lévő mobilszáma, mint ami a honlapon is fent van.

Good luck!
E*

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

16
SiMoon képe

Fain, kösz

Fain, kösz