A válság nadrágszíj meghúzást jelenthet sokaknak, és úgy bizony még a kigyúrt kopasznak is, a BMW-vel.

Hörgő benzinfröccsei fogcsikorgató költségnek tűnhet neki is, amikor titkon azért csak bele pillant az apadó bankszámlájába olykor.

Na most, vagy minden leendő kopasznak, vagy már a kiforrottaknak is, gyűjtsünk össze itt ötleteket, hogy hogyan is tudnák megvalósítani vagy fenntartani a látszatot, amitől ők lényegében azok, akik: kigyúrt kopaszok akiket fölvet látszólag a jómód.

Vaskos aranylánc, aranyóra:

Ezek mind drágák lehetnek, bármily ízléstelenek is. Tehát irány az ercsi bucsu! Ahol is pompás rezezett aluminium bizsu kapható, három forint kilencven fillérért. A Rolex helyettesítő Rolex talán a Garai utcában van, a Keletinél, csak járni kell kicsit az utcát. Kicsit anakronisztikus vagyok? :-)

Kopaszság:

A borbély drága. Nyírjad fiam, temagad magadat, vagy a babád nyírja, fényesítse azt a nagy kuglidat! Csak a nyaknál a háj, arra vigyázzon, az flappantyús lebernyeg, azt kerülje jól siklón a beretva!

Izomtömeg:

A konditerem, súlyzózás is drága. Nem beszélve a festék ibrik nagyságú tejporokról. Szóval, kőmúvesség, téglafal rakás. De titokban ám, sötétben, éjnek idején, meg ne lássák. Még hogy egy kopasz aki dolgozik? Olyat nem látott még emberfia. Na, akkor tejpor helyett sertészsír. De nem ám a luxus, a drágább mangalica. A gépi, az a gépzsír-sertészsír, az is jó.

Autó:

Hát, az Audi, Mercedes, BMW vagy valami nagy terepjáró, természetesen fekete. Igen, de úgy értve, hogy mindez hamisítvány, utánzat, papírmasé. Lehet olyant kikalapálni, gittel, ragasztóval össze állítani. Az embléma? Az már lehet eredeti is az Ecseriről, vagy az igazán megszorult kopasznak, az is valami hamisítvány. A motor benne: Trabant! Nem húz? Sebaj. Játssza meg most akkor a tekintélyes, lassan körbe cirkáló kopaszt!

Cicababa a díszletkocsiban:

Felfújható. Vagy egy másik kopasz, aki valójában elhagyhatja a fent említett sertészsír diétát és aki karcsúságra törekszik. Kopasznak se kell lennie, de ha az, akkor is fölvehet egy parókát. Az ő feladata a bevásárlás. Krumpli. Liszt. Hagyma. És, ja, sertésszír. Semmi luxus, mint például alma.

Étterem látogatás:

Először készítsék el a műkacsát a fent említett alapanyagokból, szép, fölfújt, aranysárga műkacsát. Még nem dolgoztam ki bár a részleteket, de megvalósítható kell legyen. Aztán ezt leplezetten bevinni az étterembe. Kinézni és megrendelni ott a legolcsóbb ételt, mondjuk pirítóst. Aztán villámgyorsan, amikor a pincér nem néz, előrántani a műkacsát. A szomszéd épp a szomszéd asztalnál nagy tisztelettel fog nézni. Csak lehet, hogy fújtós. Persze, a krumpli, a liszt...

Külföldi utazás:

Megint elöl a szomszéd, és kíváncsi is. Hová mentek? Barbadosra, két hétre! Aztán már csak ki ne lesse őket, vagy éppen össze ne fusson velük Krasznodáron!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
voiceman képe

Hát ez elég zsibbadt lett

Hát ez elég zsibbadt lett :D

__________________________________________
Ezüst Mali Ironman, piros Vuelta felni.
Fekete bukó, kétoldalt szürke(?) csíkkal. A megtévesztésig hasonlítok egy bringásra.:D

2
Stanci képe

A trabantmotorhoz: A

A trabantmotorhoz:

A dzsatubiról lehet letőtizni vényócas motorhangokat, piacon Videoton hangfalat rákötni a Teknicsre oszt had szójjon

3
Hotyhogy képe

Konstruktív hozzászólás.

Konstruktív hozzászólás. Halljátok, kopaszok? Dzsabuti! :D

4
Röptömben_Szedtem képe

:D Ahogy elnézem még azt

:D

Ahogy elnézem még azt csinálják, hogy az aktivitásukat csökkentik. Múlt hét szombat este jöttem haza, hát ami a városban volt... Minden második kocsiból üvöltött a tucc-tucc-tucc, a piros lámpát kizárólag kövérgázzal és padlófékkel megközelítve. Gondolkoztam is, hogy ezek vagy most jöttek haza melegebb égtájakról, vagy végetért a téli álom, vagy már csak a szombati vagizásra futja nekik.

---------------------------
Ezüst/fekete városi hot rod.

5
Stanci képe

ez felveti a dolgok

ez felveti a dolgok többcélú felhasználását, ugyanis a tuc-tuc nem csak zenélésre jó, hanem finom is és olcsóbb mint egy 10 Mislen csillagos étteremben étkezni

bővebb infó itt: http://tuc.hu/

6
Hotyhogy képe

Lenne számukra még egy

Lenne számukra még egy ötletem, ha az aktivitásukat csökkentik: car sharing.

Négyen-öten összedobják a lóvét benzinre, föltankolnak az egyik éppen soros haver kocsijába, mondjuk negyedig a tartályba, hogy maradjon egy pár fillér még egy Tuc-ra is.

Na most beleülnek mind a kocsiba, de csak egy látszik a kormánynál, mert a többi mint le bukik, lapít az ablakok szintje alatt, hogy ne lássák őket. Milyen szégyen is utasként látszani egy kopasznak egy autóban!

Szóval, hogy mit csinálnak közben ott gubbasztva, főleg a vezető melletti kopasz, a fejével éppen ágyék magasságában a másiknak, hát az tetszőleges extra elfoglaltság amibe nem is szólok bele.

De amikor a vezető eleget gúnározott, páváskodott meg berregtetett ott az ablakban, akkor a következő majd nyaggatja: Én jövök! Én akarok most vezetni! És ő is megy egy-két utcányit, egy-két piros lámpányit, és az ő páváskodását is látni fogja a világ.

És így tovább, egyik a másik után. És ha olyan hajlamúak, közben a kuporgók is örömöt hoznak és kapnak ott lenn az ülés szinten, a sötétben. :DDD

7
GazsGab képe

Kecskeméten már ez a

Kecskeméten már ez a módi, egymásnak passzolgatják át a kocsit pár körre :) Vicces..

8
Stanci képe

Hasznos lehetne továbbá az

Hasznos lehetne továbbá az a tény, hogy ha ennyi jóbarát összegyűlik, hogy hasznosítsák is magukat. Mert akkor igaz barát a barát, ha bajban is az ember mellett áll. És ebben az ínséges időszakban ám elválik az ocsú a búzától, meglátszik ki a legény a gáton.
Tehát az említett példából kiindulva, derék barátaink kivehetik a részüket a masina hajtásából is ám! De úgy a!
Hozzávalók 5 személyre:
1 db flex
És máris mehet lábbal hajtány. Míg az egyik kormányoz, a többi lábbal hajtja a verdát. De!
Szigorúan csak akkor, amikor senki sem látja.

9
Puding képe

a car sharing egyébként is

a car sharing egyébként is menő más helyeken, és a tucc-tucc is csak álca:
http://www.youtube.com/watch?v=uEJ784Iss9w

10
stp1 képe

az kéne még, hogy

az kéne még, hogy egyszerre négy tulok pattanjon ki óbégatni a bömbiből vélt vagy valós problémája miatt... :D

11
voiceman képe

Négy tulok se fut

Négy tulok se fut gyorsabban, mint egy! :) Tulok kiszáll, Stp1 mosolyt villant, és balra, vagy jobbra el ezerrel.:D

__________________________________________
Ezüst Mali Ironman, piros Vuelta felni.
Fekete bukó, kétoldalt szürke(?) csíkkal. A megtévesztésig hasonlítok egy bringásra.:D

12
Hotyhogy képe

Ha Peugeot-t lehet, akkor

Ha Peugeot-t lehet, akkor BMW-t is, valahogy egy Pobedából, Warsawából. :D

www.youtube.com/watch?v=AOylInKVtBU

13
Solfrutta képe

Vagy az alapoktól:

Vagy az alapoktól: http://radikalmod.hu/index.php?p=5&x=ne&y=5512 :D

___
Kék KTM Formula, narancs cipőfűző :D

14
NyilasMisi képe

Nagyon ott van ez a cikk,

Nagyon ott van ez a cikk, szeretem az ilyent.
+1
"Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik."
(Wass Albert)

15
Lusti képe

naaa nem szidjuk a

naaa nem szidjuk a borotvált fejet... előnyös, mert áramvonalas, tiszta, és egészséges:D amúgy a többivel egyet értek. bár lehet, hogy nem érinti őket annyira. mindig a kisemberen csattan az ostor ők meg röhögve tankolják az autójukat...
jut eszembe, ha Krazzal járok az is burzsuj? hangos, nagy, terepen 100L/óra és feketére is le lehet fújni némi zománcfestékkel. tiszteletet is parancsol, ha nekem jön bömbivel azt megérzi a tahója:D

16
Gilran képe

a kopaszság azért is

a kopaszság azért is előnyös mert harc esetén azt ami nincs nem lehet megragadni, nekem mutatott a kungfuedzőm olyan hárító támadást amely az arc megragadásával jár, amit érsz azt húzol, ha sok haja van azt
(a kedvenceim a gyomorszájba mért egyenes ütés 2 bütyökkel, a fojtó lerántás, ill a fejbe álba vagy szegycsontba könyöklés, bár ez már nem biciklis téma :), de jól jönnek a biciklin hízlalt és mabón erősített combocskáim )

Gilran a térképész

17
Hotyhogy képe

Hű, én párszor már

Hű, én párszor már cukkolni mertelek vakmerőn, de most látom, jobb óvatosnak és tiszteletteljesebbnek lennem veled szemben. :D

De ám kitaláltam valamit a kopasz ellen is, hogy mégis hogy lehetne megragadni neki a fejét. Tapadókorong! Vécépumpa, vagy az üvegezők nyeles szívókorongja.

Azt kell mindig magunkkal hordozni. Oszt villámgyorsan rácuppantani a tekéjére és erősen markolva a fogantyút, húzva-csavarva legyűrni őt, mint tehenészlegény a bivalyt! :-)

18
Gilran képe

rúgd tökön vagy térden

rúgd tökön vagy térden az már nem fut utánad ha elsöpörsz a bringával :), az említett ütéseket még nem tudom kellő erővel és ügyességgel kivitelezni, csak szimplán ezek a kedvenceim

Gilran a térképész

19
Hotyhogy képe

:D Nem baj, ha nem tudod

:D

Nem baj, ha nem tudod még elég ügyesen kivitelezni. Én is így vagyok a chopsticks polkával a zongorán. Elrontom néha, de mégis a kedvencem. :)

Lehetnek talán akkor emlékezetes bunyóid?! Oszd meg velünk itt:

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091119/emlekezetes-bunyoink

20
Gilran képe

10 éves korom ótan nem

10 éves korom ótan nem verekszem már, csak az edzőtársakat püfölöm mert azt kötelező :) de cserébe engem is ütnek :), én pszihológiai játékos vagyok, csúnya pofákkal és mérges tekintettel

Gilran a térképész

21
Hotyhogy képe

No, ha pszichológiai

No, ha pszichológiai megfélemlítés a kedvenc eszközöd, akkor a Maori haka is tetszhet neked.

Asszem a legmakacsabb székrekedését is azonnal gyógyítja, ha ilyen harcossal néz farkas szemet egy ellenség! :)

http://www.google.co.uk/search?hl=en&tbs=vid%3A1&q=maori+haka&aq=f&aqi=g...

22
Gilran képe

jajajaj azt ismerem, óó

jajajaj azt ismerem, óó nagyon tetszik nekem az a tánc, egyszer megkéne tanulni

Gilran a térképész

23
Fly képe

Wazze... Elképzelem egy

Wazze...
Elképzelem egy tuloknak előadni ezt a tükörleverés helyett...
Egy évig nem merne kocsiba ülni utána...vagy legalábbis 20kilométerre elkerülné az összes keróst... :)

24
Gilran képe

esküszöm a cm-en elő

esküszöm a cm-en elő kéne adni egy pirosnál az autósoknak a végén emeléssel, az mekkora királyság lenne, akkor tuti elkerülnének minket

Gilran a térképész

25
Hotyhogy képe

Óriási ötlet! Kisember

Óriási ötlet! Kisember meg SzCiklon figyelmébe kellene ajánlani, hogy járda meg zebra akcióknál hátha ők is jónak látják.

De vigyázni kell. Kultúrális érzékenységből a maori szentségesnek és nagyon sajátjának tartja ezt a hagyományát, és lehet, megorrolna idegen vagy frivol utánzókra.

26
Gilran képe

:D:D:D:D:D:D mekkoramár,

:D:D:D:D:D:D mekkoramár, én már húztam el ilyen fickók mellet mosolyogva, mert én elfértem ők meg nem, még nyelvet ölteni is lett volna kedvem de nem tettem, úgy rühellem a kilónagy fuxokat, hogy hangos kiröhögéssel szoktam jutalmazni :)))

Gilran a térképész

27
Lusti képe

én Krazzal elférnék a

én Krazzal elférnék a tömeg fölött! muhahahahaa :D

28
voiceman képe

Na de az aztán nyeli a

Na de az aztán nyeli a naftát... Úgyhogy benzinkutad van e hozzá? Muhahahahaaa

__________________________________________
Ezüst Mali Ironman, piros Vuelta felni.
Fekete bukó, kétoldalt szürke(?) csíkkal. A megtévesztésig hasonlítok egy bringásra.:D

29
Lusti képe

nyeli hát! húzom a

nyeli hát! húzom a kétezer lityós szerelvényt...majd Ferihegyen megállok leszívni egy Boeingot :D már bocs csak hosszú napom volt

30
Gilran képe

megnéztem miaza kraz,

megnéztem miaza kraz, hatalamas, ez valami katonai jármű?

Gilran a térképész

31
Lusti képe

bezony

bezony

32
Rumma képe

Nem valami, hanem "A"

Nem valami, hanem "A" katonai jármű! 15000 köbcentis, turbódízel változata sok helyen szolgált a Honvédségnél. Állítólag készült 18000 köbcentivel is... állítólag. Hókotróként sokat lehetett belőlük Budapesten is látni nem olyan rég.
A katonai verzió képes volt egy rettenetes sok kerekű tréleren egy 44 tonnás tankot is elrántani.
A laktanya másik feléből is lehetett hallani mikor beindították :) A motor üvöltve hörgött, a turbó pedig olyan élesen fütyült, hogy a téridőt is majdnem ketté vágta :)

33
Pontagy képe

álomjármű kigyúrt

álomjármű kigyúrt kopaszoknak és a közlekedési dugókat nem kedvelőknek:
http://www.youtube.com/watch?v=8VOULfira3o

34
voiceman képe

Ez aztán a lánctalpas

Ez aztán a lánctalpas büdösbogár a javából! :) De asszem elég sok kopasznak kéne car sharingolni, hogy egy ilyenbe összedobják a nyálravalót.... :D

__________________________________________
Ezüst Mali Ironman, piros Vuelta felni.
Fekete bukó, kétoldalt szürke(?) csíkkal. A megtévesztésig hasonlítok egy bringásra.:D

35
Pontagy képe

egyszer nekem is lesz

egyszer nekem is lesz ilyenem, bár valszeg akkor már koromnál fogva leszek kopasz :)
kis leírás erről a szépségről:

http://www.military-today.com/trucks/dt30_vityaz.htm

36
Tomek képe

Hé, hol maradnak a "Mi

Hé, hol maradnak a "Mi köze ennek a CM-hez vagy a bringázáshoz?" típusú hozzászólások és hozzászólók?:)

37
Gilran képe

ésmiközennekacmhezhemegabri

ésmiközennekacmhezhemegabringázáshoz

így jó :)

Gilran a térképész