A Pravda, bocsánat, az MTI sajtómunkásai nekiláttak, hogy minden héten kiadjanak egy kis szösszenet bringaellenes propagandát. Gondoltam megkönnyítem a dolgukat, itt van néhány kisszínes a következő három hétre:

A kerékpár elmagányosít

Svájci tudósok nemrég közreadott tanulmánya megállapítja, hogy a kerékpárosok nagyobb eséllyel magányosodnak el életük vége felé, nyugdíjaséveiket kerékpáralkatrészek felhalmozásával töltik, amiken majd alig tudnak átjutni a mentősök amikor mumifikálódott tetemükre rátörik az ajtót. Dr Glaser, a kutatócsoport vezetője szerint ennek az az oka, hogy kimarad életükből mind a tömegközlekedés, mind az autózás közösségépítő ereje. "Hiszen ha belegondolunk, az autózás is közösségi elmény: a gépjárművek együtt araszolnak a dugóban, együtt állnak a piros lámpánál, ahol a kerékpárosok előre szoktak csorogni." - nyilatkozta a tudós. Egyúttal javasolják az individualizmust szolgáló infrastruktúra megszüntetését is: az lámpákhoz ne fessünk fel kerékpáros előállókat, illetve rakjuk a kerékpárosokat a járdára, ahol legalább a gyalogosokkal interakcióba bonyolódnak.

A bicilizés lábujjrákot okoz

Bostoni kutatók előzetes eredményei alapján számos jel utal arra, hogy a kerékpározás növeli a lábujjrák kockázatát. A rosszindulatú daganatok elsősorban a nagylábujjon fejlődnek ki. A pontos mechanizmus megértéséhez további kutatásokra van szükség, de gyanítható, hogy a problémát a pedállal történő hajtás okozza. Nyílt levelükben arra kérik Massachusetts állam kormányzóját, hogy legalább a gyerekkerékpárokat legyen kötelező ellátni "Vigyázat - rákot okozhat! Inkább lődd agyon a gyerekedet, mintsemhogy kerékpárt veszel neki!" felirattal. Ha a gyermekeinkről van szó, akkor minden óvatosság indokolt.

Szaporodnak a kerékpárellenes támadások Hollandiában

Hollandiát sokan a kerékpárosok paradicsomaként tartják számon, de ez a kép téves. A hollandoknak a tökük tele van már azzal, hogy mindenhol van kerékpárút, de a városokban mégsem lehet rendesen, 60-70 felett hajtani gépjárművel. Az Amszterdamban megalakult Emberibb Autózásért Mozgalom szóvivője, Van der Vander a következőket nyilatkozta az MTInek: "Tavaly kirándultunk a családommal Budapesten. A reptérről befelé menet sikerült kitörnünk a bérelt autónk kerekét egy - a helyiek szerint aprónak számító - kátyúban, de ezt leszámítva teljesen zökkenőmentes volt budapesti tartózkodásunk. A várost keresztül-kasul átszelik 2x2, sőt 2x3 sávos utak. A gyalogosokat legtöbbször a föld alatti aluljárókban vezetik át, így nem zavarják az autóforgalmat. Ahol ez nem lehetséges, ott sincs probléma: a gyalogosok jól vannak idomítva, eszükbe sem jut a zebrára lépni ha autót látnak. Jövőre Moszkvába megyünk, azt hallottam az még Budapestnél is autóbarátabb. Hollandiának nagy utat kell megtennie, amíg utoléri ezeket az országokat, de mi türelmesek vagyunk." Sajnos nem mindenki ilyen türelmes: sok holland városban megdobálják, esetenként megverik a kerékpárosokat. Nem akarunk tippeket adni, de kövek és baseballütők jelképes áron elérhetők a szerkesztőségben, a portásnál.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
hf képe

:)))

:)))

2
Hotyhogy képe

Felröhögtem hangosan! FRH!

Felröhögtem hangosan! FRH! :DDD

De hiányoznak a szenzációkeltő felkiáltójelek! Lécci ne cenzúrázd ki a felkiáltójeleket! Tedd vissza az eredeti szövegekhez őket!!! ;-)))
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.

3
mcysh képe

Javasolt további témák: -

Javasolt további témák:
- Ingyenes elmeszakértői vizsgálat téli kerékpárosoknak
- Sisak nélküli kerékpárost sodort el a kamion
- Négykerekű életformát talált a Jupiter-szonda
===
bácsi a biciklin

4
atomboy képe

- Sisak nélküli

- Sisak nélküli kerékpárost sodort el a kamion

Inkabb: "Kerekparos sisak olte meg a kamionost"

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

5
Hotyhogy képe

Őrült felelőtlenséggel

Őrült felelőtlenséggel előző kerékpáros menetszélben lobogó kukásmellénye csapódott be az általa előzött és majdnem leszorított, szabályosan hajtó Hummer ablakán, kicsapva annak vezetője szemét.

6
pata képe

Ebben az esetben még mindig

Ebben az esetben még mindig nyomoz a rendőrség, ezért csak megemlítem majd a "Sátánista kannibál kerékpáros szekta tartja rettegésben Albertirsát" hírben.

7
Zsabor képe

Hát már volt majdnem ilyen

Hát már volt majdnem ilyen eset:
http://napirajz.hu/archives/2006/10/31/ALAKAPOTT/

8
hf képe

Azért így ez a videó is

Azért így ez a videó is más megvilágításba kerül!!!
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080413/leleplezo-video-kerekparos...

9
Lesley képe

+1 ____________________ http:

+1
____________________
http://8ker.blog.hu/

10
NyilasMisi képe

"nyugdíjaséveiket

"nyugdíjaséveiket kerékpáralkatrészek felhalmozásával töltik" :D Ez igaz, öregapámnak is minden alkatrészből 8-10db van.

11
AttentoRedaz képe

Igen, a biciklizés

Igen, a biciklizés elmagányosít.

Angelus Pali
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A magányos bicajos

12
jurta képe

Nem csak egyetemista

Nem csak egyetemista koromban jártam többféle olyan társaságba, ahol gyakran előfordul, hogy pl. egy kötöttebb rendezvény utáni lazább örvendezős összejövetel helyszínére közösségi közlekedéssel megyünk át. Minél messzebb volt, annál jobb beszélgetések voltak várhatók a villamoson (még ki-ki józan), most meg... "Hát sziasztok, akkor ott találkozunk!"

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

13
Röptömben_Szedtem képe

:F Hatalmas! Küldd el a

:F
Hatalmas!
Küldd el a Kerékagynak, hátha kikerül Indexre. Érdekelnének a kommentek. ;)

---------------------------
Ezüst/fekete városi hot rod.

14
Kisember képe

Majdnem jó, csak a svájci

Majdnem jó, csak a svájci professzort von Hüttli-nek hívják és tagja a "Leute gegen Fahrraeder" egyesületnek.

:)

--------------------------
www.barzongorista.eu

15
Hotyhogy képe

Ő nem az a kis gnóm

Ő nem az a kis gnóm Zürichből, aki 1930 óta szüntelenül nyer meg minden amatőr nyugdíjas jódliversenyt?

Az a svájci bicskát is folyamatosan megvétózza. Már rég lenne rajta biciklipumpa, ha nem tenne örökösen keresztbe a fejlődésnek az iparkamaránál.

:-)

16
Kisember képe

De,de! Viszont a "Gruppe

De,de!

Viszont a "Gruppe für das orginale schweizer Militaermesser" vezetője, Rudi Ueltschi sikeresen lobbizott, hogy 2026-tól (az a legkorábbi időpont, ami a svájciak naptárában szabad volt) a svájcibicskákon kihajtható pedál és kerék lesz, így bicikliként is lehet majd használni.
A drágább modellek a piros oldalból kihúzható sárvédővel lesznek felszerelve.

--------------------------
www.barzongorista.eu

18
Zsurmi képe

Hiányolok pár dolgot a

Hiányolok pár dolgot a tanulmányból. A kerékpár elmagányosít, mert:
- A kerékpárok 95%-án csak egy személy utazik.
- A kerékpárok 99%-án csak egymás mögött lehet utazni.
- A kerékpárral csak egy gyereket lehet szállítani, aki így hozzászokik az egyedülléthez.
- A kerékpár csak egy nyomon halad.
- Egy fenékkel csak egy bringán lehet ülni.
- Több kerékpárral is csak egymás mögött szabad haladni.
- A kerékpáron egyszerre kell egyensúlyozni, kormányozni és haladni. Ez egyszerűen megterhelő!
- Egyedül mi járunk be a munkahelyre kerékpárral, tehát egyszerűen nincs közös témánk a kollégákkal.

-
Zsurmi

19
aron képe

nagyon helyes! ideje végre

nagyon helyes! ideje végre rávilágítani az IGAZI tényekre, nem a sok hazugságra, amit ezek a kerékpár lobbista tudjukkik terjesztenek!!!

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

20
Stanci képe

örömteli a tudat, hogy

örömteli a tudat, hogy legalább mi már tudjuk amit mások nem, hogy magányosan lábujjrákban fogunk meghalni :)

21
elfroland képe

És impotensen! :-D

És impotensen! :-D

22
elfroland képe

Ha lenne irónia verseny

Ha lenne irónia verseny akkor én Patára fogadnék. :-)

23
aron képe

(amúgy pravda helyett

(amúgy pravda helyett taszsz:)

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

MK észak-pest
cyclechic.hu

25
CsImre képe

Nem felejteném el, hogy a

Nem felejteném el, hogy a biciklisek mindenféle gázokat eregetnek a légkörbe, mellyel egyrészt rontják az ausztrál tehenek életminőségét, másrészt komoly fejtörés elé állítják az emberiséget.

A bicikligumik surrogása okozta zajszennyezést sem említettük még, pedig a portlandi mókusok száma csökkent, amióta megnőtt a biciklizők száma. Kimutatható az is, hogy esős idő után drámaian sok éticsiga pusztul el biciklikerekek alatt.

A kerékpárosok rongálnak is, sok helyen látszik, ahogy a bicikliútba belógó táblák el vannak görbülve, vagy fordítva, biztos fejjel ütötték meg őket. Mert nekik semmi sem szent.

A biciklicsengő frekvenciája megzavarja a denevérek emésztési ciklusát. A LED-es biciklilámpák fényszennyezést okoznak és epilepsziás rohamot idézhetnek elő őzeknél és idősebb embereknél. A CM-en az alagútnban sikongó és zúgó tömeg miatt a giliszták öngyilkosok lettek, de bizonyíték sajna nincs, mert a föld alatt történt. A gyermekeknél a menetszél légszomjat idéz elő, amitől a fejlődésük visszamarad, de még durváb, ha anyuapu ellszelenti magát, és a gyerek a gyerekülésben próbálna levegőhöz jutni, de a szülő mögötti vákumban ez szinte lehetlen. A holland és a dán gyerekek ezért visszamaradottak, aminek ékes bizonyítéka, hogy felnőve télen-nyárosn bicikliznek, ráadásul 20%-uk néha csorgatja a nyálát 95 éves korában.

Lám, pata lényeglátó írása mennyi, eddig szemérmesen szőnyeg alá söpört problémát hoz a felszínre. Szembe kell néznünk ezzel, és átgondolni a gépjármű-közlekedéssel kapcsolatos viszonyunkat.

CSI

26
Hilfy képe

Fényszennyezés, atyaisten,

Fényszennyezés, atyaisten, még most is alig tudok gépelni a röhögéstől :)

27
Hotyhogy képe

Van olyan. Ezért nem lehet

Van olyan. Ezért nem lehet látni a csillagokat nagyvárosokból, sűrűn lakott országokból. És tessék, most a biciklisek is... :-)
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.

28
zoldszem képe

Fenyegető új divat:

Fenyegető új divat: Hollander-láz a városokban!
A kerékpározás térhódításával annak számtalan negatív hatása eddig sem volt ismeretlen a gépjárműhasználók előtt. A lihegő, izzadt és büdős tekerők tömegében a fix/ss hajtásúak után egy másik markáns irányzat is iljesztő léptékben terjed a tél beálltával: A hollandereseké.
Ez a megtévesztően nyugodt, sőt derűs tekerői csoport roppant mód életképes: időjárásálló, masszív járműveik nyergében ergonómikus és hatékony hajtást biztosítóan igen magas üléspozícióba kerülnek. Messziről felismerhetően! Igy több tanulmány által bizonyítottan nem a konzervdobozokban ülők szintjén megrekedt édes illatosítójú gázokat katalizálják, hanem a kincset érő felsőbb és kevésbé tömény, már-már egészséges levegőből nyerik éltető keveréküket, azonban visszaokádva a nehezebb fajsúlyú használt gázt az így egyre szorultabb helyzetű dugóban ácsorgók közé! Szabadon keresztül-kasul tekernek a főutakon csúcsidőben is békésen parkolók közt, további rizikófaktorokat zúdítva azokra. Sürgető fellépésekre lenne szükség ezek ellen a - jellemzően a gyengébb nemhez tartozó - városjáróbringa-használók ellen.
kulcsszavak : kona lava dome samu arpad sorry zold

29
KésmárkiM képe

Nagyon jó.

Nagyon jó.

31
pfm képe

"Hollandiát sokan a

"Hollandiát sokan a kerékpárosok paradicsomaként tartják számon, de ez a kép téves. A hollandoknak a tökük tele van már azzal, hogy mindenhol van kerékpárút"

felnevettem :D

32
henyei képe

2010-ben majdnem minden nap

2010-ben majdnem minden nap bringával mentem mindenhova. Elmagányosodtam. Ünnepnap volt, amikor villamosra szálltam, ott legalább embereket láttam, nem kizárólag olyan pitiáner dolgokkal kellett foglalkozzak mint pl. hogy a kocsisort előzve ne verjem le véletlenól a visszapillantót. Fárasztó volt. :)