Sziasztok!
amint azt talán már tudjátok augusztus 15.-16.-án szombaton és vasárnap pálya OB lesz a millin.
A tavalyi hagyományokat folytatva idén is szeretnénk néhány segítő kezet kérni, ahhoz hogy a versenyek lebonyolítása a lehető legzökkenőmentesebben menjen.
Már jelentkeztek páran, de szeretném ha még több önkéntes szervező tűnne fel a porondon.
Ezen kívül légyszives ha van időtök/kedvetek gyertek ki és nézzétek/izguljátok végig a versenyeket, illetve nevezésetekkel tegyétek nehezbbé számomra hogy zöldfülűként felkerülhessek a dobogóra az amatőrfutamokban(200 m, 412 m)
Aki tavaly ott volt, az tudja mekkora a hangulat(kérném adamekp-t linkelje már be a tavalyi youtube-os standup videot), és milyen izgalamasak ezek a versenyek ha nem a képernyő elől, hanem a való világban nézed izgulod végig őket.
és igenigen, tudom most van sziget, de én ettől még eladom a hetijegyem és inkább a millit választom.
Várunk sok-sok szeretettel,
Ákos ;o)
ui.:aki tudna jönni segíteni, azt kérem dobjon egy emailt nekem az itteni nickem (kukac) gmail [ponty] com címre.
előre is köszönöm!!!
szép napot-kék eget,
sok mosolyt-hátszelet













És pálya bringát honnan
És pálya bringát honnan szerezzek az amatőr versenyhez?
Amúgy szombaton esküvőre vagyok hivatalos :(
Bármilyen bringával
Bármilyen bringával indulhatsz.
bonnie
Az amatőr versenyszámok
Az amatőr versenyszámok 200 és 412 méteresek.
ahhoz nem kell pályabicaj, mert ha van eszed, akkor ezeket a rövid távokat lent a más bicajok számára is biztonságos helyen fogod teljesíteni...
állórajttal indulsz és rakod neki ahogy tudod.
sztem a pélyabicaj inkább az ilyen egymást kerülgetős figurázós versenyszámokhoz kell.
de javítsatok ki ha nem voltam szakszerű...
Tán én nem voltam
Tán én nem voltam egyértelmű: pályabicaj ~ pálya áttétel. 42/15-el nem tudnék valami fergeteg időt menni. Igaz nem szoktam mérni, hogy mennyi idő -és út- alatt tudom felpörgetni magam (meg a bringát)
Persze a kérdés csak elméleti, hisz nem érek rá :(
Drága Feb, ha ez
Drága Feb,
ha ez megnyugtat, akkor én 42-16-tal megyek majd...
:P
tudod, nincs lehetetlen, csak tehetetlen...:)
meg ehetetlen neked nagyon
meg ehetetlen
neked nagyon kell majd pörgetned ;)
sok batman képregényt
sok batman képregényt olvastam gyerekkoromban, és érzem ez segíteni fog.
erősen fogom vizualizálni h nem is fogják látni a lábomat, annyira fogom rakni.
:))
Ekkora távokon nagyobb
Ekkora távokon nagyobb áttételt nem is igazán lehet beforgatni.
A 200 m is
A 200 m is állórajtos?
www.gruppetto.hu
sztem igen. de lehet h
sztem igen.
de lehet h hülyeségeket beszélek, akkor nézzétek el nekem.
tavaly én úgy elmékszem h a stefániás ívről indultak kézből a versenyzők.
részben az én kezemből...:))
Délelőtt? Messze vidéken?
Délelőtt? Messze vidéken? Próbáld meg, hátha belefér előtte. :)
OFF: Alacsony
OFF:
Alacsony költségvetésű lagzi lesz, a vendégsereg összeadja az elfogyasztandó javakat (mint régen).
ráadásul a helyszínt is ki kell alakítani, no ebben fogok segédkezni délelőtt.
Közel vidéken.
Most csak úgy eszembe
Most csak úgy eszembe jutott, de ilyen jelképes belépőt lehetne kérni, nem?
Aki megy, az szerintem még örülne is neki, ha tudja hogy jó helyre megy.
<><><><><><><><><><><><>
sárga-fekete-sárga-fekete-sárga
<><><><><><><><><><><><>
elvileg jó ötlet, de sztem
elvileg jó ötlet, de sztem ez most csak komplikálná az egyenleT.
azt gondolom fontosabb h minél többen kijöjjenek.
ettől még, ha lesz gébics, akkor az ottani becsületkasszába lehet dobálni.
Vasárnap szigetelek, de
Vasárnap szigetelek, de szombaton számíthatsz rám, nagyon remélem hogy akkor lesz az amatőr futam, mert indulni is szeretnék.:)
'One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them'
köszi!
köszi!
Tudod,
Tudod, jövök.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...
kedvcsinálóként a
kedvcsinálóként a facebookos event szövegét is ide teszem:
Augusztus a pálya ob hónapja, a napsütés elvakít minket, napszemüveges tekinteteinket a versenyzők izmos testeiken jártatva a végtelennek tűnő standup-ok pattognak pingponglabdaszerűen az agyunkban jobbra-balra. A Földtani Intézet delfinkék tetején tükröződő napfény megcsillan testedzők izzadságcseppjein.
Mosolygós kedves emberek, barátok, és ott vagyunk naplementéig.
Az egész egy nagy folyamatos élmény.
Ez egyszer fordul elő az évben.
Megismételhetetlen.
Minden évben örök emlék.
Idén milyen lesz?
Te (is) kíváncsi vagy rá?
Gyere ki a Milire, hallgasd a jegenyefák alatt a fixek surrogását, a kerekek suhanását, a nézők bíztató kórusát.
Izgalom, száguldás, ragmeg.
A Magyar Köztársaság 2009. évi Felnőtt, U23, Masters és Utánpótlás Pályabajnoksága
Millenáris Sporttelep, 1146 Budapest, Szabó József u. 3.
2008. augusztus 15-16. egész nap
Program(hosszú;):
08.15.szombat
10.00 200m kvalifikáció
11.30 sprint 1/8 döntő
13.10 500 m U13
13.30 szünet
15.10 sprint ¼ döntő
15.40 sprint ½ döntő
16.10 amatőr 200 m
16.40 keirin W-elit, WU19, U19, U23-Elit
17.15 szünet
17.35 500 m U15, WU17, U17, WU19, W-elit
18.05 1000 m U13, U19, Masters, U23-Elit
19.15 sprint ½ döntő U23-Elit
19.50 standup!
08.16.vasárnap
10.00 sprint csapat U15, U17, U19, Elit, Női
11.10 amatőr 412 m állórajt
11.50 2000 m U15, U17, WU17, WU19
13.20 3000 m U19, W-elit, Masters
13.50 4000 m U23-Elit
14.20 szünet
15.10 scratch U19, WU19, W-elit, U23-Elit
16.30 pontverseny U15, U17, WU17
18.00 pontverseny U19, WU19, W-Elit, U23-Elit
19.30 standup!
Amatőrben lesznek
Amatőrben lesznek korcsoportok?
_________________________
Dávid voltam
Csillagromboló Kombány
Nincs rá mód. általábvan
Nincs rá mód.
általábvan nem is szokott annyi jelentkező lenni, h értelme lenne, és most a tavalyihoz képest, maikor 4(!!) anpos volt a program, csak 2 nap ál lrendelkezésünkre h megrendezzünk, mindent.
igazából annak kell örülni h egyáltalán be lehetett taposni a programba az amatőr futamokat.
Ha hozol gyerkőcöt és nevezed, akkor Ő tuti kap különdíjat - és az új generációnak kijáró ujjongást a lelátóról.
(ez utóbbit tapasztalatból mondom:)
:))
Magam miatt kérdeztem, mert
Magam miatt kérdeztem, mert még csak a 16. évemet taposom:) Lehet, hogy nevezek majd. Még soha nem voltam a Millin, hol is van? Szinte minden nap a stefániai bringaúton megyek, és szoktam is keresni a népstadion után, de nagyon eldugták:)
_________________________
Dávid voltam
Csillagromboló Kombány
http://velodrom.hu/wiki/doku.
http://velodrom.hu/wiki/doku.php/a_palya
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
köszi:) ____________________
köszi:)
_________________________
Dávid voltam
Csillagromboló Kombány
Mivel bármelyik verseny
Mivel bármelyik verseny lehet az utolsó, ezért tessék a hangszálak megrezegtetésével örülni minden látványos pedálfordulatnak és rekedtségbe torkollani a nap végére.
Ha valakinek van rá érkezése, jó lenne egy tájékoztató plakátot(néhány mondatos leírás a versenyszámokról) összedobni, ami alapján a sportot kevésbé ismerő látogatók képbe tehetik magukat, hogy mit látnak.
Segítségek:
http://velodrom.hu/wiki/doku.php/verseny_tipusok
http://www.bringawiki.hu/index.php/Pályakerékpár
http://dhorvath.freeweb.hu/bringawiki/alaprajz_vonalakkal.jpg
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
a plakát nagyon jó
a plakát nagyon jó ötlet.
ha vkinek van rá ideje, én nagyon örülnék neki ha meg tudnátok csinálni.nekem erre tuti nem lesz időm:-/
ha egy készet át tudnátok küldeni, akkor kinyomtatom és kitesszük mindkét napon.
köszi az ötletet!
Ákos ;o)
Egyéb jelentkező híján,
Egyéb jelentkező híján, összedobtam egy minimalistát. Még nem csináltam ilyesmit, ha valami nem jó vagy hülyeség van benne, szóljatok.
A3-as:
http://dhorvath.freeweb.hu/bringawiki/infoplakat/milli_info_plakat.odt
http://dhorvath.freeweb.hu/bringawiki/infoplakat/milli_info_plakat.pdf
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
A pdf bugos! bonnie
A pdf bugos!
bonnie
Hogyan bugos? Nekem nincs
Hogyan bugos? Nekem nincs vele gond. Mivel nézed?
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
firefox 3.0.13 azt írja,
firefox 3.0.13
azt írja, hogy nem pdf- fel kezdődik.
upd: most jó!
bonnie
Köszi szépen a
Köszi szépen a segítséget!
Kinyomtattam, holnap ki is teszem mind a tízet.
Mégeccer köszi!!!!
Ákos ;o)
ps.:kama3 tervez online közvetítést, ezért remélem majd tudjátok követni az eseményeket a távolból.
Lesz wifi?
Lesz wifi?
Az faca
Az faca lenne!!
------------
Life is Random
Részemről a szerencse.
Részemről a szerencse. Bárcsak többet tudnék segíteni. Már hogy tíz? Kinyomtattál 10db A3-ast? Mert annyira azért nem jó, még a szövegen meg a formán is csiszolni kéne :)
Nézzük majd a közvetítést. A tourt is együtt néztük mindig a fiammal és elmagyaráztam amit nem értett. Mivel lassan 4 hónapos lesz, most már ideje megismerkednie a pályakerékpárral meg a Millivel is :)
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Így is sokat segítettél,
Így is sokat segítettél, most is meg tavaly is amikor jöttetek, ezek szerint már akkor is hárman:))
remélem élvezitek a közvetítést.
elég mókás h az amatőr számnál a rendezőség fele bringára pattanik:DDD
és gratulálok a picúr megfelelő bringás neveléséhez.
Sok vidámságot holnapra is,
Ákos ;o)
sajnos nem fogok ráérni
sajnos nem fogok ráérni :(
------------
Life is Random
Már aggódtam, hogy végül
Már aggódtam, hogy végül nem is lesz. (Lásd a közleményt a http://velodrom.hu -n.)
Menő a flyer!
www.gruppetto.hu
1 db. segitő kéz
1 db. segitő kéz felajánlva.
dankesőn! és örök
dankesőn!
és örök hála.
ha tudsz ma gyere ki du. 6-ra, ott beszélünk meg mindent.
engem el tudtok érni a hetven-hétnullaegy-2852-es számon.
;o)
Mi lett a másik kezeddel,
Mi lett a másik kezeddel, Pedál Úr?
;)
bonnie
Ákos: tudom, Ágó hivott
Ákos: tudom, Ágó hivott tegnap.
Bonnie: megharapta a kerékpárom, szóval jelenleg üzemen kivül van :P
Jaj, miért a kezeddel
Jaj, miért a kezeddel eteted? ;)
Az enyémet motorcsónak harapta meg, uh együttérzek.
bonnie
jobbulást annak a másik
jobbulást annak a másik kéznek!
köszi szépen, akkor délután kint talizunk.
Bárkimás, aki tudna jonni segiteni:
ma délutan 6-kor tali a millin.
mindent megbeszelunk.
;o)
Küldenél egy memót a
Küldenél egy memót a tegnapiról? Én nem tudtam ott lenni, de nyugodtan osszatok be valahová.
__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...
bocsi de memóra nem
bocsi de memóra nem volt/van időm.
Holnap 7 felé van találkozó, akkor mindent elmondok szóban.
Megnézzük hányan vagyunk, és szétosztjuk a a feladatokat.
kék eget, sok napsütést a hétvégére,
Ákos ;o)
fájó szívvel, de ezt most
fájó szívvel, de ezt most kihagyom :(
HAJRÁ!!
garantálhatom, hogy ott
garantálhatom, hogy ott leszek :-) kik lesznek a standup-osok? :D (nyugi, nem csak azok miatt jövök :-) )
----
Ha egy ALPHA montival messziről jön/mögötted lefékez/véletlenül neked megy/elnézést kér Tőled/ismer Téged, és Rád köszön egy (nap)szemüveges srác, it's Me.
"I want to ride my bicycle, so don't stop me now." :D
http://www.youtube.com/user/Oleever07
a standup a right said fred
a standup a right said fred egyik száma ami a dobogón álló versenyzőknek szól eredményhirdetéskor, mi meg marhára élvezzük:)
Kama3 meg egy hős h ott áll a kamera mögött egész álló nap. nem is értem h bírja...
Köszi mindenkinek aki kijött, szurkolt, és segített!
Ákos ;o)
köszi az információt :-)
köszi az információt :-) amúgy meg nincs mit :-)
1 kérdés: nem kéne egy ilyen "összesítő" blog olyan fotókról meg videókról, amiket a Pálya OB-ról készítettek?/készítettetek? mert akkor csinálok egy ilyen blogot, ha szükséges :-)
----
Ha egy ALPHA montival messziről jön/mögötted lefékez/véletlenül neked megy/elnézést kér Tőled/ismer Téged, és Rád köszön egy (nap)szemüveges srác, it's Me.
"I want to ride my bicycle, so don't stop me now." :D
http://www.youtube.com/user/Oleever07
De, jó lenne az egészet
De, jó lenne az egészet együtt látni. (A régebbi versenyekkel együtt :P)
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
oké, akkor máris
oké, akkor máris elkészítem, aztán küldhetitek a linkeket, amiben a fotók, videók vannak :-)
----
Ha egy ALPHA montival messziről jön/mögötted lefékez/véletlenül neked megy/elnézést kér Tőled/ismer Téged, és Rád köszön egy (nap)szemüveges srác, it's Me.
"I want to ride my bicycle, so don't stop me now." :D
http://www.youtube.com/user/Oleever07
Akkor most már tényleg
Akkor most már tényleg kénytelen leszek a tavalyi képeket is feltölteni valahova :)
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
inkább a mostaniakat :-) a
inkább a mostaniakat :-) a régebbi képeknek Te készíts blogot :-)
----
Ha egy ALPHA montival messziről jön/mögötted lefékez/véletlenül neked megy/elnézést kér Tőled/ismer Téged, és Rád köszön egy (nap)szemüveges srác, it's Me.
"I want to ride my bicycle, so don't stop me now." :D
http://www.youtube.com/user/Oleever07
Egyelőre elvagyok a
Egyelőre elvagyok a bringawikivel, de majd jó lenne egy minden ilyesmit összegyűjtő oldal. Bár nem tudom hol lenne hozzá akkora ingyen tárhely.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
http://www.velodrom.hu/ Boci
http://www.velodrom.hu/
Boci
----------
MK-Belváros
...akrat icob, icoB
3:-O
Úgy értem az összes
Úgy értem az összes képet meg videót.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!