Elöljáróban, a régi csacska mondások:

"Mit néző'? Nem vagy te intéző!"
"Ne nézzél rám olyan bután, nem vagyok én propán-bután!"

Egészen véletlenül akadt meg a szemem tegnap a BBC legújabb történelmi lágy-porn drámáján, A Tudorok-on.

Phű! Forró, egészen dunsztos, gőzölgő ágy és istálló jelenetek vannak benne, az biztos. Akit viszont a történelmi rész érdekel, az jobb, ha elővesz róla egy könyvet.

S lehetőleg ne vonják el figyelmét róla abban se ilyen képek:

http://tv.yahoo.com/show/37709/photos/2

Szóval, a blogot nem csak erre az egy kaptafára készült TV vagy film látványosságra szántam, hanem általában mindenre amit te nézöl.

(A "mit hallgatol" c. blog nyomán, annak elismerésével.)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Wilika képe

Amikor még TV-ztem (3-4

Amikor még TV-ztem (3-4 éve) akkor Discoveryn az Állítólag-ot :D
Amíg otthon laktam és egy gépünk volt és az is a nappaliban a TV közelében, addig a Barátok köztet is akaratlanul. :)

Most legfeljebb azt amit az "ár" hoz.
Family Guy rajzfilmsorozat. :)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Family_Guy
_____________________________
http://wilika.hu

2
tatabike képe

Hehe, most én vagyok így a

Hehe, most én vagyok így a Barátok közt-tel, mikor otthon gépezek. Muszáj hallgatnom, nézni nem annyira, de odakukkant az ember önkéntelenül is...

tatabike - http://gipszdesign.extra.hu

A hiányzó tudást nyers erővel pótolom.

3
Hotyhogy képe

"...azt amit az "ár" hoz."

"...azt amit az "ár" hoz."

Szinte soha nem nézem meg előre a műsort az újságban. Egy-egy műsorajánló elkapja a figyelmemet, s ha emlékszem és van időm, megnézem azt a műsort.

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

4
dorcssa képe

Hát, főként sorozatokat,

Hát, főként sorozatokat, azon belül is sci-fi a nyerő. Csak egy pár a kedvenceim közül(soknak már vége, vagy utolsó évada lesz-van): csillagkapu, atlantis, battlestar galactica, 4400, enterprise, doctor who, firefly, babylon5, farscape. Azért van egy kettő más műfajból is: bones, prison break..a 24 ugyan nem kedvenc, és most szüneteltetem is, de azért már két évadot abból is láttam.

Persze vannak már sorik is amiket nézek, vagy nézni fogok, a sci-fik közül viszont ezeket szeretem a legjobban. Filmeket manapság csak moziban, kb két-háromhavonta, a sorozatok jobban vonzanak.

szerk: gondolom mondanom sem kell, hogy nem tévében, tévét be sem kapcsolom, felőlem akár le is mondhatnánk az előfizetést.

'One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them'

5
Hotyhogy képe

Eltérünk! ;-) Ha éppen

Eltérünk! ;-)

Ha éppen elkapom, megnézek egy-egy filmet. Ezekben nincs neon csöves vívás, sem hegyes fülü, zöld, emberszabásu szörny, hanem inkább a CIA meg elnökök, meg cyber-bűnözők és gengszterek sumákságai.

Itt többnyire öltönyos emberek húznak elő kis méretű de nagyon sok lövetű fegyvereket.

Amikor ezek elkerülhetetlenül a padlóra kerülnek, akkor iszonyatos, majd negyedórás szabadfogásu verekedésbe kerül a hős.

Valahogy mindig, vagy egy vascsővel, vagy egy csákánnyal, vagy egy tűzoltó készülékkel stb. őneki sikerül bevinni a végső, drámai csapást.

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

6
Shag_Beckur képe

Babylon 5. Legjobb. Most

Babylon 5. Legjobb. Most nézem épp újra. BSG szintén jó, várom a befejezést.

Azonkívül Star Trek - The Original Series-t kezdtem el, szeretem a '60-as '70-es évek sci-fijeit.

Érdekes, hogy hogy képzelték el a jövőt, a filmtrükkök a makettekkel, az akkori divat.

És ne felejtsük, hogy a Star Trek - TOS már 45 éves, de még mindíg nagyon ottvan. Mint Elvis vagy a Beatles!

7
Hotyhogy képe

Tegnap láttam ezt a King

Tegnap láttam ezt a King Kong-ot:

http://www.imdb.com/title/tt0360717/

A trükkfelvételek elég jók voltak, de még mindig bosszantón valószerűtlenek néhány jelenetben.

Rémisztő lehet kisebb gyerekeknek, és nem is ajánlott, míg felnőtteknek kissé elcsépelt lehet a mese különben szép tanulsága.

No, jó, nem minden felnőttnek, mert a felnőtt-állománynak egy bizonyos fele talán eltöröl kis csipke-zsebkendőkkel kibuggyanó könnycseppeket...

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

8
pata képe

Star Trekből kedvencem a

Star Trekből kedvencem a Voyager, és a TNG.

Amit még meg szoktam nézni, az a Simpson család és a South Park.

TV-m nincs, kiveszem DVD-n.

9
Wilika képe

Amúgy a doktorház és a

Amúgy a doktorház és a születettfeleségek örök seb marad a szívemben:
1. Doktorház:
Sosem értettem, hogy hetente egy estére hova tűnik a MSN-ről a női lakosság.

2. Születettf.
Kertibuli, isten háta mögött, a dunaparton, háború idején épült kis nyaralóházikó hatalmas kertjében.
Épp tüzet gyújtok, mikor látom, hogy eltűnt mindenki. Hol a halálba lehetnek? Betévedek a házikóba, régi fadobozos TV (fél órával előbb bekapcsolták, hogy legyen képe), tetején egyik lány ül, kezében az antennával egyensúlyozva, és még a fiúk is (!) bent vannak és nézik a Született feleségeket...
(Azon meg már szinte meg sem lepődtem, hogy amikor diadalmasan felkiáltottunk, hogy Tüzet csináltunk!!! akkor láttuk, hogy a lányok a farönkre kirakott CD-lejátszót állják körül összekapaszkodva, ringatózva, az emberektől a tábortüzet énekelve... haver reakcióként csalódottan rávizelt a tűzre)

3.Punxnotdead
_____________________________
http://wilika.hu

10
tatabike képe

Nohát, ez a született

Nohát, ez a született feleségek az mekkora egy tré már... Még ha jó nők lennének benne, de hát, hagyjuk. Olyan mint a Keksz és nyújork, oda már egy kamposorrú banya is befért...

tatabike - http://gipszdesign.extra.hu

A hiányzó tudást nyers erővel pótolom.

11
mcysh képe

The Big Bang Theory Szerk.:

The Big Bang Theory

Szerk.: Ja, ha régebbieket is lehet:
Riget
Angels in America
Ezeket kb. évente megnézem.

A biciklis sorozatokból pedig természetesen a Macaframa, meg Lucas Brunelle videói.

===
bácsi a biciklin

12
ghilea képe

Mezzot minden mennyiségben.

Mezzot minden mennyiségben. Filmeket nagyon-nagyon szelektálva, tvben csak akkor, ha hazalátogatok és családi program megnézni valamit, sorozatokat egyáltalán nem.
(ellenben színházak és koncerttermek lelkes látogatója vagyok :) azt nézöm :) )

13
gyorkos képe

Amikor itthon vagyok

Amikor itthon vagyok jóformán csak netezek. Azért esténként megnézem a hiradókat a csigatévén és a retekklubon és vasárnap a Naplót. Amikor nem vagyok netközelben próbálok színvonalasabb filmeket, sorozatokat keresni, de ha semmit sem találok, akkor inkább be sem kapcsolom.
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)

Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73

14
Hotyhogy képe

+1 :) "...inkább be sem

+1 :)

"...inkább be sem kapcsolom."

Van egy hirtelen jött találmányom. Perselyes TV.

Szegényeknek bekapcsoláskor kellene bedobni egy érmét, hogy jól meggondolják, mi szegényíti el őket, és hogy ha nincs egy garasuk se, akkor ne tévézzenek, hanem menjenek inkább el dolgozni, keresni egyet.

Gazdagoknak viszont kikapcsoláskor kellene bedobni egy pénzt, hogy jó sokszor ösztönözve legyenek arra, s hogy ne henyéljenek, és ily takarékosságukkal is gyarapodjanak tovább!

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

15
kare777 képe

(A "mit hallgatol" c. blog

(A "mit hallgatol" c. blog nyomán, annak elismerésével.) (ez jól esett)

A szárnyas fejvadászt készítettem a DVDbe

16
Hotyhogy képe

:) Eszembe jutott még "Mit

:)

Eszembe jutott még "Mit Tapintol?", "Mit Szagolol?" és "Mit Ízlelöl?" című blogok megnyitása is, de félek, hogy ezek sikamlós, mély dolgok tárgyalásába torkollnának... ;-)
_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

17
zenmacska képe

+1 :) "Never underestimate

+1 :)
"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

18
gyorkos képe

Istenem mekkora film és

Istenem mekkora film és milyen fantasztikus zene! Ridley Scott for ever!
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)

Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73

19
Drody képe

Televíziónk nincs, mert

Televíziónk nincs, mert minek. Dvd-n szoktunk filmet nézni, leggyakrabban sci-fit, de néha becsúszik egy-egy bárgyú, ámbárde vicces alkotás (Amerikai pite pl.).

Jellemzően inkább könyveket fogyasztunk. (Mit olvasol topik?)

........................
Formaharc és sci-fi.

20
tatabike képe

"Televíziónk nincs, mert

"Televíziónk nincs, mert minek. Dvd-n szoktunk filmet nézni, ", az érdekes, ilyen hordozható DVD 15 centis LCD-vel...?:) Ha tévétek nincs...:)

tatabike - http://gipszdesign.extra.hu

A hiányzó tudást nyers erővel pótolom.

21
Drody képe

Laptop. :-) Nem egy

Laptop. :-) Nem egy mozifeeling, de nekünk jó.

........................
Formaharc és sci-fi.

22
kare777 képe

Jellemzően inkább

Jellemzően inkább könyveket fogyasztunk. (Mit olvasol topik?)

Itt a lehetőshag, ragmeg
és akkor eliskezdem: Az ősforrás /Ayn Rand/

23
Tomacher képe

- House MD: Nagy arc, és

- House MD:
Nagy arc, és sokak szerint hasonlítunk :-DD
- NCIS: Van 2 nagyon jól megformált karakter, csak miattuk nézem :-)

Ezen kívül sportot szoktam, nagy részt (Keróverseny, MotoGP, F1)

Tomi.

24
tatabike képe

Én a Prison Break-et

Én a Prison Break-et fogyasztom, de csakis eredeti hanggal (mostanában nagyon tré a magyar szinkron, úgy vettem észre), meg a Supernaturalt, szintén eredeti nyelven (mer' ennek is elcseszték a szinkronját). Nem vagyok perfekt angolos, ezért kicsit rásegítek magyar felirattal. PB negyedik évad már elindult a Fox tévén, két részt meg is néztem, nagyon jó, tartják a színvonalat meg a stílust. Néha megnézem a reteken a CSI:Miami-t, azt csíptem, régen még feliratokat is szerkesztettem az első évadhoz, csak időhiány miatt abahagytam. Az ős-helyszínelők, (Las Vegas) meg kezd elhülyülni, egyre elvontabb részek vannak, a CSI:New York-ot megnézem, ha véletlenül belefutok, abban meg jók a színészek. A Diszkóveri, Nesönel Dzsiógrefik, Spektrum és tsai meg jöhet dömperszámra, ott mindent hajlandó vagyok tátott szájjal (persze, ha asszony nincs otthon, vagy nem néz épp tévét). Ha egyik sem, akkor DVD, és általában horror.

tatabike - http://gipszdesign.extra.hu

A hiányzó tudást nyers erővel pótolom.

25
Drody képe

Baszki mennyit tv-zel egy

Baszki mennyit tv-zel egy nap? :-P

........................
Formaharc és sci-fi.

26
tatabike képe

Baszki, keveset...:) Ezek

Baszki, keveset...:)

Ezek egy héten egyszer vannak, úgyhogy nem sokat tévézek. Hétvégén meg inkább az agytágítós csatikat nézem... a horrort meg kéthetente, havonta...

tatabike - http://gipszdesign.extra.hu

A hiányzó tudást nyers erővel pótolom.

27
Hotyhogy képe

A magyarra szinkronizált

A magyarra szinkronizált filmek csapnivalóan rosszak, hacsak nem ugyanazok eredeti nyelvükön is. Én azt hiszem, hogy a magyar szinkronizálás a legrosszabb a világon, bár ez a dolog nemigen terjedt el mindenhol.

Affektáló, nyafogó hanghordozásu és mesterkélt, ripacs színésznők és színészek élnek meg ebből az alantas eljárásból.

Miért mondom, hogy alantas? Mert ez elveszi a rendes és értékes művészfilmek savát-borsát, az eredeti színészek eredeti hangját.

Ez megfosztja a nyelvet ismerők vagy megismerni vágyó nézőket az eredeti film teljes élvezetétől. A visszajátszós video és DVD korában még a lassan olvasó, a nyelvet nem értő nézők se maradhatnak le a feliratos szöveg és a film megértéséről.

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

28
vaandor képe

És azt senki nem említi,

És azt senki nem említi, hogy újra megy a DALLAS?! :-)

Én amúgy néha egy esti film is, meg (ha belefutok) akkor Csillagkapu, House, Hősök, NCIS, (bármilyen) Helyszínelők, Numb3rs.

Discovery: 'Állítólag', de egyre ritkábban jön szembe (számomra) új rész.
Jóbarátok, mikor adták.

29
Hotyhogy képe

DALLAS?! Sorozatot nem

DALLAS?!

Sorozatot nem nézek, csak elvétve, társaságban, udvariasságból. Dundi Valentínát láttam egy fél tucatszor, ami kb 3%-a az egésznek. Hallomásból tudom, hogy vagy kétszáz részes volt ez az óccsó venezuelai vagy miféle sorozat.

Legutóbb viszont egy egészen egyszerű és bájos Német sorozat pár részét láttam a magyar TV-ben. Egy kolostor és a benne élő apácák változatos epizódjait. Én jó szemmel nézek az apácákra. Kívánom, hogy te is a jóval nézz rájuk! ;-)

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

30
dorcssa képe

Dundi Valentínát láttam

Dundi Valentínát láttam egy fél tucatszor, ami kb 3%-a az egésznek. Hallomásból tudom, hogy vagy kétszáz részes volt ez az óccsó venezuelai vagy miféle sorozat.

Nagy műfaji különbség van a szappanopera és a sorozat között. A szappanopera ún. napi sorozat(amilyen a barátok közt is), erre szokták mondani, hogy nem baj ha kihagysz egy egész hetet, nem halad sokat a történet. Átalában nyálas klisékre épít, és nincsenek nagy műfaji különbségek, mindegyikben ugyanaz az alapszitu. Nagyon elterjedt Dél-Amerikában, ahol akár több száz ilyen vackot is gyártanak egy évben, megkockáztatom ezt akár egyedül Brazília is kitermeli.

Ezzel szemben áll a heti sorozat, amiből mindig meghatározott számút készítenek egy-egy szezonban, ez lehet főszezon(ősztől tavaszig), és léteznek az ún midseason sorozatok, amik a nyári uborkaszezont hivatottak kitölteni. Előbbieknél általában kb 20 részt gyártanak egy szezonra(de ez ingadozhat, és az írósztrájk is betett tavaly), a midseasonnál ez a szám kevesebb, általában a fele. 12-14 epizódszám első évados sorozattal is megtörténhet, ha nem váltja be a nézettségi reményeket és évad közepén lelövik. Ezen sorozatok nagy része az USA-ból jön, de ilyen stílusú a brit sorozatkészítés is. A többi Ny. Eu-i ország is gyárt sorozatokat persze, de ezekből sokkal kevesebb éri el a nemzetközi szintet, (itthonra néhány német sorozat szokott még beszivárogni, amik szintén inkább az amerikai sorozatkészítéshez állnak közel, csak még érződik a tévés gagyiság). A mostani high-concept sorozatok nagyban különböznek a 90-es évek tévés szinvonalától, a látvány és kamerakezelés inkább hasonlít egy filmhez (lásd 24, lost, vagy dr. house), és ma már sokkal többen be merik vállalni a tematikus sorozatot, miel a felvevőkészülékek elterjedtsége miatt ha kihagy az ember egy részt, meg tudja nézni utólag, így nem romlik a nézettség szignifikánsan, életben tartva a sorozatot. Nem véletlen, hogy egy 24-nek már a 7. évada jön, amit talán nem kell elmagyaráznom miről szól(ha mégis, szívesen teszem). Az epizodikusság is megmaradt, de manapság inkább a nyomozós és kórházsorozatokra jellemző(na meg a sitcomokra, na azokat nagyon nem szeretem). Ezek fényében nem csoda, hogy azok akik eddig nagy filmfogyasztók voltak, esetleg átpártolnak a tematikus sorozatokra, hisz tulajdonképpen felfoghatjuk őket egy hosszabban kifejtett filmnek, ahol jobban be lehet mutatni a szereplőket, kisebb kitérőket tenni, és szépen kifejteni a főszálat. Amíg nem fedeztem fel az internetet, sok filmet néztem, ma már szinte semmit, viszont annál több sorozatot. Bocs, ha kicsit hosszú voltam, de sorozatrajongóként kicsit elegem van abból, hogy olyan előítéletek fűződnek a mai sorozatokhoz, amit a 80-as, 90-es évek sorozatai érdemelnek inkább. Sokan még ma is lealacsonyítónak tekintik a sorozatnézést, pedig azért nagyon sok olyan sorozat létezik manapság, amik teljesen más színvonalon futnak, mint egy vetélkedő, szappanopera, vagy esetleg egy valóságshow.

'One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them'

31
Hotyhogy képe

Felkészültséged

Felkészültséged árnyékba helyezett engem! :D

A sitcom műfaj engem is azonnali és heves táv-nyomógombozásra sarkall. Valahogy túl bezárt, egy szobában, egy konyhában játszódó vacak mindegyik. Nincs egyetlen utca jelenet bennük, ahol a néző is beszívhatna egy tödőnyi friss lélegzetet.

Ezért nem rajongok a színházért se. Tompán kongó színpad, papírmasé díszletek, ripacs hanghordozás és poénok, pont olyan mint a Friends-ben, ami ugyanaz lehet, mint az itt emlegetett Barátok.

Nem voltál hosszú, és tanulságos az, amit írtál. Igazad van, nem lehet minden sorozatot egy kalap alá venni. Nem is volt az a szándékomban, csak elmulasztottam kifejteni az én pontos állásfoglalásomat.

Bizonyos, hogy Maigret, Columbo, meg hasonló nyomozó sorozatok elég szórakoztatók voltak számomra, hogy élvezzem őket annak idején. Roger Moore és Tony Curtis is izgalmas kaland sorozatokban játszottak, emlékszem.

A Monte Cristo Grófját is élveztem, úgy szintén a Forsyte Saga-t, sőt, a Tenkes Kapitányát is, nagyon-nagyon régen!

Véleményed, miszerint sokan lealacsonyítónak tekintik a sorozat nézést, egyetemes lehet. Ennek okait én abban is látom, hogy sorozatokat követni csak az ér rá, akinek nem jön közbe munka, vagy más hasznos elfoglaltság.

Aki rendszertelenül kerül a TV elé, annak haszontalan a sorozat, mert részekben lát valamit, s úgy elfecsérelni látszik az idejét, mert soha nem tudja meg, mi lett a folytatás vagy a végkifejlet.

Én pedig magam nem csepülüm soha mások szórakozását, azt, amiben örömöt találnak. Ahogy látod, én is találtam örömöt sorozatban már, s lehet, hogy fogok is még. Csak én nem keresem, nem megyek annak elébe. Majd ha az keveredik az én utamba! :D

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

32
kelsey képe

egész nap dr houset

egész nap dr houset néztem, megint.

mert jó.

nameg, mert jobb dolgom nem igazán akadott.

33
addisz képe

Itt őszinte leszek,

Itt őszinte leszek, veletek: rajongok a kórházsorozatokért... Vészhelyzet, Dr. House, Agykontroll, Grace Klinika... Titokban mindig agysebész akartam lenni, csak nem bírom a vért :).
Amúgy meg a Twin Peaks volt a nagy kedvenc sorozatom, de már nem vetítik. Amit meg igen, azt már láttam.
________________________________________
tekerek tovább - addisz

34
Hotyhogy képe

Dolgozz ki egy műtéti

Dolgozz ki egy műtéti eljárást ahol az ápoló lecsapolja a vért amíg te fölkészülsz az előtérben. Utána visszatölti, de akkor már kiléptél és a kesztyűdet húzod le.

Én szörnyűlködöm ilyen műsornál, pedig tudom, Heinz paradicsomszósz lehet benne a vér.

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

35
Hotyhogy képe

Orvosi drámák

Orvosi drámák megbetegíthetik az azokat nézőket.

http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/2711035/Television-medical-shows-...

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

36
dobermann képe

Twin Peaks valóban jó

Twin Peaks valóban jó volt,bár még nem találkoztam olyannal,aki ne másként értelmezte volna,főleg a végét! Amugy meg Torrente összes :D

Tradicio és Minőség! 1954-ota :D

37
flyerz képe

How I met your mother One

How I met your mother
One Tree Hill
Californication
It crowd
Two and a half men

egyszerű lazítós amerikai filmek, amiknek előre tudom a végét, de azért megnézem, hogy hogy kerülünk oda: )

tv-ben néha hetihetes, fábry már gusztustalan szerintem.
ha lent vagyok és épp senki nem nézi a tv-t akkor berakok egy jóbarátok vagy joey dvd-t és hallgatom

38
slow_rider ® képe

"ne nézzé, kérdezzé

"ne nézzé, kérdezzé !!!"
itthon nincs adás, TV három is, kikötötte a júpíszi a hekkelést, érdekes, senkinek sem hiányzik, az olimpiát is a kossuth rádión hallgattam vízparton, filmeket a gépen nézünk, vagy moziban, sorozatoktól, reklámoktól idegrohamot kapok, ami mondjuk hiányzik az a spektrum, discovery, NG, animal planet, mezzo.

túléljük.

(ja, meg a HUSTLER... :)

drunk-and-ride-and-rock-and-roll, pappa-pappa-rapáááj !!!

39
Hotyhogy képe

"...az olimpiát is a

"...az olimpiát is a kossuth rádión hallgattam..."

Sport. Foci. Nagyritkán odanézek. Nem bírom, amikor belő egy gólt a csatár, ráközelít a kamera, aztán pont akkor egy nagyot köp. Miért kell köpködni?

Zene. Nagy ritkán adnak érdekes zongora sorozatot, például Bach műveivel, különböző művészekkel. Vagy orgona zenét adnak, különböző templomokból.

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

40
Hedgehog képe

Egy sima antennakabel veget

Egy sima antennakabel veget megblankoltam 10cm hosszan. Olyan eros a jel a lakas egy pontjan, hogy siman fogom a National Geographic-tol a CN/TCM-en at a BBC-t stb. Igaz nemely adas kicsit szemcses es, ha fuj a szel, vagy esik az eso, akkor nem mindegyik jon be rendesen, de a "kajalos-olvasgatos-TVzos"-combo igenyemet boven kielegiti.

Kiralyi TV-t pedig neten szoktam online (M2-n neha jo filmek)

Amugy meg, ezugyben internet az en egyik baratom:
SG1, SGA, Eureka
(habar a SG1/SGA osszes reszet lattam mar, igy ezeket valojaban mar nem nezem)
www.filmklik.hu (tobb ingyenes-, es kiserleti film letoltheto)
Neha par, mar latott klasszikus, leertekelt DVD-n valami hangar-aruhazban (raerek). ...marmint nem ott nezem, hanem ott veszem meg.

Ritkan mozi. Altalaban olyan filmek miatt, amirol tudom, hogy az eletben nem adjak ki nalunk DVD-n.
Es neha tiszteletbol mozi, az olyan nagy filmeknek, amik nem elvezhetoek otthon (marmint az en otthonomban).

Süni
www.fabiano.hu

41
Hotyhogy képe

Érdekelne ez a BBC vétel

Érdekelne ez a BBC vétel Budapesten.

Első sorban híreket nézök én is.

Ezt követi rangsorolásban a dokumentum műsorok. Történelmi, háborús, életrajzi, tudományos, stb. Az utóbbi alfaj engem sokszor kiborít.

Reklámok szakítják meg minduntalan. A narrátor érdekfeszítő kérdéseket tesz fel, egyre csak ismételve, amikre én egyre csak várom a választ.

Szinte várom már, hogy a műsor tárgya, ez meg ez az elmélet téves lesz. Amikor végül a narrátor kijelenti, hogy téves, az a beteljesülés mégis teljesen lelomboz.

Két órát vesztegettem egy sekélyes, az emberi értelmet sértegető, a végére teljesen ellaposodó, silány műsorra.

A szélesvásznú, megrengető hangerejű mozinál nincs jobb. Az az igazi. Semmi nem fogja kiszorítani azt. Főleg az érzés miatt, amit egy férfiember érez amikor egy jó film után, átszellemülten kilép az utcára.

Én kb. húsz centivel vagyok mindig magasabb, és a mellkasom is pont annyival bővül, amikor Arnold vagy Bruce tettei élnek bennem. Ez persze visszazsugorodik amikor másnap reggel a borotválkozó tükrömben meglátom magamat! :)

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

42
slow_rider ® képe

a piszkos tizenkettőt

a piszkos tizenkettőt néztük moziban a nyolcvanas évek közepén, és mikor jöttünk kifelé, MINDENKI csodálkozva nézett rám, mert pont ÚGY néztem ki mint a főhősök, felnyírt tüsi haj, military szerkó, akkor az volt a menő, akkoriban történt az is, hogy előre köszönt egy katonatiszt, meg hogy a cseh rendőrök felfigyeltek rám, és jól megvertek mikor rájöttek, hogy magyar vagyok...

drunk-and-ride-and-rock-and-roll, pappa-pappa-rapáááj !!!

43
Hotyhogy képe

"...a cseh rendőrök

"...a cseh rendőrök felfigyeltek rám, és jól megvertek mikor rájöttek, hogy magyar vagyok..."

Most mar bocsanotot kertek a magyarok, ugy hogy mehetsz nyugodtan Pragaba, nem kell felned. Bar, en nem garantalhatok semmit! ;-)

http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2008/08/21/hiller-istvan-bocsanato...

_________________

Hotyhogy?!

Feketeöves szakács

44
lord képe

tévét soha, nálam is

tévét soha, nálam is torrent összes :)

film: 90%-ban dokumentum, a maradék ismeretterjesztő

sorozat: (csakis a dorcssa-féle definíció szerint) Róma, Weeds. a Rómát sokszor. belehalok, hogy nem folytatják.

45
. képe

Chris Hoyt kihívják egy

Chris Hoyt kihívják egy utcai versenyre Beijingben, a város legrosszabb biciklijével

http://www.youtube.com/watch?v=ztyCLijfVBU&NR=1

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!

46
. képe

Wax or

Wax or shave?
http://www.youtube.com/watch?v=vfRT9n1hdsI

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!

47
. képe

Chris Hoy skid verseny

Chris Hoy skid verseny közben:
http://www.youtube.com/watch?v=mDThbgvMQZI

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!

48
. képe

Hoy 4 perces trackstand

Hoy 4 perces trackstand után elveszti a futamot:
http://www.youtube.com/watch?v=rcEF2GyBR_Q

Nem rokonom Hoy, de minden youtube pályavideón rajta van :)

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!

49
. képe

Stéher

Stéher közúton
http://www.youtube.com/watch?v=F8_qfwh5Klk

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!

50
. képe

Tom Waits & Iggy Pop -

Tom Waits & Iggy Pop - Coffee and Cigarettes
http://www.youtube.com/watch?v=K6Mw6b1T50U

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!

51
Hotyhogy képe

Ez egészen érdekes,

Ez egészen érdekes, bicajos téma, elkaptam az utóbbi epizódját véletlen.

http://www.bbc.co.uk/programmes/b00t69gd

52
Hotyhogy képe

Ezt néztöm. Hát ez

Ezt néztöm. Hát ez elbűvölő.

Nyugati embör vagyok. De nagy kedvem vóna odamenni egy 1970-es Ford Capri-val, míg kilátszana a mandzsettám alól a Bulova karórám! Fakutyát bérelnék, száz Dollár készpénzér! Hogy mindenki engem irigyeljen!

A baj csupán az, hogy sose vold Ford Caprim, se Bulova karórám, és sose fakutyáztam még életemben. És sose volt még száz Dollárom se, készpénzben. :D

http://www.youtube.com/watch?v=qQMKN7Q01f0

53
monster képe

00:19-nél a

00:19-nél a teherszállító tricikli klassz! Ahogy a csaj karjelzéssel megy balrakanyarodva a szembesávban!
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós

54
Hotyhogy képe

Tenap neztom egy filmet a

Tenap neztom egy filmet a moziba. Rettenetesen szar volt, teljesen kiabrandito. Hollywood daralt lohus termeke.

A Good Day to Die Hard jelenetei Moszkvaban hirtelen es megmagyarazatlanul Budapest helyszineire valtottak idonkent. A Lomonoszov Egyetem tornya tunt fel egyszer, majd a Fovamhaz cum Marx Karoly egyetem epulete.

A Kalinyin sugarut hirtelen pesti rakpartta valtozott, majd Duna hidak kepe ugrott be. A Madach ter meg a Parizsi udvar is szerepelt.

Mindez az olcso trukk hamisitokka teszi a filmipari koklereket es eltantoritja az embereket a moziba jarastol. Szerintem olyanok mint a lohusos hustermek hamisitok.

Most mar csak az kellene, hogy a draga munkaberu Bruce Willist is gumibol csinaljak meg es hidraulikaval mozgassak azt mint a dinoszauruszokat. Az harom Dollar kilencven lenne csak orankent, ami lemegy kettore ha a budai varban veszik fel Washington helyett.

Az olcso szar filmek melypontja erkezett el es en most mar szarok a mozijukra, Bruce Willis meg nehezen hal meg, jarokerettel fog menni kilencven evesen es lovoldozni fog, kiesik kozben a mufoga, ez obszcen!

55
Shag_Beckur képe

Nem tudom, hogy emiatt miért

Nem tudom, hogy emiatt miért szar a DH5, mostanában mindenki pocskondiázza. Az első 4 rész se volt a filmművészet csúcsa.

Mindenesetre nem akarlak elkeseríteni, de amit a vásznon látsz, azt régóta nem azon a helyszínen veszik fel, ahol.

http://www.youtube.com/watch?v=clnozSXyF4k

56
Hotyhogy képe

Azert szar mert szar. Mert

Azert szar mert szar. Mert olcso szar. Mert megtehetik. Valoban mesefilm, de megtehetik, mert a celkozonseg talan amerikai. Akiknek europa harom nap. Europa, de vicces! Sok kis orszag, mindenhol egy kulon nyelv. Es Moszkva az Budapest, es Bukarest az Varso, semmit mondo hidak meg epuletek.

De amerikai film Amerikaban, peldaul Manhattanben, miert nem a cairoi piramis latszik? Vagy az Eiffel torony? Mert nem tehetik meg. Az amerikai kozonseg kirohogne es nem nezne meg megegy filmet attol a rendezotol.

Az olcsosag beledaralt lohus. Es szar, es szar, es szar. Tiz eve nem voltam moziban, most megint eleg volt tiz evig. A piroska es a farkas barmelyik erdoben folveheto, ha csak fak latszanak. De akcio film Parizsban az nem jo a Big Bennel, sem a kinai nagyfal nem jo a berlini fallal. Mert az csalas, az az olcso szararus beledaralt lohusa. :-(

57
Shag_Beckur képe

Hát sajnos ilyen ez a

Hát sajnos ilyen ez a showbiznisz :( Akciófilmnél úgysem a valóság a lényeg, akkor meg inkább azt választják, ahol olcsóbban lehet forgatni.

Nem mellesleg anno az Evitát is itt vették fel, annak a története se igazán Mo-n játszódott.

Hirtelen keresés ezt dobta:
http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120124-a-8-leghiresebb-film-ami...

Egyébként egyre több filmet forgatnak az etyeki filmstúdióban is. Én ennek mondjuk örülök, kár, hogy nem kap nagyobb publicitást.

58
Hotyhogy képe

Igen tudom, asszem az is a

Igen tudom, asszem az is a Neprajzi muzeum aulajaban volt vagy hol. A Borne filmek is valahol Beirutban jatszodtak es a panorama felvetelekben ott volt a budai var kupolaja.

Ez most lehetseges mert Budapest most ismeretlen a nagyvilagban. A Vasfuggony moge szorult. A filmeket nezoknek nem ugrik be altalaban a helyszin, mert az a Vasfuggony mogotti ismeretlen helyszin.

Maradjon meg ez a filmesek szokasa? Nyugati "devizaert", "kemeny valutaert", filmezzenek a kis putyu-mutyo porfeszek Magyarorszagon, es az az allapot maradjon meg meg otven evig?

Vannak mar targyalasok... A Daimler-Benz fog odamenni... Mindenkinek lesz egy ingyen Mercedese. Export kolbaszt kapni az Inturistban, es abban nincs mocsing! De csak pult alol annak aki BM-es. Es lattam Bruce Willist! A Matyas pinceben huzta neki a primas.

Igen, a magyarok elete fol fog lendulni a nyugati befolyastol, es maris mindenki gazdagabb sok-sok Dollarral! Kadar elvtars szelleme el! :DDD

De nem el a buszkeseg, a vagyodas a valamikori egyedulallo szepsegu, folismerheto karakteru Budapest irant? Jobb az, ha jellegtelen es Moszkvaval osszekeverheto, csak hozzon a koldus nemzetnek Dollart? :-(((

59
monster képe

Ah, Néprajzi Múzeum aulája!

Ah, Néprajzi Múzeum aulája! 1984-ben ezt is Bp-n, forgatták, báli jelenetet a Néprajzi Múzeumban:
http://www.youtube.com/watch?v=MKNyTfVc5lc
Anna Karenina, Christopher Reeve-el Vronszkij szerepében.
Szegény Superman, állítólag ezen a forgatáson tanult meg lovagolni Magyarországon, ami erős hobbijává vált, 10 évvel később lovasbalesetben szenvedett gerincsérülésben bénult meg és kényszerült tolókocsiba.
A leglényegesebb azonban, hogy ebben a báli jelenetben én is szerepelek statisztaként.

60
Shag_Beckur képe

Sőt, ezt is Budapesten vették

Sőt, ezt is Budapesten vették fel :)

http://www.youtube.com/watch?v=KrAZH_WI0e8

61
kovácske képe

te ülsz a fotelba? :)

te ülsz a fotelba? :)

62
Shag_Beckur képe

Ha jol tudom nem :)

Ha jol tudom nem :)

63
chicoye képe

Jajj már, nehogy ezért ne

Jajj már, nehogy ezért ne menj moziba! :)

Gyorsan mutatok neked valamit, hátha visszajön a kedved, csak mozivásznon érdemes megnézni, vagy egy hatalmas lepény tévén:

http://www.youtube.com/watch?v=qp967YAAdNk

Ezt vagy 15 éve láttam tőlük, és szintén nagyon jó volt:

http://www.youtube.com/watch?v=XO1nSVy8q8I

64
kovácske képe

az elsőbe 0.28-nál felismerem

az elsőbe 0.28-nál felismerem a gellért hegyet:)

65
Hotyhogy képe

Csak siránkoztam, kedves.

Csak siránkoztam, kedves. Kiengedtem egy hisztit. Az értékes művészi mozifilm nekem mindig megmarad egy élvezni való műfajnak.

Most majd sorra veszek elmulasztott filmeket. De az üres mozi terem kiábrándító, hacsak nem kedvez mégis az, hogy senki tupírja nem tornyosul előttem. A szemkilopós pattogatott kukorica is undorító. Majdnem ugyanannyiba kerül mint az egész mozijegy. Hát még a kis üveg ital, ami kétszer többe kerül mint a kocsmai nagy üveg.

Megmondom mit fogok csináni. Otthon föltankolok kulacsba, megpattogatok egy zacskó közértest a serpenyőbe, oszt megyek kabát alól csemegézni meg szlopálni, majdnem ingyér. Ócsóbban megúszom mint fapados retúrt a pesti romkocsmákba, és még filmet is látok! :D

66
monster képe

A Bruce Willisék sok-sok

A Bruce Willisék sok-sok millió forintot hagytak itt ezért Magyarországon. Hetekig közlekedési lezárások voltak Bp-n. Egyszer magam is láttam a Hősök terén a Szépművészeti Múzeum előtt egy forgatáson. Isten tartsa meg szokásukat.

67
Hotyhogy képe

Es? Kaptal egy uveg ecetes

Es? Kaptal egy uveg ecetes uborkat is abbol a penzbol? Becsongetett hozzad a polgarmester es atnyujtotta, mint osztalekot?

68
monster képe

Sok mindent kaptam abból a

Sok mindent kaptam abból a pénzből. Budapesti költségvetés nagy kalapba került. 155millió forint.
http://www.metropol.hu/itthon/budapest/cikk/902010
Nem beszélve a rengeteg magyar filmes alvállalkozónak kifizetett lóvéról, a szállodaköltségekről, stb.

69
Shag_Beckur képe

+1

+1

70
Hotyhogy képe

Elfogadom azt, hogy a

Elfogadom azt, hogy a nemzetnek hasznos pénzbevételt hozott ez a filmforgatás. Mégis, bárcsak megértené itt egy valaki is a méltatlankodásomat és a bánatomat.

A nemzeti hozzáállás régi és örökösnek látszó állapotát tükrözik itt az érzelmek:

"Kis ország vagyunk. Kicsik vagyunk, függők vagyunk. Nagyok fogják a kezünket, és ők vesznek nekünk néha fagyit. Nekünk nincs és nem lehet önálló, egyenrangú arculatunk. Prostituáljuk magunkat egy kis nyugati pénzért."

Európa egyik régi és egyedülálló karakterű nagyvárosa, Budapest, és annak városképe, mint valami nemzeti hős színésznő az ő szép arcával, pénzért statisztál egy alárendelt, névtelen szerepben. Annyira rászorul a pénzre és nem képes önállóan és önnön érdeme szerint piacra vinni tehetségét.

A Vasfüggöny mögé szorult budapesti városkép ismeretlenné vált a nagyvilág számára hetven év alatt. Nincs jelentős turizmusa, és a földrajzi és építészeti értékei nem azonnal felismerhető világhíres képi látványok a jelen kor nyugati civilizációjának.

Ezért lehetséges az, hogy a Szabadság-híd sajátságos és ritka kecsességű csipkés szerkezetét és alakját pénzért engedik meg bele dolgozni egy rövid villanásra egy szürke ukrán képi fikcióba. Érdekesen, ilyen nem történhet meg a Brooklyn híd egyenlően felismerhető karakterű formájával.

Budapest városképének kulturális világpiaci előmozdításának érdemtelen, kisszerű és rossz módja nyilvánul meg ezzel. Más európai nagyvárosok fényes üzlet árkádjai sem jelenhetnek meg Hollywood filmjeiben mint névtelen fikciós moszkvai helyek, ahogy a ma trágyává rothasztott Párizsi udvar szerepelhetett abban a filmben.

A spirituális érzelmeim amiket itt pengetek, lehetséges, hogy idegenek sokaknak, akik nem értenek belőle egy fikarcnyit sem.

Büszke és városaikat igazán magukénak tartó közösségek céltudatosan terjesztik városaik kulturális képét a világban, amilyen városkép azzal önálló, egyedien jellegzetes, értékes, saját és elidegeníthetetlen, prostituálatlan tulajdonuk marad azoknak a népeknek.

Mi lenne jó? További Hollywood film a Nemzeti Múzeummal ahol Lincoln beszél, mert a világ nem ismeri annak homlokzatát és Petőfit? Dollárokért a magyaroknak? Meg amerikai motorcsónakos üldözés a fikciós Nagy Tavakon, Badacsonnyal a háttérben, mert a világ nem ismeri Badacsonyt? Dollárokért a magyaroknak?

Ha valaki is megértené a siránkozásomat... Válna hamar ez a film a szégyelleni való múlttá, mert Párizs hídjainak alakja például nem eladó szürke moszkvai fikció gyanánt a Párizs őnálló értékeiről tudatlan nagyvilágnak, ahogy Budapest képi értéke volt érdemtelen módon pénzzé téve.

És fordítanák a budapestiek azt a beteg pénzbevételüket akkor legalább a porfészekként tartott és a filmben úgy megmutatott Párizsi udvar renoválására.

71
Shag_Beckur képe

A forgatókönyvírókkal nem

A forgatókönyvírókkal nem tudsz mit tenni. Ha ők Moszkvát írják (tudod, hidegháború, meg minden, Budapest nem fontos ebből a szempontból az amcsiknak), akkor Moszkvában fog játszódni a dolog. Hogy ezt hol veszik fel, az már megint más kérdés, abból lehet profitálni. Dollárt is, meg népszerűséget is ("Te, tudtad, hogy a Die Hard 5-öt Budapesten vették fel? Tudod, Magyarország, középeurópa. Egész ki hangulatos helynek tűnik, nézzünk már el oda nyáron. Ha jól láttam, vannak remek termál fürdőik is, meg romkocsmáik").

72
Hotyhogy képe

Siralmas a kommunizmus

Siralmas a kommunizmus öröksége. Egy elfeledett, elszürkült, rommá vált történelmi főváros modern kori hírnév szerzése, ilyen módon? A homogén szürke, Vasfüggöny mögé szorult, ismeretlen Kelet-Európaiságból való kitörés szánalmas módja ez.

A romkocsmák is... Eleve, mitől lettek azok a pesti lakóépületek romok? A kommunizmus elhanyagolásától. A kommunizmus kudarcától. Budapest pont annyira bájos és vonzó tőlük, mint Kuba a rozsdás ötven éves amerikai autóitól. El kellene tűnniük, és nem pedig idegenforgalmi sajátosságként fenntartani őket, mert az is perverz. Miért nincsenek helyettük fényes kocsmák metszett tükrökkel, kristály lámpabúrákkal, kovácsolt vas oszlopokkal és mahagóni belsővel?

Értem a forgatókönyvet meg az üzleti lehetőség kiaknázását, és a természetes piaci alakulását ezeknek a dolgoknak. De hogy ez legyen az új kezdet? Ilyen perverzen, mint a régi dolgok folytatása? Nincs egy önálló kulturális talpraállás? A nemzeti jövedelmet kiegészítő kívánt idegenforgalom ilyen egy kulturális prostitúcióval alapozható csak meg?
:-(((

73
monster képe

Amikor a Csillagok Háborúját

Amikor a Csillagok Háborúját nézted, akkor is felháborodtál hogy nem az űrben fogatták meg a Tatuin bolygón? Hát csalás volt az egész.
A film egy ilyen világ. Virtuális.

74
Hotyhogy képe

Nem értetted meg mondanivalóm

Nem értetted meg mondanivalóm lényegét.

Nem tudsz együtt rezonálni a keserves vágyódásommal, hogy az értékes, szeretett Budapest egyedül önnön saját jogán legyen újra a világ jól ismert része, egyedülálló karakterű városrészleteivel? Akár fikcióban is, de főszerepben és ne szürke Moszkva statisztájaként.

75
monster képe

Hát akkor nézzél magyar

Hát akkor nézzél magyar filmeket. Minden szempontból jobban jársz.

76
Hotyhogy képe

Szeretnék is! A Csinibaba

Szeretnék is! A Csinibaba aranyos volt.

77
monster képe

Kívánságod parancs: "Őrült

Kívánságod parancs:
"Őrült gyilkos üldözi Budapesten a külföldi diákokat – trailer"
http://hvg.hu/kultura/20130227_Budapestre_erkezo_kulfoldi_diakokrol_forg...
A 28 éves Hakan Yildiz bolgár származású török filmrendező által készített darabolós horror a magyar fővárosban játszódik.

78
Shag_Beckur képe

LOL Igaz is a mondás,

LOL

Igaz is a mondás, miszerint "vigyázz, mit kívánsz" :)

79
Hotyhogy képe

:D Mér? Nemzetgazdasági

:D

Mér? Nemzetgazdasági okokból ráférne Budapestre egy kis híresség, jobban mondva hírhedtség. Mindenhol van valami valós vagy fikciós hátborzongató háttér. Az opera fantomja. Vagy a hasfelmetsző Jack. Londonban például hidak híresek. Az egyiken egy bolgár BBC rádióst lőttek meg egy ricint hordó apró söréttel egy speciális esernyőből, a másik alatt meg a Vatikán bankárját lógatták le kötélen.

Talán ki kellene aknázni a hírhedt magyar valós bűntetteket is, mint például a Léderer ügyet, vagy a cinkotai bádogosét. A várban Kodelka-kosarakat árusíthatnának, Cinkotán meg vezetett túrát rendezhetne meg a polgármester.

Mindezt csakis nemzetgazdasági céllal! Hogy minden magyar meggazdagodhassék, Dollárbúl! :D

80
Shag_Beckur képe

" a másik alatt meg a Vatikán

" a másik alatt meg a Vatikán bankárját lógatták le kötélen."

http://konteo.blogrepublik.eu/2011/03/25/a-roberto-calvi-ugy/

81
Hotyhogy képe

Jaja, ő a. Az összeesküvés

Jaja, ő a.

Az összeesküvés elmélethez még vedd hozzá, hogy a P2 frati neri-nek, vagyis black friars-nek hívta magát.

Ő meg a bulgár esernyős ügy áldozata:

http://en.wikipedia.org/wiki/Georgi_Markov

82
Hotyhogy képe

Igen! Ez az! LOL! :DDD A

Igen! Ez az! LOL! :DDD

A valós élet, igazi Budapesten játszódó film történet. Várjá... Az alagút... Félelmetes sötét. Az ördögárokból kifolyó rothadó hullák. Mit rejt a Mátyás templom csúcstornya? Horror! Na, és kell ez?. Hogy ilyen legyen a város hírneve?

Ezt most jól megkaptam. Szeretlek titeket! :-)))

83
monster képe

Valami telepátia lehet a

Valami telepátia lehet a dologban. A ma 13:55-kor jött HVG hírlevél e-mail-ben volt a link ehhez.

84
Shag_Beckur képe

Na jó, de az örökségünk

Na jó, de az örökségünk adott. Szerintem a romkocsmák igen jól aknázták ki ezt. Én hangulatosnak is találom őket, néha jobbnak is, mint egy puccos-modern sörözőt.

De ez az egész olyan, mintha azt mondanád, hogy régen a királyok diktatúráját nyögtük, ezért romboljuk le a várainkat, a koronát meg dobjuk a Dunába. Nyilván nonszensz. Hogy itt voltak a szovjetek, azt nem kell szeretni, nem kell rá büszkének lenni, de el kell fogadni és a javunkra kell fordítani.

Hiába akarna mindenki Velencét, meg Párizst csinálni a saját városából, arra nem lesz lehetőség az eltérő körülmények, örökségek, lehetőségek miatt. Az uniformizálódás amúgy se feltétlen hasznos. Ugyan lehet vele egy átlagos színvonalat tartani, de kitűnni a környék, középeurópa városai közül csak úgy lehet, ha saját, egyedi hangulatot kölcsönzünk neki. Ennek az egyik eszköze a Sziget, a másik a romkocsmák, meg a fürdők, de van nagyon sok, akár szovjet uralom alatti, akár régebbi történelmi részletünk, amit nyugodtan ki lehetne aknázni.

Mást ne mondjak, lehetne "élményparkot" nyitni az idetévedő nyugateurópaiaknak, akik sose tapasztalhatták meg a szocializmus "áldásos" hatásait. Bár ezek nagyrészét a Balaton parti kifőzdékben, szállásokon még a mai napig megtalálhatják :(

Szerk:

http://varosban.blog.hu/2013/02/12/kozert_1980_a_belvarosban

Ez se egy rossz ötlet, mondjuk ez inkább a budapesti 25-30+-os korosztálynak szólhat.

85
Hotyhogy képe

Értem, és igaznak cseng az is

Értem, és igaznak cseng az is amit te mondasz.

De közben az én félig érzelmi, félig racionális elvárásomat legkönnyebb talán úgy megérteni, hogy elképzelünk egy lehetséges jövőt.

Abban a budapesti Dunapart, a dunai hidak, a királyi vár, a Gellért hegy, az alagút, az Erzsébet kilátó, a Keleti, a Nyugati, és mind a jelentős értékes épületek olyan markáns, egy villanással felismerhető és Budapesttel egyből társított világhírű helyek lennének újra a világ lakosságának szemében, mint máshol az Eiffel torony vagy a Big Ben vagy a Chrysler ház fémes csúcsa.

És majd akkor lesz csak azon helyekével egyenrangú Budapestnek a kulturális értéke is. Ami most sajnos nyilvánvalóan nem az, mert a város képe most olcsó bérért statisztaként állhat más szürke városok helyébe a Budapest felől tudatlan világlakosságot szórakoztató fantázia filmekben.

Nekem már most lenne kívánatos, ebben az elmaradott jelenben, az az érdemes szép jövő.

86
Shag_Beckur képe

Áhh, értem :) Így világos. De

Áhh, értem :) Így világos. De sajnos mindennek van átfutási ideje, ennek is. Reméljük, egyszer a (közel)jövőben eljutunk oda, amit vízionálsz. Én örülnék neki.

87
monster képe

Angliából jelenleg főleg a

Angliából jelenleg főleg a berúgni vágyó romkocsmalátogatók jönnek a fapadosokkal, nem a múzeumbarátok.
Várjuk őket tárt karral.

88
chicoye képe

Nem mindenki várja

89
monster képe

Ők nem tudják mi a jó nekik.

Ők nem tudják mi a jó nekik.

90
Hotyhogy képe

Ja. A tahóparasztok mennek

Ja. A tahóparasztok mennek óccsó szeszér, berúgni, okádni. Ez is az elmaradott jelen, ami nekem nem kívánatos.

91
monster képe

Nemzetgazdaságilag fontosabb

Nemzetgazdaságilag fontosabb hogy ide hozzák a pénzüket elverni mint az hogy néked mi kívánatos.

92
Hotyhogy képe

Érzelmi szinten nem kívánatos

Érzelmi szinten nem kívánatos számomra az undorító, okádó részeg tömegek "nemzetgazdasági" érdekű szórakoztatása. És értelmi szinten pedig teljesen tárgytalan, hogy mi kívánatos nekem, ha úgyse tehetek ellene semmit.

Igen, kijelentem a nézetemet, hogy emberek menjenek és költsék pénzüket, hogy meggazdagítsák a pénzükért őket szolgálókat. Ez nekem az igazi nemzetgazdaság, hogy első sorban a nemzet vállalkozói gazdagodjanak meg abból az iparból, és másodsorban az egész nemzet is az ő adójuk által.

Azt hiszem, hogy egy másik értelmezés meg a gemenci erdei egykori NSZK vadászok kívánatos hozzájárulására emlékeztet egy régebbi fajta "nemzetgazdasághoz". Szerencsére a romkocsmák mai demokratikus hozzáférhetősége másmilyen, és ma már magyar és angol fiatal egyaránt berúghat és okádhat bennük az ő kis diák pénzükön.

A görögországba meg spanyolországba irányuló hírhedt iszákos turizmus angliából, meg az ottani tipikus viselkedésük, a klubozás meg drogozás, bárcsak ne terjedne magyar földre is, egy olcsó "nemzetgazdasági" érdekből. Ez az én érzelmi látásom ahhoz ami nekem, és talán keveseknek még, nem kívánatos.

93
Hotyhogy képe

"Csak remélni tudjuk, hogy a

"Csak remélni tudjuk, hogy a nemrég bemutatott angol-francia-német kémfilm, a Suszter, baka, szabó, kém nyugat-európai nézői között akad egy befektető, aki kedvet kap a fontos jelenetben feltűnő, lepusztultságában is rendkívül látványos épület helyrehozatalához."

http://hg.hu/cikk/epiteszet/13945-ujra-elado-lehet-a-parizsi-udvar

Az ész megáll. Reméljük, hogy egy gazdag nyugati bácsi aki a moziban látja Budapest romlasztott értékét, majd megmenti azt a szegény magyaroknak, akik tehetetlenek. Szegények. Kicsik. Magyarok.

94
Hotyhogy képe

Egy csomó mindent nézök itt,

Egy csomó mindent nézök itt, köztük bicikliket, biciklizést is.

Hátha kedvük támad másoknak is böngészni bármiről:

http://www.britishpathe.com/search/query/bicycle

95
Hotyhogy képe

Asszem értem Pygmaliont

Asszem értem Pygmaliont amikor festők, szobrászok, meg mindenféle művészek törekednek megalkotni az ideális nő mását, és azt nem lehetséges anélkül, hogy egy reménytelen, édes-keserű nagy szerelembe ne essenek vele.

Az elbűvölő Audrey Hepburn minden mozzanata, mosolya, pillantása ilyen érzelemre ihlető, és le a kalappal a számítógépes grafika ily művészi művelői előtt.

A Galaxy csokoládéból viszont egy falat is kiábrándító lenne, az életemben meg nem kóstoltam még soha. :-)

http://www.youtube.com/watch?v=SFw8NjZF-Qk

96
monster képe

Bringatúra Death

Bringatúra Death Valley-ben:
http://www.youtube.com/watch?v=iUbrh0Ac29M

97
srich képe

http://www.youtube.com/watch?

http://www.youtube.com/watch?v=u88Cctnd-jk

-Úton az idő is csak út.-

98
monster képe

Sara Underwood World Naked

Sara Underwood World Naked Bike Ride In Portland
http://vimeo.com/56268656

99
Peta képe

Bazm, azt hittem ilyesmi

Bazm, azt hittem ilyesmi lesz:
http://www.sportrider.com/bikes/146_1110_2011_naked_bike_comparison/phot...
Ismerve a motorkategória iránti hozzáállásodat, erre besokkol ez XD

100
monster képe

Egy bicikligyűjtő

Egy bicikligyűjtő bemutatása:
http://vimeo.com/65542790

101
srich képe

Két szöszi

Két szöszi biciklin:
http://popcrush.com/pink-longer-hair-playdate-daughter-willow/

-Úton az idő is csak út.-

102
urijimi képe

Bringagyártás

103
Peta képe

Ez a videó párszor már

Ez a videó párszor már felbukkant itt :)
Viszont kapcsolódó videónak adta ezt, ez se rossz:
https://www.youtube.com/watch?v=SNhYe4o6BNs

104
urijimi képe

Tömör

105
biktop képe

Ez lenne a BUBI szelep és

Ez lenne a BUBI szelep és tömlő nélküli gumija? :)

106
biktop képe

Ha már kint voltunk a

Ha már kint voltunk a Hungaroringen... durva, amúgy, elég combos.

http://www.youtube.com/watch?v=kGr4zQM4c64

108
urijimi képe

Kemény :-)

Kemény :-)

109
srich képe

Korábban a zsandárok is

Korábban a zsandárok is próbálták, de nem fért el a verda. :)

-Úton az idő is csak út.-

110
G.Tomi képe

A városi bringázás szépségei

A városi bringázás szépségei :) Egyébként ehhez tényleg bátornak kell lenni:)
Ha még valaki nem látta volna(van kb egyórás film is belőle:Line of site)

111
Peta képe

Tanszéken arról agyaltunk,

Tanszéken arról agyaltunk, hogy rá lehet-e húzni erre a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt, de nem. Sajnos. Mert az ilyen videók nagyon sokat ártanak a kerékpározásnak. De csak szabálysértés. Abból viszont az 50000-res kategória.

112
monster képe

Ja. Agyalgassatok a

Ja. Agyalgassatok a bringásokról.
Ezalatt az autósok (rendőrök!):
http://index.hu/belfold/2014/02/01/lezartak_pest_fele_a_ferihegyi_utat/

113
Peta képe

Mit csináljak ezzel? Nem volt

Mit csináljak ezzel? Nem volt bekötve, mellesleg nem rendőr volt a lány. Nagyon sajnálom a csajszit, ahogy mindenkit, aki a közlekedésben meghal, mert itt minden halál felesleges.

114
monster képe

Meg bukósisak se volt rajta.

Meg bukósisak se volt rajta. Avval biztosan túlélte volna.

115
Peta képe

Nem értem, mit kell

Nem értem, mit kell kötekedned, meg gúnyolódnod egy ilyen haláleseten. Ízléstelen vagy.

116
monster képe

Aki nem használ biztonsági

Aki nem használ biztonsági övet, így jár, kirepül a kocsiból. Arra az esetre kell a bukósisak. Amúgy nagy a hallgatás a rendőrök a civil kocsiban karamboloznak 2 súlyos sérült egy haláleset ügyben. Ha valami úrvezető lett volna, jobban vernék a habot. Ez az ízléstelenség.

117
Peta képe

Minden nap átlagban kb. két

Minden nap átlagban kb. két ember hal meg közúti balesetben Magyarországon. Te mindegyikről hallasz? Mindenről nagy a hallgatás, nem csak egy 2 nappal ezelőttiről.

118
monster képe

Rezesova? Győri kosárcsapat?

Rezesova? Győri kosárcsapat? Érdi ikerbabakocsit elcsapó? Tobin???
Vannak nagy érdeklődésre számot tartó, a médiát izgató, politikává felfújt ügyek.
Na amikor 2 rendőr szolgálaton kívül halálos plusz 2 súlyos sérült balesetet okoz, az ilyen.
Ugyanis ezek a rendőrök szolgálatban számon kérik a civileken azt amit ők nem tartanak be szolgálaton kívül. Ha őket intik le, (ha leintik egyáltalán mert a haverok ismerik a civil rendszámaikat is) akkor igazolványmutatás oszt mehet a kebelbeli, ha meg fotó készül megy a kukába Szombathelyen.

119
Peta képe

Te tudsz valamit, amit más

Te tudsz valamit, amit más nem? Mik voltak a baleset körülményei? Komolyan érdekelne.

120
monster képe

Pontosan ez az. A nagy

Pontosan ez az. A nagy sumákolás a rendőrség részéről.

121
Peta képe

Akkor meg te miért ragadtatod

Akkor meg te miért ragadtatod magad olyan kijelentésekre, hogy ki az okozó, meg ki miben halt meg? Tudod, egyáltalán ki vezetett? És a rendőrök szolgálati helyét? Egyáltaláán nem biztos, hogy ezek valaha is számonkértek akárkin akármilyen közlekedési szabályt, ha mondjuk BV-sek voltak, vagy nyomozók. Egyébként meg 1: ha nagyon kíváncsi vagy, a megfelelő nyilatkozatok letétele után te is bemehetsz a közlekedésrendészetre jelentéseket kutatni, 2: szerintem benne lesz az eset a jövő heti Zsaru magazinban, majd figyelem neked.

122
monster képe

70-es táblánál úgy menni hogy

70-es táblánál úgy menni hogy KETTÉSZAKAD az autó az oszlopon 2 méter magasságban? Ez még a dr Meleghnek se okoz akkora problémát mint a Rezesova X5-öse.

123
Peta képe

A képek, amiket láttál, már a

A képek, amiket láttál, már a feszítővágóval való kezelés utáni állapotokat tükrözi. De ettől még nem mondom, hogy nem lépték túl a megengedettet. Kíváncsi leszek a fejleményekre, ha megtudok valamit, te leszel az első, aki értesül róla. Meg más, aki a Mit nézölre rákattint, mert azt hiszi, hogy talán most már nem offol ez a két gyökér :D

124
monster képe

Az én linkem előtt 7 hónapig

Az én linkem előtt 7 hónapig nem volt itt forgalom, szóval sajnálok minden érdeklődőt.
Szerintem a motort az első segédkerettel nem a tűzoltók vágták le, de ennek talán utána tudnék érdeklődni ha igazán érdekelne. Az oszlopba 2 méter magasan csapódtak be, ott méricskélik a nyomot.
Ez nem igazán OFF.
Ez igazán OFF:
http://parkocka.hu/kommentbunozes/covek-blogja/

125
Peta képe

Szokott ilyen lenni itt, ja

Szokott ilyen lenni itt, ja :D

126
feb képe

Hogy ti mindenen össze tudtok

Hogy ti mindenen össze tudtok szólalkozni...

127
Peta képe

De aztán mindig szent a béke,

De aztán mindig szent a béke, látod :D

128
monster képe

Még jó hogy volt fejvédő a

Még jó hogy volt fejvédő a bringáson.

https://www.youtube.com/watch?v=m7Ptd8nsiok#t=24

129
Hotyhogy képe

Nem birnak mar nekem a

Nem birnak mar nekem a terdeim ezt az iramot. :D

http://www.bbc.co.uk/newsround/30017097

130
Hotyhogy képe

Ez az en totemoszlopom,

Ez az en totemoszlopom, aminel imadkozok. :-)))

Ehhez kotozom majd monstert meg Icarust meg a tobbi ellenszegulo tarsaikat, mindaddig amig nem engedelmeskednek.

Mivan? Halott a CM? Kodos, nyirkos November? Ernyedjetek mar fel, viduljatok mar fel! :D

http://www.dogslobber.demon.co.uk/fandorin-london/trafficlights.jpeg

132
monster képe

Büntetésből kínai

Büntetésből kínai felirattal:
https://www.youtube.com/watch?v=XOorFtk1rBI

133
Peta képe

Ez pontosan hol van? :D

Ez pontosan hol van? :D

134
monster képe

London, Canary

London, Canary Wharf
https://www.google.hu/maps/@51.50393,-0.025488,17z/data=!3m1!4b1!5m1!1e1

135
simsonrs90 képe

Lucy - Luc Besson filmje:

Lucy - Luc Besson filmje: http://www.imdb.com/title/tt2872732/
Elgondolkodtató a sztori, kicsit hajaz a csúcshatásra.

137
monster képe

ÁÁÁ, Fehérvárra is betört a

ÁÁÁ, Fehérvárra is betört a fejlődés szele?
Rendőrök belehazudnak a kamerába? Vajon tudatosan?

138
srich képe

https://www.youtube.com/watch

https://www.youtube.com/watch?v=lp0J_Sv_Q3o

-Úton az idő is csak út.-

140
dendru képe

Louis Armstrong valódi

Louis Armstrong valódi arca:
https://www.youtube.com/watch?v=udSyfCBHoX8

:-D

És pihentetőnek Nirvana, reggae zenére:

https://www.youtube.com/watch?v=isUxbqGJTpM

Ügyesen megcsinálta srác.

141
feb képe

Luis nagyon aranyos, de a

Luis nagyon aranyos, de a Nirvanat nem engedte az országomban megnézni a GEMA meg az UMG, bármik is legyenek azok

142
dendru képe

Pedig komolyak a videók. A

Pedig komolyak a videók. A Mary Poppins Death Metal verzión kifeküdtem. Keress rá a youtube-on. :-D

143
dendru képe

Volt már? Volvo

144
Hotyhogy képe

Éppen ezt, meg ilyeneket

Éppen ezt, meg ilyeneket néztem. Csak videón.

https://www.google.co.uk/search?q=air+display+show+accidents&hl=en-GB&gb...

Képzeljük el, hogy a vasút, a vonatok, megint jelentőséggel bírnak majd a hadviselésben. Megint páncélvonatokat meg vasúti ágyúkat készít majd a hadiipar.

Akkor pedig nemzetközi vasuti bemutatók lesznek, hasonlóan a mai légi bemutatókhoz. Államfők, katonai tábornokok, dúsgazdag fegyver és mozdony gyárosok és kereskedők fogják majd szemlélni a lelátókról a látványos bemutatókat. Sok lesz a sötét napszemüveges arab sejk meg orosz oligarch közöttük. A nagyközönség is kijár, mint fényes majálisra, nézni az izgalmas eseményt.

És akkor az óriási pályaudvaron amit előre építettek a sok hektáros mezőre, vonatok fognak száguldozni szinkronban, egymás mellett. Majd színes füstcsíkot eresztve, szét húznak gyönyörű ívekben. Majd hurokban visszafordulva keresztezik egymás útját. Még egymással szemben is száguldanak, pont az utolsó pillanatig, amikor a váltókat elállítják.

Mert a váltóknál piros kalapos süsük állnak majd vigyázzba, tisztelegve, és összehangoltan emelgetik zászlóikat és dobják át a váltókat, a másodperc töredéke alatt, élesen időzítve. A mozdonyvezetők megfeszített figyelemmel gyorsítanak meg lassítanak.

És akkor jaj, hirtelen... "Oh my God!", hallatszik innen-onnan. Egy hatalmas csattanás és több száz méteres tűzgolyó és gomolygó füst! Több mázsás vonat darabok hullanak az égből a nézőkre! Itt egy ütköző, ott egy vonóhorog, amott egy forgózsámoly. Önálló tengely is lesz. De még egy kiszakadt hét méteres dízel motor is. Az emberek széjjel futnak, fejüket védve kezeikkel.

Ez rendszeres lesz minden évben. De nem baj. Jövőre is lesz Rail Show. Mindenhol. A világ minden országában. És az emberek mennek, nézni. Az üzletemberek is... :(

145
Hotyhogy képe

Nem baj. Kellenek ilyen légi

Nem baj. Kellenek ilyen légi bemutatók. Minden évben, minden országban. Az emberek mennek, nézni.

http://www.bbc.co.uk/news/uk-england-sussex-34029764

146
Hotyhogy képe

A Csonka féle levélgyűjtő

A Csonka féle levélgyűjtő triciklit néztem az imént. A Postamúzeum Internetes képtárában.

http://www.postamuzeum.hu/hu/targyak/2341/csonka-fele-levelgyujto-tricik...

147
Hotyhogy képe

Ezt nézöm. Mert elszégyelltem

Ezt nézöm. Mert elszégyelltem magam amiatt, hogy nekem lehet Armani meg Hunter meg Loake lábbelim, míg szegény afrikaiak autógumiból csinálnak maguknak szandált. Én is megtanulom, hogyan kell. A Balaton partján fogom csinálni, ahol nem lehetséges kis csónakokat egyszerű emberként vízre tenni.

https://www.youtube.com/watch?v=FAHlYLvIz00