Ma egy nagy tekerésből hazatérve a kollégiumban elkapott egy srác, akinek az a feladata, hogy kialakítson egy kerékpár tárolót. Az első kérdése az volt, hogy jó-e a marhakampó, ami néhány máv vagonban is van, merthogy ők most tárolót akarnak és ez az ötlet...
Elbeszélgettem vele és nagyon pozitív a véleményem, úgy néz ki, hogy hajlik az okos és biztonságos megoldások felé, így végre vonzóbbá tehetjük a bringázást még 800 ember számára.
A fő probléma az, hogy a helység adott, amit tárolóvá akarnak átalakítani, viszont az alapterülete igen kicsi (kb. 20 nm), a belmagassága viszont kb. 3 méter, ezért merült fel az akasztásos módszer.
Arra jutottunk a megbeszélés során, hogy az akasztással nincs probléma, nem fáj a bicajnak (a kampó gumírozott lesz), viszont önmagában rohadt kevés ez így, mert bárki leakasztja és viszi...
Kevés a szabad falfelület is, mert mindenféle csövek zavarnak be az épületben, ezért nem jöhetnek a falból U-vasak. Viszont mindketten úgy láttuk, hogy az reális megoldás, hogy a plafonból lógnak majd le a lakatoláshoz szükséges vasak a kampók mellett.
A végén az is felmerült, hogy elég minden helyhez 1-1 cső, aminek a végén hurok van, így ahhoz lehet lakatolni.
Amiben még így első körben megállapodtunk, hogy a kampón valóban lógnia kéne a bringának, nem érhet le a földre, de túl magasan se lehet. Lemértem az én országútimat, 166 cm, ehhez viszonyítva 180 cm-t találtunk ideális kampómagasságnak (persze a felni+gumi vastagság kimaradt a számításból. Ismer valaki ennél hosszabb bringát, érdemes magasabbra tervezni? Illetve a leggyakoribb montinál nem-e kell túl magasra emelni, ha 180cm magasan van a kampó? Nincs kéznél monti, hogy megmérjem.
Ezen kívül várok mindenféle építő jellegű javaslatot, megmaradva az akasztásos módszernél a helyhiány miatt és maximálisan figyelembe véve a biztonságot.
Ami még a biztonsággal kapcsolatos, hogy megpróbáljuk kibulizni, hogy legyen kamerával megfigyelt a terület, de ezt nem tudták még garantálni, a belépés elég macerásra lett kitalálva, 1 kulcs a portán, amit el kell kérni majd visszavinni, feltételezem, hogy belépőkártya letétbehelyezése mellett.
Segítsetek, hogy a 800 embernek akár csak egy kis részét is megnyerjük! ;)
ui.: és hogy ne kelljen bringával a fejem fölött aludnom :D













szerintem a szobán kívül
szerintem a szobán kívül rakjatok ki néhány fordított U vasat a bejárat mellé a vendégeknek/rövid ideig tartó tároláshoz. Nem akarod mindig megszerezni a kulcsot, beszenvedni magad az ajtón, stb, ha mondjuk csak 1 órára rakod le.
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
gondoljatok a gyengébbekre,
gondoljatok a gyengébbekre, akik nem feltétlenül bírnak emelni.
plusz ugye ha már, akkor alap, hogy az oda érkezők is tudjanak lakatolni, így amit hf mond, abban van igazság.
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Igaz, ez jó ötlet! Kell a
Igaz, ez jó ötlet! Kell a gyors tároló, mert én is utálnék szarakodni a kulccsal, inkább csak éjszakára tenném be.
A gyengébbekre hogy gondoljunk? Ha lenne 4-5 hagyományos tároló, akkor néhány hülye akkor is odarakná, ha van ereje akasztani. Tudod, Magyarisztán :P
Ezért akarjuk kiszámítani, hogy a kampó magassága úgy legyen, hogy legfeljebb 10-15 cm-t kelljen emelni a bringát, ennyi csak menni fog mindenkinek... ami még talán megfontolandó, hogy többféle magasság legyen 20 centin belüli eltéréssel.
Zsoltee
A helyenként itthon is
A helyenként itthon is látható, J formára hajtott szögvas jutott eszembe, ami mintegy sínként vezetheti közel függőleges állásba a gépet, emelés nélkül...viszont emellé még ugye kell valami,amihez zársz (ill. az oldalirányú eldőlés ellen támaszt) + nem tudom, funkcionális hátsó sárvédőknek mennyire barátja :S
Erről tudnál esetleg
Erről tudnál esetleg képet mutatni, hogy jobban el tudjam képzelni? Egy sima J-alakú sínbe oké, hogy feltolod, de hogy marad ott?
Ami még fontos, hogy ne csak fal mellé lehessen rakni, hanem a tároló közepén is lesz pár hely, mert fura alakja van az épületnek.
Zsoltee
az eliketen pont most
az eliketen pont most linkelt valaki egy ilyen nem falmelléki megoldást
http://ikeahacker.blogspot.com/2008/02/stolmen-bike-rack.html
Nekem tetszik az ötlet, de
Nekem tetszik az ötlet, de gondolnunk kell a gyengébbekre is, nem lehet a tároló 50%-ából kizárni azt, aki a CM-emelést nem képes napi szinten végrehajtani...
Zsoltee
csak a tároló közepi pár
csak a tároló közepi pár hely miatt mutattam, persze hogy nem univerzális. csak egy ötlet :)
Bevallom, gyenge vagyok, és
Bevallom, gyenge vagyok, és a CM emeléssel küzdöttem kicsit, viszont egy vasúti kocsi tároló kampójára úgy repítem fel a bringámat, mintha papírból lenne. A kampóra emeléshez nem kell különösebb erő, csak a technikát kell tudni.
Zita
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
trek 3700 zöld-fehér-virágos
Sziasztok! Tanácsként
Sziasztok!
Tanácsként érdemes pl egy ilyen receptet követni:
http://kozgazbicikli.blog.hu
Ha a blog elejétől elolvasod a történetet, lehet, hogy kapsz pár ötletet. Egyelőre mi, a Közgázon, jól haladunk.
Sok sikert!
kössz ;) Zsoltee
kössz ;)
Zsoltee
MK-ék elvileg már
MK-ék elvileg már szakavatottak a témában.
Keressem meg László
Keressem meg László Jánost?
Zsoltee
Felgyorsultak az események.
Felgyorsultak az események. Ma beszéltem a sráccal, azt mondta, hogy hétfő este jön a kivitelező, hogy megbeszéljük a dolgokat, és állítólag egy hét alatt megcsinálják. Úgyhogy gyorsan ki kell találnunk az okosságot, nehogy egy hirtelen rossz döntés miatt évekig szívjunk.
Zsoltee
és végül megkerested a
és végül megkerested a Kerékpáros Klubot?
engem is érdekel a végeredmény, mert egy hasonlóan zegzugos hely kínálkozik a kedvenc 'szórakozóhelyemen'.
kíváncsi vagyok, mit lehet kihozni a fűtő/szellőző csövekből. csövektől.
a két kerék között
a két kerék között vízszintben kell egy vas, amihez lehet kötni. érted, nem mindenhol külön kell vasat felfúrni, hanem _egy darab_ keresztvas és kész. a kivitelező is örülne.
szerintem.
Hiába olvastam el
Hiába olvastam el többször, nem esik le, hogy mire gondolsz...
Zsoltee
kampós módzser; az első
kampós módzser; az első kerék és a középtengely között meg a faltól kb 30-40cm re egy vas fut keresztbe végig, amihez ki lehet szépen kötni a vázat és akár a kereket is. de már mind1 is az
Ja már értem, de ez több
Ja már értem, de ez több szempontból is rossz, egyrészt amit kifejtettem, hogy nem mindenki bírja felemelni a bringát, másrészt nem csak fal mellett lesznek tárolók, mert négyzet alakú a helység és több falfelület is foglalt, vmi ipari épület (kapcsolószekrény, vízcsap, tartály, meg ilyesmik)
Zsoltee
Tegnap volt eljött a
Tegnap volt eljött a kivitelező és megterveztük a dolgokat. Cirka 25-30 nm hasznos területre 41 db tárolót tudunk elhelyezni, ebből 26 hely a Lord által ajánlott Ikea hacker-es go-go oszlop megoldás lesz, 15 pedig szimpla fordított U-vas, ahova be lehet tolni a bringákat.
A kampós megoldást azért vetettük el, mert a hétvégén egy tesztemelés során kiderült, hogy a barátnőm nem lenne képes felemelni a 14 kg-os bringáját egy kampóig (kormánynál fogva két kézzel a bringa nem függőlegesen emelkedik fel, egy kézzel pedig esélytelen az emelés)
Ellenben a go-go oszlop alsó tartójára kényelmesen fel tudja emelni bárki a bicaját (ez a bemelegítő gyakorlat a vasárnap esti emeléshez is :)), ugyanis így marad vízszintesen a bringa és felső csőnél két kézzel meg lehet emelni a gépet.
Viszont így is adódik egy probléma: az Y-váz, emiatt és azok miatt akik még gyengébbnek hiszik magukat, lesz 15 hagyományos betolós hely.
Így az Y vázas bringák vannak a legjobban diszkriminálva, nekik 15 hely adott.
Nők és/vagy gyengék számára 15+13=28 férőhely lesz.
A teljes kapacitás pedig 41 hely.
Ebben egy darabig elférünk :)
A technikai részletekről és a lakatolási lehetőségről később írok, ott még volna is kérdésem biztonságtechnikai szempontból.
Úgy néz ki, hogy jövő héten valamikor kijönnek a jómunkásemberek és hoznak egy próbarudat 4 tartóval és jól megpróbálgatjuk a dolgokat.
Most jut eszembe, hogy a méretekkel kapcsolatban is lenne még kérdésem, de előbb nekifutok a dolognak egy rajzolóprogrammal, mert úgy világosabb.
Addig is szeretnélek titeket megkérni, hogy sima betolós tárolóról (dupla fordított U-vas) küldjetek jól látható képet, de ami még jobb lenne: tervrajzokat.
Ami jó hír, hogy a kamera le lett zsírozva, szóval javul a biztonság :)
Zsoltee
Nekem is biciklitárolót
Nekem is biciklitárolót kellene terveznem, 20-25 férőhelyeset, csak fedett megoldással, mit jelent az számotokra, hogy a lehető legbiztonságosabb, vélemény?
Vagy esetleg tudnátok nekem
Vagy esetleg tudnátok nekem pár infót adni, hogy hol találnék erről valamit?
http://kerekparosklub.hu/kere
http://kerekparosklub.hu/kerekpartarolashoz-muszaki-ajanlas
köszi
köszi