Szeretnénk rendszeresen mérni a kerékpárosok kivilágítottsági arányának változását, ezért a Magyar Kerékpárosklubbal összefogva, tizedik alkalommal hirdetjük meg a Nagy Országos Lámpaszámlálást. Kérünk áldozz erre pár percet, segíts nekünk! A feladat nagyon rövid, és egyszerű. A saját településed tetszőleges, de viszonylag forgalmas pontján november 11-én, szerdán, 19:00 és 19:20 között kell megszámolni az elhaladó bringásokat, és feljegyezni, hányan rendelkeztek kivilágított kerékpárral. A 20 perces mérés eredményét küldd be hozzászólásban! Mi táblázatba szerkesztjük és közzétesszük a végeredményt. A mérést minden ősszel az óraátállítást követő harmadik szerdán ismételjük, hogy a változást is lássuk. A legkisebb település számai is hasznosak. A kapott adatokat e bejegyzés alá, külön hozzászólásként várjuk. Ha az oldal lefulladna éppen, a facebook eseményünk alá is írhatod, de csak az egyik helyre. Légyszi a hozzászólásodban csak ezek az adatok, és ilyen sorrendben szerepeljenek :
Neved/nicked: xyz
Település neve: xxx
Lélekszáma (ha ismered) : yyy
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): zzz
Kerékpárosok száma: 999
Ebből első + hátsólámpás: 999
Csak első lámpás: 999
Csak hátsó lámpás: 999
Úton és járdán haladók ugyanúgy számítanak.
Pontosan 20 percig mérj!
Minden haladási irányt számolj!
Olyan pozíciót keress, hogy jól lásd az első és hátsó lámpát is haladási iránytól függetlenül!
Csak a világító lámpát számoljuk.
Mindegy hogy villogó vagy folyamatos.
A világítás fényerejét nem mérlegeljük.
Használj papírt és tollat, mert sok bringásnál
könnyű belezavarodni.
Forgalmas ponton inkább kérj segítséget.
Ne torzítsd, becsüld vagy kozmetikázd az adatokat, legyél pontos.
Ha elrontottad, inkább kezdd újra a 20 percet, de 19:40 után már ne fogj bele, mert torzíthatja az eredményt.
Az eddigi mérések eredményei:
http://goo.gl/j5mrn
Ez a facebook esemény, amit megoszthatsz, meghívhatsz rá más bringásokat:
https://www.facebook.com/events/923210321100799/
Döntsünk rekordot! Eddig a 2013 őszi 166 mérőhely a csúcs, akkor 3274 bringás lámpáit számoltuk meg.













Mérés holnap Szarvason, a
Mérés holnap Szarvason, a szokásos helyen: A Szabadság út és a Bethlen Gábor u. kereszteződésénél, a 44-es főúttal párhuzamos kerékpárút mellett.
Szokott helyen mint tavaly és
Szokott helyen mint tavaly és tavaly előtt :)
Zugló,Rákosfalvai Hévmegálló,jó hátszelet.
Szombathely Károly Róbert és
Szombathely Károly Róbert és Szent Gellért sarok.
A szokásos József krt. x
A szokásos József krt. x Baross u. sarok...
Neved/nicked:
Neved/nicked: Satellite
Település neve: Szarvas
Lélekszáma: 16-17,000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): A Szabadság út és a Bethlen Gábor u. kereszteződésénél, a 44-es főúttal párhuzamos kerékpárút mellett.
Kerékpárosok száma: 38
Ebből első + hátsólámpás: 29
Csak első lámpás: 3
Csak hátsó lámpás: 1
Ninja: 5
Keka Bp. XI. Kosztolányi D
Keka
Bp. XI. Kosztolányi D tér
össz: 36
első+hátsó: 28
csak első: 4
csak hátsó: 3
ninja: 1
srich Paks 20000 Dózsa /
srich
Paks
20000
Dózsa / Villany / Kereszt utcák
14
9
0
1
-Úton az idő is csak út.-
Neved/nicked: dd0 Település
Neved/nicked: dd0
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) : yyy
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): nyugati tér, xiii. ker sarok
Kerékpárosok száma: 63
Ebből első + hátsólámpás: 49
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 4
Megjegyzés: a felüljáró forgalmát nem láttam, szerintem minden mást igen
coxy Budapest 2M 13. ker.
coxy
Budapest
2M
13. ker. Dagály u.-Népfürdő u. sarok
össz: 27
első+hátsó: 24
első: 2
hátsó: 1
ninja: 0
Neved/nicked:
Neved/nicked: Gyugyo81
Település neve: Budapest
Lélekszáma: 1 757 618 fő
Helyszín: III.ker, Slachta Margit rakpart-Nagyszombat u. kereszteződés (Görzenál mellett)
Kerékpárosok száma: 22
Ebből első + hátsólámpás: 16
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 2
Ninja: 2
Neved/nicked:
Neved/nicked: HazeWindHond
Település neve: Budapest
Lélekszáma: 1 757 618 fő
Helyszín: VIII.ker, József krt. x Baross u. kereszteződés
Kerékpárosok száma: 49
Ebből első + hátsólámpás: 35
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 3
Ninja: 9
Neved/nicked:
Neved/nicked: dometmp
Település neve: Budapest
Lélekszáma: 1 757 618 fő
Helyszín: XIV.ker., Csömöri út - Rákospatak kereszteződés
Kerékpárosok száma: 12
Ebből első + hátsólámpás: 10
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Ninja: 2
Megjegyzés 1.: Bár "a világítás fényerejét nem mérlegeljük", a lámpások közül ketten voltak, akiket majdnem ninjának húztam be, mert csak közvetlen közelről láttam, hogy "világít" a lámpájuk.
Megjegyzés 2.: Túl késői az időpont. Már 5-kor is tök sötét van, akár még 6-kor is bőven el lehetne kapni a munkából hazafelé tekerőket.
Neved/nicked: Pyt Település
Neved/nicked: Pyt
Település neve: Nyíregyháza
Lélekszáma (ha ismered) : 118 125
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Sóstói út és Stadion utca kereszteződése
Kerékpárosok száma: 12
Ebből első + hátsólámpás: 9
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 2
Ninja: 0
Neved/nicked: Kovács
Neved/nicked: Kovács Lajos/KLuigi
Település neve: Nyíregyháza
Lélekszáma (ha ismered) : 118125
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Széchenyi utca - Szarvas utca
Kerékpárosok száma: 27
Ebből első + hátsólámpás: 22
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 1
nincs se első se hátsó: 2
acheta Bp 2M VIII. Rákóczi út
acheta
Bp
2M
VIII. Rákóczi út - Szentkirályi u.
25
EH 15
E 0
H 3
Neved/nicked:
Neved/nicked: tibor26
Település neve: Nyiregyhaza
Lélekszáma (ha ismered) : 118125
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés):
Pazonyi-Korányi
Kerékpárosok száma: 24
Ebből első + hátsólámpás: 20
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 2
Neved/nick. Kessel Martin /
Neved/nick. Kessel Martin / Martin_Bp
Település Budapest XXI.
Helyzín: Weiss Manfred u # Teller Ede u. (Gyártelep felé elágazás)
Kerékpárosok száma :8
Ebből első + hátsólámpás: 8
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
nincs se első se hátsó: 0
Neved/nicked:
Neved/nicked: tibor26
Település neve: Nyiregyhaza
Lélekszáma (ha ismered) : 118125
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés):
Pazonyi-Korányi
Kerékpárosok száma: 24
Ebből első + hátsólámpás: 20
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 2
Neved/nicked:
Neved/nicked: Bekipe
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) : 1,73 millió
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): III. ker, Pók utca - Nánási út kereszteződés
Kerékpárosok száma: 19
Ebből első + hátsólámpás: 16
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 1
Egyik se: 1
Név: Peppuu Település:
Név: Peppuu
Település: Budapest
Helyszín: I. kerület Batthyány tér 47.505799, 19.039443
Kerékpárosok száma: 50
Ebből első + hátsólámpás: 42
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 2
Ninja: 4
Neved/nicked:
Neved/nicked: Biktop
Település neve: Budapest I.
Lélekszáma (ha ismered) :
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Hegyalja-Aladár-Czakó-Sánc sarok
Kerékpárosok száma: 15
Ebből első + hátsólámpás: 15 (!)
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Ninja: 0
Ministat (elsőhátsó-első-hátsó-ninja):
2015.11.11.
15-0-0-0
2015.03.26.
7-0-1-0
2014.11.12.
10-1-0-0
2014.03.27
3-0-0-1
2013.11.13
2-0-2-1
Neved/nicked:
Neved/nicked: z.zoli
Település neve: Gödöllő
Lélekszáma (ha ismered) : 32.720
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Főtér (Szabadság tér)
Kerékpárosok száma: 5
Ebből első + hátsólámpás: 5
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Neved/nicked:
Neved/nicked: Azlessz
Település neve: Szentendre
Lélekszáma : 25000-26000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Dobogókői út 11-es út sarka
Kerékpárosok száma: 7
Ebből első + hátsólámpás: 7
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Ninja: 0
Neved/nicked:
Neved/nicked: robiur7
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) : 1,73 millió
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Soroksári út - Határ út sarok (OMW kút)
Kerékpárosok száma: 7
Ebből első + hátsólámpás: 6
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 1
Ninja: 0
Neved/nicked: Kinga Település
Neved/nicked: Kinga
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) : 2m
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Újpest IV. kerület, Rózsa utca és Tél utca/Elem utca sarka
Kerékpárosok száma: 21
Ebből első + hátsólámpás: 18
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 1
Ninja: 0
Horiii Tatabánya Lélekszám:
Horiii
Tatabánya
Lélekszám: kb 70000
Helyszín: Tatabánya Erdész út - Réti út kereszteződés
Kerékpárosok száma: 2
Ebből első hátsó lámpa: 2
Csak hátsó:0
Csak első: 0
Egyik sem: 0
tundemazs település:
tundemazs
település: Budapest, III. kerület, Békásmegyer
helyszín: Hadrianus utca-Szentendrei út zebrás kereszteződés
kerékpárosok száma: 7
első-hátsó: 7
csak első: 0
csak hátsó: 0
nindzsa: 0
18:50-től 19:10-ig
18:50-től 19:10-ig mértem.
Neved/nicked: szabomikulas
Település neve: Budapest 17. kerület
Lélekszáma (ha ismered) : 2*10^6+-5*10^5
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): 17. kerület, Rákos-patak (bringaút) és Szabadság sugárút kereszteződés.
Kerékpárosok száma: 5
Ebből első + hátsólámpás: 4
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Neved/nicked: Gyuri Település
Neved/nicked: Gyuri
Település neve: Budapest XVI. kerület
Lélekszáma (ha ismered) :
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Veres Péter út - Hősök fasora kereszteződés (Sashalom HÉV)
Kerékpárosok száma: 13
Ebből első + hátsólámpás: 7
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 2
nindzsa: 3
Neved/nicked: Pali
Település neve: Budapest XVI. kerület
Lélekszáma (ha ismered) :
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Szilas-patak bringaút - Veres Péter bringaút kereszt (hídnál)
Kerékpárosok száma: 6
Ebből első + hátsólámpás: 6
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
nindzsa: 0
Neved/nicked:
Neved/nicked: donkardos
Település neve: Budapest XI.
Lélekszáma (ha ismered) :
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Móricz Zs. körtér
Kerékpárosok száma: 35
Ebből első + hátsólámpás: 21
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 9
Neved/nicked:
Neved/nicked: Ragazza
Település neve: Budapest
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): XIII. ker. Váci út 202. (Újpest Városkapu metró közelében)
Kerékpárosok száma: 22
Ebből első + hátsólámpás: 20
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 1
Egyik sem: 0
Neved/nicked:
Neved/nicked: geronimo
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) : 2milla körül
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Andrássy út és Dózsa György út kereszteződés
Kerékpárosok száma: 35
Ebből első + hátsólámpás: 31
Csak első lámpás: 3
Csak hátsó lámpás: 1
nincs se első se hátsó: 0
Köszi a méréseket és a
Köszi a méréseket és a segítséget!
Jöhetnek az eredmények, pár nap múlva zárjuk le és összesítjük.
Neved/nicked: dlac Település
Neved/nicked: dlac
Település neve: Budapest
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): IX. kerület, Üllői út # Távíró/Száva u. (47.466583, 19.122724)
Kerékpárosok száma: 15
Ebből első+hátsó lámpás: 14
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
ninja: 1
Neved/nicked:
Neved/nicked: atomboy
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Belvarosi hid # Oskola utca
Kerékpárosok száma: 140
Ebből első+hátsó lámpás: 119
Csak első lámpás: 7
Csak hátsó lámpás: 6
Ninja: 8
--------------------
Neved/nicked: MÉvi
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Szilva utcai körforgalom
Kerékpárosok száma: 9
Ebből első+hátsó lámpás: 8
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 0
Ninja: 0
--------------------
Neved/nicked: CsImre
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Móravárosi krt # Kálvária sgt
Kerékpárosok száma: 25
Ebből első+hátsó lámpás: 19
Csak első lámpás: 3
Csak hátsó lámpás: 1
Ninja:2
--------------------
Neved/nicked: IzingM
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Anna kút
Kerékpárosok száma: 13
Ebből első+hátsó lámpás: 12
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 1
Ninja:0
--------------------
Neved/nicked: Vörös Tamás
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Petőfi Sándor sgt # Moszkvai krt
Kerékpárosok száma: 52
Ebből első+hátsó lámpás: 34
Csak első lámpás: 5
Csak hátsó lámpás: 6
Ninja: 7
--------------------
Neved/nicked: PTimi
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Csillag téri körforgalom
Kerékpárosok száma: 48
Ebből első+hátsó lámpás: 37
Csak első lámpás: 4
Csak hátsó lámpás: 4
Ninja: 3
--------------------
Neved/nicked: Édesapám
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Rókusi krt # Csongrádi sgt
Kerékpárosok száma: 129
Ebből első+hátsó lámpás: 81
Csak első lámpás: 13
Csak hátsó lámpás: 7
Ninja:28
Tobbiektol meg nem kaptam eredmenyt, amint megvan, beirom, de kulon kommentben.
Neved/nicked:
Neved/nicked: SirDave
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Kálvária sgt # Nagykörút:
Kerékpárosok száma: 38
Ebből első+hátsó lámpás: 30
Csak első lámpás: 4
Csak hátsó lámpás: 2
Ninja: 2
--------------------
Neved/nicked: Varga Zoltan
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Csongrád sgt # Nagykörút:
Kerékpárosok száma: 61
Ebből első+hátsó lámpás: 40
Csak első lámpás: 5
Csak hátsó lámpás: 7
Ninja: 9
--------------------
Neved/nicked: TCsabáné
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Bécsi krt # Szentháromság u
Kerékpárosok száma: 38
Ebből első+hátsó lámpás: 28
Csak első lámpás: 4
Csak hátsó lámpás: 3
Ninja:3
Meg azon a napon szamolt, de
Meg azon a napon szamolt, de csak e het elejen kuldte meg az eredmenyt, es ma lattam csak meg az uzenetet.
Neved/nicked: TBalazs
Település neve: Szeged
Lélekszáma: 162.010 (2012)
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés):Kossuth Lajos sgt # Nagykörút
Kerékpárosok száma: 49
Ebből első+hátsó lámpás: 36
Csak első lámpás: 5
Csak hátsó lámpás: 3
Ninja:5
Neved/nicked: lactib
Neved/nicked: lactib
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) :
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Budapest 13. kerület Felka utca és Hegedűs Gyula kereszteződés
Kerékpárosok száma: 16
Ebből első + hátsólámpás: 12
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 2
Nincs:2
Neved/nicked: Raul Település
Neved/nicked: Raul
Település neve: Budapest, 14. kerület
Lélekszáma (ha ismered) : 124300 fő,
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Rákos falvai hév megálló
Kerékpárosok száma: 12
Ebből első + hátsólámpás: 11
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: -
Neved/nicked:
Neved/nicked: slvnnn
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) : -
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): X. ker. Kápolna u. 31.
Kerékpárosok száma: 8
Ebből első + hátsólámpás: 7
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Nincs: 1
Javaslat: Google Űrlap használata az adatgyűjtéshez
Neved/nicked:
Neved/nicked: Zolerh
Település neve: Budapest, II. kerület
Lélekszáma (ha ismered) : 87744 fő
Helyszín: Hüvösvölgyi út és Kelemen László utca sarok
Kerékpárosok száma: 7
Ebből első + hátsólámpás: 6
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: -
Nincs: -
Budapet,
Budapet, XI.kerület
Lélekszáma: kb 139 e fő
Helyszín: Neumann János utca, Bogdánfy út és Budafoki út sarok
Kerékpárosok száma: 34
Első + hátsó: 25
Csak első: 3
Csak hátsó: 3
Ninja: 3 (ebből egy gyerek)
Neved/nicked:
Neved/nicked: Puding
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) :
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): III. Árpád híd bringaút, aluljáró felett
Kerékpárosok száma: 26
Ebből első + hátsólámpás: 23
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 1
ninja: 2
Neved/nicked: Szabó
Neved/nicked: Szabó Bence
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) :
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): III. Árpád híd alatti bringaút, Tavasz utca mellett
Kerékpárosok száma: 13
Ebből első + hátsólámpás: 12
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
ninja: 1
Neved/nicked: Dányi
Neved/nicked: Dányi Gábor
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) :
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): XIII. kerület, Új Palotai út és Kámfor utca kereszteződése, a vasúti átjáró mellett.
Kerékpárosok száma: 13
Ebből első + hátsólámpás: 10
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 1
ninja: 1
Neved/nicked:
Neved/nicked: Jurij_87
Település neve: Miskolc
Lélekszáma (ha ismered) : 161 000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Görgey Artúr - Szabadságharc u. kereszteződése
Kerékpárosok száma: 4
Ebből első + hátsólámpás: 4
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
ninja: 0
Debreceni különítmény
Debreceni különítmény #1...
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Hibácska Péter
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Hadházi - Laktanya
Kerékpárosok száma: 11
Ebből első + hátsólámpás: 10
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 0
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Szatmári Kristóf
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Böszörményi - Vezér
Kerékpárosok száma: 12
Ebből első + hátsólámpás: 7
Csak első lámpás: 3
Csak hátsó lámpás: 1
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Fekete Kata
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Segner tér
Kerékpárosok száma: 34
Ebből első + hátsólámpás: 28
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 2
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Szanyi Gergely
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Füredi - Jerikó
Kerékpárosok száma: 31
Ebből első + hátsólámpás: 27
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 2
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Tóth Bence Gergely
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Bem tér
Kerékpárosok száma: 50
Ebből első + hátsólámpás: 32
Csak első lámpás: 3
Csak hátsó lámpás: 6
Debreceni különítmény
Debreceni különítmény #2...
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Cserős Ádám
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Kishegyesi - Pósa
Kerékpárosok száma: 5
Ebből első + hátsólámpás: 2
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Nyüsti Csipisz István
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Sámsoni - Budai N. Antal
Kerékpárosok száma: 12
Ebből első + hátsólámpás: 11
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Barna Erzsébet
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Vámospércsi - Budai N. Antal
Kerékpárosok száma: 13
Ebből első + hátsólámpás: 12
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Tarjánné Marján Margit
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Árpád tér - Kút
Kerékpárosok száma: 36
Ebből első + hátsólámpás: 34
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 0
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Kónya Andrea
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Kossuth - Piac
Kerékpárosok száma: 37
Ebből első + hátsólámpás: 28
Csak első lámpás: 4
Csak hátsó lámpás: 2
Debreceni különítmény
Debreceni különítmény #3...
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Rácz Gábor
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Füredi - Csigekert
Kerékpárosok száma: 27
Ebből első + hátsólámpás: 24
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 2
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Kökényesi Illés
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Csapó - Burgundia
Kerékpárosok száma: 49
Ebből első + hátsólámpás: 38
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 3
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Halmi Marianna
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Bartók Béla - Csigekert
Kerékpárosok száma: 9
Ebből első + hátsólámpás: 7
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 0
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Tóth Enikő
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Honvéd - Bethlen
Kerékpárosok száma: 45
Ebből első + hátsólámpás: 32
Csak első lámpás: 3
Csak hátsó lámpás: 6
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Nagy Gábor
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Egyetem tér
Kerékpárosok száma: 34
Ebből első + hátsólámpás: 15
Csak első lámpás: 8
Csak hátsó lámpás: 2
Debreceni különítmény
Debreceni különítmény #4...
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Orosz Ádám
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Akadémia - Szabó Lőrinc
Kerékpárosok száma: 7
Ebből első + hátsólámpás: 6
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 1
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Palágyi Gergő
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Böszörményi - Bolyai
Kerékpárosok száma: 33
Ebből első + hátsólámpás: 18
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 4
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Varga Tímea
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): *** Hunyadi - Bethlen
Kerékpárosok száma: 23
Ebből első + hátsólámpás: 14
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 4
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Gaál Dávid
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Nagyerdei - Simonyi
Kerékpárosok száma: 28
Ebből első + hátsólámpás: 20
Csak első lámpás: 4
Csak hátsó lámpás: 1
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Barnóczki Krisztián
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Kishegyesi - Derék
Kerékpárosok száma: 22
Ebből első + hátsólámpás: 11
Csak első lámpás: 5
Csak hátsó lámpás: 1
Debreceni különítmény
Debreceni különítmény #5...
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Béres János
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Szentgyörgyfalvi - Deák (Józsa)
Kerékpárosok száma: 8
Ebből első + hátsólámpás: 4
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 0
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Balogh Róbert
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Egyetem - Gyöngyösi
Kerékpárosok száma: 39
Ebből első + hátsólámpás: 25
Csak első lámpás: 5
Csak hátsó lámpás: 2
----------------------------------------------------------
Neved/nicked: Tóth Gergely
Település neve: Debrecen
Lélekszáma (ha ismered): 204000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Petőfi tér - Barna
Kerékpárosok száma: 19
Ebből első + hátsólámpás: 13
Csak első lámpás: 1
Csak hátsó lámpás: 1
Neved/nicked:
Neved/nicked: digitalson
Település neve: Füzesgyarmat
Lélekszáma (ha ismered): 7000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Szabadság tér 1 (orvosi rendelő előtt)
Kerékpárosok száma: 13
Ebből első + hátsólámpás: 8
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 1
ninja (nincs lámpája): 2
------------------------------------------------------
Neved/nicked: S.István
Település neve: Szeghalom
Lélekszáma (ha ismered): 9500
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Széchenyi út 49 (Lidl előtti kerékpárút)
Kerékpárosok száma: 23
Ebből első + hátsólámpás: 6
Csak első lámpás: 4
Csak hátsó lámpás: 2
ninja (nincs lámpája): 11
Kaptunk még egy eredményt a
Kaptunk még egy eredményt a 17. kerületből:
Neved/nicked: Feri
Település neve: Budapest XVII. kerület
Lélekszáma (ha ismered) :
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Pesti út - Kisvárda u. sarok
Kerékpárosok száma: 4
Ebből első + hátsólámpás: 4
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
nindzsa: 0
Zamárdi / Somogy megye, Szt.
Zamárdi / Somogy megye, Szt. István út - Eötvös u. sarok ("városközpont") "Lesz Vigasz" bár előtt
2440 bejelentett lakó
Kerékpárral közlekedők száma: 3
Ebből lámpákkal: 2
Lámpák nélkül: 1
A bár vendégeinek letámasztott bringái között ugyanez az arány. 3-ból 2 full lámpás, egy ninja.
Neved/nicked:
Neved/nicked: chicoye
Település neve: Budapest
Lélekszáma (ha ismered) : 1733685
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): XIV. ker., Róna u. - Thököly út
Kerékpárosok száma: 14
Ebből első + hátsó lámpás: 12
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 0
Neved: Pere Település:
Neved: Pere
Település: Budapest
Lélekszáma: 1,7M
Helyszín: X. kerület, Kerepesi - Egyenes utca sarok
Kerékpárosok száma: 7
Első+hátsó lámpa: 6
Csak első: 0
Csak hátsó:0
Ninja:1
Neved/nicked:
Neved/nicked: Zebrateve
Település neve: Budapest III. ker.
Lélekszáma (ha ismered) : 130 ezer
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): III. ker. Vörösvári#Vihar#Szőlő sarok
Kerékpárosok száma: 9
Ebből első + hátsólámpás: 8
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 1
Neved/nicked:
Neved/nicked: mistvan83
Település neve: Várpalota
Lélekszáma (ha ismered) : 20000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Veszprémi-Fehérvári-Kossuth utca kereszteződése
Kerékpárosok száma: 2
Ebből első + hátsólámpás: 2
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Pontos hely, ahol számolltál:
Pontos hely, ahol számolltál: Budapest, Thököly/Hermina kereszteződés
Kerékpárosok száma: 11
Ebből első+hátsó lámpás: 11
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Nincs lámpája: 0
Neved/nicked:
Neved/nicked: bicajzoli
Település neve: Miskolc
Lélekszáma (ha ismered) : 159200
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Szentpéteri kapu 29.
Kerékpárosok száma: 1
Ebből első + hátsólámpás: 1
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Neved/nicked: Krisztián
Település neve: Miskolc
Lélekszáma (ha ismered) : 159200
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Könyves K. – Kandó K. sarok.
Kerékpárosok száma: 4
Ebből első + hátsólámpás: 3
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 0
Neved/nicked: Gery Település
Neved/nicked: Gery
Település neve: Szombathely
Lélekszáma (ha ismered) : 85000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés):Fő tér
Kerékpárosok száma: 26
Ebből első + hátsólámpás: 22
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás:1
Ninja : 3
Neved/nicked:Marth
Neved/nicked:Marth Joci
Település neve:Szombathely
Lélekszáma (ha ismered) : 85000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Bartók Béla körút Paragvári sarok
Kerékpárosok száma: 27
Ebből első + hátsólámpás: 23
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 1
Ninja :3
Neved/nicked: Albert
Neved/nicked: Albert Zsolt
Település neve:Szombathely
Lélekszáma (ha ismered) : 85000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): Körmendi út -Brenner Tóbiás körút
Kerékpárosok száma: 33
Ebből első + hátsólámpás: 24
Csak első lámpás: 2
Csak hátsó lámpás: 3
Ninja: 4
Neved/nicked: Mézes
Neved/nicked: Mézes Pál
Település neve: Szombathely
Lélekszáma (ha ismered) : 85000
Helyszín (kerület, utca, kereszteződés): 11-Huszár út -Szófia utca
Kerékpárosok száma: 19
Ebből első + hátsólámpás: 15
Csak első lámpás: 0
Csak hátsó lámpás: 2
Ninja:2
(Nincs cím)
ha mégis lenne adatod, akkor
ha mégis lenne adatod, akkor küldd nekem a kapcsolati űrlapon keresztül.
Kükü