Lehet, most én is megkapom, hogy ez nem is biciklis téma, de bátor vagyok, vállalom! :)
Szóval ez az oldal nemcsak biciklis, de zöld is szerintem, és aktuális a kérdés, hogy ki honnan szerez karácsonyfát?
Engem kifejezetten taszít, hogy részt vegyek az össznemzeti erdőkivágásban/falopásban, így már 3. éve (mióta magam állítok fát) keresem az alternatív megoldást.
2005-ben cserepes, de hagyományos fenyőt vettem a Deák téren, de elpusztult, nem bírta ki. 2006-ban törpefenyőt vettem, szintén cserepeset, azt mondták nagyon lassan nő, gondoltam, akkor ez kibírja a teraszon, de ő se bírta. Persze lehet, hogy én voltam szakszerűtlen gazdája.
Elvileg szóba jöhet műfenyő is, az nem jár fakivágással, de az szerintem nem is olyan szép, meg az a jó kis fenyőillat se nagyon jellemzi.
Aztán eszembe jutott, hogy olyan termelőtől kellene venni, aki direkt ilyen céllal ültet fenyőfákat a saját földjén, hogy karácsonyfaként végezzék, és így nem vennék részt fenyőerdő-irtásban. Ilyet viszont nem ismerek.
Jelenleg az utolsó alternatíva áll hozzám legközelebb, kíváncsi vagyok, Ti hogy látjátok.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
zsoltee képe

Nálunk már vagy 15 éve

Nálunk már vagy 15 éve műfenyő van, és tökéletesen bevált ;) mondjuk azóta jártam jópár helyen ahol igazi volt, a fenyőillat tetszett, meg hogy igazi, de van rengeteg hátránya is:
- általában nem olyan szép arányos, mint egy műfenyő (oké, találhatsz szépet is)
- hullik a tüskéje, folyton söprögethetsz
- bök a tüske amikor szaloncukrot lopsz a fáról :D
- kinyírsz egy fát
- összeszemeteled az utcát (nálunk pl. az az undorító divat járja, hogy egyesek csak kibasszák az ablakon, és ott hagyják)

Zsoltee

2
Cseya képe

Szintén műfenyő. Eleinte

Szintén műfenyő. Eleinte még faillata van, később meg hullajtja a tüskéit, mi kell még?

3
Tibor_Nesze képe

teszkó :-D

teszkó :-D

4
Lathor képe

Műfenyő + fenyőillatú

Műfenyő + fenyőillatú WC, izé légfrissitő kombó :)

5
OJani képe

Nem kell wc-s, elég valami

Nem kell wc-s, elég valami aromás izé, ami kapható.

6
j_gergo képe

nincs fenyő. egy toboz se.

nincs fenyő. egy toboz se. mondjuk egyedül élek... majd egy-két év múlva beruházok egy wunderbaumra

7
hf képe

Nekünk évek óta egy

Nekünk évek óta egy rokonunk rokona hoz fenyőfát Zalából. Megállapítható, hogy a "hullajtja a levelét" kitétel csak azokra a fenyőkre igaz, amiket egy-két hónappal korábban vágtak ki. :) A december 22-én kivágottak vígan bírják 1-1,5 hónapig, még a lucfenyő is!!!

Szóval szerintem nyáron menj el egy hétre bicajozni a nyugati végekre és keress ismerősöket! Zalában, Vasban, talán még Somogyban is sokan foglalkoznak fenyőfatermesztéssel.

---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam

8
lujka képe

Amikor már saját fenyőm

Amikor már saját fenyőm lesz (mondjuk jövőre ugye), akkor már én is zöld fenyőt szeretnék, de nem műt.
A cserepessel ugye az a gond, hogy ha megnő, ugyan hova ültetem, még ha lenne is kert, akkor sem kéne minden évben egy újabb fenyővel gazdagítani a flórát.
Volt ugye a kölcsönfenyő, amit konkrétan az ünnep után kellett visszaadni (szintén cserepes), legutolsó infóim szerint ez a lehetőség már eltűnt Bp-ről.
Hozzám az állna a legközelebb, ha találnánk olyan termesztőt, aki kinevelgeti cserepekbe(n) decemberre, majd miután mi összegyűjtöttük és visszavittük, szépen kiülteti az erdőbe.
Tulajdonképpen nekem erdész az unokatestvérem, igaz Erdőbényén (ÉK-Mo.), de ha jövőre van kedve valakinek csatlakozni, akkor megbeszélhetem vele az esetleges akciót. Ehhez most szeretnék jelentkezőket, mert én ugyan tök lelkes vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki más is az. :)
(Sőt, 10 házzal arrébb lakik egy asszem soproni erdész családja, a srác évfolyamtársam volt. Most amúgy egy őzt nevelgettek a kertben.)

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

9
medvegyu képe

Inkább eldobófenyő, mint

Inkább eldobófenyő, mint az odavissza szállítás földestől, na meg a fenyő tönkreteszi az erdőtalajt!

medvegyu
Kormányblog

10
Stefidzsi képe

Nem tudom, hogy korábban

Nem tudom, hogy korábban milyen feltételekkel működött a fenyőfa kölcsönzés, de az Oázisban még létezik egy formája.

11
medvegyu képe

Először is ne vásárolj

Először is ne vásárolj semmit, akarom mondani fenyőfát :-).
De ha mégis... (a feleségem lehet nálunk is ki fogja harcolni a kicsinek)
Akkor a legegyszerűbb eldobó fenyőt kell venni, ami a közelben termett. Mondjuk lucfenyőt.
Magyarországon nincs szükség fenyőerdőre, egy kis terület kivételével káros a fenyő, kizsákmányolja a talajt, mivel nem él az a mikroklíma a talajban, ami lebontja a lombját. A fenyő kizsákmányolja a lombhullatók által létrehozott talajt, majd fokozatosan lepusztítja a talajt(hasonlóan a dió és az akác is ilyen hatású).
Ezért a földlabdás fenyő csak átverés, a még jó termőföldet sok energiával kiszedik a fenyővel együtt, elszállítják a helyéről, több tömeget kell így szállítani, majd a termőföldből szemét lesz, a fenyő meg kiszárad, kis százalékban csenevész dísznövény egy kertben, ami néhány évig szokta bírni, ha egyáltalán. De mennyiségileg is belátható, hogy egy átlagos családnak egy-két díszfenyő elegendő a kertjébe.
medvegyu
Kormányblog

12
zsoltee képe

1 is elég, jövőre azt

1 is elég, jövőre azt díszítik fel a kertben :)

Zsoltee

13
urga képe

:)

:)

14
urga képe

További ötletek, ha

További ötletek, ha rugalmas vagy...

Egyszer nem tudtam fenyőfát venni (vis major eset volt...). De karácsonyi hangulatot mindenképp szerettem volna, így az összes dísz a szobanövényeinken landolt. Várakozáson felüli, nagyon szép lett az eredmény (igaz, a növényeink nagyon szépek voltak díszek nélkül is).

ha otthon nincs még semmilyen fa alakú, ágakkal rendelkező növényed, biztos lehet kapni olyat is, ami kissé hasonlít a fenyőre, de mégsem kényes, könnyű gondozni.

Máskor lett volna időm fenyőfát venni, de nem akartam végignézni, ahogy otthon az ünnep címén egy fa haldoklik (ekkor már megérintett a 'zöld szellem' :). Így elmentem a közeli erdőbe (biciklivel :) ahol van néhány fenyőfa, és a lehullott ágakból nagyon szép csokrot szedtem Otthon egy óriásvázában teljesen ünnepi hangulatot varázsolt. És jó volt arra gondolni, hogy egyetlen fát se kellett kivágni emiatt.

(ha pedig kerted van (de a hozzászólásodból azt veszem ki, hogy nincs) vehetsz gyökeres fenyőt, és az ünnepek után kiültetheted. Csak jól kell megválasztani a helyét, mert 20 év múlva egy négy emeletes bérház magasságú lesz. Ha pedig a kertedben már van fenyőfa, akkor a megoldás adott :))

15
lujka képe

Jelenleg van kertem, egy év

Jelenleg van kertem, egy év múlva nem lesz. Jelenleg két bazinagy fenyőfa árnyékolja az ablakomat, szeretem őket. Jelenleg a családommal élek, családi karácsonyon családi nagy fa van.
Jövőre, nem tudom, mi lesz, de igyekeznék saját megoldást találni a saját lakásomban.
(Ugyanitt belvárosi kicsi lakás kerestetik olcsóért, lehet felújítandó is.)

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

16
Attila- képe

Semmilyet, sehonnan,

Semmilyet, sehonnan, legfeljebb egy zöld ág jelzésnek.
A karácsony mostani formája a környezetrombolás és mohó zsákmányszerzés orgiája, amiben nem veszek részt.
Helyette kellemes vacsora a családdal, jó beszélgetés, kis személyreszóló ajándékok.

17
Norbi képe

Ott a

18
Névtelen képe

Miért nincs szükség

Miért nincs szükség Visszaváltható Karácsonyfa Akcióra?
http://www.greenfo.hu/forum/topic.php?topic=60

19
Névtelen képe

Szerintem a kertbe kell

Szerintem a kertbe kell ültetni fenyőt. Aztán ha megnő, akkor kivágni karácsonyfának. Mi ezt csináljuk. :)
Egyébként az árusok is olyan fenyőt árulnak, amit direkt azért ültettek, hogy karácsonyfa legyen belőle. Ha nem kéne karácsonyra fa, akkor nem is ültették volna őket. Olyan ez, mint a diszno tartás. Ha nem ennénk húst, akkor disznót se tartanánk.
Szóval a sötétzöld elgoldolások kissé értelmetlenek.

(Persze az illegális falopások az más kategoria, de nem abbol kell kiindulni, hogy minden árus illegálisan szerzi be, mert gondolom nincs igy - legalábbis remélem :))

20
urga képe

"Ha nem kéne karácsonyra

"Ha nem kéne karácsonyra fa, akkor nem is ültették volna őket."

Akkor pontosítsunk. Nem azzal van a legfőbb gond, hogy kivágják, hanem azzal, hogy elültetik. Több millió facsemetét ahhoz, hogy az ünnepek alatt egy hétig szolgáljanak. A fenyő pedig nálunk nem őshonos, tönkreteszi a talajt. Az intenzív művelés ráadásul nem megy növényvédőszerek és műtrágya nélkül. Mindez egyetlen "szép szokás" miatt.

21
Norbi képe

Igen.Ahogy mondod.ezek az

Igen.Ahogy mondod.ezek az alapvető problémák.Fát ültetünk,hogy aztán kivágjuk.Állatot nevelünk,hogy aztán megöljük.Mindent csak magunkért.Magunk miatt....Ez így nem jó.

http://kep.tar.hu/norbonc

22
zsoltee képe

Igen.Ahogy mondod.ezek az

Igen.Ahogy mondod.ezek az alapvető problémák.Répát ültetünk, hogy aztán kitépjük.Paprikát nevelünk,hogy aztán megöljük.Mindent csak magunkért.Magunk miatt....Ez így nem jó.

Zsoltee

23
Norbi képe

Azért vannak

Azért vannak különbségek:)

http://kep.tar.hu/norbonc

24
zsoltee képe

pl? növényt enni

pl? növényt enni etikusabb, mint állatot? az állatok is megeszik a kisebb állatokat, ezt is elitéled?

Zsoltee

25
Norbi képe

Növényt enni

Növényt enni "etikusabb",mint állatot.A növények alacsonyabb szinten állnak mind érzelmi,mind érzékelési tekintetben.Valamit enni kell:)Ez a test már csak ilyen.
Az állatok ösztönlények.Az ösztön hajtja őket:éhesek,gyilkolnak.Nekünk embereknek van szabad akaratunk.Eldönthetjük,hogy mit eszünk.Választhatunk.

Nem ítélek el senkit.

http://kep.tar.hu/norbonc

26
pata képe

Mondjuk egy csirke nem

Mondjuk egy csirke nem kimondottan az a magas intellektuális szinten álló élőlény, hogy bűntudatom legyen, amiért megeszem...

27
zsoltee képe

Valamit enni kell:)Ez a test

Valamit enni kell:)Ez a test már csak ilyen.

nalátod ;) egyébként nem értek egyet az érveléseddel, de most nincs kedvem filozofálgatni :) én se ítélek el senkit ez alapján :)

Zsoltee

28
Györgyi képe

szeretetet sokat nagyon egym

szeretetet
sokat
nagyon
egymást
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/
Itt szavazz a bringázásra !

29
Norbi képe

Én tavaly cserepeset

Én tavaly cserepeset vettem.Gondoltam,majd karácsony után beviszem a munkahelyemen található kertészetbe a srácoknak.Nem így alakult.Annak ellenére,hogy locsoltuk,ünnep végére már nagyon hullottak szegény levelei.Elpusztult:(

Idén fenyőág.Szedek a piacon.

http://kep.tar.hu/norbonc

30
zsempi képe

én mondtam, h szüntessük

én mondtam, h szüntessük meg az ajándékozást a fenyőfát, elég a jó ksi vacsi meg duma, de fellázadt a család. igaz én csak lustaságból: ne kelljen feldíszíteni. nálunk a kazánban landol, ha beteljesítette a sorsát. jövőre csinálok 1 6almas mézeskalácsfenyőt. annak úgyis erősebb illata van, mint a fenyőnek, és megehetjük. rág6unk belőle törpefenyőt. és azt szívesen feldiszítem, mert jó az ilyenekkel elprüntyögni. na ezt nyilvánosan megbeszéltem magammal :)

31
urga képe

:))

:))

32
adamekp képe

Töltsön le mindenki egy

Töltsön le mindenki egy alpesi fenyőerdőt háttérképnek, az a legolcsóbb és legkörnyezetbarátabb. Szenteste ki lehet rakni a monitort a szoba közepére, egy-két díszt talán rá is lehet rakni. Sőt meg lehet mutogatni a gyerekeknek, hogy nézd, azt ott hónak hívják. :)

üdv adamekp

33
urga képe

akkor már inkább

akkor már inkább menjenenek el egy hétre valamilyen jó kis hegyi fogadóba. Ott se kell fenyőfát díszíteni, és a tájhoz monitor se kell :)

34
zsoltee képe

na ja a monitor is milyen

na ja a monitor is milyen sokat fogyaszt! nem is környezetbarát... főleg ilyen sok fehér pixellel :D

Zsoltee

35
OJani képe

...meg a hegyi fogadóig az

...meg a hegyi fogadóig az üzemanyag, az is környezetromboló! :)

36
urga képe

Erről eszembe jut a svájci

Erről eszembe jut a svájci Gleccser Expressz - az valami hihetetlen lehet, 7 órán át halad végig az Alpokon, elvisz a legszebb üdülőhelyekre (és még akkor is működik, amikor már minden autópályát, utat lezártak a hótorlaszok miatt).

37
PTeker képe

én kapok utalványt a

én kapok utalványt a gyárban megveszem utolsó pillanatban majd mindig elfelejtjük levágatni hogy beleférjen a talpba ezért itthon -60fokban a teraszon kézi fürészel szenvedek és a végére elegem van belőle és már nincs is kedvem díszieni, de aztán mindig megjön ,mikor elkezd forogni mert van egy régi orosz karácsnyfa forgaónk és tök szép amikor forog illetve amikor a szaloncukrot leettem az egyik oldalról megforgatom picit és már jöhet is a másik fele:) amugy mindig igazi fenyő volt eddig bár most gondolkozunk a vedd meg a gyökeres fenyőt majd hozd vissza ünnepek után és visszakapod az árát ami környezet kimélőnek hangzik ,szerintetek?

38
zsoltee képe

szerintem háromnál több

szerintem háromnál több vessző is elfért volna ebben a nyolc és fél sorban, bocs ;)

Zsoltee

39
Oversize Load képe

Otthon családi körben

Otthon családi körben tartott karácsony a többiek szerint elképzelhetetlen fa nélkül. Nem értek velük egyet, de elfogadom. Teljes létszám esetén 5:1 arányban alulmaradok :(( Ha Pesten az albiban vagyok karácsonykor, a kisujjamat nem mozdítom fa ügyében. Miattam még nem kellett kivágni egyet se :))

40
G.I.Gig képe

Hali láttam az oázisos

Hali láttam az oázisos linket... hm egész jó tud még valaki másik linket is? Én mindenképp bérfenyőt akarok valahonnan szerezni...

42
Névtelen képe

HUMUSZ - Milyen a

HUMUSZ - Milyen a karácsony, ha környezetbarát?
http://www.humusz.hu/hirek/2641

43
feb képe

Minek egyaltalan

Minek egyaltalan fenyo?
Sajnos a paromat nem sikerult meggyozni a szuksegtelensegerol, igy csinaltunk egyet kozosen papirbol.

Elotte meg visszavalthato fank volt. Nem tudom iden lesz-e ilyen lehetoseg

Amugy szerintem a mufenyo + fenyoagak a legjobb megoldas. Fenyoagat lehet szerezni barmely faarusito helyrol ingyen, es meg az illat is meglesz

-------------------
Jo ez a bringasav a nagykoruton, csak ne jarna rajta annyi villamos

44
a retardált képe

Visszavált6ó fánk...hm,

Visszavált6ó fánk...hm, nem rossz, de én lekvárosan , porcukor nélkül szeretem, baj?
PS: a témához - a Nyugatinál van évek óta Fakölcsönzés.Tőlem 4+állóra.
sztem nem kérdés, hogy mit kell tennem.
volt olyan év, mikor még ennél is szegényebb voltam,de 25én du. dúskál6tam az Örsön (preÁrkád előtti éra!)hagyott fefák között.Ki is tartott februárig, megbecsült tagja volt albérletünknek:)

45
zsoltee képe

ne vedd zokon, de nekem ez a

ne vedd zokon, de nekem ez a folyamatos bankkártyalinkelősdi tűnik retardáltnak...

Zsoltee

46
dobozos képe

"Fenyoagat lehet szerezni

"Fenyoagat lehet szerezni barmely faarusito helyrol ingyen" Ezt hittem én is még egy pár éve. Idén már nem is próbálkoztam kunyizni.

***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája

47
bardoczi képe

A probléma nem egyszerű. A

A probléma nem egyszerű. A felvetésben és a válaszokban is akad jócskán elmélkednivaló, merthogy:

1. Magyarországon a fenyők, az egyetlen Pinus sylvestris ssp. Pannonica (erdei fenyő pannon verzió) fajon kívül, ami a Balaton felvidéken őshonos, nincs honos fenyő. (Elméletben még az Alpokalja néhány kisebb részletére lehet igaz a lucfenyő honossága, de ezzel aztán ki is merült a téma)

2. A Magyarországon lévő erdők 98%-a telepített, a fenyőerdőknek - az említett parányi kivételtől eltekintve a 100%-a. Valóban kizsarolja a talajt, de nem a gombakapcsolta hiányzik, az megvan, hanem az alapvetően lúgos kémhatású talajból savasat csinál. Ez kertekben is igaz, szóval, aki kiülteti, az készüljön föl arra, hogy abban a a talajban nem sok minden fog megteremni a fa alatt. Maximum páfrány, vagy borostyán.

3. A karácsonyfa-ültetvényeket kizárólag azon a piaci alapon hozzák létre, hogy azokat el szándékoznak adni. Ha nem veszed meg, mert műfenyőt veszel környezettudatból, akkor támogatod a kínai műfenyő kereskedelmet, ami a távolról-olcsón-gagyit-le nem bomlót láncreakciót erősíti. Egy ilyen műfenyő tényleg szétesik, összepiszkosodik, megrondul 5 év alatt, szóval aztán veszel még egyet (esetleg annak már harmatcseppek, vagy beépített izókészlet is lesz az ágvégein), ezt meg dobod a szemétre. Nem attól pusztulnak hegyoldalnyi erdők, hogy a fenyőket karácsonyfának kivágják (ezek a karácsonyfa ültetvények egyébként faiskolákban vannak), hanem attól, hogy tüzelőnek kivágják a fenyőerdőket, amelyek elébb elvékonyították a termőtalajt, és az első eső leviszi a termőréteget. A kivágás vagy illegálisan történik megélhetési bűnözésből, vagy az ún. nagyonződ biomassza fűtőművek számára (félillegálisan) de mindenesetre az EU által finanszírozva.

4. Ha földlabdás fenyőt veszel, az megnő, ki kell ültetni, az átültetést a fenyő iszonyú rosszul tűri, mert nincsenek hajszálgyökerei, hanem csak úgy képes tápanyaghoz jutni, hogy szimbiózisban él fonalas gombákkal, amelyek viszont megsínylik, ha te a szobában, száraz levegőn tartod őket. Szóval a legtöbb födlabdás fenyő még abban az évben kipusztul, mert egyrészt nem is szakszerűen veszik ki földlabdásan, másrészt meg nem is szakszerűen ültetik el. Ha ezek ellenére földlabdás fenyőt vennél mindenképpen, akkor vagy a Pinus mugo-t (törpefenyő), vagy a cukorsüveg fenyőt (Picea galuca Conica) vegyél, mert ezek sokáig elvannak egy dézsában, egy teraszon a saját tőzeges földjükben, szóval 10-15 évig egy ilyen beruházással (nem kis lóvé) van egy élő fenyőd, ami túlél. A dologhoz hozzátartozik, hogy a fenyőnek nincs nyugalmi periódusa, szóval ha nem kap hólét, esőt, akkor sűrűn locsolni kell, mert paradox módon télen kiszárad! Csak konténeres törpefenyőt vagy cukorsüveget vegyél faiskolában, mert az utcán árult földlabdás kipusztulása majdnem borítékolt.

5. Nem minden karácsonyfának hullik a levele. A lucfenyőé leginkább, az ezüstfenyőé tovább bírja, de legjobb ebben a műfajban a Normanfenyő (Abies normanianna) vagy a Duglászfenyő (Pseudotsuga mensiesii), aminek a levelei nem hullanak, hanem idővel rászáradnak a hajtásra. Két hónapig viszont vidáman zöldelnek. Az ilyen kivágott fenyőket jobb érzésű városokban, sőt még BéPé-n is külön gyűjti vissza az FKFV Rt és a Főkert komposztáló telepeire kerülnek: virágföld lesz belőlük, szóval hasznosulnak.

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

48
urga képe

szóval vegyünk nyugodtan

szóval vegyünk nyugodtan fenyőfát.... elvégre az a 2-3 millió egyed, amit minden évben kivágnak, hogy 10 napig díszitsék a nappalit, úgyis csak faiskolákban nevelkedik, a végén meg virágföld lesz belőlük?

49
bardoczi képe

Nagyjából így áll a

Nagyjából így áll a helyzet, szerintem, bár a 2-3 millió felülbecsült (sokan műfenyőznek, sokan nem állítanak, sokan erdőből hoznak, stb.)

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

50
urga képe

ez mindenesetre nagyon

ez mindenesetre nagyon jellemző a civilizációnkra.

(változtassunk minden élőt halottá, és ez még ünnepi szokás is legyen)

51
bardoczi képe

Hát nézd. Egyrészt a

Hát nézd. Egyrészt a kivágott fenyő szerintem kevésbé halott anyag, mint egy műanyag fenyő, mert végül beszecskázzák, és termesztőközeg lesz belőle, ami meg egy újabb ciklust indít el. Ha mégis a hulladéklerakóba kerül, akkor is ez az a dolog, ami le tud bomlani anélkül, hogy veszélyes anyagok termelődnének belőle.

Ha metafórikus akarok lenni, akkor azt mondom, hogy Jézus is halott anyaggá változott hogy újjászülessen, és ebből meg egy ünnepi szokás lett. Az szerintem sokkal gázosabb, hogy a Karácsony manapság még nagyobb konzumidiótákká tesz bennünket, mint akár 20 éve.

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

52
urga képe

Nem vagy véletlenül

Nem vagy véletlenül kertépítész-tájépítész?

Egyébként Neked van igazad, az egésszel csak annyira van gond, amennyire bármi mással körülöttünk.

De mindent elmond civilizációnkról, hogy egy fa kivágásával jelezzük legnagyobb ünnepünket - ha úgy tetszik, ez dióhéjban összefoglalja.

Azért én még reménykedem, hogy egyszer egészséges lesz a világ, és nem úgy, hogy meglátogat minket egy kisbolygó.

53
bardoczi képe

De csak egész véletlenül

De csak egész véletlenül :)

No ja, az is dióhéjban foglalja össze szűkebb - keresztény gyökerű pátriárkánkat, hogy mint Marco Polonak a nagy Dzsigisz megjegyezte: a kereszténység az egyetlen világvallás, aminek a legfőbb szimbóluma egy kegyetlenül megkínzott ember-isten a keresztfán. Érdekesség még, amit korábban olvasgattam, hogy e karácsonyfa kultusz nem is oly régi találmány. Csak a 18. sz-ban terjed el Németországban, majd Bécsi közvetítéssel a 19. sz-ban itthon. "Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, ám elterjesztésében jelentős szerepe volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak is."- írja a Mult-kor történeti portál. Korábban is megvolt ez a téli napfordulóhoz igazított életfa dolog, de akkor megelégedtek pár ágacska gyökereztetésével. Az angolok például a karácsonyt máig nem fenyővel, hanem magyal ágakkal és fagyöngyel ünneplik. Ez utóbbi például azért frankó dolog, mert a fagyöngy egyrészt elég veszélyes fa parazita, másrészt meg kiváló gyógynövény. No becsukom a mesekönyvet :)

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

54
urga képe

"hogy mint Marco Polonak a

"hogy mint Marco Polonak a nagy Dzsigisz megjegyezte: a kereszténység az egyetlen világvallás, aminek a legfőbb szimbóluma egy kegyetlenül megkínzott ember-isten a keresztfán"

Szerinted hogy lehet, hogy a "vissza a gyökerekhez" (Jézus tanításához) című mozgalmakból született református egyháznak például nem virít kereszt a templomain? Meg egyátalán sehol.

"Korábban is megvolt ez a téli napfordulóhoz igazított életfa dolog, de akkor megelégedtek pár ágacska gyökereztetésével."

Magyarul megelégedtek azzal, hogy fát hajtatnak ki...

Hogyan fordult ez az ellenkezőjébe, miért gyakorlunk mi ehelyett fekete mágiát? (fakivágás, kiszárítás).

55
urga képe

Amúgy Dzsingisz

Amúgy Dzsingisz rátapintott a lényegre, csak éppen nem a kereszténységről beszélt, hanem a halálvallásról, amit helyette elterjesztettek... És amit nagyon sokan követnek ma is, megszokásból, tudatlanságból...

Elég egyébként csak kimenni bármelyik temetőbe - ahol ormótlan, halott márványtömbökön sorakoznak a "Béke poraira" kezdetű frázisok... és már éppen azt gondolnánk, hogy itt mindenki meghülyült, amikor észreveszünk egy kopjafát, rajta a felirattal "éltem, és élek".

de ez már nagyon off...

56
dobozos képe

Mi a helyzet a több

Mi a helyzet a több milliárd szál döglött virággal? Legközelebb ha valaki meglep egy csokorral elkezdek rekviemet dúdolni...de persze romantikusan ;)

***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája

57
dobákpeti képe

Na ez jó részletes lett!

Na ez jó részletes lett! Köszi!
Én most ott tartok, hogy vagy megint bepróbálkozom egy Cukorsüveg fenyővel - persze körültekintőbb leszek ez esetben mint tavaly, amikor sajnos kipusztítottam végül egy ilyet :) -, vagy veszek egy kis vágott fenyőt, és megtalálom a módját, hogy ne szemét, hanem újrahasznosuló hulladék váljon belőle utólag.

dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"

petiBlog

58
OJani képe

Csak annyit teszek hozzá,

Csak annyit teszek hozzá, hogy a családban mi is évek óta próbálkozunk a gyökeres fenyőkkel, és nagy többségükben, mondhatom, túlélték. Idén behozunk egyet 2-3 napra, ez is működni szokott. A kulcs, úgy tűnik, a meghagyott gyökér nagysága és a locsolás, a kiültetés után is rendszeresen.

59
Matt képe

Ez egy nagyon szép

60
bonnie képe

mi par hete vettunk ez

mi par hete vettunk ez obiban egy tujat, ami kint all a gangon az ajto mellett. ahogy latom, ezek jol birjak a dezsas tartast, es volt olyanunk is, amit 2m+ koraban sikerult ketfele telepitenunk.
szoval erre vadaszok most miniatur diszeket, mert az egesz csereppel egyutt van vagy 30centi magas.
max 2-3centis normalisan kinezo diszek wanted!
bonnie

61
bardoczi képe

Bonnie, ki kell

Bonnie, ki kell ábrándítsalak hivatalból. A Thuja nemzetségnek majd minden tagja megnő nálunk is 20 méterre (egyes fajok, pl Thuja plicata 40 méterre is). A dézsás tartást ideig-óráig bírják, talán azért nem tűnik fel, mert idehaza még mindig tujakorszak van, és ha kiszárad az étterem, billiárdszalon, kiskocsma, estébé előtt, akkor veszenek egy másikat. Szóval kicsit zsákutcás az ügy.

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

62
critical mass képe

Nekünk a 12+ éves

Nekünk a 12+ éves szobafenyő a karácsonyfa. Pár könnyű dísszel. De van hogy ez sem. Botrány a karácsony. A jelenlegi formájában ateistaként perverziónak, vallásosként blaszfémiának nevezhető. Legszívesebben kihagynám az egészet. Sose lesz szép addig amíg azt ami tönkretette nem likvidáljuk belőle: a pénzt.

63
bardoczi képe

Az Araucaria (szobafenyő)

Az Araucaria (szobafenyő) tényleg lehet egy megoldás, bár kicsit ritkásak az ágai, vagy az jutott még eszembe, hogy bonsai...Jó munkás, de segít kifejleszteni magadban valami zen-szerűt. No boldog "Harácsonyt" mindenkinek :) ld még erről a polopokol.hu bejegyzését...

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

64
critical mass képe

Mi is a latinról neveztük

Mi is a latinról neveztük el, Arankának.
Nagyon sok növényünknek van neve. :)

65
tujatulaj2 képe

Kedves Bálint

Kedves Bálint gazda...:)
Azzal a kérdéssek fordulok Önhoz...

de komolyan,olyan jóó, h vagy nekünk:)

én nemrég rendeltem 5 icipici tuját postán.
meg is jöttek, de nem találok/kaptam hozzájuk használati utasítást.segítenél?bent-e vagy kint jobb nekik?
ugye ne most ültessem át a műanyag kis cserepéből?
hogy kell locsolni?
köszi előre is!alla

66
bardoczi képe

Bálintgazda

Bálintgazda válaszol:

1részt be kell valljam töredelmesen, hogy gyűlölöm a tuját (talán mert egysíkúvát tesz, talán mert annyira nem hozzánk való, talán mert hovatovább a kert nem szól másról mint műfű tujasövénnyel, az is rosszul, mert nem ültetik elég sűrűn hozzá, hogy összenőjön), ezért néha bizsereg a kezem, hogy gerillamozgalmat alapítsak a hazai tuják meggyűrűzésére. Már ha tuját vettél, mert a köznyelv tujaként azonosítja a hamisciprus féléket és a boróka féléket is.

2részt a tujáknál jobban csak a kertészeti csomagküldő szolgálatokat utálom, mert minden szakmai tisztességet nélkülöznek, mert katalógusukban photopaint-el varázsolják át a színeket és a méreteket, mert minden olyan szart eladnak, ami idehaza a klíma és a talaj okán eséllyel kipusztul, mert holland aggyal gondolkodnak, pedig a kertkultúra abszolút regionális valami. Ha igazán jó anyagot akarsz, akkor azt tisztességes faiskolában vedd, a tisztességes faiskola pedig nem a barkácsáruházak vagy a gartencenterek közelében keresendő. Bépén van például a Prenornak lerakata Budafok-tétény között, a Liánnak Sasadon és van még a Tahi faiskola Tahitótfalun. Ezeket ajánlanám, illetőleg van egy nagyker valahol az M0 Dunaharaszti közeli peremén.

Ezeket csak azért mondtam, mert így nem beláthatod, nem tudok objektív lenni. Válaszolni azért válaszolok. Mindent, ismétlem mindent, amit cserépben veszel, azt azonnal át kell ültetni. A cserépben ugyanis tőzeggel kevert könnyített ültetőközeg van (spárenolás a szállítási súllyal), amit hidrokultúrásan öntöznek (értsd szügyig vízben, mesterséges tápanyagdózisokkal), míg el nem adják. Amint a tőzeg kiszárad, elkotúsodik, vagyis egy növény számára alkalmatlan száraz porszerű cucc lesz belőle. A tőzeg egyébként is olyan anyag, ami tápanyagban gazdag, de hamar lebomlik. Nem igazi talaj. Az átültetést értsd úgy, hogy humuszos kerti földbe, a cserépből óvatosan kivéve földlabdával együtt. A kültéri növényeknek kinn jobb, a beltérieknek meg benn. Ha kiülteted, akkor tél-lévén nem kell locsolni, ha éri eső és hólé. Ha benn tartod, akkor kell locsolni. Nyáron meg bazisokat kell locsolni.

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

67
alla cool képe

Vétel. Köszi az

Vétel.
Köszi az őszinteséget!
Megnyugtatásodul - magánembertől rendeltem.
csak vidékről, ezért küldte postán.
Azért tuját, mert igénytelen a szentem,
én meg földszinten, napfénymentesen élek.
vagy mmi.(kaktusza lánynak nem lehet, ha babonás...)
bár megeshet, h ez a felfogás, téves.
mindenesetre, amire kiváncsi voltam 100%osan válaszoltál.
Le a sisakkal ezúton is!
alla cool (criticalmass.hu/lakat)
"Méregtelenítsen!Nem kerül semmibe!
Ha nincs lova, pattanjon bicóra!"
A KvM ajánlásával

68
bardoczi képe

Viszont a napfénymentesség

Viszont a napfénymentesség gáz szerintem. A tuják kifejezetten fénykedvelőnek számítanak, és nem is annyira igénytelenek. Nulla napfény mellé elég nehéz igénytelen fát, cserjét javasolni, de beltérbe elsősorban az esőerdő aljnövényzetében (broméliák, philodendronok, páfrányok), vagy kültérbe a hazai bükkösök aljnövényzetébe (babérboroszlán, kis télizöld meténg, gyöngyvirág) esetleg a kerti fajták között (árnyékliliom, kerti gyögyvessző, puszpáng) kéne kereskedned

--------
"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

69
tibchy képe

frankon agyekliliomot

frankon agyekliliomot olvastam
megyek iszom 1 bogre bromostejat :)

70
urga képe

ha nagyon kell a fenyő, ez

ha nagyon kell a fenyő, ez egész jól hangzik:

http://karacsony.origo.hu/cikk/20071213/kolcsonozheto_karacsonyfak_oazis...

71
Györgyi képe

nekem kicsi műfenyőm lesz,

nekem kicsi műfenyőm lesz, jelképesen, mert ez nem számít,
sokat szeretnék azokkal együtt lenni, akiket szeretek, ez meg nem lehetséges.
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/
Itt szavazz a bringázásra !

72
bardoczi képe

Nesze neked hittérítés a

Nesze neked hittérítés a kínait olcsón gagyit messziről le nem bomlót vonulat ökológiai lábnyomban betöltött szerepéről :)

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

73
zsoltee képe

nem évente kell cserélni.

nem évente kell cserélni. nekünk is műanyag van, kiválóan megfelel és talán még nem is kínai. nem emlékszem mióta van ez, de több mint 10 éve...

Zsoltee

74
Györgyi képe

mi van ? én mindent az

mi van ? én mindent az örökkévalóságra vásárolok.
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/