A címe, meg az első fele az én (felszínes) ismereteimnek eléggé ellentmond*, de annyira nem vagyok otthon a baleseti statisztikában, hogy színvonalasan tudnám cáfolni.
(* Nem annyira a számokban kételkedem, hanem az alaphang problémás nekem. Meg nyilván a statisztika is olyan máfaj, hogy egy tetszőleges adathalmazból nem nehéz kiemelni egy olyan részt, amivel egy adott prekoncepció jól igazolható.)












Szerintem is főleg az
Szerintem is főleg az alaphang, meg a cím az idegesítő. Tized annyi baleset okozása mint az autósok esetében nem annyira rémisztő szám, pláne hogy nincs felsorolva, hogy bringás részről hány járt ebből halálos áldozattal, és milyen súlyosak a sérülések, meg mekkora az anyagi kár. A teherautóvezetők mind profik, aztán majdnem ott vannak a listában mint a bringások, akik sokszor kresz ismeretek nélkül tekernek.
A HVG szenzációhajhász bulvár
A HVG szenzációhajhász bulvár lappá küzdötte le magát, az Online pedig mindig is egy színvonaltalan, blikkfangos szarság volt és lesz.
Minden évben lehoznak egy cikket elképesztően veszélyesnek beállítva a bringázást, a fene tudja, milyen forrásból szedik hozzá a hajmeresztő statisztikáikat.
Ne törődj velük, oltasd be magad HVG ellen, nem kellenek az ilyen posztok - mármint tőlük.
(ja, és rendszerint az ilyen
(ja, és rendszerint az ilyen statisztikai pánikkeltő cikkük után ki szoktak baszni egy "vegyél sisakot" posztot.)
vagy befektetési
vagy befektetési életbiztosítást.
vagy vegyél több akciós
vagy vegyél több akciós joghurtot. vagy kerti grillt. *
*: a szorongást ugyebár az evés, sőt a szükségtelen kacatok vásárlása is oldja egy kicsit.
En vettem talpmasszirozot,
En vettem talpmasszirozot, kromozott jeg vodrot, szakacskonyv tamaszt, fagyitolcser sutot, meg meg szamtalan mas szuksegtelen kacatot, es meg mindig ugyanugy szorongok.
a cikkben elhelyezett link és
a cikkben elhelyezett link és a no-name szerzo ("hvg") alapjan a cikk egy rendorsegi megrendelésre írt "okos" reklám az új traffipax lakossági támogatottságának növelésére.
egyetértek a fentebb már leírt észrevételekkel a cikknek álcázott közlemény színvonaláról.
még egy példa:
"Több autó, több halál
A korábbi látványos eredmények után ugyancsak emelkedni kezdett idehaza a halálos áldozatok száma. Míg 2013-ban 591-en vesztették életüket az utakon, tavalyelőtt 626-an, tavaly pedig 644-en. (A teljes képhez tartozik persze, hogy a magyar rendszámú gépkocsik száma 3,6 millióról például 3,9 millióra nőtt 2010 és 2015 között.)"
az idézett részlet az autók számának növekedése és a balesetek számának növekedése közti "összefüggés" (igazából azért nem egy nagy újdonságnak ható) "mari néni" (bocsánat) szintű felböfögése. még ebbe 3 mondatos idézetbe, amely "ha több fát raksz tűzre, nagyobb a lángja" szintű Bölcsességet oszt meg a tudásra szomjazó olvasóval) is sikerült logikai bizonyítékként használhatatlan indoklást csempészni a cikket író agytrösztnek: a 2013-2014-2015 évek (nem csak autós)baleseti-halál számai mellé a 2010 és 2015 közötti autómennyiség (növekedést) teszi, amiből csak az nem állapítható meg, hogy 2013 és 2015 között volt-e (és mekkora) növekedés az autók számában.
eccóval ez nem cikk, hanem hirdetés és a tartalma és stílusa azt a célt szolgálja, hogy "zörögjön a haraszt".
Mondjuk ez esetben azt sem
Mondjuk ez esetben azt sem ártott volna közölnin hogy a vizsgált időszak alatt hogy alakult a kerékpárral közlekedők száma. Ha már az autósokat ezzel mentegetik...
Vagy hozzátenni, hogy az autózás részaránya a közlekedésben 30% körül van, a kerékpározásé 20% környékén. Így a baleseti arányok is másképp néznek ki...