"Hova tűnt Damon Hill?!" Valahogy, így érzem magam is, amióta utoljára ide írtam. Ne haragudj kicsi naplóm, voltál eszemben, de, hobbi vagy és nem állás. Sosem voltam az akaratosság híve, hiszen a legjobb dolgok mindig maguktól jönnek és nem kell értük megküzdeni...

De még mielőtt nagyon Coelho terepre tévednék le is írom mi is a célja a címnek. Nem, nem irodalmi szemszögből, bár tényleg akartam, hogy minél több emberhez érjen el az írásom.

Szóval, itt vagyunk 2015 októberének a közepén. Történt megannyi dolog, amiről most igyekszem jelentést tenni, még a hó beállta előtt.

Időrendben az első, hogy július 12.-én a "kert alatt" volt verseny, hiszen Vásárosnamény itt van egy órácskára bringán is, és hát kérem, ha ide nem megyek el, akkor sehova. Zoárd napján kerékpáros maraton. 70 kilométernek meghirdetve zömében a Tisza védőgát (faluhelyen töltés/tőtés, ki hogy szereti) tetején kiépített kerékpár úton, valójában "csak" 60 km volt. Gondoltam is, hogy milyen csuda jó kis kerekezés lesz, ráadásul mondhatni "libakergető", mert valljuk be, nem egy TDF, ám ennek ellenére is elég jó kis mezőny gyűlt össze. Nem bocsátkoznék találgatásba, mert úgy is hazudnék. Szóval Kellemes hangulat és időjárás, relatíve ismert pálya. Olyan rosszra nem kell számítani. Erőnlét teljesen rendben volt. A Kisvárda és Környéke Bringások (röviden KKB) hárman képviseltették felső-Szabolcs kerékpáros társadalmát, természetesen országútival (mi mással?! Erről is lesz szó). Míg Joci autóval ment a versenyre, mi Gabival bevállaltuk, hogy lábon fogunk elmenni a versenyig. Az oda út zökkenőtől nem volt mentes, de ez a közút kezelő hibája. Igaz Naményban kb 200m-re az érkezésünk céljától mi más is történhetett volna, mint hogy bekapok egy defektet. Semmi pánik! Van másik. Pik-pak defektjavítás és készülődés a rajtra.

Miután elrajtoltunk, lassú rajttal indultunk, amit egy kilométerre követte az éles rajt, immár a töltésen. Innentől kezdve mondhatni a szokásos program futott, vitorlázunk amíg jól esik, majd a sprinteket hárítom, és a célban hesteg JOLÓ hesteg mex póver. Persze ez szép és jó terv, de a hiúság mindig közbe szól, ha hagyom, és én k*rva vagyok, bevallom elcsábultam. Hét kilométerrel a rajt után azt hittem, hogy amolyan Armstrong-osan meglépek, és a hátralévő alig 53 km-t lazán lenyomom 35-37-es átlaggal. Igen csak ebben a programban még szerepelt Joci és Gabi is, akik sajnos nem jöttek utánam a szökésben, így viszont az NYKSE csak lesett, hogy "hát ezt meg mi lelte?!".

Mire feldolgoztam, hogy, hát ezt az erőt kár volt kipumpálni, addigra már az eredeti program is újra indult és vissza szélárnyékba. Ez ment némi helyezkedéssel egészen Lónyáig ahol töltésről le és falvakon keresztül vissza a töltésre. Itt amint lekanyarodtunk én ismét elk*rv... izé elcsábultam. Sprint 52km/h bumm és húzzunk innen. Ahha persze, de még mindig nem vagyok egy Sagan, hogy egyedül egy ekkora távot szökésben töltsek. Well... O.K. programot vissza alaphelyzetbe. Megint...

Szóval már csak alig 25 km lehetett hátra, amikor is, NYKSE robbantott, nah erre gyorsan lépni kell, vagy itt bajok lesznek. Ismerős volt ez már a Mágocsy Kupáról, csak ott épp a Vinibike játszotta ezt. Rendben első sprint pipa, igen ám, csak hogy hátulról jött egy a kifullasztásból kimaradó versenyző, szintén az NYKSE színeiben és ő megint robbantott. Nah ez volt az, amire nem volt szükségem. Kifulladás, az addig is konstans 170-es pulzusomnak más sem hiányzott. Megpróbáltam hárítani, de már esélytelen volt, mindenki elszökött. Majd miután visszaszuszogtam a pulzusom kellemes 160-ra, újból elkezdtem tiporni az Argon 18-at és nem volt mese, verni kellett, mert még volt esély felérni őket. Persze a diktált tempó az élbolyban is vissza lett véve olyan 35-re, ami nekem kedvezett, mert így olyan 36-37-et tartva volt esélyem, hogy egy óra alatt felhozzam a szökevényeket. De erre már nem sok lehetőség/idő volt.

Egy leszakadó kollégával ketten diktáltunk tempót, hol én, hol ő vezetett. Ám idő után, mondtam, hogy emeljük a sebességet, mert még van esélyünk van előrébb kerülni, de kolléga elfáradt. 35-nél se feljebb se lentebb. Hát hálásan megköszöntem a segítségét, majd odadurrantottam. Egy életem-egy halálom, de nem akarok úgy, hazamenni, hogy nem adtam bele mindent. Hát, amikor mindent kipréseltem, a célba beestem egy kellemes 39 körüli tempóval és kb. fél holtan, de akkor és ott mindent kiadtam. Helyezés talán hetedik lett. De nem számít. Jó hangulatú és tanúságos verseny volt. NE CSÁBULJ EL TE ÖNTELT...!!!
https://www.endomondo.com/users/5719365/workouts/559382159

Aztán ott járunk, hogy a nyár további részében, csak a rituális csapatos csapatás maradt, minden hétvégén valami szép helyen, de minimum kiváló társasságban. Sorra jártuk a hegyeket, amik a közelben "lőtávon" belül voltak és itt-ott strava szegmens döntögetésre vetemedtünk.

Majd elkezdődött az ősz és az itthoni teendők miatt kicsit kevesebbet tekeregtem hétvégente, de helyette hétköznapokon tettem oda magam.

Lényeg, hogy az edzések maradtak.

Sorra emlegetni kezdtük az üveghuta kupát, hogy nekünk idén akkor és ott a helyünk! Így is lett október 4.-én kicsit hűvös, kicsit korán kelős, de gyönyörű napot fogtunk ki.

Érkezéskor átvettük a rajtszámokat és a rajtcsomagot, majd a bükkszentlászlói kereszteződéstől kocsival elmentünk a célig, mivel a kocsit célszerűbbnek láttuk ott letenni. Most öten voltunk a KKB-tól két debreceni vendég versenyzővel. Ugyanis elhívtam Teslér Atit és Balut, hogy jöjjenek, nagyon jó lesz. Mivel ez egy hegyi időfutam volt, egy perces eltolt rajttal, így szépen összekapartuk magunkat és visszamentünk a rajthoz, azt még tudni kell, hogy 5,3km-en 330m szintemelkedést kellett leküzdeni. Aki járt már Bükkszentkereszten az tudja, hogy a faluban van egy laza emelkedő olyan 13-15%-os, ami valahogy így fest: / . Szóval ezen felkapaszkodtunk amiben olyan vicces volt, hogy egy picit vizes lett a gumim és az rögtön ki is pörgött. Szóval legurultunk a rajthoz. Itt 10-től kezdődött a rajtoltatás, elsőként Baluval 10:17-kor majd Ati 10:23-kor, aztán jó magam 10:41-kor, közvetlenül utánam Józsi 42-kor, majd Joci 11:07-kor.

Nekem Egy célom volt, azon kívül, hogy kiadjak magamból mindent, még pedig, hogy Józsi ne érjen utol. Ez innen nézve nem hangzik sehogy sem, de Józsi nagyon erős.

Így rajtot megelőzően egy húsz perces bemelegítő körözés, csak hogy minden sejtem tudja, hogy itt bizony dá-dá lesz. Nem is volt szarozás, amint közeledett a rajtom elkezdtem magam hergelni, hogy megb****m a hegyet, mert én bizony nem Mohamed vagyok.

Következik a visszaszámlálás: 5-4-3-2-1 és ha nem is kilőttem, de azért igyekeztem csendes gyilkos üzemmódban felzavarni az Argont. Szép nyugodtan elkezdtem tempózni 19-21 között az elején, amikor elkezdtem érezni, hogy itt bizony dá-dá lesz akkor lepillantottam a pulzusmérőre: 178 bpm
-Ó jó lesz az! (vagyis ahogy ez a én kis tájszólásommal a fejemben hangzott: Aóú jaóú lesz az) . -és ilyen ütemben folytattam is 3 perc 50 másodperc körül értem fel az első kilométerre. Itt-ott rémlett, hogy lesz egy kis lapos rész ahol tudok "pihenni", és a pulzus nem esett, csak a tempó lett egyre karcsúbb hol 13, hol 15km/h. Ám közben megvilágosodtam: Ugye az ember ösztönösen a legkönnyebb megoldást keresi, mint az életben, úgy az áttételekben is, de ez egy versenyen nem fizetődik ki, itt folyton a maximumot kell nyújtani, ha az óra ellen versenyzel. Szóval amikor azt hiszed, hogy most jó, akkor válts egy nehezebb fokozatra és az lesz a jó! Ez volt a taktika, illetve, hogy a 34-26-os áttételt csak akkor használjam, ha már magam verem a szöget a koporsómba. Szóval zömében inkább 34-21-et hajtottam, itt-ott belekacsintva a 34-19-be, meg egyszer vagy kétszer 34-17-be, de volt 34-23 is. Nagy történések nem voltak, utol értem pár versenyzőtársat akik szintén mindent beleadtak.

A harmadik kilométer környékén érkezett meg a fekete leves, mert kicsit szétszórtnak éreztem magam, olyan zizisnek és persze a pulzusom egyből választ is adott a miértre: 182. Jól van, ha még itt jól vagyok, akkor nem lesz baj belőle, ha marad. Mint a hentespultban. Nyomtam tovább és kopp-kopp nem lett bajom belőle. Ez szerintem inkább az útviszonyoknak volt köszönhető, mintsem, a csodás keringésemnek. Kicsit enyhült az emelkedő amikor is már az utolsó kilométeremre érkeztem meg.

Itt már nézegettem, hogy Józsit látom-e, de hál' Istennek nem volt a válasz. Közben megjelent egy szervező kocsi, aki csomagokat vitt fel a célhoz. Itt éreztem, hogy annyira rosszul nem megyek. Megláttam az 5km-es táblát és tudtam nem sokára fenn vagyok. Kis kikacsintás: Jé Molnár Tibiék fényképeznek! Mutassuk, hogy kemények vagyunk! Villantok is egy V-t! -gondoltam magamban. Aztán nicsak nicsak ott a cél kapu! Áhhh szinte lapos az út! HAJRÁ! HAJRÁ LACI! TEDD ODA MAGAD!!!!!

Ki is álltam sprintbe és amit csak tudtam bele raktam az Argonba! Istenem áldd meg azt ki kitalálta az integrált hajtóművet! Minden watt az aszfalton végezte elkenődve.
Beértem! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! EZAZZ! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ MEGCSINÁLTAM! csattantam fel és kifordultam magamból.

A célban már Ati és Balu várt és mondták az időm: 20:03. Az előzetes szintrajzok és becslések alapján számomra egy 18 perc körüli idő volt a cél. Itt is látszik mennyire öntelt vagyok. Mikor kiőrjöngtem magam, azt gondoltam főnix vagyok aki az előbb meghalt és most még nagyobb tűzzel kelt ismét életre. Miután Józsi nem sok pihenőt hagyott nekem hiszen 29 másodpercre az érkezésemre már ő is bent volt a célban. 19:32 nem semmi. Közben kiderült, hogy Balázs ment egy 21:17-et, míg Ati 22:54-et. Addig míg Joci felért mi csak beszélgettünk hol egymással, hol másokkal és persze az igazán erősek is megjöttek itt-ott "űridővel" 14:26-tal láttuk befutni a nyertest is. Majd lassan Joci következett! Megláttuk és közösen biztattuk, sajtolja ki magából az utolsó wattokat is. Csippen a kapu, nézzük az időt 18:12. Majd összenéztünk és elégedetten hümmögtünk. Mikor Joci is odajött mondtuk is neki, hogy ma ő fizeti a kaját! 25. lettem Férfi felnőttben, ami azt mondom, hogy nem egy rossz eredmény 0 helyismeret mellet. Szóval az Üveghuta megtanított arra, hogy igenis tudok menni, ha akarok.
http://kisgalya.hu/eredmenyek/12-uveghuta-kupa-2015/

Végül rá egy hétre Nyíregyházán is verseny kivételesen mtb. XI. Robinson kupa. Kis városi XC ami tényleg családias hangulatú verseny, ráadásul volt lehetőség ténylegesen amatőrként nevezni. Oké, de a trektor menthetetlen állapotban hála egy nem olyan régi kis esésnek aminek meg sem kellett volna történnie.

Mellékszálként jön ide, de az agyváltós szervizbe került, a trektor pedig Debrecenben volt, Frenkivel voltunk csapatni Nagyváradon, ám a nagy-Biharra már nem jutottunk fel, mert az eső elmosta a tervet. Szóval trektorral jártam keltem a városban és az egyik beláthatatlan kanyarban szemből nagy tempóval egy gyalázatos féreg előzi a sort és persze, hogy nekem kellett fékeznem, csak hogy én sem mentem lassan és féknek odarántottam amikor a "semmiből" ott termett gyorshajtónk. Mihelyt a fékfolyadék kimozdította a dugattyúkat én abban a pillanatban a földön találtam magam. Trektor is a földön feküdt véres nyakkal jó magam pedig habzó szájjal. A srác meg sem állt, lehet már csak azért sem, mert ott azonnal téptem volna szét olyan apró darabokra, hogy még a porszívó sem szedte volna össze. Az első kerekem felülnézetből így nézett ki: ). Mondanom sem kell, hogy banánülésről már mindenki hallott, de banán kerékről... Hát igen. nagy volt a baj, az én vérnyomásom pedig még magasabb. Sebaj Balu javaslatára gyorsan "kihajlítottam" so-so egyenesre és hazáig elgurultam extra óvatosan.

Szóval ott tartottam, hogy Robinson kupa lesz, de nincs használható első kerekem. Még hála hogy a KKB nem csak oútisokból áll. Meg is kérdeztem Levit, hogy nincs véletlen egy nekem való kereke, de sajnos nem volt, viszont mivel ő nem tud menni a versenyre, így felajánlotta a bringáját. Egy nappal a verseny előtt. Kicsit rossz érzésem volt, mert vannak jelek amikre olykor-olykor érdemes figyelni, és nem elkövetni, ha jót akarsz. Ilyen az indulás előtt már nem szerelünk, ha valamivel kapcsolatban rossz érzésed van inkább ne tégy úgy stb. stb. Levi azt mondta, hogy gondoljam át, ha kell szívesen ideadja, csak hozzak vele egy jó helyezést. Hát családias versenyen ennek elég reális volt a lehetősége.
-Na jó Levi megyek érte.
Mondta, hogy egy nyereg kell meg az spd pedálom, és mehetünk is versenyezni. Oké, de a trektor még Debrecenben. Sebaj vonat bérlet adott, szabadidő is akadt úgy hogy irány Debrecen. Trektor hazahoz, este átszereltem mindent és egyet gurultam az udvaron. Másnap felzötyögtünk kettecskén Nyíregyre és vártunk a rajta a nevezést követően.

Az izgalmas pályát bejártam olyan 3x-4x és azt gondoltam, hogy kellemes kis verseny lesz ez a 10 kör. Be is neveztem 19-30 korosztály B-be, azaz hobbi kerékpárosként hiszen az idei talán 300 montis kilométer eltörpül az 5000 km aszfalt mellett. Mikor rajtoltunk már megint hecceltem magam, hogy mindent bele tudjak adni, itt már kiderült, hogy kategóriámat már megnyertem. Sebaj nekem voltak kiszemelt embereim akiket úgy gondoltam érdemes volna "bekóstolni" hogy lássam hányadán is állok.

Amikor elindultunk egyből egy emelkedővel kezdtünk ott a tumultusban nem nagyon akartam zavarni senkit, hiszen más eredményét nem akarom elrontani, de ez attól még nem azt jelenti, hogy nem adtam volna bele mindent. Majd kanyar-kanyart követ. Konstatálom, hogy nicsak ez a rövid stucni dolog annyira nem butaság. Frenki Fuji-ján már éreztem, hogy a rövid stucni milyen virgoncságot eredményez, de ott betudtam annak, hogy 26-os. Igen de a 90-es stucni is érezhetően fürgébb főleg egy 570-es kormánnyal. Így fűzögettem le a köröket egymás után amikor talán a 3. körömön a második kanyarban leesett a láncom, bazd meg más sem hiányzott. Nem baj váltóval gyorsan visszapakoltam, így még a kezem sem lett koszos, majd BéZsé, mint kommentátor kis lökéssel segített tovább indulni. Ebben az ütemben folytattam a versenyt, amikor is az 5.-6. kör körül talán megelőztem Szeman Attilát és sikerült is tartanom az előnyöm, majd egyik mászás közben a kölcsön paripa megtáltosodott és alig tudtam a földön tartani az első kerekem, miközben Sotkó Tamás ott volt közvetlen mellettem, szegényt majdnem le is szorítottam, és ezt fentről persze szándékosnak érezték, hol ott tényleg a bénaságom volt rá a magyarázat.

Majd elkezdtem újabb ellenfelet kinézni magamnak, miután megvolt ki lesz az, csak az lebegett előttem hogy felérjem. Így is lett, és a 8. kör körül léptem meg előle. Innentől már senkit sem láttam akit úgy láttam volna. BéZsé is jelezte, hogy már csak egy kör, én pedig "lájkoltam". Az utolsó körömön bele is adtam mindent, hogy ha már kupát kapok, akkor legyen is mögötte teljesítmény. Így történhetett meg, hogy nem csak a saját kategóriám a 19-30 B-t nyertem meg de idézőjelesen még a 31-40 B-t is. És ez így van rendjén, nem volt ebben semmi csalás, mert mindent beleadtam, a nemzetközi mezőnyben pedig az elitek között tényleg olyanok versenyeztek a 15 körön akik csapattal rendelkeznek és célirányosan edzenek. Nekem az mtb hobbi.
http://vinibike.hu/mountanbike/xi-robinson-kupa-beszamolo.html

Nem is szaporítanám tovább a szót. Szerintem mindent leírtam, mi és miért volt, persze eltűnni nem akarok, de az utolsó félévem lesz, jön a szakdologzat, záróvizsga, államvizsga és remélem innentől még egyenesebb lesz az eddig sem túl kacskaringós életem.