A mai epizódban lesz ármány és intrika, megcsalás és elválás, valamint bimbódzó szerelemből is kaptok egy csipetnyit!

Nos újabb hullám csapott fel a mindennapjaim lassú mosású folyóján :) Nemrégiben a megépített "kis" montim felől elmélkedtem :) Ugye, miután felszabadult egy kis tőke a a PUCH után, gondolkoztam mire lehetne a leghasznosabban felhasználni:
-új telót venni, persze olyat ami fékcsapos
-esetleg új kerékszettet építeni
-vagy akár egy vázcsere

De! és itt döbbentem rá, hogy minden amit teszek előbbre nem vinne igazán, hiszen 26"-os a bicaj és akármennyire is kedveltem, nem volt annyira nagy durranás, így akármennyit költhettem volna rá, mindig is 26-os marad :) Mi után voltam márciusban pesten a Giant teszten és kipróbáltam a 27,5-t arra jutottam, hogy az egyetlen járható út számomra a kerékméret növelés. Így kár bármennyit is költenem a Giant-re, mert az értékét nem fogja növelni, mert az új telóhoz kormánycsapágy csere dukált volna, kerékszettből is csak felnifékes lett volna megfelelő, új vázat venni meg minek? Hogy a régit ne tudjam eladni?

Aztán jött az osztás szorzás, hogy ha eladom mennyin is fogok állni, szerencsémre pont most volt születésnapom, névnapom így már elég nagy kezdőtőkém volt ahhoz, hogy 29er-t keressek :)

Miért pont 29er? Egyszerű, azt vettem észre, hogy az új kerékméretek nagyjából a testmagassághoz adottak :) Az alacsonyabb kb 165cm-es lovasoknak 26", a magasaknak, 185+ centinél 29" lehet ideális :) Persze tisztán csak is a testméreteket nézve és nem kihegyezve egy-egy szakágra :) Meg aztán 27,5-est még nem is láttam eladót használtan, bár nem is nagyon kerestem :) Nekem 29er volt a fejemben és páff :D Meg voltam lőve vele :D

Ebből már látszott, nincs mese. A Giant-nek mennie kellett! De mégis mennyiért? Hosszasan elemeztem a piacot és rájöttem nincs egyszerű dolgom, mert hasonló tudású bicikliknek nagyon ingadozó az áruk :) Így összevetve mindent megpróbáltam a kínálat közepe felé belőni az árat :)

Jó pár heti kőkemény marketingelést követően végül talált gazdát magának és Miskolcon lakik a "kicsi", így már a Bükkben porolja a fákat :D

Közben a sors lényegében egyszer csak a pofámba köpte azt amit akartam :) Ehhez jár is némi magyarázkodás! Balu barátom nagyon sokat, és itt a "nagyont" azt tényleg nagyon soknak értem, szóval tényleg nagyon sokat teker a városban oútival, és még a télen kezdtük beszélgetni, hogy technikai szempontból egy ilyen nagy keró lenne az ideális, hiszen minden kerékméret belemegy, a tárcsafékkel nem számít, könnyen alakítható málhás szamárrá, vagy országúti rombolóvá :) Szóval nagyon sokrétű a gép :) Ezen beszélgetések alkalmával jött szóba, hogy egy fasza kis sram váltással szerelt bicaj, hidrós tárcsával milyen király lenne. Erre tessék egyik napon új népi szokásunkhoz híven én is csak úgy zombi módon pörgettem a face-t amikor egyszer csak nini :D És leragadtam. Ott volt Ő, és csillogó szemmel sepertem az állam az asztalról :) Nem szokásom ismeretlenül mindenféle hirdetéshez, meg poszthoz hozzászólni, de itt kikívánkozott belőlem, hogy azt mondjam: Ha lenne pénzem már nem lenne :D Tudjátok ez az a fajta fogd a pénzem és fuss típusú dolog volt! Hogy miért?! Trek Cobia Gary Fisher 29er Sram 3×10-es x5 váltással rockshox recon teleszkóppal, és ekkor villant be, hogy én egy átütős recon gold-ot próbáltam a giant teszten és az hát elég "hű b+" volt :) Meg miután annyit olvastam tudtam, hogy a legtöbb suntour nincs azon a szinten, mint ez a teleszkóp :)

Így miután el tudtam adni a saját "kis" montim, már csak annyi volt hátra, hogy leegyeztessem, azt hogy megyek a TREKtorért :D Igen, de eleinte úgy volt, hogy Kaposvárig fogok menni, ami vonattal kb. 10 óra (mert szerencsémre elég olcsón utazok vonaton) majd hál' isten "csak" Fonyódig kellett mennem érte :)

Így tegnap reggel, akarom mondani hajnalban, fél5 kor vonatra pattantam és egészen Fonyódig rötyögtem, hála a MÁV-nak átszállás nélkül :) Aztán mikor odaértem már viszketett a tenyerem :) Nagyon vártam hiszen két-három héten át mértem fel a helyzetet, hogy biztos ő lesz-e az igazi :) Mikor pedig megláttam tudtam. Ő nekem rendeltetett :D Fura, de tényleg éreztem, hogy ez a gép nagyon baba, gyönyörű tiszta volt, és olyan, mint azt elmondták :) Ráadásul tényleg hatalmas :) Láttam már előtte is élőben 29er-t, de most ez sokként ért :D Gyors tesztkör után már alig prá dolog volt hátra :)

Aztán elintéztük a papírokat és olyan örömmel ültem biciklire, mint amikor először lett kész a Junkermann keróm :) Tudjátok biztos, az amikor bizsereg a segged, mert érzed, hogy most valami nagyon jó veszi kezdetét :)

Nos nekem is ilyen volt :) Tegnap este már Debrecenben voltam és elmondhatatlan milyen is az amikor a bütykös gumi úgy szól alattad, mint az erdész nivája :D Fura mód én nem éreztem nehéznek a kerekek pörgetését, a Shimano után egyáltalán nem volt nehéz átállni Sram-ra, annyira magától értetődő az egész váltás :)

Hát röviden így váltam TREKtorossá és bízom benne, hogy már nem is kell több biciklit vennem :) Azt érzem "haza" értem és a 3 a varázsszám :) Egy bicikli városba, szaladgálni; egy országúti túrázni-versenyezni; és egy ilyen nagy dög túrázni-versenyezni csak ép off road :)

Amint több élményem lesz, szívesen osztom meg majd veletek :) Addig is mindenkinek kellemes kilométereket hiszen kint a jó idő, nálatok meg ott a bicikli :)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
tranyo képe

szép. gratu és sok km-t

szép.
gratu és sok km-t beléjeis :)

2
simsonrs90 képe

Köszi! Igyekszem is

Köszi! Igyekszem is felavatni, ha minden jól megy akkor a Kráter XCO-n :)

3
tranyo képe

kíváncsi leszek,milyen

kíváncsi leszek,milyen versenyélményed lesz vele...
ám ha nem vagyok indiszkrét, mennyiért sikerült?

4
simsonrs90 képe

A versenyélményt már én is

A versenyélményt már én is várom, de eddigiek alapján tényleg olyan könnyűnek érződött a kerékszett, mint egy pihe :D Addig még szeretnék edzeni is rá :) Meg aztán jó lenne egy spd-s cipő is, de, mint nagyapám mondta: "Egy nap alatt nem lehet megb***ni európát"

5
Peta képe

Ezek szerint az országutazás

Ezek szerint az országutazás valami gyerekkori eltévelyedés volt? :D

6
simsonrs90 képe

Az országúti még mindig az

Az országúti még mindig az első számú favorit, de azzal annyira megvagyok elégedve, hogy kár lenne lecserélni :D A montizás meg jól kiegészíti amúgy is az oútizást :D Végeredményként, meg mindegy csak guruljon :D

7
Peta képe

Erőd rájdra nem jössz?

Erőd rájdra nem jössz? Mondjuk nincs közel hozzád, de buli lesz :D https://www.facebook.com/erod.ride

8
simsonrs90 képe

Ez jól hangzik nagyon! :D Egy

Ez jól hangzik nagyon! :D Egy bulinak is jó lenne! Szerintem megpróbálom minden erőforrásomat úgy csoportosítani, hogy ott lehessek :D Ha így lesz, mindenképp írok :D

9
Peta képe

Én nem vagyok egy ilyen nagy

Én nem vagyok egy ilyen nagy versenyzős alkat. Csak azért megyek ilyenekre, mert vonz az extremitás :D A Vakond Futamra ( http://www.vuelta.hu/vakond-futam-kobanya ) is emiatt mentem, mert az ember nem minden nap jut el ilyen helyekre. Aztán ha emellett még bicajozni is lehet, az egy plusz jó, és ha még utolsó sem leszek, az is jó, de ha az leszek, az se baj, mert nem ez az elsődleges számomra :D

10
simsonrs90 képe

Ebben teljesen igazad van :D

Ebben teljesen igazad van :D Ezt a kőbányai futamot láttam http://www.underworldkupa.hu/ hogy idén is megrendezik, és oda is jó lenne eljutni, mint mindenhova ahova csak szeretné az ember :)

11
Peta képe

Kösz ezt az underworldkupa

Kösz ezt az underworldkupa linket, már regisztráltam is rá, elég jó lesz! A jövő hétvége komáromi versenyével hogy állsz? Én már nagyon rá vagyok pörögve!! :D

12
simsonrs90 képe

Én is vágyok nagyon, most a

Én is vágyok nagyon, most a hétvégén lesz a Crater xco betfián, aztán meg az erőd ride-ra is vágyok, de jelenleg az a legnagyobb gondom, hogy nincs hol megaludjak :D Ha az megoldódna akkor tuti hogy mennék :)

13
Peta képe

Hallod, beszéltem itt az Erőd

Hallod, beszéltem itt az Erőd rájdon a szervező sráccal, azt mondta, ha legközelebb a szállással van para, akkor ne legyen, mert az egyik itteni panziós is a szervező egyeslet tagja, és így baráti áron ad ki szobát, VAGY!! itt az erődben is lehet sátrazni az egykori tiszti kaszárnyában! Iszonyatosan barátságos, családi itt a hangulat, olyan ~30 versenyzőt várnak (persze minél többnek örülnének), nagyon tetszik. :D

14
simsonrs90 képe

Köszi nagyon mindent! Majd

Köszi nagyon mindent! Majd várom a beszámolót milyen volt :D

15
Marcell08 képe

jó bicikli, gratulálok! :)

jó bicikli, gratulálok! :) sokat tekerj vele, és használd egészséggel!

https://www.youtube.com/watch?v=cs0e6cKxJYo