végre komoly szintre jutott a nagykörúti bringasávok témája.
ennek kapcsán ugye többféle lehetőségről folynak az ötletelések, de nemigen hallottam, hogy számbavették volna a kétoldali kétirányú kerékpárút lehetőségét (természetesen a külső sáv helyén, máshol ez nem működne).
Leuvenben (Belgium) láttam ilyet.
Tudja valaki, aktuálisan mi erről a szakma véleménye?
És a tiétek?













nekem teccikk
nekem teccikk :)
updételek:
továbbra is tetszik,mert:
-a szeparáció úgy van kivitelezve, hogy 100%-osan látható a járműforgalom felől, azaz az a balesetveszély, ami a magyar szeparált infráknál van, itt a képen nem szerepel.
-használható a szeparáció miatt a teljesen bátortalanok és teljesen kezdők számára is.
azaz ötvözik a sáv láthatóságát a szeparált biztonságával. ez csak lájk lehet.
(az egy másik kérdés, hogy mindez a körúton hogyan lenne kivitelezve.)
A szakma véleményét nem
A szakma véleményét nem ismerem.
Ha ez a megoldás szeparált infrát eredményez, részemről nein, danke illetve F kategóriás. F, mint felejtős.
Kétoldali kétirányú szörnyű
Kétoldali kétirányú szörnyű ötlet szerintem - először is ott max a járdán tudom elképzelni ami már kezdésként itt is rossz. Ott tartunk ahol a bajcsyn csak megdupláztuk az oldalakat és ezzel a balesetveszélyek számát. Ha az úton rakod le, akkor meg hogy csinálod? Jobb széle mondjuk a nyugati fele megy, belső bringa sáv a blahának, belső autó meg a nyugatinak? Másik oldalon meg fordítva? Nekem ez hatalmas káosznak tűnik ebben a formában.
Egyébként meg a képen én azt látom, hogy van egy szeparált infra és a másik oldalon is egy szeparált infra ami valahova elmegy a francba de semmiképpen sem ugyanahhoz az úthoz tartoznak, csak az elején párhuzamosak.
Én kösz de kösz nem kérek ebből. Irányhelyes széles bringasávokat! Legtisztább, legkönnyebben átlátható, legkönnyebben megvalósítható és legbiztonságosabb :)
+1
+1
Csak irányhelyes városi
Csak irányhelyes városi bringainfra képzelhető el.
150 centi egy irányban? Akkor
150 centi egy irányban?
Akkor nem megfelelő.
Egymással szemben egymástól pár centire?
Akkor inkább nem megfelelő, mivel nincs kényszerhelyzet.
A mellékutcákba behajtó autóknak több irányba kell figyelni.
Nem ajánlott.
Azért érdemes megfigyelni,
Azért érdemes megfigyelni, hogy a leuveni körúton is csak ott alkalmazzák, ahol bazi széles, a keskenyebb részen irányhelyes bringasáv van. A mi körutunkhoz mondjuk sok köze nincs, mert a belvárost öleli körbe, itt viszont már nincsenek nagyon üzletek, gyalogosforgalom, a pesti körúton viszont pont a széles járda a lényeg. Nálunk ez nem férne el, és a kis hely miatt (villamos, villamosperonok, széles járda a sok gyalogosnak) káoszt okozna a kétirányú forgalom. Ezen a leuveni körúton jóformán csak a fákra kell figyelnie az arra biciklizőnek.
jé, és tényleg bringasáv –
jé, és tényleg bringasáv – bár a felfestése elég újnak tűnik.
próbálom felidézni, hogy 3-4 éve, amikor én arra jártam, hogy volt; de a körút nyugati részén (amit belinkeltél) fél év alatt talán 2× jártam csak.
az is igaz, hogy a körút nagy része jóval szélesebb, és kevesebb a gyalog.
Ehhez nagyon komoly fizikai
Ehhez nagyon komoly fizikai elválasztás kell, ami vagy nagyon ronda vagy nagyon széles. És akkor még mindig ott van a kétirányúság rendszerellenessége. Nem illeszkedik a jobbra tarts rendszerbe, és ez sok fejben zavart okoz, növelve a hibák esélyét.
Természetesen, mint minden infrára, erre is igaz, hogy 10-15% modal share felett működhet, de ott még a legrosszabbak is beválhatnak, mert a rengeteg bringás önmagában egy rendszer, amihez minden szereplő alkalmazkodik.
Maximalisan egyetertek,
Maximalisan egyetertek, teljes mertekben ellenzem a ketoldalu ketiranyu infrak alkalmazasat.