Nagyon rászoktak mostanában a motorosok a biciklis infrastruktúrára. :( Eleinte nem is volt ezzel bajom, végül is elférnek, jó esetben nem tartanak fel, de már olyan mértéket öltött a bringasávozásuk, meg bicikliúton motorozás (pl. Északi összekötő), hogy már megszólnak, és rám dudálnak hátulról motorról, amiért a bringasávban megállok a pirosnál, mert Ő ott nem fér el, és nem tud beállni tőlem az "autós" forgalmi sáv elé.
Értem én, hogy nem férnek el az autóktól, de akkor üljenek át keskenyebb járműre, vagy menjenek másik útvonalon. A válasz persze az, hogy ne dumáljak, én is megyek mindenhol, ahol csak tudok. Iiigen ez igaz, csak én nem füstölök leharcolt kétütemű fűnyírómotorral a másik orra alá. És nem kérem az autóst, ha nem férek el tőle a lámpánál, hogy "figyi, húzódj már előrébb, mert nem férek el tőled", hanem ott maradok mögötte nyugiban.
Meg nem jövök szembe hídon lévő kerékpárúton olyan széles járművel, hogy alig fér el mellette a bringás.
Szó volt az elmúlt hetekben fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzésről: hogy a rendőrség fokozottan ellenőrzi a kerékpárosok és gyalogosok közlekedését. Aha. Hol van most ez az ellenőrzés?
És hol van a motorosok büszkesége? Nem gáz a biciklis infrastruktúrán menni?












a leggázabb, hogy ezek a
a leggázabb, hogy ezek a kispöcsűek még a járdázást sem szégyelik, amikor én bringával tekerek a dugóban (mondjuk nekem nem gáz, én elférek két tükör között), ezek inkább a járdára mennek fel...
és amikor bringaúton beszólok nekik, hogy talán nem itt kéne motorozni (mert nem csak a robogósok, hanem nagymotorral is simán felmennek a bringaútra bárhol, nem csak sávban, meg nem csak az északi összekötőn), még nekik áll feljebb, hogy "mivanmivanmivan?"
és nem csak dugóban, pl. a sasadi útnál az autópálya alatt átjövő bringautat rendszeresen használják motorosok, akik nem akarnak "olyan nagyot" kerülni. és a beláthatatlan kanyarban núzzák neki nyugodtan, mondván, a hangos motorhangtól majd úgyis félreugrik minden szembejövő.
több dolog miatt is rendkívül zavar a dolog, az egyik, hogy a motor súlya és sebessége többszöröse a bringának, így ha elüt valakit, elég komoly sérüléseket tud okozni.
másik meg, hogy legyen már annyi vér a pucájukban, hogy ha nem érnek rá a dugóban ücsörögni, akkor pattanjanak egy rohadt bringára és tekerjenek, baszki! vagy pedig kuss és várják ki a sorukat a többi pöfögő tragacs között az úttesten!
ilyenkor tényleg hiányolom a fenenagy beharangozott rendőri ellenőrzéseket...
egy-egy útszakaszt lefedhetnének két gyalogos és két motoros rendőrjárőrrel.
A motoros senkit sem akar
A motoros senkit sem akar elütni, még egy kutyát sem, tekintve hogy súlyos sérüléseket szenved amikor földet ér, és anyagi kára is jelentős. Az ütközést jobban féli és kerüli mint a kerékpáros.
Nem veszélyes üzem?
Nem veszélyes üzem?
Hülye kérdésre értelmes
Hülye kérdésre értelmes válasz: de igen, veszélyes üzem.
Akkor ne menjen a biciklisek
Akkor ne menjen a biciklisek területén. Ne veszélyeztessen azzal a veszélyes üzemmel ott.
Kicsit agróba rakja némelyik,
Kicsit agróba rakja némelyik, de mindig jobb, mint az autó. Ami bosszant, hogy ők is csomószor bepróbálják a két vállazást a sorok között, csak lévén szélesebbek, beakadnak és feladják , ezért nem tudok miattuk tovább menni én se.
Meg az is idegesítő amikor atomon tövig húzzák és olyat bömböltetnek, hogy kilométerekre elhallatszik.
De amíg nem jön nekem, akkor is jobbak mint bármelyik autó.
Viszont a bringasávba tényleg ne pofázzon.
http://www.worldcarfree.net/r
http://www.worldcarfree.net/resources/freesources/motorcy.htm
http://www.guardian.co.uk/environment/2005/dec/21/travelandtransport.tra...
http://wiki.answers.com/Q/Do_motorcycles_or_cars_cause_more_pollution
"when motorcyclists
"when motorcyclists frequently accelerated quickly, motorbike engines burned fuel inefficiently, giving a sharp peak in emissions" ez pl. nem a műszaki gépekről szól hanem a vezetési szokásokról.
vagy
"the truth is that they may be even more disastrous than cars." ez akárhonnan nézem feltételes mód.
maradjunk abban hogy elégetett üzemanyag, vagy kenőanyag vagy teljesítmény függvényében lehet ezt viszonyítani, nem általánosítások szintjén. Minden gépjárműnek van egy műbizonylata, lehet összehasonlítgatni azokat.
Ahahahha. Laol. Magyarázd a
Ahahahha. Laol.
Magyarázd a bizonyítványt...
Várom az autód
Várom az autód károsanyagkibocsátási adatait. Utána én is adom a motoromét.
Mármint úgy, hogy te nyélen
Mármint úgy, hogy te nyélen húzod (motor default), és én meg alapgázon, 5-ösben gurulgatok (autó default)?
Mehet!
Akkor a gépjárművezetők
Akkor a gépjárművezetők különböző csoportjainak vezetési szokásait hasonlítjuk össze? Az megint egy másik, sokkal nehezebben kivitelezhető vizsgálat témája.
50 ccm-s rotyogónak kell
50 ccm-s rotyogónak kell nyélen húzni, hogy menjen. Kicsi az esélye, hogy monster nagy gixert toljon ki a garázskapun. De mitől vagy biztos benne, hogy robesz a fosszilis tüzelőanyaggal hajtott kétkerekűje?
Alapjáraton ötödikben? Gratulálok! Inkább tanulj meg vezetni XDDD
http://totalcar.hu/magazin/technika/2012/05/15/a_nyomatek_ol_nem_a_fordu...
Melyiket az 5 közül? Van
Melyiket az 5 közül? Van mindenféle, 2ütemű rotyogó nincsen, de kéne egy olyan is.
2 kerék jó 4 kerék rossz.
Olvasd el az összeset.
Olvasd el az összeset. Rengeteg vizsgálat készült az utóbbi húsz évben, egybehangzó következtetésekkel. Az üzemanyag felhasználás hatékonysága esetenként határeset, a CO2-n túlmutató klasszikus és veszélyes kibocsátások tekintetében egyértelműen és sokszorosan vezet a motor. Legrosszabbak a robogók.
Robogókat Trabanttal és
Robogókat Trabanttal és Wartburggal kell összehasonlítani. Én ezekben a cikkekben csak általánosításokat olvastam, konkrét számokat, típusokat soha.
Csak rövid keresés után itt
Csak rövid keresés után itt van ez:
"Environmental impact" fejezet.
http://en.wikipedia.org/wiki/Motorcycle
Pláne magyar túlöregedett járműpark, ahol a tulajok egyszerűen kidobják a megromlott katalizárt, nem cserélik félmillióért. Vagy USA, ahol trükkösen a SUV-okat nem személygépjárműnek minősítik statisztika szerint. nem vagyok gépész, de nehéz meggyőzni arról hogy 2 átlagos belsőégésű motor közül, ahol az egyik mondjuk 600 cc és 250 kg-ot mozgat rosszabb az emissziója mint az amelyik 1600 cc és 2000 kg-ot cipel.
Főleg az NO kibocsátásokra helyezik a fikázók a fókuszt, mert eddig nem nagyon volt a motorokban katalizátor. De sajnos már a legtöbb új modellben van.
Tisztelt Olvasók! Házi
Tisztelt Olvasók!
Házi nevelésű autós trollunk és a cordura/bőrgúnyát magára öltő monster bemutatták a klasszikus TotalBike vs. TotalCar közönsége vita visszafogott verzióját.
monster, egy számot kérek! 2 vagy 4 ütemű erőforrás hajtja a motorodat?
50 - 4ütem 80 - 4 ütem 250 -
50 - 4ütem
80 - 4 ütem
250 - 2 ütem
600 - 4 ütem
750 - 4 ütem
Ez a jelen, de volt
500 - 4 ütem
és 350 - 2 ütem
Elmondtad, hogy félmillió
Elmondtad, hogy félmillió kilométert vezettél balesetmentesen, és hogy százezret motoroztál. Vehetjük megfogalmazásodból azt, hogy motorozásod része a félmilliós távú vezetésednek?
Közölnéd velünk az autós históriádat is, hasonlóan lebontva henger űrtartalmakra és motor típusokra? Ha nem is részletezed az egyenkénti lebontásukat távokra.
Úgy megközelítő becsülést tudnánk tenni itt e Földön ezidáig hagyott mammut karbon lábnyomodra. Mit mammut... Godzilla! Ahhoz képest, hogy szerinted "Egy tisztességes ember igyekszik minimumra csökkenteni az ökológia lábnyomát."
http://www.google.co.uk/search?hl=en&q=godzilla%20footprint&gbv=2&um=1&i...
:D
Nem, a motorozás nem része az
Nem, a motorozás nem része az autóvezetésnek. Az egy egészen más dolog.
Miért nem eszel inkább egy kis pulykavirslit ahelyett hogy itt szarakodsz?
Az autóim nagyon sokan voltak, nehezen hoznám hamarjában össze, de volt vagy 3 db 2 ütemű Trabant is köztük. A 2 ütemű belsőégésű motorok tényleg nagy csapás az emberiségre. Mellékesen nagyon szerettem a Trabantokat. És még most is szeretek Trabant mögött menni és szívni annak a finom kék füstjének az illatát. Ez egy káros szenvedélyem. Olyan mint egyeseknek pl., az alkohol vagy a csokoládé fogyasztása, az emberek tudják hogy milyen károsak ezek, mégsem tudnak ellenállni.
"...volt vagy 3 db 2 ütemű
"...volt vagy 3 db 2 ütemű Trabant is köztük. A 2 ütemű belsőégésű motorok tényleg nagy csapás az emberiségre."
TÖMEGGYILKOS!!!!!444
:D Veszélyes üzem. Tudtuk. :D
:D
Veszélyes üzem. Tudtuk. :D
Ez egy hülye válasz volt egy
Ez egy hülye válasz volt egy intelligens kérdésre. Az volt az intelligens kérdés, hogy a motorozásodat beleérted-e a vezetésedbe. Nem az volt a hülye kérdés, hogy a motorozásod része-e az autóvezetésednek.
Sokak a motorozást és a biciklizést is vezetésnek tekintik. Akkor tisztázd azt velünk, kérlek, hogy a félmillió kilométeres vezetésedet milyen járművek vezetésére értetted. Félmillió autóvezetés, plusz százezer motorozás?
A benzinszagot meg a kétütemű kipufogó szagot minden gyerek szereti, de az okos felnőtt meg kell értse, hogy az káros, és jobb lemondania annak élvezetéről. A Trabant, az meg egy groteszk terméke a kommunista NDK-nak. A kommunizmus szörnyű hatását mutatja, még a technikailag legeszesebb, legintelligensebb népeken, amilyen a német is.
Nem értettem bele a
Nem értettem bele a motorozást az autóvezetésbe. A korábbi vitákban mindig az autósokkal volt a baj, arra hivatkoztam mennyi km-t mentem autóval. Most a motorosokkal van a baj, ezért a motoros tapasztalataimat tudom hasznosítani. Azóta csináltam egyébként magamnak egy kis táblázatot, 22 autómat gyűjtöttem össze benne, majd a km-eket is megsaccolom hozzájuk. Lehet fölötte lesz a fél millának.
A kerékpárjaimra is próbálom mindegyikre km órát rakni, gyűjteni a velük megtett távolságokat. Ez egy beteges dolog szerintem.
A Trabant nem a kommunizmus hatását mutatja, hanem a konkurencia nélküli monopolpiacét. A Microfos Windows-szal van termékként egy kategóriában.
Nem tudhattam, hogy bele
Nem tudhattam, hogy bele értetted-e a motorkerékpár vezetést az általad úgy említett fél millió kilométeres vezetésbe. Eredetileg ugyanis nem autóvezetésről szóltál, hanam vezetésről. Ha autóvezetést írtál volna, akkor föl sem merült volna tőlem a kérdés, hogy az autóvezetésbe bele érted-e a motorkerékpár vezetést.
A Trabant azért mutatja a kommunizmus hatását, mert a kommunizmus diktatórikusan véget vetett a versenypiacnak. Egy mímelt versenyt létesített az egyes számú állami autógyár és a kettes számú állami autógyár között. Mindezt azért, mert az ideológiája szerint a magán tőkés iparos kizsákmányolja az éhes proletárt.
mivel nagy a tömeg, nagy a
mivel nagy a tömeg, nagy a lendület, ezért a gyalogos, vagy kisebb testű bringás lepattan a motorosról. volt már részem benne, amikor elütött egy kisebb versenymotorszerűség. az lassítás nélkül továbbment, én meg nekipattantam a mellettem lévő autónak, az volt a szerencsém, hogy nem dőltem el. az autó a dugóban állt, szemből bőven volt hely, ezért én előztem a sort. viszont a motoros is előzte a sort és úgy gondoltam, hogy még elfér mellettem (hogy?!?!?!?), hát nem fért...
vagy meg lehet nézni azt a videót, ami nemrég keringett a neten, amikor két hegyen felfelé kapaszkodó bringásba belement hátulról egy kisodródó motoros. a motorosnak semmi baja, a motoron nem sok kár, de a bringás súlyosan sérült, a bringája pedig totálkár lett. tényleg, nagyon féltik a járművüket a motorosok, ja... azért száguldoznak annyira. még ha szándékosan nem is akar senkit elütni, ha mégis megtörténik a baleset, akkor bringás/gyalogos vs. motoros közül nem a motoros fogja a rövidebbet húzni.
robogónak/motorosnak semmi keresnivalója se a járdán, se a bringagyászon. (lakott területen kívül mondjuk a kresz ad felmentést a robogónak, sajnos)
"robogónak/motorosnak semmi
"robogónak/motorosnak semmi keresnivalója se a járdán, se a bringagyászon"
Igazából ők motorizált biciklisek. És a biciklis olyan, mint a víz. Megtalálja a legkönnyebb utat.
A kerékpárutakon parkoló
A kerékpárutakon parkoló autósok nem is léteznek? Amúgy meg, nekem speciel volt olyanban is részem, hogy valaki rám dudált - miközben a kerékpárúton tekertem.
Ha téged ez megnyugtat, éljél
Ha téged ez megnyugtat, éljél ebben a hitben. Most kerestem a neten, de nem találom, a papír hvg-ben volt pár hete a hegymászók balesete kapcsán egy összehasonlító statisztika a veszélyes (sport)tevékenységekről. Na, a motorozás nem sokkal volt lemaradva a 6ezer feletti hegymászástól.
"nem a motoros fogja a rövidebbet húzni" Ruházata, sisakja jobban megvédi, kétségtelen. De saját vesztesége, kockázata összehasonlíthatatlanul nagyobb az autósénál, gyakorlatilag a kerékpároshoz közeli.
Általában a motorosok sokkal
Általában a motorosok sokkal védtelenebbek és sérülékenyebbek, mint amennyire az autósok. A rendes, szabály betartó motorosokra nagy veszélyt jelentenek az autósok, és ez látszik a baleseti számokból.
A motor kisebb, keskenyebb, és azért a legtöbb esetben észlelési hiba okozza az ütközést, amiben a természetétől fogva labilis motoros esik, és sérül. Ezen tények miatt is én erős rokon szenvet érzek a rendes motorosokkal.
De nem úgy a nyehó kreténekkel, a veszélyes huligánokkal, akik gyalázzák e szép közlekedési eszközt és módszert azzal, hogy vad és veszélyes játékszernek használják azt a közutakon.
Gyűlölöm a felbőgető, felágaskodó, kifaroló mutatvány-motorozást a közutakon, és még annál is jobban a veszedelmes, gyilkos pszichopata bűnöző motoros gyorshajtást. A kisebbségi komplexusú siheder eszű fenegyerek alatt van az az erős gép, és ő úgy érzi magát embernek, mokány férfinak, hogy szabály sértőn gyorsan hajtva ámok fut.
Aztán az erős gép fölött rendszeresen elveszíti uralmát, és ártatlanokat öl meg az esztelen játékával. Az a californiai útszakasz sajnos hasonló jabrancok játszótere lett. Azt hiszem, vannak hasonló célra használt magyar útszakaszok is, ahol egy önmagát videózó degenerált ölt is már, híresen.
Én javasolnám önkéntes útszakasz megfigyelők ellenőrzéseit, akik értesítenék CB-rádión az ott közlekedőket az éppen szaguldó őrültekről, és ugyanakkor a rendőrséget is. Ez nagy védelem lenne, amikor békésen motorozunk, megtudnunk, hogy egy állat közelít szemből két kilométerre tőlünk. Leállnánk az út szélére, fedezékbe, hogy védjük életünket és utasunkét.
De a legjobb lenne természetesen a közlekedési rendőrség cirkálása és akár helikopteres rendészete, állandóan monitorozni ezeket az utakat, és azonnal leállítani és azonnal lecsukni az elkövetőket, egy jármű elkobzási törvény és büntetés mellett ráadásul. Akkor lenne remélhető az ilyen veszedelmes ellenség visszaszorítása a közutakról.
Motorosoknál nagyon jól
Motorosoknál nagyon jól működik az evolúció. A rossz motoros kihal. A jó motoros az öreg motoros.
Mennyire vagy öreg motoros?
Mennyire vagy öreg motoros? :))
http://safety-hungary.hu/hu
Tudnának új dolgokat tanítani Neked?
100ezer km motoron elég?
100ezer km motoron elég?
A legfontosabb az
A legfontosabb az életbenmaradás. Azt nehéz tanítani, azt tapasztalni kell. És főleg az önuralom, ami nehezen tanítható.
Az önuralom hiányát éveken át
Az önuralom hiányát éveken át demonstrálták a 0 Ft önrésszel 10 év hitelre vásárolt nagy teljesítményű motorok vezetői.
Ezt én is tapasztalom és
Ezt én is tapasztalom és egyet értek veled. Nekem is van egy Honda Hornetem, de sosem mentem rá még bringaútra. Egyszer a Kálvinnál 15 méterre, hogy egy kib* fekete felhőt fosó félig keresztben álló 230 éves teherkocsi leelőzzek.
Az is igaz, hogy amikor egy motor beragad a sorok közt, akkor sok bringás még elférne, de bumm, hangoztatjuk hogy nem csak az autóké az út, de ez igaz úgy is, hogy nem csak a bringásoké és nem csak a motorosoké. Továbbá motorosfüggő is, én pl a 600-as Hornettel is szokszor kénytelen vagyok 10-el araszolgatni a sorok közt, mert az előttem haladó 50ccm-es és negyede akkora robogós bizonytalan vagy nem gyakorlott.
Bringaútra és összekötő hídra eszembe sem jutna felmenni, azok pöcsök...
--------------------------
park:
Giant Rapid
Kellys Evox
CB600F Honda Hornet
Nissan Primera
A minap hazafelé a budai
A minap hazafelé a budai végen megállítottak egy robogóst a rendőrök, mikor látták, hogy hogy lejön az összekötőről. Szóval van valami halvány remény.
Kelenföldi aluljárót is
Kelenföldi aluljárót is rendszeresen használják már. + Ismerős említette, hogy Albertfalvánál lévő mini aluljárón is van pofájuk átmenni. Ezeket kéne jól megbüntetni.
Leszarják. Telibe szarják a
Leszarják. Telibe szarják a szabályt. Hiszik, hogy nem okoznak veszélyt. Ez van. Ez lesz. Az élet így megy tovább, bárki mondhat bármit is.
Igazából ezt a kommentedet az
Igazából ezt a kommentedet az _ÖSSZES_ "Miért?" kérdés alá be lehetne kopipésztelni. :D Ijesztő, hogy ott, Magyarországon _bármilyen_ kérdést teszel fel, passzolni fog hozzá ez a válasz...
A Gumivár 148. sz. mesém.
A Gumivár
148. sz. mesém. :-)
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080120/meseblog
Ezt a bejegyzést már én is
Ezt a bejegyzést már én is meg akartam írni pár hete, mert bennem is nagyon érik. A motorkerékpár-forgalom a kiskörúti biciklisávon már közelíti a kerékpáros-forgalmat. Emiatt például a számláló szerintem nem megbízható. Nem marginális jelenségről van szó (nem napi 10-20 motoros), hanem tömegessé vált már. Nyilván csak dugóban, de hát elég sokszor van dugó arrafelé.
Láthatóan sok közöttük a kezdő motoros, aki a "motorossáv" vagy a villamossín helyett a kerékpársávot kényelmesebbnek találja.
Talán nem tudjátok, hogy egy motorkerékpár az azonos időben gyártott autóhoz képest több tízszeres, akár több százszoros mennyiségben bocsát ki káros anyagokat.
A Mythbusters foglalkozott vele:
http://latimesblogs.latimes.com/greenspace/2011/09/mythbusters-motorcycl...
Ezt az érzékszerveink megerősítik egyébként.
Mivel a közlekedők nagy része nem akar konfliktusba keveredni, kevesen szólnak be a biciklisávon motorozóknak. Ha viszont nem szólunk be nekik, azt hiszik hogy mindent a legjobban csinálnak. (Legutóbb azt a választ kaptam, hogy "de hát nem látod? Lehet itt motorozni")
Javaslom hogy aki szívén viseli a városi kerékpározást, az alkalomadtán hívja fel a figyelmét a motorosoknak, hogy itt semmi keresnivalójuk. Azaz szóljon be nekik. Akinek olyan a habitusa, az tegye kulturáltan, akinek nem, az tegye úgy. Lényeg hogy lépni kell, mert a helyzet napról napra rosszabb. Ha nem csinálunk semmit, akkor a legrosszabb levegő a városban a biciklis infrastruktúrán lesz.
Ezt a bejegyzést már én is
Ezt a bejegyzést már én is meg akartam írni pár hete, mert bennem is nagyon érik. A bringás pirosozás a városban már közelíti a vállalhatatlant. Nem marginális jelenségről van szó (nem napi 10-20 biciklis), hanem tömegessé vált már. Nyilván csak piros lámpánál, de hát elég sokszor van piros arrafelé.
Láthatóan sok közöttük a kezdő biciklis, aki a "megállás" vagy a kigurulás helyett a pirosozást kényelmesebbnek találja.
Talán nem tudjátok, hogy egy biciklist az autóhoz képest sokkal kevésbé lehet észrevenni.
Ezt az érzékszerveink megerősítik egyébként.
Mivel a közlekedők nagy része nem akar konfliktusba keveredni, kevesen szólnak be a biciklis pirosozóknak. Ha viszont nem szólunk be nekik, azt hiszik hogy mindent a legjobban csinálnak. (Legutóbb azt a választ kaptam, hogy "de hát nem látod? Lehet itt pirosozni")
Javaslom hogy aki szívén viseli a városi kerékpározást, az alkalomadtán hívja fel a figyelmét a kerékpárosoknak, hogy a piros az tilos. Azaz szóljon be nekik. Akinek olyan a habitusa, az tegye kulturáltan, akinek nem, az tegye úgy. Lényeg hogy lépni kell, mert a helyzet napról napra rosszabb. Ha nem csinálunk semmit, akkor a legrosszabb közlekedési morál Európában itthon lesz.
Shag, neked egyébként miért
Shag, neked egyébként miért nem egy trollface az avatarod?
Már vártam tőled vagy
Már vártam tőled vagy hogyhogytól. Unalmas vagy -.-
Sorold fel a két probléma
Sorold fel a két probléma közti lényeges különbségeket :)
Nem etetünk. És akkor éhen
Nem etetünk. És akkor éhen fogsz halni. Vagy kénytelen leszel más fórumon táplálkozni.
Aha, szóval nincsenek érveid.
Aha, szóval nincsenek érveid.
Úgy van. Nincsenek.
Úgy van. Nincsenek.
Minek legyenek? Amúgy, meg
Minek legyenek? Amúgy, meg milyen érveket fogadsz el?
Ha nincsenek érvek és
Ha nincsenek érvek és beszólsz a másiknak, na azt nevezik trollkodásnak...
A trollkodás mást is jelent:
A trollkodás mást is jelent: olyan témákhoz szól hozzá az ember (főleg beszólni egy másik embernek), amit nem is ért, csak játssza az eszét - teszi ezt, névtelenül.
Vagyis? I'love to Troll? :D :D :D
pedig igaza van. és nem rátok
pedig igaza van. és nem rátok gondolok most. annyi észkasza futkos mostanában pesten ész nélkül át a piroson, hogy azon csodálkozom miképpen NINCS haláleset belőle.
ez itten mindenesetre off, szal leabringasávbanmotorozókkal :)
Azért az még mindig hatalmas
Azért az még mindig hatalmas különbség hogy biciklivel igazán magára lehet veszélyes az ember, míg egy motornak van már akkora tömege főleg emberrel együtt hogy azzal már embert is lehet ölni.
igazad van. vannak viszont
igazad van.
vannak viszont azok a gyökerek, akik láthatóan MINDENKIRE és MINDENRE szarnak, és nemcsak ön, hanem keményen közveszélyes barmok.
tudod, akik nem vigyázva pirosoznak, vagy motorral nyomják a kerékpárosok és gyalogosok között :P
jó lenne ha keményen análisan tágítanák Őket a fakabátok... :)
:D http://images.denhams.com/
:D
http://images.denhams.com/507/507lot190.jpg
Talán azért nincsen
Talán azért nincsen haláleset, mert mégse olyan veszélyes? Vagy mégis ésszel mennek át?
hát, amit láttam az közelebb
hát, amit láttam az közelebb állt a véletlenhez...
A járdázós verziót nem akarod
A járdázós verziót nem akarod megírni? Az még inkább passzolna... ;-)
Ezt a bejegyzést már én is
Ezt a bejegyzést már én is évek óta meg akartam írni, mert bennem is nagyon érik. A kerékpárosok előzésekor pofátlanul alacsonyra szabott oldaltávolság és a beteges sebességfüggés a városban már közelíti a vállalhatatlant. Nem marginális jelenségről van szó (nem napi 10-20 gépjárművezető), hanem tömegessé vált már. Nyilván csak az úttesten, mert a járdát szerencsére még csak parkolás céljából veszik igénybe.
Láthatóan sok közöttük a notórius gyorshajtó, aki lakott területen belül is szédül 80 km/h sebesség alatt.
Tanították a tanfolyamon, de hamar és sikeresen kitörölték az elméjükből, hogy a fékút hossza a sebességgel négyzetesen arányos.
Mivel a kerékpárosok nagy része nem akar konfliktusba keveredni, kevesen kopogtatnak be bontó kalapáccsal a centizőknek és gyorshajtóknak. Ha viszont nem kopogtatunk be nekik, azt hiszik hogy mindent a legjobban csinálnak. (Legutóbb azt a választ kaptam, hogy "De hát az ötvenes csak ajánlás! Lehet itt száguldozni")
Javaslom hogy aki szívén viseli az élhető város gondolatát, az mindig kamerázzon és jelentse fel a tulkokat és a mérgezett egereket. Azaz szóljon be nekik. Akinek olyan a habitusa, az tegye kulturáltan, akinek nem, az tegye úgy. Lényeg hogy lépni kell, mert a helyzet napról napra rosszabb. Ha nem csinálunk semmit, rövidesen alulmúljuk Ivánékat közlekedésbiztonság szempontjából.
Segédmotoros kerékpár,
Segédmotoros kerékpár, robogó, általában 2ütemű, csutkagázon használt, rendszám nélküli, akár 20ezer forintért megvehető japán roncstelepről begyűjtött környezetszennyező szar. Használói tényleg a társadalom páriái, szellemileg mindenképpen a kerékpárosok alatt helyezkednek el.
Nem összekeverendő/mosandó a motorkerékpárral, mely inkább autókategória árban és környezeti terhelésben. Sérülése a robogóval ellentétben anyagilag is eléggé megterhelő. Használói általában a társadalom felső részéből kerülnek ki, főleg hobbicélokból használják, nem közlekedésre.
Mindezek persze általánosítások, mindkét kategóriában megtalálható kivétel, de nem az a jellemző.
A kresz a robogókat (segédmotoros) kerékpárnak nevesíti, a motorkerékpárok szabályozása már közelebb áll a személygépjárművekhez.
Én mint motoros is szóltam
Én mint motoros is szóltam már oda motorosnak hogy ne menjen már a bringasávon. Csak a bibi hogy a motorosok jobban összetartanak mint a bringások, ezt tapasztalom és rossz érzés beszólni. De asszem fogok. :)
jobbról megelőz, első fékre
jobbról megelőz, első fékre rácsap, örül.
Pont tegnap néztem, hogy már
Pont tegnap néztem, hogy már a speed motorosok is a Múzeum krt sávban hasítanak. Robogót megtűrőm, de pont tegnap gondoltam, hogy ez már tényleg sok.
Soha nem jó a nyájas,
Soha nem jó a nyájas, engedékeny eltűrése a rossznak. Eleinte is legyen bajunk a rend megbontóival. Kezdeti eltűrésük még jobban bátorítani fogja őket, és akkor a fejünkre nőnek.
A motorosok büszkesége valószínűleg ott van abban a néhány tisztességes motorosban, akik tekintettel vannak a szabályra és az általa védett kerékpárosokra. Még az is lehet, hogy néhányuk rosszallja ezeknek a rendbontóknak a viselkedését, de bírálatuk komisz ellenállásba ütközik.
Ez az anarchista társadalom egészére jellemző egyetlen példa a sok közül, egy csepp a tengerben.
A jog követés, szabály és törvény követés, több ösztönzővel valósulhat meg. Egyik ilyen fontos ösztönző a tisztesség az egyénben. Egy másik, a szabály, a törvény, a jog hatósági végre hajtása, betartattatása, alkalmas és következetes büntetésekkel.
Ilyen ösztönzők hiánya állatias öntörvényű társadalom kialakulásához vezet. Ha ez jó a többségnek, akkor bár legyen nekik csak olyan egy társadalmuk. :-(
Harmadik ösztönző az
Harmadik ösztönző az átlátható, ésszerű szabályrendszer. Az átláthatatlan, ésszerűtlen, egymásnak ellentmondó szabályokból álló rendszer öntörvényű társadalom kialakulásához vezet.
"Az anarchia nem a káosz, hanem a hatalom nélküli rend"
Itt a bringás infra világosan
Itt a bringás infra világosan nem motoros infra. Itt ésszerű és átlátszó a szabály. Motorkerékpárnak nincs helye a kijelölt, kizárólagosan kerékpáros célú helyeken.
Megint semmit nem mondtál.
Megint semmit nem mondtál.
Alkalmatlan, kontár, népüket
Alkalmatlan, kontár, népüket megbízott képviselőjükként úgy eláruló szabályalkotók munkája a nép öntörvényűségéhez vezet, ha a nép nem képes őket leváltani vagy gatyába rázni.
Az ilyen öntörvényű népnek a társadalma pedig anarchikus, ami legyen bár a ragaszkodó állítás szerint hatalom nélküli rend. Akkor pedig az igen ellentmondásos, hiszen a parasztok csizmái az asztalon az a rend, a szoba közepébe szarásuk, az a rend. Ezen téves elmélet szerint.
Viszont közben az urak igénye az, hogy ne legyen a csizma az asztalon és ne legyen szar a szoba közepén, mert nekik nem az a rend. De a parasztok, az állatok rendje fog érvényesülni, méghozzá a hatalmuk által: odaszarnak hatalommal. Megvalósítják az ő rendjüket sokasági önkényes cselekedetükkel, ellenállhatatlan diktatúrájukkal. Hatalmukkal.
Az anarchia az anarchista hatalmával megvalósított káosz, rendetlenség. Negatív dolog. Rombolás. Emberi civilizáció ellenes, társadalom és civilizáció rombolás.
Mindazok a motorosok akik a bicikli infrán motoroznak akaratosan szabálytalanul, társadalom ellenes huligánok.
Magyarországon kb. a török
Magyarországon kb. a török megszállás óta a törvények nem betartása a nyerő stratégia. Ezt a hatalom is felismerte, és betarthatatlan törvényeket is alkot, melyekkel bármikor bárkit meg lehet szívatni.
A kerékpár infrák motorozást
A kerékpár infrák motorozást tiltó szabálya betartható.
Szvsz nem azért nem kellene
Szvsz nem azért nem kellene ott menni mert tilos, hanem mert ugyanolyan bunkóság mint biciklivel járdán menni és ott potenciálisan veszélyesnek lenni a gyalogosokra.
Azért tilos, mert veszélyes.
Azért tilos, mert veszélyes.
Most éppen egybe esik a
Most éppen egybe esik a kettő, de nekem a második minden esetben jobb indok és fontosabb mint az első :) Tudod én nem vagyok szabályfetisiszta :)
Amíg nem zavarja a motoros a
Amíg nem zavarja a motoros a kerékpárost, menjen ott nyugodtan felőlem. Én pl. egyszer mentem át a Lágymányosi hídon az autósok között egy olyan motorral, ami 60 km sebességre se volt képes. Akkora halálfélelmem már régen volt, de kerékpáron biztosan nem. Legközelebb biztosan a bringajárdán mennék, ha muszáj lenne. Persze senkit sem zavarva.
Akkor tehát a biciklisek,
Akkor tehát a biciklisek, akiket ez a viselkedés zavar, megmondhatják azt egyenként az ott motorozóknak. És akkor azok mindegyike megértőn és szépen lemegy majd onnan. Aztán visszamegy. Amig egy másik zavart biciklis is megmondja. És akkor megint lemennek a motorosok, aztán vissza, állandóan így.
S azok a motorosok nem gondolják, nem mondják, hogy "Leszarom kisapám, hogy téged ez zavar. Kabbe!", meg hogy "Márpedig én nem zavarlak, és kész. Ne állítsd, hogy zavarlak." És nem folytatják akaratosan tovább ezt a szabálytalanságukat. Természetesen, amíg nem zavarja a motoros a kerékpárost. Ez az együttműködés ilyen szép, hogy ki is csordulnak már a könnyeim tőle.
Szóval, majd cukorkás celofán zacskót fogok mögötted zörgetni az operában, meg karattyolni mobil telefonon amig az áriát hallgatod. Amíg az téged nem zavar. De fordulj hátra, és mondd meg nyugodtan, hogyha zavar. Ezt nem is tudtam előre, hogy én zavarhatok olyasmivel, amit azért nem szabad, mert zavarhat. Addig az lesz az alapállás, hogy azzal én nem zavarok senkit.
De utána is, büdös halat fogok kiszürcsölni konzervből az egész második felvonás alatt és hangosan böfögni tőle. Minden egyes ilyen szabálytalanságomra, az elvárt viselkedési normák elleni cselekedetemre, tudatlanságot tettetve megvárom az embertáraim kifogását, hogy az zavarja őket és hogy hagyjam abba.
És, ja, várjad csak, hogy én abba fogom megértőn hagyni és nem folytatni a parasztságomat olyan gondolattal, hogy leszarom, leszarlak, és telibe szarom körülöttem a társadalmat. :-(
Intelligens ember nem köpköd
Intelligens ember nem köpköd az Opera előcsarnokában. Neked meg a házirend tiltja. Azt a felismerést kéne megtenned, hogy a törvények azoknak vannak, akik MAGUKTÓL nem képesek a normális együttélésre.
Én azért nem lopom el a szomszéd kertjéből az uborkát, mert nem én termeltem, nem tartanám méltányosnak egyszerűen. Te meg azért nem lopod el, mert a törvény tiltja neked.
A 20 forintos kérdésed az az, hogy látsz-e a két értékrend között érdemi különbséget?
Kategorikus imperatívusz:
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tane...
A törvények egyformán
A törvények egyformán mindenki számára vannak. Azok számára is, akik úgy élnek, hogy azokat nem akarják akarattal megszegni.
Ezek a törvények, mintegy terelő korlátok, jelölik a szabad utakat és tereket innenső oldalukon, és jelölik a nem szabad vagyis tiltott területeket a túlsó oldalukon.
Az intelligens és jó érzésű, törvény tisztelő természetű egyén e korlátokat általában nem is érinti, nem is súrolja, és csak véletlen, akaratlan ütközik beléjük vagy kerül a tilalmas oldalukra ritkán.
A szokásukban megrögzött törvénysértők azonban rendszeresen akaratosan átlépik e korlátokat, és tudva tudván a tilosban járnak.
A törvény tisztelő magatartást te rosszul értelmezed, ha abban te csakis a tilalom hatását látod, és nem az egyén saját választását az ő tisztességéből. Tehát rosszul látod azt, hogy személy szerint én azért nem lopok, mert a törvény tiltja azt nekem.
Igen, a törvény tiltja azt nekem is és neked is, de a mi kettőnk hasonló esetében mi magunk tiltjuk azt magunknak, belső tisztességünk irányító parancsára. Mások esetében a törvény tilalma és a büntetés elrettentő hatása gátolja az áthágást. Megint mások esetében nincs hatásos gátlása ezeknek.
A fejedbe vetted azt, hogy az én személyes törvény tiszteletem valami robotikus, automatikus zombi viselkedés, és én a tilalom miatt nem köpök vagy lopok, mintegy alacsonyabb rendű kultúrámból, míg te intelligenciád miatt nem köpsz vagy lopsz, egy a nálaménál magasabb rendű emberi létezésedből eredően.
Mindaddig ismételten tévedőn és érdemtelenül írsz ilyesmit, míg ki nem vered a fejedből végül ezt a rossz rögeszmédet. Ahhoz a lépéshez is intelligencia kell, ami neked tudom, hogy van.
A probléma az az, hogy nem
A probléma az az, hogy nem élsz tartósan Magyarországon. Normális helyen az ember bízhat a törvényekben, ha nem tud orientálódni, akkor mondhatja, hogy jó, akkor tegyünk úgy ahogyan a törvény előírja. De nálunk sajnos az a helyzet, hogy ahhoz hogy egy a közösséget károsító egyént próbáljanak megakadályozni tettében, azért a közösség többi sokezer becsületes tagjára rónak felesleges, akár betarthatatlan törvényeket, hogy azt az egyet megakadályozzák a helytelenségben. Csakhogy annak az egy helytelenségnek a kára sokkal kevesebb mint a sokezer ember felesleges, kényelmetlen csesztetésének.
kb. így jelölik a szabad
kb. így jelölik a szabad utakat és tereket:
http://mkkp.hu/utfa.jpg
A kresz szabályokon nem lehet
A kresz szabályokon nem lehet számon kérni a kulturált együttélést. Sok esetben a kreszre való hivatkozás csak azt szolgálja, hogy felmentést szerezzen a hivatkozó a másik ember egyenlő félként kezelése alól.
Így van. Nem értem miért nem
Így van. Nem értem miért nem kezelitek egyenlő félként szerencsétlen segédmotoros kerékpárosokat!
Trollolokám, nem áll a
Trollolokám, nem áll a többesszám, ha beleolvastál volna, én a motorosok pártján (is) állok.
2 kerék jó, 4 kerék rossz.
Értelmesen együtt kell élni. Aki nem tud, az mindegy min közlekedik és hol.
"2 kerék jó, 4 kerék
"2 kerék jó, 4 kerék rossz."
Szeretem a világképed. Olyan kis egyszerű.
Négy kerék
Négy kerék rossz.
http://s3.amazonaws.com/lcc_production_bucket/files/3493/in_content.jpg?...
:D
Ugye ugye milyen szar amikor
Ugye ugye milyen szar amikor egy csoport elkezd szabályokat negligálni?
Na itt pl milyen morális alapról érvelünk a vitákban egy rakat pirosozóval puttonyunkban?
Megmondtam előre, hogy ha el kezd terjedni a szabálykerülés másoknak más lesz kényelmetlen az eredmény pedig az erősebb kutya stílusú megoldás lesz.Pont mint gyerekkoromban.Volt egy karambol aztán kipattantak az ajtón és pumpára kerékkulcsra K2-es utcai harcos szakosztály...
Egy intenzív év kellett kb hozzá gratulálok mindenkinek aki hozzájárult a sikerhez...
Tényleg ezt akarjátok? Ilyen helyen akartok lakni? És miért? 5-6 perc ácsorgásért, járdázásért még csak jogszinten se hiszen még mindíg ne tudok róla hogy ezeket bárki be próbálná teteni a Kreszbe.
+1
+1
+1
+1
jogos
jogos
Milyen morális alapon kér
Milyen morális alapon kér számon 1 olyan társaság, amely tagjainak lételeme a sebességhatárok átlépése? Rosszabbak, mint az ottósok. A négykerekű táborban legalább vannak kalapos suzukisok...
Kiharcolták maguknak a róluk elnevezett sáv használatát (http://www.origo.hu/motor/20070921-a-bringas-mellett-motoros-demonstraci...). KRESZ szerint semmi keresnivalójuk nincs a kerékpársávon. Egyáltalán miért jöttek ki a visszapillantó tükrök erdejéből? Joguk van hozzá, ezért küzdöttek. Éljenek vele. A villamos sínen vezetett buszsávot nem használhatják (9/109 buszok vonala)?
Ennyi elég olvasnivaló lenne
Ennyi elég olvasnivaló lenne a témában? Pirosnál utolérve ráragasztani a tankra, menetszelet terelő plexire:
25. § (3) Az autóbuszöblöt, az autóbusz forgalmi sávot, a kapaszkodó sávot, a gyorsító és lassító sávot, a nyitott kerékpársávot, valamint a kerékpársávot a (2) bekezdésben említett jobbra tartási, vagy az úttest jobb szélén való haladási kötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni. A kerékpársávon csak kerékpárral szabad közlekedni - az egyirányú forgalmú úton kijelölt kerékpársáv kivételével - az úttest menetirány szerinti jobb oldalának haladási irányával azonos irányban.
54. § (8) Az (1) és a (3) bekezdésben, a (4) bekezdés b) pontjában, valamint a (7) bekezdés b)-f) pontjában foglalt rendelkezéseket a segédmotoros kerékpárok - a quad és a mopedautó kivételével - közlekedésére is alkalmazni kell azzal, hogy
a) lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni,
b) kétkerekű segédmotoros kerékpáron utast szállítani,
c) segédmotoros kerékpárhoz utánfutót kapcsolni
nem szabad.
1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez
A rendeletben használt egyes fogalmak meghatározása a következő:
I. Az úttal kapcsolatos fogalmak
f/1. Kerékpársáv: az úttesten útburkolati jellel kijelölt - kerékpárosok egyirányú közlekedésére szolgáló - különleges forgalmi sáv.
Vagy csak röviden velősen ennyi lenne a matricán: Bunkó vagyok, kerékpársávon motorozok.
Nem javaslom. Sok motoros a
Nem javaslom. Sok motoros a benzinlóval alszik :), egy-egy jó original vagy Puig plexi 100ropi. Ha összeragasztod bunyó lesz. Ha szerencséd van nincs rajta 10 protektor és bukó.
Igen, mostanában ritkán látni
Igen, mostanában ritkán látni hatszázas vagy ezres sportmotoron strandpapucs-rövidnadrág-póló-bukósisak kombinációt viselő donor jelölteket. Gondolom lassan átmegy, amit évek óta rendszeresen elővesznek a motoros újságírók, pl.:
http://www.tesztmotor.hu/ujdonsag/fontos_motorozas_kanikulaban
http://totalbike.hu/magazin/velemeny/2010/07/28/a_mulabat_mar_kinezted/
http://www.sportmotor.hu/motoros_hirek/biztonsag/motoros-oltozek.html
http://onroad.hu/cikk/lehetsz-oldszkul-de-megis-biztonsagos.html
Bukó 1-2 idióta kivételével alapból van, mert vastagon fog a yard tolla a bónusz kupon fizetendő összeg rubrikájában.
Nem javaslom de hátha van
Nem javaslom de hátha van vállalkozó kedvű, gázálarcot is viselnek a motorosok a protektor és bukó mellé?
Ha teszem azt kiállok a
Ha teszem azt kiállok a Múzeum körútra és lefényképezem a szabálytalan (és rendszámos) motorokat, majd azt elküldöm noname a rendőrségnek, akkor történne valami? Kérdem attól, aki közülünk bennfentes a "cégnél".
dehogyis, az ilyen saját
dehogyis, az ilyen saját készítésű fénykép vagy videó önmagában sehol nem bizonyító erejű.
de nem vagyok se jogszaki, se bennfentes.
Traffipax? Rendőrségi
Traffipax?
Rendőrségi megfigyelő kamerák?
Autópálya rendszám ellenőrző kamera rendszer?
De jó lehet neked, ha
De jó lehet neked, ha hatóságilag bevizsgált és minősített fényképezőgéped, fejkamerád van!
Akár...azért megnézném,ha
Akár...azért megnézném,ha beltéri biztonsági kamerám felvenne egy betörést akkor azt ne lehetne bizonyítékként felhasználni.
Jogos.
Jogos.
Amennyire én tudom kell egy
Amennyire én tudom kell egy tanú is aki igazolja hogy az ami képen látható az ott és akkor történ ahogyan azt a kép készítője állítja.
MAR A PROGRAMJAIKAT IS ODA
MAR A PROGRAMJAIKAT IS ODA SZERVEZIK!!!!negynegy
http://totalbike.hu/hirek/2013/06/27/motorosok_a_gyerekekert/
Ez honnan látszik? Ha úgy
Ez honnan látszik? Ha úgy van, akkor már korán tanítják a felnőttek a gyerekeket a zsiványságra. :-(
"Míg erre tavaly a szálló
"Míg erre tavaly a szálló körül volt lehetőség, idén Balatonvilágos polgármestere felajánlotta a kerékpárút egyik szakaszát."
Ugrott a szemem egy sort.
Ugrott a szemem egy sort. Vagy kettőt. :-)
A polgármester akkor akár megengedhetne partmenti balatoni motorcsónakozást is. Benzinmotorost, úgy értem. Csak a móló körül, gyerekekkel. Addig a horgászok menjenek máshová. :-(
No most hogy kellően
No most hogy kellően felháborodtunk azon hogy motorosok felmennek a bringásinfrákra egy kis gyöngyszem tegnapról.Tudom hogy mindenkit csak BP érdekel, meg a Dunántúl de ez akkor is megtörtént és tkp az elkövetőket nem tudom hibáztatni:
https://plus.google.com/photos/106837538605117900304/albums/589489692967...
Egyébként a környék ebben az albumban két évvel korábbról itt tekinthető meg, biztosítok mindenkit azóta max közút minősége változik a településen kívül mert épp felújítják.Hál istennek a munkások azt mondják Nyírcsaholy és az államhatár között csak padka amit építenek vagyis nem lesz bringaút így normálisan lehet tovább haladni majd.
https://plus.google.com/photos/106837538605117900304/albums/569724781164...
Volt már szabadkikötős autós
Volt már szabadkikötős autós felháborodós poszt is!
Ja csak azt mindenki látta
Ja csak azt mindenki látta ezt meg mindenki látja.
Egyébként sikerült a mondanivalóm lényegét megfogni.Néha van felirat is képekhez szokok olyat is csinálni.
Elolvastam :) Semmi új.
Elolvastam :) Semmi új.
Tényleg?Akkor tényleg gond
Tényleg?Akkor tényleg gond van.
Nem azt mondtam hogy jó,
Nem azt mondtam hogy jó, hanem már sajnos többször is példa volt rá, a tervezési hibát is elkövették (ha csak hiba lenne, de inkább nem is érdekelte őket) ezért sajnos már nem lepődök meg rajta. Hatalmas különbség van a kettő között :)
Én meg arról beszélek hogy
Én meg arról beszélek hogy egy dolog valamiről beszélni általában és egy más dolog valamiről beszélni konkrétumokban.Ha megnézed a két utolsó albumfotóimat akkor láthatod hogy eddig nem nagyon tárgyalt dolgokat kezdek behozni a szeparált infrák tervezési szempontjainak hibái tekintetében.Sehol nem láttam még eddig pl az Etyeki bringaút egyik nyomvonala kivételével felvetni a termőföldek és a szeparált bringainfrák kapcsolatát.Etyeknél is megmelítettem hogy a több tonnás mezőgazdasági gépek simán tönkrevágják egy év alatt azt a bringautat amit szántóföldön keresztül vezetnek, és nem azért mert a sofőr szemét hanem mert nem tud mozogni tőle.Most bemutatom hogy mezőgazdasági terültek lehajtóira is semmi értelme tervezni mert olyan extrém terheléseknek lesz kitéve hogy idő előtt tönkremegy.
Ugyanígy Jármi példáján bemutatom mennyire cinikus hivatásforgalmi kerékpárútnak eladni egy teljesen sík megyében egy olyan 2km-nél rövidebb bringautat amiben 3 db 10% lejtő van, holott van ahol meg az úttest szintje alá bukik a "kerékpárút" szintje.Mindezt megfejelve azzal hogy még egy 20km/h-ás sebességkorlátozást is kiraknak az emelkedő elé amit csak a lejtő után 20-30 méterrel lévő kereszteződés old fel vagyis lejtőn lefelé is max 20km/h!!!
Mindezt a szomszéd település ipari negyede felé vezető úton.
És ezek nem általános beszédtémák ott a fotó ott a költség, ott a helyszín lehet rajta vitázni, dehogy igaz és megtörtént nem vitás.Mindegyik eset fényesen példázza a szeparált infra létjogosultságának hamis voltát.Sokkal egyszerűbben és jobb forgalmi megoldást is lehet csinálni kevesebb pénzből.És erre is mutatok példát a Nyírcsászsári tervezett bringainfra nyomvonalán.
Itt egy olyan hibás tervezői szemlélet uralkodik ami BP-en kívül többszörösen akadályozza a kerékpározás terjedését,sőt az eddigi ottani kedvezőbb arányokat vissza felé próbálja szorítani.Itt az ideje az érdekvédőinknek hogy kezdjenek végre országban is gondolkodni ne csak a kiskörtei bringaszámlálóban, mert itt sok emberrel lett kitolva máris.
"Mindegyik eset fényesen
"Mindegyik eset fényesen példázza a szeparált infra létjogosultságának hamis voltát."
Ebben biztos vagy? Elég sok ismerősöm használja mondjuk a dunakanyarban a bringautat kellemes tapasztalatokkal - nagyrészt szeparált. Igazából csak ott tud tőle agyfaszt kapni az ember ahol a falukban összevissza vannak terelve nem szeparált módon. Véleményem szerint a szeparált infráknak is megvan a maguk előnye, de ez nem városon belül fog látszani. Ahol nagy a forgalom, ott el tudom fogadni hogy jó alternatíva lehet egy átlag túrabringás számára, vagy mondjuk olyan helyeken is mint a szabad kikötő. Szeparált infra de jól használható.
Amit mondani akarok, hogy a legtöbb infrafajtának megvan a saját létjogosultsága, csak erősen át kell gondolni hogy hol és mit használ az ember :) Megértem ha egy gyerekes család nem egy forgalmas út bringasávján akar közlekedni, azt is ha egy sportoló nem a bringagyalogon. Na de ezeket már leírtam egyszer itt: http://icarusdes.com/2012/10/07/miert-nem-hasznalom-a-bringas-infrakat/
+1 Nem mindegy, hogy
+1
Nem mindegy, hogy használhatatlan balesetveszélyes szart építenek vagy a kerékpáros közlekedés terjedését segítő korszerű megoldásokat. De ezt sokszor kiveséztük a CM-n. Csíkká fajuló vita helyett koncentráljunk peet által felvetett problémára. Frenki is :-)
Sztem elég szakmai választ
Sztem elég szakmai választ adtam Icarusnak a szeparált infrákkal kapcsoltban , mind műszaki, mind forgalmi, mind költségvetési irányból.Leginkább a fenti okokban látom a túldráguló infrák problémáját.
De mondhatom úgy is hogy nem mindegy hogy a közúti sávval együtt épül egy bringaút és a finiserrel egyben le lehet húzni építéskor, felújításkor egy munkaműveletben vagy szeparált infrát kimegy építeni egy Bobcattal 5 lapátos+ teherautó+ mixer, utána meg jön a közút felújítás a finiserrel.
Biztos.Pont a Nyírcsaholyi és
Biztos.Pont a Nyírcsaholyi és Jármi eset mutatja meg.Utóbbi pár évben a megnőtt forgalom hatására kb ezek csapódtak le bennem:
Azáltal hogy nyomvonalban mindkét sáv a közút mellett halad a burkolatától függetlenül, determinálja azt hogy külön útfelületként kezelik ami nonszensz egy közúttal párhuzamosan haladó útnál.
Mi a fenének nem lehet pl egy szintben vinni egy bringautat a közúttal?-Jármi pl
Ha mindkét sáv egyoldalon van akkor az egyik sáv determinálva van min egy + elsőbbségadásra de van hogy 2-re pl Weiss Manfréd a Csepeli gyártelep felé vezető új út felé
Ha a kerékpárút nem egy burkolaton van a közúttal akkor máris gond a takarítása és a karbantartás.
Úgy gondolom szeparált infra az konzerválja a rossz vezetési szokásokat is mert kivonja a forgalomból a zömmel őket használót de teljesen elszeparálni nem tudja így a találkozási pontoknál újra kijön a rutintalanságból adódó gond.Autóval se lehet kezdő jogsival pl a járdán vezetni míg megbátorodik a sofőr.
Fokozza a konfliktust a kerékpárosok és az autósok között hiszen a sok használhatatlan infrát nem használó bringást az autósok állandóan vegzálják hogy menjenek azon.
Megosztja a közlekedésre fordított forrásokat a közlekedésre fordítható összegek tekintetében két út mindíg drágább mint egy.
Az elválasztás miatt hajlamosabb a balesetveszélyes kialakításra sövények mögül előbukkanó bringások pl a pesti bringaúton a Dunaparton.
És ugyanazért hajlamosabb a kacskaringós praktikátlan nyomvonalasodásra vagyis az áthidalt távolság fajlagosan drágább.
Ezzel szemben némileg nagyobb biztonságérzetet ad bár ízlés kérdése mennyivel biztonságosabb pl gyalogosokat kerülgetni akár a Weiss Manfréd bármely szakán is.
Túristáknak lehet hogy praktikusabb de az idegenforgalmi időszak nem a teljes év,valamint pusztán azért a reflexért ami a bringaút megjelenése mellett szinte mindíg bringatilost rak a közútra is a hivatásforgalmi kerékpárosok egész évben szívnak alternatíva nélkül.
Bonyolítja az út tulajdonjogi helyzetét is.
Én most azt látom a legjobban még a kerékpáros nyomok működnek, meg a megnyitott buszsávok.Valamint simán maga közút.Ebből jutottam oda hogy lényegesen olcsóbb lenne és praktikusabb hosszú távon ha a kerékpárút fejlesztések nem a közútfejlesztésektől elkülönítve hanem abba fizikailag is integrálva folynának. Egy széles útburkolat festéssel újraosztva.Egységes tuljadonlással és emiatt kötelezettséggekkel. Könyebb karbantarthatósággal és tisztíthatósággal iránysávonként a padka helyén egy-egy irányhelyes sávként megépülve tkp szilárd burkolatú padkaként.Ez többek között kioltaná az énadómból c opuszokat is.Nem is csodálom az ottósokat hogy zötyögnek a gödrös szarokon a bringásokkal akik szép új szeparált infrákat kapnak az út mellett de nem haladnak rajta.Ők persze nem tudják miért nem csak azt látják, hogy ők semmit se kapnak a bringások meg nem használják amit kapnak. Így ezt a konfliktust is lehetne oltani a bringaút forrásai hozzájárulnak a közút felújításokhoz.
Na én ezért nem vagyok oda a szeparált infrákért.
Elolvastad egyáltalán amit
Elolvastad egyáltalán amit írtam - az érveket mellettük és ellenük?
Értem hogy miért nem vagy oda a szeparált infrákért de te azt érted hogy mik a jó oldalai?
Értem csak nem látom az
Értem csak nem látom az arányosságot veszteségekhez képest.
Idézlek a szeprált infrák kapcsán:
"Igazából városon kívül ez az az infra amit egyszerűen és olcsón megvalósíthatónak tartok. Nem kell bővíteni az utat és olyan alapozást építeni neki ami kibírja a több tonnás járműveket és azért is nagyon pozitív mert ketten is tudnak egymás mellett beszélgetve biciklizni – nincs a legtöbb helyen akkora forgalom hogy gyakran kellene egymásnak félreállni. A városon kívüli felhasználásra igazából negatívumot nem tudok felhozni, azon kívül hogy a nyomvonal kijelölésénél itt is figyelni kell."
Hát amiket én fotóztam azok nem ezt támasztják alá, igenis ráhajtanak tuskóságból vagy kényszerből.Vagyis kell az alapozás.
Igazából az egyetelen pozitívum nem ebben a blogban van henem az Etyeki út kapcsán érveltél még anno hogy a turisztikai szempontok...teljesen már irányból nézzük ugyanazokat a megoldásokat.Én vissza akarok jutni az úttestre, mert szerintem az már nyilvánvaló hogy szeparált infrák gyakorlatban öngóllá kezdenek válni.
Én is vissza akarok jutni az
Én is vissza akarok jutni az úttestre csak felfogom hogy ez nem mindig és minden körülmények között mindenki számára lehetséges, ezért van az amikor azt mondom hogy jól van legyen szeparált azzal a feltétellel hogy aki akarja az használhatja az utat.
Balatont kerülni is lehet bringaúton és 7-esen. Mind a kettőt más céllal teszi az ember. Bringautat akkor célszerű választani ha túristáskodni akarsz, hetest ha sebességre törekszel. Egyértelmű választ akarsz adni egy olyan kérdésre amire nincs - mikor egyik, mikor másik a jobb.
+1
+1
Nekem egyszerű a válasz mert
Nekem egyszerű a válasz mert leszarom a túristákat és a hivatásforgalmi kerékpárosokra figyelek.Ugyanis a nagy magyar gyakorlat szerint ahol bringaút ott bringatilos és vágyakozni lehet de nem látom hogy le akarnák szedni.Na most azért a pár ezer germán turista kedvéért ne szopjon már egy egész ország Csengertől Rajkáig.A turista útvonalak keverése a hivatásforgalmiakkal az egyik nagy tervezési hiba. Jármiban meg sztem látnak 4 német turistát egy évben.
Továbbra is úgy látom hogy először az úthálózatot kell megépíteni amin el lehet jutni A-ból B-be ha egy helyen megvan akkor kell a turisztikai leágazásokat közé beilleszteni különben kacsaringós szarokon lehet csak eljutni bárhová.
Az útra sztem úgy a legegyszerűbb visszakerülni hogy miután égetővé kezd válni a közút felújítási helyzet, össze kell hozni a közútfelújításokat a kerékpárút fejlesztésekkel egy munkamenetben és egy helyre koncentrált forrásokkal.Ha a közgép vagy a Strabag ráharap akkor az isten se ment bennünket egy országos kerékpárút hálózattól.Ha továbbra is a 20 éve forráshiányos önkormányzatok kezében marad kerékpáros infrák pályázati pénze, akkor megnézhetjük mi lesz a kivitel vége, zötyöghetünk a járdán össze vissza.Rá kell dumálni a nagyokat hogy oldják meg a pályázati pénzek integrálását a közútfelújításokba és egy projketként építsenek meg mindent.Akkor kötődni fog az úttest vonalvezetéséhez és burkolatához a bringaút fizikailag is így vissza tudunk kerülni az öngólos helyzetből és még Kesz kompatibilis is lesz teljesen.
'Nekem egyszerű a válasz mert
'Nekem egyszerű a válasz mert leszarom a túristákat és a hivatásforgalmi kerékpárosokra figyelek.'
ezt nem kommentálnám.
najó,mégis:
én is szoktam rajtuk túrista lenni... családdal,meg haverokkal is nemegyszer.
meg ha átutazok éppen csemetékkel, akkor se a forgalomba vágyok velük, hanem a szeparáltra.
túristaként sem csak a németek|hollandok akik itt számítanak.
hiddel, ha épp nem átgangolok a városon, akkor elkóricálok a parlamentet lesve,meg-meg állva, gyönyörködve a különböző szép helyeknél.és túristát is szoktam játszani, veszek fagyit, egy mentest vagy csak simán fotózgatok.
rendben hogy te sietsz, de te nem vagy mindenki.
lehet szarni rá, de az amit te mondasz az nekedjó, nekem meg csak néha.
én olyat szeretnék, amivel mindkettőnknek jó lenne, az az, hogy
ne legyen kötelező a használata!!!!NÉGY!
ja, és ez sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lennének olyanok, akik mást javasolnak.
szerintem.
Ezt felfogtam már Icarusnál
Ezt felfogtam már Icarusnál is, csak azzal nem tudok mit kezdeni, hogy:
1 De akkor is kirakják hogy tilos
2 És utána már a nap is kiszívja a piros színét mégse vennék le az istennek se
Ergo ami így épült sztem számunkra rövid és középtávon így veszett.
Változásra akkor van lehetőség ha kitaláljuk főkorruptjainknak hogy lehetne úgy lét keresni hogy mégis valami használhatóbb legyen az eredmény.
Erre találtam ki hogy akkor irányhelyes bringautak a padkán és bringaút források összevonása a közútépítés-felújítással.Miután van rá hajlandóság hogy ha megéri akár alagutakat is építenek a síkságokon meg völgyhidat hegy nélkül is, úgy gondoltam talán közútba integrált bringautat is.Sőt ha rákapnak az ízére akár az ottópályáknál az isten se ment meg bennünket egy összefüggő országos bicikliúthálózattól.
Na ez estben lesz hajlandóság a már megépült szarokat is átalakítani az előző 8 év dumával letakarva előbb aligha.
így már
így már értelek.
személyszerint inkább kiüldözném a korrupciót, de tudom,hogy ez álom...
Ha nem tudsz mit kezdeni a
Ha nem tudsz mit kezdeni a trafód melegedésével, akkor süss rajta tojást, az is elvonja a hőt....