Kedves Olvasók!

Egyik haverom a következő esetnek volt szemtanúja, egy néhány fős görkoris csoport tagjaként:

A görkoris csoport egy viszonylag sötét helyen lévő kerékpárúton haladt. Vele szemben pedig egy kivilágítatlan kerékpáros (másnéven ninja). A görkoris csapat élén lévő szeméy bukósisakján előre fehér, hátra piros színű villogót viselt. Az őt követők közül egyikük nem észlelte időben az érkező ninját (ahogy a ninja sem észlelhette, hogy nem egy, hanem több görkoris közeledik), és a hirtelen meglepetéstől azonos irányba (a kerékpáros a menetirány szerint jobbra, a görkoris pedig - gondolom útakadályok, vagy éppen a csoport másik tagja miatt - balra tért ki). Az eredmény egy frontális ütközés volt.

A baleset kimenetele: a kerékpárosnak betört az orra, az ütköző görkoris, aki szerencséjére bukósisakot viselt, kulccsonttörést szenvedett, és felrepedt az álla. Mivel személyi sérüléssel történő közlekedési baleset történt, KRESZ szerint kerékpáros és gyalogos között, így a kiérkező mentők automatikusan értesítették a rendőrséget, akik gondosan jegyzőkönyvezték a történteket. A jelenlévő többi görkorist is kikérdezték. Itt a rendőr figyelmeztette a haveromat, hogy amennyiben a jegyzőkönyvbe azt diktálja be, hogy a kerékpárúton közlekedtek, úgy azzal saját magát fogja feljelenteni. Az - egyébként kivilágított - srác tudtommal _vállalta_ az ezzel járó felelősséget, és az esetleges bírságot.

És most jöjjön néhány megjegyzés:

- Mikor lesz a KRESZ-ben hivatalosan is megoldva a kerékpárosokhoz hasonló tempóban közlekedő, gyerekjátékokból kinőtt közlekedési eszközök használatának szabályozása? A "gyalogos" kategóriába sorolás itt nem megfelelő, a görkoris a gyalogosokat talán jobban zavarja, mint a kerékpárosokat. És itt azt kell, hogy mondjam, hogy a sok görkoris által gyakorolt "szlalomozunk a gyalogosok közt" magatartás _nem_helyes!_ Úgy, ahogy a tilos gyalogos lámpán való áthaladás sem, illetve a tereptárgyakra való fel-le ugrálás. A közlekedési eszköz használatából eredendő sajátosságok (járdaszegélyre könnyebben ugrat fel-le, mint a kerékpáros, könnyebb manőverezni, de nehezebb vele megállni) éppúgy előnyök, mint hátrányok!

- Mikor büntetik meg végre a kivilágítatlan kerékpárosokat? Még mindig rengeteg a ninja! Ha jelen esetben két kerékpáros ütközött volna, a felelősség egyértelmű! Sajnos hiába az időszakos rendőri szigor.

- Szoktam görkorizni, kerékpározni (egy Merida Extreme 900 outival), és autót is vezetek. Igyekszem a járműkategóriának megfelelően közlekedni, a többi résztvevő maximális tiszteletben tartása mellett. Úgy érzem, a haverom és a csoportja is így tettek, többször voltam a társasággal (rendszeres Dunakanyar görkori-túrán), és az esetek többségében ez úgy történik, hogy az elöl haladó mindig hátraszól a többieknek, hogy vigyázat, kerékpáros érkezik szemből. Ugyanúgy szokott tenni a csoport utolsó tagja is.

Biztonságos és balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
thpeti képe

Még annyit szeretnék

Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a ninják előfordulási tendenciája javult a statisztikák szerint! http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20130326/iii-tavaszi-lampaszamlalas...

2
feb képe

A kérdéseddel inkább az MK-t

A kérdéseddel inkább az MK-t kellene keresned.

Jól értelmezem, hogy az összeütköző görkorcsolyás sem volt kivilágítva?

üdv,

feb : örök hajtás + örök világítás

3
thpeti képe

Sajnos nem volt. A haverom,

Sajnos nem volt. A haverom, aki a balesetet szenvedett előtt haladt, viszont ki volt világítva, előre és hátrafelé egyaránt. (görkorisok közül igen ritka, ugyanis házilag, lámpával "preparált" bukósisak kell hozzá). A csapat több tagján szokott lenni hátrafelé piros fényt adó villogó (biciklilámpa).

4
Shag_Beckur képe

Tehát két ninja (egy bringás

Tehát két ninja (egy bringás és egy gyalogos) ütközött. Erre a gyalogos, aki ki se volt világítva, és még tilosban is járt, fel van háborodva.

Kérem távozzanak! Nincs itt semmi látnivaló!

5
tranyo képe

"Mikor lesz a KRESZ-ben

"Mikor lesz a KRESZ-ben hivatalosan is megoldva"

sajnos ma a kreszt a politika írja(pr), és nem a szakma.

innentől kezdve ez a kérdés arról szól, tudjuk-e befolyásolni a politikát.
erre eszköz lehetne a célzott cm,
de ugyibár ez az utolsó, és ez az mk-ról szól...

...azért ha az mk-ba lenne több tízezres tömeg, akkor biztos nagyobb befolyással lehetnének ezekben a kérdésekben is.

azaz támogassátok minnél többen az mk-t, akkor nő a lobbiereje, és egyre inkább szakmai döntések születhetnek...

6
kovácske képe

erre eszköz lehetne a célzott

erre eszköz lehetne a célzott cm, de ugyibár ez az utolsó, és ez az mk-ról szól
a "cm" amit emlegetsz sose volt célzott, és mint ilyen (nem célzott, hanem majális) az utolsó, pontosabban már holnap is lehetne akár majális-cm, akár rendes, célzott cm, ha te megszervezed.
interjú: tilos.hu/archivum/listen.php?file=2013/04/12/tilosradio-20130412-1100.m3u

7
tranyo képe

sose volt célzott??? 2004-es:

sose volt célzott???

2004-es: "A kiváltó ok a főpolgármester azon döntése, hogy az Autómentes Nap rendezvényeit az autóközlekedés zavartalanságára hivatkozva hétvégére tolta."

csak példának...innen:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20070413/magyar-critical-mass-torte...

8
kovácske képe

jó, akkor pontatlan voltam.

jó, akkor pontatlan voltam. de csak kicsit. az a "cm" amihez önkormányzati engedély van, útvonalbiztosítás, stb, az arról szól, hogy a nagymama és az unoka is ki merjen menni biciklire ülve és arra jó is, hogy lássa meg az önkori, hogy vannak biciklisek ésnem kevesen. a CM, amit te is emlegetsz nemzetközi példaként, az kicsit más. de hallgasd meg ha lesz időd, benne van jobban, mint ahogy én el tudnám ismételni.

9
tranyo képe

ok, most nem tudom

ok, most nem tudom meghallgatni, de vmelyik este igyekszem...

szerintem csak a nagy cm-mel lehet komoly dolgokat elérni.(érdemi demonstrációt)

ha Te vagy Én kiírok egy cm-et a kresz veszélyes pontjának a megváltoztatására, lehet jön párszáz, denagyon szélsőséges esetben maximum ezer ember.
és mit se ér, azonkívül hogy jót tekerünk együtt.

ha összeszedhetnénk több tízezer embert, fél pestet körbejárva ugyanezért a pontért, na talán akkor több sajtót kapna a 'cél' is...
sőt, lehetséges hogy foglalkoznának a döntéshozók is vele (de persze még ígyse garantálható ez...)

10
kovácske képe

van benne valami. de azért ha

van benne valami. de azért ha egyszer az ember egy évenkénti fesztivál szervezőjének a szerepében találja magát, akkor már nem válthat egyszercsak militáns illegál demonstrációba anélkül, hogy egy csomó mit sem sejtő embert a résztvevők közül nagyon kellemetlen helyzetbe hozzon. csapda, ki kell lépni belőle valahogy.

11
tranyo képe

"militáns illegál

"militáns illegál demonstrációba " ?
szerintem simán lehet mottója egy-egy ilyen cm-nek, és lehet azt tenni anélkül, hogy illegál lenne benne bármi is.
pölö mintahogy a hétvégi fog szólni az mk-ról.

és szó se lenne mit sem sejtésről, mert szerintem ugyanúgy eljönnének évente kétszer a tömegek, akkor is ha van ennek publikus 'cél'-ja.

12
kovácske képe

szerintem ez egy jó vitatéma

szerintem ez egy jó vitatéma lenne (egy élő alkalommal), pro és kontra számos szemponttal.

13
tranyo képe

"Mikor büntetik meg végre a

"Mikor büntetik meg végre a kivilágítatlan kerékpárosokat?"

erre gondolom az a válasz, hogy amikor eléri azt a mennyiséget a probléma, hogy a yard erre pénzbehajtást indítson nyereségesen...
...sajnos.

14
Shag_Beckur képe

"Mikor lesz a KRESZ-ben

"Mikor lesz a KRESZ-ben hivatalosan is megoldva a kerékpárosokhoz hasonló tempóban közlekedő, gyerekjátékokból kinőtt közlekedési eszközök használatának szabályozása?"

Csináltatok Görkoris Érdekvédelmi Szervezetet? Szerveztek felvonulásokat? Lobbiztok, hogy ismerjék el járműnek a görkorcsolyát?

Jelzem, a járművesítés végén nagyjából ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd a görkorisra is, mint a többi járműre, tehát az ittas görkorizgatást, járdán gyalogosok közt szlalomozást, járdáról fel-le ugrálgatást el lehet majd felejteni.

15
thpeti képe

Úgy tudom, hogy számos

Úgy tudom, hogy számos görkoris részt szokott venni a CM felvonulásain, és a CM résztvevői általában barátságosan állnak hozzájuk. Régebben én magam is voltam az Autómentes Nap egy felvonulásán görkorival.

16
Krisztab. képe

Persze, ezek a dolgok

Persze, ezek a dolgok egyaltalan nem allnak tavol egymastol. Szoktak gorkoris CM-szerusegek is lenni, azzal a mindenhol kivilagitott emberrel az elejen :)

17
thpeti képe

Ilyenből van több is, nem

Ilyenből van több is, nem csak a haverom. Ő csak egy fejlámpát visel a sisakján, de láttam olyan görkorist is, akinek mindkét koriján elöl fehér, hátul piros lámpa, plusz fejlámpa a sisakon is!

18
feb képe

Én is láttam ilyet a Metró

Én is láttam ilyet a Metró című Luc Besson filmben.

19
Krisztab. képe

nem, akire en gondolok az

nem, akire en gondolok az extrem modon ki van vilagitva :)

20
Krisztab. képe

Sajnos szerintem gorkoriskent

Sajnos szerintem gorkoriskent a bringauton szembe haladni vallalhatatlan. Raadasul rossz iranyba leterni, szinten. A rendor "figyelmeztetese" szinten (most arra akar celozni, hogy ne az igazat mondja?). Lampa nelkul bringazni szinten gaz, de azert egyertelmu, hogy itt nem o volt a hibas. A cim helyesebb lenne szabalytalan gorkorisok VS ninja.

"Mielőtt a kommentelők teleirkálnák hülyeségekkel a blogot" azert szep elso hozzaszolaskent egy forumon ezzel bemutatkozni :)

21
thpeti képe

Értem én, ebben az esetben

Értem én, ebben az esetben _mindketten_ hibásak voltak. A posztot szerkesztettem. Remélem, trollok nem lesznek a kommentelők közt.

A járdán 10 km/h kerékpárral szerintem vállalható görkorival, rollerrel, gördeszkával is, amellett, hogy a piroson nem haladunk át, és igenis, a görkoris - kellő körültekintés mellett - közlekedhessen a kerékpárúton (is).
A "járműszerű eszközök" esetében (görkorcsolya, gördeszka, roller stb...) én egy olyan irányelvet tartanék elfogadhatónak, amelyben megengedjük a járdán való haladást _tetszőleges_ helyzetben, legfeljebb 10 km/h sebességgel, a gyalogosok zavarása nélkül, de megengedjük a kerékpárosok számára fenntartott infrastruktúra használatát, abban az esetben, ha bizonyos feltételeket a járműszerű eszközzel közlekedő betart (éjszaka világítás, láthatósági mellény legyen kötelező, valamint törekszik az egyenes haladásra).
Ezeknek a járműszerű eszközöknek a fő előnye - a sportoláson felül - az, hogy kis helyigényűek, gyalogosok között gyalogosként, kerékpárosok között (majdnem) kerékpáros tempóval lehet velük közlekedni.

Így a posztolt balesethez hasonló esetek elkerülhetőek lennének.

22
Krisztab. képe

igen, valoszinuleg megosztott

igen, valoszinuleg megosztott felelosseget fognak megallapitani, de a posztot igy is elfogultnak erzem, mintha csak a bringasok szabalytalankodnanak. "mikor buntetik mar meg a ninjakat" - hat majd akkor, mikor a szembegorkorizokat, akik raadasul a kerekparuton mennek, meg a gyorshajto autosokat, a piroson atszalado gyalogosokat, a kivilagitatlan bringautakat biztonsagosnak itelo hivatalnokokat, stb. :D

Na kozben irtal meg egy par bekezdest, akkor en is annyit, hogy reszemrol szivesen atengednem a jardas bringautakat a gorkorisoknak, fokepp ha menetiranyba mennek rajta, akkor semmi gond nincs.

23
thpeti képe

Egyet kell, hogy értsek

Egyet kell, hogy értsek veled! Sajnos bármilyen eszközzel közlekedjek a városban, a szabálytalankodók ellepik az utcákat, legyen az gyorshajtó autós, piroson áthajtó, kivilágítatlan, ittasan szlalomozó kerékpáros, vagy görkoris, aki ész nélkül szlalomozik a gyalogosok, autók között. Én magam is rá szoktam szólni a barátokra, ha ilyet tesznek. Ez a baleset legyen tanulság inkább. Az elfogultságért meg elnézést, ha valakit megsértettem volna.

24
Krisztab. képe

semmi gond :) Szerintem amugy

semmi gond :) Szerintem amugy ez meg tenyleg kozos problema is lehet, ugyanis ezek a jardas bringautak vonzzak az ilyen tipusu baleseteket. Mar egy szep kis galeriat tudtam volna osszeallitani arrol, hogy mik estek be elem bringautra (reszeg ember, babakocsi, kutya, ovodas gyerek, kikotott kutya poraza, parkolo auto, stb), emiatt ezeken aztan nem is lehet rendes tempoban menni, ha az embernek fontos a biztonsag. Ha az uton lett volna a bringaut, ez a baleset nem tortent volna meg, meg akkor sem, ha nincs lampaja a bringasnak.

25
thpeti képe

A járdás, és a járda jellegű

A járdás, és a járda jellegű bringautak legnagyobb problémája a szélesség. És ez akkor is probléma, ha csak kerékpárosok közlekednek rajta. Elég egy pillanatra elbambulni, félrerántani a kormányt, és máris kész a frontális ütközés. Jómagam az országúti kerékpárommal akkoris 25 km/h körüli sebességgel közlekedek, ha csak éppen a dolgomat intézem valahol, és bringával megyek. Ha két ilyen véletlen szembetalálkozik - és a keskeny bringaút miatt elég nagy rá az esély - akkor 50 km/h-val fognak ütközni. Ezért is van a KRESZ-ben 20 km/h-ban meghatározva a maximális sebesség kerékpárúton. Én személy szerint ilyen helyzetben lassítani szoktam 15 km/h körüli sebességre, ha szembe több kerékpáros, gyalogos érkezik. Görkorival pedig félrehúzódom a járdára a kerékpárútról.

26
atomboy képe

Ezért is van a KRESZ-ben 20

Ezért is van a KRESZ-ben 20 km/h-ban meghatározva a maximális sebesség kerékpárúton.
30 kmph. Gyalog- es kerekparuton van 20 kmph limit.

27
monster képe

A hosszú távú sportgörkorisok

A hosszú távú sportgörkorisok mindenhol a bringás infrát használják. Oda valók, ott a helyük, a törvényektől függetlenül.
Ez az ütközés egy nagyon szerencsétlen eset, elég nagy sebességek lehettek. A kerékpár kivilágítatlansága legkisebb mértékben járult hozzá. A kerékpárosnak nem kell kivilágítatlan nagysebességű "gyalogosra" számítani a bringaúton, a görkorisnak viszont kell akár kivilágítatlan bringásra.
A görkoris csapat első emberének figyelmeztetnie kellet volna a mögötte jövőket.

28
thpeti képe

Általában szokták is

Általában szokták is figyelmeztetni, nem tudom, hogy ebben az esetben így történt-e. Valószínűleg nagyobbak voltak a sebességek, és egy kis figyelmetlenség is befigyelt.

29
Icarus képe

Múltkor én egy járdázóval

Múltkor én egy járdázóval ütköztem majdnem össze. Nyugatinál ki akartam menni a vácira és körbenéztem a járda vonalánál és nem láttam gyalogost, előrébb gurultam egy méterrel hogy lássam kell-e autósnak elsőbbséget adni amikor kb 25-el leguratott elém keresztbe egy bmx-es járdázó majd száguldott tovább a másik oldalon.

Na ilyeneket csapkodnám meg U-lakattal

30
Tam52Kla3 képe

görkoris

31
Prof.gruppetto.hu képe

A görkori nem közlekedési

A görkori nem közlekedési eszköz, soha nem is lesz az, és ennek egy egyszerű oka van: nincs rajta fékberendezés. A megbízható fékezés képessége kizárólag a felhasználó sok éves tapasztalatával szerezhető meg, nem elég egy kart meghúzni, vagy egy pedálba beletaposni. Ebből következik, hogy közúti forgalomban (járdán, kerékpárúton, stb.) járműként nem lehet vele részt venni, csak sportoló gyalogosként (egy futóhoz hasonlóan), a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályoknak megfelelően. Ez ettől eltérő felhasználás során bekövetkező balesetekért értelem szerűen a görkoris már önmagában emiatt is felelős. A többi félt ez persze nem menti fel az esetleges saját szabálytalanságai alól, de a görkorist sajnos már alapból felelősség terheli. Én alkalmanként görkorizom, de eszembe nem jutna mást hibáztatni, ha eközben a görkorizással összefüggő balesetet szenvedek.

32
feb képe

A bicikli nem közlekedési

A bicikli nem közlekedési eszköz, soha nem is lesz az, és ennek egy egyszerű oka van: nincs elég kereke, hogy önmagában megálljon. A megbízható egyensúlyi és egyenesen haladási képesség kizárólag a felhasználó sok éves tapasztalatával szerezhető meg, nem elég beleülni. Ebből következik, hogy közúti forgalomban (járdán, kerékpárúton, stb.) járműként nem lehet vele részt venni, csak sportoló gyalogosként (egy futóhoz hasonlóan), a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályoknak megfelelően. Ez ettől eltérő felhasználás során bekövetkező balesetekért értelem szerűen a biciklis már önmagában emiatt is felelős. A többi félt ez persze nem menti fel az esetleges saját szabálytalanságai alól, de a biciklis sajnos már alapból felelősség terheli. Én alkalmanként biciklizem, de eszembe nem jutna mást hibáztatni, ha eközben a biciklizéssel összefüggő balesetet szenvedek.

33
Icarus képe

+1

+1

34
Shag_Beckur képe

Fura ez pont tőled, de

Fura ez pont tőled, de örülök, hogy végre beláttad.

35
Icarus képe

Mi a fura? Hogy értem miért

Mi a fura? Hogy értem miért hasonló egy bringás és görkoris és hogy nem szeretném ugyanazt az elnyomást tőlünk a korisoknak mint amit mi kapunk az autósoktól?

36
Prof.gruppetto.hu képe

Az tök jó, hogy érted, miért

Az tök jó, hogy érted, miért hasonló, de van néhány alapvető dolog, ami miatt különböző, azokat is értsd meg. Tudod, a bringás meg a gyalogos is sok mindenben hasonlít... Még sem egyformák. Nagyjából hasonlóan jelentős a különbség a bringás és a görkoris, a gyalogos és a görkoris, valamint a gyalogos és a bringás között.

37
Icarus képe

Jelentős a különbség a

Jelentős a különbség a bringás és autós között is mégsem kell elvből elvetni a közös út felülethasználat gondolat. Az nem tetszik hogy te annyit sem mondtál hogy attól függ - elvből is kizártad.

38
Prof.gruppetto.hu képe

Nem mindegy, hogy mik ezek a

Nem mindegy, hogy mik ezek a különbségek. A bringa és az autó (és nem a bringás és az autós!) abban rendkívül hasonlóak, hogy mind a kettő műszaki szempontból is teljes értékű jármű. Ez pl. a görkorcsolyára egyáltalán nem igaz. Ez pedig a két eszköz, és nem a bringás és a görkorcsolyás közötti különbség. (Én pl. bringás és görkorcsolyás is vagyok.) És ez a különbség nem függ "attól", a közúti közlekedésben ez egy elsőrendű szempont, nem lehet tőle eltekinteni.

39
Icarus képe

Speciel szerintem

Speciel szerintem használhassák nyugodtan a bringautat ők és én használhassam az utat :) Boldogabbak leszünk mind a ketten :)

És dehogynem, van attól függ. Kijelenteni hogy valami mindig fenn áll szerintem szűklátókörűségre utal. Ez olyan mint azt mondani hogy bringaút mindenek felett, bringasáv mindenek felett, út mindenek felett. Nem. Ez nem így van hanem jól el kell gondolkodni a körülményeken.

Szerintem a koris közelebb van egy gyalogoshoz mint hogy mint egy autóhoz, de ha választanom kellene akkor azt mondanám hogy a görkori közelebb áll a biciklihez mint egy sima gyaloghoz ezért hagynám hogy használják a bringautakat körültekintően.

40
Prof.gruppetto.hu képe

Na, az első bekezdéssel

Na, az első bekezdéssel teljes mértékben tudok azonosulni, tiltsuk be a bringautakat, és adjuk át a görkorisoknak. :)

Szerintem pl. azt mondatni, hogy kerékpárral út mindenek felett éppenséggel a mai viszonyok között sokkal inkább egy nyitott gondolkodást mutat. Ebbe ugyanis simán belefér az, hogy építsenek a bringásoknak külön utat, amiről kitiltják az autókat pl., de ettől még a bringások minden más utat használhassanak. (Kivéve autópálya, autóút.)

Szerintem a görkori túlságosan távol áll mind a gyaloglástól mind a kerékpártól, nem szabad őket közlekedési szempontból keverni. Még a gyaloglás és a kerékpár között is több közös pontot tudok elképzelni, mint a görkori és bármelyik másik között. (Bringát pl. adott esetben tudod tolni, méghozzá rendkívül gyorsan át lehet rá váltani. A görkorival ez sem lehetséges. És még lehetne sorolni.)

41
Icarus képe

"kerékpárral út mindenek

"kerékpárral út mindenek felett éppenséggel a mai viszonyok között sokkal inkább egy nyitott gondolkodást mutat" vs. "Kivéve autópálya, autóút"

Ezt hívják úgy hogy attól függ :D

42
Shag_Beckur képe

"Mi a fura?" "A bicikli nem

"Mi a fura?"

"A bicikli nem közlekedési eszköz, soha nem is lesz az..."

:)

43
Icarus képe

Oh komolyan nem ertetted a

Oh komolyan nem ertetted a valasz ironikussagat :-D?

44
Shag_Beckur képe

Most kezdjem el magyarázni a

Most kezdjem el magyarázni a poént?:)

45
Prof.gruppetto.hu képe

Demagógiából jeles, csak

Demagógiából jeles, csak tudod te is, hogy tényszerűen hazugság, amit írsz. Biciklizni egész pontosan egy nap alatt meg lehet tanulni, beleértve a fékezést és az egyenesen haladást. A biciklihez képest még egy autót is sokkal nehezebb, tovább tart megtanulni vezetni. Arról nem is beszélve, hogy a biciklis egyensúlyvesztése elsősorban magára a biciklisre jelent veszélyt, ha körülötte mindenki betart minden szabályt. Egy görkoris megbízható fékezési képességének hiánya minden szabályosan közlekedőt fenyeget, akivel együtt közlekedik. (Én pl. a közúton kézifék nélkül közlekedő fixiseket is megvetem, minimum egy első féket elvárok tőlük.)
A fiam épp most kapta meg első biciklijét, de egyelőre a fékezéssel hadilábon áll, neki elég az, hogy lerakja a lábát a földre és úgy áll meg. Tudja használni a fékeket, de mivel nem akarja gyakorolni, ezért még nem készség szintű ez a tudás. Épp ezért még csak közvetlen felügyelet alatt engedem bringázni minimális gyalogos forgalmú felületeken. Elmondtam neki is, hogy csak akkor indulunk el bármerre vele közlekedési célból, ha begyakorolja a biztos fékezést. Egyenesen haladni és egyensúlyt tartani minden gond nélkül tud már.

46
Pontagy képe

nekem ugyan nincsen görkorim,

nekem ugyan nincsen görkorim, de öcsémnek van, és meg is mutatta, hogy van rajta fék, amikor ki akartam próbálni. ;)

47
Prof.gruppetto.hu képe

Jah, hát ez ugyanolyan "fék"

Jah, hát ez ugyanolyan "fék" mint a fixi hátsó kereke vagy a gyerek műanyag motornál a gyerek cipőjének talpa. (Mint írtam, alkalmanként görkorizom, az enyémen is van "fék".) Ez műszaki szempontból nem tekinthető fékberendezésnek. A járműveknek (nem szabályfetisizmusból, hanem józan meggondolásból) van néhány alapvető műszaki felszerelése, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy járműként forgalomban részt vehessen. Ilyen az önálló, megbízható fékberendezés is.

48
Pontagy képe

ilyen alapon tiltsuk be a fék

ilyen alapon tiltsuk be a fék nélküli fixit is, utcai közlekedésből..

49
kovácske képe

be is van. kreszt olvastad?

be is van. kreszt olvastad?

50
Pontagy képe

körülnéztél már bringázás

körülnéztél már bringázás közben, hogy hány ilyen fixi szaladgál? A szám a sok és a nagyon sok között van.

51
feb képe

a számuk eltörpül a

a számuk eltörpül a kivilágítatlan biciklisekhez képest, mégis mindkettő szabálytalan.

52
Pontagy képe

azért alapvetően a

azért alapvetően a kivilágítatlan bringást jobban utálom, bár igaz, hogy volt, hogy a fixis előttem skiedelgetett a bringasávon, gyorsan ki is előztem, és akárhányszor ilyet látok, ezt szoktam tenni.

53
Prof.gruppetto.hu képe

Legyünk pontosak, ha már

Legyünk pontosak, ha már szabályfetisisztázkodunk, ugyanis ez nem a KRESZ-ben, hanem egy külön KÖHÉM rendeletben szerepel, ami a közúti (!) járművek (!) műszaki előírásait tartalmazza.
Ugyanabban, amiben az elektromosan együtt kapcsolható első és hátsó lámpa, meg a küllőprizma van. Szóval én nem szívesen hivatkozom olyan szabályokra, amiben vannak más baromságok is. Maradjunk a józan emberi meggondolásnál, és ebből a szempontból is legalább egy valódi fékberendezés szükséges egy közúti járműre...

54
Prof.gruppetto.hu képe

Pontosan, ezt írtam is

Pontosan, ezt írtam is korábban. Egyébként a szabályok szerint a fék nélküli fixi jelenleg is be van tiltva, ugyanis a kerékpáron két egymástól független fékberendezésnek kell lennie, és még ha nagy jóindulattal a lábbal fékezést annak tekintjük, (szerintem műszakilag nem tekinthető annak, de mondom, legyünk jóindulatúak,) akkor is kellene rá még egy legalább.

55
Hotyhogy képe

A lábbusz nem közlekedési

A lábbusz nem közlekedési eszköz, soha nem is lesz az, és ennek egyszerű oka van: a térdeket állandóan meg kell feszíteni izomzattal, hogy össze ne roggyanjanak. A megbízható iránytartási vagy kanyarodási képesség kizárólag a felhasználó sok éves tapasztalatával szerezhető meg, nem elég csupán totyogva lépegetni össze-vissza irányba. Ebből következik, hogy közúti forgalomban (járdán, kerékpárúton, stb.) járműként nem lehet vele részt venni, csak a sportoló emberpalánták hasonfekvő, kúszó, majd mászó, és végül ingatagon felálló és seggre ülő több éves stádiumai után. :-)

56
Prof.gruppetto.hu képe

Viccnek jó, de ez nem

Viccnek jó, de ez nem változtat az eredeti szöveg helytállóságán.

57
Hotyhogy képe

Tudom. Belekotnyeleskedtem.

Tudom. Belekotnyeleskedtem. :-)

58
monster képe

Gyalogos viszont mehet

Gyalogos viszont mehet bármilyen úton (kerékpár, köz) ha nincsen járdája. Az érdekes az az, hogy a sebessége nincsen maximálva a kreszben. Tehát ha valaki 100 méteres síkfutás edzéshez használja a kerékpárutat és sprintelget rajta 30 km/óra sebességgel, akkor azt jog szerint teheti. Kérdés mennyi a féktávja?
A görkorcsolya nincsen a kreszben, ha a görkorist gyalogosnak minősítjük, nem büntethető azért mert kori van a lábán. Azért büntethetjük, mert elibe ugrott egy szembejövő kerékpárosnak. Aki viszont nem volt kivilágítva.
Ügyvédek csatája lesz ez, pedig inkább olyan tipikus "saját káros" baleset ez, remélhetőleg nem lesz maradandó sérülése senkinek.

59
Prof.gruppetto.hu képe

Az új KRESZ szerint a

Az új KRESZ szerint a gyalogos a kerékárúton közlekedve nem zavarhatja a kerékpárosok forgalmát. És mivel az adott esetben ez megvalósult, és a balesetnek ez a közvetlen oka, a balesetben a felelősség az övé lesz. A bringást egy normál szabálysértésért, de nem a baleset okozásáért vonhatják felelősségre. Úgyhogy szerintem egyáltalán nem az a fajta "tipikus" eset.

60
monster képe

A lámpanélküliség miatt az

A lámpanélküliség miatt az egész vizes lepedőt ráhúzhatják, jog szerint jogosan. A gyalogos "nem látta", és kész.

61
Prof.gruppetto.hu képe

Ez addig lenne védhető, amíg

Ez addig lenne védhető, amíg nincs a történetben senki más, mert akkor egy állítás egy tagadás alapon tényleg csak a lámpanélküliség ténye marad.
Viszont itt a többi résztvevő miatt nyilvánvaló, hogy a lámpa nélkül is észlelhető volt a bringás, különben az elöl haladó sem érzékelte volna.

62
aPala képe

Ebben a sztoriban kit kell

Ebben a sztoriban kit kell együttérzésről biztosítani?
A görkoris ninjával nem tudok azonosulni, sem a bringás ninjával.
Isten nem ver bottal. Jobbulást kívánok nekik, és egy akkora bírságot, ami hosszú időre az eszükbe vési, hogy "LÁTNI ÉS LÁTSZANI".

Részemről ezzel kivontam a vízbű a zokszigént. Kéremkapcsoljaki.

63
KergeKacsa képe

Tehát ha jól értem: A

Tehát ha jól értem:
A biciklis hibázott:
- nem volt kivilágítva.

A görkoris hibázott:
- bicikliúton közlekedett
- szintén nem volt kivilágítva
- és a szembe jövő sávba rántotta át a "kormányt".

Akárhogy is nézem, ez 3-1 a görkoris "javára", és az ütközést kiváltó ok is a görkorisnál volt, úgyhogy jelen esetben inkább ott kéne keresni a problémát.
A biciklis sem volt szabályos, de ezt felhánytorgatni a sárosabb féltől kicsit szálka-gerenda esete.

Amúgy meg sajnos nem szeretem a görkorcsolyásokat a bicikliúton, és ez nem a fék hiányára vezethető elsődlegesen vissza (bár jogilag ez komoly akadálya annak, hogy járműként el legyen valaha is ismerve), hanem arra, hogy kikerülni őket egy kétsávos bicikliúton nagyon nehezen lehet, mert hajtás közben másfélszer-kétszer szélesebbek, mint egy bicikli. Tehát ahol két biciklis elfér egymás mellett, ott egy hajtó görkoris és egy biciklis már nem. (És igen, meg lehet várni, hogy egyszer abbahagyja a hajtást, de gépjárműveknél sem véletlenül vannak külön szabályok, megszorítások a normál sávszélességénél szélesebb járművekre.)

64
Prof.gruppetto.hu képe

Ez utóbbi mondjuk szerintem

Ez utóbbi mondjuk szerintem nem a görkoris, hanem a kerékpárút hibája. Az átlagos közút is általában kicsit több mint 3 átlagos méretű gépjármű szélességű, nem kettő. (Meg lehet nézni pl., hogy a belváros egyirányú utcáiban jellemzően mind két oldalon van parkolás és még marad egy sáv a forgalomnak.) Elég szomorú, hogy a kerékpárút szabványok ennél arányaiban jóval keskenyebb teret írnak elő és a gyakorlatban sem csinálnak ennél jobbat.

65
dunaguri.hu képe

Igazából 1:1 lenne az

Igazából 1:1 lenne az állás... Ha göroris gyalogos, márpedig a KRESZ szerint az, akkor csak egyet hibázott. Azt, hogy a gyalogosként jelent meg a kerékpár úton. A gyalogosnak nincs jobbratartási kötelezettsége és kivilágítási kötelezettsége sem. Szóval nem lehet felhánytorgatni, hogy miért nem volt kivilágítva.
Az hogy kezd terjedni az, hogy a görkorisok világítást hordanak, netán láthatósági mellényt is ez előremutató és azért teszik, hogy egymás észrevehetőségét könnyítsük.
A magyar kerékárutak keskenyek, veszélyesek és nem csak a fenti baleset viszonylatában, hanem még a kerékpárosok közötti viszonylatban is.
A görkoris "státusz" problémájáról annak idején, amikor az új KRESZ egyeztetései folytak, írtam az illetékes szerveknek, tettünk javaslatokat is, de válasz és reakció nélkül hagyták az egészet. Mint ahogy sok minden mást is, nemcsak ebben a kérdésben. Előreláthatólag a KRESZ-ben, bár kellene, de nem fogják szabályozni a kerékpártól különböző, emberi erővel (vagy éppen árammal ) hajtott szerkezetek státuszát. Már pedig ebből van bőven, a görkorin kívül is (gördeszka, roller, snakeboard, stb.. és akkor még ott vannak a kerekes székek is...)
Javaslatom:
- mivel a kerékpárutak nagyon keskenyek, mérsékelni kellene a sebességet, főleg, ha az útvonal zsúfolt (akárki is van rajta) Gondolj bele, csak simán megy két kerékpáros 20-al egymással szembe, ütközéskor az 40-es frontális, kasztni nélkül!
- mindenki hordjon minél több láthatósági elemet! A kötelező lámpákon kívül karpántok, csuklópántok, mellények, stb. szerencsére a piacon van ebből bőven, mindenki kiválaszthatja a számára praktikusat.
- figyeljünk egymásra! és ez lenne a legfontosabb!
Zárójelben jegyzem meg, ütköztem már sajnos kerékpár/autó (kerékpáros voltam), kerékpár/kerékpár és kerékpár/görkoris(gökroris voltam) viszonylatban is... :(
Volt, hogy én hibáztam, volt hogy nem.
Jómagam gyalogosként, görkorisként, kerékpárosként és autósként is közlekedem!

66
KergeKacsa képe

Azt nem lehet

Azt nem lehet felhánytorgatni, hogy a szembelévő sávba ment át, mikor egyrészt egyáltalán az úton sem lehetett volna, de ha már ott megy, akkor a saját oldalán kellett volna maradnia? (Mint ahogy az első koris tette valószínűleg a sorban.)
Ha én bemegyek a buszsávba autósként, ahova nem mehetnék, és még ott is a forgalommal szemben megyek, az nekem nem egy darab hibának tűnik. ;)

A felvetéseidhez:
- ha két kerékpáros megy egy kétirányú bringaúton, akkor jó eséllyel az ütközési sebesség 0, mert elférnek egymás mellett. :) (Görkorissal már körülményesebb.)
- azért városban, ha valaki nem veszi észre a törvényileg előírt első-hátsó lámpa+prizmákkal felszerelt biciklit, akkor nem feltétlenül az a jó megoldás, hogy karácsonyfát csinálunk magunkból, hanem, hogy kiszűrjük azokat, akik nem figyelnek/nem látnak. (Nyilván ettől még mindenki telelámpázhatja magát a nagyobb láthatóság miatt, de a probléma legtöbbször nem az objektív láthatóság, hanem a bambulás, azon pedig csak korlátozottan segít az eggyel több lámpa.)

Ettől függetlenül nem akarom felmenteni a kivilágítatlan biciklist sem, de a görkoris érzésre többet hibázott. Kijár a megosztott felelősség nekik.