Van egy ötletem a láthatóság növelésére. Mivel már több alkalommal is rám közelítettek oldalról, és látszólag későn véve engem észre autósok a sötétben, megvizsgáltam a helyzetet.
A tipikus személykocsi vezető szemmagassága nagyjából a tipikus biciklis derékmagasságában van. Amikor lassan halad a forgalom, főleg több sávban de akár egyben is, az autósok mellettünk haladnak.
Mivel első és hátsó lámpáink nem feltétlenül olyan konstrukciójúak amilyen oldalra is enged valamennyi fényt, azért oldalról kivilágítatlanok maradunk. A küllőprizmák is alkalmatlanul alacsonyak arra, és nincs is ekkor rájuk eső fény amit visszavernének.
Ezen okoknál fogva, az autósok gyakran nem vesznek észre minket és veszélyesen közelebb húzódnak hozzánk, figyelmetlen kormányzással.
Arra gondoltam, hogy narancssárga állandó fény jó lenne oldal világításra. Egy alkalmas derék-övbe, vagy az alkarra karszalaggal fölerősítve, kis, könnyű súlyú elem működtetésű lámpások jeleznék helyzetünket.
Akár mint nagyobb járművek szélső pontjain a pozíció jelző fények.
Odáig azért nem mennék el, hogy baloldalt piros, jobboldalt zöld, és kontrol torony, vétel... :D












Ja, meg csúcsdísz a
Ja, meg csúcsdísz a sisakra, hogy karácsonyfák legyünk. :)
Ööö ... én nem tudom, amikor sötétben ment át előttem két kerékpáros, akkor tök jól láttam a prizmákat és a reflexcsíkot is. Szerintem csak bebambulnak az emberek. Pont a héten összeestem a fáradságtól és már nem volt erőm megint betekerni a városba, ezért szégyellem, de autóval mentem éjszakára dolgozni. Még a kormányt is nehezemre esett fogni, de én legalább lépésben battyogtam és minden zebrát háromszor megnéztem, mielőtt átmentem rajtuk.
Cutout seat protects my erection ...
Az éles helyzetek amikről
Az éles helyzetek amikről szóltam, azok a mellettem haladó autósok engemet-látási elégtelenségéből eredtek. Akár csak egy méterre is oldalukon, a látóterük perifériáján voltam.
Ezt orvosolandó, szerintem nem árt egy fényforrás ami bizergálja oldalról a retinájukat annyira, hogy oda pillantsanak és észre vegyék, ott egy bicajos van.
Ha oldalfényt akarsz,nem
Ha oldalfényt akarsz,nem feltétlenül kell magadra aggatni plusz lámpákat (bár valószínűleg ez az olcsóbb verzió). A revolights-nál is van oldalról jól látható megoldás,sőt már régóta van saját sávot megjelenítő megoldás is. (nem is olyan régen láttam valamelyik témába újra posztolva)
http://revolights.com/
http://gizmodo.com/5943831/laser-bike-light-creates-your-own-tron+like-v...
Hát, igen, ezek nagy
Hát, igen, ezek nagy technikájú és drágább cuccok, mint az én elképzelt kis lapos narancs színű lámpám...
A lényeg itt az autós szemmagasságban az oldal ablaka mellett megjelenő fény, ami tekintetét oda vonzza, és amiből észre kell vegye, hogy ott biciklis van.
A bicikli kerekek alacsonyan vannak, és akár trükkösen kivilágítva se olyan hatékonyak mint egy kis oldal lámpás, szerintem.
De sajna nem látok sárga búrás egyszerű csipeszes bicaj lámpákat, csak piros meg fehér búrásakat. Valami ilyesmikhez hasonló kellene nekem, csak ceruza elemmel működő:
http://www.google.co.uk/search?q=amber+side+marker+lights&um=1&hl=en&gbv...
Most találtad fel.
Most találtad fel. Gumiszalaggal a bal (neked jobb!) térdre erősíthető villogó narancsárga ledes lámpa. Az autósnak jojózni kezd a szem a térden mozgó villogástól, jó messzire kerül.
Nemsokára már olyan bringásnacik fognak kijönni, amiken oldalt van felvarrva egy kis pánt hogy csak bele kelljen csíptetni ezt a cuccot, ne kelljen a gumipánttal szórakozni a csúszós tapinacin.
Egy ezrest kínálok az első széria első darabjáért.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Nahhááát! A térdre
Nahhááát! A térdre csipeszezhetőt te találtad ki és téged illet azért a dicsőség. :-)
A villogást azonban én szándékosan kerülném, mert az irányjelzéssel téveszthető össze. Itt találtam egy küllőre szerelhető sárgát a piros és zöld között. Hátha megoldható a térd szalagra szerelése.
Tudod mit? Ha szerzek magamnak, akkor neked is fogok, és megkapod mint térdszalag rendet. Okay? :-)
http://www.funkyleisure.co.uk/spoke-lit-seeem-led-bike-wheel-lights-3370...
Ha igazán feltűnőre
Ha igazán feltűnőre vágysz, akkor : http://www.powerflare.com/index.html
Tyűha! Ez már durva.
Tyűha! Ez már durva. Hegesztő szemüveget kell hozzá kiosztani az ótósoknak. :D
Nem drága az annyira:
Nem drága az annyira: http://dx.com/p/3-mode-8-led-red-laser-bicycle-cycling-rear-tail-light-r...
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Rendben van, nem
Rendben van, nem megvehetetlenül drága, hanem drágább mint az egyszerű cucc, ami pontosan az ami kellene. Ez nem az, de kétségtelen, hogy nagyon jó lehet egy más pontos célra.
Esetleg
Esetleg ilyen:
http://www.speedshop.hu/termekek/62031/egyeb-led-es-lathatosagi-vilagito...
Na, ez valami! Köszönöm.
Na, ez valami! Köszönöm. Nem tudtam, hogy ilyen van. Szerintem ez jó megoldás. Valójában ez a megoldás.
De most még azért ötletelek tovább a narancssárga térdlámpán, ami igazából monster kitisztult szellemi tulajdona. :-)
Ó ez magas labda! Lecsapom,
Ó ez magas labda! Lecsapom, jól! :-)
Nem értem a problémádat.
A szabályok és törvények világosan szabályozzák hogy hol milyen világító berendezést lehet szerelni a kerékpárra.
Oldalra ezeket lehet:
g) legalább az első keréken legalább 1 db borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával).
(2) A kerékpárt fel szabad szerelni - oldalán borostyánsárga fényvisszaverővel
Narancssárga állandó fény nem lenne jó lenne oldal világításra mert TILOS!
A szabályok és törvények azért vannak hogy a te biztonságodat szavatolják. Épp ezért a szabályokat és törvényeket nem szegjük meg.
:-D
Az nem az én magas
Az nem az én magas pingponglabdám ami ott röpköd feléd, úgy hogy ne az én asztalomra csapjad le! :D
Nem szerelem a biciklire, hanem a derekamra, a karomra, vagy a térdemre csatolom. És, vájá, mifelénk nem hiszem, hogy állandó narancs oldalirányú fény a bicajos testén tilos lenne.
De megnyugtatlak, hogy tájékozódni fogok a törvény pontos állásáról, nehogy a közeg rám sípoljon és fütykösével fenyegessen. :D
De minek? Felesleges. A
De minek? Felesleges. A törvény szerint. ;-)
Lényegében aszondod, nem
Lényegében aszondod, nem viselhet az ember narancssárgán világító ruhát biciklizés közben? Minden más színűt, csak egyedül nem narancssárgát? ;-)
http://www.lumigram.com/
Szépen centire pontosan
Szépen centire pontosan előírják neked hogy hova milyen színű lámpát rakjál oszt te meg csak fogod magad és ide oda aggatsz magadra mindenféle világító-villogó izét ahogy sikerül? Há mit képzelsz te magadról káoszfattya?! Hogy a kedvedre zavarhatod össze szegény rendhez szoktatott közlekedő társaidat?!?!?!
Hát NEM! :-DDDD
De komolyan, szerintem törvényileg semmilyen világító izéd nem lehet az előírtakon kívül.
Nyeregcsőre, kormánycsőre
Nyeregcsőre, kormánycsőre (a rendes világítás mellé) fel lehet rakni egyszerű villogókat kicsit elforgatva hogy oldalra is világítson.
Teljesen oldalról meg hatásosabbak a fényvisszaverők mert az az autók lámpáinak a fényét veri vissza a sofőrhöz így sokszoros a fényerejük bármi mezei bringalámpához képest.
Nem véletlenül erőltetem
Nem véletlenül erőltetem azt a térdre csipeszelést. Szerintem az a 30-40 cm a középsíkhoz képest rengeteget számíthat.
Tudod, nekem régen volt, keresem. De régen volt nekem még olyan kihajlítható piros fényvisszaverős nyíl is a bal alsó villaszáramon, de eltört.
Az a fontos, hogy hátulról sötétben látszódjon a bringás legjobban úttest felé eső pontja.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Közben találtam egy
Közben találtam egy másik, több színű cserélhető lencsés olcsó LED lámpát. Ezt vagy másmilyent, ígérem, neked is szerzek.
http://www.yourspares.co.uk/parts/ys117009/rear-led-cyclesafety-light-wi...
Tedd be a kéket és ninozz
Tedd be a kéket és ninozz mellé :)
valaki mesélte itt egyszer,
valaki mesélte itt egyszer, hogy police feliratú pólóban lényegesen nagyobb oldaltávot kapott előzésnél.
"Marcipán, szirénát!" :-D
"Marcipán, szirénát!" :-D
Ahhoz van jobb is. Ezt
Ahhoz van jobb is. Ezt veszem fel! :D
http://72.10.171.98/resources/ecommerce/images/products/152/125/img12515...
Az a monociklis Megvagy
Az a monociklis Megvagy Hadnagy csákója a Jamie és a csodalámpábót!
-úton az idő is csak út-
Külön fény nem kell elég
Külön fény nem kell elég egy gumis fényvisszaverő futóöv. Az enyémet a madaras áruházban vettem kerek 600 pénzért amihez volt egy lábkütyü is. A táskáimon hordom, ami derékmagasságban van. A táskákon tetszés szerin cserélhető. Már többünkön láttam ilyet kiválóan látható távolról is. És mivel körbevesz, oldalra is villan. Gyalogos üzemmódban is védett már meg autóstól aki kikanyarodás közben éppen észrevett. Olcsó, mobilis, 360° lefedés.
Gilran a térképész
Ezt nem ismerem. Mia??? Meg
Ezt nem ismerem. Mia??? Meg fogom nézni.
De a probléma az, hogy oldalra nem megy ki fény az autós oldal ablakán, aki pontosan mellettem csorog fél méterre. És a mujája rámhúz, vagy lassacskán felém tart és leszorít, mert nincs figyelmeztető fény inger az irányomból a szemébe.
Ezért kell fényforrás, és nem elég csak a nem létező fény visszaverésére számítani.
Időnként hordok
Időnként hordok fényvisszaverő karkötőket. Ha melletted csorog integess neki, mostanában meglehetősen sokszor bejön ez a taktika, s ráadásul itthon, nem a kicsivel kulturáltabb külföldön.
Gilran a térképész
Erős fejlámpa. Azzal be
Erős fejlámpa.
Azzal be lehet nézni hozzá hogy: Szia!
Többen mesélték hogy működik.
Hátha jár itt valaki aki alá tudja támasztani.
Aláírom, bár azt inkább
Aláírom, bár azt inkább külterületre hordom, de működik az eljárás.
Gilran a térképész
Majd egy ilyent húzok magam
Majd egy ilyent húzok magam után:
http://searchlightsofsandiego.com/images/WWIIsearchlight.jpg
:D
Ha ezzel mész, akkor meg
Ha ezzel mész, akkor meg elpárolognak az autók:
http://www.youtube.com/watch?v=cBgGtpN6OIU
Milyen elemmel megy? Gomb,
Milyen elemmel megy? Gomb, ceruza?
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Ez egy fényvisszaverő öv,
Ez egy fényvisszaverő öv, nem lámpa. bár a tetyós ledes fajta is van nekem, csak az 1-2 hét után bemondta az unalmast.
Gilran a térképész
Nézelődtem, és sok
Nézelődtem, és sok félét találtam belőlük. Ez például elemes:
http://www.magicshineuk.co.uk/products/Stridelite-illuminated-running-belt
világító küllőprizma
A harmadik óriási! Valaki
A harmadik óriási! Valaki feltalálta már előttünk a találmányunk. Nekem ez kell. Köszönöm szépen. :-)
Az ucsó teytóba is
Az ucsó teytóba is kapható, de az erősen gagyi, nekem hamar merült, és eltört a drótja. Azóta csak fényvisszaverőként funkcionál.
Gilran a térképész
A 2. küllőprizma hogy
A 2. küllőprizma hogy működik? Olyan mint a rázós lámpa vagy a km-óra? Vagy elemes?
Gilran a térképész
Elemes. "Elem: két darab
Elemes. "Elem: két darab LR1131 (tartozék)"
Mivel mozgásérzékelős,
Mivel mozgásérzékelős, sajnos nappal is menni fog, úgyhogy az elem nem fogja sokáig bírni. Ezért szerintem vagy érdemes a ketájt venni (bár az nem működik prizmaként) vagy a teljesen hasonló spokelite nevűt ami színesen is tud világítani. Igaz azt csak folyamatos fényű üzemmódban, villogni csak pirosan tud.
Nem teketóriáztam.
Nem teketóriáztam. Impulzusból vettem egy pár Raleigh RX 4.0 első-hátsó lámpa készletet az imént.
A piros hátsók jók lesznek extra tartaléknak sötét országútra, vagy ködben, stb. A fehér elsőkbe bele tettem a búráik alá narancssárga nájlonszatyorból kivágott darabokat. A fény nem igazi narancssárga, hanem rózsaszínes, de ezen majd még javítok.
Szereztem két csatos velcro szalagot, amik éppen kikirics sárgák mint a hi-vi kabátom, és pompás kis karszalagokat fazonáltam belőlük. Erre ment föl csipesszel a két pozíció lámpám. Forogtam a tükör előtt nagy elégedetten. Örülök, mint majom a farkának! :-)
"narancssárga
"narancssárga nájlonszatyorból "
Imádom én is az ilyen "recycled" megoldásokat.
Fölösleges túl bonyolítani a dolgokat. :-)
Nalátod! Emléxem a PET
Nalátod! Emléxem a PET palackos flappantyúdra. :-)
Neked még nem mondták,
Neked még nem mondták, hogy monkromatikus fényforrás elé ne rakj színszűrőt, mert nem a várt eredményt kapod? :D Vegyél 5 sárga ledet, és csípőfogó-páka! De tisztességesen, ne csak úgy csálén összegányolva! :DD
Ha mondták is,
Ha mondták is, eleresztettem a fülem mellett. Találok én alkalmas szűrőt, ahogy tegnap óta már találtam is olyant ami egy máris jobb, pirosas sárga fényt eredményez. Csakazérccse forrasztok! Pedig tudok! ;P :D
http://www.dansmc.com/bad_wire.JPG
találtam még praktikus
találtam még praktikus megoldást: világító nyakörvek
könnyen felcsatolható
"Egyéb tulajdonságai: folyamatos világítás, pulzáló, vibráló világítás, vízálló"
fényérzékeny üzemmódban automatikusan bekapcsol a sötétedéskor
Igen, ez kell, LOL! Csakhogy
Igen, ez kell, LOL! Csakhogy nyávogjak vele vagy ugassak? :D
Ne nyávogjál már annyit és ne
Ne nyávogjál már annyit és ne is ugass bele a nagyok dolgába! :)
Vettem, LOL! :D
Vettem, LOL! :D