A tavaly megkezdett küldetés a végére ért. Végigkerékpároztam és végigfényképeztem Budapest összes kerékpárútját, kerékpársávját, sőt újabb a közös busz- és kerékpársávok is a látótérbe kerülhettek. Vannak már megnyitott egyirányúak, gyalog- és kerékpáros zónák, kerékpáros felállóhelyek is, ezekből csak ízelítőül készült egy mappa.
Most már 38 mappában 4761 kép segítségével lehet ezekben gyönyörködni.
Összességében elmondható amit eddig is tudtunk, ezek a kerékpárutak a kerékpáros közlekedésre alkalmatlanok, kirándulásra mérsékelten alkalmasok.
Remélhetőleg az idejétmúlt megoldások helyett a jövőben valóban olyan infrák jönnek létre, amelyek a kerékpározást ténylegesen segítik.












Martin Hát iszonyú
Martin
Hát iszonyú mennyiségű munka és fénykép. Nem volt türelmem mindent mégnézni.
Nem tudom, utóbbi időben a Campona környéken jártál-e. Elkészült egy egész jó kis aluljáró a 6-os út és a vasút alatt, ott ahol régen a Növény uti átkelés volt. Így Csepel felől a Budatétényi vasútállomás/ Campona/ Nagytétény újra megközlíthető kerülő nékül.
Azt hiszem, folytati kell majd a fényképezést, újabb és újabb kerékpárutak készülnek el- vagy festik őket a járdára
Emberes meló,
Emberes meló, gratulálok.Én tavaly csináltam meg Peréék szabolcsi túraútvonal felmérését 3 nap alatt a 7 napi távjukat valami 1300 körüli képpel.
Rengeteg meló egy ilyen.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Igazából ez nem meló,mert
Igazából ez nem meló,mert a saját és mások szórakoztatására készült :)). A legjobb az mikor tekersz látsz valami idióta megoldást és azt gondolod ennél nagyobb állatság már nem jöhet,erre akár a következő sarkon felül tudják múlni. :))
A legjobb hozadéka,hogy van aki az én mappáim hatására a saját településének a felmérését.
De van benne az is,hogy így egyben bármikor felhasználható érvként a miért nem mész a bringaúton vitában. Látható, hogy nem elszigetelt jelenségről van szó,hanem általában alkalmatlanok a bringautak a közlekedésre.
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
Gratulálok, szép munka!
Gratulálok, szép munka!
CSI
Köszönöm a kommentjeidet,
Köszönöm a kommentjeidet, már azokért is megérte egy-egy szakaszt végigjárni :))
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
elmentve a kedvencekhez :)
elmentve a kedvencekhez :)
Sagan! Nagyon nagy vagy!
Sagan! Nagyon nagy vagy! Remek munka!
Felhasználhatjuk a képeidet a későbbiekben?
Külön öröm, hogy az első album a Fóti útról szól. :)
Forrásmegjelöléssel
Forrásmegjelöléssel nonprofit célra szabadon használható.
Időrendben vannak az albumok így lesznek az utolsókból elsők :)).
Eredetileg csak a kerékpárutakat akartam végigjárni,de végül a kerékpársávokat is megnéztem,így a Fóti út sem maradhatott ki.
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
Aki ilyet csinál, az
Aki ilyet csinál, az bolond.
Szerencsére.
"Összességében elmondható amit eddig is tudtunk, a kerékpárutak a kerékpáros közlekedésre alkalmatlanok, kirándulásra mérsékelten alkalmasok."
Egy valláshoz tartozunk.
Köszönjük, Sagan. Kellene
Köszönjük, Sagan.
Kellene ebből egy kiállítás, "Mérnemmészabringúton???" címmel.
Illetve néhány mellé autóutat, autópályát fotósoppolni, hasonló akadályokkal.
Gyulai Bence Marci bevállalná, a kiállítás a mobilitási hétre akár kész is lehetne.
****
Szereld meg a bringád!, Belvárkodj!
A járdázók elütik anyádat? Küldd őket a... Bebiciklizésre!
Te egy nagyon nagy ....
Te egy nagyon nagy .... egy-egy-egy
húúúúúúúúúúú
Grat.
Szép, komoly, hasznos és alapos munka - amiért ha jól értem nem kaptál pénzt.
Tehát ismét megvalósult egy "ingyen ebéd" ... amiben neked rengeteg munkád van, de még több embernek (lehet valamilyen formában a jövőben) hasznos.
De minimum viszonyítási pontot dokumentáltál a jövőnek.
Khömm, hát miket is beszélek:
Te egy társadalmilag haszontalan egyén vagy haszontalan tevékenységgel - és még áfát sem fizettél!!! Rossz példa! Önkéntesen egy közösségért! Pfuj! Levele-levele-elvele! Csak a jegyzőkönyv kedvéért ;-)
Jajdejo, benne van az osszes
Jajdejo, benne van az osszes kedvencem :D
De van egy par, amit nem talalok, a Tatai uti teboly, meg a z Allatkert/Dozsa sarkan az a kedves jardas 90 fokos kanyar
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
A Tatai út ebben
A Tatai út ebben van
https://picasaweb.google.com/saganbp/EszakPestiBorzalmak
A másiknál nem tudom melyikre gondolsz.
Az Állatkerti utca Dózsa kereszteződés környékén
ez van:
https://picasaweb.google.com/saganbp/ArpadtolRakocziig#5652298068659882002
A Vágány utca Dózsa sarkon meg nincs bringaút,mert praktikusan 60 méterrel a kereszteződés előtt szabálytalan táblázással megszűnik.
https://picasaweb.google.com/saganbp/ArpadtolRakocziig#5652297868224219282
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
Szerintem erre a
Szerintem erre a flikk-flakkra gondol:
https://picasaweb.google.com/saganbp/ArpadtolRakocziig#5652298044213047746
Pont ott csináltad a képet, ahol "bringaúton" balra-jobbra kanyarodva lehet a lámpás átkelőhöz jutni.
Szemben már egy kicsit ívesebb a flikk-flakk.
:-((-------))-:
Áigen, az utóbbi, ez
Áigen, az utóbbi, ez régen még nem így volt, hanem a sarkon kellett volna egy táblán keresztülmenve 90 fokban bekanyarodni :D
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)