Ez nem igaz. Kezdjétek már el nevelni a népet, ha már kicsődítettétek az utcára őket. Szörnyű, egyszerűen szörnyű.
Jobbról előz ("Dehát vol hely"), pirosozik, járdázik, cikázik, nem jelez, letúrja a gyalogokat...
Mióta bringával járok, jobban idegesítenek a bringások, mint bármelyik másik.












Na. Én meg karamboloztam
Na. Én meg karamboloztam tegnap du. a Széchenyi rakparton egy csajjal. Szembejött mint az állat. Papucsban. Se lámpa, se csengő, se semmi. És még az adatait se akarta megadni, két és fél órás procedúra lett. Rendőrség, a rendőr mentőt hívott (pedig nem volt semmi bajunk, csak a könyökünk vérzett), stb, stb.
--------------------------
www.barzongorista.eu
:( Húúú, az ilyen
:(
Húúú, az ilyen helyeken, ahol fokozottan kell bringásra számítani, ott én átváltok defenzívből giga-mega-defenzív stílusba. Persze a gépjárművezetők is barmok néha (eddig az "elöl állnak ugyan, de csak azért is megelőzzük kis oldaltávval" vezet), de ők legalább nagyjából tudatában vannak annak, hogy mit csinálnak.
Fékről is csak akkor merem elvenni a kezem és átrakni a szarvra, ha bringás (gyalogos) nincs a közelben.
Akkor már, ha eljutottunk
Akkor már, ha eljutottunk idáig, hogy nincs különbség. Járművezetéstől nem függ a hülyeség. Sajnos magyar sajátosság, én is látom nap mint nap, mit művelnek. Ez van vagy megszöksz vagy megszoksz.
Ez nem igaz. Kezdjétek már el nevelni a népet, ha már kicsődítettétek az utcára őket. Szörnyű, egyszerűen szörnyű.
Ui.: Mellesleg kicsődítette ki a népet? Eddig is közlekedtek csak máshogy. Talán a drága benzin, a fizetésekhez túl magas tömegközlekedés tehet róla.
"Mellesleg kicsődítette ki
"Mellesleg kicsődítette ki a népet? Eddig is közlekedtek csak máshogy. Talán a drága benzin, a fizetésekhez túl magas tömegközlekedés tehet róla."
Jajj, ne tedd a hülyét. A legrosszabb, ha így próbálod meg a felelőséget elkenni...
a szabályok betartása, meg
a szabályok betartása, meg a vezetési stílus még mindig nem jármű, hanem emberfüggő.
engem tegnap bringautat keresztező, stopláblás átvezetésnél (az autósoknak volt a tábla, nem nekem) akart elcsapni egy idióta. Most akkor tanítsuk meg közlekedni az autósokat?
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Alapfeltevés: mióta a
Alapfeltevés: mióta a városban bringázom aktívan(lassan 3 hete), azóta szinte csak a bringások művelnek veszélyes manővereket velem szemben.
én is kerülgetem a
én is kerülgetem a gyalogokat, meg a bringásokat (leggyakrabban a bringaúton, de néha az úton is hajmeresztő dolgokat művelnek) de nem látom veszélyesnek a helyzetet. Ha te odafigyelsz a másikra (és a veszélyes helyeken meg hatványozottan) el lehet kerülni a veszélyes helyzeteket az eseteket, kb. 80%-ban.
szóval, az nettó faszság, hogy a CM miatt lett több a hülye közlekedő..
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
De, a CM miatt lett több
De, a CM miatt lett több hülye közlekedő az utakon! Ugyanis a mostani birká... bringások zöme a gyalogosokból evolválódott járművezetővé, nagy részüknek nem hogy tapasztalatuk nincs a közúti közlekedésben, de még jogosítványuk sincs. Emellé rendelkeznek egy kibaszott nagy öntudattal, ami baromira veszélyessé teszi őket. Tapasztaltam is reggel egy szőke, outis öntudatos nőnél...
hidd el, vannak
hidd el, vannak lehetőségek:
-ezek a közlekedők most még rutintalanok, de van rá esély, hogy pár hónap múlva már magabiztosak lesznek
-ha nem, lerakják a bringát, mert megunják
-a veszélyesebb helyzetekből esetleg ők is tanulhatnak, és nem így fognak menni.
-ha zavarnak a bringautakon az ilyen dolgok, menj az úton
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Úton megyek :)
Úton megyek :)
és akkor ez hogy? "Jobbról
és akkor ez hogy? "Jobbról előz ("Dehát vol hely"), pirosozik, járdázik, cikázik, nem jelez, letúrja a gyalogokat..."
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Pl. piros van, behúzódok
Pl. piros van, behúzódok középre, a kocsi mögé, erre jobbról elmegy mellettem, mint a hülye. Ez ugye akkor ciki, amikor nyit jobbról az autós és mennék vissza ki jobbra és telibever.
Nem azért de ha pirosnál
Nem azért de ha pirosnál álltatok mind a ketten és ott gurul el mellettetek jobbról, az még a kresz szerint is szabályos.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Nem elgurul, hanem el
Nem elgurul, hanem el száguld. Gurulás nem is lenne gáz. De majd teszek fel videót, hogy egyértelmű legyen.
elszáguld egy szó te
elszáguld egy szó te nyelvináci
jajjbocsánat!
jajjbocsánat!
Ezekkel az elgurulókkal
Ezekkel az elgurulókkal csak akkor van baj, amikor(jó példa erre a az Astoriánál levő mindennapos szitu) látja, hogy már vált a lámpa, látja, hogy a sorban 8 kocsiból 5 kanyarodik jobbra(jelez is) és ahelyett, hogy leesne neki, hogy ha jobb szélen megy, akkor a kereszteződésbe éréskor feltartja a forgalmat, mert a kanyarodók elkezdenek matatni, mint Tóth a pinán(talán mert épp csak hirtelen veszik észre), neeeeem, ő megy, furakodik, még holttérből érkezve is ő magyaráz....ahogy már olvastam is, igen, beállni autó mögé, nem mellé, mögé, még egyszer: MÖGÉ, NEM MELLÉ, hogy haladhasson a sor, mindenki tudja ki hol van, mivel mindenkinek előre kell néznie, amerre megy. És sajnos én minden nap látom ezen a ponton, hogy ez egyszerűen nem áll össze úgy a 90%-nak, miattuk a helyesen közlekedő szív, mert ugye őt is feltartja a lefékező kocsisor a jobbról szivárgó ostobák miatt. És a legszebb ebben, hogy ehhez még csak szabály sem kell, egyszerű logika, valamint halálfélelem, mivel gondolom senki nem akar megdögleni a jobbra kanyarodó autótól. Vagy de?
Vegyülj el
Igazából az Astoriánál
Igazából az Astoriánál én most a piktogramot a két sáv közöttre rajzolnám... eléggé meg kell szokni azt a kereszteződést és azt mondanám onnan a legegyszerűbb :)
Egyébként igazad van - a hülyén használt előzés ami kresz szerint szabályos is néha balfaszság.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Ott a felfestés előtt is
Ott a felfestés előtt is így jártak, azzal sajnos csak ráerősítettek, pedig ott kellett volna okosnak lenni. Én meg hiába sorolok be a két sáv közé, hogy ne tartsam fel a kanyarodókat, 50%-ban olyankor jönnek át a kanyarodóból egyenesen. A felfestés az autósok agyát is felbolygatta...
~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Én ott a kanyarodóból
Én ott a kanyarodóból szabálytalanul egyenesen menőket pont leszarom :)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Én csak azért nem, mert ha
Én csak azért nem, mert ha egy kivasal, akkor a sebészeten/temetőben fekve nem örvendek majd. De ha te ezt pont leszarod, az legyen a te problémád akkor, majd el tudsz legalább gondolkodni a kórházi ágyon.
~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Kivasalni nem fog úgy hogy
Kivasalni nem fog úgy hogy elég jól látható vagyok az út közepén és számítok rájuk (hátra szoktam nézni elég gyakran) - és igen, fel fogom tartani ott őket de nem érdekel az hogy egy szabálytalan autót akinek ott se szabadna lenni-e feltartok-e vagy sem :)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Sehol sem beszéltem arról,
Sehol sem beszéltem arról, hogy érdekel-e, hogy bárkit feltartok vagy sem, nem is értem, hogy jött ide. Dinamikusan közlekedem, amivel a közlekedést is próbálom segíteni, de ettől még te azt csinálsz, amit akrsz. :S
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Azt mondtad az lesz a vége
Azt mondtad az lesz a vége hogy kivasalnak - én csak cáfoltam :)
Pirosnál minek állsz be a
Pirosnál minek állsz be a kocsi mögé?
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Mert nem sietsz (vagy úgy
Mert nem sietsz (vagy úgy se nyersz vele semmit sem, ha megelőződ) és nem akarod, hogy melléd álljanak.
Én se szeretem, ha feleslegesen megelőz egy autós, cserébe én se megyek feleslegesen elé.
+1
+1
Ne
Ne csúsztass:
http://criticalmass.hu/forum/20101226/jogositvany-birtokaban-kerekparozo...
Darwini szelekció kigyomlálja az ész nélkül kerékpározókat. Szerény személyed csak itt kompenzál, vagy a tettenéréskor is előadod magad a veszélyt okozóknak?
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Jogosítvány !=
Jogosítvány != tapasztalat!
Ezért is ferdít a linkelt, hiszen az, aki 10-20-40(!) évvel ezelőtt letette a jogsit, de azóta nem ült volánnál, az bár rendelkezik jogosítvánnyal, de fingja sincs a közlekedésről.
Főleg itthon, ahol az emberek 18 évesen "ki tudja mikor lesz rá szükségem, de akkor baromira jól fog jönni" teszik le a jogsit, úgy, hogy a legnagyobb táv, amit meg kell tenniük, az a Blaha - Egyetem... 4-6-ossal.
Főleg itthon, ahol a titkárnői állásra is "B kategóriás jogosítvány" az elvárt. Hogy minek, az nem világos, de elvárt.
----
Egyébként igen. Akit utólérek, annak el szoktam magyarázni, hogy ezt nem kéne. Nem szoktak meghallgatni.
...vagy aki 10-20-40 évvel
...vagy aki 10-20-40 évvel ezelőtt letette a jogsit, azóta az akkor tanultak szerint vezet, az akkor tanultak szerint -és halványlila fingja sincs arról, hogy időközben mennyi minden változott. Illetve csak annyit jegyzett meg, hogy "a biciglisek behajthatnak a zegyirányú uccába szemből is"...
...de ugye ő vizsgázott és "joksit a bicigliseknek is, mer' nem tunnak közlöködni"...
Vagy van, aki letette
Vagy van, aki letette (megvette) a jogsit és 10-15 év után SE tud vezetni.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Én is naponta biciklizem
Én is naponta biciklizem (napi 50 km-t), de az én tapasztalatom épp az, hogy a 30-as éveiben járó fiatal férfiak a legszabálytalanabbak.
többnyire ők azok, akik rezzenéstelen arccal tekernek át a piroson, ha mondod nekik mit csinálnak jó esetben csak bambán pislognak rád, vagy vissza is szólnak.
az életkoruk alapján én azon a véleményen vagyok, hogy bizony tekintélyes részének bizony van jogosítványa. Csak végre élvezi a függetlenséget, élvezi, hogy nem áll dugóban, és minden nap egy perccel hamarabb akar beérni a munkahelyére.
Pontosan ugyanúgy közlekedik, mintha a kocsijában ülne, csak a biciklin ülve - úgy hiszi - nem vehetik el a jogosítványát. Sajnos nem is veszik.
"Pontosan ugyanúgy
"Pontosan ugyanúgy közlekedik, mintha a kocsijában ülne, csak a biciklin ülve..."
Jajjmár, ez nagyon szar duma :D Azért ennyire látványosan ne kendd már szét a szart, köszi :D
Pedig de. Csak most
Pedig de. Csak most megteheti azt is, amit eddig nem. Amit eddig teli pofával szidott.
Kapcsolodo orokzold: "Tíz
Kapcsolodo orokzold:
"Tíz év kihagyás után másodpernyi bizonytalanság nélkül vetettem magam a forgalomba, cikázok a gyalogosok, autósok közt, sávot váltok, áthúzok, szabálytalankodok, szóval pont olyan köcsög biciklis lettem, mint akiket néhány hónapja még teljes lelkesedéssel szidtam."
http://varosban.blog.hu/2011/05/17/biciklis_lettem_budapesten
Biztos o az egyetlen :F
Ergó rendszámot a
Ergó rendszámot a biciklisekre!
Alapfelvetés: mióta a
Alapfelvetés: mióta a városban bringázom aktívan (lassan 3 éve), azóta ugyanolyan hülyeségeket láttam mind a két oldaltól.... Annyi különbséggel, hogy az autó hülyesége sokkal jobban fog fájni nekem mintha egy bringás csinál hülyeséget.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Fáj nekem ha elesek, tök
Fáj nekem ha elesek, tök mindegy, hogy ki jön belém 30-40-nel.
Mindenesetre több bringás baromságot láttam ennyi idő alatt.
Tudod mekkorát röhögtem
Tudod mekkorát röhögtem az elején... :D Először az általad kifogásolt városi biciklis tipikusan nem 30-40-el megy hanem 20-25-el. Másodszor pedig alapvető fizika, hogy ütközéseknél nem mindegy sem az hogy mekkora egy tárgy tömege sem pedig az hogy milyen a felülete....
Ha azt állítod hogy ugyanannyira fáj ha egy bringával és ha egy autóval mennek neked 40-el akkor állok elébe egy próbának de akkora baromság ez ahogy van és ezt neked is be kellene látni.
"Mindenesetre több bringás baromságot láttam ennyi idő alatt." Mert arra akarsz figyelni - az autósok hülyesége fel sem tűnik neked annyira hozzászoktál már :)
-1 Ha én kihajtom a 30-at
-1
Ha én kihajtom a 30-at (remélem jól mér az órám, valaki segítsen letesztelni!!!), akkor más is ki tudja. Ha valaki megelőz, miközben én 30-cal megyek, az 30-40-nel megy. Ha egy ilyen telibe kap, az nem egy leányálom.
Mindenesetre megint próbálod elhitetni, hogy én itt csak keltem a feszkót, meg hogy részrehajló vagyok, de szívesen felpakolgatom majd neked az összes necces szitut, utána lehet statisztikát számolni, hogy melyik állatfaj is veszélyesebb ekkora tömegben.
Mondtam én hogy leányálom
Mondtam én hogy leányálom :D? Egy szóval sem. Azt mondtam hogy az autó szabálytalánsága neked sokkal jobban fog fájni és igenis kb ugyanannyi szabálytalan van mind a kettő közlekedési eszköznél.
És igen, kelted a feszkót. Igazából azt is elképzelhetőnek tartom hogy te a rutintalansággal okozod magadnak a vészes helyzeteket.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Rutintalan? Én??? :D Igen,
Rutintalan? Én??? :D
Igen, rutintalan vagyok a tipikus bringás dolgokban, úgymint, pirosozás, szabályokra nagy ívben szarás, mások idegesítése, járdáról fel/le ugrálás, gyalogosok közt cikázás, gyalogosok lecsengetése a járdáról :)
Én még csak néhány szabályt értelmezek tágabban, igazad van, még nem vagyok tipikus, rutinos bringás :D
Olyanban is, mint az, hogy
Olyanban is, mint az, hogy azt állítod hogy betartasz minden szabályt és állítólag majdnem elsodortak jobbról. Körbenézés nuku?
Bocs de igenis rutintalan vagy és úgy teszel most mintha csak a bringások lennének hülyék, szabálytalanok és veszélyesek pedig abszolút nem így van. Sajnos még mindig csak autók miatt kerültem igazán veszélyes helyzetekbe szóval valamit te csinálsz nagyon rosszul vagy én jól :)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Honnan tudod, hogy hányszor
Honnan tudod, hogy hányszor és merre nézek körül?:D
Annyira imádom, hogy látatlanban is tudod, hogy hogy bringázom :D
Ha körülnéztél volna
Ha körülnéztél volna rendesen akkor nem jelentett volna meglepetést hogy melletted ennyivel "elszáguld". És igen, láthatatlanban is tudom hogy ha ennyi problémád van, akkor valamit nem csinálsz jól :)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Körülnéztem és ezért
Körülnéztem és ezért nem ütköztünk :)
Azt azért vágod, hogy a baleset elkerülése nagyon != a balesetveszélyes helyzet elkerülésével.
Semmi gond, kitartóan
Semmi gond, kitartóan vitatkozol velünk, legyőzünk a rutinnal XDD
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Számolhatunk a frontális
Számolhatunk a frontális találkozással is,30+30=60...De igaz az is,hogy 20 felett is kevesen mennek..Én azon elv szerint közlekedem,"A bringás olyan,mint a víz,az akadályokat elkerüli"..És engem nem a szabálytalanok zavarnak,hanem a tötymörgő,tétovázó,ájuldozós bringások.Szabályosan "haladni" nem igazán lehet...És abban látok igazságot,ha már ösztönzitek az embereket a kerékpár használatára,akkor nem ártana rendet tartani köztük...
közted
közted is...
----------
sárga vót az...!
Na persze, a CM-es virágos
Na persze, a CM-es virágos kosaras szoknyás leányzók és az öltönyös urak jellemzően 40-el mennek síkon.
Én általában 30-al megyek (nekem ez kényelmes) és 98%-ban én előzök. Nagyon ritka, aki engem előz, de akárcsak tartja a tempót.
-----------------------------
http://dhpage.hu/
+1 SB elmondja a maga
+1
SB elmondja a maga módján, hogy nem látogatta elég gyakran a fizika órákat :)
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Csabi, azért neked se
Csabi, azért neked se ártana egy jogsi (vagy rutin a vezetésben), mert te is húzol néha elég érdekes, váratlan dolgot, amit autós szemmel nézve nem tennél.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Van jogsim :) Vezetni is
Van jogsim :) Vezetni is szoktam - igaz max ha caaladosan ra vagyok kenyszeritve,mert a bringat jobban szeretem.
Varatlan dolog alatt mit ertesz az alatt a 2-3 alkalom alatt mig egyutt turaztunk? Hogy szetnezek es neha bevallalok teljesen biztonsagos szabalyossag szempontjabol neha kifogasolhato dolgokat? Igen, van ilyen de mint az elobbis mondtam elovigyazatosan csinalok ilyent :)
Nq szoval varom az ilyen varatlan dolgok amiket autos szemmel nem tennek listajat - hadd vedjem meg magam veluk szemben :-P
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Mánnemtudom ki állt meg
Mánnemtudom ki állt meg előttem a budakalászi túrán, de nem éppen Frajti volt, mikor azt a szépet bemutattad? :D Igaz, nem te voltál a hibás, sőt!
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Nem tudom ki volt az okozó
Nem tudom ki volt az okozó de az tuti hogy örök életemre megjegyeztem magamnak azt a kutat :)
A legelől menő észrevette
A legelől menő észrevette a kutat, félrerántotta a kormányt és ráment a kavicsosra, a mögötte levő észrevette a manővert fékezett és követte, én ugyan kiáltottam egy féket, de nem mindenki reagált jól. Erre azt mondják az okosok, hogy követési távolság stb. Csabin kívül mindenki le tudta jól reagálni, de nem ilyen szitura gondoltam.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Kiáltottál egy féket és
Kiáltottál egy féket és egy pillanattal később satufékkeztél amikor kb egyenes pályán be lehetett látni mindent és nem volt sehol semmi akadály :D
Ezt bármilyen közlekedő szemével is nézve agyfaszt okoz, mert előtte szokás jelezni és szép lassan lassulni nem pedig satufékkel megállni mert jobb oldalt lát valaki egy kutat (vagy éppen parkolóhelyet). Az hogy ott csak én estem puszta szerencse szóval kérlek ne úgy próbáld beállítani hogy mindenki jól reagált csak én nem :)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Satufékeztem, mert előttem
Satufékeztem, mert előttem ezt tették. Reagáltam a történésre, amit a többiek előttem tettek. Ennyi. Ne állítsunk már be úgy, hogy a második v. harmadik helyen menő csinált egy vészféket hobbiból. Azért kiáltottam, mert az előttem menők csak tették, amit, én meg jeleztem is hanggal.
És rosszul értelmezted a mondataim, ha magadat hibásnak érzed ebből.
~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Na, akkor rutinod nincs,
Na, akkor rutinod nincs, mert az, hogy néha vezetsz, az még semmi.
Na de, hogy példát is mondjak. A múltkori túrán is volt egy hajmeresztő ötleted, pont az említett kút közelében :D. Amikor Pomáz felé volt a balos lámpa (ahol régen még nem volt lámpás csomópont), a főútról tovább egyenesen mentünk. Beálltunk mind az autó mögé, aki állt a pirosnál. Lámpa váltott, de ő nem indult, te meg kielőzted balról, ahelyett hogy vagy vártál volna, míg észreveszi, vagy jelezted volna neki, hogy induljon, vagy megvártad volna, míg hátulról jelzik neki, hogy induljon. Rossz ötlet volt akkor és ott ez a cselekedet, ugyanis 3 mp-vel később úgyis visszaelőz, nem beszélve arról, hogy mögötted volt még 6-7 bringás, ha bármelyik gondolkodás nélkül követ (szerencsére értelmes társaság volt, de sose lehet tudni), az autó meg közben mégis elindul, akár el is csaphatott volna valakit. Hülyeség volt a köbön az ott.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Szerintem szimplán más a
Szerintem szimplán más a közlekedési stílusunk, én picikével bevállalósabb vagyok, kihasználom a helyzeteket és ez zavar :)
És igen, ha valaki elalszik előttem az úton akkor azt meg fogom előzni - ezt úgy hívják opportunizmus és azért van mert nem szeretem a totyogást - nem azért teszem mert a vezetésben feltételezésed szerint nincs rutinom :) Autóval rádudálok egyet de biciklivel kezdjek el csöngetni? Meg se hallja a motor zúgásától... ugyanmár :)
Az meg hogy olyanokról feltételezem hogy értelmes társaság akik minden nap bicikliznek és sokat túráznak - na kérlek, ebbe belekötni :D?
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Biztos, hogy más a
Biztos, hogy más a stílusunk, mert én sokat vezetek is, és azzal az agyammal is gondolkodom, amikor cselekszem. Nem opportunizmus, hanem faszság. Merem állítani, mert az ott és akkor az volt. Nem csak én gondoltam így.
Nem kötöttem bele, és az írásom sem kötekedés, ha mégis annak veszed, az már egyéni szociális probléma. De azért ehhez annyit, lehet valaki bármilyen rutinos bringás (ld. te), csinál őrültséget. (amúgy biztos én is, de sokkal átgondoltabban cselekszem, lévén autós is vagyok, gyalogos is, és voltam már motoros is)
~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
"Nem opportunizmus, hanem
"Nem opportunizmus, hanem faszság. Merem állítani, mert az ott és akkor az volt."
Egy álló tárgyat úgy kikerülni hogy biztosan tudom hogy még 2-3 másodpercig tuti nem indul el és úgy hogy a keresztforgalomnak lámpája van? Rá lehet fogni hogy faszság de ennyi erővel az is faszság hogy valaki elalszik egy lámpánál és nem indul el :) miért nem ebbe kötsz bele? Kit veszélyeztettem mégis?
Magamat sem, mert mint mondtam, ha szabálytalankodok akkor azt elég körültekintően szoktam tenni :)
"átgondoltabban" - Bocs, de én inkább úgy fogalmaznám meg hogy másképpen :) Értem én, a másság téged ilyen formában zavar de attól még nem kell azt mondani hogy faszság vagy őrültség - elég bizonyosan állíthatom hogy te még nem láttál engem ilyeneket művelni, annyira ritkán szoktam és főleg társaságban nem :)
Továbbra is fenntartom hogy abban a helyzetben semmi veszélyes nem volt, csak kerestél valamit ami zavarta a szemedet mert te másképpen csináltad volna, de ez nem azért van mert neked hű de nagy rutinod lenne a vezetésben hanem mert szimplán más ember vagy.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Utolsó reakcióm a
Utolsó reakcióm a témában:
"Egy álló tárgyat úgy kikerülni hogy biztosan tudom hogy még 2-3 másodpercig tuti nem indul el "
honnan tudod? Belelátsz az emberbe? Ne vicceljünk. Innentől minden értékítéleted a témában fals.
Befejeztem.
~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
A tükörben igen láttam az
A tükörben igen láttam az arcát és hogy éppen a feleségével beszélt és nem a lámpára figyelt :) Azt is tudom, hogy mennyi idő sebességbe tenni a kocsit ahhoz képest hogy felocsúdik és hogy kb annak a nem mai típusnak mennyi a gyorsulása :)
Bár nem hiszed el de nyugodtan mondhatom hogy simán volt annyi időm és a gyakorlat is engem igazol szóval kérlek ne próbálj beállítani fasznak hanem egyezzünk ki abban hogy más a közlekedési stílusunk.
"És igen, ha valaki
"És igen, ha valaki elalszik előttem az úton akkor azt meg fogom előzni - ezt úgy hívják opportunizmus és azért van mert nem szeretem a totyogást..."
Azért előzöm meg a bringást még a piros lámpa előtt is, mert utálom a totyogást :/
Nekem ezzel semmi gondom, ha
Nekem ezzel semmi gondom, ha nem kell miatta vészfékeznem (pl. ha jobbra lekanyarodik). Egyébként meg a lámpánál visszamegyek mellé (illetve az összes mellé, aki gyorsulásból előzött).
Ugyanígy autóval sem fogok 20-al végigporoszkálni a lámpáig, csak mert egy bringás ennyivel megy.
Természetesen mindezek feltételezik, hogy van hely normálisan előzni és nem leszorítósdi történik.
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Az ilyen esetekben 90% hogy
Az ilyen esetekben 90% hogy vissza előzöm én is.
"Akkor már, ha eljutottunk
"Akkor már, ha eljutottunk idáig, hogy nincs különbség. Járművezetéstől nem függ a hülyeség. Sajnos magyar sajátosság (...)"
Gyere csak ki Londonba kerékpárral, ha túléled az első napot, vagy nem döbbensz meg azon, mit alkotnak itt a bringások, állok egy sört.
(Magyarországon van közlekedési kultúra - durván hangzik tudom, de ezerszer jobb otthon, mint itt.)
——
Ahol az Isten integet, na ott az én hazám.
Sajnos közel jövőben
Sajnos közel jövőben nincs ilyen betervezve, így a sörömet majd tedd félre kb 2 évre...
Neked jobbulást felpofoztad
Neked jobbulást felpofoztad legalább a csajt?
"Kezdjétek" vs "Mióta
"Kezdjétek" vs "Mióta bringával járok"
A CM te vagy :P
-1 Én sportolok, nem
-1
Én sportolok, nem közlekedek:)
Városban sportolsz??!!!
Városban sportolsz??!!! Látod, az ilyen pirosozósjobbrólelőzős. :D
Ajánlom a Váci utat, ott szinte mindenki a bringagyászon megy, így az úton csak autókkal (vagy velem) akaszthatod össze a bajszodat. :)
Jobbról előz ("Dehát vol
Jobbról előz ("Dehát vol hely"), pirosozik, járdázik, cikázik, nem jelez, letúrja a gyalogokat...
Mikor láttál? ;)
:D
:D
Több alázatot
Több alázatot nyuszifül!
Ha te tényleg 3 hete bringázol akkor látatlanban is egy idegesítő kocabringás vagy (az én 12 bringás évemhez képest) mégsem nyitok rólad egy blogot ha meglátlak az utcán.
Alázatot?:D Kicsődítettete
Alázatot?:D
Kicsődítettetek ezermillió kocabringást az utcákra akiket képtelenek vagytok kordában tartani, lassan a legrosszabb távolkeleti és arab viszonyokat idézi a város látképe, és még én kérjek bocsánatot?:D
Édes pofi vagy.
Btw, a "3 hete bringázol" és a "3 hete bringázok aktívan a városban" közti különbség ugye még megvan?
"lassan a legrosszabb
"lassan a legrosszabb távolkeleti és arab viszonyokat idézi a város látképe"
Hmm, olyan távolkeleti arab viszonyokkal rendelkező városokra gondolsz mint Koppenhága :)?
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Jujuj! Én nem csődítek
Jujuj!
Én nem csődítek senkit.
Sőt azt várom hogy október vége legyen és max a kirakatok tükrében látott másik bringás legyen rajtam kívül ugyanis engem is bosszant a sok neveletlenje. De! Erről nem a CM tehet.
"Erről nem a CM
"Erről nem a CM tehet."
vs.
"A Critical Mass résztvevői a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért ... demonstrálnak. Szeretnék, hogy Budapesten tovább emelkedjen a kerékpárral közlekedők aránya..."
Igen azt szeretnék hogy
Igen azt szeretnék hogy növekedjen az arány de arról már nem tehetnek hogy pirosoznak a barmok.
Másképp:
A bringások és nem a szabálytalankodók arányát.
Két különböző dolog fő troll úr :)
Figyelj segg, ha nem tetszik
Figyelj segg, ha nem tetszik Telkin is van állás lehetőség.
Azt ugye érted, hogy nekem
Azt ugye érted, hogy nekem nem _kell_ bringáznom?:) Járhatnék kocsival is, BKV-val meg egyszerűen a legkönnyebb a dolgom.
Viszont egyrészt kaptam a pofámba régebben, hogy majd csak akkor szóljak bele, ha már én is bringáztam a városban - jelentem megvan. Bringázok a városban, úgy érzem, jogomban áll belepofázni.
Másrészt edzésnek tökéletes a reggeli 11 és délutáni 11 km. Kicsit kevés, dehát ennyi jut.
Akkor járjál mással,
Akkor járjál mással, nekem sem muszáj bringáznom, mert van bérletem. Amikor csak tehetem kerülöm a bkv-t. Belepofázási jog adott, azzal nincs is baj. Mert amit te tapasztalsz az általános jelenség Budapesten. Inkább azzal van a baj, hogy egy egész szerveződést teszel meg fő okozójának. Mindenki saját belátása szerint cselekszik. Csak az ő felelőségük.
Csepelen van egy jó
Csepelen van egy jó gyrosos. menj ki minden reggel, s máris nem 11 km lesz.
Jó, ilyen útvonalakat én
Jó, ilyen útvonalakat én is ki tudok találni, de valami ésszerű dolog kell. Gyrosozás nem az :)
Azért fizetem az adót,
Azért fizetem az adót, hogy az abból fizetett rendőr kordában tartsa őket. Ne told már ránk a munkájukat.
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Merrefelé jársz? Szívesen
Merrefelé jársz?
Szívesen mennék veled egy kört mert én valami alternatív valóságban élek mert mást tapasztalok és szívesen megnézném a te világodat is hogy ott mik vannak.
Komolyan.
Egy Corvin negyed - Moszkva
Egy Corvin negyed - Moszkva tér távot megbeszélhetünk.
Ment privi.
Ment privi.
.
.
Sajnos sok esetben egyet
Sajnos sok esetben egyet kell értsek. Főleg a budai rakparti gyász az amit szinte lehetetlen használni (Rengetegen rohannak ott bringával, a forgalomtól függetlenül). Ma például csak kétszer borítottam majdnem le a rakpartra a türelmetlenebbjeit. (Megnézem magamnak azt a Fő utcát hamarosan.)
A pirosozás és társai meg annyira megszokottak lettek, hogy az a kirívó eset amikor valaki betartja. (lásd: Astoria-Kiskörút)
Nem is a szabályszegés bánt, hanem a figyelmetlen, veszélyes közlekedés. Sose láttam vagy éreztem, hogy tudnák mit is csinálnak.
Na hogy konstruktív legyek:
A jó példa nem tűnik elég hatékonynak.
Valamilyen szórólapozás, matricázáson gondolkodom, ahol nem a szabályokra kellene felhívni a figyelmet, hanem a kommunikációra(pl. kézjelek), körültekintésre, és praktikumra.
Persze mindez csak saját vélemény, úgy értendő.
Dávid
Ha lesz ilyen szórólap,
Ha lesz ilyen szórólap, néhányat én is szét tudnék osztogatni. Ez jó ötlet.
Fő utca meg baromi jó, érdemes ott menni, rakparti gyász az tényleg nagyon gyász :(
Kicsit utánagondoltam a
Kicsit utánagondoltam a dolgoknak. Legalábbis amikre régebbről emlékeztem.
NY - Don't be a jerk [link]
Sok hasznos van például a klasszikus hogyan ne üttesd el magad anyagban [link]
Régebben valahogy jobban látszódtak például a Vegyél lámpát kampányok is. Szerintem valami ilyesmire lenne szükség csak a körültekintés és jelzés, odafigyelés témakörben.
Dávid
EDIT:
Ha hozzáveszem errorka és sajátzsíron videóit, már úgy érzem szinte teljes anyagot kaphatunk a városi bringás közlekedésől.
errorka YT csatornája: [link]
sajátzsíron blogja: [link]
A lehetetlen az túlzás,
A lehetetlen az túlzás, mert minden nap arra járok. Az tény, hogy délutáni túristás időszakban, bizonyos szakaszokon, erősen kell figyelni a bámészkodókat. De ezek a kellemetlen helyzetek nem a közlekedési mentalitásból adódnak, hanem a katasztrófális infrastruktúrának köszönhető, ami nem hogy a korral, de még a minimálisan biztonságos színvonallal sem tudja tartani a lépést.
A kiskörúti pirosozás - tegnap én is leordítottam kettőt aki mellettem úgy ment át a piroson, hogy ha keresztbe is kerékpár jön, akkor csúnya baleset lett volna. Nappal, csúcsforgalomban nem igaz, hogy nem lehet azt a 20-30 másodpercet kivárni.
Éjjel már más tészta, mert a kihalt kereszteződésen átcsorogni, úgy hogy már lelassítottál, nem túl kockázatos.
---
fekete fixi, fehér országúti
Tényleg túlzás
Tényleg túlzás volt.
Egyébként minden szavaddal egyetértek.
Dávid
Nagyjából 2 éve már
Nagyjából 2 éve már egyáltalán nem használom a rakpartit.
-----------------------------
http://dhpage.hu/
tényleg csak te kelted a
tényleg csak te kelted a feszkót. kiszállva a bádogdobozodból már nem vagy akkora jani és ez most frusztrál.
majd megszokod.
:) Jó látni a
:)
Jó látni a fröcsögéseteket, miután már nem süthetitek rám az "autós troll" jelzőt :) Mivan, csak nem magatokra ismertetek?:)
Továbbra is az vagy... Majd
Továbbra is az vagy... Majd talán fél év múlva elbeszélgetünk a változásodról ha nem csak azért jössz fel ide hogy fröcsögj és frusztrációdat vezesd le.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Én azért jöttem fel, hogy
Én azért jöttem fel, hogy megkérjem a kedves közösséget, aki kicsődítette ezeket az utcára, hogy legyen szíves és nevelje is meg őket.
Vagy a CM is olyan, mint a XXI. századi anya, aki kipottyantja a gyereket, de nevelni már nem akarja?
--
Értsd: leírtam egy problémát. A probléma valós. Innentől kezdve, bármilyen komment, ami nem a probléma megoldásával, hanem a személyemmel, vagy a probléma elmismásolásával foglalkozik, az trollkodás és/vagy személyeskedés, amit viszont hagyjatok a gecibe el pls. Koncentráljatok a problémára.
Ne höbörögj és tanulj
Ne höbörögj és tanulj meg közlekedni! Tessék - a részedre szóló nevelést elfogadni és pofa be!
A problémát te nagyítod fel és akkor igenis köze van a személyedhez. Főleg ha rutintalan vagy és azért kerülsz problémás helyzetekbe!
Ja, hogy a hír hozóját
Ja, hogy a hír hozóját basszuk le?:D
Akkor váltsunk hangnemet?
Emeljétek fel a seggeteket és menjetek ki bazdmeg aktivistáskodni. Vagy az csak akkorvolt jó nektek, amikor underground kellett baszakodni az autósokkal, amikor már a másik bringás basz pofán, az már nem annyira poén, mi?
Húzzatok kifele és neveljétek meg fattyúkat, akiket kiszabadítottatok a kibaszott utakra!
---
Ugye mennyivel építő jellegűbb a kommunikáció így?
Most hogy te mondod Shag...
Most hogy te mondod Shag... Bocs de ebben a topikban még a szokásosnál is hülyébb vagy :) Menj inkább dolgozni!
Közben aktívan kódolok:)
Közben aktívan kódolok:)
És tényleg. Éééén,
És tényleg. Éééén, mint tapasztalatlan?:D Több, mint százezer levezetett km-rel, több ezer közúton eltöltött biciklizéssel?:D
Akkor arra a díszpicsára, aki azt hallotta, hogy biciklizni trendy és felpattant a csajszibicijére és teszi neki járdán, bringaúton, zebrán, buszsávon, oda se figyelve, fel se fogva, hogy mi történik, és megy, és megy előre és az elsőbbségről még nem is hallott, a kereszteződésben körül se néz, aki fékezés nélkül száguld be a buszmegállóba, az mi? Tapasztalatlan, mint én?:D
A buszmegállósat nem
A buszmegállósat nem értem.
Amúgy vagyunk egy páran akik leordítjuk a szabálytalankodókat, csak nem hangoztatjuk, nem vágyunk ezért elismerésre, vagy közönségre.
Te is nyugodtan kiálts a pirosozó, veszélyesen járdázó után és akkor eggyel több CM forumozó lesz aki tesz valami keveset legalább. Úgy legalább a dühödet is kiadhatod.
---
fekete fixi, fehér országúti
Sajnos továbbra sem jó a
Sajnos továbbra sem jó a címzés. Nevelje a rendőr bónusz kuponnal, amiből letiltás, legrosszabb esetben behajtás lesz, ha bojszint befizetni az illető.
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
köszönöm az infót ma
köszönöm az infót ma letesztelem, a megaúj jeleket, ma olvastam az előző Fő utcás bejegyzést,
saját tapasztalat, engem a 3 balesetemből 2x autó 1x szőke bringás csaj csapott el :) mindhárom szabályos átkelés közben történ :) azóta is csak zöldön megyek át, a 2 autós elismerte a vétket, kártérítettek, a bringás kisvirág meg továbbhajtott, állítása szerint sietett... de ez már régi sztori
ui: ha egy őrült mód csengő bongó, gömbölyded biciklis csaj üldöz, ne ijedj meg csak szélfogónak használ :)
Gilran a térképész
Csengőt nem szeretem,
Csengőt nem szeretem, szelet viszont szívesen fogom :)
Romantikus! *_*
Romantikus! *_*
Ha a számokat nézzük,
Ha a számokat nézzük, több veszélyhelyzetbe kerültem gyalogos és bringás miatt, de mégis a legdurvábbakat az autósoknak köszönhetem.
Magyar emberek jól vezetnek autót, csak ne kéne kanyarodniuk...
---
fekete fixi, fehér országúti
Nagyon egyetértek a
Nagyon egyetértek a bejegyzés szerzőjével. Ugyan csak 2011 tavasza óta járok munkába bringával, de én is látom a negatív tendenciát.
Az zavar a legjobban, hogy ilyen alakok miatt olyan rossz a bringások megítélése. Állok a kocsisor mellett, várva a zöld lámpára, elszáguld mellettünk egy színvak át a piroson és látom a sofőr/utasok/gyalogosok/buszon ülők arcán, hogy "na ez is egy bunkó bringás". Mit gondoltok, ezek után melyikük fogja megadni a következő, akár szabályos bringásnak az elsőbbséget?
Ha meg rádudálnak, rászólnak a szabálytalankodó bringásra még neki áll feljebb. A szent tehénként kezeléstől óriási lett az arc, pedig a bringás is csak közlekedő, nem pedig messiás.
Eszembe jutott Leuven. Még a járdáról, zebráról, sétálóutcából is lecsöngették a gyalogosokat a bringások. Bicskanyitogató volt. Nem is lepődtem meg, hogy az önkormányzat kezdett szórólapokat osztogatni a bringásoknak, figyelmeztetve őket, hogy figyeljenek egymásra, a többi közlekedőre és tartsák be a szabályokat, mert rájuk is vonatkoznak. Abban állt, hogy azon balesetekben, melyekben kerékpárosok is érintettek volnak, 2/3 arányban bringás volt a hibás.
Hacsak nem a holttereben
Hacsak nem a holttereben allsz, akkor teged is lat, hogy ott allsz. Ha egy bringas atmegy a piroson, es utana tobbet nem adja meg az elsobbseget mas, szabalyos kozlekedoknek, akkor nemhogy a pirosozo bringas szintjere sullyed, de meg lejjebb is. Ha csak ot latja, teged meg nem, akkor pedig egy ostoba droid, aki csak a rosszat akarja latni.
Egyebkent erdekes, hogy csak bringa eseten gondolkodnak igy az emberek. A budos eletben nem olvastam meg olyat, hogy "lattam ma egy gyorshajtot, legkozelebb nyomok elotte egy satufeket, aztan majdmegtanulja, hogy ne szaguldozzon". Vagy "hopp, ott egy jardan parkolo, legkozelebb aki le akar parkolni, azt nem engedem". Ilyeneket miert nem latni?
Látni olyanokat is, csak
Látni olyanokat is, csak nem itt, hanem a Totalcaron. Csinálják is az autósok egymás közt, láthatod az eredményt "remek" közlekedési morál képében.
Nyilvan van egy szuk reteg,
Nyilvan van egy szuk reteg, de pont ez a lenyeg, hogy ne beloluk induljunk ki...
Te mikor jártál
Te mikor jártál Leuvenben?
Én 2009 őszi félévben.
Akkor pont azon döbbentem le, h az ottani kreszet (amit hol jobban, hol kevésbé tartanak be) abszolút felülírja a „hierarchia”: gyalogos > bringás > busz > autó.
Ez olyan szinten megvolt, hogy amikor nekem volt stoptáblám, a keresztbe jövő autós állt meg és engedett át... de úgy emlékszem, a gyalogokkal is viszonylag normális volt a nép.
Felvilágosítás az volt: egyetemen év elején rendőrbácsi szájbarágósan elmagyarázta a kreszet, és be is tartatták (rendőr elromlott hátsó lámpa miatt megállít, figyelmeztet h szabálytalanul kanyarodtam stb)
Persze az egyetem első hetében a káoszban belém is jöttek bringával. Egyszer, és utoljára.
Idén május-júniusban
Idén május-júniusban voltam ott. Az természetesen mindenhol alap, hogy az autósok megállnak a gyalogosnak ha csak az orra hegyét meglátják, táblától és lámpától függetlenül. Az viszont számomra új volt, hogy a bringások egyáltalán nem. Ahol nem volt bringaút (persze kevés hely), ott csináltak a járdán, autóúton keresztül, körül sem nézve, végtelen vonatként, az autós/gyalogos meg várja ki a sorát amíg az utolsó bringás el nem megy. Kedvencem az volt, amikor az egymás mellett futó járda+bringaútat teljes egészében elfoglalták az egymás mellett haladó és beszélgető bringások. Én a járdán sétáltam, ők meg csöngettek és mutogattak, hogy húzzak a francba a kapualjak közé, mert ők a teljes útra igényt tartanak.
Pont ez a lényeg, hogy nem
Pont ez a lényeg, hogy nem kell őket kordában tartani. Ők tartják kordában az autóvezetőket.
+1
+1
Kedves Shag! Kérlek vedd
Kedves Shag!
Kérlek vedd figyelembe az alábbiakat:
1.: a kerékpárvezetéshez kisebb akadályokat kell megugrani, mint egy autó vezetéséhez. Könyebb járműhöz jutni, nem kel külön jogosultság a vezetéséhez, amit egyébként is természetesebben tanul meg az ember. Ha mondjuk az emberek 50%-ka potenciális autóvezető, és 75%-ka potenciális kerékpárvezető (adatok csak a példa kedvéért, forrás ex has), akkor darabszámra 1,5-ször annyi balesetre/szabályszegésre számítunk, ha a szabálybetartási szokások egyeznek a két rétegben. A helyzet persze ennél bonyolultabb, mivel többet kell tanulni az autóhoz, mint a kerékpárhoz, ezért a szabályok ismerete (pl jobbkéz és egyirányú) szempontjából a fölső 50% kevesebb hibát, vétséget fog elkövetni, mint a fölső 75%, azonos szabálytalankodási hajlandóság mellett, csak az ismert szabályok mennyisége miatt, tehát a szabálytalankodási arányok különbsége még magasabb is lehet. Ebbe beleszól az, hogy autóban gyakrabban ellenőriznek, ez még inkább csökkenti az autóval közlekedők szabálytalankodási rátáját, tehát a két eszköz rátájának aránya tovább nő. A vétségek és balesetek mértéke, okozott kár mértéke szerinti súlyozás tovább bonyolíthatja a dolgot, és még csak nagyságrendi rálátásom sincs ezekre. Ez igazából csak egy kis játék volt, azt szerettem volna megmutatni, hogy az, hogy több vétséget tapasztalsz kerékpározók részéről, közel sem jelenti azt, hogy rosszabbak mint az autózók.
2.: Ha autósként ismered a forgalmat, az segít bringázásnál, igen. De nem leszel tőle gyakorlott bringás, szerintem. Nekem például fordítva volt, egy évvel azelőtt kezdtem Budapesten keresztül kerékpárral közlekedni, hogy aktívan kezdtem volna vezetni (Budapesten keresztül = Budakalász<->Lágymányos). Ugyanakkor nem lettem tőle az első utamon, de még a 10-en sem "gyakorlott sofőr". Beláthatod, hogy ahogy 3 hét után nem nevezheti valaki magát gyakorlott sofőrnek (ezzel gondolom egyetértesz, még ha a gyakorlott sofőr fogalma kérdéses is), ugyanúgy bringásként sem válhatsz gyakorlottá 3 hét alatt. Számomra autónál számít az esti országúti, a dugóbeli, satöbbi vezetési élmények, ugyanúgy a kerékpározásnál is számít, hogy hányszor kaptál defektet, hányszor előzted végig a kocsisort, hányszor szóltak rád jogtalanul, vagy rántották rád a kormányt, hányszor köszönt a másik bringás, stb. Nem gyakorlott sofőr, aki még nem ment tükörjégen, és bringásként is alapvető fontosságúnak tartom az élményt.
[szerk: a három hét jogtalan volt, ugyanakkor a többezer km sem garantál tapasztaltságot. Azt az állításomat megtartom, miszerint a olyasmi kritériumai vannak annak, hogy tapasztalt bringásnak mondhasd magad, mint annak, hogy tapasztalt autósnak. Szerintem.]
----------
egyenbillengészeti körduplányidomár
(by Fly)
Egyetértek azzal, amit
Egyetértek azzal, amit írtál. Annyit tennék hozzá, hogy a közlekedéshez hozzátartozik az is, hogy kialakuljon az emberben egyrészt a szabályok betartására való igény, másrészt az, hogy a többi közlekedő fejével is gondolkodjon. Ezt segíti a kresz magismerése, jogsi megszerzése. Nem azt mondom, hogy az akinek van jogsije, nem szabálytalankodik bringával sem, hanem azt tudatosan teszi, nem pedig olyan ignoránsan mint akinek fogalma sincs a közlekedésről.
Legjobb példa szerintem a kivilágítás: aki még nem volt autós általában nem érti meg, hogy mennyire fontos az, hogy őt lássák, ő is ki legyen világítva, és mennyire nem elég az ha ő lát valamennyit a közvilágításra hagyatkozva.
Nem értek egyet. Rengeteg
Nem értek egyet. Rengeteg autóst látok (többnyire nők, ez puszta statisztikai tény) városban este, simán világítás nélkül, mert a műszerfal világít, ő meg látja az utat és nem veszi észre, hogy nincs kivilágítva. Még ennél is többen mennek úgy, hogy csak a helyzetjelző ég.
És van olyan bringás ismerősöm, aki sokat autózik, mégsem érdekli, hogy a bringáján a lámpája nem működik.
-----------------------------
http://dhpage.hu/
dhpage ellenpéldái
dhpage ellenpéldái tetszenek, ugyanakkor szerintem nem feltétlen ebbe a részébe kötnék bele.
Inkább abba, hogy aki már érezte magát veszélyben, mert nem látta a másikat, az fog világítani. Este a kivilágított közutakon, ha látható az ember, az pont elég. "Látni és látszani", mondja az elv.
A jogsi megszerzése se nem szükséges, se nem elégséges feltétele szerintem annak, hogy valaki tud-e a másik fejével gondolkodni, bár valóban sokat segíthet.
----------
egyenbillengészeti körduplányidomár
(by Fly)
Az a baj, hogy a nem
Az a baj, hogy a nem világítás inkább önzés. "Én látok, a többieket lexarom, majd megoldják."
Az ilyen embert max. az döbbenti rá a hülyeségére, ha elütik, de lehet akkor már késő. És itt teljesen mindegy a közlekedési eszköz. Este a gyalogosok ugyanúgy idióták, mert simán átvágnak egy kivilágítatlan többsávoson, aztán én meg győzzek satufékezni, ha épp oda világít a lámpa. Ha nem, akkor meg mehetek bíróságra és magyarázhatom a dolgot.
-----------------------------
http://dhpage.hu/
a critical mass elsősorban
a critical mass elsősorban igazából nem a népnek szól nevelési célzattal, hanem az olyan agyhalott közlekedés szervezőknek, akik többek között Shag_Beckur felhasználót is veszélybe sodorják alkalmatlanságukkal. a felülről jövő rossz szabályozás rossz felhasználói viselkedést eredményez. évekkel van lemaradva a kedves posztíró, viszont tanulságos hogy csak most kezd rájönni...
____________________________________________________
Schwinn Csepel Adrenalin országuti, Chevrolet Kalos 1.4, Jungheinrich EFG 110-115 ;)
Ha Shag tömegközlekedésre
Ha Shag tömegközlekedésre váltott volna,most BKV figyelő blogon lenne egy Álljatok jobbra a mozgólépcsőn blog...
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
:-DDDDD
:-DDDDD
Én mondjuk egy csomó
Én mondjuk egy csomó dolgot itt tudtam meg a biztonságos, másokat tisztelő és figyelembevevő városi tekerésről. Akkor ez egy remek alkalom, hogy megköszönjem a CM közösségének mindezt! Köszönöm szépen Nektek!
Ez lenne itt a lényeg,
Ez lenne itt a lényeg, ahogy én látom. Vannak akik egyszerűen nem elég gyakorlottak, figyelmesek, stb. de szeretnének biztosan odaérni a céljukhoz. Akkor most éppen rájuk legyen bízva hogy a napi 8-10 óra munka és a család mellett sok órában böngésszék a netet hogy hogyan is célszerű bringázni? Szerintem érdemes segíteni őket.
Aki meg nem akar változtatni az jó eséllyel nem is fog.
U.i.: Én is sokkal többet bénáztam és sajnos bunkó voltam(pl.: túl gyorsan mentem a budai rakparton, merthogy ez nekem is van kijelölve, lehet rajta menni rendesen) eleinte.
Dávid
Kedves Shaq ! A hülye
Kedves Shaq !
A hülye emberek hülyék és őket sajnos sem a CM sem a Kerékpárosklub nem tudja megnevelni.Továbbá a mostani felfogás/társadalmi rend/kultúra szerint : mindent nekem,az én érdekemben,csak nekem van igazam és be ne szóljál köcsög!
Próbálkozások,kampányok vannak szép számmal de akinek az agyáig nem jutnak el a legelemibb dolgok,azokkal nem lehet mit kezdeni. Teljesen mindegy,hogy gyalogos,bringás vagy autós. Mindegyikre ezer példát lehetne felhozni. Saját tapasztaltból a 3 leggyakoribb :
- gyalogos csengetés után is össze-vissza andalog,súlyosbított változat gyerekkel/kutyával
- bringás : mindenáron egymás mellett teker a 1,5 méter széles keróúton
- autós : nuku index,nuku elsőbbségadás, kereszteződésben bennragadás (ezek mindegyike egyformán veszélyes minden közlekedőre)
"Aztajóbüdös..." Igen. Ez
"Aztajóbüdös..."
Igen. Ez a közlekedők nagy részére ráordítható menet közben. Nekem a napi munkába járás 2*50 km egy nagyobb hegyen keresztül. Láttam már mindent az úton, meg annak az ellenkezőjét is az elmúlt 15 év alatt. Egy dologban azonban biztos vagyok - tapasztalat ugye. A közúti közlekedés közösségi játék, egymásra figyelés és kölcsönös támogatás nélkül nem működik.
Pl.: mikor utolérem a pirosozó kollegát - márpedig utolérem :) - minden esetben feleszem a kérdést, hogy ezt most minek? Ha tempót mennél, akkor talán, de így?
És hiszek abban, hogy a helyes viselkedés bemutatása neveli a tapasztalat hiányával küzdő közlekedőt.
(harmad annyi energiával
(harmad annyi energiával tarja a tempódat azért :-)
Aha, persze. Tartja. Azért
Aha, persze. Tartja. Azért érem utol...
Nem azokról beszélek, akik képesek normálisan közlekedni, hanem azokról, aki -MINDEN- piroson átmennek ha van értelme, ha nem.
De kb. mindegy is. megyek vissza readonly-ba, meg tekerni mint eddig.
Igen, de te minden pirosnál
Igen, de te minden pirosnál fékezel és gyorsítasz, ő meg mindig lehagy -> ergo tartja a tempód, csak ő egyenletesen megy, te meg darabokban.
Ettől persze nem helyes minden pirosba belemenni, ésszel kell csinálni.
-----------
Barna csepel, lila bca fixi
Mali outi és monti
Zöld bagaboo
ne haragudjatok, de ez
ne haragudjatok, de ez annyira gáz. itt a cm-n miért kell törvényszegést->pirosozást leírni?
fenébe is, bánomén, hogy az önjelöltek hogy mennek, de ne itt reklámozzuk már, mint tutit.
van egy q kresz... addig, amíg ez törvény, addig itt a cm-nek nem használ, viszont árt.
(tudom hogy volt sokszor, és tudom mi szól mellette mi ellene, de akkoris.)
Feltettek egy kérdést
Feltettek egy kérdést :
"Pl.: mikor utolérem a pirosozó kollegát - márpedig utolérem :) - minden esetben feleszem a kérdést, hogy ezt most minek? Ha tempót mennél, akkor talán, de így?"
Erre válaszoltam hogy miért.
Nem mondtam hogy ez helyes vagy helytelen.
Nem mondtam hogy van-e értelme vagy nincs.
Csak válaszoltam a kérdésre.
Nem volt reklámozva semmi.
De ha érdekel a véleményem: igen, szabálytalan.
nem reklámozzuk, értem
nem reklámozzuk, értem ezalatt:
nem írjuk le hogy csináljuk-e vagy nem, hiszen nem is csinálhatjuk.
...azaz ez nem megbeszélés kérdése.
Nem is lett leírva.
Nem is lett leírva.
"Ettől persze nem helyes
"Ettől persze nem helyes minden pirosba belemenni, ésszel kell csinálni."
akkor ez pölö?
Ja értem. Igazad van. De ne
Ja értem. Igazad van.
De ne menjünk el azon tény mellett hogy naponta milliók mennek át a piroson. Szóval nehéz úgy beszélni hogy senki soha miközben majd mindenki. Ha már nekik megtiltani nem tudjuk azért még lehet hogy jól jöhet az "ésszel" szó. :-)
szerintem az "ésszel" nem
szerintem az "ésszel" nem jön azonnal.
kell hozzá a sok-sok km.
és pont ezért nem írkálnám sehova, mert ahol megjön a tapasztalat, ott az úgyis felülír sok mindent személytől függően.
akinek meg nem jött még meg az "esze", az meg ne is mutogathasson a cm-re, hogy "de ti is pirosoztok".
Ok.
Ok.
Szerintem ez a tabu- vagy
Szerintem ez a tabu- vagy öncenzúra sok esetben károsabb, mint beszélni róla. Sok beszélgetés után esetleg kijöhet valami megoldásféleség.
----------
egyenbillengészeti körduplányidomár
(by Fly)
beszélni lehet róla
beszélni lehet róla úgyis, hogy nem azt írom,hogy én akkorisátmegyek, meg nemtartombe, hanem csak annyit pl hogy azt ott életveszélyes betartani.
remélem a különbséget érzed...
Jogos, érzem a
Jogos, érzem a különbséget
----------
egyenbillengészeti körduplányidomár
(by Fly)
A pirosozó autós is harmad
A pirosozó autós is harmad energiát vagy üzemanyagot használ a nem pirosozóval szemben. Ezzel ő tehát még környezet barát is. Éljenek a pirosozó autósok!
Sőt, ha kocsival megállok
Sőt, ha kocsival megállok a zenre előtt átengedni a gyalogost, vagy bringaútnál a biciklist, akkor feleslegesen koptatom a fékbetétet, majd fogyasztom a benzint utána.
A megoldás: le kell szarni, hogy a bringásnak van elsőbbsége, mert az nekem energia-veszteség.
Beszarok, hogy a nagy mozgás-szerető kerékpárosok találnak ki mindenféle indokot arra, hogy pirosozni miért is szabad.
Amíg majdnem minden bicajos pirosozik, addig talán azoknak nem is kéne beleszólni, hogy más biciklisek/autósok/gyalogosok hogy közlekednek, mert ugyanolyan szabályszegően megy ő is. Pont.
Majd ha képes lesz megállni a pirosnál, és felgyorsítani a seggét megint, akkor kezdhet másokkal foglalkozni.
--
Every day I'm riding the 'Tour de Fuck You'
ez a "mások meg
ez a "mások meg belepisilnek a homokozóba" gondolatmenet. remélem tudod, hogy ez nem érv, hanem terelés.
attól még akár igaz is lehet, akár még jó is lehet, amit javasolsz, csak éppen nem ezért. hogy miért, az nem derült ki abból amit mondtál. úgyhogy egyelőre az is lehet, hogy nincs is minek kiderülnie.
majd ha a galambok nem piszkítanak az ablakpárkányra, akkor felszedem a kutyám piszkát az utcáról.
majd ha jancsi megáll a pirosnál, akkor nem ütöm el az autómmal a bicikliző juliskát.
----------
sárga vót az...!
Olvasd el megint a
Olvasd el megint a hozzászólásomat.
Épp azt írtam, hogy addig ne is foglalkozzon senki a más szabálytalanságával, amíg ő ugyanúgy tojik a szabályokra.
NEM azt írtam, hogy "de mások is csinálják, hát én miért ne szabálytalankodnék".
--
Every day I'm riding the 'Tour de Fuck You'
jogos. az vesse az első
jogos.
az vesse az első követ, aki bűntelen.
de mi alapon indulsz ki abból, hogy pont azok sértenek szabályt, akik mások szabálysértését felhánytorgatják?
és egyenlőségjelet tehetünk-e minden szabályszegések közé? nem írtad, hogy "de mások is csinálják, hát én miért ne szabálytalankodnék" - de biztos vagy benne, hogy nem érthetőek (félre) úgy a szavaid, hogy {de egyesek szabálytalankodnak, hadd szabálytalankodjanak mások is}?
"ugyanúgy" tojik, mondod.
de egy tonna vas nem ugyanúgy tojik, mint 90 kg, szerintem ez egy fontos különbség, amit érdemes szem előtt tartani, akkor is, amikor abból indulunk ki, hogy mindenki magán kezdje a szigorúságot.
----------
sárga vót az...!
Nyilván nem ugyanaz, ha 90
Nyilván nem ugyanaz, ha 90 kiló üt el, vagy egy tonna.
Nem is mondtam, hogy pont azok szabálytalankodnak, akik felhánytorgatják. Viszont napi szinten látom, ahogy a biciklisek 95%-a tojik a piros lámpákra, vígan elmennek az álló autósor mellett, át a zebrán (gyalogosoknak zöld), és mennek tovább.
És a bicajosoknak nem 5%-a szokta felhánytorgatni, hogy egyes autósok/buszosok/biciklisek hogyan szabálytalankodnak.
A számokból kiindulva tehát kell legyen átfedés a két csoport között.
Innentől meg belép a "saját szemében a gerendát sem"-mondás érvényessége.
Ha rajtam múlna, kizavarnám az összes rendőrt, és büntetném az összes szabályszegőt. Legyen az indexelés elmulasztása autósoknál vagy pirosozás bicikliseknél, csak úgy szállnának a 30 rugós büntetések, teljesen részlehajlás nélkül.
--
Every day I'm riding the 'Tour de Fuck You'
utolsóra nagy plusszegy
utolsóra nagy plusszegy
Jaja. A varázs-szó:
Jaja. A varázs-szó: Lendület! Meg árkon-bokron!
Adva van az önző, okoskodón minden hibáját és rosszaságát jogosnak megmagyarázni kész ember.
Kapcsoljuk hozzá, mint kislányok a Barbie babájukhoz az ezer cserélhető divat cuccot, a biciklit, az autót, a csónakot, a sílécet, a gördeszkát, stb. Na, ezekkel aztán ő megy mint csörtető, taroló vaddisznó a célja felé.
Létre hozva és fönntartva azzal a szokásával az ő disznó országát. Első osztályú disznócsapás hálózattal. :-(
V.Ö.:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100729/nem-szempont
Valahogy csak nem jönnek
Valahogy csak nem jönnek ilyen balesetekről hírek, pedig ugye "minden bringás pirosozik".
http://index.hu/belfold/hirek/2012/08/12/taxiba_utkozott_a_reszeg_jaguar...
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Erről már a biciklis
Erről már a biciklis balesetes topikban is vitáztunk, hogy vajon mennyire "láthatóak" a biciklis ütközések.
Kisebb vagy 0 kárérték, sokkal kisebb személyi sérülések, és ha még el is ütnek valakit, és a tettes továbbhajt, akkor nincs értelme feljelentést sem tenni, mert nincs rendszámtábla, semmi azonosító jel.
De attól, hogy valamiből kevesebb baleset lesz, még be kéne tartani. Ha nem engedem át a gyalogost a zebránál (és mások sem), de el sem ütöm (mert nem mer lelépni), abból nem lesz hír, de a gyalogos bizony qrva ideges lesz, joggal :)
Ugyanez behelyettesíthető a tilosban parkolásra, az elsőbbség meg nem adására (amiből legtöbbször szintén nincs baleset, csak dudálás), stb.
--
Every day I'm riding the 'Tour de Fuck You'
Egyszer felveszem egy
Egyszer felveszem egy utamat, hogy végre látszódjanak a gyalogosok balfaszkodásai is, nem csak Sajátzsíron bringásai. Engem sokkal több gyalogos veszélyeztetett eddig közlekedésem során, mint kerékpáros.
Pl. eddig 3 piroson átgyaloglónak sikerült beleszállnia a bringámba. Szerencsére mindhárom esés nélkül végződött, de egyik sem tudta merre jár, mert fejben nem voltak ott, csak mentek át mint a birka.
Viszont én nem írhatok semmilyen CM fórumra, mert a gyalogosoknak nincs ilyen.
Egyébként nem csak a bringásokkal szemben ilyen "lazák", ugyanez van autóval is. Simán elémlépnek, körbenézés nélkül.
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Esetleg ide írhatsz, ha
Esetleg ide írhatsz, ha eléd lép egy gyalogos:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20081003/gyalogosok-szegyenfala
"Beszarok, hogy a nagy
"Beszarok, hogy a nagy mozgás-szerető kerékpárosok találnak ki mindenféle indokot arra, hogy pirosozni miért is szabad."
Oké, de ez most hogy jön ide? Itt egy olyan bringás sincs aki a fenti leírásodnak megfelelne.
Pirosozni nem szabad, és senki sem állította az ellenkezőjét
teljesen biztos vagy abban,
teljesen biztos vagy abban, hogy a CM-es közösségből/a topikba írók közül senki nem pirosozik?
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Két feltételnek kell
Két feltételnek kell megfelelni a fentiek szerint:
1. Átmegy a piroson.
2. Indokot talál ki hogy miért szabad.
Az első okés, a másodikra nem még nem halottam példát.
Mégis megokolják, hogy
Mégis megokolják, hogy miért teszik, hogy nekik miért szabad.
--
Every day I'm riding the 'Tour de Fuck You'
Az hogy leírják az okát
Az hogy leírják az okát szerintem nem egyenlő azzal mintha azt állítanák hogy nekik szabad.
mondjuk tény, hogy nem
mondjuk tény, hogy nem menti semmi a pirosozást, talán egy esetet kivéve, ha életveszélyes szitut kerülsz el vele.
Nekem is volt olyan, h. a lámpa sárga volt, és egy autós meg nyomta, közvetlenül mögöttem, mint a barom. Ha ott besatuzok (nagyon gyorsan jött) tuti maga alá gyűr. Az ilyen eseteket a "bocsánatos bűn" kategóriába sorolnám.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Valamikor réges-régen
Valamikor réges-régen (amikor -az átkosban- az MHS-nél) először ültem a vezető ülésbe, az oktatóm azt mondta.
"Az utakon közlekedők hülyék, ezért neked kell vigyázni rájuk."
És ez nagy igazság. Ha ezt minnél többen teszik magukévá, annál nagyobb lesz a biztonság az utakon. :)
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
-szürke b'Twin 5-
+1
+1
Alapvető gondok vannak itt
Alapvető gondok vannak itt fejben. A legnagyobb az, hogy úgy szabálytalankodunk, hogy közben elvárjuk, hogy a másik ne tegye. Minden bringás óbégat, ha egy autós akár szándékosan, akár figyelmetlenségből szabályt szeg-> ebből adódóan veszélyes szituációt teremt, és a kurvannyát. És emellett ennek a "minden" bringásnak SZERINTEM a 70-80%-a gondolja úgy, hogy pirosozhat, rá nem vonatkozik a macisajt, a stop tábla, szemből jöhet az egyirányú kerékpárúton, nem kell kivilágítania magát...és ami engem rohadtul idegesít: egy évben kb. 5 olyan bringás látok, akinek nem új dolog az, hogy a kerékpáros is lehet előzékeny egy autóssal szemben -pl. csúcsidőben, ha épp azt látja, hogy bár neki van elsőbbsége egy szituban, de ha elengedi az autóst, akkor mindenkinek jobb lesz, egyszerűsödik a szituáció és mindenkinek jobb kedve lesz(és mondjuk ha ezt mindenki belátná, akkor talán elkezdenénk másként egymásra nézni)... stb. Elvárások vannak, kötelességek ismerete-betartása nincsen. És persze csodálkozunk(felháborítónak tartjuk), hogy a másik leszarja. Rá kéne ébredni, hogy ez pont olyan, mint bármilyen más emberi kapcsolat. Kompromisszumok nélkül csak a "tányérok falhoz baszkodása" lesz az eredmény.
Vegyülj el
+1 De, hogy valami
+1
De, hogy valami pozitívat is mondjak, tegnap este a sokból csak másfél ninját láttam.
Egyébként esőt mondtak mára? Alig láttam bringást reggel.
tegnap este a sokból csak
tegnap este a sokból csak másfél ninját láttam.
Nem kéne annyit inni! ;)
hiszen
hiszen láthatatlanok...
----------
sárga vót az...!
"rá nem vonatkozik a
"rá nem vonatkozik a macisajt"
ebben szerintem nincs igazad. ez ugyanis halálos hiba, ha nem dobozban ülve követik el. nem lehet sokszor megismételni.
a többire most hirtelen nem tudok biztosat mondani, de aki egyik labdájával ekkora luftot rúg, annak a többit is fenntartással kezelném.
----------
sárga vót az...!
Pedig hányszor látok
Pedig hányszor látok ilyet. Menj végig az Andrássyn a Kodálytól a Hősökig. Nem egy hosszú táv, minden keresztutca macisajtos. Ülj le egy 30 percre valamelyiknél és számold meg, hány kerékpáros veszi egyáltalán észre, hány lassít v bármi! Igazad van, halálos hiba, mégis rengetegen játszanak vele vagy ostobaságból vagy tudatlanságból.
Vegyülj el
"minden keresztutca
"minden keresztutca macisajtos"
ez így kicsit fel van nagyítva, mivel itt:
szinyei/felsőerdősor--bajza--munkácsy--ripplrónai--dózsagyörgy.
ebből a bajza kétirányú, lámpás, a szinyei és a dózsagyörgy dettó, de gondolom nem számítottad bele az útvonalba, mert azt írtad hogy "között", marad két egyirányú utca, amik valóban macisajtosak, de csak a szervízúton haladóknak, ahol viszont csak a jobbról érkezők veszélyesek, mert a másik irány jól belátható (nem vagyok benne egész biztos, de úgy rémlik, hogy az egyirányú utcáknál záróvonal is van az andrássy közepén). ez cirka egy utcát jelent, akármerről haladunk a szervízúton. én szoktam lassítani, mert nem szeretném elüttetni magam, másoknak is ezt ajánlom.
mellesleg: korábban valaki írt a rossz infráról, ez is szerintem az, mivel az osztatlan bringagyalog rávezeti a városligetbe kiránduló családokat a szervízútra, ahol a macisajtok vannak. egyrészt tök indokolt (lenne) itt a kerékpár közlekedés prioritása a gépjárművekkel szemben, másrészt a fizikailag egy útvonalat két, forgalmilag durván különböző szakaszra bontja.
----------
sárga vót az...!
itt egy részlet a
itt egy részlet a macisajtos témához:
"Az általuk oktatott vezetőket saját vezetési tudásuk értékelésére is megkérik, és a nagy részük a tízes skálán 8–9-esre értékeli magát, de közben egy-egy jobbkezes utca mellett lazán elsiklanak, mintha még beleférne. „Nem fér bele, vagyis csak azért fér bele, mert túléltük” – meséli a tréner."
http://hvg.hu/cegauto/Miert_nem_allnak_meg_a_magyar_autosok_a_zeb_Q68SU4
és akkor ott tartunk, hogy ebbe az országba nagyon sokan közlekednek rosszul, mert figyelmetlenek, vagy szándékosan veszélyeztetik a többi közlekedőt.
nem autósok, nem biciklisek, nem gyalogosok, hanem mindenki. -> és itt jön be a képbe, hogy addig is, amíg sikerül az embereket megváltoztatni, mi az a nem csak rábeszéléssel és oktatással befolyásolható körülmény, amin múlik az, hogy mennyi kárt és mekkora veszélyt okoznak az emberek. az, hogy hány kiló vas van a seggük alatt.
----------
sárga vót az...!
Állítólag nem kell
Állítólag nem kell betartani a szabályokat, mert elég ha az ember vigyáz. A szabály betartásban vigyázatot látó, kicsúfolt szabályfetisiszták már lélegzetfogytukig szóltak.
Be kellene lépniük most már akkor a szabály mellőző, tisztán vigyázatfetisisztáknak. Hirdetniük kellene a rendetlen biciklis társaiknak azt, hogy nem baj ha rendetlenek, csak vigyázzanak.
V.Ö.:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20110918/kerekparos-tisztesseg
Úgy vélem hogy a
Úgy vélem hogy a szabályok arra valók hogy segítség az egymás környezetében közlekedést. Akár látjuk egymást akár nem.
Nyilván van olyan köztük amelyik nem alkalmas erre, de a többségük igen. Már létezésükből adódóan. (pl.: jobbra tarts)
Azt látom kicsit elhanyagoltnak hogy a bringázás amolyan kerekeken guruló gyaloglás sokaknak, ahol pedig sok okból a szabályok gátló tényezők voltak. Így sokan "ész nélkül" közlekednek, a szabályokat is sokkal kevésbé szeretik betartani. Pedig szerintem sokszor egyszerűen gyakorlatiasabb betartani azokat. (Sajnos vagy szerencsére nekem az a tapasztalatom, hogy a közutakon is sokkal gyakrabban veszélyeztetik a kerékpárral közlekedők egymást. A sérülés súlyossága már más kérdés, de én azért nem szeretnék 25-30km/h-val bukni bárki hibájából következik is be.)
De nem is ez a lényeg szerintem ebben a blogban.
Az hogy csürhe módon, figyelmetlenül, netán bunkó módon, a másikra még véletlenül sem figyelve bringáznak sokan a városban. Ezt hajtja már egy ideje Shag is, és sajnos nem nagyon látni igyekezetet ennek megváltoztatására.
Akinek erre van igénye, azok közül sokan utánajárnak a praktikus dolgoknak, és/vagy józan ésszel belátják, megtapasztalják, megtanulják a közlekedést.
Akinek viszont nincs ingere erre, azzal bizony nem lehet semmit kezdeni.
Viszont a két csoport között van a többség, akinek egyszerűen nincs ideje/kedve/érdeklődése hogy különösebben foglalkozzon a dologgal. Őket lehetne elérni.
Mellesleg szerintem kifejezetten előnyös lenne a CM számára úgy megjelenni mint akik a csődületben is megpróbálnak figyelmet és körültekintést biztosítani.
Dávid
Szerk.:
Nem a szabályok betartása a fontos(az csak keretrendszer), hanem az empátia, körültekintés, kommunikáció. Erre szerintem érdemes felhívni a figyelmet.
"...csürhe módon,
"...csürhe módon, figyelmetlenül, netán bunkó módon, a másikra még véletlenül sem figyelve bringáznak sokan a városban."
Igen. Szabálytalanul a gyalogjárdán amikor nincs olyant megengedő körülmény, vagy át a piroson a gyalogok közé vágva a zebrán, meg hídon, aluljáróban, vasúti peronon hajtva ahol le kellene szállni és tolni, stb.
"...nem nagyon látni igyekezetet ennek megváltoztatására."
Az én igyekezetem a szabály betartó és úgy már eleve vigyázatos közlekedésre kérlelő szavaim hangoztatása, személyes példamutatásom mellett. A szabályosság-már-alapjában-vigyázat elv szabályfetisizmusként gúny tárgya lett.
A szabályfetisizmust kigúnyolni igyekezők pedig igyekezhetnének akkor inkább hallhatóan és eredményesen rábeszélni az önző, bunkó, figyelmetlen csürhét, hogy vigyázzanak.
Mert mindig azt hajtogatják csak nekünk, hogy nem a szabály betartása fontos, hanem a vigyázat. Hát akkor miért nem hangosabb az ő figyelmeztetésük Shagénál vagy az enyémnél?
Lehurrogásunk helyett miért nem terjesztik buzgón és kitartóan a tanukat, hogy hé, csürhe, vigyázzatok! Maradjatok nyugodtan egy szabálytalan csürhe, csak vigyázzatok!
"Nem a szabályok betartása a fontos (az csak keretrendszer), hanem az empátia, körültekintés, kommunikáció. Erre szerintem érdemes felhívni a figyelmet."
Enyhe és nem szélsőségesnek látszó a te pőrén vigyázatfetisisztákéval rokon meggyőződésed. Csatlakozhatsz kórusukhoz, és felhívhatod nálam is hangosabban a közlekedők figyelmét, egy közös végcélt elérnünk a vigyázatért és biztonságért. Terjeszthetnéd mindenkinek azt, hogy vigyázzanak.
Én továbbra is azt terjesztem, hogy rendesen, szépen, figyelmesen, körültekintően, türelmesen és szabálykövetően és tisztességesen biciklizzen mindenki, és úgy eleve azzal a civilizált viselkedésével vigyázatosan óvja mindenkinek a biztonságát.
V.Ö.:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100729/nem-szempont
megvan a bosszúság:) igazi
megvan a bosszúság:) igazi forrása: http://www.yehudamoon.com/index.php?date=2011-06-04
----------
sárga vót az...!
Így van, ha leesik a hó,
Így van, ha leesik a hó, akkor végre Shag sem lesz útban a városban. :)
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Shag, te önző vagy, és
Shag, te önző vagy, és semminek nem tudsz örülni. Ez a bejegyzés is erről szól. Nem akarlak bántani, de amíg magaddal nem vagy jóban, addig a világgal sem leszel.
Amúgy meg bebiciklizésre oktatókat keresünk, ha feladod a szájkaratét a monitor mögül, és esetleg csinálni is akarsz valamit, nem az aktivistákat b*szogatni, szívesen látunk.
Addig nem nagyon érdekel a sírásod.
****
Szereld meg a bringád!, Belvárkodj!
A járdázók elütik anyádat? Küldd őket a... Bebiciklizésre!
<3
<3
Jó, hogy
Jó, hogy felvilágosítottál, hogy önző vagyok, mert így baromi sok időt megtakarítottál most nekem. Igaz, az eddigi munkámat dobhatom ki, de mostmár legalább nyugodt szívvel készíthetem nem el a NotHit/MK Kisokos és az őszi, közlekedős CM meglepetés mobil appját tök ingyen és bérmentve :)
Hát bocs, eddig nem erről
Hát bocs, eddig nem erről az oldaladról ismertelek, hogy mindenfélét segítenél, inkább azt láttam, hogy a frusztrációdat azokon éled ki, akik legalább tesznek is valamit, pl. rajtam.
Ha készen lesznek, amiket csinálsz, meg fogják köszönni, és rá fogsz ébredni, mennyivel kevésbé vagy frusztrált, ha másokért teszel valamit.
****
Szereld meg a bringád!, Belvárkodj!
A járdázók elütik anyádat? Küldd őket a... Bebiciklizésre!
+1 --------------------------
+1
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Én úgy érzem, hogy nem
Én úgy érzem, hogy nem azoknak szóltam be, akik tesznek is valamit, hanem azoknak, akik nem. Akik próbálnak valamit csinálni, azokkal nyilván nincs bajom.
Egyébként a fentieket meglepinek szántam, meg igazából sok időm sincs rájuk mostanság, szóval alacsony prioritáson futnak sajnos. NotHit/MK Kisokos van az első helyen, a másik az csak egy extra dolog lesz, ha lesz időm.
szerintem nem kéne
szerintem nem kéne beszólni mindenkinek, aki nem pont a te projektjeid szekerét tolja, főleg ebben a témában. Állítom, a CM honlapnak nagyobb nevelő hatása és tanító ereje van, mint amikor körbebiciklizel egy tucat emberrel a városon. Én legalábbis rengeteget tanultam az itteni vitákban biztonságos kerékpáros közlekedésről
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
Nem látom az
Nem látom az összefüggést egy anyázós, az aktivistákat cseszegető trollposzt és a nevelés között.
Biztos én vagyok a gyenge felfogású.
Az "én projektem" pedig a Kerékpárosklub Belvárosi Területi Szervezet projektje, és arról szól, hogy tanítsunk meg embereket biztonságosan közlekedni kerékpárral a városban.
SB posztja arról szól, hogy sok a szabálytalan kerékpáros.
Kínáltam neki egy megoldást, ennyi.
Persze ha azon sírt volna, hogy drága a szerviz, tuti a Bringakonyhát ajánlom neki.
****
Szereld meg a bringád!, Belvárkodj!
A járdázók elütik anyádat? Küldd őket a... Bebiciklizésre!
OK, adott posztra igazad
OK, adott posztra igazad van, elvesztettem a fonalat
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
Shag, vártunk a mai
Shag, vártunk a mai bebiciklizésen, hol voltál?
****
Szereld meg a bringád!, Belvárkodj!
A járdázók elütik anyádat? Küldd őket a... Bebiciklizésre!
Valószínűleg kipihente az
Valószínűleg kipihente az egész heti munkába hajtás fáradalmait :) Nyugtatta magát olyan korábbi felvételeivel, melyen nincs piroson áthajtó kerékpáros.
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Miért mentem volna?:)
Miért mentem volna?:)
Kiélni a nevelési rohamaid
Kiélni a nevelési rohamaid :)
Jó példát mutatni :))
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Áhh, nem szeretek
Áhh, nem szeretek forgalomban másokkal együtt tekerni. Még autóval is próbálom kerülni a konvojozást. Persze van, amikor elkerülhetetlen, de nem vagyok a saját magam ellensége, hogy még keressem is az ilyen helyzeteket:)
Na de Ő nem akar dolgozni,
Na de Ő nem akar dolgozni, azt meghagyja nektek. :)
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Mert persze, én takarítsam
Mert persze, én takarítsam fel a szart mások után, mi?:)
Szívesen, de csak ha jól megfizetik ;)
elég arrogáns dolog az
elég arrogáns dolog az embereket gyereknek tekinteni, akiket "ki lehet rángatni az utakra", és akikért aztán "felelősséget kell vállalni"
Tök normális, hogy súrlódás van egy friss kerékpáros és az autós forgalom és az arra íródott szabályrendszer között. Nevelés nélkül is beleszoknak, ez tapasztalat.
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
Nem kellett őket
Nem kellett őket "rángatni"? Dehogynem, különben szükség se lett volna CM-re.
A felelőségvállalás meg csak annyi, hogy ha én szervezett körülmények közt tartok egy ilyet, akkor erkölcsileg és talán jogilag is felelőséggel tartozom a csoportomért. Ergó, ha kicsalinkázik a kamion elé, engem is elővesznek.
Na, ezt a felelőséget én nem fogom vállalni, főleg nem random, tök idegen emberekkel.
az, hogy egy csomó ember
az, hogy egy csomó ember demonstrálja, hogy biciklizni jó dolog, még nem jelenti azt, hogy felelősséget kell vállalniuk (vagy a szervezőknek?) azokért, akik úgymond emiatt kezdenek el kerékpárral közlekedni.
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
véleményem szerint a
véleményem szerint a szervezőknek lehet felelőssége, de csak az adott demonstrációra. utána már nem.
Látod? Erről beszéltem.
Látod? Erről beszéltem. Mostmár kezdődik a felelősség elkenése, "csak biciklizgettem, dehogy aktivistáskodtam" blah,blah...
De íme egy rongyosra idézett idézet:
"Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."
Shag, Te is felelős vagy
Shag, Te is felelős vagy ezen az alapon...
mint Mindenki...
az a lepke is, amelyik amerikába leszállt egy virágra tegnap Du-n...
vannak felelős felnőttek, és vannak a életet tanuló gyerekek.
a gyerekeim tetteiért felelős vagyok, de felnőttekért akkor sem, ha éppen közelembe vannak...
még azzal sem értek sokszor egyet, ha én szervezek egy túrát, akkor enyém-e a felelősség, mert valaki például elesik egy kavicson.
vagy átmegy az illető egy piroson.
rászólhatok(meg is teszem ha ilyet látok),de a felelősség kizárólag az illetőt terheli.
Felnőtt.Azt csinál amit akar.
és ez nem elkenés->szerintem.
"még azzal sem értek
"még azzal sem értek sokszor egyet, ha én szervezek egy túrát, akkor enyém-e a felelősség..."
Nem egy hivatalos forrás, de hirtelen ezt találtam:
http://cziti.x3.hu/felel.htm
Egyébként nem véletlenül szokták az ilyen publikus túráknál kikötni, hogy mindenki saját felelőségre vesz részt a túrán, kárigénnyel nem lehet a túravezető felé fordulni, sgb. mert ha ez nincs kikötve, akkor akár jogosan is perelhető a túravezető.
Most gondold el, ha nem lenne a túravezetőnek felelősége és egy hétvégi kirándulócsoportot bevezet egy brutálisan nehéz terepre és valaki megsérül, akkor ne lehetne perelni? Miért volt olyan hülye a túrázó, hogy bízott a vezetőjében?
De a bebicire is ugyanez vonatkozik. Ha valakit azért ütnek el, mert a "túravezető" azt mondta, hogy márpedig így kell csinálni (ez a lényege a bebicinek, nem?), akkor kit terhel a felelőség?
Nem bízol az emberekben,
Nem bízol az emberekben, félsz tőlük (gyáva vagy), és elvárod, hogy mások csinálják meg, ami Neked lenen fontos.
Csinálj nekem légyszíves kávét, félek a kávéfőzőtől.
----------
egyenbillengészeti körduplányidomár
(by Fly)
Nice try :)
Nice try :)
cáfold az állításom, te
cáfold az állításom, te jössz a próbálkozással.
----------
egyenbillengészeti körduplányidomár
(by Fly)
Minek cáfolnám? Nyilván
Minek cáfolnám? Nyilván olyan vagyok, mint amilyennek lefestessz :)