Mindenkit megnyugtatnak, hogy nem zárnak be vonalakat:
http://mno.hu/gazdasag/nem-zarnak-be-vasutvonalakat-1058711

Közben a mellékvonalakon, ahol egyébként is kevés vonat jár drasztikusan akarják csökkenteni a vonatok számát. Napi 2-3 vonat irányonként. Ez gyakorlatilag használhatatlan, az utasok száma nullára vagy annak közelébe fog csökkenni, 5 óránként járó vonathoz nem lehet igazodni.

Pedig a vasút utasainak száma hosszú idő után először emelkedett:
http://mno.hu/gazdasag/tiz-eve-nem-volt-ilyen-a-mav-nal-1058412

Azt várják, hogy attól, hogy kevesebb vonat jár 8 milliárd forinttal fog csökkenni a működtetés költsége, miközben (egyelőre, teljesen) nem zárnak be vonalat és dolgozókat sem küldenek el (sokat). Ez egy teljesen hibás elképzelés, mert a vasútnál a fix költségek a nagyok, azaz ha alig jár vonat, de mindent fenn kell tartani az majdnem annyiba kerül, mintha annyi vonatot járatnának, amennyit csak bírnak, viszont a bevételek gyakorlatilag megszűnnek az érintett vonalakon és a csatlakozó (fő) vonalakon is csökkenni fognak, mert inkább végig busszal vagy autóval fognak járni az emberek.

A mellékvonalak szolgáltatásának javításáról, a jelentős számú, jól használható vasúttal párhuzamos buszjárat megszüntetéséről nincs szó.

Ez nyilván rossz azoknak akik eddig használták az érintett vasútvonalakat. De a kerékpárosoknak, gyalogos turistáknak is rossz lesz. Buszon nem lehet kerékpárt szállítani és egy busz kapacitását már egy elég kis turistacsoport is túl tudja terhelni, kényszerítik az embereket, hogy autóval menjenek. A megnövekvő autóforgalom pedig a kerékpározás lehetőségeit fogja rontani és a környezetszennyezést növelni.

Az a véleményem, hogy a MÁV irányításában is kéne egy olyan változás, ami a budapesti közlekedésben már megtörtént. Meg lehetne találni a megtakarítások és az utasszám növelésének működő, kárt nem okozó eszközeit. Sajnos jelenleg nem ez történik.

Frissités:
A Levegő Munkacsoport véleménye: http://levego.hu/hirek/2012/03/novelik_a_koltsegvetesi_hianyt_a_vonatlea...

Frissítés 2:
Megnéztem, hogy Szécsényből Balassagyarmatra hogyan lehet vonattal utazni ma és egy hét múlva. Siralmas. Indulási időpontok ma:
04:44
06:06
06:48
08:47
12:42
14:07
15:53
16:44
19:18
21:55

Jövő héten:
06:48
14:07
16:44

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
monster képe

A vasútvonalak haldoklása

A vasútvonalak haldoklása a szilárdburkolatú utak elterjedése, a robbanómotorok fejlődése, az emberek gazdagodása óta folyamatosan zajlik.
A bringásoknak tényleg jó a vasút a nagy csomag miatt, de másoknak? Egyszerűbb lenne (és kellene is kezdeni) erőltetni a buszokon való bringaszállítás lehetőségét.
Tulajdonképpen nem is tudom miben jobb a vasút a buszhoz képest?
:-((-------))-:

2
norbijúzer képe

- nagyobb, rugalmasabb

- nagyobb, rugalmasabb kapacitás
- ahol van felsővezeték, környezetkímlőbb, mint a busz
- nem kerül dugóba
- nagyon ritkán szenved balesetet

ha normális vasúthálózat lenne, amit teherszállításra is használnának, ha értelmes városon belüli és aglomerációs járatokat is szerveznének, igazi alternatívája lehetne a buszoknak és kamionoknak a vasút.

--
--
"az úton parkolni luxus!"
nyélen rakom, nem járdán!

3
makimajom képe

- nagyobb, rugalmasabb

- nagyobb, rugalmasabb kapacitás

ahol ki van használva a nagyobb kapacitás, ott nem is akarják bezárni a vonalat.

- ahol van felsővezeték, környezetkímlőbb, mint a busz

az említett mellékvonalakon nincs felsővezeték ha jól sejtem.

- nem kerül dugóba

a mellékvonalakon lehet hogy nem, de a zsúfolt fővonalakon bizony kerül...

- nagyon ritkán szenved balesetet

maga a szerelvény lehet, de ha pályát éri kisebb/nagyobb "baleset", az már elég ahhoz hogy a tervezett menetrend boruljon, és ez sajnos nem ritka. Valamint ha egy vonat szenved balesetet, az a többi utána/szembejövőt is igencsak érinti legalább egy fél napig.

4
monster képe

Én a vasutat egy önmagát

Én a vasutat egy önmagát túlélő anakronizmusnak tartom. Amikor elkezdődött, nem volt autó. Ma az autó/busz sokkal rugalmasabb és szerintem olcsóbb is. Erőteljes lobbiérdek áll a vasút mögött, de ez nem a többség érdeke.
Maximum egy erős gerinchálózat, amin a nagy kapacitású teher és személyvonatok gyorsan nagy távolságra jutnak, és erre ráhordás közúton.
:-((-------))-:

5
pata képe

Nincs igazad. A vasút

Nincs igazad. A vasút egyik nagy előnye, hogy kiválóan lehet rajta dolgozni, ez egyre fontosabb az ingázóknak (és általában minden utazónak) fejlett országokban. Nagyonnemmindegy, hogy 40-60 perc utat kényelmesen és produktívan teszel-e meg, csak így lehet autóval versenyezni.

A vasút nem csak versenytársa, hanem kiegészítője is az autónak/busznak. Van, ahol érdemes vasutat építeni és működtetni, van ahol nem; Magyarországon az a baj hogy (1) ezek a döntések majdnem tisztán politikai/érzelmi alapon születnek, (2) magukat a döntéseket egy alacsony hatékonyságú állami vállalat implementálja. Ezért folyik a hülye játék a mellékvonalakkal (egyébként dettó ugyanazzal a forgatókönyvvel, mint a mindenvárosbanlegyenkórház-játék, ellenzékben mindenki akarja, kormányra kerülve szembesül vele hogy nem érdemes), és ezért nincs gyors/kényelmes ingázókat profi módon kiszolgáló hálózat, illetve csak nyomokban.

6
Icarus képe

Hatalmas +1

Hatalmas +1

7
monster képe

Rajtad kívül egy embert

Rajtad kívül egy embert ismerek (illetve őt ismerem IRL), aki dolgozik a vonatúton. Ezzel nem lehet érvelni a vonat mellett. A társadalom nagyon kis szegmense van olyan munkakörben, hogy a munkahelyére jutás közben dolgozzon. De ha azt mondod, lehet olvasni, mindenkinek, akkor azt mondom nagyon jó, mert a művelt emberfő fontos a társadalomnak.
Én egyébként nem személyautóval, inkább busszal gondoltam az összevetést.
Sőt, az egész távolsági tömegközlekedést egy rendszerben kell kezelni.
Pár éve tiszai kenutúrára mentünk, Tiszabecsről volt az indulás, nem lehetett oda letömegközlekedni egy nap alatt. Illetve talán valami reggel 5-kor indulás és este 8-kor érkezés összejött volna átszállások, várakozások, stb. Végül autózás lett belőle 3 főre összehasonlíthatatlanul kényelmesebben, olcsóbban, gyorsabban. Egyedül az autótárolás és az indulás-érkezés közötti logisztika volt macerás.
:-((-------))-:

8
pata képe

Te nagyjából arról

Te nagyjából arról beszélsz hogy milyen ma a vasút Magyarországon, én meg arról hogy milyen lenne normálisan. Ez nagyon fontos különbség. Nem érdemes úgy megítélni valamit, hogy nem használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket, ráadásul nem is kell a vakvilágba spekulálni csak megnézni egy osztrák, német, holland vonatot.

9
monster képe

Pont pár hete volt valami a

Pont pár hete volt valami a sajtóban az osztrák vasút finanszírozásáról. Hogy vannak nyereséges vonalak, amik működnek piaci alapon, és vannak szárnyvonalak, amiket az állam vonalszinten támogat, azt a pénzt nem lehet másra költeni.
A mai magyar vasút meg mondjuk a holland vasút közötti különbség a ráköltött lóvéban van. Nekünk ennyi lóvénk van rákölteni.
Meg az emberek agyában is van egy kis különbség. A párom még mostanában is beszél arról a 30 évvel ezelőtti vonatozásáról Koppenhága-Stockholm viszonylatban, ahol fehér zokniban sétált a szőnyegpadlós vonaton az ingyen ivókúthoz. Meg azt hiszem telefonfülke is volt a vonaton.
:-((-------))-:

10
pata képe

Nekünk ennyi lóvénk van

Nekünk ennyi lóvénk van rákölteni.

Kb ez a felfogás az, amivel sehova sem lehet eljutni. Hollandia nagyságrendileg 2x gazdagabb (GDP/fő, PPP), de ezzel nem lehet mindent megmagyarázni: a problémának része az is, hogy a vasútra költött irdatlan pénzt nem hatékonyan költjük el, hanem belemegy egy feneketlen állami pénznyelőbe (mint erre fent utaltam).

A másik fontos tényező az, bármennyire meglepő, de a vonaton dolgozó bizony GDPt termel. Lehet siránkozni azon hogy nincs pénzünk, de ha nem tudjuk hatékonnyá tenni azt hogy emberek dolgozzanak akkor nem is lesz.

11
monster képe

Szállítottam én MÁV-nak

Szállítottam én MÁV-nak cuccokat. Hagyjuk is. Képben vagyok.
:-((-------))-:

12
Icarus képe

Én is vonatúton lakok és

Én is vonatúton lakok és közlekedek mint ahogy hihetetlen sokan az agglomerációból. Kényelmes dolog befele dolgozni, de akik éppen ezt nem tudják megtenni, ahogy látom jól le tudják foglalni magukat zenehallgatással vagy pedig olvasással. Igazából időben semmiben sem jönnek ki rosszabbul mintha Budapest túl feléről kellene bkv-val közlekedjenek.

Ha busszal akarod összevetni, akkor ott van a volán kevesebben használják - alacsonyabb is a költsége. Viszont egy jól kiépített vasút hálózattal viszonylag alacsony fajlagos költséggel teherszállítást is elláthatsz. Gondolom mondanom sem kell, hogy milyen jó hatásai vannak annak ha nem kell egy teherautó átautókázza az országot hanem csak felteszik egy vonatra ami elviszi az ország másik végébe.

Az, hogy nem lehet bárhova átszállás nélkül eljutni, szerintem irreális panasz. Ennyi erővel az is fájhatna hogy nem tudsz eljutni Normafáról keresztúrra 1 busszal.

Az meg hogy több személyre olcsóbb és logikus az autó szerintem nem meglepő, bármennyire is jó lenne ha ez a vonat javára lenne igaz.

13
szabomikulas képe

És még valami: ahogy a

És még valami: ahogy a dráguló üzemanyag miatt a közúti közlekedés visszaszorul egyre inkább kihasználható lenne a vasút előnye, mert egyre többen használnák, ha lenne mit.

A vasút is egy olyan dolog, hogy lerohasztják, az emberek már kevésbé használják, ezután ráfogják, hogy nincs rá szükség és megszüntetik. A BKV sem volt ettől távol.

Én utasként egyértelműen a vonatot használom, ha lehetséges. Sokkal kellemesebb, mint a busz.

14
makimajom képe

>miben jobb a vasút a

>miben jobb a vasút a buszhoz képest?

hosszabb távon általában gyorsabb/kényelmesebb

persze csak a buszhoz képest.

Pl Debrecenbe 3.5 óra, az enyhén szólva nem versenyképes az autóval, ha az idő számít.
De minap megnéztem a hiperszuper railjet menetrendet Bécsbe, legnagyobb csalódásomra 3 óra a menetidő, pedig ugye az a pálya bírná a 160-at, azaz másfél óra alatt is odérhetne elvileg. Nem tudom miért lesz ebből 3 óra.
Bringát sem lehet rajta vinni...

15
Peta képe

Miben jobb? Üzembiztonság,

Miben jobb? Üzembiztonság, fajlagos energiafelhasználás (töredéke a közútnak), (jó pályán) sebesség, pálya helyszükséglete a közúthoz képest.

Viszont baromira nem rugalmas. A pályák jelenlegi formában nem versenyképesek a közúttal szemben. Annyi remény azért van, hogy az eu következő költségvetési Öt Éves Tervében a vasút fog hangsúlyos szerepet kapni, több forrás, stb. Poén, de igaz: pár éve egy vasutas tanár volt valami konferencián, ahol egy svájci kolléga panaszkodott, hogy a következő évben mennyi elvonás lesz náluk a vasúttól. Erre a mávos kolléga válaszolt, hogy a svájci elvonás több, mint a máv éves költségvetése. Így ne csodáljuk, ha olyanok a pályák, amilyenek.

16
monster képe

Erre a fajlagos árra,

Erre a fajlagos árra, energiafelhasználásra van valami adat? Teljesen valószínűtlennek tűnik a vasúti pálya kontra közút ár, a vasút által elhasznált akár elektromos energiát csak meg kell termelni, eljuttatni. Élőmunkaigény is nagy. A rugalmatlanság óriási.
Legjobb lenne valami ft/utaskm szám, annak függvényében hogy hányan utaznak egyszerre egy szerelvényen. És hozzáadni a ráhordási költséget is fajlagosan.
Nálatok biztosan kiszámolják ezt, politikafüggetlenül is, mert a tényleges döntésekben több a politika mint a racionalitás.
:-((-------))-:

17
Peta képe

Forint/utaskm biztos van,

Forint/utaskm biztos van, majd utánanézek. De most pusztán arra utaltam, hogy egységnyi tömeget vasúton mennyivel energiatakarékosabb szállítani (ezért is jobb buli a teherszállítás vasúton). Emellett a busz sincs fullon sokszor, szárnyvonalas helyeken kb soha, ott is sokszor csak a vasat viszik körbe.
Az igazi különbség ott van, hogy a közút, és az autópálya-fenntartás élőmunka-igényéről szokás megfeledkezni szemben a vasúti pft-vel, pedig az is van, csak azt nem a volántársaságok intézik, a pályafenntartást viszont a vasút. Valamilyen szinten külön van már választva, (start, informatika, trakció, stb), mert az eu ezek miatt pampogott már sokat, de így is az állam finanszírozza. A volánok meg megveszik a matricát, meg a dízelt, azt csókolom, de a közútkezelők az ezekből befolyt pénzekből nem kapnak annyit vissza, amennyi kéne az útfenntartáshoz.

18
pata képe

Ráadásul ha jól tudom

Ráadásul ha jól tudom akkor a nehéz & nagy járművek sokkal jobban rongálják az útfelületet mint a sima személyautók, de az úthasználati díjakban ez nem jelenik meg.

19
Peta képe

Sokkal. Nem lineáris a

Sokkal. Nem lineáris a tömeggel, hanem brutálisan elszáll. 10 tonnás jármű az már több 100 szgk. Majd mondok pontosat :)

Szerk: megkérdeztem a Közúti pályák profot, szerinte felesleges is ennél ponosabbat mondani, 100 és 1000-szeres közt van egy db 10 tonnás tengely, (és ebből van min. négy egy kamionon ugye). De a károsítás mértéke nagyon függ a konkrét úttól is.

De súlyadót a biciklikre is! :)

20
monster képe

A gépjárművek adójában,

A gépjárművek adójában, üzemanyagadójában, biztosításában elvileg minden költségnek meg kellene jelennie, sőt a tulajok szerint még többet is fizetnek mint kéne. Az akkor igaz-é?
Ne értsetek félre, de én kb. 5x de vonatoztam az elmúlt 20 évben, és nekem teljesen kiesik a látóteremből, gyakorlatilag az én szempontomból minden fillér kidobott pénz, ami a vasútra megy.
Ja, és elővárosból vonattal bejárni nagyvárosba szerintem nem vonatozás. Az HelyiÉrdekűVasút-azás. Német városok körül 50 km sugarú körben S-Bahn.
:-((-------))-:

21
Icarus képe

"A gépjárművek

"A gépjárművek adójában, üzemanyagadójában, biztosításában elvileg minden költségnek meg kellene jelennie, sőt a tulajok szerint még többet is fizetnek mint kéne. Az akkor igaz-é?"
Csak hogy ez nem igaz :)

22
pata képe

A gépjárművek adójában,

A gépjárművek adójában, üzemanyagadójában, biztosításában elvileg minden költségnek meg kellene jelennie,

Gyakorlatban nem jelenik meg, még ilyen jellegű általános szándék sincs, a nehezen forintosítható externáliákról (pl légszennyezésből fakadó egészségkárosodás) pedig szó se esik.

tulajok szerint még többet is fizetnek mint kéne

Ezen ugye nem lepődsz meg? Mindenki szeret arról beszélni hogy vmiért többet fizet mint kéne, de ezt általában nagyon kevés ember tudja számokkal alátámasztani. Egyszerűen arról van szó hogy mindenki szeretne mindenért kevesebbet fizetni, ami méltányolható, de érvnek kevés :-)

elővárosból vonattal bejárni nagyvárosba szerintem nem vonatozás

Ez biztos nagyon érdekes felfogás (és nem az első, amit ebben a témában tőled hallok ;-P), de gyakorlatban egy jól integrált tömegközlekedési rendszerben a vonaton ülőkről nem tudod eldönteni hogy mikor szállnak át elővárosi vonatra, sőt egy szerelvényen utazhat egymás mellett valaki aki 50km-nél kevesebbet megy olyannal aki három órát vonatozik. Így hát ez nem a legrelevánsabb szempont a tömegközlekedés kategorizálására.

23
monster képe

Előváros kontra

Előváros kontra hosszútáv:
Milyen kapacitású szerelvényeket állítsanak be a Siófok-Budapest viszonylaton, ha Érdig többezren utaznak rajta, mint a metrón vagy szentendrei HÉV-en, utána meg 100-an?
A kötöttpályával a gondom a menetrend. Ha zsúfolt a busz, küld a diszpécser még egyet. A vonatnál meg az egész menetrend borul, vagy éppen tehervonat jár, mit tudom én. És még egy plusz kocsi ráakasztása is macerásnak tűnik, olvasva némely bringás kínlódásait itt a fórumon is.
Valahogy csak külön kell kezelni a helyi közlekedést a távolságitól.
:-((-------))-:

24
szabomikulas képe

Tapasztalatom: ha zsúfolt a

Tapasztalatom: ha zsúfolt a busz, akkor megszívtad. És ez szerintem másképp nem is lehet, mert ha mondjuk Kartalon nem férsz fel a buszra, akkor nem tud hirtelen ott teremni a másik busz, ami elvisz.

Komoly problémákat feszegetsz, de azért már születtek rá megoldások. :D Pl. Martonvásárig járnak személyvonatok, amik mindenhol megállnak, aki a Balatonra megy, az meg gyorsvonatot választ, ami gyorsabb és csak pár helyen áll meg.

A modern motorvonatok kapacitása elég jól variálható, a motorvonat részek könnyen össze meg szétkapcsolhatók, így lehet velük alkalmazkodni az igényekhez, csinálják is. Ne a rosszul működő, nagyrészt elavult felszerelést használó MÁV-ot gondold a vasúti közlekedés lehetséges legjobb megvalósításának. Ugyanakkor egy vonatot nem is terhel túl annyira ha felszáll rá pl. egy kiránduló osztály, míg egy buszon ez már szinte garantálja a tömegnyomort.

25
Peta képe

Nem igaz, aki azzal jön

Nem igaz, aki azzal jön neked ezentúl, hogy a bicajutad az ő adójából van, annak nyugodtan mondd, hogy még a saját útja sincs abból :) Ha nem hiszi, írhat a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak egy érdeklődő emilt, hogy mennyi költségvetési támogatást kapott idén az Útpénztár az ő (vagy akárki) adójából, tudomásom szerint zérót. De erről pár hét múlva tudnék többet mondani, mert majd megyek oda konzultációra.

26
Icarus képe

Majd ha ez megvan és nem

Majd ha ez megvan és nem titkosak a számok, mit szólnál ha írnánk erről egy bejegyzést? Unom már ezt a "de hát a mi pénzünkből csinálták" az utakat és az orruk alá akarok nyomni az ilyen embereknek egy számokkal alátámasztott "tanulmányt" a témáról.

27
Peta képe

Jó, leírom majd, hogy

Jó, leírom majd, hogy miről beszélgettünk. Vagyis fogunk beszélgetni :) Nem hinném, hogy űberbizalmas lenne. Tavaly, meg tavalyelőtt is volt ilyen kis megbeszélés, amikre lehet fakultatívan menni, néhány leírt okosságot is onnan szedek.
Kitalálhatsz még kérdést akkor te is, és majd felteszem :D

28
Icarus képe

Köszi, akkor töröm majd a

Köszi, akkor töröm majd a fejem pár kérdésen :)

29
Peta képe

Jövő szerdán 8.30-kor

Jövő szerdán 8.30-kor megyek.

30
ízirájder képe

akkor tehát miből tartják

akkor tehát miből tartják fent a bicikliutat, meg úgy általában a közutakat?

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

31
ízirájder képe

orangeways-nél simán

orangeways-nél simán berakták a bicikliket a csomagtartóba, igazából nem sok akadálya van. A közút azonban valóban majdhogynem zsákutca. Csak azért nem drágább, mert a pályafenntartási költségek jól szétosztva, illetve rejtetten keletkeznek

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

32
corphicks képe

A vasút gazdaságossága /

  1. A vasút gazdaságossága / kihasználtsága / szárnyvonalakkal mi legyen / hol kéne fejleszteni / megtakarítani témát egyszer már sikerült alaposan megrágni 2008-ban. A teljesség igénye nélkül itt egy merítés az akkori indexes véleménycikkekből. Úgy emléxem akkor már elég alaposan sikerült körbejárni ezt a témát, ami korántsem felszínes. Pl. érdemes elkezdeni gondolkodni azon, hogy mennyire hozható közös nevezőre a vasút és a közút, a vasúti szállítás és a közúti szállítás. Melyik infrastuktúrát miből, mennyiért, hogyan építik, újítják fel, tartják fenn, milyen konstrukcióban működnek a személy/teher szállító cégek stb. Én óvakodnék a fekete-fehér következtetésektől.
  2. Ez már-már politikába hajlik (bocs), de annak idején a valamilyen (hogy jó vagy rossz, az vitatható, lásd fenti link) irányba elindulás egyik fő akadálya az akkori ellenzék, mostani kormányerő volt, ami akkor pl. belekapaszkodott az utolsó gazdaságtalanul működő sínszögbe is. Most ugyanez a banda próbálja elsunnyogni, hogy az akkori bemondásaiknak semmi köze nem volt a realitáshoz, és próbálják csöndben leépíteni ugyanazokat a szárnyvonalakat, hátha nem tűnik fel senkinek. És nem is nagyon fog, ha tényleg kihasználatlan infrastruktúráról van szó + a média nem kormányvezérelt része nem csinál hangos botrányt belőle.
  3. Ami szerintem fontosabb lenne ilyen témában néhány világvégi szárnyvonal sorsánál, az a vasút nagyobb léptékekben értett fejlesztésével / struktúrális átalakításával kapcsolatos stratégia, döntések stb. Közvetlenül egy MALÉV-csőd és egy BKV majdnem-csőd után valahogy nem számítok sok jóra. Mondjuk egy BKK-éhoz hasonló gárda bevonása elindíthatna valamit, de pénzt ők se tudnak ****ni, sajnos. Ismét lásd a BKV csődközelségét, SZVSZ abban a vitában nem a szakmai szempontok dominálnak, inkább a hatalmi huzavona és a források szűkössége a meghatározó.
33
chicoye képe

A vonat ateistáknak

A vonat ateistáknak üzenem, hogy a buszon állandóan hányingerem van, a vonaton nincs, és imádom azt a kattogó hangot, őrületesen jókat lehet rajta aludni!

35
chicoye képe

"Az ablakon kihajolni

"Az ablakon kihajolni veszélyes." :))

http://www.youtube.com/watch?v=K74cH9C9IzM

36
martin_bp képe

Martin Ha aludni nem is, de

Martin

Ha aludni nem is, de engem is kerülget a buszon a rosszullét. Ezenkivül
-nem lehet rendesen kinyújtani a lábat,
-olvasni alig lehet, mert rázködik a busz
-egy kis hátzsáknál nagyobb csomag már problémát okoz,
-WC nincs (ha eltekintjük a vonatokon lévő WC-k kétes tisztaságától),
-egy falun belül x-szer áll meg,
-a felszállók a vezetőnél veszik meg a jegyüket (Dömös-Szentendre a hétvégen másfél óra a 23 km, ez nevetséges)

Persze ezek az én egoista hétvégi túrázási szempontok, a hétközben bérlettel ingázók nyílván mást gondolnak. A végén a gazdaságossági szempontok fogják ezt eldönteni, az utazás kényelme nyílván a legeslegutolsó szempont.

37
chicoye képe

Én évekig ingáztam

Én évekig ingáztam hosszú távra, annyit, hogy kétszer megkerülhettem volna már a Földet vonattal. Néha busszal is mentem, ha lekéstem a vonatot, vagy nem volt megfelelő az időpont.

Olvasni meg pláne nem tudok buszon, mert akkor az már hányással is végződhet. Ezt hívják amúgy utazási betegségnek... :)

38
aghla képe

Én meg olyan vagyok mint

Én meg olyan vagyok mint Móricka. Mindenről ugyanaz jut eszébe.
Biciklis turizmus, persze csak ahol lehet:
https://picasaweb.google.com/aghlaci/MurvasBicikliut?authuser=0&authkey=...

Gazdasági érvekkel nem lehet vitatkozni, ha veszteséges, bezárják. Az egyetlen esély forgalmat generálni a vonalra. Ehhez az egyik, nem elhanyagolható lehetőség a párhuzamos kerékpáros turizmus.
/Bécs, Pozsony, Balaton Bakony vasút, ezt már sokszor írtam/

39
szabomikulas képe

Csak ha rossz a vasúti

Csak ha rossz a vasúti szolgáltatás és ezen úgy változtatnak, hogy teljesen használhatatlanná teszik, akkor nem lesz forgalom a vonalon, akármit is csinálnak mellette.

40
monster képe

És ha azt mondom, hogy

És ha azt mondom, hogy amikor megjelent a vasút a lovaskocsihoz és makadámúthoz képest, akkor mit szóltak volna ahhoz, aki a lovaskocsi előnyeit ecsetelte volna a vasúthoz képest? Utána megjelent a vasúthoz képest az aszfaltút és a robbanómotor. Ez az egyik.
A másik meg, hogy mi a fenéért kell rendszeresen messzire utazni? Miért nem lehet a munkahely közelébe költözni? Miért kell saját tulajdonú ingatlanban lakni?
Az alkalmankénti utazást meg kell különböztetni a rendszeres utazástól, és a rendszeres utazás, ingázás helyett ki kell valamit találni.
:-((-------))-:

41
chicoye képe

Mondd ezt a több ezer

Mondd ezt a több ezer ingázó egyetemistának, kíváncsi vagyok a dühöngő ifjúságra majd... :D

42
monster képe

Nekem borzasztó dolognak

Nekem borzasztó dolognak tűnik csak azért korán felkelni, mert messze kell utaznom. Ha egyszer egyszer vidékre kell mennem korán, azt is nehezen bírom.
Én otthonról dolgozom, ugyebár.
:-((-------))-:

43
chicoye képe

Na, akkor pontosítsuk ezt a

Na, akkor pontosítsuk ezt a szociológiai fogalmat... Az ingázás, az nem csak naponta történhet, hanem van olyan, aki hetente, havonta ingázik. Ahhoz pedig nem kell hajnalban kelni egyáltalán, hanem kényelmesen meg lehet tervezni az utazást a "bőséges" menetrend kínálatából.

44
Peta képe

2 hete Balatonfüreden

2 hete Balatonfüreden forgalomszámláltam reggel öttől este 10-ig, ami jó volt, mert félig ottani a család, így otthon tudtam aludni. Este jöttem volna vissza Pestre az uccsó vonattal, de még hap közben hívtak az egyetemről, hogy másnap még egy siófoki mérést is le kéne zavarni, de nincs rá ember a tanszéken. Hajó még nem járt, így maradt az, hogy a 3.50-es vonattal elmentem Szabadbattyánig, majd ott átszállás a siófokira, és 7 után oda is értem. Szerintem élmény volt hajnalban vonattal járkálni, ez olyan dolog, hogy valaki vagy szereti, esetleg még "romantikusnak" is találja, vagy nem. És a 3.50-es Füred-Szfv 2-es Bz szerelvénye tömve volt. Gondolom ingázókkal.

45
pata képe

Az analógia hamis. A

Az analógia hamis. A lovaskocsi közlekedési (és nem turisztikai stb) célú használatát a fejlett országokban lényegében kiszorította a többi alternatíva, míg a vonat tartósan megfér a személygépkocsival és más tömegközlekedés eszközökkel, sőt a bringával is, mivel mindegyiknek vannak rá jellemző komparatív előnyei (és így hátrányai) -- mint azokat fent többen leírták.

A "miért kell..." kérdéskör pedig analóg a "miért kell gumicukrot árulni, amikor én nem is szeretem" kérdéssel. A válaszok is hasonlóan messzire vezetnek :-P

46
Peta képe

Olyan ez a rohattélet, hogy

Olyan ez a rohattélet, hogy ha valaki a lakhelyétől 60 km-re kap munkát, akkor vagy költözik, vagy ingázik, és örül, hogy van hol dolgoznia.

Ja, és könyörgök, ne írd mindig azt, hogy robbanómotor, mert a rosszullét kerülget! Belső égésű motor. Nincs benne robbanás, vagy ha van, akkor már régen rossz. (A robbanás lángfrontja egy nagyságrenddel gyorsabban terjed a motorban, mint az égésé, a robbanás tönkreteszi s szimmeringeket, a hengerfejet, a szelepeket, mindent).

47
monster képe

A dízel se robban?

A dízel se robban? Öngyulladás?

gugli találatok:
"belsőégésű motor": 24.700
robbanómotor: 67.500
Többségi demokrácia lévén a robbanómotornak van igaza. :-)

:-((-------))-:

48
Peta képe

A dízel is ég. Az meg,

A dízel is ég. Az meg, hogy a neten dúl a konyhanyelv, nem egy nagy nóvum :D

49
Frenki képe

Ez nem demokrácia ez

Ez nem demokrácia ez szaknyelv, géptan és erőgépek:
Belsőégésű motorok:Ottó,Diesel, Wankel.
Külső égésű motorok:dugattyús, gőzturbinás gőzgépek
Tehát a motorokat a hőtermelés tere szerint osztályozzuk.
Belső égésűnél a hőtermelés a motorban történik, külsőnél a hőtermelés a mechanikai energia átalakító részen (motoron) kívül történik, míg a termikus expanzió az átalakító térben.
Ez nyilván megmagyarázza a kettő fajta átalakítás közötti hatékonyság különbség egy részét is.
A robbanó motoros elnevezés ugyanaz mint a jogban az ártatlanság védelme.....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

50
monster képe

Jaj, ezek a gépészek. A

Jaj, ezek a gépészek. A robbanás is égés nemde, csak gyors? Most akkor milyen gyorsan ég a motorban el a benzin, ami még nem robbanás, és milyen gyors a robbanás, hogy már ne égés legyen?
Mondjuk egy 12ezeres fordulatú átlagos motorkerékpármotort véve az idők számolásához?
A robbanómotor szó gépészeti szaknyelvi alapon történő fikázását enyhe túlzásnak érzem.
Az, hogy hol van az égés, kint vagy bent, az egy másik dolog. De ha bent is van, attól még lehet robbanás, nem?
:-((-------))-:

51
Frenki képe

Robbanás gyorsaságához

Robbanás gyorsaságához kis keresgélni való:
Diesel égéstér megoldások:
Osztott égéskamrás diesel motorok: Előkamrás, légkamrás, örvénykamrás égésterek.
Egyterű égéstér kialakítások:MAN, Saurer, Hesselman égésterek
Ottó motor hengfej kialakítások:
Hagyományos oldalszelepelt, Ricardo,hengeres, fégömb égésterű hengerfej kialakítások.
Ha ezeket végigböngészed, hogy miért jobb-vagy rosszabb egyik a másiknál, vagy mi volt az elérendő cél sztem jobban megérted az érvelésem.Utána már csak egy kérdésem van:egy robbanás így néz ki?
A megfejtés másik fele pedig:
A legtöbb égés útján termikus expanziót előállító robbanóanyag magában hordja az oxidálószerét is.
Egy vadászpuska pl a világűrben is működik.
Vagy kiegészítésképp:Napóleon idejére miután megőrölték a puskapor összetevőit, miért keverték el őket vízzel és szárították ki ismét, majd ezután ismét megőrölték majd így szállították por alakban kiporciózva?Ez mire jó?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

52
Peta képe

10 m/s os

10 m/s os lángfront-terjedési sebesség felett van robbanás szabvány szerint, ha jól tudom.

53
Fly képe

A hasonlatod ott sántít,

A hasonlatod ott sántít, hogy a "robbanómotor" és aszfaltút nem a vasutat váltotta, hanem a lovaskocsit. És nem rivális, hanem kiegészítés. Civilizáltabb vidékeken teljesen normális dolog, hogy a kamionok a vasútállomásig mennek, ott felteszik őket a vonatra, majd a célnál az állomástól ismét "saját lábon" mennek a rendeltetési helyükre. Így mindenki jobban jár, mintha az egész utat közúton tennék meg egyenként. De hogy saját példát is említsek az intermodalitásra, sokáig jártam Komáromból Tatabányára dolgozni olymódon, hogy kitekertem az állomásra, ott a bringával együtt felszálltunk a vonatra, majd Tb-re érve az állomástól kerékpáron mentem a munkahelyre. Műszak végén ugyanúgy vissza...
Na pl. erre sem alkalmas a busz. Ugyanis akkor kénytelen lettem volna a helyijáratot is igénybe venni -amelynek menetrendje természetesen nem kompatibilis a helyközi viszonylat/műszakkezdés időpontjával... Legalább napi másfél órával tartott volna tovább.

54
Peta képe

"Civilizáltabb vidékeken

"Civilizáltabb vidékeken teljesen normális dolog, hogy a kamionok a vasútállomásig mennek, ott felteszik őket a vonatra, majd a célnál az állomástól ismét "saját lábon" mennek a rendeltetési helyükre"

Ez sem teljesen így van. Majd vess egy pillantást, hogy a Ro-la szerelvényeken milyen kamionok vannak csak. Török. És csak azért, mert EU-s kedvezmény jár nekik, ha Szegedtől vonattal mennek Welsig (Ausztria). Onnantól nemigen. EUn belül nagyon kicsi a rola ma már, az idő pénz c. népi bölcsesség miatt. Míg Szegeden megtelik egy rola szerelvény, és elér Ausztriáig, kétszer megjárta odavissza Hamburgot saját lábon. Ez most túlzás, de van benne valami.

55
ízirájder képe

Miért nem lehet a munkahely

Miért nem lehet a munkahely közelébe költözni? Miért kell saját tulajdonú ingatlanban lakni?

mert egy szoba fenttartása elviszi a fele fizetésedet, azért

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

56
monster képe

Hát, ezek a kérdések az

Hát, ezek a kérdések az egész rendszert kérdőjelezték sajnos. Azért furcsa hogy nálunk az egyik legnagyobb arányú a saját ingatlanban lakók száma.
:-((-------))-:

57
ízirájder képe

a válaszod első fele

a válaszod első fele bővebb kifejtést igényel számomra (merthogy nem értem), a másodikra pedig a létbizonytalanság és a megbízhatatlanság a tippem. Lakást kiadni az egy bizalmi viszony, még bibiliaméretű szerződéssel is, a mi egymás közti viszonyaink meg hadilábon állnak ezzel. Ugyanakor a bármikor füstbe menő álláshelyek mellett az ember természetes igénye a rendszeres költségek minimalizálása, és hogy ha repül, akkor legalább tető legyen a feje felett. Lehet, hogy ezért fagynak annyian halálra itthon az otthonukban, míg más országban alighanem mielőtt oda jut az ember, már rég kirakták a bérleményéből

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

58
Frenki képe

+1 "Nem nyúl a fékhe', nem

+1
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

59
monster képe

Az emberek sok felesleges

Az emberek sok felesleges utazásán merengtem. Hogy miért van és hogy kell-e egyáltalán.
:-((-------))-:

60
ízirájder képe

Persze hogy kell. Ha nem

Persze hogy kell. Ha nem adóztatjuk agyon a lakásvásárlást/eladást/kiadást, miből leszen eredeti tőkefelhalmozás, új elit meg felcsúti stadion?

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

61
gazember képe

A vasút hatékonyságáról

A vasút hatékonyságáról mindent elmond, hogy Bp.-en a 3 metróvonal az utasok 21,9%-át szállítja!!! (wiki) Csak értelmesen kell szervezni mindent. Pl cselákoknál nincs olyan, hogy busz és vonat is megy ugyanoda (mondjuk lassan már nálunk sincs)

Jeff-fa-fa !!!

62
Frenki képe

Sok mindet olvastam itt de

Sok mindet olvastam itt de egy dolgot nem.
Nagy távolságra szállítani nagy tömeget gazdaságosan:hajó, vasút, közúti teherszállítás.
Egy kisebb vasúti pőre kocsi alig nagyobb helyen mint egy 20 tonnás kamion rakfelülete 80 tonnát is tud, de van 120 tonnás is.
Amíg néztem régebben az ottópályákra költött pénz vs bringainfra vitákat egy másik topicban és a legfőbb érvek az ipari parkok igénye volt az ottópályák mellett, felmerül itt a kérdés bennem, vasút nélkül milyen ipari elképzelések vethetők föl a jövőre nézve?
A hídépítő cégemnél töltött 4 évem alatt egy esetet kivéve a fél hidakat mindig vasúti úton szállítottuk ki.Tehát túlméretes-túlsúlyos szállítmány elvileg szállítható közúton is (120 kerekű kormányozható tréler jött a fél hídért), de valahogy az az érzésem az új Paksi blokk reaktortartályát nem az ottópályán fogják pl szállítani.Gyanítom az útburkolat se bírná.
Németországban felmerült a kőolaj helyett a szén újra bevonása az energia termelésbe persze más módon mint régen.Ömlesztett szállítmányok nagy mennyiségű szállítása sem közúton a legcélszerűbb, a fenti szállítási kapacitás miatt.
Lehet hogy tévedek de nekem van egy olyan elképzelésem, hogy hűtést igénylő élelemiszerek szállítása estén környezetbarátabb az esetleg atomenergiával előállított árammal hűteni a raktért mint az egyre dráguló kőolajjal.Felső vezetékről ez könyebben megoldható a vasútnál.
A kényelmi szempontokon túl:
Az ingázók vonaton alvása nem ideális de közismert tény az alváshiányos emberek nappali mikroalvásokkal pótolják a hiányt.Azt hiszem mindekinek jobb ha ezt a vonaton útközben és nem a munkahelyükön, ne adj isten a volán mögött teszik.
A vonaton töltött idő hozzájárulhat a GDP-hez, hiszen sokan azután hogy felültek már dolgoznak, tanulnak is.Szinte minden 10-ik embernél látok laptopot, vagy iratokat amikkel foglalatosokodik ha IC-re ülök.A volán mögött ülve nem hogy ezt nem tudná csinálni , de még fárasztaná magát a vezetésre fordított idővel.
Azt meg a drága benzin ár miatti ritkult ottóforgalom hatására nagyon gyorsan elfelejtették sokan amikor pl 3-4 éve még 3 óra volt ottóval bearaszolni az M3-on a városba délelőtt.A vonat meg ben tesz le a tömeg közlekedési pontok közelében.
A katonai szempontokat már elő sem venném, vannak ugye vasúti tiszti rendfokozatok is, biztos csak dísz.

"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

63
szabomikulas képe

Nagy tömegű áru

Nagy tömegű áru szállításához:
http://en.wikipedia.org/wiki/Iron_Ore_Line

Napi 15 vonat kb. 100000 t vasércet szállít el, villamos mozdonyokkal, amik visszatáplálva fékeznek. Egyvágányos pályán. Ez megoldható lenne közúton is: napi 3400, egyenként 30 t vasércet szállító kamion kellene. 25 másodpercenként egy kamion. Azt hiszem nem tervezik az áttérést a "korszerű" közúti szállításra.

64
gazember képe

... és ezért kellett a

... és ezért kellett a MÁV Cargot oly' gyorsan privatizálni, de ez már egy másik történet egy másik site-on ...

Jeff-fa-fa !!!

65
Peta képe

Épp a visszacsinálása

Épp a visszacsinálása folyik, á la marha okos vezéreink :D

66
Peta képe

Ezt hol írja, hogy

Ezt hol írja, hogy visszatáplál? Mellesleg a teljes mozgási energia visszanyomásától szétdurranna minden inverter szvsz. Rakottan én legalábbis elképzelhetetlennek tartom, hogy a mozdonyon kívüli kerekeket ne hagyományosan tuskóval fékeznék, hanem mondjuk generátoros üzeme lenne a teherkocsiknak is, vagy ha igen, hova raknák azt a brutális teljesítményt. Fel a felsővezetékbe?

67
szabomikulas képe

Nyilván nem csak

Nyilván nem csak visszatáplálva fékeznek, de jelentős az is, különösen mert nem sík a pálya. Az energia a felsővezetékbe megy, máshová nem mehet.
http://en.wikipedia.org/wiki/Iore#Operation

68
Peta képe

Pont ezért mondtam az

Pont ezért mondtam az invertereket. Számolatlanul nem lehet visszatáplálni, mert azt a hálózat se bírja. Bár biztos erre ia kitaláltak valami vicceset.

69
szabomikulas képe

10 MW-os mozdonyok jó

10 MW-os mozdonyok jó esetben 10 MW-al tudnak visszatáplálni. Ezt az energiát vagy elhasználják az ugyanazon vezeték alatt közlekedő járművek vagy vissza kell juttatni a fő villamosenergia hálózatba. Ha 50 Hz-re kell átalakítani az energiát, akkor valószínűleg az átalakító kb. ugyanannyi teljesítmény bír mindkét irányban, ha meg nagyobb 16 Hz-es hálózat van kiépítve, akkor valószínűleg lesz olyan jármű ami rögtön elfogyasztja a visszatermelt energiát.

70
Peta képe

A vasúti hűtőkocsik

A vasúti hűtőkocsik rendezése elég kínlódós, márpedig rendezésre 2-3-szor szükség van egy teherkocs esetén egy úton, hacsak nem iparvágányról iparvágányra megy közvetlenül. Hűtött árut ígyisúgyis költséges szállítani, arra jobb a rugalmasabb közút.

71
Frenki képe

Költségei

Költségei figyelembevételével is?Egy kamion áru minimum kamiononként 1 minimálbérrel de inkább többel terhel egy fuvart.A mennyiség is kevesebb nagyobb költségre.
A másik vélelmem az hogy ha bejönne a városokba az élelmiszer hűtőkocsikban akkor át lehetne rakodni speciális villamos hálózaton mozgó szintén hűtő kocsikra.Van pl hűtött konténer is, a hajók így viszik.Így már a város belseje is elérhető kamionok nélkül, és kisebb magán járművekkel is beszállítható az áru.
Valahogy az az érzésem hogy a BKV vita kapcsán elsikkadnak a Beszkártos korszakban teherszállítással is fogalakozó vállalati múlt felett.Sztem lenne itt még lehetőség pénzt csinálni, persze nem vagyok közgazdász, se vállalat igazgató.Mindenesetere néha látok még menni "MUKIT" ami a postát vitte régen a városban, most szervíz villamosként használják.Valamint HÉV pőrekocsikat.Régen a város a környező gazdák zöldségeit, húsát,gyümölcsét, savanyúságát ette pl.Ha már magyar mezőgazdaság fejlesztés.
Hajnali négykor a +28 fokos városban a kutyahugyos-szaros járdára csirkecombos műanyag rekeszhalmot építő dobozos furgon sofőrjét nézve jött az ötletet a sarki hentes boltja előtt...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

72
Peta képe

Nem te vagy az első, aki a

Nem te vagy az első, aki a citylogisztikát ismét városi vasúton képzelné el :) Ehhez viszont kéne az az infrastruktúra, amit az elmúlt 100 évben folyamatosan felszámoltak. Nézz meg egy 1910-es bpesti vonalhálózati térképet a vasútállomások.hu-n, brutális! Bejött a kelebiai vonal a közraktárakig, nem mirelittel, de élelmiszerrel, amit a csarnokban el lehetett adni. Most épp átadatlanul leamortizálódó üvegszar van ott.
Ma az irányzat a vasút/kamion-teszkó/spár/cba/stb logisztikai központ-kamion/teherautó-bolt, onnan meg oldd meg (autóval). Ez van.

73
Pontagy képe

haver mondta, aki

haver mondta, aki vasútmániás, hogy a ruszkiknál úgy megy, hogy akkor indulhat el személy, ha befér a tehervonatok közé, azok az elsődlegesek. Ha nálunk is ez lenne, megérné a teherszállítás.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

74
Peta képe

A teherszállítás meg is

A teherszállítás meg is éri. A mávon belül a cargo volt a nyereséges, a személyszállítás a veszteséges. Mit adtak el? :)

Amit írsz, két dolgot bizonyít. Az oroszoknál nagyon nagyarányú a vasúti teherszállítás, ami teljesen logikus is akkora távokon, ill. hogy a közlekedésszervezés még mindig akkora szar náluk, és ne csodáljuk, ha őket közelíti a máv, és nem az öbb-t. Nálunk egyébként a tehervonatoknak is van ugyanolyan menetrendjük, mint a személyeknek, szal nem jell úgy sakkozni, hogy befér-e két random teher közé.

75
Frenki képe

Szolgálati

Szolgálati menetrend.Egyszer akartam szerezni egyet de nem sikerült.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

76
Frenki képe

Hej, nagyon nem ismeritek ti

Hej, nagyon nem ismeritek ti az orosz logikát....:)
Az oroszoknál a hadseregnek mindenhol elsőbbsége van.Nem gyártottak olyan a teherautót amiben nem volt benn a gépkarabély tartó az ülés és az ajtó közötti sarokban.
És mivel szállítják a hadsereget és felszerelését?Tehervonattal, repülővel,hajókkal és teherautókkal.De páncélosokat általában vasúton és a páncélosok mindíg kiemelt terület volt náluk 1924 óta.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

77
Frenki képe

Ez meg a másik heppembe

Ez meg a másik heppembe ütközik:a város belsejében lévő kisbolt hálózat elsorvadásával.
Külföldi felmérések bizonyították hogy ha a város bolthálózta megsínyli az ottó forgalmat.Egyszerűen a sétáló, bringázó ember megállhat vásárolni.De a parkolási macera miatt az ottósok nagy része általában a városszéli szupermarketokat választja,már csak azért is meg sokuk eleve a kertvárosból ingázik.Emiatt eltűnnek a boltok, a rosszabb ellátás miatt esnek az ingatlan árak,szegényebb lakosságra cserélődik a régi, tovább esik az ingatlanár,szegényebbek nem tudnak annyit karbanntartásra fordítani leromlik a lákásállomány és aki tud elmenekül.A végére a városközpont elsorvad.Több nagyvárosban ezután jött a dózer és irodaépületek épültek.Ennek az lett a vége hogy munkaidő után kihalt a városközpont és senki se tudott beköltözni a túl magas ingatlanárak miatt.Több évtized szerencsétlenkedés után két jó módszer alakult ki:
forgalom csillapítás, sétálóutcásítás, és a városközpont közeli tömbrehabilitációk.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

78
chicoye képe

Nem kell ehhez még

Nem kell ehhez még felmérés sem, ott van bizonyítéknak a Váci utca folytatása például.

79
monster képe

Ja, de ez Mohamed és hegy

Ja, de ez Mohamed és hegy esete. Aki olyan cuccokkal foglalkozik, vasút melletti telephely kell neki. Hozzá külön nem építenek pályát.
A topic meg pláne mellékvonalakról beszél. Azok tényleg halálra vannak ítélve. Mert ha van rajtuk elég forgalom, akkor már nem mellékvonalak.
:-((-------))-:

80
Frenki képe

A

A Mátészalka-Ágerdőmajor-Carei vonalon vannak utasok mégis be akarták zárni.A Románoktól jöttek át mindennap árulni pl....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"

81
Peta képe

Egy mellékvonal szerinted a

Egy mellékvonal szerinted a rajta utazók száma után kapja a nevét? :D Ez meg a tyúk-tojás esete. Mellékvonal azért, mert nem nagyvárosokat köt össze, hanem fővonalakat. Egy vasúthálózat fő, ès mellékvonalakból áll. Ettől még utazhatnak mellékvonalon sokan, fővonalon meg kevesen. Jöttem már Fehérvárról egyedüli utasként haza :)