Végre vége az egyik legjobban utált darálónak, a Kálvin téri útszűkületnek! sőt bringasáv is van!
Juhhhúúú!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Icarus képe

Korrekt lett az új

Korrekt lett az új kialakítás :--] Én is lájkolom

2
elfroland képe

De utáltam... Képet

De utáltam...
Képet valaki?

3
airdace képe

Nagy megkönnyebbülés, az

Nagy megkönnyebbülés, az egyetlen probléma, hogy az Üllőire jobbra kanyarodók valamiért mind debilek, és ráállnak a bringasávra, miközben simán elférnének a saját sávjukban.

Érdekes jelenség, hogy a bringasávot a jobbra kanyarodó sáv és az egyenesen menő forgalmi sáv között először sárgán festették fel, majd meggondolták magukat, és fehér lett. Én nem emlékszem fehér színű bringasávra a KRESZ-ből.
_______________________
Ezüst Magyarország
Arany a szegélye
Beteg a királyunk
De boldog a népe

4
otapi képe

A bringasáv egyaránt lehet

A bringasáv egyaránt lehet fehér és sárga is. Más kérdés hogy eddig inkább csak sárgára festették hogy jobban elkülönüljön a többi csíktól.

5
Belzebúb képe

kérjünk ide

kérjünk ide betoncsöcsöket, mint amilyen a villamost is elválasztja a nagykörúton az autósávtól!

"A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül." (Albert Einstein)

6
atomboy képe

Ne akarj fizikai

Ne akarj fizikai elvalasztast...

atomboy

----
Biciklizes Szegeden
Kameraval rakom, oszt?

7
Pontagy képe

még a végén a sávot is

még a végén a sávot is fölviszik a járdára..

a betoncsöcs meg azért nem jó, mert ha vészhelyzetben menekülni kell, és éppen arra, akkor jó nagy perec lehet a vége.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

8
atomboy képe

Ja, es elozest is

Ja, es elozest is akadalyozza. Na meg a hokotro gepet is...

atomboy

----
Biciklizes Szegeden
Kameraval rakom, oszt?

9
Icarus képe

Igen, a jobbra kanyarodok

Igen, a jobbra kanyarodok neha hulyek... mondjuk eddig volt eleg helyem hogy atszalomozzak koztuk, meg akkor is ha csunya szemmel neztek ram :D

10
gaze képe

ez a kanyarodo auto egy

ez a kanyarodo auto egy erdekes dolog, mert itt berlinben eddig azt tapasztaltam, hogy olyan illedelmesen/kotelessegtudoan megvarjak, hogy a jobb oldalon halado kerekparos egyenesen tovabbhaladjon, majd csak ezutan kanyarodnak be jobbra, hogy dobbenet. es siman kivarjak, akar meg ha egy auto jut at egy piros lampan akkor is. es nincs dudakoncert meg ilyenek. igy mar pl siman raszoktam arra, hogy ha olyan 10-15 meterre is vagyok a lampatol, akkor sem lassitok-allok meg a kanyarodo autok miatt, mert egesz egyszeruen ok sem mennek tovabb amig valaki jon az egyenesen halado savban.
epp olyasmibol volt mar gond, hogy ott alltam a zebra melletti savban es gondolkodtam hogy merre kene mennem, kozben az auto meg ott allt a keresztezodesben es varta, hogy egyenesen tovabb haladjak.
nem tudom (meg) hogy ez mitol van, de azt hiszem ez lenne az egyik legfobb elerendo cel bp-n (a "kozlekedesi kulturara" nem hinnem hogy lehetne fogni, mert annyi nemzetiseg nyomat itt berlinben, mint egen a csillag, szoval lehet, hogy valami mas korulmeny miatt alakul igy a dolog...)

11
vilkas képe

Budapesten is így megy a

Budapesten is így megy a legtöbbször, legalábbis a Kiskörúton. Számomra is hihetelen, kicsit félek is általában, hogy csak nem vett észre a vezető, de nem: megvárja, hogy elmenjek, és utána kanyarodik.

12
steerio képe

"igy mar pl siman raszoktam

"igy mar pl siman raszoktam arra, hogy ha olyan 10-15 meterre is vagyok a lampatol, akkor sem lassitok-allok meg a kanyarodo autok miatt, mert egesz egyszeruen ok sem mennek tovabb amig valaki jon az egyenesen halado savban."

Én meg simán nem szoktam rá erre, és augusztus óta ez legalább ötször megmentette az életemet. Tartsd csak meg az életbenmaradási szokásaidat, ha másért nem, akkor azért, hogy ha Pesten jársz, könnyebb legyen. Egyetlen hülye is elég, hogy kivasaljon, nem kell népszokásnak lennie. A taxisok pedig itt is hajlamosak rutinból vezetni, főleg amikor fáradtak.

"epp olyasmibol volt mar gond, hogy ott alltam a zebra melletti savban es gondolkodtam hogy merre kene mennem, kozben az auto meg ott allt a keresztezodesben es varta, hogy egyenesen tovabb haladjak."

Itt az Eberswalderen a Mauerparknál van egy átkelő, ami technikailag nem zebra, olyan legközelebb 200 méterre van. Naponta többször kell ott átmennem, és van, hogy öt percet kell várnom. Piszok sokan használják, látom rajtuk is, hogy nagyon idegesíti őket a dolog.

Arra gondoltam, gerillafestek egy zebrát oda. Segítesz? Kis nehezítés: 50 méterre van a helyszín a rendőrségtől, de Pesten volt már durvább is.

13
Hotyhogy képe

"Arra gondoltam,

"Arra gondoltam, gerillafestek egy zebrát oda."

Szerinted nem működnek jól Németországban a hivatalos csatornák? Tudomása van a felelős hivatalnak az általános igényről? Elutasított az már kérvényt vagy javaslatot egy zebrás gyalogátkelőhely létesítésére ott?

14
sdd- képe

igen, az a jobbra kanyarodo

igen, az a jobbra kanyarodo sav nagyon keskeny, ranezesre ugy 220 cm. a troli a bringasavot is teljesen elfoglalja :(
plusz a kalvinrol (a lonyai felol) jobbra kanyarodva az ulloire raengedik a gyalogosokat a zebrara, ezzel legalabb a felere csokkentve a keresztezodes atereszto mennyiseget

15
airdace képe

mé micsináljanak a

mé micsináljanak a gyalogosokkal, kűgyék le ükket az alujjáróba? :)
ha meg külön fázis lenne jobbrakanyarodni meg gyalogoskodni, estig várhatnánk a zöldet.

_______________________
Ezüst Magyarország
Arany a szegélye
Beteg a királyunk
De boldog a népe

16
IPG képe

Dublinban nincs olyan

Dublinban nincs olyan kereszteződés, ahol ráengedik a gyalogosokra a kanyarodókat, és mégis lehet haladni.
.
piros fixi, kék táska

17
keka képe

Szerintem nem annyira

Szerintem nem annyira debilek az autósok: egyszerűen szűk a kanyarodó sáv. Épp most jöttem ott, 3 autó lógott rá a bringasávra. A busz konkrétan nem fér el, a kis háromszög alakú járdaszigettől meg még nehezebben tud kanyarodni. Nem értem, miért nem lehetett még egy fél métert elvenni ott a járdából. Persze most még talán lehetne....

18
zenmacska képe

Valamelyik nap egy a jobbra

Valamelyik nap egy a jobbra kanyarodó sávon álló autó vezetője nyitotta rám az ajtót ott. WTF????? Azt kell gondolnom, némelyik tényleg nem normális.

Meg aztán a sávfelfestés a szokásos púpos nájlon, télen/esőben lesznek itt perecelések attól tartok.

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

19
Vegha képe

ki fotózott le épp itt

ki fotózott le épp itt tegnap reggel mikor jobbra tendáltam az Üllőire kanyarodván ? Hókotrót és Ikarust előztem, a járdaszigeten előttem termett egy leány lefotózott és mosolygott, de már a zebrán voltam mire feleszméltem.

20
stp1 képe

fúúú... elkezdtem

fúúú... elkezdtem gondolkodni kihez tartozik a Hókotró nick. :D

21
Vegha képe

Hókotró=Holkotról

Hókotró=Holkotról tájszólással : )

22
sagan képe

A járda viszont nem

A járda viszont nem használható,így eléggé sok gyalogos volt a sávon mikor arra jártam.
Az úttest széléig még túrás van.Lehet attól akarnak egy kis távot tartani,de én is azt tapasztaltam,hogy mindenki következetesen a kerékpársávon áll.

----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc

23
peet képe

tegnap volt a sávon egy

tegnap volt a sávon egy lezárás+terelés a gyalogosok miatt, de legalább már van legalább 2 használható forgalmi sáv.

24
Gilran képe

1 nagy dislike neki,

1 nagy dislike neki, jelenleg is nehezen kecmergek ki onnan, én nem a körúton nyomulok tovább hanem az üllőin, szinte alig tudok lekanyarodni, ma 15kg almával megpakoltan mentem arra és egy bobcat volt igen szűken a seggemben, fel is hívtam rá a figyelmét hogy csak egy húzása van azt megdobálom a rekesz almával ami nálam van,

Gilran a térképész

25
PBA képe

Az oké, hogy dislike, de a

Az oké, hogy dislike, de a szűkített egysávos kecmergés jobb volt? Szerintem baromira nem.

--
Sötétben guruló ninják ellen dobócsillag készletet vásárolnék jó áron.

26
Gilran képe

bizonyos szempontból igen,

bizonyos szempontból igen, pl nem akarták rád húzni a kocsit mert ők index nélkül és későn szeretnek besorolni a másik sávba :P , a tököm kivan az olyanokkal, mintha nem is léteznék, csak tolják felém a kocsi orrát mintha ott se lennék...

Gilran a térképész

27
Miló01 képe

Valami felspécizett Bobcat

Valami felspécizett Bobcat lehetett, ha tudta tartani az 50 km/h-s sebességedet?:)

28
Pianista képe

A kanyarodósávval inkább

A kanyarodósávval inkább az a baj, hogy rövid. Elég sok autó szokott ott jobbra kanyarodni. Ha valaki negyedikként szeretne, akkor megállhat az egyenes sávon a bringasáv előtt, miközben a mögötte lévők feltorlódnak. Persze ezt így kell csinálni, csak ugye még szokni kell a stresszt: vagy a bringás üvölti le, vagy a mögötte jövő bömös állat, hogy miért nem megy már, ott van még egy méter. Mivel pedig azon a zebrán gyakorlatilag a teljes zöld ideje alatt van gyalogforgalom, rettentően torlódik a sor, egyenesen sem lehet továbbhaladni.

29
peet képe

úgy látszik, jobb volt a

úgy látszik, jobb volt a daráló... csináltassuk vissza??

szeretnék minden nap úgy besorolni egy örökké tele lévő 1 sávos sikátorba, hogy vagy beférek, vagy nem a támadóék formában benyomulni próbáló összes autó között, szeretnék rollerozni megint, esetleg felmehetek a sínek közé, ha épp nem áll ott semmi, és hátulról sem jön se pótló-, se simabusz, se villamos, vagy felkaphatom a vállamra a gépet, és átsétálhatok a gyalogok közt a villamosmegállón...

ehelyett most annyi hely van, mint a rosseb, tök jól belátható is, ez borzasztó.

30
PBA képe

Fentebb épp ezt mondtam én

Fentebb épp ezt mondtam én is, már azt hittem a fanyalgó kollágk miatt, hogy én vagyok a totál hülye, hogy nem kívánom vissza azt a szörnyűséget ami volt. Most azért sokkal komfortosabb lett a dolog - szerintem. A korábbi állapotban többször is a szemem láttára csaptak el majdnem más bicikliseket, ez most már sokkal kevésbé esélyes. Na mindegy, nekem jó így ahogy van, uff.

--
Sötétben guruló ninják ellen dobócsillag készletet vásárolnék jó áron.

31
gazember képe

Majdnem engem? Hát nem, de

Majdnem engem? Hát nem, de szabálytalankodtam a megszokás miatt. Sztem megváltoztatták a lámpák beállítását. Két hét begsi után alig vártam, hogy kipróbálhassam az új kerékpársávot. Mindig úgy szoktam jönni, hogy a Vásárcsarnoktól zöldre váltó lámpa után kb 20km/h-val kullogok és így kijön a sárgás-zöld a Lónyay-nál. Odaértem és csak nem akart váltani az a dög, aztán láttam valami BUSZ szabad jelzést és átcsorogtam, de a tükörben láttam, hogy a bringás még elég sokáig állt ott. Égett is a pofámról a bőr. Majd holnap megnézem újra, mert én mindig meg szoktam állni a pirosnál.

Bagucci fluoreszkáló csuklópánt digitális pulzusszámlálóval

32
Vegha képe

Valóban hosszabb lett ott a

Valóban hosszabb lett ott a piros. már a csarnok zöldjétől indulva.

33
gazember képe

Ja, tényleg. De az Üllői

Ja, tényleg. De az Üllői lámpa maradt a régiben és így kevesebb időd marad elérni. :-|

Bagucci fluoreszkáló csuklópánt digitális pulzusszámlálóval

34
monster képe

Csütörtök délután még

Csütörtök délután még marhára daráló volt, a bringautat/járdát eltorlaszoló óriási homokkupacokkal :-(
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós

35
zenmacska képe

Még egy hely, ahol a

Még egy hely, ahol a gyalogosoknak meg kell tanulniuk repülni, ha nem akarnak az úttesten sétafikálni. A legfelháborítóbb, hogy semmibe nem telt volna a homokkupacot egy méterrel arrébb lehányni.
Várom, mikor tesznek oda egy "a gyalogos közlekedés veszélyes és tilos, átkelés csak saját felelősségre" táblát.

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

36
peet képe

A legfelháborítóbb, hogy

A legfelháborítóbb, hogy semmibe nem telt volna a homokkupacot egy méterrel arrébb lehányni.

menjünk ki oda sokan, és hányjuk le a kupacot egy méterrel arrébb ;)

37
zenmacska képe

Jó, de előtte igyunk

Jó, de előtte igyunk valamit, hogy legyen alapanyag :D

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

38
Icarus képe

Felháborító módon mára

Felháborító módon mára már át van adva a járda egy újabb szakasza... bár még mindig kicsit homokos az út, de már teljes szélességében lehet ott használni :)

39
SzCiklon képe

Gyűlölöm, hogy az összes

Gyűlölöm, hogy az összes útfelújításnál lezárják a járdát, és a parkolást nem szüntetik meg, pl. itt a Wesselényiben, vagy átzargatnak mindenkit a túloldalra, az úttesten a sávhoz meg nem nyúlnak.
****
Szereld meg a bringád!, Belvárkodj!
A járdázók elütik anyádat? Küldd őket a... Bebiciklizésre!