Történt ma munkába menet a Lövölde téren, a Király utcán kifelé a lámpánál, hogy szándékolt egyenes továbbhaladásom érekében a "másfeles" sáv közepén haladva jobb oldalról kb. 1,5cm-re dudálás mellett (két hangon egyszerre - komoly tuning!) megjelent egy fehér autómobil. Gondoltam, hogy jobb középső ujjam rövid felmutatásával értésére adom, hogy eme cselekedete nem szimpatikus számomra, és ha lehet, a továbbiakban nem tanácsolnám neki e művelet megismétlését.

Ezt észrevéve az autómobilt elvileg tudatosan irányító személyben elromlott a szabályozószelep, esetleg már eleve rossz volt, és a kanyarodó (fél)sávból ennek előzetes jelzése nélkül a már-már őt szabályosan megelőző másik autómobil előtti helyet hasonló távolságtartás mellett kihasználva inkább mégis az én irányvonalamat követi, mi több, miután ráállt a manapság Városligeti fasornak nevezett közterületre, egy gázfröccs felhasználásával a záróvonalat átlépve átvette a vezetést tőlem, mely tekintve, hogy az én gépem 2 csülökerős az ő kb 100 lovához(*4 csülök) nem mérhető, nem feltétlenül sorolandó a nagy tettek közé.

Miután e előzőmanővert befejezte, velószínűsíthetően eszébe jutott, hogy a reggel első indulás előtti ellenőrzés kimaradt, és ezt bepótolandó a fékek és a kormánymű működőképességét ellenőrizendő már-már rallimozdulatnak is elmenő mozdulatsor által félig keresztbeállva megállt az úton. A csúszás közben ugyan volt 2-3 olyan pillanat, amikor az autómobil igencsak közel állt az úgynevezett "megpördülés"-hez, de szerencsére a sofőr Schumachert és Vettelt együttesen megelőző mentális képességeinek köszönhetően sikeresen megakadályozta ennek bekövetkezését.

Miután én is álló pozícióba hoztam kétkerekűmet, már éppen tapsra emeltem volna kezeimet, amikor Schumattel hirtelen kipattant, és - feltehetően - saját nyelvén jó reggelt és jó munkát kívánt nekem (lexikális leiratban talán így hangzott, egy tolmács segíthetne: "Mi a faszt képzelsz magadról de geci fasz? Elverlek te geci, gyere ide, baszd meg az anyádat, te!"). Ezt megköszönvén lábamat visszaakasztva a "klipsz" nevű tartószerkezetbe utamra indultam. Kisvártatva - valószínűleg sikerült olyan remek benyomást keltenem értelmes elméjében, hogy velem képzelte leélni hátralévő életét - utánam eredt, majd egy műrepülő-formációt meghazuttoló összhangban vágtattunk egymás mellett, bár a kolléga a "záróvonal" nevű forgalomtechnikai eszközt követendő útvonalnak nézte, s eképpen eddigi hagyományait követve 1 és 2 cm közötti helyhagyással engedte útjára a szembeforgalmat. Útközben kedélyes beszélgetésbe keveredve jó étvágyat kívánt a reggelihez, és kávézni hívott (leiratban "Megütlek te geci, mi a faszt képzelsz magadról te barom!?"). Ennek megörülvén gondoltam tök jó, és felvetettem az ötletet, miszerint a kávéhoz csatlakozhatna pár ember a "rendőrség"-nek nevezett kötelékből, ők mindig olyan jó hangulatot szoktak teremteni egy-egy ilyen összejövetel alkalmából, viszont azt hiszem sajnos neki nem jött be az ötlet, mert lemondta a kávézást (leiratban "Egy nagy faszt hívsz te rendőrt, te vadbarom, rádhúzom a kormányt, akkor már nem hívsz te senkit te fasz, dögöljél meg!"), viszont ekkor úgy döntött, hogy hozzám szeretne közelebb kerülni, és egy hirtelen kormánymozdulattal belsőségesebbé tette kettőnk kapcsolatát.

Ekkor láttam meg, hogy az anyósülésen egy valószínűleg hasonlóan intelligens és nagy intellektusú, ámbátor ellentétes nemű egyén ül olyan "lesajnáló"-nak nevezett ábrázattal, amit talán Poszeidón vághatott, amikor szegény Odüsszeusszal szórakozott. Valószínűleg a sofőr iránti jogos, mély tisztelet és megbecsülés jellemezte eme csodálatos eseménysorozatban, mely minden bizonnyal egy "Óóóó, Árpi, olyan büszke vagyok rád!" mondatban teljesedhetett ki a találkozásunk után.

Visszatérve a történethez, felismerve a szituációt, hogy a sofőr úrnál nincs esélyem, megpróbáltam elkerülni a közelebbi, esetleg közvetlen fizikai kontaktust, szerencsére sikerrel, bár a fehér autómobil látszólag mindent megtett annak érdekében, hogy mégis összejöjjünk, dehát hiába... Utólag már sajnálom, hogy csalódást kellett neki okoznom, de nekem ez túl korai és gyors volt még... Szerencsére pár további bepróbálkozás után felismerte, hogy nincs sok esélye fizikai kapcsolatot kialakítani, ezért sietve elhagyta a helyszínt, viszont el kell ismernem, határtalan intellektuális és vezetéstechnikai képességeihez mérten a maximumot megtette a kettőnk közötti közvetlen fallikus fizikai kapcsolat létrehozása érdekében.. Már kezdem is sajnálni szegényt...

GYERE VISSSSZZAAAAAAAAA!!!!!!!!!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Shag_Beckur képe

"Schumattel" Itt hangosan

"Schumattel"

Itt hangosan felröhögtem :)

Eleje még tetszett, nagyon jó az eset leírása, de a végére inkább szomorúság áradt szét bennem :(

2
elfroland képe

Az élet szép.

Az élet szép. :-D
Rencccám?

3
Icarus képe

A megfogalmazás stílusán

A megfogalmazás stílusán felsírtam :) (ui: örülök hogy a próbálkozásai ellenére nem esett semmi bajod)

4
gyurxi551 képe

sisakkamera. Sajna kell. :_(

sisakkamera. Sajna kell. :_(

5
gazember képe

Megelőztél, sztem is

Megelőztél, sztem is sisakkamera, ha látják rajtad a kamerát, akkor egyből visszavesz az arcából mindenki.

Csak az a baj, hogy egy jófajtásos még mindig elég drága ... :-(

6
Hotyhogy képe

Kis doboz egy kerek

Kis doboz egy kerek üvegablakkal. Óccsó. :-)
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

7
monster képe

De ha nincsen sisak,

De ha nincsen sisak, hova?
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós

8
Zsurmi képe

Fejpánttal. - Zsurmi

Fejpánttal.

-
Zsurmi

9
Pontagy képe

azt nem értem, minek kell

azt nem értem, minek kell hergelni az idiótákat? Már nagyon várok egy olyan címet, hogy: "Megvert a kígyúrt-kopasz óttós, mert beintettem neki"
röhögni fogok, nagyon.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

10
gyurxi551 képe

Ebben is van igazság. Itte

Ebben is van igazság. Itte régen kibeszéltük, hogy ha köcsögösen ráddudálnak, akkor mosoly és integetés. Teljesen idegesítő rá nézve, és semmit nem tesz. :)Én a mai napig ezt csinálom.

11
Pontagy képe

én ignorálom, nem szoktam

én ignorálom, nem szoktam semmit se csinálni. Egyszer sem hiányzik, hogy egy ilyen nekem jöjjön, eldurran az agyam, aztán mehetek a ketrecbe/bíróságra. Egy balfasz miatt, na nem.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

12
dávidg képe

Sajnos ez nálam nem

Sajnos ez nálam nem működik.

Minap éppen az Andrássy külső szervízútról tolt le egy Audis heves dudálás mellett, hasonló mozdulatra.
(Úgy történt: 20-25 körüli tempóban mentem be a városba, egy kereszteződéssel a Kodály körönd előtt bejött mögém és dudált. Intettem neki (Feltettem a bal kezem, amolyan jól van haver nyugi, jelleggel), amire a válasz a padlógáz és centizés. Persze aztán állt bent a pirosnál. Innen is köszöntöm őkelmét.)

(félig OFF)
Más: Miért hiszik mostanában hogy a szervízúton sincs helyünk? Nem értem. Ha menni akar, ott van neki még 2x2 sáv, ha bejött a szervízútra akkor bírja már ki azt a 15 másodpercet a keresztig, vagy addig amíg elengedem.

Más:
Nem tudjátok van-e, volt-e az MK-nak olyan kampánya amiben az autóval közlekedőknek mutatták be, hogy mit szeret a biciklista és mi hozza rá a frászt? Esetleg azt is hogy miért? Úgy elképzeltem egy ilyet a TV-be.

13
chicoye képe

Remélem, hogy nem lesz

Remélem, hogy nem lesz ilyen TV műsor. Azonban annak nagyon is örülnék, ha minden híradó kezdetekor elmondanák a bemondók, hogy a Margiton az úttesten is mehetnek a kerékpárosok.

A szervízutat pedig foglald el, menj középen. Egyébként is ott kell menni a parkoló autók miatt.

14
dávidg képe

Lehet benne

Lehet benne valami.

Befoglaltam, de a padlógáznál ösztönösen kihúztam balra az ajtózóna szélére, így fért éppen el mellettem.

15
chicoye képe

Én ilyenkor nem húzódom

Én ilyenkor nem húzódom le, hanem úgy csinálok, mintha süket lennék, és úgy tekerek tovább, mintha egy virágos réten bicikliznék. :)

16
SzCiklon képe

Ne akarjátok tudni, mi

Ne akarjátok tudni, mi történt, mikor ledudálták a gyerekemet azon a szervizúton.
****
Szereld meg a bringád!, Belvárkodj!
A járdázók elütik anyádat? Küldd őket a... Bebiciklizésre!

17
Hotyhogy képe

Én akarom

Én akarom tudni.
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

18
SzCiklon képe

Elég nagy csődület

Elég nagy csődület alakult ki a keletkező zajhatás miatt. ****
Szereld meg a bringád!, Belvárkodj!
A járdázók elütik anyádat? Küldd őket a... Bebiciklizésre!

19
nemszil képe

Figyulj: Megvert a

Figyulj:

Megvert a kígyúrt-kopasz óttós, mert beintettem neki.

Lehet röhögni. Mondjuk én is autóban ültem. Na azóta nem mutogatok.

20
Pontagy képe

mondjam azt, hogy sajnálom?

mondjam azt, hogy sajnálom? Nem lenne igaz, hazudni meg nem szokásom.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

21
dendru képe

+1 Egykori "slynus"

+1

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

22
Belzebúb képe

remélem, nem rajtam vezeti

remélem, nem rajtam vezeti le a feszültségét hazafele menet...legközelebb kérlek, likvidáld, ne csak ingereld.

"A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül." (Albert Einstein)

23
Hemü képe

Arra vigyázz máskor, hogy

Arra vigyázz máskor, hogy amikor az ujjaiddal bináris formában mutatod neki, hogy ő a negyedik, aki ma reggel rád dudált, akkor ő azt az ő elzsírosodott agytekervényeivel nem bírja lekövetni, és esetleg még rosszra is gondolhat. Ezért én azt javaslom neked, hogy állj át egy kicsit kevésbé rendszerközeli kommunikációra, amikor 00100(2) kerekűekkel folytatsz eszmecserét.

__________///Hemü\\\___________
\ Az autós és a kerékpáros nem két /
  \  ember, hanem két archetipus.   /

24
Hilfy képe

:) Bestof gyanús :)

:) Bestof gyanús :)

25
Doom3d képe

Már csak azért is

Már csak azért is félreértheti, mert nem tudja, hogy melyik kezeddel mutatod az alsó félszót (alsó 5 bit), és melyikkel a felsőt. Persze, hogy összezavarodik. Most 004(h)-et mutattál neki, vagy 080(h)-t?

És akkor még a lábujjak használatáról nem is beszéltem.

26
monster képe

Vigyázz, ha mindig megírod

Vigyázz, ha mindig megírod ilyen ilyen viccesen a sztorit, minden napra kívánok neked egy ilyen konfliktust!
A pasi ha nem is BMW X5-el volt, akkor is nemsokára az lesz neki, nyilvánvaló. Majd csak akkor húzzad meg az oldalát, akkor jobban fog neki fájni.
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós

27
CsImre képe

Kicsiakukimdeazautómnagyésa

Kicsiakukimdeazautómnagyésasunatapadapénzemremegafelfújtizmomra 36.245-ös számú jelenség.

Kezelés (kib.szott nehéz): dudálásra mosolyogva integetés.
Hatás: döbbenetes.

CSI

28
Peta képe

Hogy kellene ezt megtanulni?

Hogy kellene ezt megtanulni? Annyira szeretnék így reagálni az üvöltözés helyett...

29
CsImre képe

Utalva a másik cikkre,

Utalva a másik cikkre, szívni kell valamit. :)

Amúgy mantrázni kell, lejátszani fejben a helyzetet párszor, vagy nem tudom. Egyszer dudált, és akkor integettem és bejött.

CSI

30
ízirájder képe

Egyszerűen rájössz, hogy

Egyszerűen rájössz, hogy semmi értelme. Nevezzük ezt intellektuális fölénynek

két gyakran felhozott idézet kívánkozik ide:

"A primitív embernek ne próbáld megmagyarázni, hogy primitív, mert úgysem fogja megérteni, hisz primitív"

Gálik Péter

"Ne birkózz egy disznóval! Mindketten sárosak lesztek, és a disznó még élvezi is"

A homályba vesző nevű Sir

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

31
dorcssa képe

Nem tudom, én a dudálásra

Nem tudom, én a dudálásra sosem leszek ideges, bár az is igaz, hogy nem fordul elő velem sűrűn. Egyszerűen csak nevetek a hülyéken és integetek nekik. Attól nem lesz jobb, ha felhúzom magam miattuk.

-----------
Barna csepel, lila bca fixi
Mali outi és monti
Zöld bagaboo

32
Zsurmi képe

Én viszont inkább az

Én viszont inkább az agresszorra engedem ki a gőzt, mint másokon akiket szeretek.

Másrészt nem lehet folyton engedni az agressziónak, határt kell szabni neki.

Ha nem is mindenkinek.

-
Zsurmi

33
dorcssa képe

Nincs mit kiengedni, fel se

Nincs mit kiengedni, fel se veszem. Illetve 7 év alatt azért volt pár súlyosabb eset, de két kezemen meg tudom számolni mennyi.

-----------
Barna csepel, lila bca fixi
Mali outi és monti
Zöld bagaboo

34
asztalosgabor képe

Ha zavar hogy ledudálnak,

Ha zavar hogy ledudálnak, szerezz be egy légkürtöt és dudálj vissza.
Vagy egy rendőrségi hanggránátot és dobd be az ablakon :)

35
Stanci képe

Az esetből egy dolog

Az esetből egy dolog világosan leszűrhető.
Nevezett egyén túl sok Rejtő Jenőt olvasott mostanság :)

36
ízirájder képe

Hotyhogyból egy is sok

Hotyhogyból egy is sok ennek a fórumnak

egyébként a kulcsmomentum a nőstény az anyósülésen. Univerzális magyarázat

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

37
Peta képe

Az én barátnőm

Az én barátnőm kifejezetten kellemetlenül érzi magát az anyósülésen, ha én konfliktust szítok. Vagyis inkább felveszem a kesztyűt, mert kezdeményezni nem szoktam.

Nem is igazán értem, hogy lehet egy lány büszke a pasijára egy ilyen eset után. Ebből komolyan az jön le, hogy erős a hím egyed, aki vele van? Nem sikerül továbbgondolni, hogy inkább a karosszéria az erősebb?

38
asztalosgabor képe

"Nem is igazán értem, hogy

"Nem is igazán értem, hogy lehet egy lány büszke a pasijára egy ilyen eset után."

Vannak ilyen "hölgyek".
Aztán meglepődnek, ha az illető őket is hasonlóan agresszív módszerrel teszi helyre. Aztán rinyálnak a családon belüli erőszakról, pedig ők választottak ilyen embert.

39
dendru képe

Én csak azt nem értem

Én csak azt nem értem minek tekersz a sáv közepén, és minek mutogatsz annak aki rád dudál mert feltartod? És természetesen ő volt a hülye te pedig az ártatlan kis angyal akit a cúna autós meginzultált. Ezek az autósok tényleg barmok. Gratulálok neked. Szereztél a bringásoknak egy újabb "szimpatizánst".

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

40
Icarus képe

Ugy tunik a problemat nem

Ugy tunik a problemat nem ertetted meg... es egyebkent a kollegank teljesen szabajosan kozlekedett.

De meg ha nem is, ne akarja mar centizessel es leszoritassal megbuntetni a masik...

41
dendru képe

Ja mindig ide lyukadunk ki

Ja mindig ide lyukadunk ki hogy a bringás spori volt a szabályos és előzékeny és tök higgadt. Önkritikát meg én gyakorolok. Nem kell a sáv közepén menni, ha előre akarsz menni menj a szélen és közben nézegess hátra, ha pedig a sáv közepén mész teljesen feleslegesen, ne mutogass ha rád dudálnak. Ismerem azt a helyet, és sosem hallottam olyanról, hogy a sáv közepén közlekedéssel jelzi valaki hogy egyenesen megy, én akkor teszem ezt ha balra kanyarodok, de akkor a kezem is használom. Egyszer egy taxis rám dudált egy ilyen szituban, és nem bemutattam neki hanem mutattam hogy balra tartok mivel nem értette, erre mosoly és feltartott hüvelykujj volt a válasz. Nem jobb? Szerintem bunkó volt a kolléga. Ennyi! Persze a leszorítással itt sem értek egyet, de nem feltétlenül volt igaza. Az autós jogosan érezhette úgy hogy feleslegesen feltartja egy lassabb jármű. De tudom ez lehetetlen mert bringás sosem szabálytalan és sosem tart fel senkit. Ugye elvárás az hogy figyelmesek legyenek az autósok, de a kolléga tekintet nélkül a mögötte haladókra simán középen megy, kicsit kettős mérce szaga van a dolognak.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

42
Icarus képe

Masfel savokkal meg nem

Masfel savokkal meg nem talalkoztal? Tudod tipikusan azok, ahol a keretstezodes elott szelesebb lesz, es ha kimesz a jobbszelere az azt jelenti h el fogsz kanyarodni. Ahhoz h egyenesen haladhass a szelesebb sav kozepen kell elhelyezkedni kulonben lehetetlen visszasorolni

Egyebkent dudalas es dudalas kozott is van kulonbseg. Meg lehet kulonboztetni azt amikor valaki jelzi h ott van vagy h kivancsi h mi van es meg lehet kulonboztetni azt amikor azt jelenti h "menj a picsaba mert ez az en helyem es te vagy a gyengebb".

Masodik utan nem latom h miert az autost kellene vedeni h bemutatnak neki h bunko...

43
dendru képe

Azért mert a konfliktust a

Azért mert a konfliktust a kolléga okozta azáltal hogy bemutatott. Ha csak felemeli a kezét jelezvén hogy vágja a problémát, akkor a csávó vérmérsékletét ismerve maximum elporzik mellette egy nagy gázfröccsel és ez a blog meg sem születik. Persze most meg lehet savazni az illetőt hogy mekkora tulok. Bocs de a kollégának is legalább olyan zsírosak az agytekervényei mint az autósnak. Az autós sem hülye, ha a sáv jobb felén haladsz és lája hogy nem kezdesz ívet venni jobbra le fogja vágni mit akarsz, aztán lehet hogy nem enged be, de ez már egy másik sztori. Nem tudok igazat adni a bringásnak a konfliktus felesleges elindítása miatt. Bocs.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

44
Icarus képe

A konfliktust szerintem ez

A konfliktust szerintem ez okozta: "kb. 1,5cm-re dudálás mellett"

45
dendru képe

Nyilván! Ez amolyan

Nyilván! Ez amolyan költői túlzás szerintem. Maradjunk annyiban hogy mögötte állt az autó és rádudált. Ez önmagában még nem konfliktus, ha minden dudálást agressziónak vennék, a magam részéről napi 5-6 embert verhetnék laposra. Tudom az lenne itt a jó ha mindig a bringásnak lenne igaza mert mi is bringázunk, de ez nem így működik. Nem kell a sáv közepén menni, hogy az autós is tudjon haladni, mi sem halunk bele ha elengedünk egy-két kocsit, ahogy ők sem. Ez lenne az egymásra odafigyelés és előzékenység alapja. És nem kell mutogatással ellenséget szerezni a bringás társadalomnak, mert nem a kollégán fog lecsapódni azt garantálom. Ez felelősség.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

46
pixel képe

Nem költői túlzás. Nem

Nem költői túlzás. Nem egyszer mentek el mellettem úgy, hogy a visszapillantó kattant a kormányon. Egyszer történjen meg veled úgy, hogy még dudálnak is, megnézném utána a pulzusod és az adrenalinszinted. Egy pillanat alatt beáll egy olyan hormonállapot, amiben nincs más reakciókészleted, mint az agresszió.

47
Hotyhogy képe

A gyakori szűk

A gyakori szűk oldaltávolságú gépjárműves kerékpár előzések és kikerülések bizony valósak, és nem túlzó kitalációk.

Megértem és lényegében támogatom a kölcsönösen béketűrő és másokat mindenkor figyelembe vevő közlekedést, tekintet nélkül a jármű fajtára.

Ezért sem szeretem az indulatos, forró fejű, dühből és bosszúvágyból elkövetett kinyilatkozásokat, mint amilyen az oktalan dudálás is. De az még hagyján, hiszen az csak egy hang, bár az is feleslegesen riaszthat meg valakit és bajt okozhat úgy.

Ám a készakarva leszorítás az már komoly dolog, és elárulja a vérbe borult agy bestiális kapacitását. Ezt ildomos kiirtani a társadalomból, és hajlamos egyedeket kiszűrni a közúti közlekedésből.

Nem írom alá az indulatos, pimaszkodó visszajelzéseket sem az ilyen megnyilvánulásokra, mert egyet értve veled abban, az olyan viselkedés szítja a rosszat ami úgy tovább él a társadalomban.

Leredukálva a dudálással megnyilvánuló indulatos vérmérsékletét a lakosságnak, a földalattin, a buszon, a piacon, a bevásárló központban sem szép, ha gyalogosok egymásra kiabálnának, lökdösnék egymást, tolakodnának, furakodnának és közben állandó csetepatéval szidalmaznák egymást.

Ma már van banán és marhahús, sőt, luxus parfüm és gyémánt veretű karóra, tehát azokon a helyeken ahová ezért megy el a közlekedő lakosság, általában már nem gyalázzák egymást a primitív módon amilyenen egyszer régen az volt.

Legyen tehát a következő lépése a társadalmi megszelídülésnek az, hogy primitívség helyett lassan, türelmesen, udvariasan és előzékenyen, csöndben és gördülékenyen közlekedjen mindenki már egy civilizált országban, ahol szerencsére banán már van.
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

48
Saddalim képe

Maradjunk annyiban, hogy

Maradjunk annyiban, hogy mínusz három méterre voltál az esettől, és ebből fakadóan tökéletesen tisztában vagy annak lefolyási körülményeivel.

// irónia OFF: Nem fogok a sáv szélén menni, mert az ehhez hasonló rádkanyarodik a nagy sietségben (mellékesen megjegyzendő, hogy a kanyar után 5 méterrel ilyenkor piros a lámpa). Ha egy másfeles sávban a FELFESTETT jobbra kanyarodó nyilaktól is jobbrábbról egyenesen mész tovább, vállalom a koporsód egyik sarkát.
-
Eltakart arccal suhanó alak kamionvilágítást meghazuttoló fénytechnikával megáldott fehér Caprine szamáron

49
dendru képe

Maradjunk annyiban, hogy az

Maradjunk annyiban, hogy az egód is olyan magasságokba szökött, ahol már nem tudtad elviselni, hogy egy alsóbbrendű faj, egy autós aki nem képes arra az eget rengető cselekményre, hogy bringázzon, csak az üres fejével ül a bádogdobozában és milyen szánalmas is ő, a földnek eme elmaradott teremtménye, szóval Ő rád mert dudálni és teret engedve ellenszenvednek a egy laza mozdulattal keringőre hívtad az illetőt. És mi lett a vége, beszoptad... És ha csak szimplán megáll és belever hatot a fejedbe, de csak azért mert bemutattál neki, akkor is egy hülye? Nem gondolod, hogy az utána történtek már nem azért estek meg mert előtte álltál, hanem mert az a nemzetközi jel gyakorlatilag sértés, míg a duda nem mondta neked hogy "anyádat hülye bringás"?
Röviden ez történt. Mondom, dudáltak már rám, eszembe sem jut mutogatni, sőt jöttek is közel, sőt majdnem el is ütöttek, de sosem mutattam be vagy szóltam be, persze megtettem a megfelelő megjegyzést vagy a fejemet csóváltam és megálltam az illető előtt, hogy lássa ez most nem volt ötös. Nem tudlak sajnálni, bocs.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

50
Saddalim képe

Hát, öregem, én sem

Hát, öregem, én sem sajnállak... egészségedre váljék
--
Eltakart arccal suhanó alak kamionvilágítást meghazuttoló fénytechnikával megáldott fehér Caprine szamáron

51
dendru képe

Engem nem is kell, mert nem

Engem nem is kell, mert nem viselkedek úgy mint egy kis pöcs. Vagy ha igen vállalom a következményeit. Ezzel a viselkedéseddel nem értél el mást csak azt hogy itt leírhattad milyen szerencsétlen vagy.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

52
Szter képe

Remélem, hamarosan

Remélem, hamarosan rájössz, hogy butaságokat beszélsz. Ott kezdődik, hogy írásodból lejön, hogy nem ismered az adott útszakaszt. Innentől a további okfejtésed sem állja meg a helyét. (az egy másik topic lenne, hogy "bezzeg a bringások", de asszem már ilyen is van). További észosztás előtt inkább menj és nézd meg, hogy Saddalim hol keveredett konfliktusba. Ha már ismered azt a helyet, akkor rájössz, hogy neki volt igaza és visszaszívod az itteni mindent.

53
Zsurmi képe

Persze, mert te egy megtört

Persze, mert te egy megtört gyáva alak lehetsz.

Nem baj, nem lehet mindenki hős. De elvileg civilizált világban élnénk, ahol nem vagy köteles tűrni a feléd irányuló agressziót bármelyik baromtól. Ahol nem az a természetes, hogy az erősebb bármit megtehet.

Mert ha igen, egy szabad sem lehet az agresszív járdázókra. Mert pont ugyanolyan erősebb-gyengébb viszony. De ugye ez nem normális?

Vagy kettős a mérce.

-
Zsurmi

54
dendru képe

De szánalmas volt ez

De szánalmas volt ez tőled. Nem az a gyáva aki nem megy bele felesleges konfliktusba, hanem az aki elhúzza a csíkot ha kialakul. Ha minden rám dudáló hülyével felvenném a harcot, cseppet sem érezném magam civilizáltnak, mert ugyanolyan agresszorrá tenném magam. És a majdani gyerekeimet sem erre nevelném ha lehet. Bocs, de ez nagyon gyenge.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

55
Zsurmi képe

Tehát végletes is vagy.

Tehát végletes is vagy. Mint sokmindent az életben mértékkel kell csinálni. Nem kell minden barommal kikezdeni, de épp elég ha nem hagyod magad.

A kikezdés feltételezi, hogy neki esel. Épp elég meghátrálásra késztetni.

Az ilyen hozzáállással csak áldozat lehetsz.

-
Zsurmi

56
Zsabor képe

A duda számomra pontosan

A duda számomra pontosan azt jelenti, hogy "anyádat hülye bringás" - mégis mit kéne jelentsen? És ezek után hogyan kéne reagálni rá?
A végén még oda fogunk kilyukadni, hogy jobb láthatatlanul, az út széli bozót tövében tekerni, nehogy megzavarjuk a kopasz kigyúrt autósokat, akik aztán agyonvernek.

57
dendru képe

Lehet rá reagálni,

Lehet rá reagálni, vethetsz hátra egy megvető pillantást, vagy le is szarhatod, az is egy reakció. Én arról beszélek, hogy ha valakinek bemutatsz és abban felmegy a pumpa az már a te hibád. Attól kezdve belementél egy ostoba játszmába tök feleslegesen és a következményekkel számolni kell. Én nem mondtam, hogy az autós jogosan dudált, azt mondtam, hogy nem kell így reagálni és nem lesz ez a vége. Engedd el vagy szard le vagy vedd fel a kesztyűt de utána már a döntésed áldozata vagy. És engem személy szerint nem érdekel ha pofán vágnak. Ha a manus szó nélkül megtolta volna vagy ilyesmi, azt mondom rendőrt hívni és ami belefér.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

58
Zsabor képe

Tökmindegy, hogy a sáv

Tökmindegy, hogy a sáv közepén megy, vagy csak nyitott ajtótávolságnyira. Se így, se úgy nem fér el mellette az autó.
A legtöbb ilyen helyzetben ráadásul szó sincs arról, hogy feltartaná a bringás az autóst. Az autós egyszerűen nem bírja elviselni, hogy egy biciklis megy előtte.
Dudálni pedig csak akkor szabad, ha vészhelyzetre akarja felhívni az autós a figyelmet. Az nem vészhelyzet, hogy jövök, és nem lassítok senki kedvéért.

Nekem úgy tűnik, hogy te próbálsz úgy tenni, mintha a biciklisek zaklatása, leszorítása egy nem létező jelenség lenne. Miközben a világ fejlettebbik felén már a rendőrség honlapján lehet bejelenteni az ilyen eseteket, illetve külön törvény tiltja a bringások zaklatását.

59
Hotyhogy képe

Naaagy plussz

Naaagy plussz eggy!

_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

60
dendru képe

Hagyd már a szabályok

Hagyd már a szabályok állandó sorolását, tudod hogy mindenki szarik rá, a bringások is a legtöbbre. Ez felesleges "Dudálni pedig csak akkor szabad, ha vészhelyzetre akarja felhívni az autós a figyelmet." Senkit nem érdekel

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

61
dendru képe

Létező jelenség, ahogy az

Létező jelenség, ahogy az is hogy a bringás magas ívben leszarja a mögötte közlekedőket. Az autós csak ennyit lát és csak azt jegyzi meg ha negatív élmény éri. Azt sosem hogy "ejj de jól elfértem a bringás mellett". És akkor elmondom neked hogy a világ fejlettebbik részén ha a bringás látja,hogy nem tudják megelőzni és már sokasodnak autósok mögötte elkezd a járdán tekerni egy darabon vagy az út melletti földsávon ha van. És nem verik meg, nem dudálnak az autósok. Micsoda meglepetés. Erre mondják, hogy kétirányú utca vagy hasonló.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

62
AttentoRedaz képe

Nem azért, hogy

Nem azért, hogy meggyőzzelek, mert azt nem lehet, csak a többiek okulására: a világ fejlettebbik részén simán kialakul kilométeres kocsisor a hegyi szerpentinen, csak azért, mert egy biciklista veckölődi fel magát a hágó felé, és az autósok csak akkor előzik, amikor belátható a kanyar, és biztonságos az oldalsáv. Nincs dudálás, nincs leszorítás, sőt, még csak el sem várja senki, hogy a padkán menjen.

Angelus Pali
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A magányos bicajos

63
Zsurmi képe

Hol volt az esetben szó

Hol volt az esetben szó sokasodó autósorról?

Tudod mit, ha az autósok is nagyrészt így viselkednek a kerékpárosokkal szemben, akkor elvárhatod a kerékpárosoktól is ezt az extra figyelmességet.

Ugyanis a mit te elvársz, arra semmiféle szabály nincs. Arra, hogy tilos agresszívnak lenni van. Az ilyen autós a kötelezőt sem tartja be, a bringástól meg külön jófejséget vársz el. Az autósnak bezzeg ne kelljen elviselnie járműve hátrányos tulajdonságát, hogy egy szűkebb sávban, szembe-forgalomnál nem fér el a sávjában.

Elég érdekes a mércéd, úgy is mondthatnám, kettős.

-
Zsurmi

64
dendru képe

A dudálás önmagában még

A dudálás önmagában még nem agresszió. Nem esik tőle senkinek sem baja, hogy közel megy hozzá azt már veheted annak, de nem feltétlenül. Engem meg lehet győzni, de mi van akkor, ha dudál a hülyéje, közel is van hozzád, te meg ahelyett hogy mutogatsz odébb teszed a vasat egy kicsit, ha tudod, hogy elférjen. Voilá. Nincs üldözés, anyázás, lebonyolódott ez a megoldhatatlan forgalmi helyzet. Aztán a következő saroknál lehet hogy téged engednek majd el egy szituban előzékenyen. Ez vezet az élhető közlekedéshez. Ez nem kettős mérce, ez az odafigyelés. Ha siet, menjen ki a francot izgat? Oda-vissza játszma. Neeeem. A helyes viselkedés a mutogatás, a beszólás.... Komolyan ezt valljátok? Bármit, csak ne kelljen lemondani a kerékpár nyújtotta előjogokról mert leszakad az ég. Ez megint egy olyan eset, hogy ha látja valakin hogy egy seggfej minek megy bele? Ez annyira gyerekes baromság.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

65
asztalosgabor képe

Dudálásnak két válfaja

Dudálásnak két válfaja létezik:
Egy rövid, ami az előzési szándékot jelzi.
Egy jó hosszú lehetőleg közelről, ami a "kurva anyád"-at jelenti.

66
Pontagy képe

igen, így van, a probléma

igen, így van, a probléma csak az, hogy itthon csak a másodikkal találkozik a többség

amikor az olasz Alpokban voltunk, ott meg csak ilyen röviden dudáltak

van még hova fejlődni.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

67
dendru képe

A két hosszú egy rövid

A két hosszú egy rövid meg a "jók a melleid szöszi"? :-)) Csináljunk már egy ilyen morse szerű jelmagyarázatot. Már csak azt nem értem, hogy a mozdonyvezetők miért kurva anyáznak folyamatosan. Azok milyen primitívek lehetnek.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

68
Peta képe

Ez már tényleg a

Ez már tényleg a kötekedés kategóriája...

69
dendru képe

Nem látod jól, ez maga a

Nem látod jól, ez maga a kötekedés.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

70
asztalosgabor képe

A mozdonyvezetők nem

A mozdonyvezetők nem poénból dudálnak.
És nem dudálnak le ha éppen nekik piros a jelző és átmegy valaki előttük.

A kürtöt akkor használják, ha valaki féktávon (ami vonatnál jó sok) belép eléjük.

71
dendru képe

Most komolyan megmagyarázol

Most komolyan megmagyarázol egy poént? Ne mááá

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

72
chicoye képe

Igen, és előzési

Igen, és előzési szándékot csak lakott területen kívül lehet ily módon jelezni. De javítsatok ki, ha tévednék, lehet, hogy rosszul emlékszem.

73
dendru képe

Nem tévedsz, de a kürt

Nem tévedsz, de a kürt használati szabályt ahogy megtanulod úgy el is lehet felejteni. Senkit nem érdekel, sehol a világon. Mindenhol dudálnak, mindenhol szabálytalanul. Ez sosem fog változni. Te minden szabályt betartasz remélem, a kellemetlen, hasznavehetetlent is, és sosem vétesz ugye? Mindig a kerékpárúton mész ha van, piros kizárva stb.. Na ha így van akkor lehet számon kérni. Addig meg azt hiszem lapos kúszás.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

74
chicoye képe

Csak akkor nem értem, hogy

Csak akkor nem értem, hogy miért kell dudálni, és ezzel növelni a zajszennyezést. Én csak akkor ordítom, hogy SICC, ha veszélyhelyzetet akarok elhárítani, és úgy ítélem meg, hogy a csengőm semmit sem érne abban a szituációban.
Nem kúszok laposan, mert egy bácsi egyszer nekem azt mondta a Gyarmat utcában, hogy ő még nem látott ilyen szabályosan közlekedni egy biciklist sem. És utána én hazáig mosolyogtam.

75
Shag_Beckur képe

Hát a dudálás bizony az

Hát a dudálás bizony az olasz, francia, távolkeleti közlekedési kultúra (ismertebb nevén a KÁOSZ) jellemzője. Tudod, amit itt sokan szeretnének.

76
chicoye képe

Shag, annak ellenére, hogy

Shag, annak ellenére, hogy én nem gondolom, hogy jó dolog a teljes szabályozatlanság, és a viccet félretéve részben igazat adok Dendrunak is egyébként, rendkívül érdekes megfigyeléseket tettem az utóbbi néhány évben.
A legtöbb gépjárművezető megtartja a biztonságos oldaltávolságot, ha:

1. Magassarkú cipő van rajtad.
2. Hadonászva, nagyon hangosan énekelsz (ezt télen óvatosabban kell csinálni, mert megfázol).
3. Hatalmas csomagokkal térsz haza a nagybevásárlásból (de az 1 m 70 cm magas fenyőfa a legtutibb, idén már 2 méteresen gondolkodom).
4. Szoknyában tekersz, ami egyébként térdig érő, de ugye a biciklin combközépig felcsúszik, sajnos, ezt én mondjuk nem szeretem.
5. Sisak-nemsisak dologban nincs megfigyelésem, mert sosem hordok, van egy csomó szép sapkám, meg kalapom helyette. (Hú, mit fogok én ezért itt kapni! :) )
6. Az esőszerkómnak is ilyen hatása van, de ugye az csak időszakos.
7. Épp tesztidőszakban van most még egy nagyon egyszerű gépjárműtávoltartó eszköz, ami egyelőre hihetetlenül jól működik, de ez még nagyon friss, ezért nem szignifikáns.

Természetesen mindet lehet kombinálni tetszőlegesen, és azt ugye meg sem kell említenem, hogy a kerékpár vezetési stílusomon nem változtattam semmit sem.

Viszont számítani kell arra, hogy egy valaki mindig lesz, akit pont a fentiek valamelyike miatt bosszantasz fel, és túl közel jön hozzád.
A dudálást nyugodtan lehet ilyenkor elismerő köszöntésnek venni, és integetni (volt már olyan, hogy visszaintegettek ).

Namost, egyetlen egy dologra tudok gondolni a jelenséggel kapcsolatban. Nagyon sokan sztereotípiák mentén gondolkodnak, főleg a közlekedésben, mert ott gyorsan kell dönteni, reagálni. Tehát, ha én felerősítem bennük ezt a már amúgy is meglévő előítéletet, jobban figyelnek, kiszámíthatatlannak gondolnak, mint egyébként. Vagyis, aki amúgy is hülyének gondol, az így még hülyébbnek fog, esetleg elmebetegnek. Minél hülyébbnek néznek, ezáltal kiszámíthatatlannak, annál nagyobb biztonságban vagyok. És még ráadásul én is tök jól szórakozom.

Tehát ha ebből a nézőpontból közelítjük meg a káosz elméletet, akkor lényegében van benne valami, nem? Vagy egyszerűen csak egy idióta vagyok. ;)

77
ízirájder képe

támogatom. Hol lehet majd

támogatom. Hol lehet majd Shaget megnézni tűsarkúban és szoknyában?

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

78
chicoye képe

Egy kis adag önirónia kell

Egy kis adag önirónia kell hozzá, és bármi megvalósítható. De mivel ő nem is közlekedik biciklivel...

79
Peta képe

A kettőnek nincs egymáshoz

A kettőnek nincs egymáshoz köze :D

80
chicoye képe

Jaj, magamból indultam ki.

Jaj, magamból indultam ki. Kizárólagosan csak kerékpáron ülve lehet engem ilyenfajta öltözékben megfigyelni. :)

81
Peta képe

Shaget autót vezetni is

Shaget autót vezetni is megnéznénk itt sokan magassarkúban :)

82
chicoye képe

Be mernél ülni mellé?

Be mernél ülni mellé? :D
Magassarkúban vezetni csak az igazán gyakorlott gépjárművezetők tudnak, mint például én. ;)

83
Pontagy képe

a tűsarkú meg a szoknya

a tűsarkú meg a szoknya hülyén nézne ki rajtam :D

egyébként meg az a fő baj, hogy az idióták viselkedését nem lehet kiszámítani...
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

84
chicoye képe

Igazad van, de te kemény

Igazad van, de te kemény srác vagy, olyan padkárafelugratósnak tűnsz nekem. :) Neked nincs szükséged gépjárműtávoltartó eszközre. ;)

Egy megoldás van: a létező összes konfliktuskezelési gyakorlatot ki kell próbálni az idiótákon, akkor tudni fogod, melyik passzol leginkább hozzád. Az én eredményem az lett, hogy fél éve emeltem utoljára a bal középső ujjamat az ég felé, aminek meg is lett a következménye. Azt hiszem, többet nem fogom ezt tenni. :)

Az idióták kiszámíthatóak, hiszen ők mindig idiótán viselkednek. A kiszámíthatatlan én vagyok, mert sosem lehet tudni, hogy melyik konfliktuskezelési módszert fogom épp alkalmazni.

85
Pontagy képe

nem, padkára felugratós

nem, padkára felugratós nem vagyok éppen -outim van :)

még csak kemény se, csak szeretek nagy távokat menni

nekem eddig a leszarom-tabletta vált be, még a hülyék ellen is -egyszerűen nem tudják kezelni azt, hogy nem foglalkozom velük.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

86
chicoye képe

Miután bevettem azt a

Miután bevettem azt a tablettát, be akart engem lökni a pohárszállító ember az autók közé, csak elrántottam a kormányt, meg szerencsére nem is jött autó.

87
Pontagy képe

ööö.. én nem mondtam,

ööö.. én nem mondtam, hogy mindenkinek ezt kell csinálnia, nálam ez vált be. Nem akarom az kinyilatkoztatni, hogy ez az egyetlen működő módszer, nehogy elüttesd magad :)

másrészt, ha tehetem, keréknyomon megyek (kb ott, ahol egy átlagos személyautó jobb kereke van a sávban) vagy néha beljebb, nem csalinkázok, stabil úttartással próbálok menni, és mindig magam köré figyelni, így azért működik.

azt vettem észre, hogy az autósok nem akarnak megölni, ha stabilan és biztonságosan vagy része a forgalomnak.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

88
Icarus képe

Én is valahogy ezt

Én is valahogy ezt figyeltem meg. Ritkán szokott ebből problémám lenni, mert általában megpróbálok annyira lehúzódni, amennyire csak tudok és a forgalmi helyzet engedi és általában mutogatom ha tudok róla hogy jönnek mögöttem és úgy érzem hogy meg tudnak előzni, hogy tegyék meg.
Mondjuk az is jellemző, hogy ahol nagyon szar a út de cserébe forgalmas, ott inkább jóval lassabban megyek és a szélén, mint hogy középen menjek és igazán feltartsam a forgalmat. Ebből sem volt még konfliktusom :)

89
chicoye képe

Srácok, akkor

Srácok, akkor valószínűleg a hajszínemmel lehet a gond, merthogy én igencsak hasonlóan közlekedek, mint ti. Talán lehetséges, hogy egy kicsit lassabban, de azt a kis különbséget biztosan nem lehet észrevenni. ;)

90
blajo képe

En is hasonloan kozleked, a

En is hasonloan kozleked, a tobbiekhez hasonlo tapasztalatokkal.
Pontaggyal meg nem talalkoztunk, de Icarusbol es magambol kiindulva nem csak a hajszin lehet kulonbseg...
(Ha mogottem van egy auto, akkor nem latja a monti kormanyat, mert takarja a hatam.)

91
chicoye képe

:D

:D

92
Icarus képe

Folytatom lent :)

Folytatom lent :)

93
dendru képe

Mindenki maga dönti el

Mindenki maga dönti el számon kérhet-e bárkit tiszta lelkiismerettel. Ha te így közlekedsz kívánom, hogy ezt a szokásod mindig megtartsd és ne érjen kellemetlenség az utakon.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

94
chicoye képe

Dendru, nyilván nem. Nem

Dendru, nyilván nem. Nem akarok semmiképp sem álszentnek tűnni. De tényleg ezt mondta az a bácsi. :) Már fentebb írtam, hogy részben, vagy majdnem teljesen igazad van szerintem.

95
dendru képe

Nem úgy értettelek, hogy

Nem úgy értettelek, hogy minden szabályt betartasz, vágom hogy gondoltad. Nem cikizésből írtam. Komolyan örülök, hogy igyekszel. Tudom, hogy minden szabályt betartani nem lehet, mert vagy hirtelen nem is jut eszedbe csak mész, vagy nem szükséges az adott szituban.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

96
Peta képe

Ennyi erővel a mutogatás

Ennyi erővel a mutogatás sem agresszió, nem lesz tőle senkinek bántódása. Max lelki, de az meg egy "húzzanyádba"-jellegű dudától is lesz.

97
dendru képe

Jaja. Igazad lenne, de a

Jaja. Igazad lenne, de a dudálás az nem egyfajta sértés, míg a mutogatás igen, amit néhány megtorolnak így vagy úgy.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

98
Icarus képe

Miert ne lenne egy "kurva

Miert ne lenne egy "kurva anyadat" dudalas ugyanolyan sertes mint a "dugd fel magadnak" cimu bemutatas?

Komolyan nem erted, vagy csak nem AKAROD erteni?

99
Peta képe

Ha robotok lennénk,

Ha robotok lennénk, valóban nem lenne sértés, max annyi lenne, h "hangjelzés jött, arrébb megyek". De mivel emberek vagy unk, a duda igenis lehet sértés, mert mögé tudjuk érezni a mondanivalót. "nekem több jogom van itt lenni mint neked", "te vagy a gyengébb, ezért takarodj az utamból" stb, VAGY "vigyázz, mert előznék". Nemtom, melyik típus hangzott, de gyanítom, h az előbbiek, nem kell hozzá különösebb intellektus, hogy a különbséget akárki kihallja.

100
dendru képe

Igen. Bármi mögé oda

Igen. Bármi mögé oda lehet magyarázni dolgokat. Erre nem tudok mit mondani. Akkor egy kurva anyád dudálás volt, hisz ti eldöntöttétek. Akkor nem kell tovább vitázni. Hátradőlés és higgadtság van én meg barom vagyok, az autós pedig egy tuskó, Saddalimnak nyitva a mennyország. Nyugi van?

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

101
stp1 képe

na te jó ég. Saddalim csak

na te jó ég.

Saddalim csak kettes számrendszerben azt mutatta a középső ujjával, hogy "Barátom, ezzel a veszélyes előzéssel csak 4mp-et nyerhetsz!"

102
Icarus képe

Picit azert sajnallak, ha

Picit azert sajnallak, ha nem nyomtad volna le ez itt a vegen talan meg reszben igazat is adtam volna neked, de ezzel az ertetlenkedessel itt csak szegenysegi bizonyitvanyt adtal magadrol

103
Fly képe

Ezt kifejtenéd

Ezt kifejtenéd részletesebben? Mitől lesz egy bizonyos jelentéssel bíró mozdulat sértő, miközben a gyakorlatilag ugyanolyan jelentésű hangjelzés nem? Netán a jelentése sértéstartalma módosul azáltal, hogy vizuális vagy akusztikus formában történik egy jelzés? A "qwanyád" írásban sértés, de szóban nem? Vagy mi???

104
dendru képe

Ennek a nemzetközi

Ennek a nemzetközi kézmozdulatnak, több jelentés is van, a legismertebb a húzz a picsába. Míg a dudálás azért nem feltétlenül bír ezzel a jelentéssel. Számomra csak akkor ha mondják is, de feltétlenül azt jelenti, hogy útban vagyok. Ha valaki dudál esetleg közben ezeket a szavakat gondolja vagy el is mormolja. De a duda az duda. Egyet jelent, útban vagy. Aztán hogy te erre mit reagálsz az a te dolgod. De mondom, minden mögé azt értesz amit akarsz, a fuck off viszont eléggé egyértelmű jelzése annak,hogy keménykedni akarsz. Várható valamilyen folytatás utána.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

105
Fly képe

Jusson eszedbe az az

Jusson eszedbe az az amerikai sofőr, akit meglincseltek Olaszországban, mert az USA-ban nemzetközi kézjellel köszönte meg az útbaigazítást (a hüvelyk- és mutatóujjával O bötűt formált (OK); ami Itáliában a néző szexuális beállítottságát jelzi -mármint hogy nem a társadalom számára elfogadott nemű egyének felé irányul). Szóval az a kézmozdulat nem is olyan egyértelmű (2-3 évtizede Magyarországon még nem igazán volt ismert). Míg a közeli, hosszú dudaszó mindenütt az agresszió jele; előrevetítve azt is, hogy a sofőr keménykedni akar és leszarja a másik közlekedőt.
Ahogy írtad: a duda az duda. Míg a kézmozdulat bármi lehet...

Most akkor?

106
dendru képe

A középső ujj mutatása

A középső ujj mutatása mindenhol ugyanazt jelenti ezen ne legyen vita. akkor?

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

107
Fly képe

Pedig éppen ez az a

Pedig éppen ez az a momentum, amin az egész elméleted felépítetted. És NEM ugyanazt jelenti mindenhol. Az ilyen, "nemzetközi", "egyezményes" jelek értelme nemzetenként/országonként/tájanként más és más. Pl. próbáld meg egy angolnak, olasznak, jenkinek a lefele fordított hüvelykujjadat mutogatni, majd kérdezd meg, hogy éppen mit hoztál a tudtukra: meg fox lepődni...

108
dendru képe

Hagyjál már a fenébe,

Hagyjál már a fenébe, Magyarországon sértést jelent, az eset itt történt és kész. Nem érdekel Rwanda-ban mit jelent a békejel, vagy Pakisztánban a náci karlendítés. Ezt ecseteld másnak mert hidegen hagy.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

109
Fly képe

Éppen ilyen hangnemben: ha

Éppen ilyen hangnemben: ha kerózás közben egy tulok hirtelen közelről a fülembe dudáltatja a fostalicskáját, akkor az minimum qwanyázást jelent -emellett még közvetlen fizikai fenyegetést is. És engem sem érdekel, hogy autók között mit jelent. Egyértelmű agresszió és ennek megfelelő eljárást von maga után.
Legalább annyira 1értelmű, mint amit te írkálsz...

110
dendru képe

Oké!Az eljárás a

Oké!Az eljárás a bemutatás volt, amivel ki is alakult az összetűzés. Ezért írtam, hogy innentől kezdve magánügy, kettejükre tartozik. Rendezték ahogy tudták, nem tudom sajnálni egyiket sem. Aki szelet vet, vihart arat. És itt be is fejezném, ha meg nem haragszol.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

111
Fly képe

"Az úgy kezdődött, hogy

"Az úgy kezdődött, hogy visszaütött..."
A bemutatás válasz volt az azt kiváltó dudálásra -azt hiszem, ezt elfelejtetted. És innentől tényleg nincs mit ragozni... :(

112
Kisember képe

NEM ÉRTELEK, MINDENKI AZT

NEM ÉRTELEK, MINDENKI AZT BIZONYGATJA, HOGY A BICIKLIS SEMMIT SE CSINÁLT, CSAK MENT SZABÁLYOSAN, AMIKOR AZ AUTÓS RÁDUDÁLT. AMI SZABÁLYTALAN. EZEK UTÁN MÉG AZ AUTÓVAL NEVELNI IS AKART. AMI MÉG ÉLETVESZÉLYES IS.
ÉRDEKES, HOGY TE VAGY EGYEDÜL MÁS ÁLLÁSPONTON, MINT A TÖBBIEK!

113
dendru képe

Igen? Megszámoljam neked

Igen? Megszámoljam neked hányan méltatlankodnak itt, hogy miért így kell intézni és hányan írják, remélik hogy nem rajtuk csapódik ez le? Vagy megteszed helyettem? Nos kb 7 egyén vagy nem tenne ilyet vagy helyteleníti ezt a reakciót. Kb ennyi a másik tábor is. Nem kell kiabálni ha nem érted. Értsd mi a gond.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

114
Kisember képe

"Nem kell kiabálni ha nem

"Nem kell kiabálni ha nem érted."

Ugye milyen idegesítő a kiabálás meg a nagy zaj, még így, itt az interneten is? Most akkor képzeld el ugyanezt, amikor még a frászt is kapod a dudától, miközben biciklizel.

Köszönjük, hogy (tudtán kívül) részt vett a kísérletben.

--------------------------
www.barzongorista.eu

115
dendru képe

Kicsit kijavítalak. MENT A

Kicsit kijavítalak. MENT A BRINGÁS SZABÁLYOSAN AZ AUTÓS RÁDUDÁLT ERRE A BRINGÁS KEMÉNYKEDETT ÉS AZ AUTÓS IS KEMÉNYKEDNI KEZDETT CSAK Ő JOBB HELYZETBEN VOLT MERT A BRINGÁS NEM MÉRTE FEL HOGY Ő A GYENGÉBB ÉS CSAKNEM BENYALTA A DOLGOT. AZTÁN IDEJÖTT EGYÜTT ÉRZŐ SZEMEKRE TALÁLNI, HOGY SZERENCSÉTLEN TÖRTÉNETÉVEL KÖNNYET FAKASSZON A CSEPPET SEM ELFOGULT ÉS HASONLÓAN FELELŐTLEN ELVTÁRSAK SZEMÉBEN. TÖBBSZÖR HANGOZTATTAM, A MUTOGATÁSIG TUDOK NEKI IGAZAT ADNI, UTÁNA MÁR AZ Ő DOLGA, AZ ŐS SORSA, SENKI NEM KÉNYSZERÍTETTE BELE MERT NEM AZ TÖRTÉNT HOGY LESZARTA ÉS ENNEK ELLENÉRE AZ AUTÓS MEGCSESZTETTE. ÉN NEM TARTOM EZT A VISELKEDÉST MEGFELELŐ ÉS KÖVETENDŐ PÉLDÁNAK, SŐT. CSAK ENNYI AZ EGÉSZRŐL A VÉLEMÉNYEM. Ha neked ez megfelelő válasz csináld, majd meg lesz a jutalom.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

116
elfroland képe

Kicsit kijavítalak. MENT A

Kicsit kijavítalak. MENT A BRINGÁS SZABÁLYOSAN AZ AUTÓS KEMÉNYKEDNI KEZDETT

117
Hotyhogy képe

KITALÁLTAM EGY ÚJ

KITALÁLTAM EGY ÚJ EMOTICONT! BE KELL FOGNOM MINDKÉT FÜLEMET MERT ANNYIRA KIABÁLTOK!

-(O)-
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

118
Kisember képe

OKÉ, DE HOGYAN TESZED MEG

OKÉ, DE HOGYAN TESZED MEG EZT A B I C I K L I N !!!!! NÉÉÉÉGY !!!!!

:))))) ((((((:

(vagy mittudomén)

--------------------------
www.barzongorista.eu

119
Zsurmi képe

Az általánosítás

Az általánosítás hibáját is elköveted. Azt feltételezed, hogy a dudálás a probléma, nem annak mikéntjéből egyértelmű szándék.

Elvégre a dudára tenyerelő nem jelezni akart, hogy nem fér el. Hanem, hogy takarodj. És ez az amit nem kell neki eltűrni csak úgy.

A duda mögött ülő tisztában van a hangerővel, ezért ha csak jelezni akar, úgy fog dudálni.

Azt is feltételezed, hogy milyen ledudálásból üldözés lesz. Az autóban ülő idióta is lehet igazából gyáva, csak a dobozban megjön a mersze.

Világosan látszik, hogy halvány segéd fogalmad nincs egy ilyen szituációról.

-
Zsurmi

120
Hotyhogy képe

Egyet értesz egy ilyen

Egyet értesz egy ilyen általános, megfordítható megfogalmazással is?

Nem kell a sáv közepén mennie az autósnak sem. Ha előre akar menni, akkor menjen a szélen és közben nézegessen hátra, ha pedig a sáv közepén megy teljesen feleslegesen, ne mutogasson ha rá csönget egy biciklis a háta mögött.

Ugyanis a biciklis jogosan érezheti úgy hogy feleslegesen feltartja egy nála lassabb jármű, például egy vánszorgó dugóban.

Mert az elvárás az, hogy figyelmesek legyenek a biciklisek, de az önző autós tekintet nélkül a mögötte haladókra simán középen megy. Kicsit kettős mérce szaga van ennek a dolognak is, nem?

Szerintem legyünk elfogultság nélkül igazságosak. Ugyanakkor lássuk a kerékpáros sebezhetőségéből fakadó létfenntartási ösztön viselkedését megbocsáthatónak, amikor biztonsági terét kiköveteli magának olykor egy máskülönben is indokolt teljes elfoglalásával a sávjának.

_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

121
dendru képe

Köszönöm hogy erre

Köszönöm hogy erre kitértél. Azért mert te sebezhetőbb vagy, nem közlekedhetsz te sem tekintet nélkül másokra. Ennyi

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

122
Kisember képe

Volt veszélyhelyzet, amit a

Volt veszélyhelyzet, amit a biciklis idézett elő? Nem? Akkor meg mi a fenének dudál? A kürt arra való, hogy veszélyhelyzet esetén jelezzünk vele, NEM népnevelő eszköz.

--------------------------
www.barzongorista.eu

123
monster képe

Én azt írnám elő, hogy a

Én azt írnám elő, hogy a duda legyen összekötve a fékkel, vagyis ha dudál akkor fékezzen magától az autó.
Egyébként nem vészhelyzet jelzésére szolgál a duda, hanem elhárítására. Arra az esetre pl. ha már nem tudok megállni. Vészhelyzetet fékezéssel, kormányzással kell elhárítani, csak akkor dudálni ha már nincsen más lehetőség.
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós

124
Hotyhogy képe

Én is ezt javasoltam a

Én is ezt javasoltam a Taxis Tulkok című rovatban. :-)
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

125
Hemü képe

De csak lakott területen

De csak lakott területen belül.

126
elfroland képe

Szerintem meg még gy duda

Szerintem meg még gy duda kell az utastérbe ami ugyanúgy megszólal ha dudál. ;-)

127
Hotyhogy képe

Kettő! Fejhallgató

Kettő! Fejhallgató pánttal, mindkét fülre! Meg vér felszárogató vatta kötegek a dobhártyákhoz... :D
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

128
dendru képe

És a középső ujjad mire

És a középső ujjad mire való? :-)

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

129
stp1 képe

fájdalmas az a sok

fájdalmas az a sok hülyeség amit a napokban összehordtál itt.

130
Frajti képe

Nézzük a jó oldalát:

Nézzük a jó oldalát: kitart a baromságai mellett.

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

131
SzCiklon képe

nálam elérte, hogy

nálam elérte, hogy letekerek, ha meglátom a nevét.
****
Szereld meg a bringád!, Belvárkodj!
A járdázók elütik anyádat? Küldd őket a... Bebiciklizésre!

132
dendru képe

Hála az égnek! Igazából

Hála az égnek! Igazából már ott tartok,hogy annyira egyoldalúak és elfogultak vagytok, és arrogánsak, hogy lassan nem hogy büszke vagyok a tagságomra, hanem tagadni fogom ezentúl hogy valaha voltam CM-en. Mutogatunk, kikérünk magunknak, minden a miénk, mindenki ránk figyeljen aki nem az tulok. Ha a szabály hülye szegjük meg, de persze az autósok tartsák be stb.. Bocs de nekem már hányingerem van ettől. Nem akarom hogy ezzel az egoista magatartással egy kalap alá vegyenek. Tekerj is át. És aki mutogat, beszól azt pofán verik, védje meg magát vagy fogja be ha nyuszi.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

133
Zsurmi képe

Nem kéne magadból

Nem kéne magadból kiindulni, esetleg a "korábbi" énedből.

Nem mindenki egyforma.

Akármit is csinál egy kerékpáros, az autóssal szemben nem tud olyan veszélyes lenni, mint fordítva.

Még mindig jobb, hogy van pár hülyebringás, minthogy az autósokat ne korlátozza és motiválja semmi, hogy vigyázzanak a gyengébbre. A gyalogosokra is.

-
Zsurmi

134
dendru képe

Nem magamból indulok ki,

Nem magamból indulok ki, ezt érzem és egyre kevésbé tetszik az itteni szűk közösség hozzáállása. Remélem a többség megegyezésre és kölcsönösségre törekszik.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

135
Icarus képe

Mindenki hulye csak te vagy

Mindenki hulye csak te vagy a helikopter...

136
dendru képe

Tényleg, feljelentetted a

Tényleg, feljelentetted a csávót vagy csak szájkarate van?

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

137
dendru képe

Elnézésedet kérem, hogy

Elnézésedet kérem, hogy próbálok az autósok szemszögéből is gondolkodni és sem állatnak, sem visszamaradottnak sem pedig egysejtű létformának nem tartom őket, pusztán azért mert én annyira nagy király csávó vagyok,hogy drótszamáron járok dolgozni még ha az ánuszom be is fagy. Tudom ezzel itt nem szerzek jó pontokat hisz ez bringás közösség, de leszarom. Nincs itt ember akinek a kialakult véleménye rólam számítana, elolvasom a bejegyzéseket, ha okos gondolat meg is jegyzem, esetleg megfogadom ennyi. De azért hogy bevágódjak nem leszek más véleményen.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

138
Zsurmi képe

Nem kell hozzá

Nem kell hozzá "megvilágosodás", hogy a másik szemszögéből is gondolkodjunk.

De akkor az autóstól is várd el ugyanezt.

-
Zsurmi

139
dendru képe

Egyszer velem utazott egy

Egyszer velem utazott egy cimborám az autómban és ő is ilyen nagy legény volt. Rám dudált egy manus, erre ő bemutatott neki a hátsó ablakból. Félreálltam és mondtam a havernak, hogy akkor most rendezd a dolgot, ha így érzed. Kuss lett a vége.
Pont ilyen hős volt. Az ilyentől feláll a szőr a hátamon.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

140
Zsurmi képe

Ez tökre nem ugyanaz a

Ez tökre nem ugyanaz a helyzet. Sem a járművek, sem a részvevők, sem az erőviszonyok, sem a hatás.
Részletezzem?

Viszont jól kezelted a cimborád hülyeségét.

-
Zsurmi

141
dendru képe

Neked nem kell, én

Neked nem kell, én részletezem hogy értsd. Ezt arra írtam mennyire nem bírom amikor valaki belemegy egy konfliktusba aztán utána nyuszika lesz.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

142
AttentoRedaz képe

Te tényleg beléptél az

Te tényleg beléptél az EMPAMO-ba?

Angelus Pali
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A magányos bicajos

143
dendru képe

Nem, de azért mert

Nem, de azért mert bringázok nem feltétlenül adok igazat minden bringásnak aki bajba keveri magát feleslegesen aztán itt sipákol.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

144
ízirájder képe

Elütötte. Neked mi kell,

Elütötte. Neked mi kell, hogy elüss egy embert?

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

145
dendru képe

Hogy elém jöjjön

Hogy elém jöjjön féktávolságon belül. Micsoda hülye kérdés ez?

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

146
ízirájder képe

arra akartam rámutatni,

arra akartam rámutatni, hogy itt nem erről volt szó

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

147
dendru képe

Hülye kérdésre.....hülye

Hülye kérdésre.....hülye válasz. Hogy értsd, az említett szituáción kívül nincs az a szitu hogy elgázoljak valakit. De tudom, hogy sok embernek tud eldurranni az agya. Ezért nem mutogatok, nem anyázok, olyan módon próbálom értésére adni, hogy gáz amit csinál amire nem lehet agresszív a válasz, mert tudom, ő autóval van, kárt tehet bennem könnyen. A legdurvább amit kaptam egy "mit nézel?". A srácnak csak azt válaszoltam, csak örülök, hogy élek. Elém jött a kerékpárúton kocsival, baromi nagyot fékezett, az arcán láttam hogy megállt benne a szar, bennem is. A kérdésével csak a keményet akarta játszani, hogy nem rettent meg a szitutól. De láttam hogy igen. Legközelebb vigyázni fog az tuti. Ha mutogatsz, anyázol ez lehet a vége, mert az emberek ingerültek, egoisták, felelőtlenek, és ha egy ilyen konfliktust kialakítasz ezzel, te legalább olyan felelőtlen vagy mert a kettőtök baromságának más is megihatja a levét.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

148
ízirájder képe

igazad van, de nálam nincs

igazad van, de nálam nincs egy szinten a veszélyeztetés és a beszólogatás. Igen, értelmetlen, kontraproduktív mutogatni, de összehasonlíthatatlanul kisebb agydefekt, mintha valaki szerint emiatt jogosan fel lehet kenni az illetőt a korlátra. Más az, ha apu kiabál anyuval, és más, ha ráborítja a konyhaszekrényt. Érted -e a különbséget? Ha nem, olvasd el Ubi legfrisebb történetét, ugyanez továbbfejlesztve, kontrasztosabban

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

149
dendru képe

Következtetés: Nem kell

Következtetés: Nem kell mutogatni. Nem magyarázod be nekem, hogy Saddalim itt a szegény szerencsétlen áldozat. Ezt nem fogadom el. Ludas mint az autós.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

150
Zsabor képe

Szerinted egy - dudálást

Szerinted egy - dudálást követő - bemutatásra (tehát az autós is pontosan tudhatta, hogy ez mire volt reakció és mit jelent) megfelelő reakció az üldözés, leszorítás, verekedés?
Nálam ez utoljára úgy 16 éves korom fele volt így.

151
dendru képe

És az is utoljára akkor

És az is utoljára akkor volt így hogy mutogatsz? Miért csak az autóson kéred számon a dudálást, üldözést? Mutogatni nem gyerekes és ostoba dolog? Ja bocs, bringás vagy és nem tudsz más szemszögből tekinteni a dologra.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

152
Zsabor képe

Nem nagyon hallottam még

Nem nagyon hallottam még olyanról, hogy bringás üldözőbe vette volna a rádudáló autóst. Ez általában a szándékos leszorításnál kezdődik.
Szerinted akkor az autósnak a feltartott középső ujj olyan, mint a bringásnak a leszorítás?

Amúgy 8 évig közlekedtem Budapesten autóval minden nap. Azokból az időkből rögtön eszembe jut három eset, amikor elém bevágva fékezésre és/vagy irányváltásra kényszerítettek, amit én dudálással jeleztem. Erre az elém bevágó autók sofőrjei érthetetlen módon úgy reagáltak, hogy meg akartak verni. Úgy tűnik, vannak autóvezetők is, akik túlreagálják, ha dudálással jeleznek nekik.

153
dendru képe

Igen vannak és ők is

Igen vannak és ők is éppen ilyen tulkok. Le kell szarni ha rád dudálnak. Nem ügy! A biztonságos és nyugodt közlekedés egyik fő szabálya nálam amit igyekszek mindig betartani, az ego maradjon otthon. Nem leszel kevesebb, ha ezeket nem reagálod le, ha te vagy aki félreáll. Akkor nyugodtan higgadtan és lesajnálóan nézhetsz a páciensre ami szerintem ezerszer jobb érzés. Menjen ha ettől boldog, dudáljon ha erre élvez el, nem téma.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

154
Zsurmi képe

De ügy a közeli, nem

De ügy a közeli, nem rövid rádudálás. Ha gépjármű az agresszor, és kerékpár (vagy gyalogos) a sértett.

A 100db-es dudaszó simán megilyesztheti a kerékpárost, elvonja a figyelmét, ami balesetveszélyes. Nem csak abban az 1-2 másodpercben, hanem utána pár percig.

-
Zsurmi

155
Kisember képe

Én már üldöztem olyat,

Én már üldöztem olyat, aki rámdudált. :)

--------------------------
www.barzongorista.eu

156
monster képe

Én is nemrég. Aztán

Én is nemrég. Aztán kiderült hogy középkorú tisztes hölgy. Látszólag tisztes.
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós

157
ízirájder képe

ha bringás dolog, hogy nem

ha bringás dolog, hogy nem verek bucira valakit, mert cúnyát mondott nekem, akkor büszke bringás vagyok, bár nem szoktam mutogatni és beszólogatni

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

158
Kisember képe

Már egy párszor leírtam:

Már egy párszor leírtam: arab szokás, hogy aki dudál (amikor nincs veszély), az köszön. Én ilyenkor megfordulok és visszaköszönök. A szűk utcákban, mikor már többször dudál, akkor feltételezem, hogy valami veszélyes a biciklimen, úgyhogy azonnal megállok az út közepén (nehogy további balesetveszélyes helyzet legyen) és vadul elkezdem vizsgálni a biciklit. Néha még meg is kérdezem, hogy ő mit lát, amit én nem?

--------------------------
www.barzongorista.eu

159
gazember képe

10 perce ezen nevetek ... ez

10 perce ezen nevetek ... ez marha jó ... nagyigzdé

Komolyra fordítva a szót az biztos, hogy általános szemlélet szerint a kerékpáros hüjebiciGlis és népellenség és sokszor ezt dudálással, leszorításokkal adják a tudtunkra.

Költői kérdés, hogy melyik reakció a jobb?
Az, hogy levegőnek nézem és (vidáman) megyek tovább az utamra. Ez valóban bosszantó, de nem visszatartó.
Vagy az, hogy leszállok a bicóról és eltöröm a bordáját. (ahogyan ezt egy ismerősöm tette) Na ez visszatartó erejű.
Akárhonnan is nézem, marad a sisakkamera. (és bízom benne, hogy nem tépik le a fejemről)

Bagucci fluoreszkáló csuklópánt digitális pulzusszámlálóval

160
Hotyhogy képe

Kisember egy zenész,

Kisember egy zenész, színész, harcművész, és egy igazi bölcs, mind egy személyben. :-)

Szerintem a hidegvérű eltekintés a legjobb reakció. Rendszeres szokásunk az, hogy állatoknak írjuk le az ellenünk vétkező dühös embereket.

Míg komolyan mégsem tekinthetjük ellenünk vétkező embertársainkat állatoknak hanem tisztelettel tekintünk rájuk mint emberekre, addig az ő saját maguk csorbította méltóságukat legalább ne tükrözze hasonlóan a miénk.

Őrizzük meg emberi méltóságunkat azzal a szomorú de kicsit játékosan megenyhítő elgondolkodásunkkal, hogy e kis oktalan állatokká önmaguk által tett lények nem hozhatnak ki minket sodrunkból, és csak azért sem árthatnak nekünk.

Hiszen ha egy madár ránk szarik az égből, vagy egy láma leköp minket az állatkertben, akkor kivetkőzünk emberi mivoltunkból és ocsmányan szidalmazzuk és megfenyítjük tettlegesen azt a tudatlan állatot? Úgye, nem.

Egy ránk szaró galambnak annyit motyoghatunk ugyan jó mérgesen, hogy "a zanyád p......t!", de aztán tovább állva megbékélünk az élet ezen elkerülhetetlen kellemetlen kis meglepetésével. Nem fogunk örök életre haragban maradni azzal a galammbal, és magunk mögött hagyjuk azt a sorsszerű epizódot. :-)

_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

161
chicoye képe

Vagy anyukám esete

Vagy anyukám esete Füttyös Gyurival. Még mindig könnyesre röhögöm magam rajta. Mondtam is neki, hogy örüljön, mert a világ azon kevés szerencsés női közé tartozhat, akik találkoztak vele. :DDD

162
Hotyhogy képe

Nahát! De talán nem

Nahát! De talán nem mindenki tudja ám itt, hogy ki volt az a Füttyös Gyuri.

Itt is megemlítettük:

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20081004/ujj-nap-alatt

Viszont komolyan, az egy más kategória.
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

163
chicoye képe

Tudom, más. Csak úgy

Tudom, más. Csak úgy értettem, hogy hiába csapott egy hatalmasat összetekert újságpapírral édesanyám hátsójára a Keravill üzletben, ahová bemenekült előle, merthogy nem tudunk rá haragudni. :)

164
Hemü képe

Egy régi tagunk jutott

Egy régi tagunk jutott rólad eszembe. :-)

__________///Hemü\\\___________
\ Az autós és a kerékpáros nem két /
  \  ember, hanem két archetipus.   /

165
dendru képe

Találtam egy idevágó

Találtam egy idevágó Japán mondást.
“Az összetűzés mindig a második szóval kezdődik.”

Bizonyítva..

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

166
Peta képe

A csajt leszorította a

A csajt leszorította a hungarofarmás, direkt. Most is leckéztető jelleggel ment közel az autó.

Én sem érzem magam a nagy biciklis kommjunitibe valónak, sőt semmi másba valónak sem, és szintén gépjárművezető is vagyok, nem csak bicajos.
Ha előttem sávközépen megy egy bicajos, nem rákönyöklök a dudára, hanem lehetőség szerint kikerülöm szó nélkül, vagy max megpöccintem a dudát, ha nagyon nem férek sehogy el.

Vagy csak trollkodni akarsz, vagy tényleg nem tudod megkülönböztetni az okot, meg az okozatot már megint. A kocsi nem leckézetésre való. Ha mégis erre használják, az kiválthat egy középső ujjat.

Ezen kívül ne hidd már, hogy a tagnak EZ kellett pont ahhoz, hogy bicikliellenessé váljon. Talán inkább pont ez a szitu (a dudálva lecentizés) a következménye a biciklisellenességének (valószínűbbnek tartom).

167
dendru képe

Olvasd el mi történt.

Olvasd el mi történt. Jobbról közelített majd dudált a középen haladó bringásra aki miatt se jobbra se előre nem lehetett menni egy kiszélesített sávban, de persze csak szabálykövetés és a jó szándék vezérelte.Közel ment és jelezte a dudával,hogy menne jobbra. Erre a kapott egy bunkó megnyilvánulást ami felkúrta az agyát. Ilyenkor de meg hallgatnám a másik felet is mielőtt véleményt alkotok. Ti nem így vagytok vele? Na itt kezdődnek a bajok.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

168
Peta képe

"Jelezte" :) Persze

"Jelezte" :)

Persze meghallgatnám, deabból kiindulva, hogy az utóbbi 10 évben rám nem dudáltak balesetmegelőzés céljából, viszont kb heti rendszerességgel dudálnak le csak azért, mert szerintük nekem nem ott kéne mennem, nosssssh, van némi előítélet már bennem az ilyen "jelzős" autóvezetők irányában.

169
Icarus képe

Mint irtam meg lehet

Mint irtam meg lehet kulonboztetni a jelzes es a "tunj a francba dudalast"
Megertem h nem szimpi az elfogultsagunk neha, de most te vagy durvan elfogult. Erdekes modon amikor en gondolkodom autovezeto fejjel sosem vezet az lecentizeshez, ledudalashoz, leckezteteshez... ha te autos szemmel ezt tartod a normalisnak, akkor az mar regen baj

170
dendru képe

Elmondom én hogy gondolom.

Elmondom én hogy gondolom. Az autós dudált, teszik ezt nem helyesen egymással is naponta milliószor. Itt le is zárulhatott volna a dolog, Saddalim megírhatta volna hogy rádudáltak, lett volna egy blog kb két bejegyzéssel mert senkit nem izgat annyira, nem egy sztori. De az autóst jogosan elkönyveltük volna egy nem oda illő, önző egyénnek. Majd a kolléga bemutatott. Onnantól kezdve ez már nem a ide tartozik, ez egy konfliktusba lépés valakivel az utcán, aztán az autós persze hogy üldözi (szintén nem helyesen, mert balesetveszélyes), mert ahhoz már nincs vér a pucájában, hogy kiálljon az igazáért a kolléga. A tény az, ha nem mutat be, semmi gond, ő az okosabb és le a probléma. De így ugyanazon a szinten van. Hozta a tipikus jó magyar reakciót, mindenre csak így tud reagálni a honi polgár, anyázik, dudál, mutogat. És persze utána nem érti hogy lehet valaki ennyire tulok. Nekem ez nem tetszik, ellenszenves, és baromira nem tudom sajnálni emiatt, még ha hülyének tartotok is. Persze annak örülök, hogy nem gázolta el vagy ilyesmi, de legközelebb vagy mellőzze ezt mert ellenségeket gyárt, vagy legyen tartása és vállalja be, ha valakivel felveszi a kesztyűt.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

171
AttentoRedaz képe

Hozzá szeretném még tenni

Hozzá szeretném még tenni az eszmefuttatáshoz, hogy a dudálás nem azért bassza fel a legtöbbünk agyát, mert sértőnek, vagy zavarónak érezzük, hanem azért, mert az indokolatlan dudahasználat ijesztő, és ezért nagyon-nagyon veszélyes.
Angelus Pali
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A magányos bicajos

172
dendru képe

Ez így van, de a tényen

Ez így van, de a tényen nem változtat, hogy ez a baromira veszélyes üldözési jelenet elkerülhető lett volna. A dudálás mellőzésével is és a válaszreakció helyes megválasztásával is. Hány és hány ilyen esetről hallottunk már, ismerjük ezt az autós fajtát, és mégis beleugrik egy tapasztalt bringás a csapdába.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

173
Zsurmi képe

Az áldozatot

Az áldozatot hibáztatod.
Szánalmas.

-
Zsurmi

174
dendru képe

Nyugodj meg, majd elmúlik.

Nyugodj meg, majd elmúlik. Idő kell hozzá.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

175
Hotyhogy képe

Tisztán látom az

Tisztán látom az érvényes okaidat a konfliktus ellenes hozzáállásodra. Egy viszonylag eldurvult lakosság körében örökös maradhat az a durvaság, ha nem emelkedik ki abban végre egy józan és higgadt részarány.

Sajnos a kerékpározás ügyét egy militáns anarchista forradalmár réteg is bitorolja. Ezek a vérszemet kapott nyehók, mint valami borostás részeg banditák, elvükké teszik a teljes törvényen kívüliségüket.

Vallásuk a szabálytalanság és az azzal való előre jutásuk, az ő önző haladásuk. Ammellett harmadik világbeli útszéli kultúrájuk a gyalázkodás, a durva gesztikulálás és hasonló, messze nem urias viselkedési szokások repertoárja.

A túl heves vérmérsékletét lehet azonban, és érdemes lehiggasztania egy népnek. Ésszel kell megérteni azt, hogy visszafogott reakció a rosszra mérsékeli az arra következő ellen reakciót, mintegy szabályozás technikai visszacsatolási elven.

Tehát egy okos és fegyelmezett ember nem fog visszamutogatni egy hozzá aggresszívan viselkedő másiknak, hanem passzivitásával fogja kivenni a gyújtószerkezetet a vészes szituációból. Ennyit a fölösleges bemutogatásokról.

A fölényes, uralomra törő kerékpárosok a forradalmi ideológiájukkal olyanok mint a rossz komcsik. Mint muzsikokból kiképzett proletár pribékek akik hirtelen a világ urainak képzelik magukat, és akik levágják a kulákot, hogy házába menjenek aztán élni kommunában, mint disznók.

De a gondolkodó embernek a civilizáció alapja a rend. Kerékpár volt és lesz, és a rendes ember úgy használja ezt a nagyszerű járművet, hogy nem idomítja viselkedését barbár partizán ideológiákhoz. Egy rendes kerékpáros rendes ember, aki úgy, mint rendes ember, rendes autós is.

A megtörtént, károsító agymosást kellene hatástalanítani az agyakban, hogy vissza csinálhassuk ezt a törzsi eltávolodást és primitív hadviselést az érintett kerékpárosok és autósok között.

Az ember mivoltunk a közös tényező, és civilizált társadalmaink kötőanyaga a rend. Annak betartása az egyéntől jön, ideálisan önerőből, s rásegítve a jó törvény kényszeréből is.

Tehát mindenki elfér, kerékpárral, autóval vagy gyalog. S csak a békesség, a szelídség az, ami jó. A kedvesség és az öröm, ezek gazdagítanak, és nem az útálat, az undokság és fölény, és a bántása másoknak. Biciklizni örökké csak örömmel jó.
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

176
dendru képe

Komolyan mondom te egy író

Komolyan mondom te egy író lehetsz csak. Ezt megkönnyeztem.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

177
Hotyhogy képe

Meg tudná valaki mondani,

Meg tudná valaki mondani, hogy mi az elterjedt magyar nyelvű megfelelője a road rage-nek?

Mily magyar megnevezés alatt tárgyalják, ha ugyan tárgyalják ezt a fontos jelenséget magyar nyelvterületen?

Bosszantó, hogy "közlekedési düh" rákeresésemre csupán egyetlen lengyel vonatkozású hírről találtam még címükben is gépiesen másolt átvett magyar cikkeket, de semmi mást.

Ugyanúgy, magyarra állítva a keresőt, "road rage" pedig kizárólag egy éppen úgy nevezett idétlen játékot hoz be, és semmi más komoly iránymutatót magára a tárgyra, magyar nyelven.

http://en.wikipedia.org/wiki/Bike_rage

http://en.wikipedia.org/wiki/Road_rage

_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

178
Hotyhogy képe

Micsinátá teitt, Saddalim!

Micsinátá teitt, Saddalim! :-)))

A tülkölés bunkóság, s a kicentizés még nagyobb bunkóság, az biztos. Te bocsánatosan elvesztetted higgadtságodat és bemutattál a tuloknak.

Egy nagyobb tábor itt helyesli azt a harciasan reagáló szellemet, míg kevés, de különösen egy szókimondó társunk, ellenzi.

Nagy csata lángolt ezért itt föl, pedig valahol mindenkinek igaza van.

A veszélyes szabálytalanságtól haragra gerjedő biciklisnek, neked, igazad van. Dendrunak, a konfliktus kezelés és megelőzés ismerőjének igaza van. Az adott körülmények alatti dudálásban indulatos jelentést értelmezőknek igazuk van.

Szerintem a vitatkozás helyett keressünk békét önmagunkban, és erőt mindenkor ahhoz a békéhez, hogy megőrizhessük. Szerencsére ez a konfliktusod nem hozott sérülést, csupán fölborzolt tollakat, és a blogod is egy vihar egy kis teáscsészében.

Máshol egymásba rohanásos balesetben égnek halálra közlekedők, és rájuk gondolva érezhetjük, hogy milyen szerencsések vagyunk mi, akik élünk. Vigyázzunk egymásra, és ahhoz erősítsük meg magunkat. Olyan önbizalommal jellemünk fő alkotói lehetnek az igazságosság és a higgadtság.

_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

179
Saddalim képe

Bocsáss meg Uram,

Bocsáss meg Uram, vétkeztem. Hirtelen felb@szódásból lealacsonyodtam a pondró szintjére, majd ennek megosztásával tudatlanul is hozzájárultam pár nem hirtelen felb@szódásból hevesen kommentelő kolléga szellemi termékeihez. Három miatyánk. Ámen.
--
Eltakart arccal suhanó alak kamionvilágítást meghazuttoló fénytechnikával megáldott fehér Caprine szamáron

180
Hotyhogy képe

:-))) _______________________

:-)))
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

181
monster képe

Azt kéne dendrunak

Azt kéne dendrunak megértenie (meg nem is neki, mert ő tudja, csak nem akarja beismerni, hanem az autósoknak), hogy a biciklis számára a dudálás nem ugyanaz mint egy autósnak. Autós ül a kasztniban, üvölt a rádió, észre se veszi. A bringás meg megyeget (ráadásul befüvezve szakértő politikusok szerint), és egyszerre közvetlen közelről a háta megett hirtelen felharsan a duda. Majd összecsinálja magát, félrerántja a kormányt, elesik, bármi. Bringásra dudálás elsősorban VESZÉLYEZTETÉS, és a mellett másodsorban lehet esetleg köszönés, mert ismerős, figyelmeztetés hogy jövök, agresszívoskodás hogy takarodjon az utamból. De ezek a kommunikálni kívánt információk egy súlyos veszélyeztetéssel valósulnak meg, különösen hátulról.
Én sokáig foglalkoztam lovakkal, lovagoltam, hajtottam kocsit. Na azóta én autóval gyökkettőre lassítva, minél nagyobb távolságra, akár alapjáraton gurulva kerülök lovat. Egyszerűen tudom, hogy a ló agyában mi zajlik le egy hirtelen hanghatásra-elvillanásra. És már ugrik is ahova gondolja. Nettó életveszélyeztetés megriasztani. És bizony a bringással is így vagyok, ha autót vezetek.
És elvárom az autósoktól, hogy messzire kerüljék az érdekszférámat. Ezt az oktatóknak kellene a vezetési leckék során a tanoncok eszébe vésni: a bringás olyan széles mint amilyen magas, és nincs dudálás a fülébe. Akár profi provokátor bringásokat is lehetne alkalmazni a vezetési vizsgák útvonalán, és zutty, már bukik is a jelölt a nem megfelelő oldaltávnál.
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós

182
ízirájder képe

na, voltam már koszos,

na, voltam már koszos, füves, hippi, hülye, csóró, de ló még nem

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

183
monster képe

Lovaskocsi és autó

Lovaskocsi és autó ütközése jogászszemmel: veszélyes üzemek találkozása :-)
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós

184
chicoye képe

Pont ezért is hallgatok

Pont ezért is hallgatok zenét. Tompítja a hangokat, csak ha számváltáskor történik a dudálás, akkor az szívás.

185
monster képe

Az avatarodon meg a

Az avatarodon meg a védőangyalod van, aki mindig feletted repül és vigyáz rád?
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós

186
chicoye képe

Nem, az én magam vagyok.

Nem, az én magam vagyok. ;)
De viccet félretéve, ha megírod, hogy mi az a hang, vagy beszéd, amit oly tisztán kell hallanom, és nem elég tompítva, szívesen válaszolok.

187
dendru képe

Ez oké, én javarészt azon

Ez oké, én javarészt azon akadtam ki, hogy ha rádudálnak valakire minek mutogat, tudva hogy ezzel kiválthat egy ilyen heves reakciót. Ismerjük már az ilyen sofőröket, legtöbbünk évek óta teker nem keveset. Nem tartom helyesnek, és nem tudok együtt érezni a következményeket illetően. Bringán ülünk, védtelenek vagyunk, saját érdekünkben kerülnünk kell a közvetlen konfrontációt, mert baleset lehet a vége, ha szakad a cérna az autósnál. Persze utána járhatsz bíróságra és neked lesz igazad, hisz elgázoltak üldözés közben, és utána az autós is megbánja ezerszer de nem jobb nyelni egyet és elkerülni pár hét kórházat, bíróságra járást stb.. ha még tudsz egyáltalán járni? A legtöbben itt ki vannak akadva hogy mi milyen védtelenek vagyunk, de azon nem ha valaki belemegy egy ilyen baromságba, csak lehessen vicces történeteket gyártani, ami addig vicces míg baj nem lesz egyszer belőle és valakinek a hozzátartozója kénytelen leírni ide.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

188
Icarus képe

Az a baj, hogy szerintem a

Az a baj, hogy szerintem a mindenek felett meghunyászkodás sem müködik, mert akkor is csak azt hiszi a vezető hogy neki volt igaza és milyen fasza gyerek

189
dendru képe

Én azt gondolom, hogy

Én azt gondolom, hogy ezután még nagyobb "odaadással" viseltetik majd a bringások iránt, mint azelőtt, hogy ez megesett vele. Szerinted melyik a jobb? Mert most aztán azt a következtetést vonta le, hogy a bringásokkal nem szabad ám packázni, mert üldözés közben még rendőrrel is fenyegetnek. Ugyan már. Így most egy rosszabb eredmény született. Te nem így gondolod? Egy ilyen ember csak a saját belátásból képes változni, csinálhatsz vele akármit. Ha találkoztok jobb kitérni. A reakcióból leszűrhető, hogy egy cseppnyi hajlam sincs benne az okulásra másoktól és lássuk be, ha bemutatsz senki nem fogja azt gondolni, "a mindenit, milyen marha voltam, soha többé nem dudálok bringásra". Ez nem lehet megoldás csak a konfliktus kiélezésére jó.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

190
Zsurmi képe

Rosszak a

Rosszak a következtetésed.

Ha hagyod, hogy megússza az agressziót, akkor utána bátrabban csinálja.

Ha ellenállást tanúsítasz - főleg, ha nem erre számított - könnyebben meghátrál. Azért az autósok 99,9%-ka nem bringásokra vadászni megy, hanem a dolgára.

Igen ennek van kockázata.

Van még egy fontos részlet: az önbizalmadnak is jót tesz, ha meghátrálásra késztettél valakid. Más lesz a fellépésed. Ilyenkor nem kell hülyének lenni és túl sokat beképzelni magadról.

Azt látom, hogy az iskola példát jól megtanultad. De azt nem, hogy az élet nem ilyen egyszerű.

Te hoztál egy döntés, hogy az ellenállás veszélyeit nem vállalod. Ha mindenki ezt csinálná, a tahók azt tennének velünk amit akarnának.

-
Zsurmi

191
dendru képe

Nem a veszélyeit, hanem az

Nem a veszélyeit, hanem az azzal járó stresszt és idegeskedést. Vagy nem vagy még önálló felnőtt ember, hogy tudd az életben van min rágódni, vagy jobb a stressztűrő képességed. A filozófiám mögött az húzódik meg, hogy épp elég dolog van amin cseszem magam nap mint nap, ilyen jelentéktelen dolgon, hogy valaki rám dudál nem vagyok hajlandó pár másodpercnél tovább idegeskedni, nemhogy még konfrontálódni, meghalni pedig végkép nem, ez nem az az ügy amiért érdemes. Kapjon gyomorfekélyt az a barom aki képes azért rám dudálni és idegeskedni mert ott vagyok. Kösz de nem. Így is le élheted az életed, de mire jó az? Te tudod, mindenkinek az egyéni döntése miből mekkora ügyet csinál.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

192
Fly képe

Én meg azon, hogy

Én meg azon, hogy egyáltalán mi a ...ért kell ledudálni az embert? De ha már dudál a tulok, akkor ne csodálkozzon a következményeken...

193
dendru képe

Hát őt aztán baromira

Hát őt aztán baromira meghatotta, nyilván most otthon a zuhany alatt zokog. Mondom, nem éri meg ilyen emberrel elkezdeni viaskodni.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

194
Kuku képe

Nagyon szórakoztató volt,

Nagyon szórakoztató volt, csak a korhatár miatt nem címlapos.
Amúgy pedig 1CHF=250HUF. Szerintem sok lelki probléma legfőbb okozója ez.

--------------------------------
Kürti Gábor

Én azért vagyok Kerékpárosklub tag, hogy fizetést kaphassanak azok, elvégzik azt az aktivista munkát, amit én a szabadidőmben már nem tudok. Legyél te is tám

195
Peta képe

Hát ahhoz aztán végképp

Hát ahhoz aztán végképp semmi köze nincs a TÖBBI közlekedőnek, hogy az adott autós (vagy bicajos) épp fankhiteles.
Vagy ha már szegény 5 éve köhögi a kocsiját, és most több a hitel rajta, mint amennyiért vette, akkor már az a kis dudálási lehetőség legyen meg, mint öröm? :)

196
Icarus képe

Valasz erre a bejegyzesre:

Valasz erre a bejegyzesre: http://criticalmass.hu/comment/reply/15941/463785

Igazabol azt is elkepzelhetonek tartom, hogy veled szimplan azert izmoznak, mert torekeny no vagy, mig sem en, sem blajo nem vagyunk annyira vekonyak es torekenyek a ferfiak kozott sem :)
Lehet hogy egyszeruen te vedtelenebbnek tunsz, mint mi.... Mas tippem nem igazan van.

-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu

197
chicoye képe

Nos, azt hiszem, jól látod

Nos, azt hiszem, jól látod a helyzetet, több éve próbálok rájönni, hogyan is működnek a dolgok a közlekedésben, és próbálok kitalálni mindenfélét, hogy távol tartsak magamtól mindent, ami veszélyt jelenthet rám. Arra a következtetésre jutottam, hogy ma Budapesten, 2011-ben nem létezik annál nagyobb polgárpukkasztás, minthogy csúcsforgalomban egy magassarkú téli csizmában, mondjuk piros szövetkabátban, szoknyában, sisak nélküli svájci sapkában, egyujjas kesztyűben, zenét hallgatva és hangosan énekelve egy városi biciklivel útra kelek, mondjuk fenyőfát venni, és a hóesésben a lehető legszabályosabban közlekedve, jobb oldalon elhaladva a dugóban káromkodó gépjárművezetők mellet, majd hazaérkezvén, a fát kiemelni a hátsó kosárba állított szennyestartó ládából.

A fentiek együtt olyan mértékű félelmet és ijedtséget keltenek a káromkodó gépjárművezetőkben, hogy elfelejtenek dudálni, ezáltal leszorítani is.

(Icarusnak válaszoltam, de megint nem oda került, ahova kellett volna)

198
Pontagy képe

azért a fenyőfás

azért a fenyőfás közlekedés nem a mindennapokra jellemző, lássuk be :)

egyébként meg a piros csizmára, szoknyára adott reakció lehet tetszésnyilvánítás is, ha csak dudálnak. Kökin a bevásárlóközpont építésekor számtalan melósbusz és autó dudált a szebb nőkre, akik a járdán mentek. Jó, ez primitív dolog, de ilyen is van.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

199
chicoye képe

Azért is írtam, hogy ez a

Azért is írtam, hogy ez a lehető legnagyobb polgárpukkasztás, amit el tudok képzelni.

Félreértettél, jobban békén hagynak, ha magassarkúban tekerek, mert szerintem azt gondolják rólam a gépjárművezetők a fejükben lévő sztereotípiák miatt, hogy én ott mindjárt el fogok esni. Miközben ez nem így van, pontosan úgyanúgy közlekedek, mint lapos talpú cipőben.

És a beszólogatással "semmi" bajom, a leszorítással van, nem ugyanaz a kettő.

Szerk: Ja, csak, ha dudálnak. Háát, az is ritkább, sőt.

200
chicoye képe

A másik dolog meg, hogy

A másik dolog meg, hogy honnan a francból tudja, hogy én hogy nézek ki, ha a hátam mögött van? Csak akkor csalódik bennem egy nagyot, ha a visszapillantó tükörbe belenéz, hogy élek-e még egyáltalán.

201
Frajti képe

Nos. Belepofázok már én

Nos. Belepofázok már én is. Csaj vagyok, inkább persze a kényelmes farmerben, magasszárúban tekerek, de ettől még nem gondolom, hogy nagy a különbség. Vagyis mégis, engem nem sűrűn akarnak leszorítani, alig hallok dudát. Sőt, az a szörnyű, hogy annyi előzékenységet kaptam mostanában, hogy magam sem hiszem már. Volt, aki megvárta míg átmászom a Szabadság-hídon. Kiengednek. Hagynak előzni bringást a Kiskörtén, stb. Egy negatív sztorim nincs az elmúlt egy hónapból. Persze, maradjon így! csak fura :)

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

202
Hotyhogy képe

Mosmá beszerzek egy

Mosmá beszerzek egy illyet!

http://www.autoevolution.com/news/cycle-helmet-with-in-built-blonde-hair...

_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

203
Frajti képe

Nem vagyok

Nem vagyok szőke.:P

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

204
Hotyhogy képe

Én se. De az leszek. Jobb

Én se. De az leszek. Jobb lesz, mint ősznek lennem. :-)))
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

205
chicoye képe

Látom, érted, hogy miről

Látom, érted, hogy miről írkálok itt! :DDDDD

206
chicoye képe

Azért, ha egy kicsit

Azért, ha egy kicsit komolyabban belegondolunk, és egy olyan országban élnénk, ahol lenne keret ilyesfajta tanulmányok finanszírozására, akkor nagyon jó alap hipotézis lehetne belőle egy kutatáshoz, mondjuk a Magatartástudományi Intézettel együttműködne az MK. Ugyanis egyrészt én hiába tudom biztosan, hogy pontosak a megfigyeléseim, ha ez örökre csak egy résztvevő megfigyelés marad, amit én civilként egyszer véletlenül nyilvánosságra hozhattam itt a CM-en, másrészt egy mérés, nem mérés.

207
Pontagy képe

nekem ezzel kapcsolatban

nekem ezzel kapcsolatban fenntartásaim vannak, mert
szép dolog egy "bunkófelmérő" közvélemény-kutatás, de:
-kevesebb lesz-e ettől az atrocitás?
-a helyszínen ettől változik-e bármi, amikor egy lila fejű, kopasz-kigyúrt üvöltve rohan utánad, vagy üldöz autóval, és beborít az árokba/padkára?
-lesz-e szankcionálva, bárhogy?

azt gondolom, hogy eredményt esetleg hozhat, de ha más nem akkor a következők többet javíthatnának, és ez kevesebbe kerül, mint pl. vacak bringainfrákat építeni:
-egyszerű és logikus kresz
-sokkal több és szigorúbb büntetési tételek, és mindennapos, szigorú ellenőrzések, minden közlekedőre, kivétel nélkül

nem a bosszúálló hajlamaim jöttek elő (nem szoktam feljelenteni senkit, meg fenyegetőzni sem, meg üvöltözni is csak nagy ritkán) de az embereknek a legérzékenyebb pontjuk a pénztárcájuk. Ha rájönnek, hogy a szabálytalanság sokba kerül, talán elgondolkoznak.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

208
chicoye képe

Ez a kutatás kizárólag

Ez a kutatás kizárólag csak a társadalomtudományok iránt érzett perverzitásom miatt fellépő heves szívdobogásomat lenne hivatott csillapítani. :)

A probléma megoldása pontosan, szó szerint az, amit leírtál. Viszont, ha ezeket a dolgokat bevezetnék, egyik napról a másikra megváltozna minden. Nekem mi maradna? Unalmas egy világ lenne, nem lehetne soha többé ilyenfajta kísérletet végezni. Persze természetesen belenyugodnék, hiszen a társadalom érdekeit előbbre valónak gondolom, mint az én perverzitásomat. :)

209
Hotyhogy képe

Beszélgettünk erről

Beszélgettünk erről régen itt néhányszor. Kuku tervezgette is a mérést. Induljatok neki közösen ha tetszik és ráértek.

http://criticalmass.hu/forum-tema/20060912/kotelezo-bukosisak-meglepo-uj...

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20110103/lezeres-tavolsagmerot-keresek

_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!

210
Peta képe

.

.

211
Icarus képe

Lehet hogy csak

Lehet hogy csak általánosan jó tendencia van :) Utoljára nekem is csak akkor dudáltak amikor a múlthéten a budai alsó rakparton mentem, ahol lássuk be annyira nem megszokott a bringás közlekedés :D

212
chicoye képe

Több éves tapasztalatot

Több éves tapasztalatot írtam, nem az utóbbi egy hónapból merítve. Nekem is vannak stresszmentes napok, nem erről van szó. ;)

213
Frajti képe

Nem egy hónapja kezdtem

Nem egy hónapja kezdtem bringázni, de az elmúlt 4 évben 1-szer dudáltak rám, és 1 szóváltásom volt, az is azért, mert egy taxisnak nem tetszett, hogy a buszsáv melletti sávban szabályosan közlekedem, amikor utolértem a kövi lámpánál és mondtam neki mi a helyzet, hebegett-habogott, de látszott, hogy tudom, mi a stájsz. Ja, és még egy hetes busz túl közel jött. Ennyi. Szóval azért 4 év alatt ennyi, mikor napi-kétnapi szinten bringával megyek mindenhova. Nem is tudom. Csak az elmúlt egy hónap annyira pozitív, hogy meg kellett jegyezzem.

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

214
chicoye képe

Hát, akkor örülj neki,

Hát, akkor örülj neki, hogy te nem vagy én, vagy hogyanisírjam. Szóval érted. ;)

215
Hooborg képe

"Nem is tudom. Csak az

"Nem is tudom. Csak az elmúlt egy hónap annyira pozitív, hogy meg kellett jegyezzem." :) ezt én is így gondolom, de sztem már az elmúlt 2-3 hónap is ilyen volt. Általában ugye nem venni észre ha vki szabályosan, jófejen közlekedik, mert a rossz jobban bennünk marad(eddigi tapasztalataim szerint), viszont az elmúlt pár hónapban, olyan sok pozitív tapasztalatot szereztem, hogy ujjaimon nem tom megszámolni míg e közben volt kb 5 idióta eset!
Ööö nem tom miért írtam le, talán én is fontosnak éreztem leírni!:) Egyszerűen csak jól esett!:)
____________________
Gáz az Álarc?

(Gázálarclámpásfeketeössztelós"tecsó"monti / lila Cresta SS)

216
Torpedo képe

Az anyósülésről mindig

Az anyósülésről mindig anyósos a mentalitás, ami többnyire ráragad a vezetőre is.
Ausztrál felmérés szerint a fehér autók tulajdonosai stresszesek, ami kissé elszomorító, hiszen a fővárosi kisker furgonaink 92,7%-a fehér színű.

217
Peta képe

Eldendrult ez a topik is :D

Eldendrult ez a topik is :D

218
dendru képe

Az mit is jelent számodra?

Az mit is jelent számodra? Az utóbbi pár komment már nem is rólam szóét hanem valami öltözék kitárgyalás ment amit bevallom nem követtem.

Egykori "slynus" :-))

-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-

219
Peta képe

Több emberrel folytattál

Több emberrel folytattál parttalannak tűnő vitát a tulkos topik után ismét, így már egy ideje én sem követtem ezt a topikot, csakúgy, mint a tulkosat sem, bár ezért valóban lemaradtam olyan ügyekről is, mint a ruházkodás, bár ahhoz sem tudok sok konstruktívat hozzátenni :)

220
chicoye képe

Nem is érthet mindenki

Nem is érthet mindenki mindenhez. :P
Ezért is kell sokat olvasni és művelődni. :)

A fenti okfejtés pedig azon ritka események összességéből született, amikor is a Homo Sociologicus nő felül a kerékpárjára, és idejön a CM-re szájkölsikk-trollkodni. ;)

221
Peta képe

Egy kép már igazán

Egy kép már igazán jöhetne akkor már :) A csikklecsikken is mindig van. :P

222
chicoye képe

A Szájkölsikkesek miatt

A Szájkölsikkesek miatt mindig résen vagyok az extrazárkózottságom miatt, és minden nap ellenőrzöm is a trófeagyűjtő lapon, hogy sikerült-e elkapniuk. Eddig még megmenekültem szerencsére, bár egyszer kiugrott egyikőjük a fák rejtekéből, és meg akart engem bélyegezni egy matricával. Majd ezt én gyorsan kikapva a kezéből elinaltam onnan sietősen, nehogy eszébe jusson még valami más is.

Viszont nemrég készült egy impresszionista portrérajz a csikkléről, ha érdekel. :)

223
Peta képe

Érdekelni minden érdekel,

Érdekelni minden érdekel, bár az impresszionista helyett írd nyugodtan, hogy pixeles :D

224
chicoye képe

Na, most behúztál a

Na, most behúztál a csőbe, mert kivételesen nem vicceltem, ez tényleg egy igazi rajz, és mivel nincs szkennelőgépem, egy kicsit bonyolult lenne ez. Meg ha már ilyen akcióba kezdenék, akkor előtte vadászatra kellene indulnom, hogy megtaláljam a rajzoló embert, mert elfelejtette dedikálni. :(
Vagy még esetleg én készítek a rajzról egy pixeles változatot, ha úgy alakulnak a fényviszonyok. Na, melyik variációt választod? Vagy hagyjuk inkább a fenébe? :)

225
Peta képe

Szkenner helyett digitális

Szkenner helyett digitális fényképező is használható a cél érdekében :)

226
chicoye képe

Rendben. Akkor majd ha

Rendben. Akkor majd ha készen lesz, beillesztek ide egy linket, ami majd a nagy műalkotáshoz vezet téged, jó? :)

227
Peta képe

Zsír lesz :D

Zsír lesz :D

228
chicoye képe

Íme a link a

Íme a link a gyönyörűséges műalkotás felé:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/zR4Rsn1Jqw9azsqjaa2R_2WDLx8GYEqQ1j...

Kíváncsi vagyok, felfedezed-e, hogy milyen magas fokon végezte a művész az U-lakat impresszionista ábrázolását. Talán ez teszi igazán különlegessé a művet.

Szerencsére előre megválaszthattam a rajz stílusát, így a csikkle koszos mivolta egyáltalán nem észlelhető a műalkotáson. (Ha előre tudom, hogy ez fog vele történni, kicsit letörölgettem volna. :) )

229
Peta képe

Köszi :D Nem vagyok túl

Köszi :D Nem vagyok túl jártas a művészeti irányzatokban, de először erre nem impresszionistát mondanék. Bár azt nemtom, helyette mit. Az Ulakat mesteri! Nem is tudom, Mona Lisát miért nem verték bilincsbe a kép elkészültéig :D

230
chicoye képe

Ma túrázni voltam, majdnem

Ma túrázni voltam, majdnem végem lett, majd hazaérvén az írásod elolvasása után hozzávetőlegesen 20 percen át folyamatosan nevettem. Aztán elaludtam, és felébredvén eszembe jutott megint, és kezdődött minden elölről. Azt hiszem, hogy ma reggel rekeszizomlázam is lesz. Továbbá igencsak tartok attól, hogy az elkövetkező napokban különböző helyeken megint csak eszembe fog ez jutni, és majd az ott megforduló emberek furcsa tekintetét is el kell majd ráadásul viselnem.

Na, csak azért írtam ezt le, mert ez mégiscsak nagyobb elismerés, mint egy ilyen :D smiley. :)

231
Peta képe

Nagyon örülök, hogy ennyi

Nagyon örülök, hogy ennyi mókás percet szerezhettem így látatlanban is :)

232
ízirájder képe

Én sem értek a focihoz, de

Én sem értek a focihoz, de szerintem sem impresszionista. Az elmúlt 5 percben wikiről frissített általános műveltségem alapján az impresszionizmus elmossa a vonalakat, a térhatás érzékeltetésére fényhatásokat használ, ez viszont egyértelmű, lendületes vonalvezetéssel érzékelteti a teret, és ez benne az, ami nekem nagyon tetszik. Inkább Vasarely jut róla eszembe, mint Monet

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

233
chicoye képe

Nana! Nem leszólni! Ez

Nana! Nem leszólni! Ez igenis impresszionista, csak a Van Gogh iskolát követi. :)

234
ízirájder képe

miért, Vasareliy

miért, Vasareliy szar?

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

235
chicoye képe

Ha valaki megkérdezi

Ha valaki megkérdezi tőled, hogy na és milyen stílusban készüljön a rajz, erre te azt válaszolod, hogy impresszionista, és a végeredmény op-art lesz, akkor az azt jelenti, hogy ugyan a művész túl részeg volt, de attól még Vasarely tök jó. :D