Nagyon leegyszerűsítve: Azért kell mindenkinek munka hogy legyen pénzük megvenni a sok cuccot amit a sok munkával termelnek. Ördögi kör.

És attól még hogy valami tartós még elromolhat és javítani kell. Vannak kopó alkatrészek amiket pótolni kell. Jelenleg leépült a szervizes kör mert "olcsóbb venni egy újat". De ezt a gyártók mesterségesen alakították ki és nem szükségszerűség.

Az meg tök mindegy hogy a jelenlegi helyzet a kényelmesebb vagy egy másik. A jelenlegi helyzet nem tartható. Mi lesz ha mindenkinek kell laptop? Honnét szedsz annyi lítiumot az aksikhoz? Vagy ha szedsz is nem dobhatod ki őket évente mert elfogy.

Szerintem a gondolatmeneted egy kicsit kisiklott a munkánál meg a piacnál.
Most gondold végig még egyszer.
Azért kell elavultatni a dolgokat, hogy újat lehessen eladni helyettük. De itt valójában felesleges termelés folyik, hiszen ettől még senkinek nem lesz több villanykörtéje - és szüksége sincs több villanykörtére. A természeti és emberi erőforrásokat pazaroljuk így el, ahelyett, hogy örök életű tárgyakat gyártanánk, és így kevesebbet kéne dolgoznunk.

Nem tehetek róla, de ebből egy szót sem értettem, azt hittem, nem tudja, mit mondok, és hogy megértsen, arról beszéltem, hogy ha egy ízben mindenkit kivezényelnének házat építeni, mennyivel több lakás lenne, mint most, amikor sokan többedmagukkal laknak egy szobában, sőt egyesek a szabad ég alatt éjjeleznek.

Zemöki felelet helyett karon ragadott, és elvezetett ahhoz a házhoz, amit idejöttem napján láttam, és amelyiknek egyik felét építették, másikat bontották. Most csak az volt az újdonság rajta, hogy a lebontott felét építették újra, és a közben felépült részt bontották.

- Látod - így szólt Zemöki -, a kona milyen bölcsen gondoskodik arról, hogy tagjainak lakása legyen.

Ennek a furcsa háznak a titka már erősen fúrta az oldalamat, és az alkalmat felhasználva megkérdeztem, hogy akkor miért bontják le a másik felét, de ő is ugyanazt felelte, mint annak idején a kőműves:

- Hogy hajléktalanságot ne okozzon.

Bátortalanul megjegyeztem, hogy a hajléktalanságon éppen a lakás létezése segít.

Nem tudom, mi volt rajtam olyan mulatságos, de Zemöki nagyon jóízűt nevetett szavaimon, szegény bivaknak nevezett, és kijelentette, hogy úgy látszik, a lakásgazdaság tudományának még elemeivel sem vagyok tisztában, ami pedig a legtanulatlanabb behin előtt is közismert dolog.

Én igyekeztem megőrizni nyugalmamat, és udvariasan kértem, világosítsa meg előttem a behinek lakásgazdasági tudományát.

Erre Zemökivel egy padra ültünk, és ő beszélni kezdett.

Elmondotta, hogy valaha régen a behinek is házat építettek, abból a téveszméből kiindulva, hogy ezzel a lakásínséget fogják enyhíteni. De az anyagi igazság természetesen megkövetelte, hogy a hajléktalanok közül csak azok kapjanak lakást, akik az építkezésben is részt vettek.

Ezért az építőknek minden hónapban egy cifrán nyomott igazolványt adtak, minek ellenében joguk volt egy hónapig lakni.

Az elején persze hiába kaptak igazolványt, az építőknek csak egy része kaphatott lakást, de az építkezés előrehaladásával mind többen jutottak fedél alá. Egyelőre tehát úgy látszott, minden rendben van.

Mikor azonban az építkezési programmal elkészültek, egymás után kellett az udvarra dobálni a lakókat, mert azok már nem építettek, tehát új igazolványt sem kaptak az újabb hónapokra.

Így jöttek aztán rá a tudósok, hogy az építkezés hajléktalanságot okoz.

Megpróbáltam ellene vetni, hogy ha készen vannak a házak, miért kérnek még mindig havi igazolványt az építőktől, miért nem hagyják őket állandóan lakni.

Zemöki azt felelte, hogy ez igaztalan dolog volna, és lamikság lakást követelni olyan ember számára, aki már nem dolgozik. Elismerte azonban, hogy a probléma rendkívül súlyos, és ennek megoldására a kona sok tudóst alkalmaz jó fizetéssel, akik éjjel-nappal ezen törik a fejüket. Ezeknek sikerült is megállapítani a lakásgazdaság tudományos törvényét, amely így hangzik:

"A lakás kiszorítja az embert."

A megoldásra azonban még sokáig nem jöttek rá, mert a probléma kétélű: míg az építkezés tart, van igazolvány, de nincs lakás, ha befejezték, van lakás, de nincs igazolvány. Eleinte úgy próbálták megoldani a nehézséget, hogy még több lakást építettek, és az építés idején az építők megmaradhattak régi helyükön. De így természetesen mind több lakás maradt üresen, amivel nem lehetett mit kezdeni.

Azt mindenki sejtette tehát, hogy a lakásépítő munka csak akkor közhasznú, ha nyomában nem támadnak lakások. Így jöttek rá, hogy az embereket foglalkoztatni kell, hogy lakhassanak, de a lakásokat rögtön le kell rombolni, hogy a katasztrofális hajléktalanságot elkerüljék.

- De akkor ez voltaképpen nem építés! - mondtam.

- Persze hogy nem! Még csak az kellene! Ez a kona bölcs gondoskodása tagjairól. A kona bontócsákányt ad tagjai kezébe, hogy hajléktalanul ne maradjanak. Ezért kell a konát megbecsülnünk.

(Szathmári Sándor - Kazohínia)

Nem vagyok egy hittérítő típus (egyébként is ez az egész téma inkább a most olvastam-ba illik), de ha esetleg még nem láttátok, akkor a Villanykörte összeesküvés után javallom megnézni a Zeitgeist trilógiát, annak is főleg a második és harmadik részét. Az én fantáziámat leginkább a pénz nélküli társadalom, és Jacque Fresco utópiája izgatja, amibe persze rengeteg helyen bele lehet kötni, de mindenképpen alternatívaként tarthatjuk számon.

Mellé szintén ajánlom Serge Latouche - A nemnövekedés diszkrét bája című könyvét, melynek alap kérdése, hogy miért is kell ilyen globális helyzetben a folytonos gazdasági növekedésre koncentrálnunk?

Azt az einsteini mondást ismered ugye, hogy "nem tudom mivel vívják majd a III. világháborút, de a negyediket biztos hogy kövekkel és botokkal"?
Egyébként a recept már régen megvan, csak ha elmondom, minig nácinak tartanak.

--------------------------
www.barzongorista.eu

Csak a materialistáknak okoz nehézséget a tervezett avulástól elszakadni a gazdasági növekedést féltve.

Egyfelől az egyes régiók fejlődésével megfigyelhető a fogyasztás struktúrájának átalakulása. Ez több metszetben értelmezhető, egyfelől a magasabb keresleti jövedelemrugalmasságú termékek irányába (pld. minőségi termék, biotermék, ide vonatkozó példa lehet a hosszú élettartamú termék), másfelől a szolgáltatási szektor és információs szektor irányába. Az anyagi irányból korlátos növekedésű ipari szektor (bár elméleti megközelítésben érték szempontjából nem korlátos, hiszen egy óráért is ki lehet fizetni egy ország éves GDP-jét, bár nem életszerű) tipikusan csökkenő mértékben járul hozzá a hazai termék megtermeléséhez. Ha az emberek pl. Kisember produkciójának élvezetéért fizetnek egyre többet vagy többen (így Kisember háztartásának rendelkezésére álló jövedelmét növelve új lehetőséget adnak a megtakarítások vagy a piaci kereslet növekedésére), akkor a növekedés nincs miért lassuljon.

A dolog érdekesebb része érinti a materialistáknak is átlátható szolgáltatási szektort. Szinte természetes, hogy amennyiben az erőforrások szűkössége miatt a gyártás, akár a reciklálás drágább lesz, akkor a munkaerőigényessége miatt drága és kiszoruló javítás, szervíz szolgáltatás felértékelődik. Ez együtt járhat a munkára fordított kiadások arányának növelésével, a munkaintenzívebb gazdaság piaci térnyerésével.

Mindezt segíthetik az olyan uniós szabályok és tervek, amelyek az életciklus alapú tervezést, közbeszerzést, költségvizsgálatot, klímára gyakorolt hatásokat helyezik előtérbe. (Pl. ESD, de több ilyen szabály is készül.)

Eszembe jutott egy rég sci-fi novella amiben a túltermelési válságot úgy oldották meg hogy a termelés mellett a fogyasztást is a robotokra bízták.
Lehet ez a jövő? :-D

Korábban olvastam több helyen, hogy ha az ember nincs lekötve (legegyszerűbben: munkával), akkor elkezd mindenféle hülyeségeket csinálni, értelmetlen, végső soron kártékony dolgokra használni az idejét.

Hogy ezért hordatják a homokot az építkezésen a munkásokkal egyik sarokból a másikba, aztán vissza, amikor magasabb szinten (mondjuk pénzügyek vagy a tervek miatt) megakad a kivitelezés folyamata, hogy ne kezdjenek el inni, lopni, se ne tűnjenek el teljesen, mire újra van tennivaló.

Persze az itt fórumozók többségéről tudom, hogy szabadidejében tesz önként erőfeszítéseket a biciklizés népszerűsítéséért, így nem hiszem, hogy ha nem kéne dolgozniuk, lezüllenének; de a társadalom többségnek talán ezért is szüksége van munkára?

Jávor Tamás
Budapest-Krisztinaváros

Térjünk rá a kerékpárokra. Nekem pont az tetszik, hogy egy kerékpár szinte örök életű lehet, fel lehet a romjaiból támasztani. (Van olyan műhely ami nevében utal a recycling folyamatra, lomizott gépeket újítanak fel.)Sokkal nagyobb (még ha nem is teljes) a kompatibilitás mint a PC-knél vagy autóknál. Eldobva sem veszélyesek a környezetre. Könnyen javíthatók, még nem szakember által is. A szervizműhely nem környezetterhelő, hát még az üzemeltetés. Egy régi bringát is szinte ugyanolyan jól lehet használni közlekedésre mint egy idei modellt. Magam részéről gyönyörködve nézem a Budapesten futó sok szép régi bicajt.

Az alapvető probléma szerintem az, hogy a munkahelyen több hozzáadott értéket állítasz elő, mint amennyit meg tudsz venni a fizetésedből. Az, aki zsebreteszi a hasznot, az meg nem fogyaszt annyit, amennyit termelünk.

Ezért aztán vagy túltermelési válság van, vagy hitelkihelyezéssel kerüljük el a válságot. Persze előbb vagy utóbb pánik tör ki, mert kiderül, hogy soha nem fizetjük vissza az összes hitelt. Ilyenkor elakad a pénz áramlása, és válság van.

Nálunk pl. a bérköltség kb. a kiadások 0.4%-át teszi ki, miközben legalább 5% a haszonkulcs.
Tehát a munkával hozzáadott érték / munkabér arány 12.5 körül van.

A munkavállalói oldal erősítésére lenne szükség. A munkások tényleg keressenek körülbelül annyit, amennyit a munkájuk ér. A lényeg, hogy forogjon a tőke. Erre találták ki pl. a "rozsdásodó" pénzt.

A levegő tervezett elavulása. Kísérjük végig ennek a folyamatát is.

Volt egyszer, régen, a levegő, ami körbe vette vidáman a falakhoz, korlátokhoz támasztott biciklik vázát, kerekeit, küllőit.

Semmi nem volt útjában ennek a jótékony levegőnek, és nem szorította azt ki semmi onnan, a biciklik körül. Jó is volt arra, amire volt: puhán símogatta a szabadon otthagyott bicikliket.

Igen ám, de ez nem maradt állandóan jó és elég. Kezdte a levegőt kiszorítani egy kis vékony, holland típusú keréklakat a hátsó keréknél. A levegő itt érintett alkalmazása ekkor lépett az elavulás útjára. A vidámságnak vége lett. Felhők gyülekeztek.

Aztán később ez se volt elég, mert kezdtek megjelenni vastagabb sodronyok, amik még több szabad levegőt szorítottak ki a biciklik körül. Világossá vált, hogy a levegő el fog avulni teljesen majd egyszer.

Ami kis levegő még maradt, azt meg vaskos U-lakatok szorítják ki ma. Ahogy a levegő avul, úgy avulnak sorra el a többi dolgok is: a vézna kis horganyzott kerékzár, a vastagabb, de mégis elavauló sodronyzár, aztán most a keményre edzett vastag U-lakat acélötvözete.

Ezek úgy látszik, hogy mind el fognak avulni mind, ahogy az általuk kiszorított, valamikor a célra bőven elégséges, puha és símogató levegő avult el. Mindez a rendes társadalomra vágyó ember szomorúságára... :-(

Szívesen elmennék egy ilyen villanykörtezsúrra egyszer, ennék-innék, hátsó sorból figyelgetnék.