Én már csak ilyen vagyok. Morgok mindenért.
Pedig olyan jól indult ez a hónap, és reméltem, hogy nem fog történni semmi olyan dolog, ami miatt írnom kell.
Nem mondom, hogy ez az eset olyan nagy volumenű, vagy ilyesmi. Viszont elég jól rávilágít arra, hogy egyesek képesek még az oda nem illő helyen és időben, egy teljesen hétköznapi lépcsőházban is csak arra gondolni, hogy Nekik autójuk van, és mindenki más a hibás, csak Ők nem.
Mint páran tudjátok, egy 72 albetétes háznak a gondnoka vagyok. Szokásos nap, éppen a B lépcsőházban bóklásztam, megnéztem, mi a pálya a padláson, semmi rendkívüli. Egyszer csak hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja az udvaron, valaki más pedig szitkozódik ugyanott.
Lementem, és az egyik első emeleten lakó hölgy ott állt a kiskutyájával, sétáltatásból jöttek, de elmondása szerint nem tudnak hazamenni, mert elromlott a zár a folyosó ajtaján. Eközben kissé távolabb egy kopasz, körszakállas úriember dossziékkal a kezében járkál fel-alá, és káromkodik, ahogy a csövön kifér, meg mutogat felfelé az első emeletre.
Beugrottam a pincébe célszerszámokért, zártörés és behatolás céljából. A kérdéses ajtó zárja elromlott, a kutyás hölgynek munkába kellett mennie, de előbb haza kell jutnia a kutyával.
Az említett úriember már ott tipródik az ajtóban, dossziékat dugdos a résen keresztül a túloldalon 'bezárt' egyik lakónak. Szólok, hogy talán kinyitnám az ajtót, ha odaengednek, mások is szeretnének bemenni, meg kijönni, kint ketten várunk, belül már hárman.
Reakció semmi, szépen megvárjuk, amíg lerendezik az ügyüket, még a fizetést is profin elintézik a fél centis nyíláson keresztül. Ezután a körszakállas úriember elrohan a dolgára. Belül megjelenik az öreg, süketnéma bácsi, Ő is ott lakik, és mutogatja, hogy nem tudja kinyitni az ajtót sajnos Ő sem, nem tud létrára mászni, hogy leszerelje a 3 méteres magasságban lévő reteszt, és akkor a zár feltörése nélkül ki tudnánk nyitni a kétszárnyú ajtót. Egy másik lakó ismét belülről jelezte, hogy segít, az öreg elballagott szerszámokért.
Most jön a lényeg. A kutyasétáltató hölgy elmeséli, hogy az egész abból indult ki, hogy az említett körszakállas úriember bezúdult a lépcsőházba, és nekiállt teljes erőből rángatni az ajtókilincset, ami persze be volt zárva. Mert Ő siet, mert Ő a tilosban parkolt, és ha lebilincselik az autóját, akkor itt aztán világvége lesz.
Megjegyzem, a Corvin parkolóházban 5, azaz öt órát lehet ingyen parkolni(!), csak ugye onnan 50 métert sétálni kell a házunkig...
A zárnyelv kiugrott a helyéről, és beszorult a keretbe, szóval hiába próbálkoztak kulccsal, már nem nyílt ki. A nagyon sietős autós saját maga előtt zárta el az utat, ahelyett, hogy megvárta volna, míg az ügyfele kislattyog, és ajtót nyit Neki.
Miután rájött, hogy elromlott a zár, elkezdett fel-alá rohangászni az udvar és az emelet között, káromkodva szidott mindent, az ajtót, a házat, meg mindenkinek azt magyarázta, hogy Ő tilosban parkol, és nem szeretné, ha megbüntetnék, vagy odabilincselnék, és különben is, miért ilyen szar ez a ház, miért szar az ajtó, és miért romlott el a zár...
Végül a retesz leszerelésével ki tudtam rántani a két ajtószárnyat sérülés okozása nélkül, ez a része jól végződött a dolognak.
Szóval gratulálok az illetőnek, sikerült még egy teljesen nem oda való helyszínen is előtérbe hozni a fostos autóját, és bebizonyítva ezzel újfent azt, hogy ezeknek az alakoknak tényleg semmi nem számít, ha az imádott járműről van szó.












De legalább sokáig
De legalább sokáig szakértettél az ajtónál?:D
Annyira nem. Felvonultam egy
Annyira nem. Felvonultam egy 2 kilós kalapáccsal, meg vésőkészlettel, félméteres csavarhúzóval, erre az öreg szaki meg a másik lakó belülről megoldotta egy 10-es villáskulccsal...:DDD
Utána viszont egy tizedmásodperc alatt kirántottam az ajtót...:)
__________________
- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -
Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...
Jót röhögtem! Miért nem
Jót röhögtem!
Miért nem kináltad meg a kalapáccsal?
Sajnos nem büntették meg , mert nem jött el a világvége :-)
Tetszenek ezek a zsörtölődések!
Mint az írásból
Mint az írásból kiderült, mikor megtudtam, hogy mi is történt, már elpárolgott az úr.
Addig én is majdnem sajnálni kezdtem, hogy nem tud bejutni...:/
__________________
- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -
Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...
Feljelentés
Feljelentés garázdaságért? Még csak nem is ismeretlen a tettes.
Ebben a házban? Ugyan már,
Ebben a házban? Ugyan már, itt mindenki tojik mindenre, csak akkor sírnak, ha valami probléma van.
Én jeleztem a közös képviselet felé, aztán majd kitalálják.
Tavaly télen, mikor már a sokadik autós lógott be az udvarra (magánterület), és a legálisan ott parkolók a véremet szívták emiatt, meguntam, és beszóltam a yardra, hogy tegyenek rendet. Másnap jól lecseszett a ház számvizsgáló bizottsága, meg a közös képviselet, hogy mit képzelek én, nem kell mindjárt a rendőrségre szaladni, ha valami kis baj van. Mondom oké, ha nektek az kis baj, hogy cirka 4-5 család nem tudja éjszakára hova tenni az autóját, mert a bérelt parkolóhelyén idegenek ácsorognak, ráadásul folyamatosan birtokháborítást követnek el, akkor sorry, ezentúl csak jelzem a dolgokat. Természetesen a bejelentés előtt az Ő fülüket is rágtam hetekig, hogy csináljanak valamit. Le sem x@rták...:S
Ugyanígy nem lett semmi abból sem, amikor az udvaron építkezőkre szóltam, hogy vasárnap nem zajongunk, meg akartak verni.
Egyik szombaton elhajtottam egy csókát, aki szintén be akart állni az udvarba, csak mert Ő jött valakihez, aki éppen nem volt otthon, én meg közöltem Vele, hogy nem vagyok portás, különben meg szombaton nem vagyok szolgálatban. Az meg le akarta csavarozni a kapuról az automata nyitóberendezést. Ezt is jeleztem, ebből sem lett semmi.
Szóval itt mindent lehet, következmény nélkül, ennyi a történet...
__________________
- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -
Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...
Legközelebb ugyanezt
Legközelebb ugyanezt írásban. Aztán néhány ilyen eset után fel lehet szólítani őket a távozásra, kereshettek normálisabb kk-t. Én tudok ajánlani.
Ha azt mondom, hogy 5 éven
Ha azt mondom, hogy 5 éven belül ez már a harmadik KK?
Én 1.5 éve vagyok itt gondnok, de már a tököm kivan tőlük, inkább én megyek el, az a tuti...:)
__________________
- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -
Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...