Lehet, hogy sokak számára ismerősek az alábbi tézisek, illetve írójuk. Találunk benne egy-két megmosolyogtató mondatot, például helikopterekről (bár, ha belegondolunk, bevált a jóslat, és a fejlődés akkori logikája szerint szélesebb körben is elterjedhetett volna, ezt csak az extenzív növekedés korlátai akadályozták meg); ugyanakkor a legtöbb megállapítással kapcsolatban elmondható, hogy ma már triviálisnak vesszük, ahogy a szituácionizmus sok eredménye beleépült a mai urbanista elképzelésekbe és városi mozgalmakba, aktivizmusba. Ez a pár tézis azonban még abban a korban íródott, amikor az elején, közepén jártak annak, hogy kialakítsák azt a várost, amit ma meg akarunk változtatni, amikor kevesen gondoltak arra, hogy nem városi autópályákat, alul- és felüljárókat kellene építeni.

------

Eredeti: Guy Bebord: Internationale Situationiste #3 (1959. december)
Fordítás: Szituácionista Internacionálé, 2007. szövegek #1

------

Szituácionista tézisek a közlekedésről

#1

Minden urbanista elköveti azt a hibát, hogy a személygépkocsit (és az olyan melléktermékeit, mint a motorgépjárművet) elsősorban közlekedési eszköznek véli. Ezt a félreértést a boldogságnak azon eszméje alapozza meg, amelyet a fejlett kapitalizmus igyekszik elterjeszteni a társadalomban. A személygépkocsi ennek a propaganda hadjáratnak a középpontjában szerepel, egyrészt mint egy elidegenedett élet legmagasztosabb java, másrészt pedig mint a kapitalista piac alapvető terméke. Ebben az évben terjedt el az a nézet, mely szerint az amerikai gazdaság prosperálása a "Minden családba két autót" szlogen sikerétől függ.

#2

Az ingázó idő, ahogy Le Corbusier* pontosan megállapította, egy olyan többlet munka, amely csökkenti a "szabad" idő mennyiségét.

#3

Az olyan utazást, ami csak a munka bővítménye, fel kell hogy váltsa a gyönyör utazása.

#4

Az építészet újratervezését akarni az autók masszív, parazita létére apellálva az igazi problémák elképesztő félreértésére utal. Szükségszerűen át kell alakítani az építészetet a társadalom teljes átalakításával összhangban, kritizálva a társadalmi kapcsolatok megbélyegzett formáinak (első helyen a családnak) múlékony értékeit.

#5

Még ha a jelenlegi átmeneti időszakban el is fogadjuk a munka zónák és lakó zónák közti merev felosztást, észre kell vennünk egy harmadik szférát: magát az életet (a szabadság, a pihenés szféráját -- az élet igazságát). Az egyetemes várostervezés nem fogad el kötöttségeket; célja egy olyan egyetemes emberi környezet létrehozása, amelyben az olyan elkülönülések, mint a munka/szabadság vagy köz/magán végre felbomlanak. Még ez előtt, az egyetemes várostervezés minimális tevékenysége a játék terének kiterjesztése kell legyen -- kiterjesztése az összes vágyott konstrukcióra. Ez a terület egy régi város összetettségi szintjén lesz.

#6

Nem arról van szó, hogy mint egy fő gonosszal kívánnánk megküzdeni az autóval. A városokban felgyülemlett extrém koncentrációja az, ami odáig vezetett, hogy eredeti szerepét tagadja. A várostervezésnek semmi esetre lenne szabad figyelmen kívül hagynia a személyautót, de még kevésbé szemlélheti úgy, mint központi témáját. Gondolnia kell a fokozatos kivonásra. Mindenesetre előre látható, hogy bizonyos új komplexumok központjai, hasonlóan néhány régi városhoz be fognak zárulni az autók előtt.

#7

Azok, akik az autó örökkévalóságában hisznek, azok nem gondolnak (még ha csak egy szigorúan technológiai nézőpontból is) a közlekedés más jövőbeli formáira. Példának okáért az egyszemélyes helikopter, amivel jelenleg az amerikai hadsereg folytat kísérleteket, valószínűleg húsz éven belül elérhető lesz a köz számára is.

#8

Az emberi környezet dialektikájának megtörése az autók kedvéért (a Párizsba tervezett autópályák több ezer ház és lakás lerombolását teszik elkerülhetetlenné, jóllehet a lakhatási krízis mind súlyosabbá fajul) ál-praktikus igazolásokba rejti irracionalitását. De praktikussága és szükségessége csak bizonyos társadalmi berendezkedésben igaz. Akik szerint a problémák részletei állandóak, azok a jelenleg fennálló társadalmi rend állandóságában hisznek.

#9

A forradalmi várostervezők nem fogják a dolgok és a dolgok világának csapdájába esett emberi lények mozgatására korlátozni érdeklődésüket. Azon lesznek, hogy elveszítsék ezeket a kiismert láncaikat, s az igazi életen át vezető emberi utazásért folyó kísérletekkel kövezzék ki az utat.

------

*: Charles-Edouard Jeanneret, vagy ahogy a világ jobban ismerte, Le Corbusier (1887--1965); építész, teoretikus; a 20. század egyik legnagyobb hatású építőművészeti személyisége, a francia építészet nagy alakja. Hatalmas életművet alkotott. Szerkesztett folyóiratot (L'Esprit Nouveau -- Új Szellem -- címen), készített szobrokat, festett, aktív tagja volt a nemzetközi építészeti közéletnek. Bútorait 1929-ben mutatta be a párizsi Őszi szalonon. Erős szociális elkötelezettséggel alkotta épületeit. Ennek eredménye 1926-ban megszövegezett kiáltványa, Az új építészet öt pontja is.

Pszichogeografikus térkép (Guy Debord)Boston kognitív térképe (Kevin Lynch)A spektákulum társadalma c. filmből (1973)Guy Debord

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
asztalosgabor képe

Le Corbusier egy idióta

Le Corbusier egy idióta volt. Röviden ennyi.

2
monster képe

Szeretnék én olyan idióta

Szeretnék én olyan idióta lenni mint ő volt...
Szerintem az az idióta, aki mondja.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

3
asztalosgabor képe

Az emberekre akarta

Az emberekre akarta kényszeríteni értelmetlen, megvalósíthatatlan terveit. Tipikus társadalommérnökösködés, ami elfelejti hogy az emberek individualisták.
Ugyanez a típus az, aki a kerékpárjárdákra kényszeríti a bringásokat, mert az ő csökött agyában azt gondolja számukra az ideálisnak, és nem érdekli az érintettek véleménye.
Egy normális , lakható épületet sem tervezet. Zsákutca volt az egész világlátása.

4
monster képe

Bocs hogy válaszoltam neked

Bocs hogy válaszoltam neked elsőre. Most látom, 1 napja regeltél, megnéztem a hozzászólásaidat. Gondolom a makimajom vagy a saját nevén. Akinek kis esze van, üvegnek fog nézni. Levelezz majd a Legin Pityukával.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

5
asztalosgabor képe

Levelezz vele te, pont

Levelezz vele te, pont annyira értelmes mint az általad ajnározott "építész". Pont ugyanúgy rá akarja kényszeríteni a saját világnézetét az emberekre.

6
Shag_Beckur képe

Az 1 napja regelés nem

Az 1 napja regelés nem jelenti feltétlenül azt, hogy ne lenne igaza.

De az tény, hogy egy 2+ éves reggel az ilyenkor bíztatóbb.

7
tatabike képe

LOL, monster aggyá'

LOL, monster aggyá' neki...

- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -

Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...

8
asztalosgabor képe

http://epiteszforum.hu/node/1

http://epiteszforum.hu/node/11280

"Le Corbusier hogyan került közel az újonnan létrehozott Szovjetúnióhoz és magasztalta a kommunizmus előnyeit"

". Le Corbusier Mussolini ideológiáját is dicsérte, és két éven keresztül dolgozott a Vichy-kormánynak abban a reményben, hogy a teljes Franciaország új építkezéseit és várostervezését felügyelheti. Hitte, hogy Hitler és a Vichy-kormány "a társadalom csodálatos átalakulását" hozza magával"

Egy köpönyegforgató kommunista náci röviden összefoglalva. Szerencsére már mindkettő erőszakos társadalomátalakító ideológiától megszabadultunk.
Mert látszólag távol áll a két eszme egymástól, de valójában rokon eszmék, a társadalom erőszakos átalakítását hírdetik.

Ha nem gond, én nem tekintem értékesnek az ilyen "embert"

Ha ti egy ilyen embert dicsőítetek, az a ti dolgotok.

9
Shag_Beckur képe

Asztalosgaborral

Asztalosgaborral ellentétben én nem ismerem a fenti ember munkásságát, ellenben a művében elég sokmindennel nem értek egyet.

1:

"Minden urbanista elköveti azt a hibát, hogy a személygépkocsit (és az olyan melléktermékeit, mint a motorgépjárművet) elsősorban közlekedési eszköznek véli."

Ha nem közlekedési eszköz, akkor mi?

"...egyrészt mint egy elidegenedett élet legmagasztosabb java..."

Nem hiszem, hogy sokkal jobban el lennénk idegenedve, mint bármelyik másik korban.

2:

"Az ingázó idő, ahogy Le Corbusier* pontosan megállapította, egy olyan többlet munka, amely csökkenti a "szabad" idő mennyiségét."

Ez igaz. Viszont az ingázásra fordított többlet idő lehet, hogy a szabadidő eltöltésének minőségbeli javulását hozza.

Ld. ha muszáj, dolgozik az ember a Szigony u.-ban, de ha nem muszáj, nem élne ott.

3:

"Az olyan utazást, ami csak a munka bővítménye, fel kell hogy váltsa a gyönyör utazása."

A kettő együtt is lehetséges.

4:

"Az építészet újratervezését akarni az autók masszív, parazita létére apellálva az igazi problémák elképesztő félreértésére utal. Szükségszerűen át kell alakítani az építészetet a társadalom teljes átalakításával összhangban"

WTF? Értelmezni nem sikerül, főleg a családos részt. Az, hogy egy város állandóan változik az igényeknek megfelelően pedig evolucionista tény.

Stb. stb.

Nincs kedvem most az egészet felsorolni.

Utazás mindig is lesz a társadalomban. Ha egy család a munkahely mellé akar költözni, akkor melyiké mellé? Férj, vagy a feleség munkahelyének kell közelebb lennie?

Egyébként szerintem a munka- és lakókörnyezetek szétválasztásának is lehet értelme, ld. londoni City (asszem, sose voltam ott).

Gondolom minden egy helyben van, ügyintézéshez nem kell a város másik felébe rohangálni, minden elintézhető egy kerületnyi területen. Oké, oda kell utazni, de jól szervezett egyéni- és tömegközlekedéssel megoldható.

De a legjobb a távmunka lenne, heti 1x-2x-i bejárással alkalmanként 2-4 órára, amíg lecsekkolják az elvégzett feladatot és kiosztják a következőt. Bár ehhez meg baromi önuralom és fegyelem kell, különben szétesik az ember munkakedve. De akár meg is hozhatja azt, ha nem kell a büdös kollégát szagolgatni, nem ellenőriz 5 percenként a főnök, hogy mit is csinálsz.

Magamról tudom, hogy az ember nem 8-16-ig hatékony, hanem éppen amikor. Informatikából kiindulva, ha 8-10-ig nincs ötleted egy adott problémára, az 2 óra elvesztegetett idő a munkanapból. Ha viszont addig tudsz mást csinálni, akkor nem elvesztegetett idő, sőt, lehet, hogy hamarabb beugrik valami, ha nem görnyedten ülsz az irodában és azon izgulsz, hogy mit fog a főnök szólni.

Ezek persze olyan munkaterületeken lehetnek hasznosak, ahol nem azonnal kell elintézni valamit, hanem inkább project jellegű, adott feladatcsomagokat kell megoldani határidőre.

Szóval a távmunka se gyógyír mindenre, de ha a távmunka képes feladatköröknek csak a 30%-a kezdene hétfőn otthonról dolgozni, már érezhető forgalomcsökkenés lenne tapasztalható.

A XXI. században egy otthoni és esetleg egy tartalék mobilnet teljesen elég lehet nagyon sok feladat elvégzésére. Céges telefon (ingyen hívás egymás közt), Skype, mail, egyéb kollaboráns megoldások. Sajnos a Wave megbukott, mielőtt használható lett volna :(

Szóval én inkább ebben látom az élhetőbb várost, mint a forgalom erőszakos csökkentésében.

Pl. budapesti cégnek miért ne dolgozhatnék Balatonról? Heti 1x oda-vissza 2 óra M7-esen, amíg megkapom és leadom a feladatokat, azon kívül online kommunikáció.

Szerintem ez az igazán forgalom és életszínvonal növelő megoldás.

10
tatabike képe

Amikről írsz, azok éppen

Amikről írsz, azok éppen az elidegendést generálják, amiből már így is van bőven. Nézd meg, hogy csak a mobil mennyi személyes érintkezést váltott ki, és ezáltal mennyiszer kevesebb 'élő' találka jött létre.
Régen nekünk még vezetékes telefonunk sem volt, és ha valamit akartam közölni a barátnőmmel, el kellett mennem Hozzá. Vissza ugyanez. Aztán lett vezetékes telefon, 2 év múlva szakítás. Következő nőmnél már erre odafigyeltem, bejött a mobil, 1.5 év múlva szakítás...nem jó ez így.

- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -

Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...

11
Shag_Beckur képe

Van benne valami, ha az

Van benne valami, ha az ember pl. a munkahelyi kapcsolatokat nézi. Tény, hogy ezeket elidegeníti, sőt, az is tény, hogy bizonyos munkakörök csak csoportosan, fizikailag érintkezve hatékonyak, egyénileg, otthonról nem.

Viszont így sokkal több idő marad a családra. Nincs utazás, nincs kényszerűen meghatározott munkarend.

Beteg lett a gyerek? Eddig szabadságot kellett kivenni, hogy el lehessen vinni dokihoz. Jó, persze, távmunkánál is megvan az olyan munkakör, ami napi 8 órában végezendő, de kötetlen távmunkánál ilyenkor az ember elviszi a gyereket orvoshoz, csinál neki teát, ránéz időnként, stb. Ha nem reggel 8-kor, hanem délután 1-kor ül neki dolgozni, nem változtat azon, hogy adott nap mennyi feladatot tud elvégezni. Csak átcsoportosítja a nap másik felébe.

Barátokkal is össze lehet könnyedén futni, nem kell aggódni, hogy hogy fog az ember másnap reggel 6-kor felkelni. Ha elhúzódik az éjszaka, akkor majd kel 8-kor. És? Maximum akkor nem délután 4-ig, hanem 18:00-ig dolgozik az illető.

Szóval szabadabb, de veszélyesebb is a távmunka. Szabadabb a fentiek miatt, ellenben veszélyes, ha az ember nem tudja beosztani a idejét és állandóan elcsúszik a dolgokkal.

Szóval igen, a munkahelyi kapcsolatokat elidegenítheti, viszont sokat hoz a családon és a barátokon, sőt, a közérzetet is nagyban javíthatja, ld. büdös kolléga, állandóan légkondizó kolléga, állandóan fázó kolléga, állandóan zajt csapó kolléga, állandóan hülye vicceket mesélő kolléga, szóval olyan emberet lehet így hanyagolni, akiken az ember amúgy összezárva állandóan felhúzná és stresszelné magát.

12
monster képe

Azért dolgokat fizikailag

Azért dolgokat fizikailag megcsinálni nehéz otthonról távmunkával. Annyira még nem virtuális a valóság, hogy mindent sw-ek segítségével meg tudjunk oldani.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

13
Shag_Beckur képe

Ez tény, de nem is

Ez tény, de nem is állítottam, hogy minden munkakörre alkalmazható ez. De egy (távfelügyeleti) rendszergazda, egy programozó, egy grafikus, egy stb. minek mászkáljon össze vissza, hogy ugyanazt elvégezze az irodában, mint amit otthonról is el tudna?

14
monster képe

Pedig szerintem egyszerű a

Pedig szerintem egyszerű a tézise: a városban nem autóval kell közlekedni.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

15
asztalosgabor képe

NEM. Az a tézise, hogy

NEM.
Az a tézise, hogy mindenféle helyváltoztatást ki kell küszöbölni. És nem csak az autóst.
Lerombolná a meglévő városszövetet, toronyházakat építene, ahol a lakások, üzletek és irodák egy helyben vannak.

Eddig azt hittem hogy csak vicc az aláírásod. De te valójában egybites vagy, minden hülyeségnek tapsolsz, ahol az autókat kritizálják.Pont olyan szélsőséges álláspont ez, mint az EMPAMO, akik minden kerékpárosokról szóló cikkből azt vonják le, hogy veszélyesek és szabálytalanok és ők minden rossz eredői.

16
monster képe

Kóstolgatsz,

Kóstolgatsz, trollocska?
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

17
asztalosgabor képe

Troll az, aki szerint a

Troll az, aki szerint a kommunista nácikat dicsőíti.
Troll az, aki nem képes egy szöveget értelmezni, kizárólag egybites gondolkodású. Pont amilyen az empamo. 4 kerék jó, két kerék rossz. Csatlakozz hozzájuk, így már 7 támogatójuk is lehet.

18
Nigel Pityuka képe

Utolsó mondathoz: Mert így

Utolsó mondathoz:

Mert így van.

-

arghhh!

19
Zsül képe

"Mert így van"

"Mert így van"
Bizonyítani tudod?Vagy csak fröcsögsz,mint mindig?

20
Nigel Pityuka képe

egy biztos, te vagy a

egy biztos, te vagy a sötétség eredője, alfája és omegája.
egy fekete lyuk hozzád képest ragyogó csillag.

-

arghhh!

21
Zsül képe

Sértegetsz?Ugyan már!Nem

Sértegetsz?Ugyan már!Nem azt nézem mit mondanak,hanem hogy ki mondja...

22
bembo képe

Én eddig nem sokat tudtam

Én eddig nem sokat tudtam Le Corbusier-ről -- ebben a szövegben egy állítást idéznek tőle. Most kicsit utánanéztem. Írt például olyat, hogy "Az új építészet öt pontja". Nagyjából azt monja, hogy:

1. pillérek: az épületeknek pilléreken kell állniuk, így átjárható lesz alul, parkolhatnak ott autók, stb.

2. tetőkert: hogy pótolja az épület által elvett zöld területet, és privát külső teret biztosítson.

3. szabad elrendezésű belső terek: mivel az épület vázát pillérek adják, a belső válaszfalak tetszőlegesen, a külsőtől nagyjából függetlenül alakíthatók ki.

4. szalagszerűen körbefutó ablakok: több fény jut az épület belsejébe.

5. szabad homlokzat kialakítás: az épület homlokzata a szerkezettől függetlenül alakítható.

Ez szerintem 1926-ban elég jónak számított.

23
tatabike képe

Ebből a hármas pont

Ebből a hármas pont teljesen bejött, legalábbis manapság egy komoly bérlőnek úgy adnak ki egy irodaházban pl. egy egész emeletet, hogy tök üres, csak körben az ablakok, meg a tartószlopok vannak. Aztán a bérlő azt csinál benne, amit akar, úgy osztja fel, ahogy neki tetszik. Itt jön képbe a szárazépítészet, gyors, olcsó, látványos.
A tetőkert is fellelhető sok helyen, de az nem annyira elterjedt még. A körbefutó ablakok is oké. Az 5-ös is működik, bár általában az épület szerkezetét adják vissza a homlokzat kinézetével.
Az egyes pont is tendencia, csak mélygarázs fomájában.

- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -

Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...