Pontosabban a nyomaival.
Késő este indulnék el Hűvösvölgyből, de a bringával kisebb probléma lészen. Az első kerék a megszokott helyével ellentétben a bringa mellé van támasztva. A gyorszár maradéka a földön, a nyereg pedig kilazítva, becsúszva a vázba.
A nyereg csövébe jó pár centi föld volt belepasszírozva, a gyorszárból hiányzott két rugó, és az ellenanya, mindezek mellett az első fék korrektül ki volt akasztva, és a kerék a bringa mellé támasztva.
Mindez egy erdős részen történt, lakóépületektől messze, kiránduló övezetben.
Amit nem tudok ésszel felfogni, mi motiválta az elkövetőt?
Az első kereket ki tudta szedni, oké, ügyi nagyon, de nem vitte el (még a gumit se szúrta ki).
A nyerget ki tudta szedni, a csövét teletömte földdel, de nem vitte el.
A gyorszárat se vitte el, csak a csavarját, szóval így használhatatlan.
Mi értelme volt az egésznek a puszta magyarázhatatlan emberi (állati) gonoszságon kívül?
Elgondolkodtam azon is, ha a kerék rögzítve lett volna még 1 lakattal, akkor is ki tudja venni a gyorszárat, és akkor már megállhat a közlekedés veszélyeztetése, gyilkossági kísérlet vád.
A megbontás ellen nehéz védekezni, mert bármit le tud szerelni a bicikliről, főleg, ha egy kulcsot is szerez hozzá.
Mivel pár hete ugyaninnen eltűnt már a km-órám is, kezdem gyanítani, hogy visszajáróról van szó, lehet egyszer meg kéne várni míg beállít újra őfensége...
(A km-órámmal nem volt szerencséje, a törött tartó miatt úgy be lett ragasztva, hogy inkább azzal együtt törött le.)

Szerintetek mit lehet tenni az ilyen szándékos, veszélyes, kárt okozó támadással szemben?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
tatabike képe

Hivatalosan semmit, amúgy

Hivatalosan semmit, amúgy meg ki kell lesni, és eltángálni...
Jó sok évvel ezelőtt, egy falusi művelődési ház előtt hasonlót játszott el egy helyi ' menő ' csóka, rendszeresen kiakasztotta az ott parkoló bringák fékbowdenjét, mást nem csinált. Egészen addig, míg ki nem figyelték, aztán a fülénél fogva hazakísérték, odaadták az apjának, az meg úgy elverte, hogy egy hétig nem tudott leülni...:)

- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -

Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...

3
petrovics képe

Ilyet csak egy elmebeteg

Ilyet csak egy elmebeteg csinál, ez az én véleményem.
_________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom, oszt?

/ petrovics /
varga péter istván

4
monster képe

Nagyréten, vagy hol volt

Nagyréten, vagy hol volt ez? Lehet, hogy a csóka a downhilleseket nem szereti, azért szórakozik?
Elvileg fel is lehetne jelenteni a rendőrségen. Kérdés, hogy sűrítik-e a járőrözést.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

5
IPG képe

Inkább a modellező

Inkább a modellező szakkör, vasútállomás mellett.

6
Anti képe

yes Anti aki rendes nevén

yes
Anti aki rendes nevén Andris.
Járgányom pedig egy szürke-bordó Magellán Crater.

7
BenTomi képe

Azért kezd el baszakodni

Azért kezd el baszakodni egy hétköznapi bringával, mert DH sok darálják a környéket? Ne már.. mondjuk ennyi ész mellé ez is elfér. :(

8
Anti képe

Sajnos az átlagembernek a

Sajnos az átlagembernek a DH / MTB bringa annyiban tér el, hogy ez is és az is 26" kerekű, mindkettőn lehet tárcsafék, és nem koskormányos.
Ezek ráillenek az én belépő szintű montimra is.

Annyit még hozzátennék, hogy montiban járatos lehet, mert ismeri a gyorszáras kereket és tudja, hogy kell féket kiakasztani.

Anti aki rendes nevén Andris.
Járgányom pedig egy szürke-bordó Magellán Crater.

9
BenTomi képe

Ezek miatt nem lesz senki

Ezek miatt nem lesz senki hozzáértő, hisz magától értetődőek szerintem. Meg egy DH és MTB között óriási különbségek vannak főleg a telókban. Nem hiszem, hogy DH sok miatt lenne dühös, ha egyáltalán az. Persze ez tapogatózás és tényleg fülön kéne csípni (egy csípőfogóval) vagy járj ezzel :D

10
Lusti képe

déhásokkal mit kezd? nem

déhásokkal mit kezd? nem áll neki lerángatni a roppantógyűrűs csöveket. szerintem:D

11
toreki képe

figyelmeztetésnek jó volt?

figyelmeztetésnek jó volt? A mozdítható alkatrészeidet már jobban véded?

12
Anti képe

Kérdezném tőled, hogy

Kérdezném tőled, hogy védj meg egy gyorszáras kereket? Mellesleg ha lekötöm a kereket, akkor is lelophatja a gyorszárat (mint jelen esetben).
A nyerget pedig nem szeretném ki-be tenni napjában 2-3-szor. Sőt, az összeragadt bringaórát se tudtam leszedni napjában 2-szer, neki se sikerült így letörte az állatja (anno).

Még 1 gondolat, hogy ha szerez egy 5ös imbuszkulcsot, akkor az egész biciklit szét tudja szerelni. Ezt hogy védjem ki? És te, hogy véded ki?

Anti aki rendes nevén Andris.
Járgányom pedig egy szürke-bordó Magellán Crater.

13
otapi képe

A gyorszárakat cseréld le

A gyorszárakat cseréld le ilyenre (vagy hasonlóra): http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/gyorszar/szett/2893+bbb+bqr03+wheel...
Így legalább nem lehet puszta kézzel kioldani, csak imbuszkulccsal.

14
tatabike képe

Vagy, a Hugo-nál van

Vagy, a Hugo-nál van ugyanez, csak nem imbusszal nyílik, hanem a saját kulcsával, ami úgy néz ki, mint az imbusz, csak az a csel, hogy 5 szögű, és nem 6. Nekem is volt, imbusszal nem lehet kinyitni, ami belemegy, elforog benne, ami nem forogna el, az bele sem megy...:D

Annyira tuti volt, hogy mikor a sógorom kölcsönkérte a bringát, elfelejtettem odaadni a gyorszár kulcsát, defektet kapott, és hiába volt pótbelsője, nem tudta kiszedni a kereket még otthon sem, miután hazatolta...:D

- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -

Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...

15
Anti képe

Mindkettőtöknek

Mindkettőtöknek válaszolnék:

Ezzel tovább erősödik az, hogy szerezhet magának egy imbuszkulcsot és akkor mindent bont.
Az ötszögletű csavarhoz szólván, megfelelő szélességű lapos csavarhúzóval, azt beleütve kiszedhető szinte minden hasonló csavar.
Abban igazatok van, hogy az alkalom-szülte tolvajnak elvenné a kedvét.

Mellesleg röhej, hogy ez az imbuszos zár annyiba kerül, mint az egész kerék értéke az amortizációval együtt.

Anti aki rendes nevén Andris.
Járgányom pedig egy szürke-bordó Magellán Crater.

16
otapi képe

Ez csak az alkalmi tolvaj

Ez csak az alkalmi tolvaj vagy rosszakaró ellen jó, de ha nagyon akarják, szerszámmal elég könnyű szétkapni egy kerékpárt, mindegy milyen zárat teszel rá.

Duplafalu felni + agydinamó + valami jófajta gumi azért kicsit többe kerül, mint ez az imbuszos gyorsszár...

17
venyerin képe

"Nagyon kevés dolog van

"Nagyon kevés dolog van csak, amire nem megoldás egy jó pörgőrúgás. Hirtelen egy se jut eszembe."

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

18
Lusti képe

úgy, hogy

úgy, hogy beszarik...
amúgy én megvárnám óvattal, egy kamerával...