Ebben benne van valamelyik bringás szervezet? Elég hasznosnak tűnik, ez alapján elég jól be lehetne lőni, hogy hova és milyen kerékpáros infra kéne, hova kéne tenni a BuBi pontokat.
http://kerekagy.blog.hu/2011/06/30/milyen_orvenyeken_jarnak_a_budapesti_...












"ez alapján elég jól be
"ez alapján elég jól be lehetne lőni, hogy hova és milyen kerékpáros infra kéne, hova kéne tenni a BuBi pontokat."
1., Csak bizonyos érdeklődéssel/anyagi helyzettel megáldott kerékpárosok mozgását mutatja ez a technológia.
2., A kerékpáros (is) arra megy, amerre tud, és nem arra merre szeretne/kedvezőbb lenne neki.
Jó példa erre az óbudai Tegez utca és az újpesti Toborzó utca viszonlatban közlekdő kerékpáros. Nyilván nem ez az egyetlen és fő közlekedési útvonal Békásmegyeren, illetve jól látszik, hogy a vasúti híd északi járdájának (kerékpárút) felújítása alatt a déli oldalon (lépcsőzve) kényszerült közlekedni.
Ilyen alapon azokat az utakat, ahhol nem közlekedik tömegközlekedés fel lehetne bontani, hiszen a BKV-buszokba telepített GPS szerint senki nem használja.
Jogos. De nem azt mondom,
Jogos. De nem azt mondom, hogy _csak_ ezalapján, hanem ez egy jó kiindulási pont arra, hogy merre kéne továbblépni. Ld. kiskörúti bringasáv jó ötlet volt (bár ezt a bringaszámláló is megerősítette), hiszen látszik, hogy sokan és gyakran haladnak arra kerékpárral. Viszont valószínüleg (sajnos) nem sok értelme van Budán a Moszkva (bocs, Széll Kálmán) és a Délinél feljebb BuBi állomást tenni, mert valószínüleg nem lenne kihasználva. Vagy legalábbis nagyobb részben csak lefele.
Persze minél többen csatlakoznak, annál pontosabb lesz a térkép is, azt meg ne mondd nekem, hogy egy Androidos telefon úri huncutság lenne, 2 év hűségért utánadhajítanak egyet bármelyik mobilszolgáltatónál.
Gyors kereséssel: Vodánál X10 mini Pro qwertz billentyűzettel, 2 év tarifahűséggel 1 Gb mobilnettel készülék 70 Ft, havi előfizu 6000 Ft. 200 perc, 50 SMS ingyenes.
Nem az a baj hogy drága,
Nem az a baj hogy drága, hanem az, hogy nem életszerű a használata sokaknak. Én általában mezben tekerek, mert a napi bejáráshoz nekem ez a kényelmes, a telefont meg a hátsó zsebemben tartom, és sokat megyek terepen is. Oda szerintem nem való a nagy felületű érintőképernyő, ezért én az Xcover 271-t hordom magammal.
A 3G se motivál, mert a hegyek közt rengeteg helyen még 1G sincs.
A világ nem csak Bp.-ből áll :)
A kezdeményezés amúgy nagyon jó.
Így érthető, de mintha a
Így érthető, de mintha a városi bringázás nem a kompromisszumokról szólna ;)
http://mobilarena.hu/teszt/mo
http://mobilarena.hu/teszt/motorola_defy_ez_aztan_dofi/uzemido_osszegzes...
Ilyenem van, tényleg állja a sarat (is):)
Ez a statisztika azt
Ez a statisztika azt mutatja, hogy néhány száz(?) megfelelő technikával felszerelt kerékpáros merre közlekedik. Ebből arra következtetni, hogy több tízezer másik milyen útvonalat választ, honnan hová jut el, döreség. Erre alapozni egy olyan rendszert, ami éppen azoknak készül, akik nem saját kerékpárral közlekednek súlyos hiba. Miután a közlekedési útvonal minősége (útpályaminőség, forgalombiztonság) jelentős tényező közlekedési mód választásban, a kerékpárosforgalom ott fog növekedni, ahhol erre lehetőséget teremtenek. Békásmegyer lakossága például gyakorlatilag ki van zárva bel-Budapest közlekedéséből avval, hogy a Szentendrei úton nem lehet biztonságosan kerékpározni (elvileg van párhuzamos lehetőség, de az útvonal hossza, minősége, kereszteződései maitt nem altrenatíva). Állítom, hogy ha a Szentendrei úton végig kerékpársáv épülne, egy éven belül minimum megtízszereződne ott a kerékpáros forgalom - pedig most alig van.
Azt kell vizsgálni, hogy egy-egy területen mennyi ember ültethető át kerékpárra (életkor, tárolási lehetőségek, életszinvonal, stb-stb.), és ezek hova közlekednek most (kerékpár nélkül), illetve kerékpárral milyen új célok jelennek meg majd számukra (pl. eddig nem ment ki a Hajógyári szigetre, mert gyalog messze volt és tömegközlekedés meg nem vitte oda...). Ez alapján lehet kijelölni a fejlesztendő útvonalakat.
A kerékpártárolók elhelyezése meg hasonló az autóparkoló építéshez: a nagyáruházak azért építenek a közelükbe nagy parkolót, hogy oda tudjanak menni (és menjenek) autóval - ha nincs parkoló nem megy oda senki. Kerékpárral is ugyanez a helyzet: van parkoló -> van forgalom / nincs parkoló -> nincs forgalom.
(Abba meg ne menjünk bele, hogy ki milyen telefont/biciklit/életmódot használ, mert nem ide való.)
A két év hűség úri
A két év hűség úri huncutság. :)
Lehet, hogy kicsi a minta,
Lehet, hogy kicsi a minta, de látva a domborzati viszonyokat, a belváros-külváros megoszlást, a gyűjtőutak terheltségét, talán nem is annyira torz a kép. Nekem tetszik.
CSI
Én egy kis mellékutcában
Én egy kis mellékutcában lakom Óbudán, mégis naponta tucatszám tekernek itt végig emberek - semmi sem jelenik meg a térképen belőle.
Jártál már a Római parton? Szerinted senki sem biciklizik arra?
A korábban említett Óbuda-Újpest vastag, széles, piros útvonalat egyetlen ember tette meg 20x oda-vissza. A Kiskőrúton ~100 útvonal vezet (5 ember napi útja), a Lánchídon 60 útvonal (3 ember).
Nagyon torz a kép.
Ezért kell minnél több
Ezért kell minnél több embert bevonni, hogy használják.
Áááááááááááááá
Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá....
Az embereket arra kell rávenni, hogy gondolkodjanak és azt vegyék meg, amire szükségük van, azt csinálják, ami jó nekik.
Az embereket arra kell rávenni, hogy kerékpározzanak, és nem arra, hogy haszontan kütyükre költsék az idejüket a családjuk helyett.
Értsd: az idő pénz - a pénz idő. Azt az időt, amit azért dolgozol végig, hogy vegyél /és fenntarts/ egy szaros mobiltelefont, amivel felhívhatod este nyolckor, lefekvés elött a gyerekedet munkából hazafelé, sokkal hasznosabba is eltölthetnéd: mondjuk olvashatnál esti mesét a gyerekednek, otthon, az ágya mellett. Ő boldogabb lenne - talán te is.
Mennyivel hasznosabb
Mennyivel hasznosabb rögtön egy mobil, amikor mondjuk milliós üzletet tudsz kötni rajta keresztül... vagy amikor isten ments hívnak hogy valami a gyerekeddel...
A milliós üzlet
A milliós üzlet megkötéséhez tudás kell és nem mobil, ha valami van a gyerekemmel akkor meg segítséget hívjanak, ne engem (ugyan mennyivel lesz jobban a gyerekem, ha megtudom, hogy 40 km-el odébb vért hányt?).
De ennek megintcsak semmi köze a használhatatlan térképhez...
Btw, senki nem mondta, hogy
Btw, senki nem mondta, hogy valaki csak emiatt a program miatt vegyen okostelefont.
A gyerekmese meg persze, hogy jó lenne, de sajnos 2011-ben nem feltétlenül reális.
Ha ennyire számít az
Ha ennyire számít az okostelefonos dolog, akkor viszont fejlesszék úgy, hogy minden oprendszerről elérhető legyen.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
A két legnagyobb
A két legnagyobb elterjedségű mainstream okostelefon platform most az Android és az iOS. Kérdés, hogy megéri-e azt a 200-500e+ Ft pluszköltséget másik, kisebb részesedésű mobilOS-re fejlesztésre áldozni és még legalább ugyanennyit a támogatására költeni.
Szerintem azért a WinMobile
Szerintem azért a WinMobile még eléggé elterjedt ahhoz, hogy ez ne legyen akkora nagy ügy. :) De akkor nem szolgálom a jó célt. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Hát, a fene tudja. Igazad
Hát, a fene tudja. Igazad lehet amúgy, de az meg ugye már kifutóban van, WP7 meg még nem nyert teret.
Nemrég az Open Academy-n
Nemrég az Open Academy-n beszélgettem arról ez egyik előadóval, hogy széles körben terjesztendő alkalmazást mire írjunk. Az Andriod és iOs maradt a körben, és a multiplatform java. A többire nem éri meg fejleszteni.
Önkéntes alapon készült
Önkéntes alapon készült szabadidőben. Nem várhatod el, hogy azonnal mindenre elkészüljön. Azzal hogy androidra és iOs-re megcsinálták, a hazai okos telefonosok hatalmas hányadát már el is érték.
Én maximum annyit tennék hozzá, hogy egy általános track importáló jól jönne, akkor a legtöbb így használt gps szoftver kimenete is felhasználható lenne. Ennek örülnék :) De követelni... :)
GPSBabel? A legtöbb
GPSBabel? A legtöbb normális formátummal elboldogul...
Egyébként meg a kimeneti adatformátumokkal is az a helyzet, hogy van 2, ami számít: konkrétan a kmz, amit a Google használ és a gpx, amit az összes többi...
Félreértettél :) Arra
Félreértettél :) Arra gondoltam hogy ennek az appnak tök jó lenne egy import lehetőség, hogy már más helyeken rögzített napi útvonalaimat ide is fel tudjam vinni :)
Én pl az Endomondót szeretem, mert jó pár dolgot meg tudok nézni rajta utólag és arról nem szeretnék lemondani, kettőt viszont nem tudok egyszerre futtatni :) Pedig ehhez is szívesen hozzájárulnék.
Akkor már legyen az, hogy
Akkor már legyen az, hogy kelljen droidos/ifosos app, hanem szabványos trackeket lehessen beküldeni -mint pl. a közösségi térképeknél. ebben az esetben pl. a pesti lennék, én is izzítanám az eMap-et ill. a HGE100-ast ilyen célra. De droidos bunkofont már nem vennék ezért...
"A gyerekmese meg persze,
"A gyerekmese meg persze, hogy jó lenne, de sajnos 2011-ben nem feltétlenül reális."
Te döntesz.
(Magamból indulok ki: tudok-merek-képes vagyok dönteni.)
Nem megvenni kell, csak
Nem megvenni kell, csak akinek van, felrakni az alkalmazást és használni.
Mivel a Károly körút
Mivel a Károly körút közelében lakom és minden reggel használom is, ezért elmondhatom, nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy ott kevesen tekernek. Mióta elkészült a bringasáv (szvsz az egyik legjobb bringinfra Budapesten) megtöbbszöröződött az ott tekerők száma reggel, délben és este is.
A Lánchidat is jóval többen használják, mint gondolod. Ha van egy is rutinod és bátorságod, nem is olyan félelmetes ott az úton tekerni. A Bebiciklizéseken be is mutatják, hogy is kell. Próbáld ki! :)
Madam egy Kibic
Madam egy Kibic szervező,nem hiszem hogy félne a Lánchídon Bebicelni ;)).
----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc
Sőt, olyan elvetemült
Sőt, olyan elvetemült vagyok, hogy a busz-sávot sem használom. :-)
De úgy tekintem a hozzászólását, mint aki megerősíti azon véleményemet, miszerint semmi köze a valós és várható forgalomhoz a térképen ábrázolt piros vonalaknak. :-)
(Amúgy sajnos a Kibic teszthalott, Ébuda is kómában van.)
Azért megnézve a
Azért megnézve a térképet szerintem elég nagy köze van :) Legalábbis én ott látok piros vonalakat, ahol vártam :)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Ötleteket adhat. Az FB
Ötleteket adhat. Az FB oldalon pont ezt írtam Dovának: A Szegedi - Vágány - Dózsa - Stefánia - Hungária jó útvonal, csak a Vágán ygyász, és nagy kerülő, a Hugnária#KacsóhP környékének rendezésével (amikor költözik a Vidámpark) rövidíthető az útvonal.
Ez tök jól látszik a térképen.
Geek fejemnek tetszik a kép
Geek fejemnek tetszik a kép :) Szerintem nagyon jól tükrözi hogy jelenleg hol megy a forgalom jelentős része.
De pont ezért szerintem azt is mutatja hogy hol lehetne fejleszteni:
-ahol nincsenek ilyen vonalak, pedig logikusok lennének :-)
Hogy ez alapján telepítsék a Bubi állomásait túlzásnak tartom, de érdemes elfilózni már csak a bringázási szokások miatt is a térképen :)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Azért érdekelne, mikor
Azért érdekelne, mikor hallunk majd az első olyan bringás balesetről, amikor valaki ahelyett, hogy a forgalomra figyelt volna, a kormányára erősített kütyüket babrálta. :D
Nem tudom :P Azt vettem
Nem tudom :P Azt vettem észre hogy gyalog mobillal sokkal veszélyesebb vagyok mint bringával. Mondjuk bringán nem is igazán használom a kütyüt csak telefonálásra. Induláskor elindítom a gps progit, amikor meg megérkeztem akkor kikapcsolom :)
Bár a térképen nem nagyon
Bár a térképen nem nagyon látszik, hogy használnák, de higgyétek el érdemes lenne többször választani a Belváros főutcájának nevezett útvonalat. Délről észak felé egész jó és gyors. A másik irányba még egy kicsit problematikus a használata.
Azt viszont nem értem, hogy miért mutat olyan kevés bringást a Wesselényi utcán a Belváros felé. Lehet, hogy sokan nem is tudják, hogy sokkal kényelmesebb és főként biztonságosabb, mint az Andrássy úton lévő bringagyász?