jogtalanul.blog.hu

~~~~~

1. Mióta létezik kerékpár, jelentős szerepe volt és van a hátrányos helyzetű, diszkriminált és elnyomott társadalmi csoportok emancipációjában, vagy legalábbis lehetőségeik javításában. Gyors, olcsó, önálló közlekedés. Ismerek olyan embert, aki elsősorban azért közlekedik bringával Budapesten, mert elviselhetelen számára, hogy a BKV-n mindenki furcsán néz rá.

2. A kerékpáros mozgalom egyik kimondott célja, hogy a kerékpár használat ne társuljon a rossz anyagi helyzethez, alacsonyabb társadalmi pozícióhoz. Részben ezt célozza a cycle chic, az "öltönyös bringás" szerepeltetése, stb. Ez a törekvés érthető, hiszen a szegénység erős megbélyegzettséggel jár, és nem lenne jó, ha ez egy az egyben kivetülne a bringásokra ("csóró bringás"). A szegényebbeken ráadásul nagy a nyomás, hogy a gazdagabbak szokásait utánozzák, hiszen az anyagi helyzethez kötött stílusbeli, viselkedési, fogyasztási jellemzők egyben értékítéletet hordoznak; így ha azt akarjuk, hogy a bringázás menő legyen, akkor a (felső-)középosztálynak is bringáznia kell.

3. Ez a megoldás csak tüneti kezelés, egy hierarchiára épülő társadalom mindenhol újratermeli a hierarchikus, elnyomó viszonyokat. Azon túl, hogy az egyes biciklistán rögtön látszik, hogy éppen gazdagabb vagy szegényebb, fiatalabb, vagy öregebb, nő vagy férfi -- maga a közlekedési eszköz ettől függetlenül is determinál egy rangsort. (Az sem mindegy, hogy milyen autót vezet valaki. Nem véletlen, hogy minden autósblogban ez az első információ ami szerepel, még akkor is, ha teljesen irreleváns.) A "kerékpáros" diszkriminált csoportnak tekinthető, ami tetten érhető a legutóbbi "rendőri razzia" alapgondolatában, az infrastruktúra, a közlekedési szabályok területén, és természetesen a közgondolkodásban.

4. Az idézett blogbejegyzésben látható viselkedés a hatóság részéről félig hivatalos, intézményesült formája az elnyomásnak. Mert bár nyilván nem adják parancsba minden rendőrnek, hogy zaklassa a legszegényebbeket, vagy a cigányokat, láthatóan a rendőrség megtűri ezt a viselkedésformát, ami jól illeszkedik a társadalmi norma szintjére emelkedő "üsd a gyengébbet" elvhez, így egyre terjed a hatóság körében is.

5. A bringa páratlan hatékonyságát szinte minden társadalmi rétegnek érdemes kihasználnia, a legszegényebbeknek azonban különösen sokat jelent a kerékpár, mint közlekedési és szállító eszköz. Egy segítő szándékú szociálpolitikának komolyan érdemes lenne megfontolnia akár a lámpákhoz, fényvisszaverőkhöz, akár a kerékpárokhoz való hozzájutás támogatását.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Cseya képe

Inkább olvassatok egy jó

Inkább olvassatok egy jó könyvet, ahelyett ami itt fog zajlani.

2
bembo képe

remélem nem fog semmi rossz

remélem nem fog semmi rossz zajlani, bízom a cm közösségben. ha mégsem, akkor nálam is van pár jó könyv.

3
PapírKutya képe

Mint a Lopottkerekpar.hu

Mint a Lopottkerekpar.hu adminja, én is lájkoltam eme cikket és kérek mindenkit..., emberek vagyunk, azok is maradunk.

::: www.lopottkerekpar.hu :::

4
Miló01 képe

Miért mi fog

Miért mi fog történni?
Egy jó cikk, az elejét meg kifejthette volna jobban, hogy miért néznek rá különösen a buszon, mert nem mindegy, ha rongyos (nem telik jobbra) vagy büdös, koszos hajléktalan.

5
Shag_Beckur képe

"A "kerékpáros"

"A "kerékpáros" diszkriminált csoportnak tekinthető, ami tetten érhető a legutóbbi "rendőri razzia" alapgondolatában..."

Szegény, diszkriminált, elnyomott motorosok... és autósok!!

"A szombati ellenőrzés során a rendőrök több mint háromszáz autóst és motorost állítottak meg, nyolcvanhét járművezetővel szemben (közülük harminc volt a motoros) összesen több mint 600 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki - közölte az alezredes. Öt vezetővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki (nem volt becsatolva a biztonsági öv, illetve hiányzott a bukósisak), huszonhárom esetben szabálysértési feljelentést tettek, két-két esetben lejárt műszaki engedély, illetve rossz állapotú gumik miatt indult eljárás. Két ittas motorvezető is fennakadt a "hálón" - jegyezte meg Fótos József."

http://index.hu/bulvar/2011/06/26/fokozottan_ellenorzik_a_motorosokat/

6
monster képe

Ez most egy szalmabáb

Ez most egy szalmabáb érvelés, vagy komolyan egy kategóriába veszed a havi 23.500 Ft segélyből tengődő szerencsétlent bárkivel akinek bármilyen gépjármű fenntartására és vele való közlekedésre telik?
Egyébként nagy szüksége van a költségvetésnek a büntetési bevételekre.
Eléggé keveslem az egy büntetésre jutó kevesebb mint 7ezer Ft-ot.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

7
Shag_Beckur képe

Az aktuális mondatrészre

Az aktuális mondatrészre reagáltam csak.

Egyébként meg régi igazság: "Messziről jött ember azt mond amit akar".

8
monster képe

A BAZ megyei rendőrök

A BAZ megyei rendőrök mélyszegényeket való basztatása nem újkeletű dolog, én már jóval korábban hallottam róla. Olyanért is büntetnek, hogy a kézikocsin nincsen macskaszem. Nyilván úgy gondolják saját hatáskörben, hogy lopott fát tolnak a kiskocsin, viszont azt nem tudják bizonyítani, csak a prizmahiányt.
Viszont a küllők hiányáért való büntetést egyszerűen nem hiszem el. Esetleg küllőprizmahiány, csak a csávó nem értette meg, hogy miről beszélnek?
Nagyon nehéz dolgok ezek.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

9
pcmci képe

Kolontár környéki eset

Kolontár környéki eset volt az iszapömlés utáni időben - amikor le voltak zárva a települések, vagy legalábbis bizonyos részeik az "idegenek" elől, - hogy azért is büntettek a rendőrök, ha lapos kerékkel biciklizett valaki. ez alapján nekem nem hihetetlen, hogy küllő hiánya miatt büntetnek, és valahol jogos is, hogy a jármű, amivel közlekedik valaki, az legyen olyan műszaki állapotban, hogy biztonságos legyen vele közlekedni. és nem csak annak az érdeke, aki használja, hanem mindenkié. szerintem.

10
tatabike képe

Lapos kerékért

Lapos kerékért németeknél arathatnának a rendőrök. Ott ugye sokan a benzinkúton fújják a biciklijük kerekét, és hát mivel nagyon fejlettek, szépen be van skálázva a mérőműszer, meg ki is van színezve, hogy mely tartomány biztosítja a megfelelő guminyomást. Az autók kerekéhez. Erre mit csinál a német kiscsaj? Odagurul a trekkinggel, amin 700/28-as vagy 32-es gumi van, aztán szépen felfújja a zöld mezőig, mert az a tuti. Aztán elteker 2bar nyomással, lapos gumival...:D

- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -

Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...

11
zenmacska képe

És a német kissrác mit

És a német kissrác mit csinál?

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

12
Icarus képe

Ugyanezt :-) Nyilván egy

Ugyanezt :-) Nyilván egy csajt látott éppen és ezért fogalmazott így...

13
err képe

Felfujja kis kezipumpaval,

Felfujja kis kezipumpaval, mert a fiuk/ferfiak kemenyek, a nok meg gyengek :P

(Ertsd: nem kell mindenhol az egyenjogusag/elnyomas miatt harcolni :P)

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

14
bembo képe

pedig ez egy tipikus

pedig ez egy tipikus mindennapi szexizmus

15
Shag_Beckur képe

Szerintem egy történet,

Szerintem egy történet, melynek főszereplője egy német lány.

16
elfroland képe

Ne németezzél! ;-)

Ne németezzél! ;-)

17
tatabike képe

Na, mikor kint melóztam,

Na, mikor kint melóztam, láttam sok lapos gumival csalinkázó bringást. Nem tudtam, miért van ez, mindenki defektet kapott, vagy mi? Aztán egyszer, mikor én is mentem a szálló mellett lévő kúthoz felfújni a kerót, ott láttam, hogy hogyan fújják Ők a kerékpárgumit...:D Épp egy csaj volt, de láttam bőven hapsit is lapos gumival.

- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -

Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...

18
deni képe

Szerintem pedig simán 400

Szerintem pedig simán 400 betű. Ha a szexizmus nincs benne akkor a történet sem, melynek főszereplője egy német lány.

19
Icarus képe

Javaslom, hogy vezessük be

Javaslom, hogy vezessük be hogy csak az embert, esetleg emberek szavakat használjuk. Így nem lennénk kirekesztőek a sem a férfiakkal, sem a nőkkel szemben. Törekedjünk arra is, hogy hogy a kor alapján sem különböztessük meg senkit, ezért ne beszéljünk sem fiatalokról, sem idősekről. Továbbá javaslom hogy a személyiségi jogok védelme érdekében ezentúl a neveket is rövidítsük le a monogramra.

Üdv.: I.

-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu

20
tatabike képe

Szívesebben sztorizik az

Szívesebben sztorizik az ember nőnemű emberekről...:)

- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -

Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...

21
Icarus képe

Tökéletesen megértelek :P

Tökéletesen megértelek :P Csak azt szerettem volna kifejezni, hogy szerintem néha viccesen túlzásokba esnek a feminista törekvések és ott is negatív megkülönböztetést látnak ahol nincs... :)
Nekem meg mániám, hogy mindenféle túlzás ellen kiállok :-)

22
toreki képe

Kerékpáros és autós

Kerékpáros és autós sincs, csak közlekedő :)

23
Bundás képe

"vezessük be hogy csak az

"vezessük be hogy csak az embert" - diszkrimináljuk a lovakat??!

24
Icarus képe

:-D

:-D

25
err képe

"Nyilván úgy gondolják

"Nyilván úgy gondolják saját hatáskörben, hogy lopott fát tolnak a kiskocsin, viszont azt nem tudják bizonyítani, csak a prizmahiányt."

Furcsa, de ezt egy rendor ismerosom is megemlitette a fenti ugy kapcsan (nevezetesen, hogy nem a bringa volt a fo problema, hanem az egyebek, csak azt nem tudtak bizonyitani).

Az mar mas kerdes, hogy Zsabor lejjebb emliti, hogy ott voltak amikor fent volt a lampa, es ott, amikor nem. Kozte hol voltak? Leloptak/lelopattak a lampat? :P

Ezekre sosem fogunk valaszt kapni. Ami viszont teny, hogy a statisztikaba bekerult, tobbszorosen is, mint megbuntetett kerekparos...

Es persze meg mindig erdekes, hogyha a falopast/mifenet nem tudjak bizonyitani, es elkezdenek genyozni, akkor miert nem torvenyes keretek kozott teszik, es miert olyan dolog miatt buntetnek, ami alapjan nem lehetne...

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

26
Pontagy képe

valószínű, hogy a

valószínű, hogy a megbüntetett illető nem volt jogász-wanabe, mint a CM-fórumozók nagy része, sőt, nagy eséllyel azt se tudta, miért büntethető, miért pedig nem
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

27
err képe

Most nem az a lenyeg, hogy

Most nem az a lenyeg, hogy X.Y. elfogadja-e a buntetest, vagy tudja, hogy csak ra akarjak huzni a lepedot valami miatt, es jogi utra tereli a problemat.

Az a lenyeg, hogy a rendorok buntetgetnek olyan dolgokert is, amiknek koze nincs a szolgalathoz, a vedelemhez, de meg csak a jogkoveteshez sem.

Es ezzel azt erik el, hogy a vegen olyan statisztikak jonnek ki, amik hatranyosan erintenek embereket. Jelen esetben a kerekparosokat ert buntetesi tetelek ugranak meg, ki tudja mennyivel. 0.5-1%-os elteres mar merfoldkonek is szamithat, de mindenkeppen iranymutato abbol a tekintetbol, hogy milyen iranyba valtozik a dolog. Pl. egyre tobb a kerekparos buntetesi tetel -> komolyabb ellenorzesek, stb. Mikozben az is lehet, hogy csak a hasonlo esetek miatt ugrik meg a szam.

Az is biztos, hogy nem ez az egyeduli ilyen eset, de az is, hogy mas teruleten is tenykednek, hasonloan korrekten.

Szepen korcsosul a rendszer, a rendorokbe vetett bizalom, es persze az ilyen akciok utozongeje (lasd elobb emlitett statisztika-toorzulasok) meg egy meg nagyobb rendszert terel rossz iranyba...

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

28
eszemel képe

Szerintem jó lenne ha

Szerintem jó lenne ha megértnék a Zemberek és Te is, hogy nincs kerékpáros és nincs autós, hanem emberek vannak akik közlekednek, mikor hogy.

Én Bp-n 90%-ban bicajjal közlekedek, hegyikerékpározok szabadidőmben, de semilyen közösséget nem vállalok
a kivilágítatlan kerekesekkel,
a bicajon lopottfát erdőből hazatoló bicajossal,
a csengetős járdahuszárokkal
a mattrészegen tekerőkkel...

29
err képe

Tudtam, hogy ez lesz, de itt

Tudtam, hogy ez lesz, de itt most mellelosz :/ Ha tegyuk fel nem vallalsz kozosseget a ciganyokkal, vagy a melegekkel, akkor sertonek talalod azt is, ha emberkent jelolnek meg? Csak mert ok is emberek...

Ha eppen kerekparozol, es megbuntetnek, akkor a megbuntetett kerekparosok oszlopba bekerul egy rublika. Akkor is, ha masnap eppen autoval mesz dolgozni, harmadnap meg BKV-val.

Es ha tul sok rublika gyulik ossze, akkor nem azt fogjak mondani, hogy a kerekparosok szabalyosak, kiveve a ... es felsorolnak 1500 nevet, hanem azt mondjak, hogy a kerekparos szabalytalansagok a prizma meg nem lete, csengo hianya, blabla...

Es ha te 1 evben egyszer ulsz bringara, es amugy minden nap autoban rohadsz, de azon az 1 bringazos napon megbuntetnek, akkor is a kerekparosok rublikaba kerulsz. Ugyhogy ilyen tekintetben igenis van olyan, hogy kerekparos...

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

30
Cseya képe

(rubrika)

(rubrika)

31
err képe

(ok :)

(ok :)

32
eszemel képe

ki a fene beszélt az

ki a fene beszélt az előző hozzászólásomban "cigányokról vagy melegekről" !?
Ne válaszolj úgy a hozzászólásomra mintha ilyet írtam volna!

Pár éve Bp-n a kerekesek szubkultúrát alkothattak, de ma már itt is mindenféle ember teker. Vidéken meg régebben se volt szubkultúra...
mindegy

----
most komolyan, a melegeket, hogy sikerült idehoznod? :)

33
err képe

Igy kezdtem a mondatot: "Ha

Igy kezdtem a mondatot: "Ha tegyuk fel". Ez nalam nem azt jelenti, hogy te azt mondtad. Nalad igen?

A melegeket ugy sikerult felhoznom, hogy vannak olyanok, akik kimennek es paradicsommal meg tojassal dobaljak oket. Ertsd: szarnak rajuk es a celjaikra, nem kivannak kozoskodni veluk. Pedig emberek ok is, es emberek a dobalok is.

Ha nem akarnal veluk kozoskodni (figyeled megint a felteteles modot? altalanos iskola :P), akkor sertonek talalnad, ha azt mondanak rad, hogy te is ember vagy?

Ugyanez a sema rahuzhato a ciganyokra, negerekre, kinaiakra, esatobbi. Te eppen a kerekparosok kozul egy bizonyos reteggel nem akarsz kozoskodni. Attol meg ok is kerekparosok, csak a te ertekrended szerint ok a legalja.

Hidd el, sokan vannak igy. En is orulnek, hogy amikor megallok a pirosnal, es elhuznak mellettem 3-an, akkor nem az lenne, hogy a kerekparosok 75%-a athuz a piroson, hanem hogy a Kis Pista, a Nagy Jeno es a Marok Marcsi az ejnyebejnye...

Egyebkent szelsoseges pelda (vigyazz, azt irtam, hogy pelda, az nem azt jelenti, hogy te mondtad :P), hogy aki a varosban 28km/h-s atlagsebesseg alatt teker, az egy balfasz puhapocs, aki viszont 28-30-as atlagot kihoz, az kerekparos. Lehetne huzni ilyen hatarvonalat is. Es akkor ha nem ered el a limitet, akkor A kerekparos helyett egybol egy kivilagitott, nem jardazos, nem falopos, jozan puhapocs lennel. Igy mar erthetobb?

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

34
eszemel képe

"A kerekparos helyett

"A kerekparos helyett egyből egy kivilagitott, nem jardazos, nem falopos, jozan puhapocs lennel. Igy mar erthetobb?" Nem.

Azért mert valaki nem hisz egy esetben egy mélszegénységben élő embernek akiről jogvédők filmet csináltak nem jelenti, hogy rasszista, se homofób. A világ nem fekete és fehér. (nem autósokból és kerékpárosokból áll, hogy ehhez is passzoljon :) )

((mattrészeg és józan közt van még pár fokozat, de nem akarok alkohol flémet indítani))

35
monster képe

És mit nem hiszel el neki?

És mit nem hiszel el neki? Hogy le kellett ülnie börtönben 30 napot a kerékpárja miatt kapott ilyen-olyan pénzbüntetések be nem fizetése miatt? Mert ez a lényeg, nem a lámpa meg a küllő...
Lenne csak itt Bp-n valami hasonló sztori, forrna a fórum.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

36
Shag_Beckur képe

"Lenne csak itt Bp-n valami

"Lenne csak itt Bp-n valami hasonló sztori, forrna a fórum."

Sajnos. Ennyi forrással nem szabad semmit se elhinni.

37
elfroland képe

Nincs egy jogvédős

Nincs egy jogvédős aktivista aki nem csak videót csinál a jogsértés tényéről hanem mondjuk feljelentést is tesz az ügyészségen?
Annak lenne értelme is.
Ha itt történne ilyen akkor itt nem a videó lenne fent hanem a jogerős ítélet az elmarasztalt rendőrökről és a kártérítés összegéről.

38
monster képe

A rendőrök teljesen

A rendőrök teljesen jogszerűen jártak el. Mondhatni legálisan, de nem legitimen. Mert a KÖHÉM rendelet jogalkotójának valószínűleg nem az volt a jogszabály megalkotásakor a szándéka, hogy mélyszegénységben élőket 1 hónap börtönbe juttassa ha nincsen küllőprizma a biciklijükön.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

39
elfroland képe

Tudom. De volt ott szó

Tudom. De volt ott szó küllőhiányról meg kopott gumiról is.
Ezek már simán támadhatóak.

40
eszemel képe

"És mit nem hiszel el

"És mit nem hiszel el neki?" A h, 2011-06-27 20:21 -as kommentemben írtam le, lefelé található.

41
Zsabor képe

Azért az jellemző, hogy a

Azért az jellemző, hogy a rendőrök ott voltak, mielőtt József bement a boltba, ott voltak utána is, amikor meg kellett büntetni, de akkor pont nem voltak ott, amikor valaki ellopta a lámpáját.
Pedig ez lett volna az egyetlen olyan pillanat, amikor valóban a dolgukat végezhették volna.

Off:
Az autóhoz képest van egy nagy különbség a biciklinél: hiába veszel drága biciklit, azzal sem leszel sokkal gyorsabb, ha gyenge a lábad - ráadásul ha látványosan drága bicajjal, versenyzőnek öltözve vagy lassú, valószínű még ki is röhögnek :) A biciklis közlekedésben a pénztárca kevés.

42
Vegaaa képe

söt a gyakorlott szem még

söt a gyakorlott szem még azt is látja hogy ha valaki nem a saját biciklijét tolja/hajtja, miközben autónál az ilyesmi max ki és beszállásnál látható.
____________________________________________________
Schwinn Csepel Adrenalin országuti, Chevrolet Kalos 1.4, Jungheinrich EFG 110-115 ;)

43
eszemel képe

Esetleg hallgassuk meg a

Esetleg hallgassuk meg a másik oldalt is, vagy most nem fontos a másik fél véleménye?
Ha valaki mélyszegénységben él akkor hiszünk neki feltétel nélkül?

44
Rumma képe

Hogy lenne fontos a másik

Hogy lenne fontos a másik fél véleménye? Most éppen emberségest játszunk és mindent elhiszünk, mert szegény kerékpárost zaklatta a helyi rendőrség.
Azért meggyőzőbb lett volna a kisfilm, ha a felszólítást, csekket, bírósági idézést, egy hónapnyi csücsülésről szóló akármit megmutogatják, és akkor az emberben nem merülnének fel kétségek...
Mert így én is tudok fimet készíteni. Kéremszépen engem 350 ezer forintra bírságoltak összesen a a rend őrei, ezért, ezért meg ezért meg azért, mert a cipőfűzőm sem volt bekötve és beleakadhatott volna a láncba.
Tényleg nem dúl bennem a rasszizmus és akár igaz is lehet minden, amit az emberünk állít, de így ránézésre (már mint emberünkre ránézve) valahogy nehezen hiszem el az egészet, ebben a formában.
Azért ezek komoly vádak a helyi rendőrök ellen és bármiféle bizonyíték nélkül ezt így a világhálóra bocsátani nagy merészség.

45
err képe

Nem dul benned a rasszizmus,

Nem dul benned a rasszizmus, de ranezel egy melyszegenysegben elo romara, es azt mondod, hogy 99%, hogy hazudik. Erdekes ellentet...

Egyebkent pedig neked is es eszemel-nek is ott a fenti hozzaszolasom: rendor ismerosom is elismerte, hogy sok esetben igy zajlanak a dolgok.

Raadasul nem is ertem, mit vartok: hogy a rendorseg nyilatkozni fog, hogy hat igen, bocsi, tenyleg igazat mondott, es lehuztuk penzzel, mert a szomszed szerint libakat lopott, de azt nem tudtuk bizonyitani?!

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

46
Miló01 képe

De legalább az egyikért

De legalább az egyikért büntetve van. Már ez is eredmény Magyarországon.

47
deni képe

két hiba az két hiba; nem

két hiba az két hiba; nem javítják ki egymást.

48
eszemel képe

Nem várok ilyet a

Nem várok ilyet a rendőrtől, de úgylátom te egyáltalán nem kételkedsz a sértett szavában és elfogadod, hogy a rendőr önbíráskodot, pedig csak az elavult KÖHÉM rendeletet tartatta be.

(Dova posztjának kommentjeiben többen meghallgatták volna a más felet is, pedig vele kapcsolatban a kommentjei támpontot nyújtanak szavahihetőségéreől és jelleméről)

Nekem a lámpalelopás elég fals,
egyrészt ha valaki nyomorban él annak a leszerelhető lámpa ára elég magas ahhoz, hogy a boltba magával vigye, főleg ilyen környéken. Ha nappal is a bringáján volt a lámpa akkor valőszínűleg a rendőrök miatt, akkor meg miért nem tolta amíg látótávolságon kívül nem ér. Szóval nem hiszem, hogy volt lámpája...

Nem szeretem a "Az Északkelet-Magyarországot járó kollegáink munkájuk során rövid interjúkat készítenek" típusú jogvédőket. Költözzenek oda, aztán pár év múlva lehet védeni akit akar, de az nem fair, hogy beleugatunk egy másik vidék dolgaiba, aztán felkocsikázunk Pestre/Budára és éljük az életünk messze a mélyszegényektől és a velejáró átlagembert sújtó következményektől...

49
err képe

Nem tudom a blogbejegyzesben

Nem tudom a blogbejegyzesben a kep mennyire illusztracio, de az sem egy dinamos lampa. Raadasul az, hogy felszerelt, az nem tudjuk, hogy mit jelent. Ha fel tudtak szerelni, akkor le is tudjak szerelni. Hogy ez jelen esetben csavarhuzot/egyeb celszerszamot jelent, azt valoban nem tudjuk.

Azt viszont tudjuk, hogy egy kinai lampa - szettben - kb. 1000 forint, de kis utanjarassal osszehozhato meg olcsobban is. En pl. vettem 200 forintert hatsolampat, ami nem is olyan rossz. Ezen kivul kaphatta ajandekba is, talalhatta, lophatta, akarmi. Nem ismertek az elozmenyek. Te jelen esetben en ugy latom, hogy egybol a legrosszabbat feltetelezed, masok meg nem.

En csak arra alapozok, amit a rendor ismi mondott. Ha egy rendor ilyet mond, annak valoszinuleg van alapja.

A Dova fele sztorinal meg volt szovaltas, pofonofon. Kicsit szerintem konnyebben mulik 2 emberen, mint a temaindito szitu, foleg, hogyha itt a rendoroket megkerdezed, ugysem fogjak azt mondani, hogy hat igen, leszereltuk a lampat, megha ugy is volt, a Dova fele szituban viszont az ember mondhatja, hogy hat igen, lecentizte, de nem utotte el. Altalaban ezzel szoktak vedekezni az ilyen droidok, de ezzel mar el is arulta magat...

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

50
eszemel képe

teljesen életszerű, hogy a

teljesen életszerű, hogy a rendőröknél van csavarhúzó és a boltba bemenő emberek bicaját berhelik :) Főleg ilyen faluban mint Szomolya. Nem Tesco van ott, hogy fél órát bent tölts, főleg ha nincs sok pénzed. A rendőrök lámpalopással vádolása meg azért is fura, mert a vonatkoz KÖHÉM rendelet szerint simán megbüntethetnek lámpával együtt is, főleg, hogy nem együttkapcsolható:(

De azt még mindig nem magyaráztad meg, hogy ha tényleg lelopták és látta korábban a rendőröket és tudta, hogy ilyenekért büntetnek akkor miért tekert el előttük, miért nem tolta.

Azt, hogy a rendőrök jobban ellenőrzik az ilyen embereket elhiszem, de attól ez a lámpalopós sztori még mindig nem hihető számomra.

51
err képe

Nem tudom, voltal-e mar

Nem tudom, voltal-e mar videki kis boltban, vagy ugy egyaltalan videken. Az emberek ott nem olyan robotok, mint itten a nagy fovarosban. Beszelgetnek egymasnak, koszonnek mindenkinek, stb. Amolyan kozossegben elnek. Ehhez az is hozzatartozik, hogyha elmegy a joember a boltba, akkor konnyen meglehet, hogy nem bedob ket energiaitalt a kosarba, rohan fizetni, es viszonlatas, hanem beszelgetnek. Nem tudom, mi tortent, csak ugy vazolom a szitut, hogy videken is el lehet tolteni boltban fel orat lazan. Plane ha a penztaros mindenkivel beszelget 5 percet :P

Nem fogom leirni huszadjara is, hogy mit meselt a rendor ismi. Olvasd vissza. Az hogy te mit hiszel, vagy mit nem, vagy hogy en mit gondolok, vagy mit nem, eleg keveset nyom a latba. Viszont tortentek mar hasonlo buntetesek, ez tutifix. Attol meg, hogy valami nem jellemzo, meg elofordulhat. Ha elhiszed, ha nem.

De mar olyanokon rugozol, hogy elkepeszto. Nem ismerjuk a hattertortenetet, de ismerunk tobb hasonlot, ebbol ossze lehet tenni egy feltetelezett sztorit, aminek lehet valosagalapja. Erre te mar azt is megkerdojelezed, hogy ki mit es miert csinalt. Hat menj oda, es kerdezd meg az embert... Aki nem hiszi, jarjon utana. Sosem hallottad meg? Vagy neked ugy meseltek mindig, hogy aki nem hiszi, kosson bele az elo faba is, ha mast mert emliteni, mint amit o gondol az adott tortenetrol?

----------------------
szmog | fotózás
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

52
eszemel képe

"Nem tudom, voltal-e mar

"Nem tudom, voltal-e mar videki kis boltban"
19 évet éltem Borsodban. Van tapasztalatom a kisboltokró, emberekről, mélyszegénységbenélőkről.
"De mar olyanokon rugozol, hogy elkepeszto"
Megindokkoltam, hogy EZ a sztori számomra miért kétes, de az indokaimat nem cáfoltad.

53
err képe

Ok fonok.

Ok fonok.

54
eszemel képe

elég hülye stílusban

elég hülye stílusban vitatkozol, szerintem hagyd a személyeskedést.
Az általad felvetett kérdeésekre én válaszoltam, te az enyémekre nemigazán.
Azt meg, hogy éltem arra, csak ezért írtam: "Nem tudom, voltal-e mar videki kis boltban, vagy ugy egyaltalan videken..."
Amit a rendőr ismerősöd mesélt elhiszem, de attól még ezzel az esettel kapcsolatban fentartom kétségeim, a lámpa lopás számomra nem hihető(fentebb kifejtettem miért).

55
monster képe

Az ügy szempontjából

Az ügy szempontjából lényegtelen, hogy volt-e egyáltalán lámpája, és hogy ellopták-e mielőtt a rendőrökkel találkozott. Én azt is teljesen megértem, ha egyáltalán nem volt lámpája (nappal) és azt hazudta, hogy ellopták. A kérdés az, hogy szerinted méltányos-e a XXI. században Európa közepén (?) biciklilámpahiány miatt 30 napig börtönben lenni?
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

56
eszemel képe

a lámpahiány miatt 25eFT

a lámpahiány miatt 25eFT büntetést kapott, ami miatt 2 hetet kellett ülnie. Farkasházy Tivadar az 5eFt-os közlekedési bírságát nem volt hajlandó kifizetni 2005-ben, azért 5 napot ült.
A közlekedési bírságok nagysága elszaladt az utóbbi időben, a pénz és szabadság viszonyát nehéz megítélni, van akinek a pénzbüntetés éri meg van akinek a szabadságvesztés...
A kintfelejtett 30as táblákat is szokták trafizni és azon lehet bukni jogsit (ami sokak munkához kell) és 300e-t ami szintén nem félhavi átlagbér.

Szerintem ez a túlárazás, és a rendőrség büntetései mindenkit sújtanak, nem kell belőle kisebbségi problémát csinálni.

A KÖHÉM rendelet, a bírságok rendőrség költségvetésébe építése és a napi szabálysértés kiszabási elvárások ellen kéne a jogvédőknek fellépni. Szerintem ez mindenkit egyaránt érint, nem csak a mélyszegénységben élőket,

57
monster képe

Úgy értelmezem akkor, hogy

Úgy értelmezem akkor, hogy szerinted rendben van biciklilámpahiány miatt 2 hetet börtönben tölteni. (Megjegyzem, hogy egy ilyen buli nem 25ezerbe kerül a társadalomnak, hanem minimum egy nullával hosszabb számba.)
A Farkasházy ügyének ehhez semmi köze, arról is lehetne flémelni hosszasan, a két ügy még csak nem is hasonlít, márcsak a (büntetési összeg)/(elkövető anyagi helyzete) hányados miatt sem.
Vannak országok, ahol a pénzbüntetések mértékét nem a cselekményhez, hanem az elkövető pontosan felmért anyagi helyzetéhez szabják. A mi országunk egy másik irányba indult el. Szerintem ez egy nem jó irány. Vannak, akik másképpen gondolják.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz

58
monster képe

Persze hogy önbíráskodott

Persze hogy önbíráskodott a rendőr. Még akkor is, ha tényleg nem volt lámpája a csávónak. Pláne a büntetés mértékének és az elkövető anyagi színvonalának viszonyát nézve.
Olyan is van, hogy joggal való visszaélés, és ez pontosan egy ilyen eset.
------------------------
2 kerék jó 4 kerék rossz