...ma éjjel, elmesélem nektek. Az álmot valószínűleg az idézte elő, hogy tegnap este kocsival mentem munkába (hiába, az öltönyös éjszakai munka átka) és fél nyolckor annyi bosszantó szabálytalanságot tapasztaltam az autóvezetők részéről, hogy szokásommal ellentétben felidegesítettem magam (itt most nyitok egy kis zárójelet, de ezt rögtön be is csukom, így: ) (itt pedig egy nagyobbat: érdekes, hogy a kerékpárosok szabálytalanságán szinte soha nem húzom fel magam, az autósokén meg igen. Ez mitől lehet???).
Tehát az álom:
Megfordultam kocsival szabálytalanul a Bajcsy-Zsilinszky úton, mert a Bazilika előtt valami ünnepség volt, és meg akartuk nézni. Rögtön “lemeszelt” két rendőr, akik az egészet kamerára vették. Már készítettem a tárcámat, hogy kifizessem a helyszíni bírságot, amikor is az egyik rendőr közölte, hogy nem kell büntetést fizetnem, hanem válaszoljak egy pár kérdésre. És feltett nekem kérdéseket a KRESZ-ből. Természetesen tudtam a választ (minden szentnek maga felé hajlik az álma) és akkor a biztos úr adott nekem kis, CM formátumú matricákat, amiken pl. a gyalogosok átkelésére hívják fel a figyelmet. Felcsillanó szemmel mondtam, hogy de hát zebraakció tag vagyok, én tudom, miről van szó! Ezért külön adott nekem egy olyan csatos mappát, amibe bele lehet szorítani az iratokat. Oroszlános volt, tetszett.
Reggel, félálomban továbbfejlesztettem az ötletet. Mi lenne, ha a szabálytalankodó közlekedőt megállítaná a rendőr és nem ő mérlegelne, hogy mennyi a helyszíni bírság, hanem apró szabálytalanságok esetén (beáll valaki piros lámpánál a kereszteződésbe, végigelőzi a sort a villamossínen, balra kanyarodik, ahol tilos, csak hogy a tegnap esti 4 kilométeres utam alatt látottakból szemezgessek), csak előkapna egy tablet gépet és kitöltetne egy KRESZ tesztet a vétkessel. Az ilyen városi szabálytalanságok nagy része türelmetlenségből fakad, a legnagyobb büntetés pont az, hogy egy jó fél órára feltartják a pofátlankodót. Aztán a teszt eredményétől függ a büntetés, fordítottan arányosan.
Tehát hibátlan, vagy egy hibát ejtett KRESZ teszt esetén csak 10.000 Ft helyszíni bírság, két hiba esetén már 20.000, három hiba esetén 30.000 és így tovább. Ha nagyon nem tudja a szabályokat a járművezető, akkor be kell vonni a jogosítványát helyben, vagy ha nincs neki, akkor a biciklijét egy U-lakattal a legközelebbi oszlophoz lakatolni, menjen gyalog.
Na hogy tetszik?












Street Racer (Doki)Érdekes
Street Racer (Doki)Érdekes álom,és érdekes ötlet...Azt gondolom,akik nem tudják a megfelelö válaszokat,azok legalább burkoltan,a tesztlap alatt tudják a rendör kezébe csúsztatni a helyes választ tartalmazó kis papirdarabkát,amin egy szám,és 3 nulla is szerepel...
A Bazilikánál, vagy onnan
A Bazilikánál, vagy onnan nagyon nem messze, mindkét irányból szabályosan is meg lehet fordulni a Bajcsyn...
Igen, az lehet, de álmomban
Igen, az lehet, de álmomban én repülök is. Csak úgy. Szállok. Nem tudom, hogy mi a meghajtás vagy a lebegés módja, és az csöppet sem érdekel olyankor. Nem firtatok logikát vagy illogikát. Csupán élvezem. :D
_____________________________
Hotyhogy. Kémel-, lök- és villámhárítószerelő. (Hárító specialista.)
ismered Hrabaltól a
ismered Hrabaltól a Repülő embert? Olvasd el!
A fickó is állandóan azt álmodja, hogy tud repülni, aztán kipróbálja ébren is, és rájön, hogy ugyanolyan egyszerű, mint ahogy álmában. Tovább nem mondom el a sztorit, mert nem akarom lelőni a poént, nagyon szórakoztató, kb. 3 oldalas kis novella.
Asimovnak is van egy
Asimovnak is van egy novellája, "levitáció" a címe. Arról szól, hogy amikor azt álmodod, hogy repülsz, akkor tulajdonképpen levitálsz az ágyban, egy-két milliméterrel elemelkedsz a matracról. Én sem mesélem el, mert szokás szerint jó kis társadalomkritika van benne. :))
--------------------------
www.barzongorista.eu
A repülő ember írója
A repülő ember írója Karel Capek. :)
igaz, de rá gondoltam...
igaz, de rá gondoltam... :-)
Csak mp3-ban találtam meg.
Csak mp3-ban találtam meg. Könyvben hol elérhető?
http://mek.niif.hu/02500/02596/mp3/index.html
ááá, de jó, nem is
ááá, de jó, nem is tudtam, hogy van ilyen a neten- Már ezért megérte a poszt:) Meg amúgy is.... Szuper!
"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts
én a könyvesboltban
én a könyvesboltban szereztem be... :-)
"A Kor romlásáról" az egyik nagy kedvencem közülük.
Szerintem ennek a
Szerintem ennek a rendszernek az eredménye az lenne, hogy rengetegen jól megtanulnák a KRESZ-t, és aztán még jobban sz@rnának rá és még többet szabálytalankodnának.
Úgy mérlegelnének, hogy ha elkapja őket a rendőr, akkor az elég ritka, és megkockáztathatják az olyankori fél órás feltartást meg a viszonylag kicsi pénzbüntetést.
Úgyis csillagos ötösre felelnek és megússzák a nagy büntit. S különben is, ott áll az a két rendőr, éppen egy szegény ördögöt vizsgáztatnak, nem érnek rá velem foglalkozni, átmegyek a piroson előttük, még nevetve is rájuk, meg a középső ujjam...
Tehát csalafintaságra fog ösztönözni az álomi rencered, szerintem. Hacsak nem keményebb paramétereket állítasz be hozzá. :-)
_____________________________
Hotyhogy. Kémel-, lök- és villámhárítószerelő. (Hárító specialista.)
írtam, hogy a legtöbb
írtam, hogy a legtöbb ilyennek elég büntetés, ha fél órára feltartják, főleg, mivel csak az enyhébb szabálytalanságokra vonatkozna.
Arról nem is szólva, hogy a sok beképzelt egójának hogyan esne, hogy vizsgáztatják. :)
--------------------------
www.barzongorista.eu
Ötletedet támogatom!
Ötletedet támogatom! :-)
----
Össztelós montival rakom, oszt? :D
Jó kis álom! :-) A tesztes
Jó kis álom! :-)
A tesztes megoldás szerintem több problémát vetne fel, amint amennyit megold, de gondolom, nem is erről szólt a poszt.
===
bácsi a biciklin