Vészesen közelítek az álomvizsgámhoz, ráadásul a múltkor kezembe került a Mythbusters egy teljes évada eredeti amerikai angolhanggal, így az utóbbi időben nem nagyon olvastam ezt az oldalt, és még csak nem is írtam semmit. Pedig történtek velem a kerékpározással kapcsolatos dolgok, úgyhogy most ezt ömlesztve adom ki, hogy tudjatok szörnyülködni vagy szórakozni, vagy ahogy épp jól esik.
Az utóbbi időben egy kerékpáros pech-szériám van. Múltkor sikerült elhagynom az ötledes hátsó ketájt. Nem, nem a rázkódástól esett le, és nem a konzol pöcke tört el. Az történt, hogy leparkoltam az egyetemnél, leszedtem, hogy nehogy más szedje le, behajítottam a táskámba, és soha többet nem láttam. Azóta is gondolkozok, hogy a rákba történhetett ez, hisz ezen kívül még egy hátsó lámpa, valamint a két első lámpám és a sebességmérőm került a táskába. Azt gyanítom, hogy a ketáj arcoskodott a márkátlanabb lámpáimmal szemben, akik agyonverték, megsütötték és megették.
Előtte pár nappal történt, hogy a sisakomat levettem a fejemről. Mivel a szemüveg szárát a szíjon kívülre szoktam helyezni, a sisakot normálisan a szemüveg is követi. Ezúttal egy belső nézeteltérés miatt csak az egyik fele követte, a bal szár és a bal lencse kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva úgy döntöttek, új életet kezdenek, távol a többiektől.
Másnap a barátnőm felé tekertem Óbudára. Vasárnap volt, így nem volt szemüvegem, gyorsan bele is repült két ízeltlábú, biztos nem működött a bogár-fénysorompó a bringaúton. A merényletkísérlet nem jött be, némi káromkodás után továbbhaladtam. Aztán lehajtva az északiról megvártam szépen a kocsikat, aztán nagy "gáz" és ... bazinagyot ugrott a lánc. Káromkodtam mégegyet, de hát néha megesik ez, le kell nyelni a békát, és haladni tovább... Na ja, csak a lánc mókásnak találta az ugrást, úgy döntött, ha már így belejött, nem hagyja abba. "Mi a jó ég?" mondhattam volna, de nem fogalmaztam ennyire korrekt módon, mikor épp balra kellett kanyarodnom, át az egyautónyi lukon (és persze, hogy jött szembe kocsi).
Azt hittem, a tányérral vagy a váltóval van valami, mert nagyon hirtelen jött a dolog, minden előzmény nélkül. Ezért aztán pakolgattam fel-le a láncot elöl-hátul. Mindenhol ugrált, de minél kisebb erővel nyomtam, annál kevésbé. Kerestem egy félreeső helyet, hogy higgadtan beszélgethessek a bringámmal, és megnéztem a láncot. Feltűnt, hogy a hátsó görgőnél időről időre két szem nem fordul rendesen a többiekkel. Nem értettem, mi okozza, és nem is tudtam volna megnézni, anélkül, hogy nyakig mocskos lennék. Márpedig előző nap elvágtam egy sörösdobozzal a jobb hüvelykujjam, és nem voltam benne biztos, hogy a koszos zsír jó a gyógyuló sebnek, így végül szép lassan tovább tekertem, és újabb két kamikáze rovar után "szerencsésen" megérkeztem az úticélomhoz. Nem volt már energiám a bringával foglalkozni, úgy döntöttem, reggelig megvár.
Megvárt, ezért hálából letisztogattam a láncot, és közben meg is találtam a két összegyógyult szemet. Próbáltam kézzel elmozdítani őket, kicsit feszegettem oldal irányba, de semmi. Ezért gondoltam, majd láncbontóval kicsit megtekergetem mindkét irányból, ahogy jazzpeta mutatta láncösszerakásnál. Hát ami történt, attól majdnem lehidaltam. Ahogy sikerült leküzdenem a kezdeti ellenállást és beljebb nyomni a csapot, elhajlott a külső láncszem lemeze (bocs, nem tudom, mi a hivatalos neve). De abba az irányba hajlott el, amerről nyomta a láncbontó! Úgy döntöttem, ebből lánc már nem lesz, dühömben kivágtam a kukába, aztán tízkor leszaladtam a bringaboltba és vettem új láncot. Megoldódott minden probléma, de egyszerűen tanácstalan vagyok, mi történhetett.
...
Múlt pénteken volt a nagy nap, mikoris a hosszú szenvedés után elkészült szakdolgozatommal kellett rohangálnom a bírálómhoz. Körbe kellett járnom az egész várost, ezért csakis a bringa jöhetett szóba, mint közlekedési eszköz. Sietős dolgom lévén igyekeztem dinamikusan haladni. A 14-es villamos vonalán haladtam a Lehel tér fele, mikor hatalmas defektet kaptam, hála egy kátyúnak, valahol itt.
Viszonylag nagy tempóval haladtam már a sínek keresztezésekor, az előttem haladó autótól nem vettem észre a kátyút, csak mikor már a síneken voltam. Ott meg manőverezni már nem nagyon mertem (nem voltak teljesen szárazak, és pár heg a karjaimon és a térdemen már régebb óta emlékeztet, hogy a sínekkel óvatosan). Kanyarodni nem tudtam, fékezni nem tudtam (sínek + mögöttem autó jött), így összeszorítottam a fogam, kiálltam kicsit a nyeregből és vártam az ütést. Hát, akkora volt, amekkorára nem számítottam. Ahogy átmentem hatalmas szisszenést hallottam, kb. három fordulat után lapos volt a hátsó kerék és ugrált a bringa segge. Kihúzódtam az út szélére, megvártam a villamosokat, átemeltem a bringát a korláton, és betoltam a házak közé.
Volt nálam folt is, pótbelső is, meg minden ami kellett volna, de igazság szerint rohadtul nem akartam bemocskolni a kezem (szakdolgozat + koszos zsír nem nyerő). A telefonomban benne van a bringangyal száma, mikor először találkoztam a matricával, egyszer még jól jöhet alapon azonnal rögzítettem. Azóta a barátnőmön és a sógoromon is segített ez a cselekedetem, de reméltem, rám nem kerül sor. Hívtam is, ám 45 percet tudott ígérni, amit nem volt időm kivárni, így megegyeztünk, hogy majd legközelebb. Próbált a közelben bringaboltot mondani, de egy se jutott eszébe, úgyhogy végül elköszöntünk, én pedig kicsit elméláztam, hogy akkor most hogyan tovább. Nem volt szívem otthagyni, még edzett acél lánccal kikötve sem, így némi fogcsikorgatás után fejre állítottam, és leszedtem a hátsó kereket.
A kerékben semmi nyomás nem volt benne, iszonyat gyorsan leeresztett. Vicces, korábban mindig attól féltem, hogy nem fogom észrevenni hogy defektet kaptam, és a végállomásnál veszem csak észre, hogy felnin gurultam. Ez már szinte fóbia volt nálam, piros lámpáknál rendszeresen nézegettem, hogy nem laposak-e a külsőim. :) Hát, örömmel jelenthetem, kigyógyultam a fóbiámból.
Jómagamnak sosem volt még - 5000 km tekerés alatt - defektem, pedig gyári belső, és nagyrészt gyári külső volt a bringán. Emlékszem mennyit szenvedtem, mikor először kellett a barátnőm külsőjét levarázsolnom. (Most a gumiról beszélek. (A keréken.)) Ez volt a második alkalom, most én vs. a saját külsőm, és ezúttal pillanatok alatt sikerült is a művelet. Belső kiszed, lyukkeresgélés indul. Kb. 5 másodperc alatt meg is volt, nem bújkált, hanem büszkén vigyorgott a szép, fél centis hosszanti hasadás. Jól látszott, persze a kilapított belső "élétől" 3-4 mm-re, hogy kis hely legyen hozzáférni. Hát, sejtettem, hogy csúnya lesz, de igazán akkor döbbentem le, mikor a belső túloldalán megtaláltam a lyuk ikertesóját is.
Szenvedésem közben visszahívott az angyal, és már csak húsz percet ígért. Meg lettem sajnálva. :) Gondolkoztam gyorsan, mi legyen, aztán úgy döntöttem, jöjjön, mégiscsak ő a szakértőbb, én meg még úgyis itt fogok bénázni egy ideig. Addig elkezdtem vizsgálni a külsőt, nem láttam semmi gázt vele, viszont bénázásom közben kiugrott a felniből. Megfordítottam a felnit, és akkor láttam az igazi horrort. V alakban ki volt csorbulva, olyan 5-6 mm-re. Totális kétségbeesés, hisz két órán belül érintenem kellett volna a kálvint, majd óbudát, végül újbudát, és az aktuális vízállással, meg a budai közlekedési állapotokkal még a négy óra is neccesnek tűnt bringa nélkül. 10 percen át fejvakarás, plusz telefon minden érintettnek, lehet hogy kések, vagy nem a megfelelő sorrendben érkezek meg, stb.
Közben kiért - mint bemutatkozott - Sky. Rögtön bocsánatot is kért az illúziórombolásért: autóval jött szerelni, mert nemrég vesztett egy gyökerekkel (és a gravitációval) szemben vívott hősies küzdelemben. Meglátván a kerekemet felszisszent, de miután elmondtam neki, hogy ennek gurulnia kéne, nagy a tét, a kedvem meg sötét, "rosszabb már úgysem lesz" felkiáltással meg egy franciakulccsal olyan szépen helyrekalapálta, hogy keresni kellett a hibát ahhoz, hogy lássuk. Javasolta hogy ugorjak be a király utcába, hátha tudnak adni egy pótkereket.
Pótkereket ugyan nem kaptam, de ultradermet igen (örök hála), és mivel a bringa egészen jól bírta a strapát (csak fékezéskor éreztem, ahogy ütögeti a felni a fékpofát), meg mivel úgyse volt választásom, ennyivel be is értem. Derekasan teljesített, végigvitte a napot, de a végére már éreztem, hogy szenved. Későn lett vége a pénteknek, mert melózni is kellett, de szombaton első dolgom volt - kávé után - kórházba vinni a pacit.
Most, hogy végre kitört a nyár, én pedig - hetek után - lazíthattam volna két napot, a biciklim most szerelőnél van, generálon esik át, és új hátsó kereket kap. Majd elkészül, mire visszajön a szar idő. :)












Mosolyogj! A holnap rosszabb
Mosolyogj! A holnap rosszabb lesz a mánál. :))
----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc
Bár koszos leszel mint a
Bár koszos leszel mint a franc, ilyen láncszorulásos esetekben az is működik, hogy a szorult szem mellett marékra fogod a láncot (mindkét kezeddet mindkét oldalán) és hüvekujjal befelé meghajlítgatod oldalra az egész láncot.
Nagy ritkán (10000 láncszakadásból egyszer) előfordulhat törött csap is, szerintem neked az lehetett így leírás alapján.
Ha van láncbontód legközelebb szedd ki a hibás szekciót, 1-2 szemmel rövidebb hosszal még simán tovább üzemelt volna kidobás helyett.
Jah, igen, arra a
Jah, igen, arra a feszegetésre gondoltam én is amit leírtál, de most nem segített. Mondom, az volt a legfurább, hogy a láncbontó hegye felőli oldalon hajlott el a láncszem. Kicsit olyan volt, mintha a csap szorította volna a helyére, és ahogy a láncbontó benyomta a csapot, a láncszem elhajlott felém.
- - - - -
TamásGáborZoltán
Most döntöttem el, hogy
Most döntöttem el, hogy holnaptól bringával közlekedem a városban... ezekután lehet, hogy mégse :)
túl sokat olvasol... :D
túl sokat olvasol... :D
tgz, iszonyatos sztori volt
tgz, iszonyatos sztori volt ez szépen elmesélve.
Örülök, hogy a kapitány időben odaért és hozta önmagát. :)
kitartás! :)
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
"de igazán akkor döbbentem
"de igazán akkor döbbentem le, mikor a belső túloldalán megtaláltam a lyuk ikertesóját is."
Egyáltalán nem biztos, h az ikertesója volt. Az is lehet, h a barátnője.:)
A szerszámok mellé dobj be
A szerszámok mellé dobj be egy pár cérnakesztyűt, így kevésbé leszel koszos, ha szerelni kell.
_______________________________
BringAlap-om
Újpest blogja - Terjeszd!
Városi cirkálóm
Ez jó, ezt megjegyzem,
Ez jó, ezt megjegyzem, köszi.
- - - - -
TamásGáborZoltán
Nagy igazság a pici
Nagy igazság a pici kiürült gyógyszeres tégelyben vitt UltraDerm is :-)
Én már csak vigyorogtam
Én már csak vigyorogtam szombaton, amikor a dupla kigyóharapásos (egymástól fél méterre volt a keréken) defektjavítás után harmadszorra is le kellett szedni a kereket, mert 7 bárnál a szelep adta meg magát.
Az hogy hazafelé a gázgyárnál egy faág becsapta a hátsó váltómat a küllők közé, és totálkárra tette, már sztoikus nyigalommal vettem tudomásul (persze, hogy két hete esett át a váltó a nagygenerálon). :-)
Tényleg, nincs valakinek 2 darab (vagy legalább egy) shimano positron fh 400-as, 6 sebességes hátsó váltója olcsóért?
__________________
Mert így kerek a világ.
Nekem van egy ilyenem, de
Nekem van egy ilyenem, de már nem pozicionált, kiugrott belőle egy lemez?, hát feltettem egy régi Csepel Unióra, s úgy adom el.
Schwalbe Marathon Plus és
Schwalbe Marathon Plus és nincs defekt.
Azaz 3 év után, egy rajzszeg éppen hogy kilyukasztotta a hátsót, mivel már kopott volt.
Előtte heti kettő!
A váltóért karral/FH400/ mit adnál, árulnak még ilyet egyáltalán?