Na emberek! Végre én is beszálltam a lopott bringások sorába. Mármint a károsultakéba, nem a használókéba.

Mondok paramétereket, hátha valakit érdekel.
Váz: Ballistic Team DH 2003
Teleszkóp: RST Sigma DH, Metel RP 2006
Fék: Shimano Deore 2004 hidraulikus
Váltók: minden Shimano Deore / Deore LX 9*3
Kerékagyak: E: Bike Positive átütős 36L
H: Deore 2004
Felni: Single track
fekete DT küllők, 2,7-es 26-os Ninja külsőgumi

Aki esetleg látja, az csöröghetne a harminc, 7422556-ra, vagy írhatna a peta kukac csokolom.hu-ra, megköszönném. Bár erre kevés esélyt látok.

A lezárása a címben is említett Kryptonite 998105 Keeper 11 STD U-lakattal volt megoldva, ami igaz, hogy nem a top level az U-lakatok közt, de reméltem, hogy azért nem az a kategória, hogy úgy nyitják ki, mintha kulcsuk lett volna hozzá. Dehát tudjuk ugye, hogy amit el akarnak lopni, azt el is fogják. Csak most kicsit aggaszt a többi bicaj sorsa a tárolóban, bár azok kevésbé értékesek.

És légyszi ne gyeretek az okosságokkal, hogy hogyan, meg mivel kellett volna, mert úgy volt lekötve, hogy vagy a vázat, vagy a tárolót,vagy a lakatot kellett volna elvágni, de nem vágott el semmit, hanem kinyitotta, és ott is hagyta a lakatot. Kérdés, hogy mit kéne ezek után lezárnom vele, mert a többi bicajomat nem fogom, de még a rollert sem. Az Abusommal 3 éve nincs biztonsági probléma, ezt a fos kriptót meg 3 hete vettem, és ennyit is ért.

A postot azért nyomtam ide is, hogy ha valaki netán látná a mellékelt ábrán szereplő biciklit, egész nyugodtan üssön előbb, és aztán kérdezzen.

CsatolmányMéret
7.jpg222 kB
8.jpg192.17 kB

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
lrdr képe

Az egyik okosság előzetes

Az egyik okosság előzetes letiltását kifelejtetted, így le is csapnék a lehetőségre ;P:

"Ez már az a kategória, amit ebben az országban 1 percre nem hagyunk magára, max. lakásban."

Amúgy részvétem.

2
Peta képe

Hehe, gondoltam, hogy

Hehe, gondoltam, hogy előbb-utóbb érkezik ez a válasz, de nem hittem volna, hogy ennyire előbb :D
Mellesleg csak ideiglenesen tartottam lenn a tárolóban, mert most a lakásban fabikett van a helyén. Reméltem, hogybelső udvarba 1 kriptó elég, hát nem.
Amügy kösz :)

3
mVik képe

Megmondom a trút a

Megmondom a trút a keeperrel kapcsolatban!

Két féle létezik, az egyik a tiéd az olcsóbb, és az ezer forinttal drágább.
Pontosan annyi a különbség közöttük, hogy a tiédhez ilyen típusú kulcs kell:
http://www.bringabutik.hu/_userfiles/image/product_images/00/00/67/65/93...
A másikhoz (úgy mint a evo 4-esekhez, vagy cidadel-ekhez) ilyen:
http://www.nexternal.com/icycles/images/39240.jpg

Mi a különbség pontosan? Annyi, hogy a fenti zárját tolvajkészlettel is ki lehet nyitni, (ahogy Jack Bauer is szokta: http://www.youtube.com/watch?v=JZJe23UD8wU) a másikat nem.
EZÉRT ILYEN LAKATOT SENKI SE VEGYEN!!!

Nem is véletlen, hogy régen kikerült a Kryptonite termékpalettájáról, itthon még előszeretettel árulják a maradék darabokat!!! Szóval VIGYÁZZATOK!

Sajnálom a bringádat!
Én evo minivel lakatolom a koszvadt fixit, meg lakásban van amikor lehet, no nem az értéke miatt, hanem mert nagyon hiányozna!

Tanács: a lakat ára minimum a bicaj árának 10%-a legyen, ha biztosra akarsz menni! Sok, de ez van.

4
sagan képe

Köszi az infót,épp most

Köszi az infót,épp most akartam venni ilyen lakatot,de lehet mégis maradok inkább az Abus-nál.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Nem én vagyok őrült,hanem a világ.

5
Miló01 képe

De sz*r:-( Tavaly én is

De sz*r:-(
Tavaly én is akartam venni pótba egy ilyen olcsó kategóriás keepert, de aztán letettem róla.
Abus bordoról mi a véleményed?

6
Biros képe

Én Abus bordót használok,

Én Abus bordót használok, szerintem a legtöbb mezei tolvaj számára elég riasztó lehet a látványa, amíg nem több százezres bringát lakatolsz vele, nem éri meg a munka/haszon arányban nekiállni :). Ha ilyet szeretnél, Németországból rendelve akár 8-10k huf-ot is lehet spórolni az árán szállítási költséggel együtt.

7
Sápa-tag képe

Ezt jó, hogy írod. A

Ezt jó, hogy írod. A posztot olvasva egyből az ugrott be, hogy te jó ég, a zár nem (sokban) tér el a krypto különböző modelljeinél, így már kezdtem is aggódni a kryptolok-2 miatt.

Visszakanyarodva a témához, peta, sajnálom, hogy ellopták ezt a bringádat.

-----
atysh

8
Kovács képe

Én is megválaszolom a

Én is megválaszolom a mégtrúbbat a trúra.
Az első NEM KEEPER!!!
A második igen. A Keeperre rá van írva, hogy Keeper, azért Keeper.
Az első, a nem keeper, amire nincs ráírva, az egy fos.

Ellenben! Teszteltük BK-ban, hogy viszi-e a Keepert a fűrész, és nem! Sehol. Marad a flex. Akkor meg kurvára mindegy. Vagy a zát szétbontása.
A Keeper a legjobb ár/érték arányú úlakat.
Bocs a reklámért, de ez van.

---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"

9
qwho képe

az igazsag az, hogy nem

az igazsag az, hogy nem erted amit irt.
kulcsrol van szo loaci. ez az igazsag.
--------------
fogmosás.nélkül.nem.lefeküdni
(L)cembecél_+izom
(L)budapest_mi lenne az adrenalinnal
nem(L)kresz_előnyök oda

10
Miló01 képe

Sajnáljuk Peta, de

Sajnáljuk Peta, de csodállak, hogy ilyen bátor vagy, hogy egy ilyen bringát simán lelakatolsz!!!
Én már lassan egy 20.000 ftos bringát is két u lakattal lakatolnék!

11
mVik képe

Ha félreérthető lenne,

Ha félreérthető lenne, nem a kryptokkal van a baj úgy általában, hanem a hagyományos kulcsos zárszerkezettel! Ettől még a keeper is elég izmos lakat, de a régi szériája meglehetősen sebezhető a zár miatt, csak úgy mint a régi körkulcsos, azt is száműzték évekkel ezelőtt:
http://www.youtube.com/watch?v=_2vLtpVPqhI

12
Peta képe

Természetesen a körkulcsos

Természetesen a körkulcsos gyengeségeiről én is hallottam, de erről nem. Mertem azt gondolni, hogy a kriptó U-lakat téren nem adja azért olyan zárszerkezethez a nevét, amit az utólsó koszos senkiházi is ki tud nyitni jutúb alapján. Tévedtem, legközelebb utána kell jobban járni a zárvásárlásnak is.

13
stp1 képe

tedd fel Bikemag Fórumra

tedd fel Bikemag Fórumra is.
sajnálom a bringát. ez a dh-zás végét is jelenti egyben?

14
Peta képe

Feltettem már. Mivel ezt a

Feltettem már. Mivel ezt a bicajt sok évnyi fejlesztgetés eredményeképp raktam össze, ezért pikkpakk biztos nem lesz megint ilyenem egyhamar.
Mondjuk 2007 óta egyre kevesebbet használtam, csak most az elmúlt hetekben közlekedésre, mert a másik bicajomat darabokra szedtem.
Voltak itt most a rendőrök, adtam nekik képet, azt mondták, annyiból szerencsés az ügy, hogy ez tuti fel fog nekik tűnni, ha látják, vagy ha lefülelnek valakit. A rendőrök szerint kifigyeltek, és megrendelésre vitték el. Mivel az elmúlt hetekben sokat mutatkoztam vele, esélyes, hogy megtetszett valakinek.

15
szabomikulas képe

Ha 10 ezerért kínálják

Ha 10 ezerért kínálják tudni fogom, hogy nem boltban vették.

Milyen kulccsal működik a lakat? (lapos kulcsból is van többféle)

szerk.: Látom, megelőztek kulcsügyben.

16
Vitéz képe

A keeperből sajnos bejött

A keeperből sajnos bejött nemrég egy "gazdaságos" széria, ami _NAGYON SZAR_
_NEM SZABAD MEGVENNI_
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman

17
jazzpeta képe

Pont a BK-ban néztük a

Pont a BK-ban néztük a Keeper 12-es tesztjét , számunkra is meglepően nemcsak a kengyel, hanem a zárat borító összefogó rész is edzett acél, szóval pozitív csalódás volt (ellenben a Citadel láncos lakattal, ami simán támadható).

Ellenben Ciklon hozott egy 11-est (fiának vette), ami könnyebb is volt ráadásul már pár hetesen akadt benne a kulcs (sima normál lapzár), minket is meglepett hogy mennyire szar széria és a Krypto lejáratja magát vele.

Mellesleg honnan lopták el? Ki tudták figyelni, stb.?

18
Peta képe

Innen. Kifigyelni talán az

Innen. Kifigyelni talán az utcán tudták, hogy ide jövök be. Vagy egy a házba érkező vendég, vagy haver haverja vihette a hírt. Nemtom. Jó kis reklám ez a házban lakóknak, hogy itt hagyják a bicajukat...
Azt elmondod, mi a baj a Citadel láncosával? Csak mert a tesóm bicaja azzal van odakötve, és nem lenne jó, ha az lenne a következő. Kösz.

19
jazzpeta képe

A Citadel láncnál csak a

A Citadel láncnál csak a lánc edzett acél, a zárszerkezet, a lánc becsatlakozása (szegecsnél) sima öntvény.

Ha tudod hol kell vágni akkor egy perc elfűrészelni (fémfűrésszel, nem flex-el), de pl. Vitéz a zárszerkezetnél vágta el a beletörött kulccsal együtt kb. 4 perc alatt.

Megoldás, hogy leflexeled a gyári integrált zárat, és a láncot megtartva egy normális lakatot raksz rá (mini u-lakat, komoly biztonsági lakat, stb.).

20
zenmacska képe

Hát az van, hogy ez

Hát az van, hogy ez szerencse kérdése is. Minden, ami mozdítható, mozdítják. Eddig is tudtuk, hogy a kriptó sem életbiztosítás, de a filozófia az, hogy azzal kevésbé próbálkoznak, amíg vannak sodronyzárak meg gerinclakatok. A pech ellen semmi nem véd. Remélem, meglesz a canga!!!

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

21
Peta képe

A poén az, hogy a szomszéd

A poén az, hogy a szomszéd bicaja sodronnyal volt ott, de nem is ilyen optikaii tuningolt. Ezért jöttek.
Remélem én is, de nem látok rá sok esélyt. Azért kösz :)

22
Levi71 képe

Sajnálom a bringát,

Sajnálom a bringát, levágnám a tolvaj kezét (azt a kis ügyest), ha a kezembe kerülne.

Két keréken szebb az élet

23
hf képe

biztos, hogy nem zártad

biztos, hogy nem zártad mellé? én is néha mellézárom a krypto evo4-emet de pont ezért mindig ellenőrzöm.

24
Peta képe

Én is ellenőrizni szoktam.

Én is ellenőrizni szoktam. Ezzelegyütt nem tudom. :/ Viszont pont azért mertem lennhagyni az udvaron "csak" egy U-lakattal, mert eddig történt már olyan, hogy a másik bicajomat zártam mellé az udvaron, és három napig ott volt lezáratlanul. Vagy pl a napszemcsimet is lenn felejtettem egyszer napokig. Mikor a bicajtárolót szereltem az udvaron, a szerszámok volt, h egy hétig lenn maradtak. Jó, nem összemérhető, de (tévesen) a belső udvar biztonsági szintjét magasabbnak ítéltem eddig. Az egyetemnél, ahol hullanak a bicajok, ott bezzeg képes voltam két U-lakatot használni.
Ez van.

25
zenmacska képe

Melyik egyetemnél hullanak

Melyik egyetemnél hullanak a bicajok?

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

26
Zsurmi képe

Mű. - Zsurmi

Mű.

-
Zsurmi

27
gaze képe

en most vettem giga olcso

en most vettem giga olcso bicajt, es uvassal akarom lenttartani az utcan, hogy ne kelljen cipelni, csak kilockolni azt elgurulni.
de pont minap latom a lent regota lezarva tartott bicajnak letortek a kormanyat, kikaptak az elso kereket.
na utcan se fogok bringat taratani.

28
feb képe

Mennyit érhet(ett) a

Mennyit érhet(ett) a bringád -ha nem titok?
Csak a 10%-os lakatköltség miatt érdekel.

29
Lathor képe

Alkatrészeket kiguglizhatod

Alkatrészeket kiguglizhatod a listáról, első ránézésre ebből a lakatból kellett volna vagy 10.

30
makimajom képe

én nem tudom, de ez az u

én nem tudom, de ez az u lakat 3000 Ft...
Nem is lehet többet várni tőle mint egy sodronytól.

Illetve lehet, csak nem érdemes.

31
Peta képe

Egyrészt 4000-ért vettem,

Egyrészt 4000-ért vettem, másrészt kíváncsi vagyok, hogy vélekedsz arról, hogy az U-lakatok ára az elmúlt 1-2 évben megduplázódott? A kereslet indukálta, vagy kétszer annyi vasat építenek be? (Nem kell válaszolni). Vajon ha én vettem annó egy citadelt ennél olcsóbban, de mostmár nem tudnám ennyiért sem megvenni, akkor az azt jelenti, hogy idén már dupla olyan drága bicajt is leköthetek vele, mint tavaly? Remélem érted a logikámat.
A 10%-os szabály szerintem marhaság. 3 éve is 10% volt. Ha jól látom, jelen vagyok ezen a fórumon már kb ennyi ideje regisztráltként is, találkoztam már párszor ezzel a nagy bűvös 10%-kal, meg a sodrony és az U-lakat nem egyszer tárgyalt különbségeivel, te talán a saját anyagtudományi ismereteim is elegendőek ahhoz, hogy különbséget tudjak tenni a kettő közt. Ezzel együtt ugye egérfogat sem álló kriptó, meg abus sodronyokat lehet venni 3-szor ennyiért, maximum top high level 10 biztonsági szinttel. Aha. Akkor azokból 2 is elég. Megvan a 10%, árban. Én arra gondoltam, inkább az anyagra érdemes koncentrálni.
Másik kérdés, hogy szerinted egyéb zárakat nem nyitottak volna ki? Komolyan kérdezem. Vannak emberek, akik ezzel foglalkoznak. Ki tudnak nyitni akármit.

32
makimajom képe

a megduplázódásról úgy

a megduplázódásról úgy vélekedek, hogy hülyeség.
Egy abus granit 1-2 éve is nagyjából ugyanannyiba került mint ma.

Ha szerinted annyit ér egy ilyen keeper mint egy xplus 54, és legfőképpen ugyanannyi effort kinyitni illetékteleneknek, akkor használd továbbra is ugyanazt a következő géphez.

Nem akarlak én rávenni téged semmire. Nekem jóval kisebb értékű bringá(i)m van(nak), de a lakatra nem sajnáltam kiadni 4-5x ennyit. Nem vagyunk egyformák...

33
Peta képe

A ride bikéban vettem a

A ride bikéban vettem a granitomat 2006. november 25-én 13280 Forintért. Ma ez ugyanott 22990-TÓL 23690-ig (24685-ről leértékelve). Valóban, nem a duplája lett! A Brinell-keménységi adatok nem változtak. Akkor vajon mi változott?

34
makimajom képe

én pedig a bikemarket-ben

én pedig a bikemarket-ben 2007 nyarán 14805 Ft-ért
Ma 17540 Ft. Máshol is van 17500 körüli áron, nem mindig a legdrágábbat kell nézni.
Az bizony még 20%-os árnövekedés sincs több mint 2.5 év alatt.

A vonatjegy egy év alatt drágult ennyit.

És ha van granitod akkor miért egy hitvány lakatot használtál, csak azt nem értem.

35
Peta képe

Látom olvastad a

Látom olvastad a topikindítót, amelyben említettem az Abusomat ;) Egyébként ha még adatokra vágysz, most megnéztem az ebikés rendeléseimet is, ott kereken két év alatt 30% volt a Citadel úlakatjának az áremelkedése, a láncos záré meg másfél év alatt 35%. És ez csak másfél év. Nem a legdrágábbakat nézem, csak ugyanazokat a forrásokat, hogy összehasonlítható adatokat kaphassak.
Ha neked is van granitod, akkor talán már találkoztál azzal a problémával, hogy a zártestet borító fekete, és szürke műanyag elemek szétválnak/szétpattannak, és láthatóvá válik a zárszerkezet zártszelvény kialakítása. Nekem a sok használat miatt tavasszal egyszer történt ilyen, akkor szigszalaggal összetekertem, de az mostanra elfáradt. Mivel azon a bicajon, amelyiken a granit tartókonzolja van, épp több hetes felújítási műveleteket végeztem, ezért a tesóm bicajával jártam, és ahhoz használtam a granitot. A kormányán lógott a lakat aznap, és a népligetben szétesett a fent taglalt módon, de csak kilométerekkel odébb vettem észre. Így visszaindultam megkeresni a szürke részt, meg is találtam, de addigra ráment egy autó, és totál eldeformálódott. Összeszedtem a szétpattant zárvédő fém lamellákat, meg minden más alkatrészt, ami kiesett, és itthon éjjel a lakat ismételt összeintegrálásán fáradoztam. (Ennyiből nem igaz a topikindítóban a kijelentés, hogy nincs bajom a granittal műszakilag). Szóval azon az éjjelen teljesen hozzáférhetetlen volta granit, csak ezt próbáltam taglalni.
Egyébként azért nem azzal kötöttem ezt le, mert a másik bicajomhoz használom, amivel a közlekedésemet intézem, és nem egyszer hagyom ott utcán, néha elég zűrös környékeken is. A saját burzsuj belvárosi lakókörnyezetemet, zárt belső udvarral pedig nem tartottam zűrösnek, eddig. Mondjuk, hogy egy u-lakatos biztonsági szintet elegendőnek véltem.

36
makimajom képe

még mindig nem értem hova

még mindig nem értem hova akarsz kilyukadni ezzel az áremelkedés dologgal.
Attól hogy drágább, mint 2-3 éve, attól még a sodrony és a teszkós ulakat (mégha kryptonite is van ráírva) nem ér semmit egy ilyen bringánál.

37
norbijúzer képe

oda akar kilyukadni, hogy az

oda akar kilyukadni, hogy az áremelkedést nagyrészt az indokolja, hogy nem indokolja semmi, csak a kereskedők jobban meg akarják szedni magukat a minőségibb lakatokon, mert tudják ők is, hogy nagyobb rájuk a kereslet, mint pár évvel ezelőtt. ergo drágábban is megveszed, mert muszáj.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

38
makimajom képe

Elvileg szabad verseny van,

Elvileg szabad verseny van, vagy mi a tököm.
Kereskedj ulakatokkal, add olcsóbban, és mindenki tőled fogja venni.

Másrészt a krypto esetében, ha valaminek az ára dollárban nem változott az elmúlt másfél év alatt, forintban az is több mint 30%-os emelkedést jelent az árfolyamváltozás miatt.

39
feb képe

Dollár

Dollár árfolyamok:
2007.01.22. 194
2008.01.22. 179
2009.01.22. 216
2010.02.22. 198 USD/HUF

Tehát máshol kell keresni a 30%-ot!

40
makimajom képe

igen máshol. én ugyanis

igen máshol.
én ugyanis másfél évről beszéltem.
Megtennéd hogy ideírod a 2008. június-július környéki árfolyamot is?

41
jazzpeta képe

A Citadel csak az elmúlt 2

A Citadel csak az elmúlt 2 évben három különböző forgalmazóhoz került (idén januárban ismét új beszállítója van).

42
Peta képe

Arra, hogy attól, hogy egy

Arra, hogy attól, hogy egy zár drágul, szerinted egyre drágább bicikli lekötésére alkalmas? Hányféleképpen kell még megfogalmaznom?
3 éve még eszem ágában ne legyen granittal lakatolni ezt, mert az árának csupán az 5%-a. Idén már lazán lakatolhattam volna vele, mert a bicaj már amortizálódott nem is keveset, az ugyanolyan zár meg "többet ér" 30-80%-kal.

43
makimajom képe

"szerinted egyre drágább

"szerinted egyre drágább bicikli lekötésére alkalmas?"

hol mondtam én ilyet?

44
Peta képe

Válaszolhatsz simán

Válaszolhatsz simán "nem"-mel is egy kérdésre. ;)

45
makimajom képe

nem, szerintem egy dráguló

nem, szerintem egy dráguló zár nem alkalmasabb egy drágább bicikli lekötésére. Hacsaknem ugyanaz a bicikli is drágul, mint a lakat.

A másik szemszögből: csak azért mert a lakat drágul, attól még nem lesz egy olcsóbb lakat alkalmasabb egy adott bicikli lekötésére.

46
Peta képe

Nos, lakatoláskor sajnos

Nos, lakatoláskor sajnos én nem jártam ilyen mármár filozofikus mélységekbe menő alapossággal körül a témát, mint ahogy most tettük.
Arra viszomt gondoltam, hogy a kriptónak már egy blamázsa volt a körkulcsosokkal, mégegyet már csak nem enged meg magának. Hát de.

47
Zsurmi képe

Egyrészt 2006-ban erős

Egyrészt 2006-ban erős volt a forint, most meg gyenge. Ezt pedig nem idehaza gyártják.

Másrészt meg az Granit (Plus|Strator) nem egyenlő a Granit X-Plus-al.

Szerintem csak keresed a szemétséget.

-
Zsurmi

48
otapi képe

A 10%-os szabály egy

A 10%-os szabály egy általános ökölszabály, autók és lakások biztonsági berendezéseire is azt mondják, ennyit érdemes költeni.

49
stp1 képe

bikemagon 200ezerben van

bikemagon 200ezerben van meghatározva.

50
Peta képe

Ha összeszámolom, mióta

Ha összeszámolom, mióta megvettem, összesen 380ezret költöttem rá. 5 év alatt kb. Ennek fényében valóban 12 lakat kellett volna. Viszont ha belegondolok, hogy mennyi volt a piaci értéke, akkor szerintem 3 is elég lett volna. Magyarán százezernél nem lehetett volna sokkal többet kérnem érte, talán még annyit sem. Nem volt jó műszaki állapotban, a váz, és a teló kb az optikai tuning kategóriájába esett, ha értett volna hozzá, inkább elvisz néhány alkatrészt :D
200 inkább annyi, amennyinek én éreztem, de tudtában voltam annak, hogy nem annyi.

51
Stefidzsi képe

Nem értem miért lovagoltok

Nem értem miért lovagoltok ennyit a témán. Ha tényleg rendelésre vitték el, akkor tökmindegy mivel van/volt lezárva. Ha nagyon muszáj szerintem a Granit X-plus54-t is szétszedik. Ha pedig nincs hozzá türelme, akkor meg simán megvárja, amíg kinyitod kulccsal, aztán lecsap a bicikliről.
Szerintem egyikünk sem számol azzal, hogy valaki másnak kifejezetten a mi biciklink kell és az a valaki így adja le a rendelését a tolvajnak.

_______________________________
BringAlap-om
Újpest blogja - Terjesztd!
Városi cirkálóm

52
makimajom képe

ha így gondolkodunk, akkor

ha így gondolkodunk, akkor elég egy kétszáz forintos sodrony is, vagy még sok is...

53
Stefidzsi képe

Nem érted! Ha valaki

Nem érted!
Ha valaki rendelésre dolgozik, akkor csak idő kérdése és elviszi az adott dolgot. Ez ellen nem sok mindent tudsz tenni.
Az olyan tolvaj ellen kell az u-lakat meg a lánc, aki csípőfogóval jár és mindent visz, amit ér.

_______________________________
BringAlap-om
Újpest blogja - Terjesztd!
Városi cirkálóm

54
makimajom képe

Az olyan tolvaj ellen kell

Az olyan tolvaj ellen kell normális u-lakat, aki tolvajkulccsal jár...

Ha rendes - a bringa értékéhez mérten biztonságosnak tartott - lakattal lett volna lekötve, akkor lehet hogy megrendelésre dolgozó keres inkább egy másik hasonlót.

Ez a lakatolás dolog nem a tolvajok ellen megy, hanem egymás ellen. Akinek jobb, biztonságosabb a lakatja, az van előnyösebb helyzetben azokhoz képest, akiknek gyengébb.

Én pl örülhetnék is amíg vannak akik sodronnyal, keeperrel lakatolnak, mert addig viszonylag bizonságban tudhatom a granit-tal lezárt bringámat, ellenben ha mindenkinél minimum 2 db xplus54 lenne, akkor már nem.

Persze annak még jobban örülhetnék ha levágnák az összes tolvaj kezét, de most el is határolódok magamtól...

55
hf képe

Vannak ökölszabályok, de

Vannak ökölszabályok, de egy 380ezer forint értékű biciklire nem hiszem hogy vonatkoznak. Ekkora értékűt már inkább motor lánccal kellene lezárni.

Legjobban akkor jár az ember, ha olcsó bringát jó lakattal zár le.
Itt pont fordítva történt. Drága bringát nem túl jó lakattal.

56
toreki képe

Tőlünk a ház

Tőlünk a ház mélygarázsából vittek el egy kb 1000 ccm-es nagymotort, pedig mindkét kerekén volt motoros lánc. Csak idő kérdése...

57
Zsurmi képe

Ekkora értékű bringát

Ekkora értékű bringát nem lakatolsz sehova. Felviszed a lakásba és csak adott célra használod.

A 10% felét meg egy második bringára költöd.

-
Zsurmi

58
Peta képe

Talán láttátok pár hete

Talán láttátok pár hete a Kék fényt. Volt benne egy rendőrségi zárszakértő, azt mondta, nincs olyan zár, amit pár perc alatt ki ne nyitna. A kamera elkísérte pár helyszínre, a legkülönfélébb zártípusok voltak ott, előszedte a megfelelő célszerszámot a kistáskából, klikk, aztán kész. Tegnap ugyanilyen sztorit mesélt nekem a bicajboltos, ahová visszamentem elújságolni, hogy milyen zsír lakatot árusítanak, nála valami tárolóajtóhoz hívott ki zárszakértőt, és kb másodpercekbe telt, mire az oda való eszközt kiválasztotta, és kinyitotta.
Szöget üt a fejembe, hogy az ilyen arcok mivel foglalkoznak szabadidejükben? :) Viccet félretéve, vajon hol húzódik az a bizonyos határ? Ha egy becsületes ember ki tud tanulni egy mesterséget, akkor egy tisztességtelen miért ne tudna?

59
Krisztab. képe

ííí, hát ez szívás.

ííí, hát ez szívás. Először megijedtem, hogy én is ilyennel lakatolok, de szerencsére közben felvilágosítottak, hogy nekem a jóféle kulccsal rendelkező változat van (tökvéletlenül vettem ezt, mert a Luongóban ez volt a legolcsóbb Krypto).

Hát akkor ezt az infót széles körben terjeszteni kéne...

*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

60
Peta képe

Ma megkaptam a

Ma megkaptam a rendőrségtől a levelet, melyben tájékoztatnak, hogy nem sikerült felkutatni a tettest. Kíváncsi lennék, mennyit próbálkoztak vele :D (Bár mikor a pénztárcámat lopták el, és utána a bankautómatánál fénykép is készült a próbálkozó versenyzőről, akkor is ilyen levelet kaptam, de nem ilyen hamar).
Mai, bűnözőknek kedvező társadalmunkban elég lenne annyi is, hogy idetelefonál a nyomozó, hogy "Bocs, nem találtuk meg, mert senki nem tolta be a rendőrség udvarára". Minek erre papírt pazarolni?

61
Blu képe

Nekem évekkel ezelőtt

Nekem évekkel ezelőtt lopták el a telefonom, akkor még egy 50e értékű telefon elég ritka és extra volt... Kb. 10 emberre lehetett lehatárolni teljes biztonsággal, hogy ki lovasította meg, 30 nap után kaptam a levelet a sikertelen nyomozásról...

Azóta nem várok semmi előrelépést rendőrségtől, ha valamit ellopnak. Egyszerűbb 30 napig pihentetni, és mivel nincs előrelépés, lezárni. Ez van.
__________________________
Ez egy ízléstelen aláírás.

62
Peta képe

Nahh. Nehogy bárki azt

Nahh. Nehogy bárki azt képzelje, hogy azért frissítem a témát, mert megvan a bicaj :D
Mindössze annyi történt, hogy ma felhívott egy hölgy a Kossuth Rádiótól, hogy rátalált erre a topikra, és meséljem el, hogy mi volt, aztán hétfőn fél 10-től lemegy majd adásban, ha minden igaz. Szóval ha valaki kíváncsi a kb. érthetetlenül hadaró beszédemre, és a valódi nevemre, akkor hallgassa a "szavak erejét", lol. :) Túl sok újat nem fog megtudni a leítakhoz képest a vakerolásomból, de a biciklilopásokkal foglalkozó műsorból talán igen.

63
toreki képe

Ha már beszélsz, készülj

Ha már beszélsz, készülj fel előre. Írd le a fontosabb pontokat, amit el akarsz mondani. Beszélhetnél pl arról, hogy kellene adatbázis, jobb együttműködés a rendőrséggel. Lehetne javítani a statisztikát, vagy csökkenteni a lopásokat a rendőrség hatékonyabb munkájával. Hogyan lakatoljunk, a te példád, és általánosságban. Persze te beszélsz, én meg csak bele... :)

64
Peta képe

Ezzel csak az a baj, hogy

Ezzel csak az a baj, hogy már túlvagyok rajta, mert az az egy telefonhívás volt csak, ami tegnap volt, és amit akkor hebegtem, azt fogják megvágva leadni. Azért megvágva, mert ilyenek tuti nem maradnak benne, hogy
"...kriptonájt u-lakattal zártam le, és...
Riporter: márkaneveket ne mondjunk...
...jó, tehát márkás u-lakattal zártam le ..." meg ilyenek.

65
Hotyhogy képe

"Riporter: márkaneveket ne

"Riporter: márkaneveket ne mondjunk..."

Akkor egy márkás rádió adó keresett meg, nem? ;D

66
Peta képe

Igaz, ami igaz, itt a cm-en

Igaz, ami igaz, itt a cm-en is néha indokolatlan hisztéria tör ki, amikor netán néhány márkanév előkerül. "elmentem a tízpróbás áruházba, hogy vegyek egy shimanoBAZZ hajtókart", ilyenek.