Támogatásért pedáloznak a kerékpáros civilek



Megjelentek a civileknek szánt hazai támogatásokat elosztó Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) 2010. évi első pályázati kiírásai. Ennek kapcsán megnéztük, hogy az elmúlt két évben mekkora támogatásban részesültek a hazai kerékpáros civil szervezetek.

Az NCA adatai szerint 2008-ban és 2009-ben 34 kerékpáros civil szervezet és alapítvány összesen több mint 90 millió forint összegben nyújtott be pályázatot, és valamivel több, mint 26 millió forintot nyertek el.

Legtöbbet, mintegy 4,7 millió forintot a „Kerékpársport 2000” alapítvány nyerte. Legsikeresebb pályázónak a békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub mondhatja magát, ők az elmúlt időszakban az általuk igényelt összeg 94%-át elnyerték.
A budaörsi Fillari Mountainbike Egyesület, az Ózdi Kerékpáros Egyesület és a látássérültek kerékpározását segítő Tandem Egyesület viszont egyáltalán nem nyert támogatást. Rajtuk kívül a Magyar Kerékpárosklub szerepelt a leggyengébben, 2008-ban a klubnak csak az általa pályázott pénz mindössze 1%-át, 46 500 Ft-ot ítéltek meg, ezzel utolsó helyre szorult az elnyert összeg nagyságát illetően is, de végül erre sem tudott szerződést kötni, tavaly már nem is pályáztak.

A legtöbb pénzre a Bringaút Egyesület hajtott, ők az elmúlt két évben közel 16 millió forinttal szerették volna gyarapítani költségvetésüket. Legszerényebbek a már említett ózdiak voltak, ők mindössze 6 400 forintot kértek, feltehetően hibás pályázat keretében.

A Bringaút tűnik egyébként a legprofibb pályázónak: az egyesület 2008-ban EU forrásból 22 millió forintot nyert a Kerékpáros Magyarország Szövetség létrehozására, bár támogatási szerződést csak 2009-ben kötöttek, de a szervezet már az előző évben bejegyzésre került. A támogatást számítógépek vásárlására, külföldi tanulmányutakra, konferenciák szervezésére, honlap üzemeltetésére fordítják. A Bringautasok azonban nem ültek tétlenül a babérokon, tavaly további négy pályázatot nyújtottak be az NCA-hoz, összesen 9 millió forint értékben pályáztak működési támogatásra, kapacitásfejlesztésre, képzésre, nemzetközi tapasztalatok hazai elterjesztésére és határon átnyúló civil kapcsolataik támogatására. Támogatást végül csak működésre kaptak, ugyanúgy félmillió forintot, mint 2008-ban.

Megnőtt az étvágya az önmagát kerékpáros ernyőszervezetként definiáló Kerékpáros Magyarország Szövetséghez (KMSZ) tartozó szervezeteknek is, amelyek az összes igénylés 21%-át jegyezték: miközben a többi civil szervezet 2009-ben 2%-kal igényelt többet, mint egy évvel korábban, a KMSZ tagjai 40%-kal több pénzre pályáztak, ezen belül a Bringautasok tavaly 47%-kal több pénzből szerettek volna gazdálkodni. Mindhiába, ugyanis az NCA 2009-ben 10%-kal kevesebb pénzt osztott ki a kerékpárosok között, mint 2008-ban.

(Ez a cikk a Kerékagy blog számára készült, ott azonban nem került közlésre.)

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Cseya képe
Cseya
1 h, 2010-02-08 00:43

Hol az eredeti beírás?
Ez: http://209.85.135.132/search?q=cache:W_7nI7VuY6MJ:criticalmass.hu/blogbe...

madam képe
madam
2 h, 2010-02-08 01:07

No, igen... A tetteket mindig is többre tartottam mint a szavakat...
__________________
Mert így kerek a világ.

Zsurmi képe
Zsurmi
3 h, 2010-02-08 00:47

Jééé tényleg!

Mi van, kényelmetlen kérdések merültek fel?

Szánalmas manipuláció.

-
Zsurmi

Kuku képe
Kuku
4 h, 2010-02-08 01:21

Esetleg talán várd meg a válaszát. Én biztosan nem töröltem, de szerintem a többi moderátor sem. A címlapra tevésen akkoriban gondolkodtam mert jó írás, látszik hogy dolgoztak rajta, plusz informatív, de végül azért nem raktam ki, mert alatta rögtön elkezdődött a Bringaút Egyesület zsebében turkálás. Az pedig lehet hogy érdekes, de szerintem semmit nem lendít az ügyünkön, hogy huszadik hullámban olvasható ez a KMSZ pénzen veszekedés.
Az is lehet hogy ezt látva maga a beküldő törölte, mint szciklon az olajcsúcsos bejegyzését. De majd elmondja petitgabriel gondolom.

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe