Láttam egyszer egy filmet, Féktelen Minnesota volt a címe. A féktelen szóról mindig ez a film jut az eszembe. Egész jó film.
Meglepően jól indult a mai tekergés, üres külső sávra fordultam rá lassítás nélkül, mondhatni féktelenül. Igaz, volt egy barom a körforgalomban, aki máshogy tanulta a KRESZ-t és nem adta meg az elsőbbséget, de ezt is megoldottam féktelenül, egy kis pályamódosítással.
Lefelé a körforgóból picit rátekertem, hátha tudok váltani az emberünkkel pár szót, de Ő is a gázra lépett, hagytam hát a fenébe. Korán volt még a vadulásra.
Ekkor láttam, hogy jó messze előttem sárgul már, az első lámpa. Az üres úttest láttán ellepték az emberek a zebrát. Nincs mese, meg kell állni. Ráfogtam a fékkarokra, indulás óta először. A fékkarok ellenállás nélkül koppantak neki a kormánynak. Az idő megállt. A pufferből előjöttek az indulás előtti pillanatok:
Felvittem a péksütiket a lányoknak. Lent hagytam a lovat, de kinyitottam a fékeket. Ha valaki meglépne vele, legyen egy kellemetlen meglepetése. Váltottam pár szót Déliával:
- Apa, mit csinálsz?
- Megyek dolgozni. Délután jövök és játszunk. Sikerült szépet álmodni este?
- Igen.
- Ügyes vagy. Jó kislány legyél, vigyázz anyára! Szia!
- Pápá!
Boldog vigyor. Ajtó becsuk, lifttel le, bringát fog, ajtót nyit, kitol, felül, indul.
Ha el mertem volna engedni a fékkarokat, a homlokomra csaptam volna. Basszus, a fékek!
Valami halk csuruszkolást lehetett hallani, miközben minimális fékhatás mellett könyörtelenül közeledett a zebra és rajta az embertömeg. Középen sziget, tehát ki sem tudom őket kerülni... Milyen jól jönne most az örökhajtás.
Néhányan felém néztek, látták, hogy nem álltam meg, ezért bizonytalanul megtorpantak. Mások mentek tovább. Sikerült 10 környékére lassulni, mire elértem a zebra szélét. Akik megálltak, hátrébb léptek és valahogy út nyílt előttem köztük. Mondtam, hogy "Bocsi, szar a fékem!", és már vártam az "Akkor miért indultál el vele?" válaszokat. Teljesen jogos lett volna és iszonyúan égett a pofám. Mire elfogyott a mozgási energiám, már túl voltam a zebrán. Nem mertem visszanézni.
Lehajoltam és visszazártam a fékeket... Elég volt a féktelenkedésből.












Űűűű, részvétem, ez
Űűűű, részvétem, ez durva! Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha nem ott kapsz sárgát, hanem egy kereszteződésben.
- - - - -
Ha a metrón Nightwisht énekelek, mindenki bolondnak néz. Ha bicajozom, akkor is. Az a jó a kerékpározásban, hogy nyugodtan énekelhetek közben Nightwisht, emiatt nem leszek hülyébbnek nézve.
Lesz mit megtanítani a
Lesz mit megtanítani a gyerekednek ma este....
Ez a Megyeri úton történt?
hf
13. kerületi bringás hibabejelentő!
Igen, közvetlenül a
Igen, közvetlenül a Homoktövis-Farkaserdő-Megyeri körforgalom után, az első lámpánál, a Váci felé haladva.
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Maradok a
Maradok a U-lakatnal...
atomboy
Nekem is eszembe jutott, de
Nekem is eszembe jutott, de siettem + a lépcsőház egész baráti környezet.
Legközelebb inkább magammal viszem fel a liftbe, mert a lakatolás túl sokáig tart.
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
elsőre úgy értettem, hogy
elsőre úgy értettem, hogy te ilyenkor csak bevágod az U-lakatot a küllők közé... :-D
XaB
zöld-fehér-piros Dancelli Supercorsa fixi
***kevés fék, sok tapasztalat :)***by jady
nem tudom, milyen kormányt
nem tudom, milyen kormányt használsz, de a sprintemen menet közben is szoktam állítani a fékerőn ha gyenge, vagy túl erős, meg a gyorskioldóját is vissza tudom csapni. bár lehet, hogy nem jelent jót, ha az ember ilyenben rutint szerez... mondjuk a dinamót is menet közben szoktam ki-be kapcsolni, ha olyan bringával megyek.
×
ogreflikker
Utólag jutott eszembe, hogy
Utólag jutott eszembe, hogy talán lett volna idő visszzárni az első féket. Simán elérem. Lélekjelenlét kellett volna hozzá + rutin.
Ott, akkor valahogy örültem annak a minimális fékerőnek, amit a csutkára húzott, a bandázsba préselt fékkarokkal ki tudtam fejteni. Nem mertem elengedni.
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Nem szabad ilyet csinálni,
Nem szabad ilyet csinálni, mert az ember MINDIG elfelejti :) Hidraulikus fékek lévén én csak a váltót szoktam állva elállítani, de azt is mindig beszopom indulásnál (reccs). Mázli, hogy nem hegyen laksz! Innen a Diós árokból érdekesen nézne ki egy hasonló manőver (igaz, közel a kórház).
velem is hasonló történt,
velem is hasonló történt, csak nekem a bowden szakadt elöl, hátul meg ugye semmi fék, a skid pedig nem megy. móricon kb. 5 cm-en múlott, hogy ne üssek el egy embert a tömegből. volt ott ám üvöltözés, meg sok-sok miatyánk
Aki másnak vermet ás... Az
Aki másnak vermet ás...
Az ilyesmi trükkös védelemmel az a baj, hogy megfeledkezhetünk saját csapdánkról. Volt már olyan, hogy elsütő zsinórral ajtó mögé felszerelt puska nem a betörőt, hanem magát a gazdát ölte meg, feledékeny beléptekor.
Ezért nem gondolom, hogy valaha is megvalósítanám ezt az én két saját, zseniális ötletemet:
Az egyik az autókormánynak az átállítása, alkalmas mechanizmussal, ellentétes kormányzásúvá. Egy tolvaj meglepődne a számára szokatlan irányítástól és egyből a falnak menne.
A másik a pisztolynak az automatikus hátrafelé lövésűsre állítása, ha az véletlenül a padlóra esne. Amikor pedig kezébe kaparintja azt az ellenfél, s ez nem ritka, sokszor láttam, és le akarja lőni vele az embert, akkor durr, pont saját magát lövi vele fejbe.
Egészen komolytalanul, tegyünk mindig rutin szerűen fékpróbát elindulásunkkor, és nevetve túléljük a napot. Ha komolyan nem teszünk, meglátjuk majd, egyszer nem nevetünk. :-)
Nem véletlen, hogy a
Nem véletlen, hogy a vasúton is kötelező minden vonatösszekapcsolás/vezetőállásváltás után fékpróbát tartani, majd menet közben az első megállóig vonali fékpróbát tartani. Kicsit veszélyesebb üzem, nagyobb baleseti kockázatokkal.
Én a biciklimen is szoktam ilyet, ha elindulok. :)
IPG
Olajzöld Trek 520 :o)
Te is szoktál
Te is szoktál vezetőállást váltani? :)
Nem sűrűn, de az
Nem sűrűn, de az egyszerűsített ingavonati fékpróbát minden indulás előtt megtartom. :)
IPG
Olajzöld Trek 520 :o)
A múltkor én is megjártam
A múltkor én is megjártam karban tartás után. Felejtsd el, hogy ér valamit lopás ellen. Használj lakatot.
-
Zsurmi