Kb 1-2hónapja Dolgozni mentem rendszerint bicóval.
A Délinél a buszsávban haladtam a Mom-park felé. Majd egy kukásautó(HPF-329) előzött+ 2sávval aréb és ezt követően sávváltással előttem termet. (Ugy tudom a kresz nem engedi h, 1xrre két sávot válts azonnal) Nem sikerült az előzése mert ugy gondolta majd a busszsávban megelőzi a kocsisort de sajna ott voltam és nem fért be.
Haragját hosszú dudálással jelezt én pedig kecses bemutatással nyugtáztam h, nincs igaza (mert h, majdnem felpaszírozott a buszmegálló közönségébe).
Rövidesen kisebb előnyre tettem szert a kukáshoz képest és 1 lámpát mentem előre mire +előzött(HPF-329). A TF-val szemben kis ráhagyással +állt előttem, (kiszállt az anyósülés felöli oldalon úgy h, ne lássam és a kocsi elejénél lesben várt rám) amikor odaértem az autókkal 1üt balról előztem. Ez a majom + kiugrott és lerántott a bicóról. A földön landoltam és mire észhez tértem felettem állt magasba tartotta bicómat és felém hajította (nem talált). Ezután oda lépet hozzám kaptam egy állast és rögtön elborultam majd ismét elkapott és míg a földön feküdtem kitekerte az 1ik karomat és úgy ütöt-rugott. Majd így szólt:
-"Szádat evésre használd kisvirág. Én vigyázok rátok te + bepofázol?"
Majd vissza szált a kocsiba(HPF-329) és majdnem áthajtott rajtam. Összeszedtem magam +a bicót, és telefonáltam. Bementem a rendőrségre ahol azt mondták látleletre semmi szükség de ha ráérek mennyek be a balesetibe de a bicót vigyem haza mert ott nem hagyhatom (ha betudok menni a saját lábamon nyilván nincs nagy baj).
Feljelentést tettem. Személyleírás a hátulján csimpaszkodó Pánkról a Dagadt majomról + a benne utazó cintányéros majom módjára tapsikoló alkezről. Kinevettek. Nem mondták h, nem hiszik el de többen is jót mulattak rajtam és a sztorimon. (ugyh, Fák kopsz!!!)

Ha ez nem lenne elég már többször is láttam őket és mindannyiszor leszoritott kekeckedett. de 1x majd el jön az én időm is talán. És akkor...........XD

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
jszakolczai képe

Megérte bemutatni?

Megérte bemutatni?

2
Nesze nincs bejelentkezve képe

ha már bemutatsz számíts

ha már bemutatsz számíts ilyen reakcióra és arra, hogy megvéded magad.

én csak akkor mutogatok, járatom a pofámat, ha tudom, hogy nem lesz semmi bajom...

jó, hogy leírtad az esetet, tudjuk, hogy van ilyen. gázos egy sztori, de hát emberek vagyunk...(sajnos)

3
err képe

Tehat mondjuk egy babakocsis

Tehat mondjuk egy babakocsis kisgyermekes anyanak aki a kerekparutra kavarodik, bemutatsz, esetleg beszolsz, de ha jon egy bomos az uton, akkor inkabb nem, hatha csunya gonosz bacsi ul benne, aki utoler es megpakol?

Korrekt ez a hozzaallas, mint ahogy az is, hogy egy bemutatasert (sot, sokan meg kevesebbert is) valaki igy felhuzza magat.

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

4
Nesze nincs bejelentkezve képe

erre nem akarok válaszolni.

erre nem akarok válaszolni. nincs kedvem magyarázkodni.

mi az a bomos?

5
err képe

erre nem akarok válaszolni

erre nem akarok válaszolni :F

(BMW)

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

6
Kovács képe

Menjünk egyszer arra

Menjünk egyszer arra sokaaaan! ^^

---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"

7
Vitéz képe

+1

+1 izéé...+sok:-)
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman

8
Kisember képe

Csak akkor szabad vagánynak

Csak akkor szabad vagánynak lenni, ha megvan hozzá a kellő fizikumod. Vagy ha van menekülő út. Régi szabály.
Vagánykodtál, nem figyeltél.
Persze ez nem menti a kukást.
Aki kukásokkal viaskodik, kukássá válik maga is.

9
Wilika képe

Kulássá? __________________

Kulássá?
_____________________________
http://wilika.hu

10
Kisember képe

"Aki démonokkal viaskodik,

"Aki démonokkal viaskodik, maga is könnyen démonná válik"
Nietsche

11
Miló01 képe

Ez tök igaz, és

Ez tök igaz, és elkeserítő is egyben.

12
H.L. képe

1. Nietzsche 2. A kukás is

1. Nietzsche
2. A kukás is egy becsületes munka, keményen dolgoznak. Nem értem, miért kell úgy beszélni róluk, mitha a társadalom legalja lennének. Szállj le a magas lóról.

13
Kisember képe

1. Kedves grammarnazi

1. Kedves grammarnazi barátom, gépelési hibákba nem kötünk bele
2. Ha ismernél engem, tudhatnád, hogy egy kukást többre becsülök 5 aktatologatónál. De ha nem érted a finom humort, akkor mindenre képes lehetsz.

14
H.L. képe

Nyilván félreértettem, az

Nyilván félreértettem, az "Aki kukásokkal viaskodik, kukássá válik maga is" mondatot. Bocs.

Meg nem tudtam azt sem, hogy gépelési hiba, arra gondoltam, hogy milyen vicces, hogy valaki egy olyan filozófussal jön elő, akinek még a nevét sem tudja leírni.

De nyilván nem bújhatsz amögé, hogy aki ismer az tudja. Fogalmazz egyértelműen, és akkor nincs ilyen.

Mégegyszer sorry.

15
Kisember képe

A google korában nincs

A google korában nincs olyan, hogy egy okoskodó ember ne tudna valamit leírni. Ha valamiben bizonytalan vagy, beütöd, kijön helyesen.
Ha egyértelműen fogalmaztam volna, eltűnik belőle a lényeg.
De túlragoztuk.

16
Hotyhogy képe

"Kedves grammarnazi

"Kedves grammarnazi barátom, gépelési hibákba nem kötünk bele."

Mérnem kötünk bele!? Igenis belekötünk. Eccő csusszna csak férre megin a zujjam a fürelizné, bisztos odacsapna a zongoratanárnő, amilyen szigoru vót velem a zenyim régen. ;-)

__________________________________________
Hipnotizőrfóbiám van. Ki tud engem abból kigyógyítani?

17
mcysh képe

Szerintem összekeverted

Szerintem összekeverted azzal a mondással, hogy aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. A démon csak a boszorkányos sorozatban aljanép. :-)
===
bácsi a biciklin

18
Wilika képe

Értettem, no, csak

Értettem, no, csak szórakozós voltam. :)
_____________________________
http://wilika.hu

19
dendru képe

Tyűha mennyi bátor

Tyűha mennyi bátor ember.
Én sem vagyok kigyúrt állat,de megtanultam a küzdősport edzéseken,hogy mindig oda kell tenned magad. Nincs nagyobb szégyen annál ha megfutamodsz. Ha vesztesz is nagyobb ember vagy bárkinél,mert bátran kiálltál. Aki csak akkor áll ki magáért ha látja,hogy győztesen kerülhet ki, gyáva és kishitű.
Egyébként ez esetben a féreg a kukás volt, hogy lesből támadt.Így nem sok esélye maradt szegény sporttársunknak.
Egyébként jó látni mennyi "bátor" és a saját elveiért kiállni nem képes ember van köztünk.
Gratulálok!

Saját jövőd megformálása a saját kezedben van…és minden nap szőheted szövetét.

20
Krisi képe

ami engem illet,

ami engem illet, klasszikussal élve szégyen a futás, de hasznos. (szégyen a futás, de a kurva anyját annak aki kerget:) ha mondjuk nekemjön két kopasz hurkanyakú egyén, akkor inkább gyáván megfutamodok, minthogy az elveimhez ragaszkodva fossá veressem magam. bár biztos jó lehet az intenzív osztályon katéterbe hugyozás közben magyarázni három megmaradt foggal, hogy milyen bátor voltam, én inkább élem a vidám gyáva életem :)

ez persze nem azt jelenti, hogy minden szart el kell viselni, és oda kell tartani a másik orcámat ha leköpnek, de minden áron nem hinném, hogy ragaszkodni kéne a saját elveinkhez.

21
MK Dél-Pest tag képe

Egyetértek veled ebben.

Egyetértek veled ebben.

22
Attila11111 képe

Gázspay a barátod,

Gázspay a barátod, lefújod a geci kukást és bebaszod a kukásautó hátuljába majd bekapcsolod a prést.

Ha látod őket tegyél fel fényképet róluk.

23
Mr.Pocok képe

+1 --------------------------

+1
------------------------------------------------
-Én nem gyorsan bringázom, hanem lassan repülök-

24
Wilika képe

Megint az agresszió, meg az

Megint az agresszió, meg az erőszak...
((((+1 :D )))
_____________________________
http://wilika.hu

25
Cseya képe

Ha sikerül bepréselni, jó

Ha sikerül bepréselni, jó lesz az is, akkor nem kell fénykép.

26
Hotyhogy képe

...oda lépett hozzám és

...oda lépett hozzám és kaptam egy állast...

Milyen támadás-elleni arcvédő maszk volt rajtad? Olcsó, vékony, préselt papírmasé, vagy rendes, profi, rohamrendőrségi álarc? :D

A bemutatás nem szabadna, hogy tettlegességet szüljön. Egy indulatos bemutatás, vagy indulatos szavak, nem szabadna, hogy garázdaságot váltsanak ki. Ez a kukás egy veszélyes bűnöző.

Tanulságokat vonhatunk le az esetedből. Ha indulatunk győzedelmeskedik felettünk és így viselkedünk egy helyzetben, akkor azt erőszakosan megtorolhatja rajtunk az elállatiasodott embertársunk.

Legyünk erre készek, és kerüljük el a váratlan támadását. Hogyha ez a támadás már elkerülhetetlen, akkor jobb, ha felállunk a támadóval szemben, magabiztos védekező képességünkkel, vagy olyannak hiányában annak színlelésével.

Magyarán, szilárd küzdő állásban, csapásra tartott öklökkel, még ha nyuszik is vagyunk belül, és azt érezzük. A lényeg az, hogy ő ne érezze azt, hanem oroszlánt véljen bennünk, és meghátráljon. Ez a dominancia mimikrije.

__________________________________________
Hipnotizőrfóbiám van. Ki tud engem abból kigyógyítani?

27
Mr.Pocok képe

Azért a veszélyes

Azért a veszélyes bűnöző szerintem kicsit túlzás. Egy túlfeszült, ideges, netán idegbeteg ember, akinek biztos rengeteg problémája is van, (többek közt a munkája akár) alapból a közlekedés által frusztrált állapotban utolsó cseppként még felidegesíti magát egy valós, vagy vélt sérelmen, akkor előfordul, hogy kitör belőle a szar. Egyszer velem is előfordult ilyen, rosszkor szóltak be rossz helyen én pedig túlreagáltam. Remélni kell, hogy ez az arc is elgondolkodik majd és megpróbál változtatni a dolgain.
Amúgy mindenben igazad van.
------------------------------------------------
-Én nem gyorsan bringázom, hanem lassan repülök-

28
Attila11111 képe

Súlyos testi sértés,

Súlyos testi sértés, közúti veszélyeztetés, stb.
Az ilyen féreg nem fog elgondolkodni, ha meglesz a neve és címe a feljelentés után, írd be ide (pusztán azért hogy elkerüljük még a háza környékét is)

29
Krisi képe

"pusztán azért hogy

"pusztán azért hogy elkerüljük még a háza környékét is"

csak ő ne kerülje el az én házam környékét, mert akkor nem vinné el a szemetet senki :)

30
Hotyhogy képe

A brutális támadás

A brutális támadás leírásának alapján én ezt érzem:

Európa egyik fővárosában, ahol békességet és rendet vár el minden civilizált ember, egy aggresszor lesből ledönt egy kerékpárost, ököllel arcába csap, majd a földön tépázza, ütlegeli és rugdossa.

Ez ritka, meghökkentő látvány, ami egy bűnténynek a legvalószínűbb eseménye. Azzal a bűntevő, vagy bűnöző, vagy akár a gyanúsított, bármily pedánsan választjuk is a megfelelő szót, mérhető riadalmat okozni képes veszélyességet állított ki magáról.

Ha nem is olyan veszélyes ő mint Hitler, vagy valami lőfegyveres ámokfutó, vagy egy Mafia legény, de mégis olyan veszélyes, mint egy dühös, brutális garázda, vagyis bűnöző, aki valójában ő. Ilyen látásom szerint veszélyes bűnöző. Az ilyenek előfordulása nem kedvező civilizált európai fővárosokban.

__________________________________________
Hipnotizőrfóbiám van. Ki tud engem abból kigyógyítani?

31
Drody képe

Ha eljön a te időd...mit

Ha eljön a te időd...mit csinálsz? Fejbelövöd?

(És ha már nagyon kresz; buszsávban nem lehet bicajozni.)

........................
Formaharc és sci-fi.

32
Miló01 képe

Öcsém ezt elsz*rtad, fel

Öcsém ezt elsz*rtad, fel kellett volna menned arra a t*tves járdára, mihelyt bemutattál neki, hogy ő kerüljön eléd, de ne úgy, hogy megelőz.
Másik, hogy ne előzd vissza semmilyen körülmények közben és ha kivasal? Gondolkodjál már, megérdemelted, én is kiröhöglek. HA HA HA

33
Drody képe

Járdára? ..................

Járdára?

........................
Formaharc és sci-fi.

34
Mr.Pocok képe

Biztos arra gondolt, hogy

Biztos arra gondolt, hogy "inkább nem izgatom magam, felmegyek a járdára, lekötöm a vasat és iszok egy sört." mert mindenki tudja hogy a járdán gonosz dolog bringázni
------------------------------------------------
-Én nem gyorsan bringázom, hanem lassan repülök-

35
Miló01 képe

Vagy bort és finom barack

Vagy bort és finom barack pálinkával.

36
Kovács képe

De gyalog. --- "Úgy érzem,

De gyalog.

---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"

37
Hotyhogy képe

Igen, de mindig csak

Igen, de mindig csak meg-megállva. A butykos szája könnyen odakoccanhat a foghoz amikor az ember gyaloglás közben húz belőle. Meg a drága nedű is kicsurranhat. :D

__________________________________________
Hipnotizőrfóbiám van. Ki tud engem abból kigyógyítani?

38
Wilika képe

Ez gáz... Továbbra is

Ez gáz...
Továbbra is tartom, hogy ilyenkor nem mutogatunk...
_____________________________
http://wilika.hu

40
Addel képe

Na igen, ez szívás. Engem

Na igen, ez szívás.
Engem legutóbb a 33-as busz szorított le az útról dudálva két megállóval a végállomás előtt(a hülye).
Tíz perc múlva, mikor a végállomásra értem és a pumpámmal a kezemben kérdőre vontam, már nem volt akkora arca mint korábban több tonna vassal a feneke alatt.
Némelyik sofőr túl sokat képzel magáról, talán legközelebb a kukás is kifog magának egy olyan bringást aki meg tudja magát védeni és szétkapja az arcát. Akkor majd nem fognak ilyen jól mulatni az tuti.

41
László Péter képe

én szívesen bevállalom...

én szívesen bevállalom... hol kell kerekeznem pontosan és mikor jár arra a bácsi????

//////////////////////////////////////////////////////

Magellan Crater+6 szólamú sziréna+ködlámpa...tiszta városi bicaj

42
Névtelenkkk képe

"Némelyik sofőr túl sokat

"Némelyik sofőr túl sokat képzel magáról, talán legközelebb a kukás is kifog magának egy olyan bringást aki meg tudja magát védeni és szétkapja az arcát."

Ezt kívánom neki én is. Meg pár hónap letöltendőt hasonló kvalitású ember társaságában. Ott végezzék ki egymást az ilyenek, ha nem tudjnak/akarnak magukon uralkodni.

43
Krisi képe

"A Délinél a buszsávban

"A Délinél a buszsávban haladtam a Mom-park felé."

MOM park felé hol van buszsáv? ott jövök el minden nap, még sose láttam. van 2 sáv előre +1 a Nagyenyed felé, ahol a 90-es busz is megy. buszsáv csak a MOM park felől van. szembe mentél, vagy mi?

"Ugy tudom a kresz nem engedi h, 1xrre két sávot válts azonnal"

úgy tudom, a kresz nem engedi meg, hogy buszsávban tekerj (ha egyáltalán tényleg van ott buszsáv), szóval inkább ne gyere a kresszel, ha nem akarod, hogy mások is kiröhögjenek :)

"Nem mondták h, nem hiszik el de többen is jót mulattak rajtam és a sztorimon"

most komolyan: beszólsz, bemutatsz, erre megvernek. tényleg csodálkozol?

44
lrdr képe

Már kezdtem azt hinni, h

Már kezdtem azt hinni, h ennyi kommentből egy sem előz meg ezzel a véleménnyel.

Ha magam is tilosban járok, alap, hogy úgy teszem, mintha ott sem lennék (még akkor is, ha pl. a centiző idióta taxist minden lámpánál utolérem). És akkor most nem lenne poszt.

(Függetlenül attól hogy tényleg van-e ott buszsáv, vagy hogy való-e közútra akinek ennyi az arányérzéke. Itt azonban megint csak nem haszontalan elgondolkodni azon, h vajh miért ezt a munkát végzi - és ezzel nem a munkáját nézem le (azzal általában ők maguk elégedetlenek - de ezen a téren is találkoztam már bőven kivételekkel-de ide nem akarok most neveket írni,mert irreleváns).)

45
NévtelenSteerio képe

Szerintem meg semmiféle

Szerintem meg semmiféle okból nem rántunk le embereket egy mozgó járműről úttesten, meg semmiféle okból nem hajigáljuk a járművét illetve verjük meg őt.

A "bemutattál, ezt érdemled" hozzászólók mind egy egészen másik évszázadba, egy egészen másik kontinensre valók. Beleértve a rendőröket is.

A beintés nem okoz veszélyhelyzetet és sérülést, a kukás eredeti manővere (majdnem megállóra passzírozás) meg a beintésre való válaszlépései viszont igen. Pontosan emiatt törvénytelen mindkettő. Vili?

(Nem, képzeld, azt se ütheted el, aki szabálytalanul tartózkodik valahol.)

46
Névtelenkkk képe

+1 Ezt a hsz-t Hotyhogy is

+1

Ezt a hsz-t Hotyhogy is megirigyelhetné (stílusban, tartalomban egyaránt). :-)))

47
Krisi képe

nagyon szép hegyibeszédet

nagyon szép hegyibeszédet tartottál nekem az erkölcsről és a helyes viselkedésről, de olvasd már el kérlek mégegyszer, hogy mit írtam. aztán még egyszer. hol írtam olyat, hogy helyesen cselekedett a kukás? másold már be kérlek!

csupán azt írtam, hogy egyrészt a történet több sebből is vérzik, mivel a Délitől a MOM park felé az Alkotás úton NINCS BUSZSÁV, csak a MOM park felől. (talán szembe ment a forgalommal, vagy mi?) mivel említi a TF-et, onnan mertem következtetni, hogy az Alkotáson ment mutogatós főhősünk.

meg ugye elég nehéz egyszerre két sávot váltani, ahhoz teleportáló képesség szükséges. ha viszont kinn van az index, akkor szerintem lehet egymás után két sávot váltani. de mingyárt itt terem valami kresz hívő, aki gondosan be kontrolcé kontrolvézi ide a vonatkozó szabályt, és akkorm indenki boldog lesz :)

ja, és gyengébbek kedvéért azért leírom: szerintem sem normális, hogy valakit bármi okból lerántunk a bringájáról, majd megverjük. ezt elítélem. így már érthető?

amúgy a másik oldal sem túl XXI. századi módon kommentel, gondolok itt a "lefújod a geci kukást és bebaszod a kukásautó hátuljába majd bekapcsolod a prést." meg hasonlókra. kérlek őket is ítéld el, és akkor hiteles leszel. így nem vagy az.

mondanivalómnak meg az volt a lényege, hogy ha menő csávók vagyunk és bemutatunk valakinek, akkor utána ne csodálkozzunk, ha ezért megvernek. én pl. a 60 kilómmal nem mutogatok be senkinek és kerülöm a konfliktusokat, pedig kéznél van a 15-ös csillagkulcs + a másfél kilós acéllánc lakattal kombó is magabiztosságra adhatna okot motoros protektoros kesztyűmmel fűszerezve. de beszólni meg verekedni csak az idióták szoktak, nem süllyedek le szintjükre. agresszivitásom kimerül abban, hogy a vészvillogóval bringasávon parkoló német prémiummárkáknak kézzel szolidan végigsimogatom az oldalát.

szóval továbbra is azt mondom, hogy aki beszól, az ne csodálkozzon, ha megverik, mint ahogy aki kurvának megy, az se csodálkozzon, hogy megbasszák :)

48
NévtelenSteerio képe

A válaszom igazából nem

A válaszom igazából nem csak neked szólt, ne haragudj, jelezhettem volna.

"ha viszont kinn van az index, akkor szerintem lehet egymás után két sávot váltani"

Nem lehet. Tekintve, hogy nincs a kocsin "duplaindex", nem tudnád jelezni, hogy te most egyszerre kettőt váltanál, ezért inkább tilos. A két sávval odébb levők, akikhez érkeznél, nem tudnak ilyesmire felkészülni.

"amúgy a másik oldal sem túl XXI. századi módon kommentel"

Ők kommentelnek, aztán megkérdezik anyut, hogy fennmaradhatnak-e még internetezni. A kukás meg konkrétan rántott és ütött. Nem egy a súlya a kettőnek. Előbbit leszarom, mert ha nem tenném, egy 72 órás nap se lenne elég a fórumokon való hörgésre. :P

"szóval továbbra is azt mondom, hogy aki beszól, az ne csodálkozzon, ha megverik"

A beszólás közlekedés közben elég általános, minden autóban kiabálnak meg integetnek. Nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol ezek után "nem kell csodálkozni", ha ennek megfelelően minden kereszteződésben tömegverekedés van.

Ha azt mondod, ne csodálkozzon, hogy visszaintenek neki vagy neadjisten az anyjáról is mondanak valamit, az oké. De azon - akármit is tett előtte a biciklis - jobb, ha igenis megütközünk, hogy valaki leáll az út szélén, takarásból leránt és ver.

49
Krisi képe

"Ők kommentelnek, aztán

"Ők kommentelnek, aztán megkérdezik anyut, hogy fennmaradhatnak-e még internetezni"

ááá, most kivégeztél, ez jó volt :D

viszont kicsit átfogalmazva úgy mondanám, hogy aki beszól, az számítson rá, hogy a másik nem csak visszaszól, hanem tettlegességre is vetemedik.
az meg tényleg durva, hogy fényes nappal lekapják a bringáról lesből, ez még engem is meglep.

50
KésmárkiM képe

Azt gondolom hogy ilyen

Azt gondolom hogy ilyen ideggyenge embereknek tényleg nem kellene soktonnás nehéz gépjárművet vezetniük. De talán személyautót sem. Akinek ennyi az önuralma, az megtalálhatja még önmagát a kapálásban vagy az árokásásban is. Azok nagyon megnyugtató dolgok. Tudom, mert csináltam.

Most nem is arról van szó, hogy kinek van igaza, ki tekert a buszsávban és ki mutogatott kinek: ez az ember nem való a közútra. Remélhetőleg a feljelentés megteszi a hatását, és az állását elveszíti. Vagy legalábbis hátulra kerül ugyanazon a járművön. És azt is remélem, soha többé sehol nem kap egy tizenvalahány tonnás járművet, hogy vezesse.

51
Névtelenkkk képe

Teljesen egyetértek. Az

Teljesen egyetértek. Az ilyet ki kell vonni a forgalomból, mielőtt még valami komoly bajt csinál. A stupid fakabátok meg ne röhögjenek, hanem vegyék komolyan az ilyen ügyeket, ez nem vicces.

Funktasztikus feat. Animal Cannibals - Próbálj meg lassan beszélni - videóklip

52
kanaan_off képe

hehehehe...erősebb csivava

hehehehe...erősebb csivava párzik...hehehe

53
Törölt felhasználó képe

Ez egy józsinéni. Idejön

Ez egy józsinéni. Idejön az idióta, valószerűtlen történetével, kelti a feszkót, aztán lelép. Kamu az egász a "Pánkról a Dagadt majomról" és a versenyző kukásautóról.
__________________
Nem az a lényeg, hogy megadják-e az elsőbbségedet vagy sem, hanem az, hogy ha megadják, akkor ÉLJ vele, ha viszont nem adják meg, akkor ÉLJ nélküle.

54
László Péter képe

a különbség talán

a különbség talán mindössze annyi, hogy emberünk 29 hete regelt, bár tény,hogy nem nagyon szólt hozzá semmihez...

//////////////////////////////////////////////////////

Magellan Crater+6 szólamú sziréna+ködlámpa...tiszta városi bicaj

55
sh képe

hát megérdemled :D ha már

hát megérdemled :D

ha már elég tökös vagy a beszólogatáshoz, legyél elég tökös a következményekhez is és ne rinyáljál ha megvertek. tök jellemtelen dolog szerintem provokálni valakit majd ha megvert feljelenteni...

56
Tpol képe

A dudálás és mutogatás a

A dudálás és mutogatás a mindennapi közlekedés és kommunikáció része és nem provokálás, ha tetszik ha nem. Ellenben a testi sértés, bringáról le-/autóból kirántás már nem annyira kéne, hogy a rendszer része legyen.

A kukás jelezte a sérelmét valahogy, a posztoló is jelezte máshogy, de ettől még nem áll meg az élet, lehet továbbmenni, oszt csókolom. Az értelmesebbje nem nem mutat be, hanem ha bemutat akkor utána tovább is megy, mint ahogy a mesélő is tette, mert csak lekommunikálták, hogy ki mit gondol a maga igazáról. A furkóbbja meg nem továbbmegy, hanem úgy csinál, mintha a bemutatással legalábbis az anyját ölték volna meg és személyes sértettségét emígyen torolja meg.

Én sem kapok agyvérzést ha dudálnak rám, akár okkal, akár nem. Ha olyan kedvem van és úgy érzem nekem van igazam, akkor válaszolok neki, ha nincs hozzá kedvem, vagy jogos a duda akkor nem teszem. Nem tudom ezeknek a dudálós-csengetős-beszólogatós sztoriknak miért kell ekkora feneket keríteni. Pláne úgy, hogy meg is verik az illetőt. Ez az ovi, nem a visszaszólás. És kurvára nem érdemelte meg a verést.

És ismét: nem bunkó autós, bringás, kukás, talicskás, stb van, hanem bunkó ember.

http://m.blog.hu/su/subba/image/szemeteskaracsony.JPG

57
sh képe

látom átjött a lényeg

látom átjött a lényeg ;)

nem azt irtam ,h ogy a kukás okés dolgot tett, csak ha beszologat az ember várható egyszer egy hasonló eset. ilyekor vagy védje meg magát vagy nyelje be a békát, de tök jellemtelen dolog ilyen után feljelentgetni. előző rendszerből maradt átok ez a rohanunk a ballonkabátosokhoz...

58
NévtelenSteerio képe

Ha a kukás megállítja,

Ha a kukás megállítja, eléáll, és azt mondja, hogy focizzuk le, akkor sem lenne teljesen igazad, de közelebb lennél hozzá.

Egy takarásból őt a bringáról a földre lerántó, majd rögtön nekieső fasztól (akit még ketten segítenek) kicsit nehezebben védi meg magát az ember, mint egy szemtől szembe eléálló ellenféltől.

Egyáltalán nem jellemtelen dolog valakit feljelenteni, ha az megvert. Nem farkastörvények uralkodnak, nincs helye önbíráskodásnak.

59
htmm képe

Vigyázz, mert könnyen

Vigyázz, mert könnyen lehet, hogy csak téged fognak megbüntetni. Te elmondtad, hogy buszsávban raktad, a kukás meg azt mondja, hogy nem látott semmit. Te elismerted a szabálysértést a másik meg sajnos nem bizonyítható. Meg lennék lepve, ha nem így alakulna.

Jelen állapotában a rendőrséget fel kéne szántani és behinteni sóval mert semmit sem ér.

---
http://blog.htmm.hu/

60
Zsurmi képe

Csak ha nincs tanúja a

Csak ha nincs tanúja a verekedésre.

-
Zsurmi

61
Zoller képe

Máskor hívj mentőt és

Máskor hívj mentőt és azonnal vetess látleletet.

A mentőhívásnak nyoma van, a zsaruk nem tudnak lerázni!!

A helyszinen kellett volna maradnod akár az út közepén és telefonon mentőt hívni magadhoz...

Hivatkozhatsz sokmindenre, sokkra zúzódásra bérmire, jogod van mentőt hívni azért nem fognak elővenni!! Viszonta kukás ráfázhat, főleg ha akad pár szemtanú vagy biztonsági kamera a helyszinen mivel ez már több volt mint garázdaság!

Ez 8 napon belül gyógyuló testi sértés!!!

62
Zoller képe

A közlekedési része

A közlekedési része teljesen mindegy, itt már nem erről van szó hanem önbíráskodásról és garázdaságról meg testi sértésről...

63
Zoller képe

Ráadásul ha ott hagyott az

Ráadásul ha ott hagyott az út mellett magatehetetlenül aztán lelécelt miután megvert akkor még simána cserbenhagyást is rá tudja verni egy profi ügyvéd!