Kőbányán a Sibrik Miklós út mentén bringaút épült a Mádi út és Kőbánya-Kispest metróállomás között, szokatlanul jó minőségben, piros színű átvezetésekkel és tökéletesen használható fordított U bringatárolókkal. Most ugyan csak a metrófeljáróhoz kerültek bringatámaszok, de a pár hete pályázaton nyert 42 millió forint feléből rövidesen a kerület 69 közintézményénél is hasonló korlátok fognak kinőni a földből. A pénz másik feléből pedig a bringázást népszerűsítő programokban és a biztonságos kerékpározást oktató rendezvényeken vehetnek részt a kerület lakói.

Ez az eredmény a Kőbányai Önkormányzat és Verbai Lajos polgármester a bringás ügyekhez való pozitív hozzáállásának és az MK valamint a kelet-pesti területi szervezet közötti együttműködésnek köszönhető.

A további részleteket megtalálod az MK oldalán, ahol szerepelnek javaslataink a már meglévő bringás infra sürgős beavatkozást igénylő helyszíneire. Ha ezen kívül ismertek olyan helyet, ahol kis költségből vagy a felfestések, illetve táblák pótlásával meglévő veszélyhelyzetet lehet megszüntetni írjátok meg mailcímünkre: kelet-pest(kukac)kerekparosklub(pont)hu!
Az elkövetkezendő hetekben egy bejárás során ellátogatunk ezekre a pontokra az önkormányzat illetékeseivel és megvizsgáljuk mit lehet tenni.

Szerencsére néhány kerület vezetése nem nézi levegőnek a bringásokat. Nézzétek meg mit sikerült elérni Kelet-Pesten 1 év alatt és ha van kedvetek csatlakozzatok! :)

nem kerékbetámasztósszép piros

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
hf képe

.

.

2
Botyo képe

Tudom, kötözködés, de

Tudom, kötözködés, de nekem ez megint bringajárdának tűnik, nem bringasávnak.

3
Komótos képe

Ha elég hosszan nem

Ha elég hosszan nem keresztez gyalogutat a bringaút, akkor megúszható rajta a gyalogosforgalom. Kivéve persze, ha nonszensz a gyalogoknak a gyalogutat használni, pl a horog utcánál.

a parkolók tök jók.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><>
Amúgy meg türelem, a Népliget pedig gyönyörű.
Sőt az is, ahol a 09.12-es nightride végén jártunk hárman.

4
aron képe

ha te aszondod, hogy fasza,

ha te aszondod, hogy fasza, akkor én is tapsolok:)

*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.

az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic

5
er13a18 képe

+1

+1

6
deniel képe

azt mondom h ez jobb mint ha

azt mondom h ez jobb mint ha semmi nem épül 20 évig ami a másik alternatíva :)

7
lrdr képe

Éjjenéjjenhurrá!

Éjjenéjjenhurrá!

8
Bencze képe

A biciklis járdát sokan

A biciklis járdát sokan nem szeretik persze, de azért jobb, mint a semmi. Azért sok embernek tökéletesen megfelel az ilyen, nem mindenki akar 40-el haladni. Én sávokat szeretnék, de azért ha realisták vagyunk, valszeg sok helyen csak nagyobb dugókat okozna.

Szóval hajrá, ez jó hír! :) Sok embernek hála az idő múlásával a helyzet javul, még ha lassan is :)

9
Névtelen képe

A Kökitöl a Shell kútig

A Kökitöl a Shell kútig az összes gyalog a bringaúton megy, mert a járda szét van menve teljesen. Az egész szakaszon (1200 méter) 12 jobbhorog lehetőség is van, és jó lejtős a Köki felé, lehet rajta száguldani mint állat... A Gergely utcánál meg elcseszték a táblázást, kezdődik is meg vége is van egy pontban. Hát akinek ez jó?

10
Vírus képe

1, Ha már kritikálsz

1, Ha már kritikálsz valamit azt ne arc nélkül ted.
2, Mi sem vagyunk hive a bringagyásznak,de itt csak erre volt lehetöség,és valjuk be,hogy igencsak kiemelkedő minöségben készült el ez az utszakasz.
3, Hol a fenében voltatok mikor a segitségeteket kértük? Mennyit könyörögtünk,hogy gyeretk el a lakossági forumunkra és mondjátok el a véleményeteket.
Nem jöttetek,de kritizálni azt tudtok. De semmi gond lehet megmutatni hogyan is kell ezt csinálni.

11
Komótos képe

1) Nem világos mi a baj az

1) Nem világos mi a baj az arc nélküli szerkesztéssel.

3) Hogy én hol a fenében voltam? Nekem a közutakkal van bajom; a kátyúkkal, a széjjeltört merőpocsolya útszéllel, a macskakővel, a kínai piaccal és a sínekkel.
Ha valamelyiket a ti dolgotok eltüntetni, akkor én voltam a hülye és mennem kellett volna.

2) Ha a többiek elmondták volna a véleményüket, lehetne másképp? Én hiszek benne, hogy kihoztátok a kihozható maximumot a lehető legkevesebb szükséges rosszal. Szerintem a névtelen szerkesztő is hisz ebben. Ami a végén van az szerintem nem kritika, hanem csak azt mondja, hogy talán kicsit nagyobb az öröm, mint az reálisnak tűnik.

Szerintem kell ez a vélemény is.

Én sem fogok sem kussolni sem kötelezően örülni, ha a kerületemről van szó, ugyanakkor senki ne kötelezzen már arra, hogy önkéntes munkát végezzek, vagy hogy csak ennek fejében szólalhassak meg.

És nem is titeket foglak leb...ni ha valami nem tetszik kőbányán. Mástól se vegyétek magatokra.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><>
Amúgy meg türelem, a Népliget pedig gyönyörű.
Sőt az is, ahol a 09.12-es nightride végén jártunk hárman.

12
deniel képe

+1 de amúgy az a gond h

+1

de amúgy az a gond h névtelenül írt, meg a teljesen destruktív csak a tények negatív oldalára fókuszáló szemlélet, az a baj

13
Louis Vuitton For Men képe

Coach Tote usually are

Coach Tote usually are beautiful, expensive merchandise put together by this Coach Outlets world renowned custom made of the same Knock Off Coach Handbags title. Imitators know about the Coach Diaper Bags following, as well as the Coach Purse Outlet incontrovertible fact that most Coach Poppy women enjoy discounts. That's why Gucci bags are a couple of Gucci Leather counterfeiters' preferred what to Coach Leather duplicate. How does a person make Gucci Sales a distinction a duplicate Coach Handbags Outlet Stores from your real thing? Will have to you'll Coach Tote Bag want to look for might be a Gucci Diaper Bags often is the facts. When you purchase Coach Handbags Outlet a pioneering you are able to find out many Coach Sale of the quality specifics which are currently Leather Coach Handbag associated when using the Gucci Outlet Online . However on the other Buy Coach Online hand involved with stuff Buy Coach , a replica from the Gucci purse won't contain practically as much specifics. You will learn Vintage Gucci Bags there presently exist loosened Coach Leather Bag finishes, and this it's Discount Coach Store not at all get ready also.