Temperamentumosabb emberkéknek: amíg nem olvastad végig, addig nyugi. :)

Újpesti otthonomhoz közel dolgom akadt egy közintézményben, mely a kerület egyik sétálóutcájában található. Odaérve a bicikliről elkezdtem lakatolási hely után kutatni. Biciklitároló nem volt persze, sem pediglen táblák, hisz a gyalogoskereszteződésekbe minek is a macisajt. Voltak viszont drótkukák és padok, nyilvánvaló okokból utóbbiakat kezdtem el vizsgálgatni. A jó kis beton-fa kombo padok háttámlája vaskos, nekem legalább negyed óra lenne átfűrészelni, de ez persze engem is jellemez. :) Viszont ahogy kinéznek, némelyiket egy testesebb ember egy-két szerencsés rúgással kettétöri...

Gondolatmenetemet a távolban valami fűrészelés szerű hang szakítja meg. Felnézek, és tőlem 15 m-re kb. ott az Ellenség. Egy csaj fűrészelt egy sodronyt.
- Elveszett a kulcs, B@ZMEG?! - kiáltottam, miközben letámasztottam a bicajom. Egy szép, magenta színű, vékony, oldschool outi, hozzá nem passzoló, elég csúnya leánnyal. Valahogy tudtam, hogy a válasz a kérdésemre NEM. A sodrony azonban ebben a pillanatban adta meg magát. Elindultam felé, de ő megijedt, eldobta a fűrészt és pattant is a nyeregbe, így nem volt esélyem elérni.

- Szemét kis k**va! - üvöltöttem utána, a környékbeli mammerek és papperek pedig nagyon, nagyon csúnyán néztek rám. Iszonyat dühös voltam, de már befordult a sarkon... Felvettem a fűrészét a földről, hátha bizonyítéknak jó lesz még. Vagy, ha más nem, masnival meg "VEGYÉL LÁNCOT, BAKKER" cédulával átkötve odaadom az outi tulajának. Visszaérve a biciklimhez, fel is erősítettem a csomagtartóra, és oldalra pillantva még láttam az épület mögött elkerekezni.

"Basszus, ezt nem hagyom annyiban akkor se!" gondoltam, dühtől elborult aggyal. Átfutott, mit is kapnék a CM fórumán, ha csak így leírnám, hogy hagytam futni egy csajt valaki más drága vasával. :) Felpattantam a bicajra, és elindultam vele párhuzamosan. Ő azt hitte, feladtam egy anyázással, szerettem volna, ha így is marad, és nem kell kergetőznünk keresztül a városon. Kiértem az Árpád útra, jobbra tekintve láttam, a Duna irányába indult el, rakta egy 25-ös tempóval, de még gyorsult. Jó 80m választott el minket. Utána eredtem, és meg is közelítettem már vagy 30m-re, de pirosat kaptam az Árpád és a Rózsa utca kereszteződésében. Piroslámpázni ott kb. öngyilkosság lett volna, de amúgyis ott állt egy kis Suzuki rendőrautó, elsőként a lámpánál. Balról melléálltam, bekocogtam a vezető ablakán.
A közeg frusztráció és meglepettség furcsa keverékével az arcán húzta le az ablakot, és megeresztett egy "mivan" tekintetet az arcomba bele.
- Az a rózsaszín bicajos csaj előttünk fűrésszel nyitotta a biciklizárat. - lihegtem a képébe. Ezen egy kicsit eltűnödött, majd az anyósülésen duzzogó kollégájának:
- Na, szólj be, aztán nézzük meg!
- Ne má', f@szom, mingyá' végzünk. Meg egy csaj? Áh, hülyeség!
Ezt gyorsan kijavítottam:
- Biciklis körökben az egyik leghírhedtebb tolvaj is csaj. - hadartam - Különben itt van nálam a fűrésze, bizonyítéknak.
Mialatt ezt mondtam, oldalra nézett a csaj, és távolról még az előzőnél is csúnyább volt.
- Na jó, erről tényleg elhiszem. - A randa profil úgy tűnik, az anyósrendőrnél is kiverte a biztosítékot, meg még zöldre is váltott a lámpa, így utána eredtek, én meg utánuk.
Közben a csaj megállt egy kisteherautó mögött, amiből kiszállt egy srác, és hátrajött kinyitni a csomagteret. A rendőrautó láttán kissé elsápadt, pláne, mikor az a mikrobusz elé beállt félig keresztbe, és a két rendőr kiszállt. De mindenesetre előre ment beszélni a zsarukkal, míg én odaértem a lány mellé.
- Mindig fűrésszel nyitod? Sokat költhetsz láncokra!
A lány körbenézett, menekülési lehetőségek után kutatva.
- Gondolod, hogy gyorsabb vagy NÁLAM?!
- Szeretek biciklizni!!
Ez a válasz teljesen váratlanul ért, hirtelen nem tudtam hova rakni.
- Mivan?! Akkor vegyél egyet, b+! Tizenötér' kapsz egy használtat, abból még tízér' csináltatsz egy teljesen jót!

Ekkor hirtelen felébredtem. Nyakamban a sál , rajtam a paplan, mellettem a citromízű csodatevő forróital, már hideg kiadásban (a keddi CM óta beteg vagyok :(). De még mindig erősen vert a szívem, és baromi dühöt éreztem magamban.
Sajnáltam is egy kicsit, hogy felébredtem. Álmomban egy kis hétköznapi hős voltam. Kicsit még jobban is, mint amikor a múltkor a kezemet kitéve utasítottam rendre és megállásra a zebrán mellettem áthömpölygő autók hadát, hogy átengedjem a telefonáló öltönyös fickót. Azt sajna nem kellett álmodnom. Ezt szerencsére igen.

Kijózanodva kicsit elgondolkodtam az álmomon. Azt azonnal tudtam, hogy erről kell ide egy bejegyzést írnom, hisz már CM-mel álmodom. Azt már kevésbé vágtam, hogy mégis mi dolgom volt a gyámhivatalban, miért volt fafűrészelés hangja egy sodrony elvágásának (falánc?), és hogy teleportáltunk a Király utcából az Árpád kórházhoz? Arról nem is szólva, hogy rendőrautó, amikor kell??? :) Hát igen, álmodjunk nagyokat! Épp csak egy körúti bringasáv hiányzott, a Margit hídon át folytatva.

Különben meg beteg dolog, hogy ilyeneket álmodok, és Ti tehettek róla! Úgyhogy szégyelljétek magatok! :))