Szeretek sötétedés után kerékpározni. Egész jó a levegő, a forgalom sem olyan nagy már. Az árnyékom folyton megelőz, megnyúlik, elhalványul, megelőz, megnyúlik, elhalványul, megelőz...
Az idillt csak az zavarja, hogy bár végigrakták 30-as táblákkal a Külső Szilágyi utat, ezt senki sem veszi figyelembe. Gondoltam kipróbálom, leszek élő traffipax. Beállok egy kényelmes 29-30-as tempóra és várom, hogy jöjjön a hullám. Már jön is. Hallom morajlását, ahogy közeledik. A hullám elér, körbevesz, megelőz, majd autómentes tér alakul ki mögöttem. Ennyit arról, hogy a kerékpáros feltartja a forgalmat. Még a sebességkorlátozó tábla sem tudja feltartani a forgalmat, nem hogy egy, a főútvonal rombusza alatti piros karikába foglalt 30-asra mutogató bringás.
Még néhány hullám, majd balra kell kanyarodjak. Hátra nézek, a következő hullám távoli lámpái biztonságos távolságban. Jelzek, középső sávba be, onnan beállok a kanyarodó sávba. Egy autó mellé érek, aki az előbb előzött meg tetemes sebességkülönbséggel. Ránézek a vezetőre, fiatal, kicsivel lehet idősebb, mint én. Feltartom 3 ujjam és mondom neki, hogy Harminc. Ablak lehúz, feleség az anyósülésből szintén idehajol. Megismétlem: "Harminc a megengedett ezen az úton végig." Hozzá teszem: "Vigyázzatok, mert megbüntetnek.".
"Te is vigyázz, mert nagyon halvány a hátsó lámpád."
"Köszi, majd lecserélem." Zöldre vált a kanyarodó sáv, ezért elindulok. Közben azon agyalok, hogy vajon ki fogja megbüntetni őket? Rendőrt ezen a szakaszon még nem láttam. Pedig itt lakok már lassan 3 éve.
Mit gondoltok, lehet kérni sebességmérést egy bizonyos útszakaszra? Vagy csak hívjam fel a telefontanút, hogy tanúja voltam csoportos közlekedési szabálysértésnek? Esetleg a 107-et hívjam, hogy a Külső Szilágyin nem veszik figyelembe a kihelyezett sebességkorlátozó táblákat?












Mi okól rakták ki a
Mi okól rakták ki a sebességkorlátozást?
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Legalább 3 okot tudnék
Legalább 3 okot tudnék kapásból. Lehet, hogy a ramaty burkolat miatt. Bár azon a szakaszon a zebrán átengedés is elég necces + a zajszint is nagyon magas volt korábban.
Minden esetre, ha kirakták: be kell tartani!
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Az 50/60-as táblákat sem
Az 50/60-as táblákat sem tartatták be eddig. Mi értelme a 30-nak? A zebrán 50-nel is észre lehet venni a gyalogost.
Igen. Ez tüneti kezelés, a
Igen.
Ez tüneti kezelés, a baj okozóját nem szünteti meg. Nem korlátozás kell, hanem szigorúan be kell tartatni a gyalogosátkelőhely elsőbbségét. Persze ahhoz dolgozni is kéne, nem lenne elég kibaszni 50 db 30-as táblát, hogy szopjon mindenki.
Az ilyet meg már öszönösen leszarja az ember, mert látszik rajta, hogy csak a szopatás megy és nem valódi probléma miatt van korlátozás.
Velencén is volt 40-es tábla végig, le is szedték, mert "ha már átlépem, akkor tök mindegy mennyivel", így gondolom az átlag gyorshajtás a 60-at súrolta. Az 50-et most jobban betartják az emberek, mert reális. 20-30 km 40-nel. Az nem reális.
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
20-30 km 40-nel. Az nem
20-30 km 40-nel. Az nem reális.
Ellenben ez a kb. 2km 30-al simán kibírható. Kifelé körforgalomba torkollik, oda sem lehet ám berongyolni 30 fölött, tehát továbbra is reális. Gondolom, ha egyik irányba oké a 30, a másik irányba is.
Persze én egy naiv egyszerű lélek vagyok, akit megakaszt a kerékpárral behajtani tilos tábla. :)
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Van egy olyan dolog, hogy
Van egy olyan dolog, hogy "haladási kényszer". Tehát hiába 2 km-t kell 30-cal menni, ami mondjuk ~2-3 perc veszteség, ha az ember nem érzi azt, hogy megy, akkor átlépi a sebességhatárt. Ez szorosan összefonódik a korlátozás (vélt vagy valós) értelmetlenségével.
Ugyanez bringásnál a pirosozó. Ő is haladási kényszerben van, pedig a pirosak miatt max 5 percet vesztene a végelszámolásnál, mégse áll meg, mert frusztrálja, hogy nem halad.
Párhuzam: piros lámpa a Hungária - Kerepesi kereszteződésnél, vagy piroslámpa kereszteződés nélkül, csak a gyalogátkelőhely miatt. Az autós példában az 1. az pl egy iskola, a második meg az értelmetlen korlátozás.
Félreértés ne essék, nem a száguldozó gyorshajtókról beszélek :)
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
a bringásnál a "haladási
a bringásnál a "haladási kényszer"-ben benne van az is, h megerőltető megállni / elindulni (főleg ha enélkül is biztonságosan meg tudja oldani a közl. helyzetet)
amúgy értem amit mondasz, csak a párhuzam nem tökéletes a kétféle pedáltaposás közti különbség miatt.
A piroson átmenést is
A piroson átmenést is differenciálnám. Sokszor csakis és kizárólag azért van piros, hogy az autók utána zöldhullámban mehessenek végig (persze nappal hiába, ha dugó van). Semmiféle keresztező forgalom nincs. Ilyen helyekre kellene bringás kiegészítő lámpa, amire persze várhatunk. De nem akarom védeni a piroson átmenőket, engem is bosszant, hogy nagy kereszteknél is képtelenek megállni ahol kell, bemennek a lámpán túlra, aztán nem látják amikor zöldre vált, és ott szerencsétlenkednek előttem.
nagy kereszteknél is
nagy kereszteknél is képtelenek megállni ahol kell, bemennek a lámpán túlra, aztán nem látják amikor zöldre vált, és ott szerencsétlenkednek előttem.
erre lesz majd megoldás a bike-box (bringaöböl vagy micsoda magyarul). gyakran még az autósok is túllógnak a vonalon, mellette nem fogok állni, egyértelmű hogy elé fogok beállni hogy ne kanyarodjon rám/jöjjön nekem. ilyenkor nézem a párhuzamos zebra lámpáját és/vagy a keresztbeforgalmat. ha meg nem jön semmi és lámpát sem látok akkor elindulok, igen pirosban is, mivel esélyem sincs a saját lámpámat nézni.
szerk: mielőtt valaki belekötne hogy miért előzöm meg az egész kocsisort, azt hiszem mindenkinek ismerős hogy ha akár csak egy fél méter is van előtted akkor is megelőznek nulla oldaltávval. hát ezért.
Egy ilyen széles úton
Egy ilyen széles úton semmi sem indolokja a harmincat. A körforgalom előtt elég 30m-rel lassítani. Ott még a vasúti aluljárónál lehet esetleg indokolt a 30-as tábla, szigorú ellenőrzéssel. De ha mindenhol 30 van, ott sem veszik komolyan ahol indokolt.
A kerékpáros is kibírja, ha 500 m-enként át kell mennie az út túlfelére a kerékpárúton, nem? Hiszen mit számít az a pár perc? Meg ha nincs kerékpárút, tolhatjuk a járdán is, az is csak pár perc.
Én is a sebességcsökkentés híve vagyok, de egy széles külvárosi főúton hagy lehessen 50/60-nal menni!
"Minden esetre, ha
"Minden esetre, ha kirakták: be kell tartani!"
Tudod, hogy milyen itthon a táblázási szokás. Nem csoda, hogy szarik rá mindenki magasról.
Ha nincs látható jele a korlátozásnak (iskola, tényleg szar útburkolat, szűk úttest, stb), akkor az ember hajlamos leszarni az egészet.
Miért? Mert elege van a kintfelejtett táblákból, elege van a kanyar elé 50-100 méterre kitett és utána 40 méterrel feloldott országúti 40-es táblából, elege van abból, hogy a táblázás itthon hasraütésszerűen zajlik.
Hogy biciklis példát említsek: nagyon sokan innen nem veszik figyelembe a bringával behajtani tilos táblát. Miért? Mert vagy egy szar bringaútra kéne rámenni, ami 1 km múlva véget ér és lehet visszatérni az úttestre, vagy mert nincs alternatív útvonal, lehetne nagyot kerülni.
Autóknál ugyanez a sebességkorlátozás. Annyi értelmetlen, felesleges, hülyén kihelyezett, túl sokáig korlátozó tábla van kint amiket elfelejtenek feloldani, hogy az embernek tele lesz a töke és arra a korlátozásra is szarik, ami amúgy szükséges lenne.
A kevesebb néha több, szokták mondani és ez az az eset. Nem megbüntetni kell a "gyorshajtókat", ha ésszerű sebességgel mennek, hanem a táblakibaszási szokásokat kell megreformálni.
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Aojjé. 1etértek Shag-el.
Aojjé. 1etértek Shag-el. Ezt is megértük.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
A. Pali.
Biciklista
Pénteken beszélgettünk
Pénteken beszélgettünk egy sör mellett arról, hogy miért is tartanak engem mindenfele trollnak. Arra a megállapításra jutottak, hogy valószínüleg egy szélsőséges ötletre én egy másik szélsőséges ötletet hozok, amivel ugyan nem feltétlenül azonosulok, de egyrészt úgy érzem, hogy ez rádöbbenti az embereket, hogy nem kéne elvakultnak lenni (nem), másrészt mindenki azt hiszi, hogy én azt úgy is gondolom, pedig általában nem. Csak megvilágítom a másik oldal álláspontját, nagyjából visszaadva azt az elvakultságot, amit érzek.
Mivel ez nem feltétlen tesz jót a megítélésemnek, így megpróbálok egyrészt türelmesebben hozzáállni a dologhoz és szépen kifejteni mindent, ahogy én gondolom, vagy megpróbálom majd jelezni, ha az nem az én véleményem, csak piszkálódom. Remélem nem felejtem majd el ezeket az alapelveket :)
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Ebből egy éven belül
Ebből egy éven belül hétvégi SB/CM biciklitúra lesz, mindenki meglássa...
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Idén is volt már rá
Idén is volt már rá példa, szóval nem kell várni :)
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Érdekes kísérlet :)
Érdekes kísérlet :)
Ott nem hatvanas tábla
Ott nem hatvanas tábla volt?
Vagy 60-as volt, vagy nem
Vagy 60-as volt, vagy nem volt tábla és akkor 50. Szerintem most mindenki rutinból nyomja a 2x2 sávon az 50-60-at. Pedig minden kereszteződés után ott a 30-as tábla...
Ezért kéne a trafi, hogy egy kicsit észbe kapjanak...
Persze bizonyára kínszenvedés lehet 2x2 sávon 30-al menni, mint egy kis eldugott egyenrangú kereszteződésekkel megrakott Zóna30-ban, de akkor is, ha ki van táblázva, be kell tartani.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Én ma ugyanezt csináltam
Én ma ugyanezt csináltam ott, csak autóval voltam épp. Kifelé letoltak, úgyhogy negyvennel mentem, aztán visszafelé bekeményítettem, és 30-al. Na ez már annyira lassú volt, hogy a kocsik fele (szerintem attól tartva hogy én biztos tudok valamit egy trafipaxról), beállt mögém, és szép kis kígyóvá fejlődött mire az Óceánárokhoz értünk.
Mondjuk nem értem a 30 okát, de autóval is kibírható, többet tudtam nézelődni...
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Ezen a szakaszon rendszeres
Ezen a szakaszon rendszeres a gyorshajtás, úgy értem a régi 50 vagy 60-hoz képest mért gyorshajtás. Befelé is, meg kifelé is. Ugyanakkor az út a lakótelepet és a villamosvonalat választja el egymástól, ami komoly gyalogosforgalmat jelent. Az is igaz, hogy szinte az összes gyalogátkelő lámpás, tehát nincs para a zebráknál. Kivéve az utolsót Dunakeszi felé, mert az nem lámpás, ellenben kész életveszély rálépni.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Na jó, de erre az az
Na jó, de erre az az ésszerű döntés, hogy akkor legyen ott 30? Szerintem nem. Inkább fix trafipax. M1-M7 is beállt 100-asra, pedig csak 1 helyen mérnek. Ha épp van benne kamera.
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Itt a közös nevező. Én
Itt a közös nevező. Én is trafipaxért sírtam az indító postban.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Csak nem mindegy, hogy a
Csak nem mindegy, hogy a 30-at, vagy az 50/60-at tartatjuk be ;)
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Egy 50-el kiegyeznék, ha be
Egy 50-el kiegyeznék, ha be van tartva.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
A Váci úton is van
A Váci úton is van gyalogosforgalom, az autóforgalom is sokkal nagyobb mégis 70-es táblák vannak.
A zebrához meg középre kéne tenni egy járdaszigetet, meg előtte rázókövet.
A külső szilágyi autóból 60-as tempóval is simán belátható, a zebra is (ott 50-es tábla van)
Lehet hogy felújítják az utat, azért van a tábla. Ha nem akkor teljesen értelmetlen, először a 90-100-zal száguldókat kéne kiszedni.
Azt már nem is mondom, hogy felesleges oda a 2*2 sáv, mindkét oldalra elférne egy kerékpársáv.
A Váci úton is van
A Váci úton is van gyalogosforgalom, az autóforgalom is sokkal nagyobb mégis 70-es táblák vannak.
Néha mégis nagyobb biztonságban érzem magam a Váci külső sávjában, mint a Külső Szilágyin. Egyébként nagyon jól látod, simán elférne a 2 kerékpársáv, annál is inkább, mert mindkét végén van kerékpárút, ahova becsatlakozhatna. (Bár azok se igazán vezetnek sehova.)
Van itt Újpesten egy másik érdekesség: a Templom utcában az egyik zebra piros alapra van festve. Bazi feltűnő ezáltal, bár nem tudom, változtat-e valamit a hozzáálláson.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
"az egyik zebra piros alapra
"az egyik zebra piros alapra van festve."
Szerintem valami EU szabvány lehet, eléggé terjed mostanság. Romániában is van, mintha Ausztriában is láttam volna.
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
árpádsávos zebra
árpádsávos zebra :)
hf
13. kerületi bringás hibabejelentő!
még pár év és a
még pár év és a zebrából tigris lesz...
egyébként nekem az a tippem hogy a külső szilágyin elkezdik a felújítást, és szokás szerint előbb tábláztak, aztán valamikor dolgozni is kezdenek
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Vagy lehet, hogy a hármas
Vagy lehet, hogy a hármas metró meghosszabbítási munkálatai miatt rakták ki, hogy 'ennyi év múlva fogjuk csak elkezdeni'.
Első melóhelyemen az
Első melóhelyemen az öregek (kb. most mennek nyugdíjba) emlegették mindig, hogy ígéret szerint a 3-as metró kijött volna Káposztásra.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Bezony. És a gödöllői
Bezony. És a gödöllői hév összekötve a pirosmetróval. De nyugi meglesz, az új metrót 40 éve tervezték, tehát még simán 40 év, míg elkészül. És lássuk meg az ésszerű intézkedéseket is: végül nem várták meg az Aquincumi híd átadását a Margit híd felújításáshoz. :-)
__________________
Mert így kerek a világ.
pirostigris? :)
pirostigris? :)
A villamos felöli oldalra
A villamos felöli oldalra betehetnének egy 2 irányú kerékpárutat is, mert nincs keresztben sok autóforgalom, és azon el lehetne jutni a vasúti aluljáróig.
A Váci út 70-es szakasza szvsz egyáltalán nem biztonságos kerékpárral, kocsiból nem lehet jól észlelni (ha pl. egy furgon megy előtted, majd hirtelen kormánymozdulattal félig sávváltással kerüli a kerékpárost, te meg 70-ról fékezz le 20-ra, mert nem tudod kikerülni a melletted lévő sávban autózók miatt. A féktáv nagysága meg arra elég, hogy megállj a hirtelen fékező jármű mögött, de arra nem, hogy egy hirtelen feltűnő akadály előtt lelassíts. Ha akkora féktávot tartasz, bemászik valaki eléd.)
A piros zebra sulik
A piros zebra sulik környéki EUs dolog, ha jól tudom. 12. kerben már mindenhol az van, ahol kisgyerekek szaladgálhatnának. Szürkületben is jó feltűnő, viszont bringával ráz eléggé, és gyorsan kopik.
---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot kék kiegészítőkkel akkor fogtok látni ám?
Be tudnád jelölni a
Be tudnád jelölni a guglimapsen azt a lámpátlan zebrát.Köszi.
----------------------
Biciklizem tehát vagyok.
Egy rugóra jár az agyunk.
Egy rugóra jár az agyunk. :)
http://maps.google.com/maps?q
http://maps.google.com/maps?q=47.596061,19.121124&num=1&t=h&sll=47.58387...
Voila.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Miért kérted, hogy
Miért kérted, hogy jelöljem be?
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
http://zebraakcio.blog.hu/ --
http://zebraakcio.blog.hu/
----------------------
Biciklizem tehát vagyok.
Cool :) Védd
Cool :)
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
"Az is igaz, hogy szinte az
"Az is igaz, hogy szinte az összes gyalogátkelő lámpás, tehát nincs para a zebráknál."
Ott is az a =MENŐ, hogy megnyomja a gombot, de még pirosban átmegy. Aztán miután átért, zöldre vált neki a lámpa, az autós meg bosszankodik, hogy az üres zebránál miért kell megállnia, miért nem tudott a gyalogos várni, vagy legalább ne nyomta volna meg a gombot.
Szerintem nagyon
Szerintem nagyon idegesítő, hogy minimum 1 perces (de inkább több) késleltetés van beállítva a gyalogosoknak, hogy biztosan ne érjék el az érkező villamost.
Sokkal 'gyalogosbarátabb' az angyalföldi kocsiszínnél lévő zebra, mert ott rögtön vált, ha megnyomják a gombot, és nem kaptak 1 percen belül zöldet.
Szívemből szólsz! Amíg
Szívemből szólsz! Amíg BKV-ztam, előre tudtam, hogy el fog menni a villamos, mire átérek. Ezzel indult minden napom.. :S
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Hozhatjuk a nyugat-európai
Hozhatjuk a nyugat-európai példákat, de ott sem szokás a külvárosi főútvonalakra 30-as táblát tenni.
Miután segget csináltunk a
Miután segget csináltunk a szánkból, rákerestem a google-ban:
http://www.lanchidradio.hu/teljes_k%C3%B6r%C5%B1_%C3%BAtfel%C3%BAj%C3%AD...
Hétfőn kezdődik a felújítás!
Mégsem olyan hülyék hogy ok nélkül tegyék ki a 30-as táblát.
Tudtok valamit arról, hogy lesz-e kerékpárút vagy -sáv?
Hey! Nem lehetne esetleg
Hey! Nem lehetne esetleg betámadni az újpesti önkormányzatot, hogy egy kétoldali kerékpársávot fessenek fel rá?! Persze amennyiben ez még kivitelezhető... MK-é.pest???
Nem rossz ötlet a
Nem rossz ötlet a kerékpársáv, holnap betelefonálok MK-ba.
Amúgy elkezdődött a felújítás, ma hazafelé menet döbbentem láttam, hogy felmarták kb. félútig a kifelé menő 2 sávot. Hatalmas a por és az autósok betartják a 30-at.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Erről beszéltem :) Ha
Erről beszéltem :)
Ha tényleg látható, érezhető, hogy jogos a korlátozás, az emberek általában betartják.
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Na nem hiszem, hogy a
Na nem hiszem, hogy a jogossága miatt tartják be :)
Én pl. még megközelíteni sem mertem azon a felmart, ragyás, itt-ott hegyesen kiálló csatornafedelekkel megtűzdelt burkolaton a 30-at.
Féltik ők is a futóművet, valljuk be. :)
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Ha tönkretenné a
Ha tönkretenné a futóművet, akkor jogos a korlátozás:)
Igazából a kanyar előtti korlátozások is "viccesek". Ugye azt már írtam, hogy fényévekkel előre ki van téve, pedig az autóvezetés ritmusa nem ilyen. Kanyar bejáratig fékez az ember és onnan a megengedettel, vagy a biztonságosnak vélt sebességgel veszi be a kanyart.
Node van egy csomó olyan kanyar, ahol a megengedett felett is biztonságosan vehető a kanyar, de pl. Piliscsaba - Perbál közt van egy pár olyan kanyar is, ami a megengedettel ÉPPENCSAK bevehető.
Szóval elég nagy a káosz a táblázások terén. Nem csodálok, hogy ilyenek a baleseti statisztikáink, hiszen nyilván ez is hozzájárul ahhoz, hogy a táblákat ne figyeljék az emberek, hiszen az esetek jó részében fals információt közölnek, vagy egyszerűen hülyeség, kintfelejtett tábla.
--
Le a lusta bringgásokkal! Ha nem akarsz BKV-zni, állj meg a pirosnál!
Most nézem MK ÉP
Most nézem MK ÉP szeptemberi beszámolójában, hogy dolgoznak rajta a fiúk:
3. napirend: Külső-Szilágyi út
Emlékeztetőül: egy 2x2 sávos szinte üres út mellé járdán vezetett bringagyászt akarnak építeni jó sokért, holott kevés pénzből sokkal jobbat lehetne. Mi nem ajánlottuk a megépítését, ezért a pályázathoz kerestek egy másik civil szervezetet, akitől megkapták az ajánlást.
János furkálja a projektet. Feri cikket jelentetett meg a Helyi Témában.
Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.
Elég lenne ha olyan lenne a
Elég lenne ha olyan lenne a továbbiakban is a felfestés, mint eddig volt: szinte semmilyen. Az teljesen jól bringázható volt.