Megyek ma ügyféltől hazafelé lazán, kényelmesen át az Árpád hídon, el a Dagály előtt, át azon a kis rozoga hídon és készülök kimenni az úttestre, ezért hátra nézek. Ismerős az érzés, amikor egyszer csak hirtelen megjelenik az ember seggében valaki? Na jó, ez így nem egyértelmű :). Szóval arra gondolok, amikor hátranézel és túl közel van a mögötted jövő, ráadásul semmi sem utalt rá, még a szabadon futóját sem hallottad. Szóval ott van mögöttem, amit realizálok a pillanatképből, az narancssárga felső, félvirsli gumi, egyenes kormány. Oké, az úttest szabad, már lent is vagyok, volt követőimet - ketten vannak - azonnal szemre is tudom vételezni, mert beletekernek a bringaúton ezerrel. Mintha nem tudnák, hogy le van a végén zárva. Egy fiú, egy lány. Ugyan olyan biciklivel, fekete, ez a sokak által trekkingnek nevezett kategória, kétoldali bringatáskával a csomagtartón. Nincs nagyon megrakva, kevés cucc. Viszont rakják a bringáknak rendesen. Menjetek csak, mosolygok csendben. A lezárásnál újra beállnak mögém a jobbkanyar közben, majd készülök visszakanyarodni balra, rá a bringagyalogra a Vácival parallel, ott hátul, megint hátra nézek, hát most meg a hátsó kerekem mellett van. Ő is balra kanyarodik, de korábban, a macskakőre megy rá, én egyből a bringagyalogra. A nő utána, majd a macskakövön rágyorsítanak és ismét előttem vannak. Menjetek csak. A Duna plaza előtt bespriccelnek a gyalogosok közé, le a felfestett útvonalról. Amikor persze jön az emelkedő kerékpárút a második metrólejáró mellett, arra egyből rátalálnak. Két idős néni egymás mellett sétál rajta, madárkáim pedig szépen beállnak mögéjük, majd vad csengetésbe kezdenek. Csingcsingcsingcsincsincsincsingcsing - megállás nélkül, pontosabban megállva, láb a földön és csengetnek szó nélkül, kánonban, amíg a nénik az első rémületet feldolgozva szét nem rebbennek előlük. Ez már nekem is sok. Ekkora kreténeket. Pont utolérem őket, amikor indulnak, a rémült néniknek: "Bocsánat Hölgyeim a kerékpárosok nevében, ezek itt tök hülyék", majd rakom utánuk, de mennek keresztül mindenen, járdán, össze-vissza. Ahol egyirányúvá válik a bringaút, oda is bemennek. Én beállok a jelzőberendezéshez, zöld, át a túloldalra, majd a bringaúton szép lassan, még látom, ahogy rakják neki ész nélkül a másik oldalon, szembe a többi bringással. Marhák. Néhány tíz méterrel arrébb mit látok jobb oldalt, a Zepteres irodaház lábánál? A két díszmadár épp száll le a bringáról. Hohóóó. Odakanyarodok, a párbeszéd. (A lány volt a szóvivő, a pasi meg sem szólalt):
- Sziasztok, Ti ide valósiak vagytok?
- Nem.
- Látszik. Itt nem szokás a néniket lecsengetni a bringaútról. Miért kell ész nélkül csengetni, amíg odébb nem megy? Én kértem bocsánatot helyettetek tőlük.
- Nem hallották.
- Dehogynem hallották, tökre meg voltak ijedve.
- Jó, akkor köszönöm, hogy bocsánatot kértél a nevünkben.
Eddig tartott bennem a Batman hangulat, így beszüntettem a beszélgetést és tovább gurultam...

Kíváncsi lennék, mit szóltak volna, ha az úttesten a mögöttük lévő autósok addig nyomnák a dudát, amíg el nem tünnek az úttestről... Miféle eljárás ez?

Ha netán magadra ismersz, szégyelld magad!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
bdave képe

Szép történet, teljesen

Szép történet, teljesen jogos. Önfeledt biciklizést hajtottak végre az alanyok :D
__________
Jazzműhely

2
Don Kartács képe

Erre szokták mondani hogy "

Erre szokták mondani hogy " jön még kutyára billencses Kraz ".

http://www.fullyloadedtouring.com/

3
WhiteCat képe

Hmm. No comment. Ma

Hmm. No comment.
Ma délután én is csengettem egy picit egy néninek.
Az amúgy is igen keskeny bringa úton sétáltatta és futtatta a Németjuhász kutyusát. Egy lasztit dobált neki és közben teljesen elállta az utat.

Nem mellesleg alig picivel odébb van egy hatalmas üres füves terület szépen gondozott, tehát ne valami elvadult gaztengerre gondolj. Régen ott tartották a vásárt.
Nem értem miért nem ott játszott a nem kicsi ebével.

Hozzá tenném, hogy nagy állatbarát és tartó vagyok. Tehát nem magával a gesztussal, hogy játszik a kutyájával van bajom, hanem a hollal.

üdv WhiteCat