Tisztelt Hölgyek, Urak!
Megírom előzetes tapasztalataimat a 3m 6000 szériáról.
2 féle szűrővel próbáltam ki, a 2138-al, és a 2128-al. Mind a kettő kiszűr mindenféle szagot, az
elsőnek magasabb a védelmi fokozata, és egy kicsit az ellenállása is, de még mindig az alig érezhetőség határvonalán van.
Tehát szinte nem lehet érezni a légzési ellenállását. Komolyabb lihegésnél is teljesen elviselhető.
Az össz belégzőfelület kb 354 négyzetcenti, tehát egy 18x18-as négyzetlap
Kiabálni nem lehet benne, mert erősen visszaveszi a hangerőt, de egy mozdulattal le lehet húzni, ha
valami fontos közlendőnk támadna.
Egyetlen hátránya a kinézet, de már kezdem megszokni. Ismerkedni ebben kicsit nehezebb.
A maszk magyar gyártmány, a szűrő bele amcsi.
Sajnos csak azután hogy megvettem tudtam meg, hogy van egy Auer nevű német cég, ami szintén gyárt hasonlóan profi
maszkokat, és az azonos kategóriájú maszkjuk olcsóbb. ( advantage 200) Azokat mindenestül Németországban gyártják.
(A minőségükkel sem lehet baj, mert a tűzoltóknak is gyártanak mindenféle különleges felszereléseket.
Mivel elrettentő hatású, legalábbis szerény véleményem szerint senkinek nem hozza meg a kedvét a bringázáshoz, csak szennyezetteb
napokon hordom, vagy ha forgalmasabb út mellett vagyok kénytelen tekerni.
Legújabban a hideg beköszönte okán a sznóbordos sisakommal, és átlátszó védőszeműveggel hordom, úgyhogy
gyakran megijedek magamtól.
Én is észrevettem egy fórumtársunkhoz hasonlóan, hogy mintha többen adnák meg így az elsőbbséget.
A gondolatmenetük a következő lehet: "Ez ebben teker? Szeeeerencsétlen, hadd menjen!"
Vagy mint azt egy feketebéemvés ujjnyiaranyláncos csupaizom kollégám találó részletességgel fogalmazta meg:
"És ezt te felveszed??! Azt hiszik darázs vagy b...meg!"
Lassan megalakíthatjuk a Véderek, vagy méginkább a Rohamosztagosok Klubbját. Ez utóbbi úgy érzem találóbb, mert Véderből csak
egy lehetne a klubban, és úgy kisebb a közösségi élmény.(Személyesen nekem a felderítő osztagog tetszenek a legjobban
az Endorról. http://starwars.wikia.com/wiki/Scout_trooper Már csak a közlekedési eszközük miatt is.
Lassan a biciklisek körében is új szubkultúrák fognak kialakulni. Már messziről meg lehet majd ismerni a különböző kasztokat
(pld ninják, rohamosztagosok), és a kamasz biciklisek útkeresésének fontos állomása lesz, amikor eldöntik hogy pld. a Véderekhez,
vagy a Hermetikusokhoz (oxigénpalackos panorámasisak) kívánnak csatlakozni.
Kialakulnak az öltözködésbeli, és zenei sajátságok, csakúgy mint a bringázási stílusban észrevehető különbségek...
A 6000-es maszkhoz nyomottlevegős rendszert is lehet csatlakoztatni, előbb utóbb majd megjelennek a tuningbringások
oxigéninyektorral, és sportlégszűrővel. Ó a boldog jövő...
A 6000-es maszkok méretes szűrőfelülete egyébként kiváló reklámhordozó lehet hogy megkeresek valami céget az ajánlatommal.
Vagy csak egy birodalmi jelet festek rá, de nem tudom még milyen festékkel, hogy ne tömítsem el a pórusokat.
Annak sem kell megijednie aki a lázadók jelvényét hordja, és találkozik velem, hiszen egyrészt megbocsátó vagyok( másrészt ha az illető megérzi
az erő igazi arcát biztos átáll) egyébként meg nincs sugárvető a biciklimen.












A ninjákat hogyan ismered
A ninjákat hogyan ismered meg messziről? Teljesen láthatatlanok!!! :D
_____________________________
http://wilika.hu
Lassan a biciklisek
Lassan a biciklisek körében is új szubkultúrák fognak kialakulni.
ja, mer' eddig nem voltak :-)
===
bácsi a biciklin
Akkor úgy írom :Lassan új
Akkor úgy írom :Lassan új főáramlatok jelennek meg a biciklis szubkultúrákban :)
Most van a METRO áruházban
Most van a METRO áruházban Birodalmi rohamosztagos sisak, asszem 12 essze. de nem ez, hanem a Stormtrooper sisak.
Meg nem erőssített hírek szerint a TESCO-ban is lehet kapni, valamivel olcsóbb, és még fénykardot is adnak mellé. Ezt az információt eddig nem erősítette meg senki. Valószínűleg valótlant állított az illető, mert a két eszköz nem azonos oldalon áll hadrendben, a történet szerint.
###
# A járművek az úttesten haladnak. A kerékpár egy jármű.
###
...és hogy köpsz? vagy
...és hogy köpsz?
vagy orrod, ha folyik?
Netán ha azt kell kiáltsad, hogy "Vigyááázz!"
köpés nélkül elvan az
köpés nélkül elvan az ember, legalábbis én, kiabálni meg kb mint keny a south parkban
////
Kék Courier DT, borosta és verejték
Mpfmpppmfpffmpp mmmffp
Mpfmpppmfpffmpp mmmffp fmffmpmmpppfppfppfppfppfppfpmf!!!!
_____________________________
http://wilika.hu
:))) Kimaradt az orrfújás,
:)))
Kimaradt az orrfújás, de sokkal rosszabb nem lehet, mint tüsszenteni zárt bukósisakban...
Most eszembe jutott a régi
Most eszembe jutott a régi starcraft játékból a jelenet, mikor a félelmetes űrkatonáknak nyílik fel a búra a fejükről, és ömlik ki a szivarfüst. :D
_____________________________
http://wilika.hu
Még nem folyt benne az
Még nem folyt benne az orrom, de ha folyna, lefelé egy mozdulat volna lehúzni a maszkot, és kifújni az orromat.
Köpés: Kilóméterenként kettő három nagy csulát beleköpök a maszkba, hogy az is fogjul ejtse az esetlegesen betévedő részecskéket és gázokat. A felesleg folyamatosan áramlik ki a kilégzőszelepen, és keni a láncot. Az ölemben meg partedli.
(Egyébként nem szoktam köpködni)
Kiabálás: Hát az nem megy, de ha nagyon kell lehúzom egy mozdulattal, majd ugyanúgy vissza. Aki sokat kiabál bringázás közben annak nem ajánlott.
Amire kíváncsi volnék az az, hogy mekkora végsebességet tudnék elérni az s 200 -as nyomottlevegős rendszerrel, ha tiszta oxigént kötnék rá. Plusz télen rácsatlakoztathatnám még a vortex és vortemp "töltőlevegő" előfűtő (nyáron előhűtő) rendszert.
Így valahova magamra írhatnám (mondjuk a hátizsákom hátuljára kis ezüstszínű betűkkel) hogy intercooled(heated) oxi biobiturbo.
És száhússzal rombolnék az m7 -esen.
Szerelj fel egy kompresszort
Szerelj fel egy kompresszort úgy, hogy a hajtókarral hajtod! Egyenesen rákötöd az arcodra, és máris száguldasz :)
Ez jó ötlet. A
Ez jó ötlet. A belépőlevegő fűtést meg úgy lehetne gazdaságosan megoldani, hogy a kilépőt bevezetem egy hőcserélőbe, ami mondjuk a mellemre van rögzítve. Ebbe majd kell egy kondenzvíz elvezető szivattyú.
És hát energiautánpótláshoz kell még egy szőlőcukrot bevezető cső a számba. Elfér az a 4 vezeték a maszkhoz.
"Ez ebben teker?
"Ez ebben teker? Szeeeerencsétlen, hadd menjen!"
sztem meg sokkal inkább: úristen, ez ebben teker? akkor ez bármire képes lehet, jobb vele nem ujjat húzni...
legalábbis az arcra kiülő döbbenetet én kb. így interpretálom :D
én ebben tolom, ezzel a filterrel + részecske-előszűrő. sisakban, napszemüveg-lencsés védőszemüvegben, dpm gatyában énis megijednék magamtól :]
ja, a héten történt: ismerős írt szkájpon, h ült a villamoson, amikor a vele szemben ülő párból a nő mondja a pasinak: vki biciklizik gázmaszkban. erre ő is kinézett az ablakon, és én tekertem ott. egész jól felismert...
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
Hoppá, ezek egész
Hoppá, ezek egész tetszetősek.
Bővebben tudsz róluk te is írni?
_____________________________
http://wilika.hu
nekem bejött, jól
nekem bejött, jól illeszkedik, a visszahajló perem jól zár + összegyűjti az orrból, szájból folyó cuccokat és a lecsapódó párát. ha előrehajolok, akkor simán kifolyathatom a kilégzőszelepen.
egy mozdulattal lehúzható, ha beszélnem, mondjuk telefonálnom kell - na ilyenkor megcsap a szűretlen városi levegő, megdöbbentő a különbség.
a kombinált filterre még egy részecske-előszűrőt tettem, ezt ajánlották a zebrekben (mester u.). a filtereket kb kéthavonta cserélem, akkor kb 2000 ft a teljes szett.
de kérdezz még, mi érdekel, most ennyi jutott eszembe, ami érdekes infó lehet.
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
Ne szórakozz, neked
Ne szórakozz, neked tényleg folyik bele minden a szádból, orrodból?? :))) Elképzelem amint a hosszú nyúlós cseppek elhagyják a kilégzőszelepet, mint a 8. utas nyála... :)
Miért cseréled kéthavonta a szűrőket?
neked tényleg folyik bele
neked tényleg folyik bele minden a szádból, orrodból??
ha nem is patakokban, de pl a páralecsapódás hideg esetén elég jelentős. az eldobható maszkoknál mindez a cucc szépen beleivódott az anyagba, folyamatosan növelve a légzési ellenállást.
Miért cseréled kéthavonta a szűrőket?
kb. 2 havonta telítődik a szűrő, bár én elég sokat tekerek, az addigra legalább 1000 km, aminek egy része belváros, szal nagy az igénybevétel.
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
Persze, a kondenzvíz nálam
Persze, a kondenzvíz nálam is gyűlik, majd távozik a kilégzőszelepen, de az orromból, számból egyéb termékkel nem töltöm fel. :)
Szűrőcsere:
Szoktad érezni, hogy már eltömődött? Vagy a szagokat ereszti át akkorra?
az eltömődést kevésbé
az eltömődést kevésbé érezni, az inkább (relatív) páratartalom-függő, pl. a szagokon vagy a levegő ízén inkább lehet vágni a szűrő telítettségét.
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
Ha nem érzed az
Ha nem érzed az eltömődést, akkor még felesleges a részecskeszűrőt cserélni.
Milyen szennyezetteb útvonalak mellett tekersz?
amikor cserélem a szűrőt,
amikor cserélem a szűrőt, cserélem a részecskeszűrőt is. hát durva, amikor leszedem a használtat (a felfogató-keret kell az újhoz), eszembe sem jutna a használtat feltenni egy új szűrőre.
a gyakran használt útvonalaim kb lefedik a belvárost. a durva részek befelé a bartókon kezdődnek, a kosztolányitól már kb halál. a nagykörte detto, csúcsban végig lassan araszoló kocsisorok között tekerek., kossuth l. u, rákóczi, andrássy, ezek mind ott vannak nyuszika halállistáján (és egyelőre nem is akarja levenni őket).
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
Bugyuta kérdés, de
Bugyuta kérdés, de hőmérséklet szempontjából milyen?
Mert most pl. a Respro baromi jól melegen tartja az arcomat.
Te hordasz valami maszkot, vagy effélét, hogy ne fagyjon le az arcod?
_____________________________
http://wilika.hu
ugyan, miért lenne bugyuta
ugyan, miért lenne bugyuta kérdés?
én ezen kívül más maszkot nem hordok, ráadásul a várost elhagyva ezt is leveszem. sztem megfelelő légzéstechnikával ez sem para, futáshoz sem hordtam maszkot télen (és orrsövényferdülésem van, szal nem tökéletes a légvételem orron keresztül, ami ilyenkor ugye hátrány).
a respróval és az eldobható maszkokkal összehasonlítva ez hidegebb, mivel a kilégzéskor a meleg levegő nem szorul be, hanem gyorsan távozik, és csak a kilégzőszelepen át, illetve a szűrőbetét, ami az előmelegítést végezhetné, nem melegszik, mivel azon csak befelé áramlik a levegő, mindenesetre nem olyan hideg így, mint maszk nélkül.
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
A részecske előszűrőt
A részecske előszűrőt hol lehet megvenni, és egyszerű rátenni a filterre? Még a végén lehet én is beruházok egy ilyen maszkba, mert nem vészes az ára, és én nem tekerek annyit (aug-ban vettem a kilóméterórát, és most járok 1500 km-nél, szóval szerintem nekem elég lenne 3 havonta cserélni), de csak úgy van értelme, ha a PM-10-et is tudom szűrni vele.
Illetve a boltból csak úgy lehet cuccokat venni, ha előre megrendelem? Vagy úgy működik mint az edigital, hogy csak úgy betévedhetek?
'One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them'
az előszűrő 10-es pakkban
az előszűrő 10-es pakkban van + 1 pár műanyag keret a felfogásához, tán az egész volt 2e ft.
az egész kezdőpakkot 6e körül vettem (maszk, 2db szűrő, 10 db előszűrő+hozzá keret).
ha bemész mondjuk a zebrekbe (mester u.), helyben megnézheted, ha bejön, megveheted.
van ott 3m is, szal összehasonlíthatod, whateva.
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
Vágod hogy szűrőd pont a
Vágod hogy szűrőd pont a szén-monoxid ellen nem véd?
--~-P-~-E-~-C-~--
"Never trust a smiling scout!"
Meg lehet rendesen szűrni a
Meg lehet rendesen szűrni a CO-t? (rémlik valamelyik eladó szájából, hogy azt nemigazán, de azért kérdezem, mert ne vagyok benne biztos)
Akkor ilyennel kéne?
_____________________________
http://wilika.hu
a co-t elég nehéz szűrni,
a co-t elég nehéz szűrni, leginkább co2-vé alakítják vmilyen katalizátor segítségével*, másrészt a kipufogógázokban lévő policiklikus aromás vegyületek jóval veszélyesebbek. azokat meg ez szűri.
az elérhető, megfizethető lehetőségek közül ez a szűrőválasztás tűnik a legjobb kompromisszumnak (ennél a félmaszknál, illetve az ezzel kb. megegyező kombinált filtereknél a 3m-hez és a többihez).
a tökéletes egy zárt rendszerű légzőkészülék lenne, de az már tényleg a darth vader vagy búvárpalack kategória, a költségeiről nem is beszélve.
*hogy kb. milyen berendezés kell ehhez, l. itt
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
legalábbis az arcra kiülő
legalábbis az arcra kiülő döbbenetet én kb. így interpretálom :D
Pontosan, 12 fokban póló nélkül (lányoknak hőmérséklet független :D) simán elengedik az embert "ez egy őrült" arckifejezés mellett :)
12 fokban póló nélkül
12 fokban póló nélkül szoktál kerékpározni? A városban? Naponta?
ráadásul lányként, és
ráadásul lányként, és hőmérséklettől függetlenül...
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
Elfantáziáltam a
Elfantáziáltam a gondolattal, hogy félmeztelen lány teker az autók között egy ikerszűrős maszkban, mellein a fázás egyértelmű jeleivel, de aztán átolvastam a kommentjét újra, és arra jutottam, hogy ő bizony fiú, csak arra célzott, hogy lányoknak hőmérséklettől függetlenül vetkőzik.
Nemde?
_____________________________
http://wilika.hu
Részben helyes
Részben helyes következtetés, fiúként merészelek ilyet tenni, "lányoknak hőmérséklettől függetlenül" résszel arra céloztam, hogy ők ha póló nélkül közlekednek akkor mindegy, hogy 12 vagy 32 fok van a döbbenet garantált :)
Szép napos őszi időben gyakran még póló nélkül tekerek, akár 12 fokban, ilyenkor sokkal előzékenyebbek a ledöbbent arcú emberkék a szélvédő mögött.
Hát közzétetted a
Hát közzétetted a rejtély kulcsát. Kár, pedig még sokan beszállhattak volna az értelmezési találgatásokba. Amúgy én is a te változatodat hoztam ki :))
Sziasztok! Van egy eladó
Sziasztok! Van egy eladó Respro City maszk, L-es méret, színe grey. Semmi hibája nincs. Összesen háromszor volt használva. Nem jött be, valszeg túl nagy az orrom/arcom hozzá :)
Ha vki tud segíteni értékesíteni, megköszönöm.