Tisztelt BKV és VT-Transman,
A mai napon, 2008. november 7.-én 8 óra 5 perckor a KXM-008 rendszámú busz leszorított az úttestről. Kerékpárommal szabályosan haladtam Budaörsön, a Baross utcán keleti irányban. A Baross utca - Ifjúság utca kereszteződédénél a fent említett busz az előzésembe kezdett, majd a manőver befejezése előtt (én még a busz jobb oldala mellett haladtam) jobbra húzta a kormányt, az útról leszorított. Ezzel megsértette a KRESZ 34§ (1) bekezdés d) és e) pontjait:
* 34§ (1) d) Előzni abban az esetben szabad, ha az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani;
* 34§ (1) e) Előzni abban az esetben szabad, a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni.
A fenti szabálytalanség súlyosan veszélyeztetett. Szerencsémre az említett helyen az útpadka füves és közel egy szintben van az úttesttel, így a padkára meneküléssel el tudtam kerülni a balesetet.
A buszt a következő (kb. 100 méterre lévő) buszmegállóban utolértem, és a buszvezetőtől magyarázatot kértem a történtekre. Mindvégig udvarias voltam, amit a buszvezető nem viszonzott; gúnyosan, tegeződve, udvariatlanul válaszolt.
Tisztelettel kérem, vizsgálják ki, hogy az említett sofőr rendelkezik-e a buszvezetéshez szükséges képesítésekkel és képességekkel, különösképpen:
* KRESZ forgalmi ismeretek, érvényes jogosítvány;
* Pszichológiai alkalmasság a járműforgalomban való részvételre;
* Alkalmasság szolgáltatásban való részvételre, a cég ügyfeleivel való kapcsolattartásra, a cég reprezentálására.
Válaszukat, és a vizsgálat eredményét mielőbb várom,
Üdvözlettel,
(név, cím)
Semmi különös, persze. Kicsit töprengtem, hogy van-e értelme levele írni, úgyis csak egy formanyomtatványt kapok válaszul, vagy még azt se.
De aztán arra gondoltam, hogy ha sok ilyen levéllel kell egy-egy percet eltölteni valakinek, hátha történik valami. Vagy ha a fenti sofőr egyszer -ne adj Isten- elcsap valakit, legyen már nyoma annak, hogy nem az az első eset, mikor féreg volt.













Helyesen cselekedtél!
Helyesen cselekedtél!
Bűncselekmény is
Bűncselekmény is történt, nem csak szabálysértés. Konzultálj Magwassal.
===
bácsi a biciklin
Hogy a buszvezetőtől
Hogy a buszvezetőtől idézzek, "oszt hogy bizonyítod"? Nem véletlenül volt gunyoros, nincs tanúm, ilyen semmiségre senki nem vesztegeti az idejét, az utánam jövő autók rég továbbmentek. Nem folyt vér. Nem mintha bánnám ;)
Az ember a buszon kifelé
Az ember a buszon kifelé bámul, ha egy utas látta mi történt máris van tanúd.
Oszt majd egyszer
Oszt majd egyszer nekikormányzom a terepgumimat (középen futóéllel) egy ilyennek, csak nem tudom, hogy hogyan és merre pattanok utána. Egyelőre csak a szám jár, mert buszos eddig csak a farát húzta be elém "jelzésértékűen".
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
Ettől függetlenül
Ettől függetlenül érdemes a BKV felé megemlíteni a büntetőfeljelentés lehetőségét.
És természetesen én is örülök, hogy megúsztad. :-)
===
bácsi a biciklin
én a BKV helyében
én a BKV helyében egységesíteném a buszvezetők egyenruháját erre:
http://flickr.com/photos/28875022@N03/2944915785/
Teljesen igazad van, egy kis
Teljesen igazad van, egy kis kötözködést viszont engedj meg:
54. § (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni.
Írtad, hogy a padkára szorultál a busz miatt. Viszont a hatályos szabály szerint viszont kerékpárút, -sáv, buszsáv és leállósáv hiányában a kerékpározásra alkalmas útpadkán kellett volna közlekedned. Azt, hogy ez kerékpározásra alkalmas, az mutatta, hogy a busz manővere miatt ide gond nélkül le tudtál húzódni.
Ha pereltél volna, és én lettem volna a BKV ügyvédje, ezzel érveltem volna. :-D
mino
Biking forever... and after.
Szerintem kedves "ügyvéd
Szerintem kedves "ügyvéd úr" a füves útpadka nem alkalmas kerékpározásra.
Az út melletti
Az út melletti gidres-gödrös füves részt neveztem útpadkának. Lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam, mindenesetre az a rész teljesen alkalmatlan közlekedésre. Elugrottam egy húsztonnás jármű elől, hogy a bőrömet mentsem, ilyenkor az ember nem válogat; semmiképpen nem nevezném ezt gond nélküli lehúzódásnak.
Na jó, nem
Na jó, nem bánom...
mino
Biking forever... and after.
A hasonló esetemre a
A hasonló esetemre a rendőrség önszántából indított nyomozást, most van a bizonyítási eljárás, elvennék a sofőr jogsiját. Ha vége az ügynek, beszámolok. Mindenesetre egy rendőrségi feljelentést is megér a dolog, ha van egy kis időd.
De aztán jó lenne, ha nem
De aztán jó lenne, ha nem csak mi tudnánk erről, ha majd vége az ügynek, hanem cikk is lenne róla valahol, különben a többi ugyanúgy folytatja.
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
Tanú, stb. nélkül
Tanú, stb. nélkül foglalkozik a rendőrség az ügyeddel?
Én is így jártam 2 nappal
Én is így jártam 2 nappal ezelőtt!
Fel is írtam a rendszámot és az időpontot.
De mire hazaértem kidühöngtem magamat:(
Köszi a képet, lehet rajta
Köszi a képet, lehet rajta dolgozni majd.Ránézésre minimum heti 3 üveg páleszre saccolom az alkoholfogyasztását az úrnak, nem lennék meglepve ha piás lett volna.
ha van tanu, celszeru
ha van tanu, celszeru feljelentest tenni, a rendorok komolyan veszik, mivel ez buncselekmeny.
Nekem volt tanúm, de azt
Nekem volt tanúm, de azt minmdenképp kiemelném, hogy jelenlegi infóim alapján még augusztusban, tehát a feljelentéstől kezdődően bevonták a gyanúsított jogsiját.
Tudod, a Mogyoródi.
Amúgy buszosoknál, hivatásos sofőröknél ez nagyon-nagyon gáz. Neki aztán végképp tudnia kellene, hogy nem nevelni van ott, hanem közlekedni. Másokkal együtt. Pl. velem.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC
MKKP - titkárnő
Nos engem a múlthéten
Nos engem a múlthéten szorított le egy busz, de nem tehetek semmit mert a hatoson kellet olyan 200-300 métert haladnom, hogy haza érhessek. Na ezen a nem túl hosszú szakaszon taposott el majdnem a pirinyó soktonnás buszocska, csakhogy nehogymá sávelhagyással kelljen már előznie.
Nem kell óbégatni tudom, hogy nem van igazam. Semmi keresni valóm nem volt azon az úton.
Majd olvashatjátok az egész storyt. Mármint, hogy mit is kerestem akkor és ott az úton.
üdv WhiteCat
A BKV-nak hiába írsz,
A BKV-nak hiába írsz, átküldi a Transman-hoz, mivel nem BKV-s busz.
Írtam mind a kettőnek.
Írtam mind a kettőnek. Egyébként nagyon kényelmes (és teljesen helytelen) álláspont, hogy a BKV szerint neki semmi köze az alvállakozóihoz (biztonsági őrök, stb.) Egy fenét nem, ő szerződött le velük. Máskor válogassa meg, kinek adja a nevét! Talán akkor is így elhatárolódik, mikor az alvállakozók által termelt hasznot számolja?
Ismerős a képe.. Egyszer
Ismerős a képe..
Egyszer mintha utaztam volna vele az 5-ösön...
Zugló vasútállomásnál beáll a másik busz mögé a megállóba, jó szorosan hogy ne lehessen látni milyen járat na mindegy.. aztán persze hogy ott hagyott egy-két utast aki futott a buszhoz, de nem volt kedve kinyitni az ajtókat...
Aztán az Erzsébet kirné / Colombus utca kereszteződésben babakocsis hölgy szeretne átkelni a zebrán, sőt már lelépett és a 1/3át már megtette az útnak de az éppen a megállóból induló kedves vezető ezzel nem törődött.
aztán utána próbáltam szemmel verni..
Csak vigyázz a képpel nehogy személyiségi jogot sérts a végén.
Itt BKV válasza: Tisztelt
Itt BKV válasza:
Tisztelt (név)!
Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.
Tájékoztatjuk, hogy az Ön által megjelölt 40-es autóbuszt a Nógrád Volán Zrt. alvállalkozó munkatársa vezette. A bejelentés alapján meghallgatták az autóbusz vezetőjét, aki elmondta, hogy a Baross utcában haladva, a Bretzfeld utcai megállóhely előtt megelőzte Önt. Előzés közben áttért a szembejövő sávba, mert abban nem volt forgalom. Az előzést a visszapillantó tükörből végig követve tért vissza a saját sávjába. A tegeződést elismerte, melyért ezúton szíves elnézését kérjük.
Az autóbusz vezetője elkérte az egyik utas adatait, hogy szükség esetén bizonyítsa igazát. Az adatok Társaságuknál rendelkezésre állnak. A járművezető fényképekkel igazolja, hogy az úttestet kb. 40-50 cm szélességű, kb. 10 cm mélységű vízelvezető árok szegélyezi, az útpadka mellett pedig kb. 60-70 cm magas sövény van. Az útszakaszon elkülönített kerékpárút van, ennek ellenére Ön az úttesten közlekedett.
A VT-Transman Kft. minden autóbusz vezetője rendelkezik érvényes „D” kategóriás jogosítvánnyal, PAV II. vizsgával, és tisztában van a közlekedési szabályokkal. A dolgozó évtizedek óta vezet balesetmentesen és 12 éves autóbusz vezetői pályafutása alatt nem merült fel utaspanasz vele szemben. Ennek ellenére a járművezető figyelmét felhívták, hogy munkája végzése során köteles, a közlekedés már résztvevőivel szemben is megfelelően udvarias magatartást tanúsítani.
Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk. Bízunk benne, hogy Önnel a jövőben nem történik hasonló eset.
Budapest, 2008. november 25.
Üdvözlettel:
(név)
ügyfélszolgálat-vezető
=======
Tehát hazudok, ott se voltam; meg egyébként is húzzak már a járdára játszani. De a tegezdődést azt sajnálják. "Bringást lapítani csak udvariasan, gyerekek. Ne anyázzatok, rossz a PR-ja."
Namármost: van ott árok
Namármost: van ott árok és sövény, vagy nincs? Ez viszonylag egyszerüem eldönthető, nem nézőpont kérdése. Azonkívül bringagyalogút vagy elkülönített kerékpárút van? Bár mint tudjuk, a közlekedés valamely résztvevőjének szabálytalankodása nem jogosít fel szabálytalankodásra vagy önbíráskodásra senkit. A baleset elkerülése érdekében a közlekedés minden résztvevője köteles mindent megtenni, független attól, hogy ki a szabálytalankodó. De ha azt írtad, szabályos voltál, akkor elvben ott csak bringagyalogút lehet.
Amúgy ha van tanúja, akkor 2:1. Sajna.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
A leszorítás
A leszorítás szabálytalanságán nem változtat, hogy sövénybe vagy sövénymentes részre szorítanak le. Irreleváns a sövény-dolog, csak a szavahihetőségemet próbálja vele kikezdeni. Vicces, hogy utólag is ellenőrizhető tényekbe köt bele (van-e sövény, van-e kerékpárút).
Nekem is csak azért volt
Nekem is csak azért volt kérdés a sövény, hogy fennáll-e az általuk felmutatott ellentmondás. Nyilván mindegy a szabálytalanság megitélése szempontjából.
Szép levél. Nesze semmi,
Szép levél. Nesze semmi, fogd meg jól.
Örülök, hogy elküldted ezt a levelet, mert eddig lehet, hogy nem volt ellene írásos bejelentés. De most már van. És lehet, hogy lesz még (sajnos).
Egy kérdésem van: ha a sofőr elmondása szerint semmi nem történt, csupán szabályosan kikerült Téged, akkor miért tegezett le? Milyen pszichés állapotban van az az illető, aki "csak úgy" letegez egy bringást, mert szabályosan megelőzte?
Vmi nekem itt sántít. Vagy vki nem mond igazat vagy nem a teljes igazságot...
Szerintetek?
****************************************************
Két lábbal vagy két keréken, négy lábbal vagy négy keréken?
Igen, erre vonatkozott a
Igen, erre vonatkozott a kérdés, hogy hogyan bizonyítod. Én még nem kaptam választ a levelemre, de kíváncsi leszek rá. Elvileg ott a kamerák felvétele bizonyította a történetemet.
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
Ha bizonyítani tudnám,
Ha bizonyítani tudnám, akkor ugyanez a levél a rendőrségnek ment volna el. Néha jól jönne egy sisakkamera. De nincs kedvem a vele járó macerához. Egyébként is, szerencsére nem arról szól az életem, hogy majd én jól megmutatom, dokumentálom, beperelem.
Valamiért az az érzésem,
Valamiért az az érzésem, hogy a tanú az esetkor még nem volt jelen, csak később "került" a buszra.
Nem terveztem tovább
Nem terveztem tovább tódítani a dolgot, de a "ménemmészakerékpárúton" felbosszantott. Válasz a BKV-nak:
Tisztelt (név)!
> Tájékoztatjuk, hogy az Ön által megjelölt 40-es autóbuszt a Nógrád Volán
> Zrt. alvállalkozó munkatársa vezette. A bejelentés alapján
> meghallgatták az autóbusz vezetőjét, aki elmondta, hogy a Baross utcában
> haladva, a Bretzfeld utcai megállóhely előtt megelőzte Önt. Előzés
> közben áttért a szembejövő sávba, mert abban nem volt forgalom. Az
> előzést a visszapillantó tükörből végig követve tért vissza a saját
> sávjába. A tegeződést elismerte, melyért ezúton szíves elnézését kérjük.
>
>
>
> Az autóbusz vezetője elkérte az egyik utas adatait, hogy szükség esetén
> bizonyítsa igazát. Az adatok Társaságuknál rendelkezésre állnak. A
> járművezető fényképekkel igazolja, hogy az úttestet kb. 40-50 cm
> szélességű, kb. 10 cm mélységű vízelvezető árok szegélyezi, az útpadka
> mellett pedig kb. 60-70 cm magas sövény van.
Észrevettem volna, ha kerékpárommal sövénybe hajtok. Mindazonáltal csatoltan küldöm az incidens helyszínéről ma reggel készített fényképet. A leszorítás - szerencsémre - a sövények után kb. 100 méterrel történt.
A fentiek bizonyítékot szolgáltatnak viszont arra, hogy a járművezető - állításával ellentétben - helyzetemet nem kísérte figyelemmel az előzés során.
> Az útszakaszon elkülönített
> kerékpárút van, ennek ellenére Ön az úttesten közlekedett.
Az útszakaszon semmilyen kerékpárút vagy kerékpársáv nincs. Az út két oldalán járda található, mely gyalogos közlekedésre való. Járművemmel az úttesten, szabályosan haladtam.
Aggályosnak tartom, hogy a buszvezető nem tudja megkülönböztetni az úttestet a járdától.
Felhívom figyelmét továbbá, hogy sem valós, sem vélt szabálytalanség sem szolgáltat jogalapot szabálytalankodásra, önbíráskodásra és a közlekedés többi résztvevőjének veszélyeztetésére.
> A VT-Transman Kft. minden autóbusz vezetője rendelkezik érvényes â01EDâ01D
> kategóriás jogosítvánnyal, PAV II. vizsgával, és tisztában van a
> közlekedési szabályokkal. A dolgozó évtizedek óta vezet balesetmentesen
> és 12 éves autóbusz vezetői pályafutása alatt nem merült fel utaspanasz
> vele szemben. Ennek ellenére a járművezető figyelmét felhívták, hogy
> munkája végzése során köteles, a közlekedés már résztvevőivel szemben is
> megfelelően udvarias magatartást tanúsítani.
A közlekedési szabályok betartására kérem, nem udvariasságra.
Tisztelettel,
(név)
Ok, választ megkaptam.
Ok, választ megkaptam.
"Aggályosnak tartom, hogy a
"Aggályosnak tartom, hogy a buszvezető nem tudja megkülönböztetni az úttestet a járdától."
Mármint a bicikliutat a járdától?
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
Igen, erre gondoltam. De a
Igen, erre gondoltam. De a kerékpárút is úttest, vagy nem?
Erre eddig nem gondoltam, de
Erre eddig nem gondoltam, de igazad lehet.
a) Út: a gyalogosok és a közúti járművek közlekedésére szolgáló közterület (közút), illetőleg magánterület (közforgalom elől el nem zárt magánút).
c) Úttest: az útnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló része.
De akkor a gyalog- és kerékpárút micsoda?
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
Anomália ;)
Anomália ;)
Azért figyeltétek a
Azért figyeltétek a megfogalmazást és 12 éves autóbusz vezetői pályafutása alatt nem merült fel utaspanasz vele szemben _UTAS_panasz most se merült fel.
Az autóbusz vezetője elkérte az egyik utas adatait, hogy szükség esetén bizonyítsa igazát. Az adatok Társaságuknál rendelkezésre állnak.
Ez meg gyakorlatilag kamu, utas nem fog végig követni egy szabályos előzést (visszapillantó nem neki van beállítva, busz elejét ÉS végét nem nagyon lehet belátni), legalább két tanú kellene.
Írjanak inkább egy sablon szöveget, azzal hogy "kivizsgáljuk az ügyet és megtesszük a szükséges lépéseket", mint ennyire durván kamuzni.
Elemezzük a
Elemezzük a telemetria-adatokat! :D
http://people.inf.elte.hu/proof88
Az autóbusz vezetője
Az autóbusz vezetője elkérte az egyik utas adatait, hogy szükség esetén bizonyítsa igazát.
Nekem is ez a fura. Rengeteget utaztam már buszon, de még egyszer sem tapasztaltam, hogy a sofőr egy szabályos manőver után tanukat keresett volna. Bár elképzeltem magamban, hogyan történhetett:
- Elnézést! Látta, hogy az imént leszorítottam egy kerékpárost?
- Nem.
- Kérem adja meg az adatait, szükségem lehet tanúra!
Nem tisztem, hogy védjem a
Nem tisztem, hogy védjem a sofőrt, de a tanúkeresés nem bizonyít sem bűnösséget, sem ártatlanságot. Például én is jobban tettem volna, ha felszállok és tanút keresek. A sofőr -gondolom- azért keresett tanút, mert lefényképeztem; lejött neki, hogy talán lesz folytatás.
Egyébként meg is fordult a fejemben, hogy felszállok, de féltem, hogy elindul, a bringám meg ott marad az útszélen. Ráadásul nem hiszem, hogy számíthatnék az utasok segítőkészségére; ha felszállok (sérülésmentesen) tanút keresni, szerintem ellenségesen állnának hozzám, mert feltartom őket.
kicsit OFF de a tanú
kicsit OFF de a tanú kereséshez tökéletesen passzol. balra kanyarodtam lámpánál (nem telizöld!) a sor elején álltam, a szemből jövők araszoltak a kereszteződésben. mikor zöldre váltott a lámpa, én elindultam, és mikor láttam hogy a szembe jövő a piros ellenére még át akar menni előttem, szándékosan "nem tudtam" megállni, és ráestem az oldalára, hogy érezze a törődést. az autó azonnal sávot váltott és elhajtott, a mögöttem/mellettem lévő autók sem álltak meg. senkit nem érdekelt, hogy mi történt. szóval tanút szerezni nagyon nagy mázli kell!
Szia! A panaszleveled
Szia!
A panaszleveled teljesen jogos, én is a napokban fogok panaszt tenni a Szabolcs Volán Zrt-nél, mert a busz nem állt meg a megállóban, a sofőr pedig szintén mocskosszájú volt, és lezavart a buszról. Bővebben itt írtam róla:
http://piero.hu/2009/05/buszsoforok-napjainkban/
Elnézést, ha reklámnak minősül, csak szeretném tudatni mindenkivel, hogy milyenek a mai sofőrök.
milyenek a mai sofőrök Ne
milyenek a mai sofőrök
Ne általánosíts. Annak ellenére,hogy az egyikük tegnap kishíján megölt, sokan közülük udvariasak, ismerik és betartják a KRESZT. Tehát inkább: tisztelet a kivételnek.
*********************************************************
2 lábbal vagy 2 keréken, 4 lábbal vagy 4 keréken?
Örülök, hogy előkerült
Örülök, hogy előkerült ez a topik, mert találtam benne egy gyöngyszemet:
"A tegeződést elismerte, melyért ezúton szíves elnézését kérjük."
Ha BKV-s blogot indítanék, tuti ezt tenném meg mottónak :)
Amúgy mi lett az ügy vége vagy hol tart, ha még nincs vége?
Ez a vége, BKV PR
Ez a vége, BKV PR 2009.
Első levél -> sablonválaszba beírt extra sor ("hazudsz, egyébként is takaroggyáazútró!").
Második levél -> még az se.
Milyen formában küldted
Milyen formában küldted és hova pontosan a levelet? Én csak a pf. címet találtam. Ajánlott tv.-ként vagy elektronikus formában? Köszi a választ!
***************************************
2 lábbal vagy 2 keréken, 4 lábbal vagy 4 keréken?
mailto:ugyfelszolgalat@bkv.hu
mailto:ugyfelszolgalat@bkv.hu
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
"A járművezető
"A járművezető fényképekkel igazolja, hogy az úttestet kb. 40-50 cm szélességű, kb. 10 cm mélységű vízelvezető árok szegélyezi, az útpadka mellett pedig kb. 60-70 cm magas sövény van. Az útszakaszon elkülönített kerékpárút van, ennek ellenére Ön az úttesten közlekedett."
Én a másik oldalt képviselem (két kerék), Sajnos a kerékpárosok és motorosok azok akik nincsenek tisztában a kresz szabályaival, illetve nem tartják be azokat. Több mint 20 éve vezetek nagyot, kamion, busz stb..., balesetmentesen! A sértett pontosan közli a helyszínt, és sérelmezi a buszos magatartását, ami valóban negatív. Ennek ellenére többen reagálnak úgy, hogy teljesen védelmükbe veszik a majdnem áldozatot. Teljesen igaza van a kerékpárosnak: ha valaki nem ismeri a kresz-t, vagy nem tartja be, arra fokozottabban kell figyelni, nem elütni, hiszen a kétkerekűek védtelenek, míg az autós egy ütközéskor kevésbé sérül meg (busz-kerékpár), a BKV-nál külön figyelmet fordítanak az oktatáson ezekre a konfliktus helyzetekre, én hasonló helyzetben nem kezdek előzésbe, mert a szabálytalankodó kerékpáros plusz veszélyhelyzet! Kérdés: ha volt kijelölt kerékpárút, mit keresett az úttesten? És miért névtelenek a hozzászólók?
És ki az a "Németh
És ki az a "Németh Árpád"?
És miért nem olvas figyelmesebben?
Vajon így is vezet?
Kedves Németh Árpád, úgy
Kedves Németh Árpád, úgy tűnik, nincs ideje vagy türelme alaposan végigolvasni a hozzászólásokat, ezért röviden összefoglalnám a tényeket:
1. Nem volt kerékpárút, most sincs. Nem voltam szabálytalan. Az adott helyen lehetséges egyetlen szabályos módon közlekedtem.
2. Még ha szabálytalan is lettem volna, az sem jogosítja fel a forgalom többi résztvevőjét, hogy veszélyeztessen. Egy jármű nem "leckéztetésre" való.
3. Tökéletesen ismerem a kreszt, 26 éve vezetek (autót is).
Tisztelt Lópici Gáspár
Tisztelt Lópici Gáspár Úr!
Figyelmesen elolvastam az összes hozzászólást, az említett témában, hiszen erre reagáltam.
Hozzászólásomban, annak figyelmes elolvasása és értelmezése után, megtalálható, hogy nem a kerékpárosok ellensége vagyok, több mint 20 év után is csak átlagos vezetőnek tartom magam, viszont profi közlekedő vagyok.
"És ki az a "Németh Árpád"?
És miért nem olvas figyelmesebben?
Vajon így is vezet?"
Sajnos nem ez az egyetlen fórum ahol ilyen primitív és sértő hozzászólások jelennek meg.
A továbbiakban semmilyen "írásra" nem reagálok!
Tisztelt "Németh
Tisztelt "Németh Árpád"!
Ön idejön egy kerékpáros közlekedéssel foglalkozó oldalra és avval kezdi a mondanivalóját, hogy: "...a kerékpárosok ... azok akik nincsenek tisztában a kresz szabályaival, illetve nem tartják be azokat.", majd késöbb így folytatja: "...mert a szabálytalankodó kerékpáros...", végül felteszi a hazug kérdését: "...ha volt kijelölt kerékpárút, mit keresett az úttesten?".
Szerintem üljön le és olvassa végig mégegyszer, alaposabban, nyugodtabban, figyelmesebben az összes hozzászólást, majd gondolkodjon el.
Azért néhány titkot elárulok:
20 éve vezetek személygépkocsit, teherautót és kerékpározok - vagyunk így még néhányan itt.
Az ön, az én és mégegy hozzászólás kivételével valamennyi írás alá van írva: a hozzászólások elején piros betüvel írt nevek tulajdonosai regisztrált és bejelentkezett tagjai a criticalmass.hu oldalnak. Teljesen mindegy itt, hogy kinek mi a valódi neve: a viselkedése alapján ítéljük meg, és a "...primitív és sértő hozzászólások..." írói nagyon hamar kikopnak - vagy megtanulnak kulturáltan viselkedni (és közlekedni).
Jó utat!
Lópici Gáspár